2011. június 19., vasárnap

3D-báránykuglóf különös kalandjai


Egyszer voltam, hol nem voltam soha korábban, a bútoráruház hátsó traktusában, ahova egyszer mégiscsak bekeveredtem. Elszabott bútorlapok, hiányos csavarkészletek és reménytelenül giccses karácsonyfadíszek között megpillantottam a 3D-s báránykuglóf formát! Telecsordult a szívem szeretettel az iránt, akinek eszébe jutott ilyesmit gyártani, s e felfokozott nedvtermeléstől menten el is lágyultam. A gyártó húsvéti süteményhez ajánlotta a terméket, de nagyot tévedett! A báránysütemény egész évben aktuális ünnepi és hétköznapi eledel.
Ahogy a mondás tartja: a puding próbája az evés, a báránykuglófé a puszta-túra. Készítettem hát egy kísérleti példányt és magammal vittem a Hortobágyra. A terepen bemutattam 4D-s társainak – ők az időben is tudnak mozogni – és a helyi szakemberekkel megvitattam a baritészta mibenlétét.  

3D-BK látogatása a rackanyájnál

Beeeenéztünk a fekete rackákhoz. Szittya tekintetük nem akadt meg a távoli rokonon, mondhatni átnéztek rajta. Én bezzeg nagyot ugrottam, mert belefaroltam a villanypásztorba. A 3D-BK-t nem rázta meg semmi, mert maga is a villamosságnak köszönheti életét, hiszen áram kevergette tésztáját és villanysütőben született. 
Elmondta a nyájnak a régi viccet, hogy hogy hívják a bárányok fürdőkádját, de senki nem nevetett rajta.
- Birkák ezek, nem értik  - mondtam neki vigasztalóan.

 3D-BK a Kilenclyukú hídnál

Elégedetten szemlélte a nemrég felújított hidat, majd napfürdőt vett a pásztorplázson. Valódi fürdőt nem kívánt, báránypofiját nem akarta a Hortobágy folyóba dugni, sem lábát benedvesíteni. Ki tudja melyik hullám alatt rejtőzik egy mindenre elszánt vízi bivaly?
 
3D-BK a tiszafüredi piacon

- Itt inkább ne mutogass, mert bevisznek téged a diliházba! - mondta a 3D-BK.
- Lehet, mondtam, de azóta hogy tavaly a biciklis turista felszerelésemben napokon át kajtattam itt klasszikus otthonka után, már úgyis mindenki ismer.
- És találtál? - kérdezte.
- Igen, a szomszéd faluban, de csak kínait, azok meg 20% pamuttal hamisítják.
 
3D-BK riválisra lel

Olyan csokoládé került az asztalra, ami a puszta ínyenceit azonnal eltérítette a báránykuglóftól. Mangalica töpörtyűvel töltött csokoládé. Felmerült bennem,  hogy legközelebb megalkotom a hungarikumok hungarikumát: a mangalicatöpörtyűs csokoládéval töltött báránykuglófot, túzoktojásból. Szőrét pacalból formázom. A hír hallatán 3D-BK sértődötten világgá  ment, a fent kijelölt úton.


3D-BK a lovak között

A lovak köztudottan buknak az édességre, így egy 3D-BK-val bármelyik pillanatban előfordulhat, hogy lovasbalesetben elveszíti a fejét! Különösen akkor, amikor az éjszaka folyamán kiscsikó jött a világra és ettől minden kanca amúgy is izgatott volt.
- Tisztára olyan, mint egy ma született bárány! - örvendezett 3D-BK a lovacska láttán.
- Ez elég rendes képzavar a te szádból, nem gondolod? -kérdeztem tőle. 
 
3D-BK a baromfi udvarban

Veszélyes helyzet volt ez is! A kiskacsa érdeklődése miatt 3D-BK szinte teljesen elszemtelenedett!

 3D-BK álmodozik

- Lehetnék-e egyszer aranyszőrű bárány? - kérdezte, miközben a vörös mangalica malacokat bámultuk.
- Persze hogy lehetsz, karácsonyra szerzek arany ételfestéket – mondtam neki - csak akkor fogalmam sincs, ki a fenének lesz rád gusztusa - de ezt már csak magamban mondtam.

 3D-BK nyilvános kivégzésen

- Nem vagyok puhány, hiszen elég tojás van bennem - mondta, és bátran odajött a leölt rackához. A rengeteg faggyút nem értette, minek kell az a birkabőr alá nyáron? De sajnos már nem volt kitől megkérdezni, a birkák meg hallgattak.

 3D-BK ebédre vágyik

Csakhogy zárt csárdában lehetetlen ebédelni, kivéve ha az ember, vagyis a bárány magas EU-s funkciót tölt be. Mondtam neki, hogy a zárt nagycsárdánál is van rosszabb, az olyan konyha, ahova hiába tekerünk el 20 km-t a csegei gáton, egy ideje már nem kapunk finom halászlevet. Rábeszéltem, hogy jöjjön át velem a Patkós csárdába, ahol szeretettel és finom ételekkel várnak bennünket.

 3D-BK a csárdában

A jószág vidáman ugrándozott a csárdaasztalon. Akkor még nem sejtette, hogy egy remek ebéd végén a legrosszabb is megeshet egy báránysütivel.
A látványt – őrült vendég hordozható báránykuglóffal – a pincér az erős napsütés számlájára írta.


3D-BK a puli oviban

Most még jóban van a bébipuli és a bárányka, de majd néhány hónap múlva a legelőn lesz nemulass! 

3D-BK biciklizik

Végre kipihenhette fáradalmait, tekerés nélkül csak ült a kosárban, mint egy fej káposzta. Bár ez a hasonlat nagyon megalázó egy báránykuglófnak...
Egyébként azért vág ilyen fancsali képet, mert megmondtuk neki, nem visszük ki a Tiszára, holott most van a tiszavirágzás. Ő maga is egyetértett azzal, hogy meglehetősen röhejesen festenénk vele, egy csónakban evezve.

3D-BK a természetvédő

Kuglóf létére aktívan kivette részét a túzokvédelmi programból, olyannyira, hogy a túzokok perceken belül elszaporodtak. A kutatók piedesztálra emelték a sikeres tudóst, közvetlenül a bárányfelhők alá!

3D-BK emberére akad és üt az utolsó órája

Egyszer csak megszólalt valaki, hogy most hogy elfogyott a túrós pite, a kirándulós brownie és a debreceni mézeskalács, vágjuk le a 3D-BK-t! Így történt, hogy pünkösd hétfő délután megszegtük főhősünket. Bátran hajtotta fejét a kés alá és még fejvesztetten is mosolygott. Húsa kellemesen édes és tömör volt. Nem morzsálódott, nem volt szíjas vagy száraz. Jól jött hozzá egy kis friss eperlekvár.
Köszönjük 3D-báránykuglóf az áldozatodat!

Báránykuglóf

A sütőt bekapcsoltam 180 fokra. A bárányformát kikentem olvasztott vajjal. 150 g vajat 150 g cukorral habosra kevertem, beletettem 4 tojás sárgáját, 200 g lisztet, fél zacskó sütőport, pár csepp vanília aromát, csipet sót és egy kis rumot. Külön felvertem a tojásfehérjét és beleforgattam a masszába.

A tészta kb. 80%-át foglalta el a formának, aztán sütés közben beledagadt. Érdemes egy tepsit vagy fóliát alátenni a rácsnak, mert az én báránykám is hm...hm..kieresztett egy kis tésztát valamelyik nyílásából, de azt diszkréten feltakarítottam.
Kihűlés után lepattintottam a formát és rácsra téve pihentettem. A díszítés egy fél tojásfehérje volt, porcukorral kikeverve, némi porcukor rászitálva, a szembogara pedig olvasztott csokoládécsepp, kb. 2 mg.

Korábbi kalandok a terepen:

16 megjegyzés:

Piszke írta...

Nagyon bírtam a képregényt, de azt akartam kérdezni, hogy családtagokon kívül láttak-e mások? (Láttak, mint kiderül a piacos meg a csárdás képből.)
És mit szóltak ???!! :)(Mert a Küldetést azt tuti nem értették!)

Gabojsza írta...

:-)))
(miért nincs itt "Like" gomb?)

Belinda írta...

:)))) Gyönyörű történet! (Azért a csónaknál picit csodálkoztam: mért pont az lenne zsenánt?) A vége is nagyon megható! :)

"saját levében" írta...

Láttak néhányan, de amikor elindultak mentőt hívni, gyorsan elillantunk a báránykuglóffal.
A csónak veszélyes a kuglófok számára, mentőmellényt sem gyártanak nekik.

Fehérnyúl írta...

:):):) Jól esett volna most a füle csücske a reggeli kávém mellé. :):):)

Planet Susannia írta...

Lehet, hogy elszabadult a fantáziám, de nekem unokahúgom Sacika nevű tacskója jutott eszembe a bárányról.
Sőt, mikor kicsiben láttam a linket, úgy gondoltam, fejhallgatón zenét hallgat. Bocs! :-D . Ez nem kritika, épp ellenkezőleg; cukormáz-függően ezek szerint rengeteg állatfajta kihozható a pixisből... Akár a bébi puli is, aki különösen cuki látvány!
Szeretettel köszöntünk a Fluxus-művészek csapatában!

Planet Susannia írta...

Hogy hívják a bárányok fürdőkádját?

"saját levében" írta...

Barikád!
(Susannia, te még újszülött vagy?)

Cukroskata írta...

Megrendítő volt a 3D - BK rövid, de tartalmas életének leírása. :-)))

t3v, az okostojas írta...

ez már megint kva jó. ha használnám is az fb-t, ezért megtanulnám, hogy kell lájkolni :)

Skandikamera írta...

"fejvesztetten mosolygott" - ez rossz húzás volt, inkább fejvesztve menekült volna...

:-))

Torma Cauli írta...

...érdekes, mikor legutóbb a Hortobágyon voltam, nem találkoztam báránykuglófokkal. Lehet, hogy ez volt az első-utolsó példány. :-))

Erika írta...

Igen, Saci kutya!
nekem meg konkretan az Amelie c. film jut rola eszembe, a kertitorpevel, aki fel-felbukkant minden polaroidon.:))

"saját levében" írta...

Ennek örülök, mert valóban volt szándékos párhuzam a kertitörpével!

Wienermädel + Co írta...

Ich verstehe leider nicht alles (sogar sehr wenig :-))
aber du machst mir Lust, bald wieder nach Ungarn zu fahren.
Das Osterlamm ist schön und gut, meine Nachbarin hat mir heuer eines gebacken, die Kinder haben sich sehr gefreut.
Liebe Grüsse

"saját levében" írta...

Wienermädel + Co
:)))))