Megtehetem-e hogy valamit két és
fél napon át szenvedélyesen kanalazok befelé, és hírét sem osztom meg a
hallgatósággal? Hogy nem kürtölöm szét a netes térben, mily remek ételt alkottam?
Hogy nem vallom be, nem tartogattam tovább azt a zacskó fagyasztott tintahalat,
hanem úgy döntöttem, ennyi nekem is jár a nagy hidegben? Azt sem meséljem el,
hogy amikor a kosárba tettem a gigantikus szárzellert, már akkor tudtam, felét
a halak istenének áldozom, másik felét a rizottóénak? Elhiszik nekem, hogy át
sem gondoltam mit miért teszek, csak úgy jött a kezemből a recept? Dicsekedjek
el azzal, hogy milyen rendes voltam, mert a téliesített kóbor macskánknak is
juttattam a tintahal leeső részeiből és nem kellett neki magyarázni, hogy mi ez?
Hogy milyen klassz dolog, amikor a hosszúkásra vágott és kukoricalisztbe
forgatott hal felpöndörödik a forró olajban? És azt is tartsam magamban, hogy a
zeller kevés olívaolajon párolódott és hamar összemelegedett az egészparadicsom
konzervvel, a fokhagymával és némi fűszerrel? Nem fognak haragudni az olvasók,
hogy magam sem tudom miért hajítottam bele a raguba a megsült tintahalakat,
amikről részben leázott a kukoricakabát és remekül besűrítette a mártást? És
hogy már csak egy percig hagytam rottyanni, mert féltem hogy megkeményedik, de
bíztam a paradicsom savasságában hogy legfeljebb majd az besegít ha mégis baj
történne? Nem lenne mégis jobb, ha az egész blogvilág átérezné, hogy mekkora
találmány a felkunkorodó tintahaltest, mert kagylóként magában tartja a
mártást, benne a darabos paradicsommal és a szárzellerrel? Vajon együtt fognak
érezni velem, ha megosztom az elkeseredésemet, amiért nem találtam a kamrában
fekete olajbogyót, pedig annyira kiáltott utána az étel? Csigázzam fel a
halevők amúgy is egészségesebb agyát azzal, hogy képzeljék el a zelleres hal
ízt és a hal ízű paradicsomot, együtt? Érdemes-e ismét győzködnöm a kétkedőket
hogy a tintahalnak, kalmárnak igenis kiváló íze van, vagy hagyjam őket a
tudatlanságban a radírgumis poénjukkal egyetemben?
És bevalljam azt, hogy milyen
hiba volt a képen látható főtt krumplit mellé tenni, mert másnap amikor
rusztikus ropogós bagettel ettem, az sokkal nagyobb királyság volt? Elhiszik
nekem, hogy volt egy két és feledik nap is, amit már alig bírtam kivárni?
Bejegyzések
5 megjegyzés:
… hiihhííí! Jó lett az a péterannásra parafrazált tintahalragus poszt! :)) Még a mellé körített főttkrumplit is ügyesen ügyetlenre karikíroztad. (Még nekem –nem igazán halasnak- is feltűnt, hogy a krumpli meglehetős gasztro-idegen a tintahal társaságában.)
Viszont hiányoltam a befejező kérdő mondatot: „És önöknél hogyan készül a tintahal?” :))
És Önök szerint is mintahal a tintahal?
Teljes mértékig együtt tudok érezni a szerzővel! Csak tudnám mi tartott két és fél napig, nálam az egyet sem bírta volna ki. :-)
A francba, hogy nem ismertem fel ebben az írásban a legnagyobb magyar gasztrosznobbert!! Mentségemre szolgáljon túlságosan a tintahalra koncentráltam, vagyis arra, hogy mennyire nem izgat ez engem.
Most, hogy a poszton keresztül elmélyedtem a témában, rájöttem arra, hogy itt nem látni/kapni a halpiacon. Fagyasztva sem. Biztos kikonkurrálta a többi tengeri herkentyű...
Megjegyzés küldése