2012. november 1., csütörtök

Ízőrzők a konyhákban



Nem vagyok egy sorozatfüggő, de már másodszor nézem végig Móczár István és Róka Ildikó „Ízőrzők” című filmsorozatát a Duna tévén és annak leányvállalatain. Az alapkoncepció szerint egy rész egy-egy falu gasztronómiai hagyományait mutatja be, úgy hogy közben a néző képet kap a falu földrajzi-tájbéli elhelyezkedéséről, történelméről és néphagyományairól.

Ebben a mai zaklatott, kapkodó, szemkiverős tévés képi világban kifejezetten jólesik ez az operatőri-vágási mód, és az a szerkesztési elv, ahogy minden rész ugyanabban a ritmusban, tagolásban készül: a falu első embere beszél az általános tudnivalókról, majd jönnek a lakosok, akik bemutatnak valamilyen jellegzetes helyi ételt és annak elkészítési módját. Közben beékelődik valamilyen további szereplő: a helyi plébános, a néptánccsoport vezetője, a helytörténész stb. Pont ki van számítva, hogy ki mennyit beszéljen, mit mutasson, elég időt hagyva a lényegnek, a konyhai bemutatónak.
Ami úgy zajlik, hogy azonnal látjuk az elkészített ételt, feliratozva a nevét is. Innen indulunk vissza, hogy hogyan is készül. Aki főzi-süti, rövid de egyértelmű kommentárral kíséri saját munkáját, pontos mértékegységeket, elengedhetetlen szakmai fogásokat kapunk és sokszor némi történeti-családi hátteret is. A beszédet és zsírsercegést megszakítja egy kis halk zene, ez pont elég arra, hogy felírjam jegyzetfüzetembe a tudnivalókat, vagy csak elmerengjek a látottakon.


A konyhák általában családi házak konyhái, ritkán a helyi tájház muzeális helyiségei, de akkor is működőképes kemencével, sparhelttel felszerelve. A szereplők szokásos ruháikban, mindennapi eszközeikkel dolgoznak, és olyan szépen beszélnek, hogy nem is értem, miért dugdossák a sublótban kommunikációs diplomájukat? Kifejezetten képernyőképes öreg- és fiatalasszonyokat, vendéglősöket láthatunk, akik egyértelműen fogalmaznak, gyönyörű nyelvjárási körítéssel:
„jó alaposan megsöndörgessük a krumplis tésztát”
„öregcukorral megrakom” a sütemény tetejét
„na, akkor Jézus nevibe’ nekilátunk dagaszatnyi”
„a masina legyen forró, hogy a krumplis lepényke jól megsüljön rajta”
„lehornyoljuk a káposztát”
„ha a gesztenyés tócsi pirnyagos, nem baj, úgy a jó.”
„ezt kaszrojban főztük”
„ezt a süteményt pezsgővel (szódabikarbóna!) készítettük.”

És ott van az a sok-sok elgondolkodtató mondat:

„Én azon voltam mindig, hogy legyen a gyerekeknek étele.”
„Remélem a Jóisten is velünk lesz és fog sikerülni a kukoricástöltés.”
„Először megtermeljük a krumplit.”
„A tiszta dagasztótál a biztos férjhez menés záloga.”
„Legyünk hálásak a Jóistennek, hogy terített asztallal várhajuk a családot.”


Ebből a sorozatból a valóságos Magyarország képe bontakozik ki. A rengeteg nemzetiség – szlovákok, svábok, romák, ruszinok, románok stb. – lakta „magyar” falvak, amelyekben természetes, hogy egymás között házasodnak, keverednek, aztán a sváb menyecske átveszi szlovák anyósától a recepteket, miközben a szomszédban az erdélyi származású fiatalasszony is megszeretteti hazája ételeit az új családdal. A ki- és betelepítések szörnyű emberi tragédiáit feloldja, hogy az új népcsoport elterjeszti saját hagyományait, receptjeit a faluban, amit néhány évtized alatt mindenki megszeret és a sajátjának tekint. A filmkészítőknek hála, cigány ételek is felbukkannak valamelyik részben.
És talán a mai közéleti viszonyaink miatt tűnik fel a tévénézőnek az a nagyfokú tolerancia, ami a szereplőkből árad: a „mi így szoktuk, de mások meg amúgy” természetessége. „Van ahol így csinálják, van ahol úgy, egyesek babból, mások borsóból, mindenhogy jó az.” „Lehet kemencében is készíteni, de akinek nincs, az sütőben is megsütheti.” 

Tükröződnek a szociális viszonyok is, a háziasszony szinte mindig a nagymamájától tanult főzni, hiszen az édesanyja dolgozott, nem ért rá kislányát tanítani. Akinek ez nem adatott meg, annak még mindig ott volt az anyósa, aki elárulta a fiatalasszonynak, hogy mivel kedveskedhet férjének.

Ez a sorozat természeténél fogva a paraszti konyhát mutatja be, annak minden jellegzetességével. Például azzal, hogy adott faluban abból főztek, ami ott, azon a tájon megtermett, megélt. Folyó mellett halat, erdő mellett gombát és vadat, északon és nyugaton krumplit, keleten kukoricát ettek, az ételek pedig nem a dietetikusok ajánlásával, hanem józan paraszti ésszel készültek, azzal a céllal, hogy az egész család jóllakjon és elegendő kalóriát szedjen fel a napi kemény fizikai munkához. Tehát nem érdemes fanyalogni a tévékészülékek előtt, hogy jaj az a sok zsír, liszt, meg szalonna –  az étel legyen kiadós, ha az ember aratni vagy szántani megy.  

Állítólag folyamatosan vesznek el a hagyományos receptek, konyhai eljárások. De ez a sorozat biztosan sokat tett azért, hogy a folyamat lelassuljon, és ha valaki olyan szerencsés hogy monogramos kvircedli nyomóformát örököl a dédnagymamájától, innen megtudhatja, hogy azt mire is kéne használni.

fotók: halas.net és dunatv.hu

13 megjegyzés:

Max Gastro írta...

Volt szerencsém részt venni egy forgatáson, Gyenesdiáson, és az elkészült ételek között volt az én receptem is, sőt a kenyértésztát is én készítettem.
http://www.dunatv.hu/musor/videotar?query=%C3%ADz%C5%91rz%C5%91k

Gyenesdiás címszó alatt

phzs írta...

Nagyon jó, hogy ezt megírtad.

Planet Susannia írta...

Nagyon szeretem én is az ilyen filmeket. Szerencsére a világ sok részén élnek még ilyen hagyományőrzők, akik szellemben mind egy család; legyen az baszk, sváb, szicíliai, welszi vagy zalai. Ami összeköti őket az a tisztelet és az alázat a Föld adta kincsek iránt. Ez nem múlik el, csak ők halkabban beszélnek, mint a többiek.

duende írta...

Én is nagyon szeretem ezt a sorozatot. Egész egyszerűen imádom, ahogy a nők főznek. Nem a férfiszakácsok, hanem a gyakorlott női kezekből valahogy árad valami, ami egy férfiben és egy szakácsban soha nem lesz meg. Élmény nézni.

"saját levében" írta...

Na milyen jó hogy kiderül, nincs egyedül az ember! És hogy nem csak az angol tévészakácsoké a világ!

konyharuha írta...

Nagyon szeretném én is megnézni, neten is lehet valahogy? Nincs tévénk...
Görög barátunk mesélte, hogy amikor a citromos-tojásos habarást készítik náluk az asszonyok a csirkehúslevesbe, puszikat küldenek felé, merthogy az egy kényes művelet meg persze kérik a fennebb való segítségét is.

"saját levében" írta...

Itt meg lehet nézni az egyes adásokat a netről is:
http://www.dunatv.hu/musor/musorok/izorzok.html

Skandikamera írta...

Épp a napokban lapoztam bele egy, "A kihalással fenyegetett ételek" című, angol nyelvű szakácskönyvbe.

@duende: "a gyakorlott női kezekből valahogy árad valami, ami egy férfiben és egy szakácsban soha nem lesz meg"

Ez fordítva is érvényes :-)

A hölgyek túlnyomó többsége úgy főz, ahogy azt az őseitől tanulta. Amúgy meg minek kisérletezni, ha az a marha úgy is megeszi? :-) Aki még csak nem is sejti, hogy egy kiadós veszekedés után mennyi "méreg" van belefőzve...

A gyerek, aaaaaz más. Azt szeretjük, annak kedvéért képesek vagyunk akármit kihagyni/beletenni az ételbe.

:-))

PO írta...

Én a Gasztroangyalt is nagyon szeretem, de ott elég idegesítő momentum, hogy valami celebet bele kell tenni a műsorba. Nélkülük jobb lenne a sorozat.

Az Ízőrzők más szemléletű, szimpatikusabb, nagyon szeretem azt is. Kár, hogy valaki nem vette a fáradságot és jól kereshető formában nem tolta fel az epizódokat a YouTube-ra. Van ott sok töredék, de nehéz a keresés. A Gasztroangyal sorozatai viszont mint megtalálhatók ott.

"saját levében" írta...

Én sem értem, hogy miért kell mindig néhány csetlő-botló celeb, aki arra büszke hogy totál tájékozatlan? Ez miért szórakoztatna bennünket? Miért veszik el a műsoridőt tőlünk?
Szakértő, vájlingos néniket akarunk!

Névtelen írta...

Az Isten áldjon ezért a posztért:)))

Én is mindig megragadok előtte.
Ilyen még a Bódi Margó-féle főzés is, ami ugyan teljesen más világ a vidéki mamikhoz képest, de ugyanazt a konyhához értő, enni adni szerető asszonyt hozza, mint az Ízőrzők.

"saját levében" írta...

Én is csíptem a Bódi Margós sorozatot! Azt is végignéztem. :)

Daisy írta...

Jó volt olvasni, amit írtál!
Sokszor szerettem volna megnézni ezeket az adásokat, de rendre elfelejtem. Láttam már belőle, azért nézném, de mindég csak utólag kapok észbe.
nagyon szeretem az ilyen természetes, sallang mentes, emberi megközelítést.