Na de mit esznek a gyermekvasutasok?

Hála a döntéshozóknak, az egykori Úttörővasút továbbra is rendületlenül zakatol a budai hegyek-völgyek között, "Széchenyi-hegyi Gyermekvasút" néven. A gyerekek 10-14 éves korukban teljesíthetnek itt szolgálatot, amennyiben eredményesen elvégeznek egy féléves tanfolyamot és minden évben megfelelnek a szakmai vizsgán. Komoly turisztikai látványosságnak számít a Gyermekvasút, rengeteg külföldi turista jön megnézni ezt a különleges intézményt. Nincs olyan kis vasutas, aki ne szerepelne legalább tíz japán család fotóalbumában! Jó időben sokan felmennek a hegyre egy kis vonatozással vagy gyalogtúrával színesítve a napot és az osztálykirándulók is gyakran ezt választják célpontnak. Ma már több gőzmozdonya is van a gyerekeknek, így a közlekedési ínyencségekre vágyóknak is van mibe beleszagolniuk. Azaz van minek megcsapnia őket.
Na de mit esznek a gyermekvasutasok? - merül fel a gasztrokrónikásban, miután mindenkit letaposva végre helyet szerez magának az ablak mellett.

Az ifivezetők felteszik...

A szolgálatban levők leveszik

Szervezett étkeztetésre nem csak azért van szükség, mert fejlődésben levő fiúkról és lányokról van szó, hanem azért is, mert valamennyien reggel hétkor jelentkeznek a Gyermekvasutasok központi bázisán az "Otthonban" és innen este hétkor mehetnek csak haza. Közben pedig télen, nyáron, fagyban, kánikulában jegyet árusítanak és kezelnek, rendelkeznek, naplóznak, menesztenek, váltót kezelnek és tisztítanak, utast tájékoztatnak, havat lapátolnak, pénzt számolnak stb. stb.

A kis vasutasok megérkezésük után reggelit kapnak az Otthonépületben, beöltöznek egyenruhájukba, megkapják az aznapi szolgálati beosztásukat, felvonják a zászlót és irány a munka! Mindenki ott ebédel, ahol szolgálatot teljesít. Az Otthon konyhájában porciózzák ki az ételeket és fém ételszállító edényekben vonaton küldik fel az egyes állomásokra. A gyerekek megterítenek a forgalmi irodában, ebéd után elmosogatnak és az üres edényeket visszaküldik. Vacsora szintén az Otthonban van, előtte szigorúan értékelik a dolgozókat, így csak a kiválóak tudnak a jól végzett munka tudatával a virslibe harapni. A konyhai személyzet nem feledkezik meg a tízórairól, az uzsonnáról valamint a szolgálatban levők folyadékkal való ellátásáról sem.

Ahol nincs ivóvíz, oda azt is küldenek - vonaton

Riportalanyaim elmondása szerint "a kaja jó". Gyakran van valamilyen tartalmas leves, gulyás, babgulyás, tésztával, palacsintával, illetve laktató húsétel, hagyományos köretekkel, ez egyik elégedetlenkedő szerint túl gyakran tarhonyával. Abban egyetértenek, hogy ott a hegyen minden sokkal jobban esik a gyomorba, mint otthon. (Rosszul evő gyerkőcöknek kifejezetten ajánlott munkahely! És kéthetente egy napot lehet lógni az iskolából az aktuális szolgálatok miatt!)

A vasút mentén néhány helyen mi is ehetünk:

• Hűvösvölgy állomás: Kisvasút Söröző és Pizzéria
• Szépjuhászné állomás: Szépjuhászné Étterem és büfé– télen lángossal és forralt borral tartják a lelket az emberben
• János-hegy állomás: itt kis sétával juthatunk el az Erzsébet-kilátóhoz és a Libegőhöz, büfé itt is van
• Virágvölgy, Normafa és Csillebérc állomások környéke: több étterem, szálloda is van arra, rétes is kapható, de én inkább a síház egytálételeire szavazok
• Széchenyi-hegy állomás: sósperec és motoros üdítő

Rendezvények alatt a felnőtt éhes szájakra is ügyelnek: az évente kétszer megrendezett teljesítménytúra résztvevői ebédet kapnak a vasutas Otthonban. De csak azok, akik felmutatják menetlevelüket, amely igazolja, hogy hajnal óta talpon (bakancsban) vannak és már bejártak ungot-berket.

Magyar lányok és német fiúk szolgálatban

A hitelesség kedvért álljon itt egy egykori úttörővasutas pajtás visszaemlékezése:

Az ebédekről nincs sok emlékem, csak annyi, hogy a vonat hozta és mindenki az állomáson ette meg, ahol szolgálatot teljesített. De a reggeli Hűvösvölgyben volt. Együtt ült az egész raj a hosszú asztaloknál, teát kaptunk, és olyan finom, friss, ropogós zsemlét, amilyet azt hiszem azóta se ettem sehol. Az öklünkkel ütögettük, hogy belapuljon akkorára, hogy bele tudjunk harapni. Aztán a rajvezető elüvöltötte magát, hogy "Jó étvágyat", és mi visszaordítottuk, hogy "kívánunk". A végén pedig azt ordította, hogy "egészségetekre", mi meg azt, hogy "váljék" Hát így...

Paprika és paradicsom, de nem lecsó. Mi az?

Csak nem akarsz egy ilyen hétköznapi ételt felrakni a blogra? – kérdezte családtagom hitetlenkedve, amikor látta, hogy szokás szerint egyik kezemmel az érdeklődő macskákat hessegetem, miközben exponálok. Miért ne? Talán sokaknak eszébe sem jut, hogy a lecsószezon egyben a töltött paprikáé is, hiszen ilyenkor lehet paprikaízű paprikához és paradicsomízű paradicsomhoz jutni. Szabadföldihez, természetesen. Ahogy a franciáknak sem mindegy hogy a sajt téli vagy nyári tejből készült-e, úgy nekünk sem lehet közömbös, hogy paradicsomunk látta-e napot, vagy csak hallott róla.

Szomorú emlékem erről az ételről, hogy a Magyarországon diplomatáskodó barátainknak ezt főztem búcsúvacsorára és ekkor derült ki, hogy az itt töltött kilenc év alatt egyszer sem futottak össze sem a töltött paprikával, sem a töltött káposztával. Pedig hetente többször ettek a legjobb budapesti éttermekben és hétvégeken bejárták az országot. Nem értem miért nem kínálják a vendéglősök gyakrabban egytálételeinket, hiszen ezeket könnyű elkészíteni és tárolni, megjelenésük is izgalmas, ízükről nem is beszélve. (Bár kivételek vannak, az Alsóőrsi Halászcsárdában láttam töltött paprikát, a minap a Klassz étterem honlapján is, illetve az alföldi csárdák étlapján is feltűnik a töltött káposzta.)

Sok évvel ezelőtt barátaimmal és hátizsákkal bejártuk Törökország kis-ázsiai részét, ahol egy kis faluban láttam, amint az asszonyok húsos-rizses tölteléket töltenek paprikába. Semmilyen közös nyelvet nem beszéltünk, de elmagyaráztam, hogy ilyet mi is készítünk, paradicsomos mártással. Erre hitetlenkedve rázták a fejüket, hogy lehetetlen, ez helyi jellegzetesség. Sajnos a közösen eltöltött 150 évet már nem tudtam elmagyarázni. Egyébként a fényképezéskor sündörgő macskák is szívesen befalják a gombócokat – ha éppen nem tintahal van ebédre.

Virágot sem könnyű fényképezni exhibicionista állatok mellett!
Ez egyébként a mai termés: 5 virág egy kaktuszon, egy napig.

Töltött paprika

50 dkg lapockát kétszer ledarálok, összekeverem apróra vágott, zsíron (!) pirított hagymával, sóval, borssal és kb. 10-15 dkg rizzsel. Szerintem felesleges a rizst előre félkészre párolni, úgyis meg fog főni az ételben.

A paprikát nem vágom, hanem – ahogy diákkoromban balatoni konyhai kisegítőként tanultam – egy gyors mozdulattal benyomom, majd kihúzom a csumáját (remélem mindenki ismeri ezt a szép tájszót). A magokat kiütögetem belőle.
A töltelék betuszkolásánál lazán járok el, mert a rizs meg fog dagadni és ha nagyon megtömöm, kirepedhet a paprika. Persze mindig marad töltelék, ezt simán a paprikák mellé lehet tenni gombóc formájában. A megtöltött paprikákra annyi forrásban levő vizet öntök, hogy ellepje őket. Kicsit megsózom.

A paradicsomot keresztben bevágom és leforrázom, így néhány perc múlva könnyű lesz eltávolítani a héját. A kockára vágott paradicsomhúst a paprikák mellé teszem kb. a főzés felénél. Amikor megpuhult a töltelék, szűrőlapáttal kiemelem mindegyiket, félreteszem. A paradicsomos levet botmixerrel összeturmixolom, majd berántom, sózom, cukrozom. Lecsószezonon kívül jöhet a paradicsomsűrítmény. Visszateszem a paprikákat és még 10-15 percig együtt főzöm.

Fontos kérdés, hogy mennyire legyen édes a mártás, ezt családja válogatja. Legyünk nyitottak e kérdésben, egy töltött paprika sem ér meg egy válópert, vagy az anyóssal történő összehasonlítást!

Citromos lazacos spagetti garnéla nélkül

Fából nem kerekedhet vaskarika, de garnélarákos spagettiből lazacos, az igen.
Recept:
Nyugaton kalandozva ha lehet a Nordseenél eszem, mert gyors, finom és halas. Nem. Helyesbítek, mert halas, finom és gyors. Van nekik egy citromos spagettijük, amiben - valami miatt úgy emlékeztem, hogy lazac van. Annyira begyógyult a fejembe ez a változat, hogy azonmód vettem két lapra szerelt lazacot a bútorboltban és otthon nekiláttam.

A lazacokat (összesen kb. 25 dkg-t nyomtak) olívaolajon kevés vízzel megpároltam, majd villával szétnyomkodtam. 5 tojás sárgáját 2 dl tejszínnel elkevertem és közben megfőztem a négy embernek elegendő tésztát. Amikor megfőtt, leöntöttem róla a főzővizet, amit félretettem. A tésztát még melegen, de nem teljesen forrón összekevertem a tojásos lével és a hallal, valamint rengeteg apróra vágott petrezselyemmel, majd sóztam, citromoztam, kóstolgattam és egy kevés főzővizet visszakanalaztam rá. Tálaltam.

Miközben ettük, egyszer csak elkezdtem keresgélni benne a garnélákat. Túrtam, fúrtam, emelgettem a tésztakupacot, de hiába. Akkor már tisztán láttam, ahogy ülök a klagenfurti Nordseeben, kint esik a hó, bent meg garnélák bújócskáznak a citromos spagettiben.
Igen, azt hiszem előbb kellett volna visszaidézni a múltat, esetleg ránézni a cég honlapjára, aztán vásárolni. Na, majd legközelebb.

A szedertorta szentesíti a ragasztószalagot

00.35 perc, néma csend honol a házban, csak egy blogger van talpon, az is a konyhában. Cserke szilvatortája nem hagy aludni, de mint annyi mindent, ezt is átalakítom sütés közben. Nem is tudom miért, hiszen tökéletes recept ez, de olyan nyughatatlan lélek vagyok. Ha nem az lennék, mit is keresnék 00.35-kor a konyhában?

A krém természeténél fogva imád kibújni mindenhol, ahol lyukat lát. Én viszont nem látom a tortaforma karikáját, amit ilyenkor vissza szoktam húzni rá, hogy tartsa a lelket benne, míg a Zselatinok Istene meghallgatja imáimat. Igen ám, de már 00.38 van! A pulttól négy lépésre van a mosogató, annak legalján hever a tortaforma, amit még el is kellene mosogatnom. Viszont egy lépés csak a fiók, benne a ragasztószalag, a sütőpapír és az olló.

Az vesse rám az első pálmacukrot, aki képes lett volna megtenni azt a négy lépést 00.45-kor – ugyanis addig gondolkoztam, hogy tényleg inkább barkácsoljak mint mosogassak?

Szedres máktorta

Recept itt, mivel nekem szedrem volt, azzal készítettem, de a mascarponét összekevertem a szederrel. A tetejét később megszórtam reszelt étcsokoládéval. Természetesen nem ragasztószalaggal tálaltam, de meg lehet próbálni!

5 x ötödik mondatok

Nem elég, hogy napjainkban már a titkosszolgálatok is a netet bújják, ahelyett hogy ügynökeik száguldó vonatok és repülőgépek tetején verekednének dacolva a gravitációval, utána pedig martinis koktélt innának rázva, nem keverve, szóval nem elég hogy hagytuk így elpuhulni a világot, mi bloggerek még a mellényüket is kitárjuk és odakiáltunk: ide lőjetek!
Azaz, kedves titkosügynökök és nyilvános olvasók, itt van az a lyuk, ahol benézhettek a lelkünkbe, a lakásunkba, a könyvespolcunkra. Nesze neked anonimitás meg intimitás! Nem lehet többé elbújni a szilvalekváros szilkék mögött, vagy fejünkre húzni a zsírosbödönt. Körkérdésekkel piszkáljuk ki egymásból a titkokat, leíratjuk egymással ország-világ előtt, hogy éppen mit olvasunk és hogy annak mi az ötödik mondata a 161. oldalon. Kitárom hát a könyvkupacot, ami ott tornyosul az éjjeliszekrényemen.

• Mint egy családterapeuta, párhuzamosan olvasom egy házaspár visszaemlékezéseit. A feleség: Szántó Piroska, a férj Vas István. Két izgalmas személyiség, körülöttük pedig a korabeli értelmiség, művész elit, tiltott, tűrt, támogatott emberek. Egy adag XX. század. Ma már együtt nyugszanak a Farkasrétiben, de esténként mesélnek nekem az életükről.
  Vas István: Azután I-II., Bp.: Szépirod. Kvk., 1990.
  ötödik mondat: „Hiszen az elmúlt két hónap alatt mindvégig tudatában voltam idillünk ideiglenességében.”
  Szántó Piroska: Bálám szamara, Bp.: Szépirod. Kvk., 1982.
  ötödik mondat: „A másik ilyen levegőben lévő szó a hagyományos.”
  

• Korábban már olvasgattam belőle, de most ismét elővettem. Ámulva lesem a néhai világot, amikor még szakemberek dolgoztak a vendéglátóiparban, nem kivénhedt sportolók meg lusta gengszterek, akik azt hiszik a vendéglátás a legkényelmesebb pénzkeresési mód. Aztán csak csúszik, csúszik lefelé a szakma, kihalnak az utolsó bölények is és ki emlékszik már a Komlókertre vagy a Wampeticsre?
  Gundel Imre – Harmath Judit: A vendéglátás emlékei.- Bp.: Közgazd. és Jogi Kvk., 1979.
  ötödik mondat: „A főépület előtt díszmedencés kertben táncos uzsonnákat is rendeztek”.
  

• A kommunikáció divatos tudományág, szerintem nálunk van az egy főre jutó legtöbb kommunikációs szakember, de mintha hatásosan kommunikálni egyre kevesebben tudnának. Ez a könyv más színvonal, ajánlom mindenkinek.
  Aczél Petra: Új retorika: közélet, kommunikáció, kampány.- Pozsony: Kalligram, 2009.
  161. oldal ötödik mondat: nincs, négy van és kész.
  

• Csak azért olvasom, mert könnyű, papírkötéses és nem ciki a strandon. És mert még nem olvastam. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe.- Bp.: Ulpius, 2007.
  ötödik mondat: „Az élet eseményeit azonnal megtudja, mihelyt megtörténnek.”
  

Ha a titkosszolgákon kívül nem félnék a pszichológusoktól is, akkor leírnám, hogy esténként nem vacsorázom, ellenben gyakran olvasgatok szakácskönyveket. Tudom, tudom, mindenkinek megvan a maga perverziója!

Sziget magyaros módra

Lakodalmas kalácskák

Végre akadt egy kreatív köztisztviselő valamelyik minisztériumban, aki addig rágta a ceruzáját mígnem kitalálta, hogy idén a Sziget Fesztiválon fordítsuk az ország arcát a külföldi vendégek felé. Nosza, létrehoztak egy Hungarikum Falut, amolyan egyszer használatos papírskanzent, tájház-homlokzatokkal, pletykapaddal, métapályával, patkódobálóval, napraforgóval, muskátlival. Továbbá öt darab komplett lakodalmas menettel, amelyek tánccal és zenével vonultak végig a Szigeten, más-más tájegység szokásait bemutatva. Sokadalom és vigadalom forrt egybe a multikulti fesztivállal.

Öt napon át sültek a lakodalmas kalácsok, mézesek, a közelükbe pedig magyar és erdélyi ízeket kínáló közétkeztetők települtek, akik a körülményekhez képest igazán kitettek magukért – magunkért. Ha 50 ezer külföldi otthon csak 10-10 embernek meséli el, hogy milyen finom volt a kakashere pörkölt, a paprikáskrumpli, a szilvalekváros prósza, a sertésragu jóasszony módra, az akkor összesen annyi mint…

KonyhaSziget

Tíz év múlva egy jólfésült öltönyös londoni fiatalember talán azért hozza majd éppen Magyarországra befektetéseit, mert itt olyan jót bulizott a Placebora és Korda Györgyre, esténként pedig isteni csülkös pacalt evett meggyes rétessel! Ugyanekkor esetleg felmerül egy moszkvai üzletasszonyban, hogy azt a szatmárcsekei szilvalekvárt, ami hatalmas kondérban ott rotyogott a Szigeten 2009 nyarán, vagy az óföldeáki tarhonyát – nagy mennyiségben talán érdemes lenne behozni Oroszországba. Akár még az is előfordulhat, hogy magyar fiatalok fogják a sátorfájukat és még szeptember előtt ellátogatnak valamelyik tájegységünkre, ahol talán még soha nem jártak, de újra érezni akarják annak a bizonyos lakodalmas kalácsnak az ízét.

Budapest 2009. augusztus

Csuklóból, könnyedén, messziről

Szigetmenza

Frederick Németországból - kényelmes önellátásra rendezkedett be

Továbbiak:

Zenefeszt egy nedvvel elrekesztett helyen
Dibbuk a Szigetről más szemmel

A hal neve:

A magyar közétkeztetésben a halnak nincs neve. Egyszerűen csak hal és kész. Esetleg "tengeri hal" vagy "sütőhal" gyakran "sütő hal". Sokcsillagos menzákon "tonhal" – ez az a fehér húsú, íztelen, szálkátlan egyed. Sajnos étteremben is olvashatjuk az étlapon, hogy „tengeri halfilé”. A halfilének nem hogy neve, de feje meg farka sem volt soha. Már az öreganyja is filé volt a szerencsétlennek! A sütő hal láttán kacagnom kell, mert farkukon billegő, mellúszójukra konyhai kötényt húzó sürgő-forgó halacskákat vizionálok, ahogy piciny vas serpenyőikkel hevesen sütnek odalent a mélyben.
Egy tengeri kikötőt is látok, ahol a révkalauz odakiált a hazatérő halászoknak:
- Hahó, fiúk! Mit fogtatok?
Amazok pedig vissza:
- Halat!

A magyar közétkeztetésben nem csak a halnév, hanem maga a hal is hiánycikk. Ha mégis felüti fejét, az rántott hal vagy hal "párizsi bundában". Utóbbi az Orly-módnak a kevésbé repülőtéri változata. Arra gyanakszom, hogy a vendéglátó-ipari iskolában egyszer véletlenül a krumplihéjjal együtt kihajították az Állatrendszertan című könyvet és azóta senkinek sincs fogalma arról, mi a különbség a kövi félszegúszó és a pénzes pér között.
Nekem sincs a szakácskönyveim mellett a Brehm, de jelzem, hogy az én halam neve: balin (Aspius aspius). A Balatonból származik, vagyis lehetne akár balain is! Vagy balinton! A balint a horgászok "remek sporthalnak" tartják, abban bízva, hogy őket is sportolóként tisztelik a balinok.

54 cm Aspius aspius

Akkor sütök balint, ha nem akadt horogra sem ponty, sem keszeg, pláne nem fogas vagy csuka (utóbbi a rettenet orcájával simán castingolhatna bármelyik amerikai horrorfilm válogatásán). Ahhoz képest, hogy ragadozó hal, a balinnak eléggé jellegtelen a húsa, meg kell dobni valami fűszerrel vagy mártással. Bezzeg asztali látványnak nem utolsó! Főleg ha olyan hosszú mint ez itt, amit csak átlósan fektetve tudtam betuszkolni a sütőbe úgy, hogy a hátammal nyomtam be az ajtaját. És amikor kinyitottam, hogy meglocsoljam, rögtön kicsapta a farkát, heveny szívrohamot okozva ezzel.

Tehát ha ló nincs, a balin is kincs! De hagyjuk a rémes szóképeket, már úgyis benne vergődök a nyelvi bicsaklásnak az ő méterszer méteres merítőhálójában!

Vashiány ellen

Aki élete egy bizonyos szakaszát Vas megyében tölthette, annak később mindig ott zubog a vérében a vashiány. Megkérdeztem orvosomat, gyógyszerészemet, hogy miként lehet ezt leküzdeni? Időnként utazzunk oda, szívjuk be a jó levegőt, hitetlenkedjünk a sok barátságos ember láttán és ne utasítsuk vissza a környék termékeit! – javallották.

Múlt héten megjöttek a vasi barátok, kezükben földi jókkal töltött zöldséges ládával és egy hűtőtáskával, melyben jegelt kacsák bújtak össze egy kakassal. Az egyik kacsát hamar meg is sütöttem, mellé a ládából előkerült cukkiniből készült lepényke és egy kis metélőhagymás majonéz járult. A gyökérzöldségeket – melyek földben(!) fejlődtek – biztonságba helyeztem, a céklákat balzsamecettel és kevés cukorral megsütöttem, már csak a kecskesajtot várják. A paradicsomok és az őszibarackok még magukhoz sem tértek az utazásból, máris átgurultak az Örök Vadászmezőkre. Áthatolhatatlan sűrűségű, szőlőízű vörösbor is érkezett Vaskeresztesről, mely kétszeresen is alkalmas a vashiány kezelésre.
De ha már ennyire belejöttünk, hétvégén irány Eger, nézzünk ott is a vasra! Tízpontos szarvaspörkölt sztrapacskával és bikavérrel – így folytattuk a kúrát. Másnap újabb baráti küldemény érkezett a Mátrából, három láda szeder formájában. Gurultak a szedrek ide-oda, ki a mélyhűtőbe, ki a lekvárba, ki meg a szedres pitébe!

Vérünkben immáron a felső határt döngeti a vas, jöhet a nyálkás ősz, meg a köhögős tél! Most már csak egy ellenségünk van: a rozsda.

Kacsasült és cukkinis lepénykék

Jó kacsához nem kell semmi más, csak egy kis só és mindenképpen lefedve kell sütni. A sütés vége felé veszem le a fedőt róla, hogy a ropogós bőr meglegyen.
Ezúttal sűrű palacsintatésztába kevertem a sajtreszelőn lereszelt cukkiniket, két fokhagymagerezddel ízt is adtam bele. Egy órát állni hagytam és olajban kisütöttem. Krumplis változatban is finom!

A hordozható lecsó

Ági aki főz inspirált arra, hogy két étel (kenyértészta + sült zöldségek) összevonásából megalkossam korunk egészséges gyorsételét: a hordozható lecsót. Ez maga a slow fastfood! Elkészíteni fast, megenni slow, ugyanis kicsit ropogós a széle, de amint átrágtuk magunkat a kereten, ott vár bennünket a puha, zöldséglével és fűszerekkel átjárt tészta, a paradicsom utánozhatatlan nyári íze.


Zöldséges lepények

A tészta: 60-70 dkg liszt, 3 dkg élesztő csipet cukorral, egy kis kanál kovászpor, langyos víz, só és egy löttyintés olívaolaj. Kelesztés után átgyúrtam és addig vágtam félbe a golyóbisokat, míg 16-ot kaptam. Kinyújtottam és - a törököktől ellesett módon - csónak alakúra pödörtem őket. Sütőlapra helyeztem és rátettem a cukkíni- és paradicsom szeleteket. Nem kell vékonyra vágni egyiket sem, könnyedén átsülnek. A zöldségeket megkentem olajjal és megszórtam provanszi fűszerkeverékkel. 185°-os sütőben megsütöttem.
A fűszerkeverékeket egyébként mélységesen megvetem, lenézem és egyáltalán nem tartok ilyesmit itthon.

Szabadságot a gasztrobloggereknek!

Hogy is lehettem annyira balga, hogy azt hittem, egy gasztroblogger simán szabadságra mehet? Letészi a klaviatúrát, nyugodjék, aztán néhány csokis keksszel beül az autóba és meg sem áll a festői Svájcig? Ez kérem szépen lehetetlen!
Mert mindjárt útba esnek azok a fránya linziek! Elegendő csak találomra leparkolni pont azon a téren, ahol a bio vásár van és még szinte ki sem teszem megmacskásodott lábaimat a járdára, amikor rögtön a kezembe nyomják a „Kis főzőfüzet tavaszra” valamint a „Kis főzőfüzet nyárra” című könyvecskéket. Nem-nem, kérem, én ide pihenni jöttem meg a kultúrát magamba szippantani, hagyjanak békén ezekkel a főzőizékkel…de várjunk csak, mi ez itt, egy raklett gép? És ez a sajtos stangli…meg ez a sokféle házilekvár…és egek micsoda sonkák….Na kóstoljuk csak meg!

Tavaly ilyenkor Bécsben ittam egy melanzsot (mi mást?) és a cukros tasakocskákról értesültem arról, hogy 2009-ben Linz lesz Európa kulturális fővárosa. Ugye milyen hasznos dolog a kávézás? A pécsiek meg nemrég csukták be kedvenc cukrászdámat a Caflisht! (Most nagyon csúnyán nézek.) Linzről nem meglepő módon mindig a linzertorta jut eszembe. És a Jindrák-féle cukrászda, ahol az érdeklődők befizethetnek egy linzertorta-sütő tanfolyamra. Erről az élményről most le kellett mondanom, de megnéztem a legjelentősebb kiállításokat és ezt a kedves, nagyon emberi várost. Meg a Jindrákot.

www.linzertorte.at

Raclette, de még nem Svájcban

A szabadságra menés Svájcban már sokkal simábban ment, mert azt tapasztaltam, itt kevés stimuláció éri a magyar ember ízlelőbimbóit. Az indiaiakét meg pláne, akik mellettünk ültek egy luzerni étteremben és jelezték a pincérnek, hogy most már hozzon valami fűszert, amit rászórhatnak az ételre! Viszont a kis falusi éttermekben többféle rösztit ajánlanak, az egyikben elő is kaptam a jegyzetfüzetet, hogy kimásoljam az étlapról a kínálatot: sima, tojásos, sonkás, sajtos „überback” módra.

Országimázs

De ne legyek szigorú, hiszen ebben az országban tehettem meg azt a világrengető felfedezést, mely szerint az ementáli sajthoz az Emmen folyó völgyében („tal”-jában) értenek a legjobban. Ahhoz képest, hogy Brüsszelen kívül esnek, elég rendesen pusztulnak a környéken a hagyományos családi gazdaságok. Szomorú pillanat volt, amikor végre megtaláltam az egyik híres sajtműhelyt és bekukucskálva az ablakon akciós mosógépvásárt láttam. A szomszéd néni csak legyintett, hogy ezek már két évvel ezelőtt megszűntek, nem jó az információm. A kert végében álló gyönyörű sajtszárítójukat bevéstem a retinámba, ki tudja, ha legközelebb erre járok, talán már fittnes központtá lesz átalakítva. Jaj, gyorsan el kéne menni Appenzellbe és Gruyèresbe – ötlött fel bennem – mielőtt ott is végleg lenyomja a tejipart az elöltöltősök új generációja!

Tartály és völgy

Az emmentáliak szerencsére legalább skanzeni szinten őrzik a hagyományokat, így a hipermodern affolterni sajtkészítő üzem mellett megnézhettünk egy korabeli bácsit korabeli házában, aki éppen melegítette a tejet egy óriási kondérban. A tejet tehenekből nyerik (!) – ők egész nap dús füvet legelnek. Kezelés nélkül 32º-ra melegítik a nyers tejet, folyamatos kevergetés mellett.

Modern bácsi

Korabeli bácsi

A kis műhelyben megmutatták a már préselés alatt fekvő sajtokat. A bácsi egy füst alatt kiakasztott néhány kolbászt is a gerendára, hogy legyen mit harapni a sajt mellé.

Korabeli műhely

Formázva, szorítva, préselve

A szakirodalmat előpattintva 2,5 éves sajtot kértem a kóstolásnál és valóban jól tanultam meg a leckét, mert tényleg az volt a legfinomabb, bár a hároméves enyhén megingatott. A legfiatalabb négy hónapos volt, de azt liliomtiprás lett volna bekapni.
Hogy mennyit értek még a sajtok az autó csomagtartójában, azt még az is tudni fogja, aki majd tőlünk vesz használt autót!

Füstölés a ballanbergi skanzenben

Fejés után a Rigi hegyen, Tell Vilmos vadászterületén

Szárító, tároló, érlelő - sajtoknak

Ezt hozta a nyár…

Kosztolányit kifordítva: ezt hozta a nyár, édesbélű sárgabarackot, rubintpiros ribizlit. A barackot valójában egy kedves ismerős hozta, akinek addig duruzsoltam a fülébe, hogy szerezzen nekem a falujában igazi érett barackot lekvárnak, mígnem átment nyári mikulásba. Ugyanis egyik nap, amikor felkeltem, ott volt két láda gyümölcs a teraszon. A teraszról pedig ráláttam a rokonok csinos ribizlibokraira, amik csak arra vártak, hogy végre valahára valaki leszüretelje őket, mert már igen nehéz volt tartani az idén különösen édes bogyókat.
Így történt, hogy egy nap alatt kétféle sütit sütöttem. Csak az a baj, hogy fejből, nem receptből. Olvasóim kedvéért megpróbálom rekonstruálni az eseményeket és rögtön nevet is adok a süteményeknek.


Sárgabarackos lepény

A tészta nagyjából ez volt, de most tettem bele egy tojás sárgáját is. A tepsit kivajaztam és belefektettem a kb. 8 mm-re kinyújtott tésztát. A félbevágott barackokat arccal lefelé ráfektettem a tésztára és megszórtam cukorral. 180º-os sütőben megsütöttem. Igyekeztem úgy vágni, hogy vagy csak egy, vagy kettő barack kerüljön egy-egy szelet sütire.

Ribizlis szelet

Négy tojásból készítettem egy piskótalapot. Lehúztam róla a sütőpapírt és hűlni hagytam egy nagy rácson, majd deszkára tettem. 25 dkg mascarponeból és kb. 3 dl tejszínből, meg némi porcukorból, továbbá egy löttyintés citromlikőrből krémet kevertem. Zselatint adtam hozzá, óvatosan belekevertem a ribizliket és hűtőbe tettem, majd ahogy ezt korábban leegyeztettük a kollégákkal, folyamatosan imádkoztam a Zselatinok Istenéhez. Meghallgattattam! Néhány óra múlva a krémet rásimítottam a piskótalapra és újabb néhány óra múlva felszeleteltem.

Télen ezt a két fotót fogom nézegetni, az már biztos!

Grillezett töltött kudarc

Egy hobbiszakács élete sem csupa selymes sodó és könnyed eperfelfújt! És csak akkor lehet hiteles krónikás, ha őszintén beszámol a kudarcokról is. Arról a végtelen szomorúságról, amit akkor érez, amikor előveszi a tintahalat és elmélázva kicsit megpiszkálja a csomagolását. Már akkor tudja, hogy minden hiába.

Könnyezve vágja fel a hagymát amit olívaolajon megfuttat, elszoruló szívvel rádobja a tintahalak összevágott karocskáit, néha egy-egy ajókát is dob mellé. Hátha ez segít! Hátha most lesz az áttörés! Közben totál reménytelenül rizst párol és a végén összekeveri a halas cuccal, beleszór némi vágott petrezselymet is. Mintha a halak is éreznék hogy minden hiába, ki- kicsusszannak kezei közül, amikor tölti őket. Rakoncátlanságuknak a hústű vagy a fogpiszkáló vet csak végett. Sebészi pontossággal ferdén beirdalja testüket, óvatosan, nehogy végleges sebet ejtsen rajtuk. „Valóban bizarr látvány” – mélázik el a blogger, ahogy a tálba fekteti a csomagocskákat és olívaolajat locsol rájuk. „Lehet hogy mégis nekik van igazuk?”

Aztán eljön a nagy nap. Érkeznek a vendégek, izzik a szén, fogy a bor. A sütés vége felé oson a grillsütőhöz a szerencsétlen, kezében a tintahalas tállal, de mindig van aki észreveszi és undorodva megkérdezi: „Te jó ég! Mi ez? Csak nem akarod megsütni???”

Gombóccal a torokban kuporog a hobbiszakács a rács sarkánál, oda teszegeti fel a kreálmányát. Külön tányérra rakja, hogy ne feszítse tovább a húrt. Kirekesztve, leszegett fejjel ül asztalhoz. De egy gasztroblogger nem tud meghúzódni önmaga árnyékában. Mindig elköveti ugyanazt a hibát: kiszúrja a társaság legliberálisabb ínyencét, mellé lopakodik és halkan megkérdezi: „Megkóstolod?”

Persze hogy megkóstolja! Ne legye a neve liberális ínyenc, ha ezt a próbát ki nem állja! Fogást keres az állaton, csúszkál az ide-oda tányérján az elegáns grillkolbászok között, aztán belevág. Néha szemébe fröcsköl a lé, máskor csak kifordul az egész töltelék. Bekapja, forgatja a szájában. Nem szól semmit. Esetleg annyit, hogy "érdekes". De többet köszöni szépen, most nem kér.

A gasztrokrónikás megalázottan elnéz a hátszín, a grillezett pisztráng és a húspogácsa fölött és tudomásul veszi, hogy megint egész héten egyedül eheti a töltött tintahalait, hidegen, melegen, tízórai, vacsorára. Becsületből, büszkeségből, csakazértisből.
De közben arról álmodozik, hogy egyszer talán jön valaki, aki odakuporodik mellé a tűzhöz, csillogó szemekkel lesi a tintahaltölcsérek pirulását, aztán még forrón lekap egyet a rácsról, beleharap és átszellemülten felkiált: „Ajóka is van benne? Zseniális!”