Kevés is, savanyú is, de a mienk!

Bocsánatot kérek a bortermelőktől, de ezt a poharat találtam a legméltóbbnak arra, hogy bemutassa a poszt tárgyát, a balatonfüredi savanyúvizet. És amint a fotón látszik, a Napfénynek is nagyon tetszett. Cholnoky Jenő pedig remek képaláírást adott nekem a múlt század elejéről:

„Érdekes, hogy a mesterségesen szénsavval telített vízből a szénsavgáz mindig nagy gyöngyökben válik ki, mint pl. a szódavízből vagy a kristályvízből. A természetes szénsavas vizekből a szénsavgáz mindig csak igen apró gyöngyökben szabadul ki.”
A jó pezsgő is arról ismerszik meg, hogy kicsi benne a buborék – teszem hozzá.

Ahogy a természetes forrásvizek, ez a víz is máshogy viselkedik, mint a boltokban kapható ásványvizek. Nem vetették alá mindenféle eljárásnak, így bizony képes megbuggyanni, vagy megfesteni a műanyag flaskát, ha sokáig áll benne. Gondolom, ha belenéznék egy nagyítóval, valóságos kis állatkert integetne vissza belőle. A többi, boltban kapható rokonai már nem is hallgatnak a H2O-ra, pedig palackozás előtt még ők is voltak valakik. Elég, ha a Káli-medencében utazva, megfáradt torkunkat a nem mondom meg melyik forráshoz hajtjuk a gyár mellett, és máris érezhetjük a víz eredeti zamatát.


Mielőtt a gyógyhatásra rátérek, nem ússzák meg olvasóim a történeti hátteret:
Puritán életet éltek az őskorban a fürediek. A férfiak vadásztak a szőlőhegyen, halásztak a Pelsoban, az asszonyok gyűjtögettek és hordták haza a forrásokból a savanyúvizet. A vakmerő ifjak eközben hajókat ácsoltak annak reményében, hogy ha jó szelet kapnak nyugat felé, talán beleütköznek egy felfedezésre váró földrészbe, vagy legalább Keszthelybe. Később a XVIII-XIX. században, részben e forrásoknak köszönhette Füred a felvirágzását. Akkoriban a vendégek elsősorban nem a Balatonban fürödtek, hanem fürdőházakban, de annál is szívesebben sétálgattak és iszogattak. A vízivás ugyanis nem zilálta szét a frizurát, nem barnította le az elegáns porcelánbőrt, tehát a hölgyek teljes pompájukban mutogathatták magukat a későbbi Tagore sétányon napernyőik árnyékában, és titkos jelzéseket adhattak legyezőikkel az ifjaknak. Eötvös Károly szerint „aki balatonfüredi fürdőn, badacsonyi és somlyai szüreten meg nem találta szíve mását: hiába ment az aztán a lorettói vagy az öreg máriacelli szűzanyához.”

Persze akadtak olyanok, akik nem ismerkedni mentek Füredre, hanem pihenni és gyógyulni. Ilyen volt Jókai Mór, akit sógora, dr. Huray István füredi fürdőorvos beszélt rá arra, hogy használja ki a hely gyógyító hatásait. A savanyúvíz és a balatoni szél aztán tényleg sikeresen kisöpörte az íróból a hörghurutot. Jókai szerintem kiváló ingatlan-befektető lett volna, elsőként érzett rá a Svábhegyre, Balatonfüreden pedig az egyik legjobb fekvésű telket vette meg.

„A savanyúvíz azon víz, melynek éles s bögdöső íze vagyon, közönséges hideg, és a belső nyavajáknak gyógyítására szolgál” írta La Langue János 1783-ban. A gyógyító hatásról Cholnoky azt mondja, hogy „mesterségesen nem lehet gyógyítóhatású szénsavas vizet előállítani (…) gyógyító hatása csak az aprógyöngyös, természetes szénsavas vizeknek van, hogy miért, azt nem tudjuk. De így van, a tapasztalat mutatja.”

És hogy mire is jó pontosan? „Mind azon betegségekben javalva van ezen gyógyvíz, melyekben főfeladatunk az erősítés, az életmunkásság fölmagasztalása, összekötve a pangások, dugulások stb. szelíd föloldozásával… (Török József, 1848.)
Török doktor különösen ajánlja a sápkórban, nyálkafolyásokban, női terméketlenségben és férfiúi tehetetlenségben szenvedőknek, de szélhűdések után is ajánlatos benyakalni néhány pohárral, ha még életben vagyunk. Persze mindenre ez a gyógyszer sem jó, a kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg gasztrobloggerét! És ha megkérdez, szívesen idézem a korabeli szakemberek véleményét, mely szerint ellenjavallják a füredi gyógyvizeket általános vérbőségben, torlódásokban, gutaütésben szenvedőknek, ne igyák kik sorvasztó lázakban, bujasenyvben, vagy kiváltképp „nemes életművek elfajulásai s elgyengülései”-ben sorvadnak.
Hogy én is hozzátegyek a tudományhoz, furcsa kémiai ellentmondást fedeztem fel: aki ebből a magas vastartalmú vízből rendszeren iszik, az valahogy mégis később kezd el belülről rozsdásodni. A fene érti ezt.

Szerencsére a balatoni kerékpárút több helyen is érinti a forrásokat, így Csopaktól Tihanyig nemigen kell üdítőitalra költeni. Nekem a hajógyári a legkedvesebb (Berzsenyi-kút), talán azért, mert szeretem Berzsenyit és mert ott bronzpontyok köpik a vizet. A költő a „Füredi kúthoz” című versében köszöni meg a gyógyulást: „Így adta vissza életadó ered, / Oh, kútfő, nekem az életet és reményt”.

Ajánlom, hogy aki az északi parton jár, mindig tartson néhány üres üveget a csomagtartójában vagy a hátizsákjában és tankoljon fel valamelyik kútnál ebből a nedűből. Gyorsan, míg valami ásványvíz-befektető el nem zárja az évszázados csapokat! Vagy amíg ki nem tör rajta a bujasenyv.

Irodalom:
Cholnoky Jenő: Balaton – Bp.: Franklin, 1936.
Eötvös Károly: Balatoni utazás – Bp., 1900.
Zákonyi Ferenc: Balatonfüred. Adalékok Balatonfüred történetéhez a kezdetektől 1945-ig – Veszprém, 1988.


Sült szalonna pince módra, savanyúvízzel

A borospince előtt tüzet rakunk. Nyársra tűzve megsütjük a szalonnát, hagymát, kolbászt. A lecsöpögő zsírt balatonalmádi kenyérre gyűjtjük. Sütés és evés közben pincehideg savanyúvizet iszunk, kombinálhatjuk csopaki rizlinggel is: ihatjuk a vízivás előtt, után, közben, vagy helyette.
Hátradőlünk és irigyeljük a délieket, mert ha ők szintén szalonnát sütnek, közben gyönyörködni tudnak a fenekünk alatt elterülő hegyekben is.