2008. december 8., hétfő

Hátszín mustáros mártásban Vendelin barátunknak - VKF XXI!

„ - De nem addig van az, Vendelin barátom; hol maradnak a különböző mustárok? Én például nagyon szeretem a csípős házimustárt, amelyet a jó gazdasszonyok otthon maguk készítenek, de nem vetem meg a francia mustárt sem. Az angol mustár pedig a kedvencem. Elő a mustárokkal, Vendelin barátom, de ne legyen beszáradva az üveg, - tette hozzá nyomatékosan a vendég és a fácánnak a mellét vette elő.”
(Krúdy Gyula: Isten veletek, ti boldog Vendelinek! — Nyugat, 1926.6.)

Az irodalmi VKF pályázathoz Krúdyt választottam, mégpedig azért, mert szeretném leoldani róla azt a néhány dermedt zsírcseppet, ami a húsleves tetején úszik minden filmklubban, és amely már nagyon eltömíti az író úr auráját. Ennél ő azért több volt, ráadásul ez az igéző látvány inkább Huszárikhoz köthető. A filmet én is nagyra tartom, nagy örömömre nemrég utánam dobták valamelyik boltban 900 Ft-ért. A városi legenda szerint, a forgatáskor ki kellett hűteni a levest, hogy a cseppek jobban láthatóvá váljanak a kamera számára. Szegény Latinovits!


„- Másképpen állott a dolog a mustárokkal, amelyeket az ügynök az ablakában katonás rendben tartogatott. Voltak itt mustárok, amelyeket faluról hozott, miután meggyőződött a mustármag valódiságáról és a mustárcsináló asszony hozzáértéséről. Voltak barna, leveses mustárok és pépes, sárga mustárok; amelyeket kenyérre kenve éppen úgy lehetett enni, mint a mézet. Az ügynök sikeres üzleteiből ritkán tért haza anélkül, hogy valamely újonnan felfedezett kereskedésből mustárosüveget ne hozott volna a zsebében. Ilyenformán a város valamennyi kereskedőjének a mustárját végigpróbálgatta. Borzongva gondolt egy öreg belvárosi kereskedősegédre, aki már messziről üdvözölte, ha valami új francia vagy angol mustár futott be a céghez.”
(Krúdy Gyula: Az ember, aki mustármag volt)

Ez a mártás akkor jut eszembe, amikor már túl sok félig, negyedéig elkopott mustáros üvegem van a kamarában, a fiókokban. Ugyanis ha mustárok közelében járok (külföld, belföld, piac, ínyencbolt), mindig erős késztetést érzek arra, hogy vásároljak belőlük. Szerencsére legutóbb nem télen voltam Párizsban, máskülönben odafagyott volna az orrom a mustárszaküzlet kirakatüvegére.
A vége aztán az, hogy kényszervágásra kerülnek szegény üvegcsék. Ez viszont jót tesz a mártásnak, mert mindig kerül bele, egy kis édes bajor mustár, egy kis éles angol, szokásos magyar, sós görög stb. Ugyanolyan sohasem lesz. A magok pedig elengedhetetlen látványt jelentenek a szószba tekintve.

Az augusztus 20-i grillező vendégeim nem bírtak el azzal a 10 szelet hátszínnel, amit előtte napokig pácban őrizgettem a hűtőszekrényben. Másnap a maradékokat bedobtam a kuktába és megpároltam két kanál mustár és két babérlevél kíséretében. Aztán lefagyasztottam, mert hiszen ki bír húsra nézni augusztus 21-én? (pl. én…)
Most a pályázatra készítettem egy mustáros mártást és a nyáron megfőzött szeleteket belefektettem hogy együtt is rotyogjanak kicsit. A mártás a szokásos módon, olajon megfuttatott liszttel indul, majd felengedem vízzel, ha van alaplével, beleteszem a mustárokat és kevergetem, kóstolgatom. Ha nagyon erőteljes, tejföllel lehet enyhíteni. Köretnek zsemle- vagy krumpligombóc ajánlott.

Remélem, erre az ételre a Mester is rábólintana és sokatmondóan összenézne Vendelinnel – ha már a feleségeket illetően is egyezett az ízlésük…

2 megjegyzés:

Grenadine írta...

làtom, otthoni körülmènyek közt modellezel egy egèsz kis pàrizsi mustàrboltot;)

piszke írta...

Szia! Leveszem innen akkor a linket, nem tudom miért makrancoskodik a mailcím! Vannak akikett meg szemétkukába dobott, de szerencsére észrevettem :))