Csirke bonapartista módra

A csirke éppen fedezékben van a ragu alatt!

Bizonyos okok miatt, melyeket még nem árulhatok el, mostanában át kellett néznem az egész blogot, kiemelni belőle bizonyos szövegrészleteket és kicsit reszelgetni rajtuk. Így, négy küzdelmes év után, felülről szagolhattam bele a „saját levében” párolódott dolgokba. És most tűnt csak fel, hogy ez bizony ez egy ízig-vérig bonapartista gasztroblog! Na jó, vérig nem, de ízig mindenképpen, hiszen Napóleon integet mindenfelől, vagy emeli poharát valamire. Két eset lehetséges: maradandó sérüléseket okoztak bennem történelmi tanulmányaim, vagy ő volt olyan nagy ínyenc, hogy emléke megkerülhetetlen egy gasztroblogban. Ezt döntsék el majd a blogtörténészek.

A „Csirke marengói módra” biztos siker az ebédlőasztalon, pedig születése éppúgy a véletlennek köszönhető, mint sok más híres recepté. Egyesek ugyebár az almatortát ejtették le és fordították meg, mások a kelt tésztát csöppentették a forró olajba, megint mások finomnak és egészségesnek kiáltották ki a megsavanyodott káposztát. És van egy tippem a tojásos nokedlire is, valaki valahol valamikor valamiért összekevert két ételmaradékot.

Az osztrák és a francia csapatok 1800. június 14-én csaptak össze – az addig történelmileg jelentéktelen – észak-itáliai Marengo falu mellett.  Az ütközet reménytelen vállalkozásnak tűnt a francia sereg számára, az osztrákok viszont annyira magabiztosak voltak, hogy már a csata befejeződése előtt, délután három órakor követet küldtek Bécsbe a győzelem hírével, a katonák pedig leültek ebédelni. Csakhogy közben a franciák fordítottak, dacára annak, hogy felszerelés- és emberhátrányban voltak.  (Figyelem! Buktató vizsgakérdés! Marengónál sírt Napóleon először nyilvánosan, mikor megtudta, hogy kedvenc tábornoka Desaix elesett a csatában. Másodszor is bajtársat siratott, évekkel később Lannes tábornokot.)

Az osztrák hadak vezetőjét Melasnak hívták, ez azért jó hír a gasztrobloggereknek, mert ha tényleg az osztrákok győztek volna, és nem kerekedik ki a marengói csirke legendája, a Melas névvel még mindig lehetne mit kezdeni. De nem így történt, hanem úgy hogy amikor a futár meghozta a nem várt győzelem hírét a francia táborba, Napóleon szakácsa, monsieur Durand annyira megdöbbent, hogy a paradicsomos ragut véletlenül ráborította a sült csirkére. Új étel főzésére már nem volt lehetőség, fel kellett szolgálnia a vacsorát a vezérkarnak, hiszen mindannyian tudjuk mennyire meg tud éhezni az ember egy kiadós lovassági roham után. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy a szakács főzőtudományának vagy kiváló kommunikációs érzékének köszönhette-e, hogy simán el tudta adni az új receptet főnökének, az első konzulnak.

De mivel ez nem egy felületes kereskedelmi gasztroblog, hanem szigorúan hagyományőrző közszolgálati ízszertesugárzó netintézmény, álljon itt a kevésbé romantikus verzió is: Durand tudatosan megtervezett menüvel ünnepelte a csata estéjét, és abból főzött, amit a hadtáp biztosított neki: csirkéből, paradicsomból, gombából, olajbogyóból, rákból, vajból, zsemléből, tojásból. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy isten háta mögötti katonai táborban, néhány nappal a Szent Bernát-hágón való átkelés után, ha más nem is, de friss rák, zsemle és tojás biztosan akad.

Marengói csirke kicsit másképpen

Az eredeti recepttől kicsit eltérően készítem ezt az ételt, és ha van egy kis aszaltparadicsomos maradék olaj, akkor még inkább eltérek. 

A feldarabolt csirkét kicsit besózom és állni hagyom. Majd lisztbe forgatom és olajban hirtelen mindkét oldalát megpirítom. Beleteszem egy tepsibe, borsot tekerek rá, kevés vizet öntök alá és 190º-on sütöm kb. 25 percig lefedve, azután fedő nélkül. Közben elkészítem a ragut, amibe majd a végén beleteszem a húsdarabokat. 

5 dkg vajat és egy kis olajat (ha van az aszaltparadicsomosból!) serpenyőben összeolvasztok, beleteszek egy fej apróra vágott hagymát és 40 dkg karikára vágott gombát, így pirítom őket együtt. Kb. 10 perccel később beleforgatok 4 gerezd felaprított fokhagymát, és ráöntök 1 doboz hámozott-paradicsom konzervet, ha paradicsomszezon van, 6 db érett, leforrázott és meghámozott paradicsomot. Ha van aszaltparadicsom, azt is teszek bele néhány darabot, felaprítva. Lassú tűzön párolom és közben hozzáadok egy marék magozott és félbevágott fekete olajbogyót, sót, frissen őrölt borsot, 1 dl fehérbort és a legvégén fél csokor felaprított petrezselymet. 

A csirkéket kiveszem a pecsenyeléből, a pecsenyelevet beleszűröm a paradicsomos mártásba és még egyet forralok rajta. A húst beleteszem a mártásba és leveszem a tűzről. Polentával tálalom. (Vízben megfőzött kukoricadara, amelybe a végén vajat és reszelt parmezánt keverek.) 

Lazac Wellington módra

Egy király likőr