2012. április 20., péntek

Csirke bonapartista módra


A csirke éppen fedezékben van a ragu alatt!
Bizonyos okok miatt, melyeket még nem árulhatok el, mostanában át kellett néznem az egész blogot, kiemelni belőle bizonyos szövegrészleteket és kicsit reszelgetni rajtuk. Így, négy küzdelmes év után, felülről szagolhattam bele a „saját levében” párolódott dolgokba. És most tűnt csak fel, hogy ez bizony ez egy ízig-vérig bonapartista gasztroblog! Na jó, vérig nem, de ízig mindenképpen, hiszen Napóleon integet mindenfelől, vagy emeli poharát valamire. Két eset lehetséges: maradandó sérüléseket okoztak bennem történelmi tanulmányaim, vagy ő volt olyan nagy ínyenc, hogy emléke megkerülhetetlen egy gasztroblogban. Ezt döntsék el majd a blogtörténészek.

A „Csirke marengói módra” biztos siker az ebédlőasztalon, pedig születése éppúgy a véletlennek köszönhető, mint sok más híres recepté. Egyesek ugyebár az almatortát ejtették le és fordították meg, mások a kelt tésztát csöppentették a forró olajba, megint mások finomnak és egészségesnek kiáltották ki a megsavanyodott káposztát. És van egy tippem a tojásos nokedlire is, valaki valahol valamikor valamiért összekevert két ételmaradékot.

Az osztrák és a francia csapatok 1800. június 14-én csaptak össze – az addig történelmileg jelentéktelen – észak-itáliai Marengo falu mellett.  Az ütközet reménytelen vállalkozásnak tűnt a francia sereg számára, az osztrákok viszont annyira magabiztosak voltak, hogy már a csata befejeződése előtt, délután három órakor követet küldtek Bécsbe a győzelem hírével, a katonák pedig leültek ebédelni. Csakhogy közben a franciák fordítottak, dacára annak, hogy felszerelés- és emberhátrányban voltak.  (Figyelem! Buktató vizsgakérdés! Marengónál sírt Napóleon először nyilvánosan, mikor megtudta, hogy kedvenc tábornoka Desaix elesett a csatában. Másodszor is bajtársat siratott, évekkel később Lannes tábornokot.)

Az osztrák hadak vezetőjét Melasnak hívták, ez azért jó hír a gasztrobloggereknek, mert ha tényleg az osztrákok győztek volna, és nem kerekedik ki a marengói csirke legendája, a Melas névvel még mindig lehetne mit kezdeni. De nem így történt, hanem úgy hogy amikor a futár meghozta a nem várt győzelem hírét a francia táborba, Napóleon szakácsa, monsieur Durand annyira megdöbbent, hogy a paradicsomos ragut véletlenül ráborította a sült csirkére. Új étel főzésére már nem volt lehetőség, fel kellett szolgálnia a vacsorát a vezérkarnak, hiszen mindannyian tudjuk mennyire meg tud éhezni az ember egy kiadós lovassági roham után. Azt viszont nem tudhatjuk, hogy a szakács főzőtudományának vagy kiváló kommunikációs érzékének köszönhette-e, hogy simán el tudta adni az új receptet főnökének, az első konzulnak.

De mivel ez nem egy felületes kereskedelmi gasztroblog, hanem szigorúan hagyományőrző közszolgálati ízszertesugárzó netintézmény, álljon itt a kevésbé romantikus verzió is: Durand tudatosan megtervezett menüvel ünnepelte a csata estéjét, és abból főzött, amit a hadtáp biztosított neki: csirkéből, paradicsomból, gombából, olajbogyóból, rákból, vajból, zsemléből, tojásból. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy egy isten háta mögötti katonai táborban, néhány nappal a Szent Bernát-hágón való átkelés után, ha más nem is, de friss rák, zsemle és tojás biztosan akad.

Marengói csirke kicsit másképpen

Az eredeti recepttől kicsit eltérően készítem ezt az ételt, és ha van egy kis aszaltparadicsomos maradék olaj, akkor még inkább eltérek. 

A feldarabolt csirkét kicsit besózom és állni hagyom. Majd lisztbe forgatom és olajban hirtelen mindkét oldalát megpirítom. Beleteszem egy tepsibe, borsot tekerek rá, kevés vizet öntök alá és 190º-on sütöm kb. 25 percig lefedve, azután fedő nélkül. Közben elkészítem a ragut, amibe majd a végén beleteszem a húsdarabokat. 

5 dkg vajat és egy kis olajat (ha van az aszaltparadicsomosból!) serpenyőben összeolvasztok, beleteszek egy fej apróra vágott hagymát és 40 dkg karikára vágott gombát, így pirítom őket együtt. Kb. 10 perccel később beleforgatok 4 gerezd felaprított fokhagymát, és ráöntök 1 doboz hámozott-paradicsom konzervet, ha paradicsomszezon van, 6 db érett, leforrázott és meghámozott paradicsomot. Ha van aszaltparadicsom, azt is teszek bele néhány darabot, felaprítva. Lassú tűzön párolom és közben hozzáadok egy marék magozott és félbevágott fekete olajbogyót, sót, frissen őrölt borsot, 1 dl fehérbort és a legvégén fél csokor felaprított petrezselymet. 

A csirkéket kiveszem a pecsenyeléből, a pecsenyelevet beleszűröm a paradicsomos mártásba és még egyet forralok rajta. A húst beleteszem a mártásba és leveszem a tűzről. Polentával tálalom. (Vízben megfőzött kukoricadara, amelybe a végén vajat és reszelt parmezánt keverek.) 


16 megjegyzés:

Erika írta...

Megint sokat tanultam tőled:) Főleg a történelmi adalékok voltak nagyon hasznosak de a csirkét is szívesen megenném!

Névtelen írta...

:)))
Egyszer én is szerencsélettem készíteni –feleségem szerint összeszerencsétlenkedtem!- egy véletlen ételt: Palócleves készítése közben a mélyhűtőben matatva –csontalaplé helyett- halsűrítmény került kézügyembe, és ez ment a bográcsban pörkölődő birkahúsra. Mire észrevettem, késő volt bármit tenni, a vendégek meg már megérkeztek, – hála Isten’, nem vették észre zavarom. Azóta is emlegetik azt az utolérhetetlen, megismételhetetlenül finom levest, mely a diszkrét, titkot őrző családomtól a „Palócos halleves merengő módra” nevet kapta. :))

Torma Cauli írta...

Kiváló! Már azt hittem, sosem eszünk.., de megérte várakozni, ráadásul ha még a titok is kiderül... :-)

Éva írta...

A nevezetes nap emlékére, és mert a fehérbor és a fekete olajbogyó kivételével minden rendelkezésre állt a konyhában, Napóleon példáját követve huszárosan belevágtam! Az olajbogyót zöld változata, a bort egy kis citromlé pótolta. Ízesítésként került bele egy kis rozmaring és oregáno is. Sütő helyett kedvenc, magas falú serpenyőmet használtam, ami gyorsabban és olcsóbban sütőbéli minőséget produkál. A köret krumpli volt.
Nagyon finom lett, így aztán sürgősen elvonulok egy kis délutáni sziesztára, kipihenni a fáradalmakat! :P

"saját levében" írta...

Azt a mindenit! Szóval egy ilyen régi történelmi esemény ennyire hat a mindennapjainkra!

phzs írta...

Csak nem szakácskönyvet készülsz kiadni? :) (emailben is elfogadom a választ...)

lúdanyó írta...

Éljen! Végre :)

Éva írta...

A nevezetes nap nem csak a marengói csatára vonatkozott!:P

"saját levében" írta...

Szakácskönyvvel tele van a piac! Húúú, az ilyen képzavarok miatt maradok inkább a szikár hadtudománynál. A puskaporomat pedig szárazon tartom.

Vesta írta...

Örülök, hogy keresgélés közben rábukkantál a Wellington lazacra is, mert nekem például az az egyik kedvenc bejegyzésem!És ugye érted,mit akarok én ezzel most itt mondani.

Blogkonyha írta...

Megindító étek! Nem főztem még ilyet...Nagyon guszta!

Cserke írta...

Most feldobtad a pöttyöst.
Úgy látom, köztársasági elnökünk már van, vadiúj.
Pedig az 'S.L. for pres' nem hangzik rosszul.
Hova tovább?

"saját levében" írta...

Konzuli és császári cím megszerzése, tüzes moszkvai turné, magyarosch étterem nyitása Korzikán... a jövő tele van izgalmakkal!

Skandikamera írta...

A sztory jó,, a paradicsomos csirke pedig "hamis" marengói. Bizony. Mert milyen az a marengói csirke, kéremszépen, amelyben nincs (folyami) rák?! Kérdem én...

Tudom a választ: Nagyon finom :-))))

Babek írta...

Kipróbáltuk, Picur is imádta, köszönjük!

Cukroskata írta...

Ha konzuli és császári címre pályázol, majd messze kerüld el Szent Ilonát :-)