Begolyóztam

Csak messziről követtem a bloggerek között terjedő golyós játékot, amit nemrég Beckzsu gurított hozzám. Ha jól értem, asszociálni kell az abc betűire. Tuti hogy pszichiáterek ülnek a képcső végén, és ceruzájukat rágva jegyzetelik, hogy melyikünknek miről mit jut eszébe. Aztán majd jön az e-mail, hogy akarunk-e beszélni róla?

Nekem tényleg van egy ezoterikus üveggolyóm, méghozzá a konyhában! Egy barátomtól kaptam. Azt mondta, el kell helyezni a lakásban, leginkább lelógatni valahonnan, úgy hogy a fény keresztül hatoljon rajta. Aztán amint felkel a Nap, a helyiség megfengshuizálódik, a yin és yang egyensúlyba kerül, a karma kitágítja a csakrát, és az aszcendens a hetedik házban lesz a mandalával – ha jól emlékszem.

Praktikus okok miatt én a konyhaablakba lógattam fel, azért hogy megjósolhassam, vajon a kávézacc kijön-e egy mozdulattal a szűrőből? És azért, hogy a hús gyorsabban puhuljon, a mártás találja meg a harmóniát a sherryvel, a zsírszag repítsen minket őseink korábban leélt életeibe, és főleg hogy a macskák ne érjék el.

Fogalmam sincs, kinek adhatnám tovább a cyber golyót, kinél nem járt még? Kérem, aki szeretné megkapni, szóljon. De már most mondom, hogy amelyik jelentkező nem gurítja tovább, azt szörnyű szerencsétlenség fogja érni: az ötödik napon megfázik a kovászos uborkája, két hét múlva megbuggyan a dinnyéje, és még karácsony előtt kikopik a robotgépének főtengelye!!!!!

Most akkor begurítom a karmatikus kamrámba:

a - atyaúristan, tegnap szedtem félzsák zöldbabot, ki fogja ezt feldolgozni?!
á - áááá, kibírja az holnapig is
b - bulgur, mert rábeszélt a török fűszeres
c - cicakaják, ronda de állítólag finom
cs - csokipasztillák, valahogy mindig hamar elkopnak
d - dara, sima és kukorica
dz - ? ilyet fogok keresni a piacon legközelebb
dzs - lekvár, az idén kicsit sűrűre sikerült
e - E133,E225, E621, tele van velük a kamra
é - a spájz ÉN vagyok!
f - fonnyadt krumpli
g - garam masala, lassan kidobom, így bontatlanul
gy - gyöngycukor díszek, várják a karácsonyt
h - hogy rendet kéne tenni?…
i - ilyen sok felesleges cuccom lenne?
í - így persze könnyű: pacalkonzerv!
j - jó kis házi ez meg az
k - savanyúkáposzta
l - lisztmoly
ly - lyukas zacskók, okozóit ld. az "l" betűnél
m - meggymagozó, évente egyszer használom
n - nagykocka tészta. Pedig négyzet inkább.
ny - csokinyulak, le kéne már vágni őket!
o - olajos halak
ó - ó! ebből még van?
ö - ö, ö, hova is tettem, múltkor még itt volt…
ő - ő az! Mennyit kerestem nemrég!
p - pókok, én nem haragszom rájuk, falatozzanak csak nyugodtan!
q - kunsági paprikakrém
r - rum, a titkos készletből. Osztrák inlander.
s - sprotni
sz - lisztszita
t - tortaformák
ty - tyúkhúsleves kocka. Szégyen. Nem tudom, hogyan kerülhetett hozzám..
u - borka
ú - új püspökkenyérforma az Őrségből. De minek? Mert szép.
ü - ügyes kis ritkán használt konyhai eszközök
ű - űrt látni egy kamrában, sokkal rosszabb lenne, mint ez a rendetlenséget
v - kidney bab konzerv
w - a WHO biztos, hogy mindent támogat, amit én itt tartok?
x - kuszkusz
y - az abc egy haszontalan kezdőbetűje
z - zárjegyek. Jogkövető állampolgár vagyok!
zs - Zs. kedvenc eperlekvárja. Majd karácsonyra kap néhány üveggel.

All That Herbie!

Tegnap este találkoztam Herbie Hancockkal. Na jó, volt köztünk néhány széksor, de azt az idő majd szépen elkoptatja.

Mindez az 5. Veszprémi Ünnepi Játékokon történt, ami szerintem az ország egyik legszínvonalasabb fesztiválja. Hogy csak ezt a műfajt említsem, korábban volt hogy Wayne Shorter, Joe Zawinul vagy Bobby McFerrin bújtak elő István és Gizella köpönyegéből.

Miért is írok erről egy gasztroblogban? Mert Hancock első mondatában megemlítette a „good hungarian food”-okat, amelyeket a koncert végére sikerült megemésztenie. Ez nekem annyira tetszett, hogy hallatlanban megadtam a produkcióra az ötből a tíz pontot, és a továbbiakban könnyedén elengedtem fülem mellett a zenész és hangmérnök barátaim esetleges kritikus megjegyzéseit. Tanulság: legközelebb szakács barátokat viszek magammal, esetleg gasztrobloggereket.

Fontos kérdés még, hogy vajon hol ehetett a Mester? Bizonyos jelekből arra tippelek, hogy az Olíva étteremben, majd megnézem valamikor, hogy ott van-e a falon a fotója. Ha mégsem, akkor sajnálhatja.

Dalmátnak lenni jó!

Dalmátnak lenni jó, leszámítva azt a tényt, hogy geopolitikai szempontból az ember egész életében egy lőporos hordón ül. Él. No de annak a hordónak az alsó dongáit ugyebár az Adria nyaldossa, körülötte pedig vidám dalmata kutyák csaholnak.
Azt hiszem ez a képzavar tökéletesre sikeredett…

Dalmátnak lenni jó, mert az ember fazekában egészséges arányban keverednek a szláv, az olasz és a görög gének, valamint mindazoké a népeké is, akiknek kereskedelmi érdekeltségei valaha itt keresztezték egymást.

Dalmátnak lenni jó, mert az ember - dacára a sok turistának és a világörökségnek - nyugodtan tarthatja a szutykos grillsütőjét az ajtaja előtt, amire munka után csak rá kell dobni valami gyenge halat, némi sütnivaló paprikával.

Ha én dalmát lennék, minden nap leslattyognék a helyi halpiacra, fanyalogva mustrálnám a kínálatot, és azt mondanám, hogy „Toni kérem, maga szerint ez friss?! Nekem ne mondja, nem most jöttem a dagállyal!” Aztán mégis vennék néhány csillogó szemű és pikkelyű halat, hiszen „ó istenem mindjárt dél lesz!” De a ribarnicaról hazafelé megpihennék a pečenjarnicánál is, bekapnék ott öt guriga csevapcsicsát, valamilyen jóféle hazai sörrel. És amikor látnám, hogy házi kenyértésztából sült lapos cipóba teszik a finoman fűszerezett hamburgert, mindjárt másként gondolnék korunk átkára, a gyorsételre. Majd elnézegetném a parton, ahogy a nagy hullámok újra és újra kilakoltatják kőlakásaikból az apró rákocskákat, akik ijedten iszkolnak vissza amint lehet. Én is kapnék egy fröccsöt a következő körben, így csuromvizesen mennék haza. Addigra már tényleg dél lenne.

Ha dalmát lennék, én is kőházban laknék, zöldre festeném a zsalugátert, a tetőt hasított mészkőpalával fedném be, a sikátor fölé feszíteném szárító-kötelemet, amit csigával húznék át magamhoz, miután megszáradt és jódos tengerillatú lett a lepedőm. A sikátoromban lakókkal jó viszonyban lennék, áthallatszana hozzám minden örömük és bánatuk, és mindig érezném, hogy mit főztek.

Zsebkendőnyi teraszkertemben padlizsánt és levendulát nevelgetnék, az erős napsütés ellen kiwifából vonnám a kordont a fejem fölé, és amikor délutánonként a hűtött maraschino likőrömet szopogatnám a teraszon, alulról mustrálnám a gyümölcsök érettségét. A bejárat mellett zöldcitrom-fa és fügebokor terpeszkedne.

Ha én dalmát lennék, nekem is lenne egy szupertitkos ajvár-receptem, amit a nagymamitól örökölnék, ő meg az ő nagymamijától, az meg a sajátjától, az meg talán magától Marco Polo dédanyjától, aki Korčulán minden nap a kis Marco kezébe nyomott egy ajváros kenyeret és utána kiáltott: „Aztán ne csavarogj el túl messzire, galambom!”

Ha én dalmát lennék, magam készíteném a rétestésztát, összehaverkodnék valamelyik pásztorral, aki rendszeresen ellátna friss túróval, és a tőle kapott zsíros, sós, erőteljes túrót tenném a tésztalapok közé. Néha rakottan, néha pálmalevél-alakra hajtogatva.

Ha én dalmát lennék, én sem tennék annyi felesleges magánhangzót a vargányába, anélkül is ugyanolyan finom!

Ha én dalmát lennék, kipróbálnám az alábbi receptet, amit a minap találtam ki úszás közben: vennék egy sirályt. E madár sok halat eszik, tehát finom lehet a húsa. A mellét elraknám karácsonyra, a combját bepácolnám fokhagymás olívaolajban. Egy nap múlva rádobnám a rostra, közben makrélából párolással félpuha halhúst nyernék, azt összetörném és főtt krumplival, fűszerekkel, egy sirálytojással halgombócokat készítenék belőle. Amíg sül a comb, kisütném a halgombócokat olajban és mindehhez frissen megroggyasztott fokhagymás mángoldot adnék. A mellet ünnepnapon tintahalas tintamártással tálalnám. Bizonyos, hogy evés közben vendégeim felkiáltanának: Hm, sirály ez a kaja!

Egyébként lehet, hogy valamikor réges régen dalmát voltam, ezt érzem, valahányszor megpillantjuk egymást a tengerrel.

Vasárnapi ebéd, paradicsomos tészta-alapon


Dalmát plafon


Dalmát kerti plafon


Ha én dalmát lennék, hagynám a fenébe a baracklekvárt!


rendezte: Szergej Paradzsanov


Halpiacocska


A stílus maga a hentes!


Friss alapanyag


Sirály a forró műanyagtetőn


Ha én dalmát macska lennék, balkáni gerlét nem ennék!

Ulrik népe, hej!

Becsületes magyar ember be nem teszi a lábát Cillei Ulrik birodalmába, azok után, hogy nemrég oly rút viszály dúlt közte és a Hunyadiak között, amelyre nem lehetünk túl büszkék.

De a kíváncsiság még Ulriknál is nagyobb úr, bizony, bizony mi mégis betettük lábunkat a szlovéniai Celje városába.

Az egyébként nagyon szép kis településen nem túl barátságos kép fogadott minket: a lakosság gyakorlatilag teljesen felszívódott. Sehol senki vasárnap délben. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, a kapukon nem jelzett semmit a helyi ÁNTSZ, tudtunkkal a kolera sem járt erre mostanában.

Hobbiszakácsnak kifejlett szociológiai érzéke van, jól tudja, hogy minden út a piacra vezet. De a piac láthatólag már bezárt, üres zöldséges ládák hervadoztak egy tanácstalan macska mellett, aki persze csak macskául értett. A közelben furcsa, zárt homlokzatú épületre lettem figyelmes és ösztöneim arra vezéreltek, hogy benyissak oda. Tudtam, nem lehet baj, a rendőr is ember, tehát ő sincs sehol, de nincs is aki kiáltson érte. Bekukkantottam, és mit láttam? A város teljes lakossága nézett csodálkozva vissza rám. 6-8 fős asztaloknál ültek, előttük régimódi levesestálban húsleves gőzölgött.

A pincér az egyetlen szabad asztalhoz vezetett bennünket, közben megnyugtatott hogy nem zártkörű a rendezvény, bizony ez egy étterem. Azonnal megkaptuk a levesünket, anélkül hogy kértük volna. (Aha! Egy monarchiából valók vagyunk!)

Aztán jött az étlap: A és B menü.
A: húsleves, rántott szelet, sült krumpli / rizs
B. húsleves, sült csirke, sült krumpli / rizs
Desszert:
A: csokitorta
B: meggyes pite

Mindig is az volt a véleményem, hogy szükségtelen a túlkínálat az étlapokon, mert akkor nehéz választani. Itt egy perc alatt rendeltünk!

A gazdag húslevesben minden volt, amit egy Hunyadi-párti elvárhat: főtt hús, tészta, friss zöldségek. Akárcsak otthon, a levesestálból azt és annyit szedtünk, amennyi jól esett. A „másodikra" sem lehetett panasz, a panír annyira ízletes volt, hogy felmerült bennem a gyanú, ezek itt saját sütésű vajaskifliket szárogatnak és darálnak valahol a katakombákban?! Evés közben a helyiek barátságosan biccentgettek felénk és V. Lászlóra emeltük poharunkat.

Elégedetten hátradőlve vártuk a desszertet, bár ezek után ki bír még bármit is enni? Csakhogy a pincér letett elénk egy akkora meggyes pitét, hogy az minden irányban lelógott a nagy éttermi lapostányérról. Már éppen szólásra emelkedtem, hogy jelezzem, bizonyára összetévesztettek bennünket egy buszos turistacsoporttal, mi csak egy adagot kértünk mindkét édességből, de akkor már jött is a 180º-os szöget bezáró csokitorta, és rádöbbentem: ez maga a Dolce Vita! Nem véletlen, hogy a taljánok itt laknak a szomszédban.

A meggyesről annyit, hogy ilyen finom, és meggyel ennyire gazdagon megrakott süteményt még soha nem ettem éttermi körülmények között! Be is csomagoltattuk a „maradékot” és itthon még négy napig szeletelgettünk belőle.

Ebéd után ismét végigvonszoltuk magunkat a városon, közben hallottuk, hogy a várban meg lehet csodálni Ulrik szétszabdalt koponyáját (magyarok cselekedetei), de ezt az élményt inkább meghagytuk a katasztrófa-turistáknak. Pacifisták lévén, arról értekeztünk, hogy a korabeli diplomatáknak csak meg kellett volna ajándékozniuk a Cilleieket vagy 12 szekérnyi meggyes bélessel, azonnal kitört volna a világbéke, a két család már az első felvonás elején egymás nyakába borult volna, a Cselszövő pedig makulátlan koponyájával még ma is élne, ha meg nem halt volna, és akkor az én meggyes pitém is tovább tartott volna…

Meggyes pite

Hagyományos linzertésztát készítek, de teszek bele egy félzacskó sütőport is. A tésztát hűtőben pihentetem.

Töltelék: 4 dkg vajat habosra keverek 25 dkg cukorral, beleteszem négy tojás sárgáját. A fehérjéket külön habbá verem egy csipet sóval és lazán összekeverem a vajas krémmel. Végül kb. 80 dkg kimagozott, lecsöpögtetett meggyet keverek bele. (Celjeiek 1 kg.-nál ne adják alább!)
A tésztát két részre vágom, és kinyújtom. Az egyik cipó kicsit nagyobb legyen, az kerül a kivajazott tepsi aljába, úgy hogy az edény oldalát is befedje. Érdemes kicsit elősütni ezt az alsó lapot, de csak annyira, hogy ne legyen még színe. (sütőpapír + sütőbab módszer!)
Ebbe a tésztaalapba szórok egy kis zsemlemorzsát, darált diót, elsimítom, majd a meggyes keveréket öntöm bele. A maradék lappal befedem, és villával megszurkálom.
Lassú tűzön sütöm, és csak akkor kezdem szeletelni, ha már kihűlt.

Hal a lecsón

Ha magyaros halétellel akarom elkápráztatni a vendégsereget és magamat, „Dorozsmai molnárpontyot” készítek. Ebben az ételben minden benne van, ami jellemző ránk: lecsós alap, tejföl, szalonna, csuszatészta és a jóöreg ponty, ami a legnépszerűbb édesvízi hal Magyarországon.

A felségsértést nem merem megkockáztatni, szerintem is a halászlé a király, őt soha, senki és semmi nem taszíthatja le trónról. Éljen, éljen, éljen! De az alattvalók is hordoznak előnyös tulajdonságokat, a dorozsmaiból pl. sok minden előre elkészíthető, kellemes nyári hangulatot és illatot áraszt, továbbá a tálalása nagyon látványos. Egyszóval biztos siker!


Dorozsmai molnárponty

4 nagyobb, vagy hat kisebb pontyszeletet besózok és félreteszem.
Szalonnakockákat pirítok egy nagy mély serpenyőben vagy lábosban, rádobok 2-3 fej vöröshagymát, amit csak lazán hosszúkásra vágok. Majd mintha lecsót készítenék négy főre: mehet utána a paprika, paradicsom. A nagykönyvek szerint gomba is kell bele, de én ezt gyakran kihagyom, mert valahogy nem hiányzik. A só mellett kevés pirospaprika is jár hozzá, de csak hogy színe legyen. Ez aztán összerotyog majdnem készre és miután lezártam, két dl. tejfölt keverek el benne.
Ezután párhuzamosan két dolgot futtatok: vizet forralok, hogy kifőzzem a kb. 300 dkg csuszatésztát és olajat hevítek, hogy a csupán csak zsemlemorzsába paskolt halszeleteket kisüssem. Ha minden elkészült, a lecsós alapot összekeverem a tésztával és egy nagyobb tűzálló tálba terítem. A halacskákat ráfektetem, lehet kicsit mélyebbre is ásni őket, vagy a halak tetejét bevonni egy kis lecsóval, esetleg tejföllel, ez gusztus kérdése, én hagyom a tetején, hogy ropogós maradjon. Forró sütőbe tolom és kb. 20 percig pirongatom.

középen ott sunyít a főbűnös: a szalonnakocka!

Nekroklón

Szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették a szilveszteri koktélparadicsomokat, hogy 2008. Szent Iván éjjelén szűk családi körben örök nyugalomra helyeztük őket. (Na nem mintha meghaltak volna, csak már untam őket kerülgetni a konyhaablak párkányán.)

Hosszú, E211-tartalmas életet éltek. Egész életükben sikeresen küzdöttek a penész, a bomlás, az erjedés ellen. Személyükben olyan nagytudású egyedeket ismerhettünk meg, akiknek bicskája soha nem törött bele az idő vasfogába.

Tudták, nehéz út áll előttük, amin érdemes végigmenni, mert csak ezzel mutathatnak példát klónmásolataiknak, akik hamarosan ellepik majd a bevásárlóközpontok polcait.
Egyéniségük gammasugárzása az egész konyhát beragyogta. Munkásságuk elismeréseként teljes életművüket dokumentáltam e blog lapjain.

A család és az Országos Atomenergia Hivatal kérésére betonszarkofágot emeltünk a hant fölé.
Emléküket megőrizzük.
Béke izotópjaikra.

Tücskök! Itt a lekvárfőzés ideje! Üdv: Hangya

Az eper- és a meggylekvár már üvegben alussza nyári álmát, a barack órája is üt hamarosan. Közben, hogy ne legyen egy szabad hetem sem, egy kis málnával is megpróbálkozom.

Az üvegeket felcímkézem, mert rend a lelke a kamrának. Ha végigtekintek a roskadozó polcokon, ugyanaz a kellemes, megnyugtató érzés jár át, mint amikor a hullámzó gabonatáblákat szemlélem június végén.

Technika és lekvár és sci-fi

A nagymamáim még nem tudták, hogy néhány konyhai gép ügyesen besegíthet a gyorsabb és kellemesebb lekvárfőzésbe. Az egyik a mosogatógép. Felhozom a pincéből a poros üvegeket, és mire elrotyog a lekvár, a gépben csillogó, csíramentes, még meleg üvegek várják a betöltést.

Lassan egy éve, hogy vettem egy gőzpárolót. Ebbe beleteszem a megtöltött üvegeket és 15-20 percig dunsztolom őket. Pedig a gép használati utasítása szerint lekvárfőzésre olyan módon alkalmas, hogy bele kell rakosgatni az üvegbe a gyümölcsöt és a cukrot, felönteni vízzel, aztán be a gőzfürdőbe! Azt is írja, hogy kolbászt is lehet befőzni. (Mondanom sem kell, hogy német gyártmányról van szó.) Majd télen kipróbálom, úgyis akkortájt termenek a kolbászok.

Üveg és lekvár és barátság
Amilyen nagy dirrel-durral vonult be Magyarországra a kilencvenes években a Ball befőzőcsalád, ugyanolyan csendben ki is szivárogtak innen. Pedig tényleg nagyon hasznos jószágok ezek a pukkanós üvegek. Még idejében felvásároltam jó néhányat közülük, mielőtt visszatántorogtak volna Amerikába.

Évekig lakott a szomszédunkban egy belga család, akik lelkes lekvárfogyasztóim voltak. Az általuk vásárolt belga jam kiürült üvegeit, amelyeknek szép alakjuk, nagy szájuk és különböző gyümölcsmintájú csavaros tetejük volt, időről időre gondosan összegyűjötték nekem.
Pár éve hazatelepültek, mi pedig tavaly meglátogattuk őket a pipacsos Flandriában. A találkozás legmeghatóbb pillanata az volt, amikor átnyújtottunk nekik egy ládát, benne a lekvárjaimmal és az általuk kedvelt magyar borokkal. Kiderült, ők is összekészítettek nekünk egy hasonló ládát, tele üres lekvárosüvegekkel és az általunk kedvelt belga csokoládékkal.

Biztos, hogy politikusok és nemzetközi szerződések kellenek a népek barátságához és a sikeres uniós együttműködéshez?!

belga-e vagy?

Konyhasónapló 2.: Konzervből házi kosztot

Ahogy korábban ígértem, ismét belemerítek a 60-70-es évekbe a Színe-Java sorozat egyik szakácskönyvéből, amelynek címe: "Konzervből házikosztot".

"Az ipari termelés növekedése következtében a nők foglalkoztatottsága egyre növekszik és ezért a második műszak munkájának megkönnyítésére a háziasszonyok figyelme is a tartósított élelmiszerek, elsősorban a konzervek felé irányul.”
„A háziasszony fáradságot és időt takarít meg, a család pedig változatos és ízletes ételeket kap. A felszabadult időt együtt tölthetik a család tagjai pihenéssel, szórakozással.”

(Nem úgy hangzik az egész, mintha egy mai porszívó- vagy teleshop ügynököt hallgatnánk?)

Ezt a házikoszt dolgot lefordítom azoknak, akik a rendszerváltás után születtek: A Szocializmus Anyukája a Szocializmus Apukájával két gyermeket nevelt a lakótelepen. A Szocializmus Gyermekeit reggel beadták a szomszédos bölcsibe vagy az iskolába, majd a munkahelyükre siettek.
Valamennyien a menzán ebédeltek, de a Szocializmus Apukája, aki eredetileg parasztcsaládból származott, első generációs munkásember volt, tízóraira elővette a vidéki rokonok által küldött szalonnát, harapott hozzá egy kis kenyeret, és a nagyapjától örökölt bugylibicskával hagymát is szelt hozzá. Amikor visszament az esztergapadhoz így sóhajtott fel: „Ha nyugdíjba megyek, veszek egy kis vidéki házat, nyári konyhával!”

A Szocializmus Anyukája is első generációs munkásnő volt, de mit lehetett tenni, az ura a gyárban kapott munkát, így neki is le kellett mondania álmáról, hogy a faluban lesz majd egy takaros kis házuk, elöl virágos- hátul konyhakerttel, mindketten a téeszben fognak dolgozni, este pedig a háztájiban tevékenykednek. Biztosan jól boldogultak volna, hiszen ő lánykorában 150%-ra teljesített a traktoroslányok között!
(Azért a Szocializmus Anyukájának az nagyon tetszett ám, hogy a lakótelepen csak megnyitotta a csapot és már folyt is a falból a meleg víz, vagy hogy reggel nem kellett a hidegben a kályhával bajlódnia, hogy meleg legyen, mire felkel a család!)

A Szocializmus Anyukája munka után rohant a gyerekekért, s miközben hazavonszolta őket, belépett az ABC-be, vett 3,60 Ft-os kenyeret és üveges tejet. Ha kicsik voltak még a gyerekek, a pénztáros a tejjegyre behúzta az ikszet.
A szocializmus ideológusai szerint ezután a családnak haza kellett volna menni, átöltözni, majd együtt lesétálni a lakótelepi étterembe és elfogyasztani a vacsorát. Hétvégén is ott kellett volna étkezniük és mindezt azért, hogy a fent említett konzervipari és társadalmi célok megvalósuljanak.

A Szocializmus Anyukája titkos ellenzéki volt. Nem cincálta le a családot a lakótelepi étterembe, igaz, pénze sem volt rá, mert azt nem gazdálkodták ki az elvtársak. Belépett hát esténként a 4 m²-es lakótelepi teakonyhájába, és összeütött valami házias finomságot, lehetőleg friss alapanyagokból. Úgy, ahogy édesanyja falusi konyhájában tanulta, ahol egy nagy asztal volt középen, ami alá be lehetett tolni a nagyvájdlingot lekvárfőzéskor, vagy csirkekopasztáskor. Az éttermi étkezés élményét a gyerek ballagására tartogatta, konzervet pedig csak akkor vásárolt, ha kempingezni mentek Szoboszlóra.

Átlapoztam a recepteket, hogy valami különlegességet találjak.
Ételízesítők fejezet:
„Delikát 8” = ötféle ízesítő + B2 vitamin + szőlőcukor + tartósító.
„Extra 6” = vöröshagymával, fűszerpaprikával, sóval ízesített paprika és paradicsompüré.
„Yestor” = csontlé-helyettesítő. Jótanács: „ne tegyünk túl sokat belőle az ételbe, mert akkor uniformizálja az ételek ízét.”

A konzervipar új készítményei fejeztet:
„gyümölcsleves-sűrítmények. (…) Egy 5/4–es üveg gyümölcsleves 8 dl hideg víz hozzáadásával négy személynek elegendő.”
„Balaton saláta. Szeletelt zöldparadicsomot, étkezési piros paprikát, vöröshagymát és csíkra vágott sárgarépát tartalmaz, gyengén ecetes, sós, olajos lében.”
„Gogosár. Bepirosodott étkezési paprikaszeletet, vöröshagymaszeletet, paradicsomsűrítményt, olajat tartalmaz.”
„Hurkapástétom. Íze a bélbe töltött hurkáéhoz hasonló.”
„Majonéz. A konzervipar által előállított majonéz a kisüzemi majonéz ízével versenyez.”

Számomra ez az elkészítési mód volt a legmeghatóbb:
„Vadas marhahús. A konzerv vadas marhahúst mártásával együtt jól felforraljuk, és a húst tálalóra tesszük. A mártást egy kevés tejföllel, csipetnyi mustárral, reszelt citromhéjával utánaízesítjük, és jól felforralva rászűrjük a húsra.”
Na, ez az utánaízésítés, saját szája ízére-igazítás rágta szét a rendszert belülről!

Konzervből házi kosztot / írta Turós Emil, ill. Gábor Éva.- Bp.: Minerva, 1968.
Megjelent 100.000 példányban!

Csak egy mártás: kapor

Végy egy kb. 80-85 kilós kifejlett rokont, aki kiváló konyhakertész, de szerencsédre utálja a kaprot. Még nagyobb szerencsédre, ez a növény pont az ő kertjében burjánzik túl árkon és más bokrokon.
Puhítsd meg, hogy amikor sarlót ragad és nekiesik a friss kaporszáraknak, ne a komposztba dobja őket, hanem egy zacskóba. Végy egy másik rokont, aki gyakran találkozik az előzővel, továbbá veled is, és kérdd meg rá, hogy a zacskókat rendszeresen hozza el neked.
Én így termesztem a kaprot.

És így dolgozom fel:
Megmosom, lerázom róla a vizet és egy nagy késsel felaprítom. Kis műanyag dobozokba vagy zacskókba rakom és lefagyasztom. Amikor a mélyhűtő azt mondja hogy „Most már elég! Nem igaz hogy ennyi mártást, kapros-túrós lepényt, túrós galuskát fogsz gyártani a következő hónapokban!!!!!” - akkor abbahagyom a pakolászást és csak a mának élek. Másnap üzenek a rokonnak, hogy ennyi. Ő meg visszaüzen: "Már úgyis felmagzott. De azért a kovászos uborkába hagytam ám!"

Kapormártás

Kb. két csokor kaprot apróra vágok. Egy nyeles főzőedénybe olajat vagy vajat teszek, kevés lisztet szórok bele, elkezdem pirítani, mintha rántás készülne. Rádobom a kaprot. Kevergetem, amíg a lelkét jól kiengedi, de vigyázok, hogy ne barnuljon meg. Majd felöntöm csont-alaplével vagy vízzel és 1,5 dl tejföllel. Tejszín is mehet bele, attól selymesebb lesz. Ezt addig főzögetem, amíg be nem sűrűsödik. Ízesítés: kevés só, és 1-2 csepp citromlé.
Újkrumplihoz kötelező. Töltött tökre, halhoz, csirkéhez ajánlott.

Ha sok jó ember, akkor karaj

A fenti nyálcsorgató fotóval letudhatnám a posztot annyival, hogy a karaj egészben sütve igencsak alkalmas nagyobb társaság jóllakatásához, akár melegen, akár hidegen tálalva. De hogy ne ússzák meg ennyivel a kedves olvasók, nézzük inkább a karaj természetrajzát!

A karaj, akár hosszú, akár rövid, minden hentesnél megél. Teste egyenletes, kevéssé zsíros. Begörbített tenyerünkkel végig is simíthatjuk, mint egy elnyúló cicát. Érdemes sűrűn megkötözni, így a nedveket jobban magában tartja, jó alakja lesz, és könnyen szeletelhetővé válik.

nagyon állat

Melegen tálalva szereti a mártásokat, savanyúságokat, hidegen pedig a salátákat. Lehet simán vagy kolbásszal töltve sütni (= csabai töltött sertéskaraj). Utóbbinál hosszú hegyes késsel kell elősegíteni egyesülését egy szál kolbásszal Hasonlóan elidegenítő hatású lehet a tehenészetben a mesterséges megtermékenyítés.

A sütőből lassan dereng elő az első illatfoszlány: kömény és hús. Majd egy óra múlva körbelengi azt a kolbászé is. Nincs verseny, nem akar győzni egyik sem, hanem vállt vállnak vetve sülnek szépen a madzagfűzőben és adják át egymásnak amijük van.

Amikor elkészült, és még egyben van, hosszan lehet gyönyörködni benne. Felszeletelés után egészen más arcot mutat, a homogén világos szín közepén ott leselkedik félszemével a kolbászkarika - sok jó ember örömére!


Kolbásszal töltött karaj

A hentest megkérem, hogy válasszon ki nekem egy minél szabályosabb darabot, attól függően hogy hányan lesznek a vendégek. Lehetőleg rövidkarajt, mert az a soványabb és nagyobb a hús átmérője. Kicsontoztatom, de a csontot természetesen hazaviszem és bedobom a fagyasztóba, mert jó lesz az még nehéz időkben levesnek!
Az állatot lemosom, megszárogatom és kifektetem egy deszkára, finoman belemasszírozok kevés sót és őrölt köményt. Ha a kolbászos változatot csinálom, akkor egy hosszú csontozókéssel "lyukat vágok közepébe", és megerőszakolom egy szál házikolbásszal. Csabaival, ha lehetséges, ettől lesz autentikusan csabai karaj. (Ilyenkor alig sózom meg!) Sűrűn, kb. 1,5 cm-es közöket hagyva szorosan átkötözöm, majd újra megsimogatom - olajos vagy zsíros kézzel. Kevés olajat lottyantok egy mély sütőedénybe, belefektetem, egy kis vizet is teszek alá és lefedem. Forró sütőben kezdem sütni, 20 perccel később mérsékelem a hőfokot.

A sütés utolsó harmadában leveszem a fóliát és úgy sütöm tovább, persze gyakran locsolgatom a levével. (Meg is fordítom, hogy minden oldala piruljon.) Ekkor mellédobok két fej fokhagymát, amit nem pucolok meg, csak gerezdjeire bontok. Amikor szép barna a lesz a hús, kiveszem és újra lefedem, hogy így pihenjen. Még ekkor is meg-meglocsolgatom. Eltávolítom a madzagokat. Akkor szeletelem, ha teljesen kihűlt. Ha melegen tálalom, akkor persze nem kell kihűteni, és ilyenkor vastagabbra vághatjuk.

Kofanyelven szólva

Tavaly tavasszal a piacokat járva egy kérdés foglalkoztatott, mégpedig az, hogy az őstermelő fejkendős nénik hogyan tudnak májusra hibátlan cukkiniket, padlizsánokat előállítani? Szerencsétlenebb kertészeknél ilyenkor még éppen hogy csak kizöldül minden és mire nyáron megérik a szabadföldi cukkini, már hordozza magán a nyári jégverések nyomát is.

"nari"

Az idén újabb rejtély ütötte fel fejét a piacokon! Azt látom, hogy a kofák elkezdték becézgetni árukészletüket. A táblákra ilyesmi van kiírva: pari, nari, burgi, grepp., petrus...- bocsánat inkább lefordítom, hiszen én azt is láttam hogy mi van a táblák mögött. Tehát:

pari = paradicsom
burgi = burgonya
foki = fokhagyma
grepp. = grapefruit
petrus = petrezselyem
nari = narancs
leki = lekvár
mézédes magyar szamóca = kizsákmányolt vendégmunkások által szüretelt, vízízű, fóliás, eper

Vajon bennünket, vásárlókat hogyan becézgetnek a kofák? Vási? Vevi?

Már egészen zavarban vagyok, amikor néven kell nevezem a dolgokat, és azzal ellensúlyozom a helyzetet, hogy elkezdek mutogatni és mutató névmásokat használni, így nem kell kimondanom hogy kérek fél kiló újburgit, vagy hogy epret kérek szamóca helyett, nehogy hülyének nézzenek. Otthon a kertben van 10 szál hajladozó szamócánk, apró illatos gyümölcsöket terem, legjobb esetben is lesz rajta fél marék termés - mi ezt hívjuk szamócának. Szerintem a medvék is.

A burgit, családon belül inkább lekrumplizzuk, a pari és nari szavakat pedig csak akkor használjuk, ha azt játsszuk, hogy „Barbie és Ken a Beverly Hills-i hiperben shopiznak” (előtte persze telcsiztek, hogy hol taliznak!).

Spárga, csirág, nyúlárnyék

Valahogy lerí a fejemről az ismeretterjesztő hajlam, ugyanis gyakran szólítanak meg idegenek a piacon, hogy adjak nekik valamilyen zöldség-tanácsot.
Nem is haragszom ezért, én is tanácstalanul (de boldogan) nézegetek tengerparti országok halpiacain, ahova érkezésem utáni első hajnalon azonnal levágtatok.
De a legjobb az, amikor maga a kereskedő fogja meg a karomat, magához húz és miközben a kezemben levő spárgára bök, azt suttogja: "Az Isten szerelmére, mondja már meg hogy mit csinál ezzel?" Na, ekkor előugrik belőlem a poroszos tanár, előkapom a kosaramból teleszkópos nádpálcámat, térdemre fektetem a kofát és alaposan elfenekelem. „Csúnya, rossz kereskedőbácsi! Hát szabad olyasmit árulni, amiről nem is tudod hogy micsoda?! És ha legközelebb kicsi fehérporos zacskókat kapsz a nagybanin, azt is eladod nekünk?”

A leggyakoribb vásárlói kérdés a spárgával kapcsolatban ér (második helyen a szerecsendió és virága van, harmadik a padlizsán). A minap is heves csuklómozdulatokkal mutogattam egy idős úrnak, hogy fejétől a lábáig hogyan pucolom meg a spárgasípokat. Azt mondta, ő 73 éves és még soha nem evett ilyesmit, de régóta szemez már vele, mert nagyon érdekli hogy milyen lehet. Most az én rábeszélésemre vett is fél kilót.
Tegnap pedig a buszon méregette egy kíváncsi utastársam a félig nyitott táskámat, amelyből egy csomag zöldspárga nézegette a világot.

Számomra ez a legizgalmasabb zöldségféle, miatta (is) várom a tavaszt. És még látványnak sem utolsó, legszívesebben vázába tenném és szobanövényként dédelgetném. Hősies növény ő, állva szeret meghalni, nem pedig fekve mint a spagetti. Ezért sem helyénvaló, hogy a spárgafőző fazekat sok helyen spagetti-főzőkén adják el. Ilyen fazék után évekig szaglásztam a boltokban, míg sikerült végre találnom. Magas és keskeny, belül füles szűrőedénnyel. A megtisztított spárgasípokat beleállítom, és annyi vízzel töltöm fel, hogy az értékes spárgafejek még kilátszódjanak a vízből, csak a gőz érje őket. Kevés sót és csipet cukrot kell beleszórni a vízbe, ezt tanácsolják a gasztrokémikusok.

Az idén megbeszéltem magammal, hogy át fogom emelni passzív szókincsemből az aktívba a csirág és a nyúlárnyék szavakat, amelyek szintén a spárgát fedik. A nyúlárnyék különösen foglalkoztat, vajon hány nyúlfülárnyék tesz ki egy sípárnyékot? És párban vagy szimplán kell számolni?..