Egy szelet energia

Ez a sütemény nem tartalmaz vajat, tejérzékenyek is fogyaszthatják. A lisztérzékenyeknek is jó hírem van, csak 4 evőkanálnyi zsemlemorzsát kíván a recept. De fogyókúrázóknak nem ajánlom, mert annyi dió és csoki van benne, hogy egy fitness magazin hónapokig szörnyülködhetne rajta. De hát mi végre vagyunk a világon, ha nem azért, hogy felegyük a diótermést és kéjesen levágjuk a csokinyulakat?

Úgy emlékszem, hogy 10-15 évvel ezelőtt még fel lehetett használni a mikulás- és nyuszifigurákat az otthoni cukrászkodásban. Csak feltettem őket a gőzfürdőbe és szépen megadták magukat, esetleg kevertem hozzájuk egy kis holland kakaóport és már mehettek is a kuglófokra, süteményekre. De az utóbbi években - hiába állítják az édességüzemek, hogy jobban odafigyelnek a minőségre - egyre gyanúsabbak a csokifigurák.
Amikor a gőz elkezd hatni, csak nagyjából olvadnak fel, csomósodni kezdenek majd gyanús csirizzé válnak. Minél több hő éri a "csokoládét", annál keményebb lesz, napokig áztathatom az edényt utána. Múltkor apró fekete golyócskákat halásztam ki belőle, és próbáltam szétnyomni a konyhapulton, de nem bizonyultam elegendően erősnek hozzá. Bízom benne, hogy ezek az adalékanyagok alaposan átmossák gyermekeink bélbolyhait.
Így hát lemondtam a figurák bevonóként való használatáról, inkább feldarabolva hajigálom őket a különböző csokis süteményekbe, bár legszívesebben a kukába hajigálnám őket. Egyre kevesebbet veszek belőlük, inkább sima táblás csokira beszélem rá a gyerekeket. Aztán meg csak találgatok, hogy vajon miért nincs gyerekkora a mai kölyköknek?!

A sűrű diós süti mellé lekvárt vagy „gyorslekvárt” kínálok. Utóbbit úgy készítem, hogy 2-3 féle fagyasztott bogyósgyümölcsöt (ribizli, málna, meggy, áfonya stb.) beleöntök egy lábosba és kevés balzsamecetet, cukrot öntök rá. Ezt összeforralom - rázva nem keverve, mint James Bond! Csak 10 percig főzöm, hogy a gyümölcsök ránézésre is felismerhetőek legyenek. Ha nem elég savanykás, citromlével segítek rajta. Kevés zselatinnal sűrítem.
Ez a "gyorslekvár" jól illik a browniehoz vagy különböző csokitortákhoz, piskótákhoz is.

Diós csokis sütemény

6 tojás fehérjét elkezdtem keverni habverővel. Amikor fehér és kemény lett a hab, bele tettem a sárgákat és alacsony fordulatszámon kevertem hozzá 20 dkg cukrot, 25 dkg darált diót, 10 dkg felolvasztott étcsokit, 4 evőkanál rumban megáztatott zsemlemorzsát. Egy 10 dkg-os csokifigurát apró darabokra törve szórtam bele. Sütőpapíros formában (30x13x9 cm-es) kb. 1 órán át sütöttem, 170º-on. Rácsra téve hagytam kihűlni.

A szeletelést érdemes fűrészes késre bízni, mert könnyen törik a tészta.

Egy nem szemtelen desszert Desszertnek - VKF! XXIII.

Egy lelkemnek kedves gyengenem (neve eleve eszperente, de ezt fel nem fedhetem, mert esetleg fejbe verne, kellemetlen percet meg egy fejsebet szerezve ezzel) nem mellesleg eledeles netjegyzetes ember, rendezett egy versenyt, melyet szemeknek szentelt.
Desszert - mert ez netes eszperente neve, ezt elfecseghetem - engem eleve bevett egy webhelyre, ezen mekegek vele rendszeresen "ennen levemben" - meg MekkElekkel s egyebekkel. Ezzel e nyeregbe termett nemzet nyelve nem zeng, ellenben mekeg. Ezt egy nevezetes ember fedezte fel, mely e nyelvet eleve rendesen megtekergette, megnevettetve rengeteg embert.
Gyere, lesd meg desszertemet! Receptembe ez kell:

Szem: e szerzet fenyvesek gyermeke, hegyekben ered. (Fenyvesek levele hegyesek, megsebezhetnek de nem esnek le telente.) Ezen szemek hevesen kellemesebbek! Melengesd meg!

Tej: ez eleve eszperente eledel! Tehenek reggel legelnek, este meg tejet engednek egy cseberbe, nem keveset! Ezt kezeddel, esetleg spec. szerkezettel kell lefejned.

Kerekded eledel: melyet egy szerzet feneke rejt, ezen egyed szemeket eszeget, repked - nem egekbe persze, mert termete e helyhez szegezte.

Nem fekete sweet szemcse: ember nem kesereg ezt lenyelve, mert kellemesen gejl lesz nyelve. De ne lepjen meg, ezen eledel rendszeresen nyeldekelve terjedelmes feneket gerjeszthet!

Szemcse eledel: ezen eledel bevetett helyeken terem. Szerkezetekkel, melyeket nedvek esetleg szelek tekernek lesz lereszelve. (Szelekkel tekert szerkezetekkel veszekedett egy kerge nemesember, egy nevezetes jegyzetben.)
E nem fekete eledellel keleszthetsz kenyeret, melyet bevetve, meleg kemence melenget - s megeheted. De nem teljesen lereszelten, szemcsejellegesen egyes receptekben megjelenhet.

Eper: ez Desszert kedvence, de nem lett receptembe beleszerkesztve, mert epret - kerestem - nem leltem kertemben. Egy nedves, esztendejes petrezselymet leltem, de ezt nem tehetem bele, mert ehetetlen lenne, esetleg Desszert el lenne kedvetlenedve, s ezt nem szenvedhetem!
Bementem egy csepp helyre, melynek neve spejz, leemeltem ennen eperdzsememet s ezzel lett megcsepegtetve desszertem teteje. Meg szemekkel persze.

Egy szerkezet: mely heves levet permetez, ezzel megrenyheszt s felemel eledeleket. (E heves nedvvel szerkezetek mennek, emelnek, ezt egy eszes ember fedezte fel. Neve egy jel lett, mely szerkezeteket jellemez). Nem rendelkezel ezzel? Ezen ne kedvetlenedj el, desszertedet beteheted egy kemence-jelleges helyre, nedvvel persze.

E desszertet megetettem gyermekekkel s lestem. Kedvvel nyeltek, szemeket recsegtettek, nevettek s eledelem hevesnedves teste meg-, megremegett. Ezzel leteszteltem, rendben leend.

Receptem rendes nemzetes nyelven:
Darafelfújt pirított fenyőmaggal és eperlekvárral

Egy nyeles lábaskába öntöttem 2,5 dl tejet, tettem bele 5 dkg valódi vajat és egy vaníliarúd kikapart belsejét. Molekulányi sóval feltettem a tűzre és melengettem. Beleöntöttem 5 dkg búzadarát és ezzel tovább főztem, kb. 5-6 percig hogy nagyjából megpuhuljon a tejbedara. Az edényt levettem a tűzről és hagytam hűlni.

8 db. felfújtformát kivajaztam és kristálycukorral kiöblögettem. 5 tojás fehérjét felvertem keményre 5 dkg porcukorral. A kihűlt darába belekevertem az öt tojás sárgáját – habverővel, hogy jól elkeveredjen – majd ezt a masszát óvatosan a fehérjéhez kevertem. Fontos, hogy ne essen össze és jó levegős legyen.

A formákat nem egészen színültig töltöttem a masszával és betettem a gőzpárolóba 90º-ra, 35 percre. Két edénykét kísérletképpen a sütőben gőzöltem meg (tepsiben víz és abba beleállítva a formák). Ott magasabb hőfok kell, szerintem kb. 180º, 20-25 perc. De legalább a sütőmnek van ablaka, ott lehet látni hogy mi a helyzet, nem úgy mint a párolónál.

Azt is kipróbáltam, hogy mi lenne ha a fenyőmagokat a masszába keverném? Vajon feljön-e úgyis a felfújt? Igen, feljött, de nem hozott különösebb élvezeti értéket, tehát azt mondom, inkább mellé kínáljuk a magot, csak a tányéron találkozzon a puha lekvárral és a remegő felfújttal.

Fagyasztott rozmaring

Múltkori rozmaringos sirámom után több tanácsot is kaptam azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell nagy és egészséges rozmaringbokrot nevelni. Olyat, amit nem érnek el a házi kedvencek. Na, most nézzen ide a sok kertész: a legnagyobb bokrom is majdnem megfullad a hóban, már csak a feje búbja van kint. Mentőövet vagy búvárfelszerelést dobjak neki?

És ez még csak a rozmaring csúcsa!

Vegetáriánus hétvége

A véletlen úgy hozta, hogy a múlt hétvége mindkét napján vegetáriánus barátok látogattak meg bennünket. Így kóstolót kaphattam abból, milyen lesz az élet ha majd a világgazdasági válság valóban begyűrűzik a konyhámba.

Egyébként nagyon jó véleményem van a vegetáriánusokról. Nem csak azért, mert több barátom is van közöttük, hanem mert valami bámulatos állhatatosságot látok bennük. Erkölcsileg is magasabban vannak mint mi ragadozók, hiszen egy esetleges hajótörésénél inkább éhen halnának, mintsem megegyenek bennünket, ellenben ha velem hánykolódna valaki napokig egy összetákolt tutajon, nem állítom hogy előbb-utóbb nem harapnék bele a combjába - persze ezt utólag a cápákra fognám.

Ha vega barát több napig tanyázik nálunk, akkor két napig mi is fegyelmezettek vagyunk. Jól is esik az a kis tésztaféleség, párolt- vagy csőben sült zöldség, de már a harmadik napon behúzott nyakkal megpirítok pár csík bacont és ráfektetem a zöldségek felénk eső részére, miközben tálalok hozzá valami álcadumát, hogy ezt írta fel az orvos, vagy ilyesmi.

A legérdekesebb személyiség az a vega barátom, aki egy nemzeti parkban dolgozik. Jön-megy a bio disznótorok között, mosolygó szalonnák és fortyogó bográcsok övezik útját, de ő soha meg nem inog! Kénytelen vagyok elkísérni évente néhányszor ide-oda, hogy visszaállítsam becsületét, mert ugyebár madarat tolláról ismer meg a parasztember. De a pálinkát, azt én is nehezen bírom.
(Az, hogy ki az igazi barát, majd akkor mutatkozik meg, amikor bevezetik a jegyrendszert és a vegetáriánusok is kapnak húsjegyet...)

Másrészről nagyon sajnálom a vegetáriánusokat, mert szerintem kis hazánkban nincsenek meg az egészséges vegetarianizmus feltételei. Aki nem szeret főzni, akinek nincs lehetősége egy nagyválasztékú piacon válogatni, az nagy bajban van. Rossz nézni az éttermek kínálatát is: rántott gomba, rántott sajt, rántott karfiol.

A szombati barátoknak brokkoli leves, tésztában sütött camembert sajt, a vasárnapiaknak zöldséges rétes és süti dukált. De hogy a macska hogy nézett rám, azt ne tudjátok meg!


Tésztában sült camembert

Nem tudom más háztartásban is megfigyelhető-e az a jelenség, mely szerint a használt camembert sajtok gyorsabban szaporodnak, mint az érintetlen csomagolásúak. Most tavasz előtt nagyon belehúztak a szaporodásba, ezért kénytelen voltam az állományt megcsappantani.
Bekapcsoltam a sütőt kb. 190º-ra. A kis kőedénykéket kivajaztam, és kibéleltem vékonyra nyújtott vajas leveles tésztával. Beleültettem a kockára vágott sajtokat, rájuk tekertem egy kis borsot. Tésztakarikával lefedtem a tetejüket, amelyen kis szelepet vágtam.
Olvasztott vajjal kentem meg és betoltam a sütőbe.
Sütés után azonnal kell tálalni. Lehet az edénykékből is kieszegetni, de a vaj miatt könnyedén kicsúszik a formából, így kényelmesebb. Valami kis zöld saláta jól jön fulladás ellen!

Chicken pörkölt

kattints a képre!

Hej, lett is nagy riadalom a nantwichi nyomdában, amikor a szedők belepillantottak a kéziratba, amelyben ez állt: „Chicken pörkölt”.

- Kerítsetek egy ö betűt, ööö…azaz kettőt, de quickly! - ordította valaki.
Futott James balra, Edward meg jobbra, de egy ö betű nem sok, annyit sem találtak.
- Hívjátok ide Stevet! – harsogta a műszakvezető.
Steve, született Pista, magyar legény volt. A nyomda raktárában dolgozott, és olyan ügyesen mozgatta az anyagokat, hogy mindenki a csodájára járt. Hát még a főzőtudománya mekkora elismerésnek örvendett! A raktárban kialakított kávézóban hihetetlen ételeket kreált. A nyomdafesték és a gépolaj szagát rendszeresen elnyomta a rezsón rotyogtatott tokányok és gazdag levesek illata. Steve nem vetette meg az angol konyhát sem, kedvelte a helyi söröket, már korán reggel felhörpintett egy pintet. Elismerően szólt az english breakfastról is. Ennyi kalóriával a fél magyar Alföldet lekaszálnám - mondogatta hetykén.

Amikor a nyomdászok köréje csoportosultak, csak bölcsen mosolygott a már őszülő pödrött bajusza alatt és szétnyitott tenyerében ott feküdt egy gyönyörű, kövér ö betű. S míg a szedő megkönnyebbülten bepattintotta azt a p és az r közé, Pista visszakullogott a raktárba. Hirtelen ismét tisztán hallotta a szülőháza konyhájában csepegő falikút hangját, majd a sajátját is, ahogy ezt kérdezte:
- Édesanyám, oszt mit vigyek magammal a disszidálásba?
- Hamuban sült pogácsát, és egy ö betűt, fiam.

Így történt, hogy Pista a pogácsa mellé egy ö betűt is a zsebébe csúsztatott és másnap azzal gázolt át a jeges folyón, valahol Vas vagy Zala megyében. Nem nézett vissza, mert édesapja a lelkére kötötte, hogy ne tegye. Csak ment előre elhomályosodott szemmel, mert a rideg ólombetű és a kihűlt pogácsa igencsak perzselte a bőrét. Észre sem vette, amikor az osztrák vöröskeresztesek belékaroltak.

(Ezt a könyvet - Everyday Specials. 60 all new Main Courses / Nantwich: Milk Marque, 1996. - egy pesti antikváriumban vettem. Valamiért ez a recept fogott meg.)

Ez meg az én chicken pörköltöm...

Borsodó aranygaluskával, vagyis fordítva

Ha már előre került a sodó, akkor maradjon is ott.

Aki aranygaluskát készít, többnyire vaníliamártást kínál hozzá, rosszabb esetben tejjel összekever valamilyen vaníliaport, és ezzel megközelíti a leveskockából való levesfőzés bűntettét. Pedig egy kis borsodó a maga citromos, boros, édeskés-savanykás ízével hihetetlenül megdobja a tésztát. Nem nehéz dolog a sodókészítés, csak össze kell keverni a hozzávalókat és már mehet is be a gőzfürdőbe, ahol folyamatos kevergetés, habverés közben szépen megemelkedik, besűrűsödik. Csak álljunk ott a tűzhely mellett, türelmesen, kitartóan. Vagy kapjunk el valakit, aki éppen a konyhában jár, hogy egy pillanatra vegye át a habverőt és gyorsan tűnjünk el valahova, valamilyen fontos ügyre hivatkozva.

Belenéztem Ínyesmester munkásságába, szerinte ne sima bort, hanem fűszerezett forralt bort használjunk a sodóhoz. Szerintem meg az a fontos, hogy a sodóhoz használt bor jó minőségű legyen, mert a rossz bor visszaüt, azaz átüt a citromos ízen. Rossz bornak a lefolyóban a helye.

A Mester az aranygaluskáról is érdekeseket mond, pl. hogy lehet nagyobb méretre is szaggatni a tésztát és egyenként megtölteni baracklekvárral. Ő a rétegezésnél is tesz rá egy kis lekvárt, én csak olvasztott vajat és cukrozott darált diót. A dió mandulával való helyettesítését viszont ki fogom próbálni, Balatonakaliban nagyon bő termés volt az idén.
Aki pedig marad a vaníliamártásnál, az legalább egy vaníliarúd kikapart belsejével és főzött krémmel adózzon a galuskának!


Aranygaluska
Kelt kalácstésztát készítek 50 dkg lisztből, 3 dkg felfuttatott élesztőből, kb. 2 dl langyos tejből, 2 tojássárgájából, 8 dkg olvasztott vajból, és kb. 5 dkg cukorból. Addig dolgozom, vagyis dolgoztatom ki a tésztát a dagasztógéppel, míg szépen összeáll, és fényes lesz a felülete, elválik az edény falától. Letakarva meleg helyre teszem és kelesztem.
Közben kivajazok egy tortaformát. A megkelt tésztát deszkán kicsit kinyújtom, kb. 3 cm vastagra és egy kisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A ”pogácsákat” beleültetem a formába, de nem túl szorosan, fejecskéjüket megsimogatom olvasztott vajjal és cukorral kevert dióval szórom meg. Amíg kitart a tészta, addig rakosgatom a rétegeket.
Aztán még így is kelnek kb. 20-30 percig meleg helyen, esetleg a sütőben 60º-on.
Sütés 165º-on.

Borsodó
Amíg sül a tészta, el lehet készíteni a sodót.
Egy mély, kerek tűzálló tálba vagy üstbe ütök négy tojást, habverővel felverem őket. Hozzáadok 18 dkg cukrot, csipet sót, 4 dl fehérbort, 1,5 dl vizet, egy citrom reszelt héját és kifacsart levét. Továbbá fél ek. lisztet. Az egészet elkeverem habverővel és gőzön folyamatosan verem, keverem. Ha minden jól megy habos lesz és lassan folyós.
Az ízét befolyásolja a bor és a citrom milyensége, ezért kóstoljuk meg hogy kell-e bele még cukor.

Féloldalas

Íme, megsütöttem a karácsonykor kapott báránybordát. Kicsit besóztam, a sütés felénél pedig rozmaringot adtam hozzá, valamint két fej fokhagymát (héjában!). Lefedve sült, csak a vége felé vettem le róla a fóliát. A bárányhús omlós és ízletes volt, éreztem rajta a szikes talaj valamennyi füvét, levelét, virágát, a pusztai szél simogatásának hatását. A bioságot nem éreztem, azt csak a tudatomban tároltam.

A rozmaringgal igen sok bajom van. Ha bent nevelgetem, rövid időn belül elsatnyul, levelei elszíneződnek. Ha kiültetem, akkor meg egy vendég kutya rendszeresen rápottyant, a macskák meg ráspriccelnek, fetrengenek rajta (rozmaringos masszázs?). Mindezt látom a konyhaablakból, de mire kirohanok, már régen oda a bokrom konyhakészsége.

Felajánlottam nekik cserébe az összes fűt, fát, bokrot, de rendületlenül a rozmaringhoz vonzódnak. Meg kell várnom, míg a bokrom túlnövi a négylábúak mar- vagy farmagasságát, ez az egyetlen védekezési mód. De hogyan, ha a minden télen kifagy szegény növény, mert nem túl mediterrán a kertünk mikroklímája? Jöhetne már az a rettegett globális felmelegedés!

Antivegetáriánus síparadicsom

Hófehér paradicsom

Korábban azt hittem, hogy a síelés túléléséhez elegendő egy csésze forró májgombócleves, vagy egy izmos bernáthegyi dupla rummal. De az idén olyasmit láttam, amit még soha: a sípálya melletti hütte előtt egy komplett süldő malac forgott a parázs felett. Azaz a lángok felett, meg is pörkölődött hamar a bőre, emiatt csúnya pillantásokat vetettem a főnökre, aki megértette az üzenetet, és gyorsan dobott egy kis havat a tűzre, mire az hipp-hopp lement parázsba. A malac illata erősen alkalmas volt arra, hogy elterelje a sportolók figyelmét fő tevékenységükről. Ahogy egyik rendszeres olvasóm mondaná: "Kúúúúl! Zsííííír!" hangulat uralkodott a pályán.

Azt mondják a tudatos vásárlók, hogy soha ne menjünk üres gyomorral vásárolni, mert az éhes ember hajlamos több felesleges élelmiszert venni. Hát én kiegészíteném a megfigyelést azzal, hogy ha olyan helyen lakunk, ahol csak hetente háromszor két órára nyitja ki a boltot a mosolygós bajuszos kereskedő, és ráadásul csak síléccel lehet megközelíteni az üzletet a többméteres hófalak között, nos akkor is garantált a tudatos vásárlás. Miután kiválasztottam az árucikkeket, összeraktam őket egy háromdimenziós puzzle-ba és rogyasztott térddel, hunyorított szemmel kivetítettem a hátizsákom űrtartalmára. Áááá, azonmód felértékelődtek az otthoni maradékok, és leértékelődött a tej, meg minden ami nagy helyet foglal. De miután kiderült hogy a boltos valójában hentes, az általa készített füstölt sonkából és tarjából is vettem 15-15 dkg-ot, mert az nem kíván sok helyet a hátamon. Vagy ha hazafelé a hó fogságába esek, ezekkel simán kihúzom pár napig.

Útban a bolt felé

Ideiglenes konyhámba, ami egy régi parasztházban volt, nagyobb adag marhapörkölttel érkeztem, amit itthon lábszárból főztem. Ezt egyszer mint önmagát tálaltam fel, a maradékot pedig áttranszformáltam gulyáslevessé. A zöldségeket külön főztem meg, és utólag rotyogtattam össze a pörkölttel. Tudom, hogy erre a Gundelek a szívükhöz kapnának, de egyik könyvükben sincs utalás arra, hogy fekete pályán hogyan főzzünk magyaros ételeket. Előkerült még a kosaramból egy dobozka, benne karácsonyi süteményválogatással, ezt eddig a mélyhűtőben rejtegettem és a hegyen pattintottam fel - mindenki nagy örömére.

Amikor már nincs hozott anyagom és kedvem a további főzőcskézéshez, akkor megtámadjuk a hüttéket. Jöhetnek a sült kolbászok, gőzgombócok, palacsintalevesek, rummal bélelt forró csokik. Kétezer méteren az ember nem gondol sovány csirkemellekre és könnyű salátákra.

Vigyázz! A tetőn dolgoznak!

Miután jóllakottan visszasiklok a pályákra, ott leginkább szemlélődni, a felvonókban pedig hallgatózni szeretek. Itt szoktam találkozni a Magyar Macsó Férfi típusával. Ennek itthoni háztartásomban híján vagyok, így ilyenkor gyönyörködöm ki magam benne. E típus alapvető jellemzői:

• csoportosan jár síelni, mert úgy kell neki a közönség, mint a tiszta hegyi levegő
• már az első napon kiderül, hogy ő a társaság középpontja, a helyi sztár
• a pálya szélén hangoskodik, jótanácsokat osztogat, kioktat
• bár nagy sportember, de dohányzik, laposüvegből iszik
• termoszból kávézik, mert őrajta aztán osztrák kocsmáros ne gazdagodjék! Különben is, ő ezt a kávét fele annyiból megfőzi otthon!
• örömmel csapja be a szállásadókat, ezt úgy mondja: "jó üzletet csináltam"
• történeteinek főhőse mindig ő maga, hihetetlen kalandok övezik életútját, mindenhol járt, mindenkit ismer, Európa valamennyi síterepét "levette"
• feleségét leszólja, gyermekeit megalázza, vicceinek örökös témája a nő
• nem mellesleg ő az autópályák ördöge is, tisztul előtte a sáv miközben vezet, de vezetési stílusát le lehet olvasni autója színéből és a kipufogójából is
• mindenhol szemetel, ledobja a hóra a magyar csokipapírt, ebből is látszik hogy européer, hiszen otthon érzi magát
• ő a legjobb országimázs: már messziről könnyen felismerhető, mással össze nem téveszthető
  

A Magyar Macsó Férfit soha senki nem látta síelni. Csak én. Szembefordult a lejtővel és rettenetes hóekében billegve, mindenkit letarolva, nyílegyenesen elindult lefelé.

5 könyv / 2008

A gasztrobloggereket méricskélő szociológusok most meg azt kérik, áruljuk el, hogy mely öt könyvre emlékszünk vissza szívesen az elmúlt évből?
Megmondom, de hogy ebből hogyan fogom kihozni a gasztrovonalat, azt még nem tudom.

Anthony Sheenard: A láthatatlan város

A.S. gyerekkori cimbora, ezért érdeklődéssel figyelem pályafutását. Csakhogy hiába imádom az irodalmat, sajnos a sci-fi nem vonz. Októberben együtt buliztunk Balatonfüreden - sült csülköt ettünk Holéczynél - ahonnan én fuvaroztam haza a 2007. év legjobb európai sci-fi íróját. Ahogy a ködös hajnalon elhaladtunk az alsóőrsi nádas mellett, határozottan éreztem hogy más dimenzióba kerültünk. Az ablaktörlő össze-vissza verdesett, a ventilátort nem lehetett beállítani, a fényszóró nem tudott megküzdeni a nedves aszfaltról visszaverődő csillogással, a rádió nem találta az állomásokat és furcsa lidérces fények villództak a tó felett. Anthony persze csak somolygott a bajusza alatt és szemmel láthatóan otthon érezte magát, pedig még nem is értünk haza. Bizony, már-már én is kezdtem érezni, hogy az igazság odaát van, valahol a déli parton.
Amikor kiszállt és elbúcsúztunk, ezt a könyvét ajánlotta, mert ez talán nem az a klasszikus sci-fi, amitől idegenkedem. Még hogy nem?! Hiszen az derül ki belőle, hogy az ember csak gyanútlanul jön-megy Budapesten, közben meg semmi sem az, aminek látszik. A könyv olvasása óta gyanakodva méregetem szomszédaimat, a kéregető hajléktalanokat, a két lányt és a cigányasszonyt a villamoson és mindenkit, aki egyszerű, hétköznapi emberi orcát öltött fel.
(A.S. egyébként erősen érdeklődik a gasztronómia iránt is.)


Szakács Eszter: Saudade .- Pécs: Jelenkor, 2006.

SZ.E. pécsi költőnő. Persze Pécsett könnyű költeni, én is éltem ott, tudom milyen a tavasz a székesegyház előtti parkban, és milyen a hóesés a Tettyén. Tavaly egy könyvespolc-átrendezés kapcsán huppantam le könyveivel és kezdtem újraolvasni őket. Ismét megéreztem, hogy milyen sokat számít, ha az ember más-más életkorban olvassa ugyanazokat a verseket.




Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába .- Bp.: Magvető, 2007.

B.É. fiatal kárpátaljai írónő, akinek több könyvét is olvastam, de eddig ez tetszett a legjobban. Csak azt tudom mondani, a jövő klasszikusai köztünk élnek! Előttünk állnak a sorban a hentesnél, mellettünk zötyögnek a buszon, elmennek mellettünk a piacon. Ne hagyjuk őket elmenni! Ne akkor vegyük észre őket, amikor unokánk az életrajzukat magolja irodalomórára. Nem mellékesen addigra a könyveiket is drágábban árusítják majd, és egy első kiadású Berniczky akkor már hmm...



Grecsó Krisztián: Isten hozott .- Bp.: Magvető, 2008.

Nyaralás előtt örömmel vettem, hogy ismét egy Grecsóval több lesz a polcomon és a fejemben, de nem gondoltam hogy ez lesz számomra a legkedvesebb regénye. Bár most hogy visszagondolok a Pletykaanyura, arra is ezt mondtam. Meg a Tánciskolára is.
Grecsót azért is nagyra értékelem, mert a Pletykaanyu után saját faluja kis híján kaszaélre hányta, de ő nem adta fel, nem tette le a billentyűzetet!




Friderikusz eddig / int. kész. Mihancsik Zsófia .- Pécs: Alexandra, 2008.

Amikor letettem a könyvet, azt mérlegeltem, hogy most rögtön emigráljak ebből az országból vagy várjak holnap reggelig? De aztán hideg is volt, meg a lencse is be volt áztatva, úgyhogy maradtam. Megvárom, hátha egyszer még csinál nekünk egy nézhető közszolgálati tévét ez a Fridi, vagy valami online adást, amiben persze magas szakmai színvonalú főzős műsorok is lesznek.

Lazac Wellington módra

Ilyen étel talán a világon nincs, de úgy esett, hogy a svéd bútorboltban vásárolt lazacderekak véletlenül a levelestészta mellé csusszantak a mélyhűtő fiókjában, és ahogy rájuk pillantottam ez a párosítás jutott eszembe. A bélszín amúgy drágább is lenne, mint ezek a lapraszerelt lazacok. Tehát bizonyos előkészítés után a halakat becsomagoltam a tésztába és megsütöttem őket. Gondoltam, hogy ez így túl száraz lesz, és vergődnek a szánkban mint partra vetett rokonaik, ezért egy mártást is készítettem melléjük. Petrezselymet akartam, de kapor lett belőle. Ez szintén a mélyhűtő hibája.

Wellingtonról az jutott eszembe, hogy amikor pár évvel ezelőtt Belgiumban jártunk, kijelentettem hogy látni akarom a waterlooi csata helyszínét, főleg hogy már kétszer megjártam Austerlitzet és néha főzök csirkét marengoi módra. Nem volt ellenvetés, nem is lehetett, hiszen én vezettem. Térképet, Internetet nem vizsgáltam, mert úgy tudtam, hogy ez egy nagyközség, vagy legrosszabb esetben is csak kisváros, feltételeztem, hogy az egész imidzs a csatára lesz felfűzve és már kilométerekkel a helységnévtábla előtt plüss Napóleonok fognak integetni hogy ide, ide jó vitézek!

Aztán behajtottam a városba délről és kibukkantam belőle északon. A pusztában megfordultam és északról délre is áthatoltam rajta. Majd keletről mentem nyugati irányba, és nem restelltem észak-nyugatról dél-kelet felé venni az irányt. Ezt megismételtem észak-kelet felől is, lefelé dél-nyugatnak. Minden körforgalomban legalább három kört tettem, de egy szem harcmező nem sok, annyit sem találtam!

A család nyafogott, hogy menjünk haza, mert már nagyon szédülnek, elmondhatjuk hogy itt is voltunk, mi legalább igen, nem úgy mint Napóleon. De nem tágítottam, hanem a vasútállomás felé vettem az irányt, és megérdeklődtük, hogy volt-e itt egyáltalán bárminemű csata, vagy ez is csak a nyugati bulvársajtó porhintése esetleg a francia titkosszolgálat fedőakciója volt? A vasutasok bólogattak hogy igen, csata volt, de vasút akkor még sajnos nem, pedig ha lett volna, a kimenetel is más lehetett volna.

Aztán hála a vasutasoknak, csak előkerült a csatatér a Wellington Múzeummal együtt. Utóbbi volt az egykori főhadiszállás, de nem hiszem hogy a tábornok ott bélszínt evett volna a saját módjára, mert úgy láttam nem voltak meg hozzá a megfelelő körülmények. Bár most hogy belegondolok, lehet hogy azt csak a bécsi kongresszuson tálalták fel ínyencünknek.

A harcmező melletti kocsmában Bonaparte sört ittunk, hááááát, nem ez Belgium legjobb söre, erősen vesztesnek éreztük magunkat.
Terveim szerint a következő posztom témája Elba és Szent Ilona szigete lesz - feltéve ha odatalálok. De arrafelé legalább a halpiac nem a bútorboltban van.


Lazac leveles tésztában

6 lazacdarabot besóztam és citromlével meglocsoltam. Egy órával később leitattam róluk a nedvességet és bekapcsoltam a sütőt, 180º-ra állítva. Egy doboz levelestésztát kinyújtottam lisztezett deszkán, nem túl vékonyra és hat téglalapot vágtam ki belőle. Ezekbe csomagoltam a halakat, majd sütőlapra fektettem őket. A maradék tésztából kis halfigurákat szaggattam, ezeket a csomagok tetejére tettem tojással odaragasztva. A csomagocskákat olvasztott vajjal kentem meg és betettem a sütőbe. Amíg sültek, elkészítettem egy kapros mártást.

Paradicsomos húsgombóc puliszkával

A darált hús a legfontosabb túlélési hozzávaló a mélyhűtőben. Időnként veszek 1 kg sertéslapockát és 1 kg marhacombot, aztán ledarálom őket, nem egyszer, de kétszer és bezacskózva lefagyasztom. Egy csomag 20, 40 vagy 60 dkg attól függően, hogy mi lesz a végzete: levesbetét, ragu, gombóc, rakott ez meg az. Legutóbb azt találtam ki, hogy valami nagyon nyárit készítek az egyik csomagból, mert kell már a napsütötte szín és íz, a szájnak és a szemnek.

A hús ízesítésénél most a zsályát állítottam hadrendbe, meg persze apróra vágott vöröshagymát, frissen tekert borsot, sót. Egy tojást is tettem a masszába, nehogy ragu legyen a végeredmény.
A zsemlemorzsát saját kezűleg készítem, és amikor átszitálom, a fennakadt durvább részét elteszem egy dobozkába, és pl. az ilyen húsgombócokba öntöm. A sarki boltunkban hetekig szemeztem egy zacskó Update 1-es zsemlemorzsával, de aztán nem vettem meg, mert sajnáltam rá azt a pénzt, amit kértek érte, pedig nagyon érdekelt volna hogy milyen. Nem csak ezért tartott hetekig a szemezés, hanem azért is, mert tizenöt soron keresztül sorolták fel apróbetűvel az anyagokat, amiket tartalmaz. Minden nap elolvastam egy újabb sort. A végén úgy döntöttem, inkább az olcsóbb egészségtelen életmód mellett maradok, tehát továbbra is a saját morzsámat használom, amire azt lehetne ráírni: „Összetevők: zsemle”.

Amíg a golyóbisok összeértek, olívaolajat öntöttem egy nagy mély serpenyőbe és készítettem egy paradicsomos alapot, amibe beleültettem a húsgombócokat, és abban pároltam meg őket. Imádom a magyar paradicsomokat, de télen megveszem az ilyen-olyan olasz konzerveket, pépeset és egészben lévőt egyaránt. Ezekből pukkantottam 2-3 dobozzal, de a dobozokat ezután kiöblítettem és a szelektív gyűjtőbe tettem!

A paradicsomos mártásba is került zsálya és rozmaring, a vége felé pedig 3 gerezd fokhagymát reszeltem bele. Közben ezerszer megkóstoltam, egy kis só, egy kis cukor, egy kis bors - valami mindig hiányzott belőle. Amikor a gombócok megpuhultak és átjárta őket a paradicsomos alap íze, elgondolkodtam hogy mi legyen a köret? Főleg a színe miatt döntöttem a puliszka mellett, ami félig puliszka, félig polenta lett, mert megfőztem a darát enyhén sós vízben és a végén kevés vajat kerevetem bele, majd kiöntöttem egy kerek tálba, hogy megszilárduljon. Komisz anyag ez a kukoricadara, nem is értem miért nem használják házépítéshez? Ha egyszer megszilárdul, akkor az meg lesz szilárdulva és kész. Égigérő paszuly kollégától tudtam meg nemrég, hogy ami darából készül, az nem is puliszka.

Az összehatás nagyon kellemes lett, csak kicsit elszámoltam magam, így két napig ettük ezt az ételt, a maradék bekerült ismét a mélyhűtőbe. Ebből valami recycling fogás lesz egyszer.

Blogforduló

Kereken egy éve már hogy bátortalanul megnyomtam a "közzététel" gombot, és ezzel kifolyattam a cybertérbe a saját levében-t. Bíztam benne, hogy legalább azok a barátaim olvasni fogják, akik felbujtottak. Ők azok, akiknek már évek óta telefonos és e-mailes ügyfélszolgálatot tartok, mert ilyeneket kérdeznek: Mennyi élesztőt tegyek bele? Mi az hogy "amennyit felvesz"? A nyolccentis halakat, a kétkilós csomagban, ki kell belezni? Vendégek jönnek, mit főzzek nekik? Te is jössz? Akkor főzhetnél te. stb.

Az év során gyakran felmerült bennem, hogy jó móka volt, de most már ennyi, letészem a habverőt, nyugodjék, és befekszem a csipkerózsika weboldalak közé, de érdekes módon mindig ilyenkor jött valami nógatás, amiből az tűnt ki, hogy ha nem is sokan, de vannak akik várják a folytatást, akár egy szappanoperánál. Őket meg ugyebár nem hagyhatom benne a cserben.

A családom rezignáltan vette tudomásul mindazt, ami a bloggal való együttéléssel jár. Hogy pl. nem tálalok fel forró ételt nekik, de csak azért, mert a terítés és a tálalás közé beékelődött a fotózás folyamata is. (Megtanultam a fényképezőgépről letakarítani a zsír, liszt és egyéb ételmaradékokat!) A konyhában türelmesen bukdácsolnak a fotóállványban, és nem nevetnek együtt a szomszédokkal, amikor a szabadtéri fényeket kergetem kezemben egy tál étellel, hónom alatt a masinával, nyomomban a macskákkal. Utóbbiak rájöttek, hogy amíg a keresőben kukucskálok, addig felelőtlenül becsukom a másik szememet…

Legnépszerűbb bejegyzéseim a dödöllés, a Kossuth-kiflis, a Jókais, a füredi savanyúvizes és a pásztorételekkel foglalkozó. Ebből is látszik, hogy a multikulti dacára él magyar, áll Buda még!
Sokan követték figyelemmel a valóságsót, amelynek főszereplői az elpusztíthatatlan szilveszteri koktélparadicsomok voltak. Nyár elején eltemettem a paradicsomokat, de semmi ok a szomorúságra, biztos forrásból tudom, hogy töretlen az életerejük, és már kétszer megjárták a magmát, oda-vissza.

Ahhoz képest, hogy az internet állítólag elidegeníti az embert, kifordít bennünket önmagunkból és kiüresíti a kapcsolatainkat, én mégis itt akadtam rá néhány új barátra. Igazira és virtuálisra is. A virtuális azért jobb, mert nem kell alkalmazkodni hozzá, csak letöltök egy 5.0-ás frissítést és ennyi…

Február óta figyelem a blogstatisztikát, amely ezer titkot rejteget. Na jó, annál azért többet. Persze tudom, hogy a számok mögött emberek lapulnak, és időnként megpróbálom elképzelni őket, hogy vajon hol élnek és mivel foglalkoznak? A Bruneiben lakó olvasóm bizonyára a szultán udvari személyzetise. Jelzem neki, hogy konyhai kisegítő nem szívesen lennék, csináltam ilyesmit diákkoromban a Balatonon, és mondhatom, igencsak fárasztó. De előkóstolóként vagy ételkritikusként bizonyára jó szolgálatot tennék és felvirágoztatnám a szultáni palotát.

Hogy Hollywoodban is olvassák a blogomat, mi mást jelenthet, mint azt hogy hamarosan megfilmesítési szerződést írhatok alá. Aztán egy év múlva elnyerem a "legjobb gasztroblog-film" díját és utcahossznyi limuzinon gördülök be a díjkiosztóra. A vörös szőnyegen jelenlegi, a kordonon túl jövőbeli szeretőim toporognak - ők valamennyien a belső értékeim miatt rajonganak értem. A lépcső tetejéről még visszafordulok, az összes fogamat megvillantom a vakuk előtt és teátrálisan integetek a fakanalammal.
A díjátadás után könnyeimmel küszködve rebegem el, hogy köszönök mindent a zöldségesemnek, a hentesemnek és a vírusirtómnak, hiszen nélkülük nem lennék az, aki vagyok. Az amerikai közönségnek pedig, akik nem tudják mi a különbség a Hungary és a hungry között, ezt a zárómondatot vetem oda:
"Fox, Korda és Zukor unokája vagyok én,
Hagymától síró, vidám, mezítlábas blogger!"

A konkurens stúdiók tulajdonosai és a kritikusaim pedig főjenek csak a saját levükben!