Ki mikor vet, aszerint arat

…mondom én, a városi paraszt. (Bocsánat, de a Múzsa ezt diktálta.)

Tehát aki szeretné, hogy a tojáshéjba vetett zsázsája húsvétkor ott ékeskedjen az ünnepi asztalon, az már most tegye meg a szükséges előkészületek.

1. Hétvégén együnk sok tojást, keményet, lágyat, felütöttet, mindegy, csak a tojáshéj megmaradjon. A legideálisabb, ha a tojás a ¾-énél van lenyakazva.
2. Hétvégén még elmehetünk valami kerti boltba magot venni. Egyes élelmiszerboltokban is van vetőmagos részleg! És ha már ott vagyunk, tegyünk a kosárba cékla, retek stb. magocskákat is, mert a csíra kiváló fegyver a tavaszi fáradtság ellen, meg a zöldségesek íztelen primőrjei ellen is.
   
3. Kedden-szerdán áztassuk be a zsázsamagot, vessük el a földbe és minden nap spriccelgessük vízzel. Ne kérdezzük, szabad-e locsolni!

Tavalyi poszt itt.

Kakaós csiga, ah…

Nem vagyok sem kampányszakértő, sem hivatásos kreatív, de azt biztosan tudom, hogy ha fel akarunk kerülni a népszerűségi lista első helyére, egyszerűen csak kakaós csigát kell sütnünk a célcsoportnak. Ha a célcsoport gyermekekből és férfiakból áll, akkor a siker előre borítékolható.

Azért is könnyű dolgunk van, mert manapság egyre nehezebb hozzájutni valódi kakaós csigához. A pékségek, boltok a roppanós leveles tésztából készült tekercseket árusítják, erről mindig Jókai jut eszembe, aki a Lőcsei fehér asszony-ban azt írta az ostyáról, hogy az nem is étel, csak "sült levegő". Manapság az ostyában is több anyag van, mint ezekben a gyorsan kisüthető süteményekben. Ha egy ilyenbe beleharapunk, pillanatok alatt tele lesz ruházatunk morzsával, az ujjaink ragadnak, kakaóval pedig csak a koncentrikus kör közepén találkozunk, miután átverekedtük magunkat megannyi csontszáraz külső karikán. (Figyeljük meg, hogy a gyerkőcök ezeket a semmire sem használható tésztadarabokat gondosan kifektetik a tányér szélére és ott is hagyják.)

A klasszikus kelt tésztás verzió kevés helyen kapható, de még akkor sem biztos, hogy elegendő mennyiségű vagy minőségű kakaót találunk benne. Egy bakonyi kisvárosban lakó barátnőm mesélte, hogy náluk a pék meglehetősen szórakozott, ezért a kakaós csiga néha sós ízesítéssel kerül a polcra. Ezt ők mint vevők nem kedvelik, de a múltkori köményes ízvilágot határozottan izgalmasnak találták!

Az én kakaós csigám annyiban különleges, hogy még egyet tekerek rajta. Nem a tésztán, hanem a sütési módon. Ugyanis a sütés felénél óvatosan meglocsolgatom vaníliás, vajas, cukros tejjel. (Az elegyet előtte megmelegítem, nehogy sokkot kapjon a már forró tészta.) Ettől foszlós, szuttyogós lesz a textúrája. Az sem mellékes, hogy jó minőségű kakaót használok hozzá, a porcukrot pedig magam darálom kristálycukorból, mert az a biztos. Ezúton is csókoltatom a cukorgyárakat!

A sütés folyamatát nehéz figyelemmel követni, mert van hogy nem férek oda a sütő ablakához, annyian vesznek jegyet az első sorba. És aztán jöhet a siker: a csillogó szemek, a férfiúi megelégedettség, a válogatós gyerek sosem látott falánk habzsolása meg az előkelő hely a listán, ahova akár az ismeretlenség homályából is felkerülhetünk.

Kakaós csiga:

60 dkg lisztből, cukros tejben felfuttatott 3 dkg élesztőből, 2 tojás sárgájából, 3 ek. olvasztott vajból és csipet sóból kelt tésztát készítek. Ha szükséges, langyos tejet adok hozzá. Akkor jó, ha a tészta elválik az edény falától. 30-40 percig langyos helyen, egy konyharuhával lefedve kelesztem.
Lisztezett gyúródeszkára borítom a tésztát és hatalmas, kb. 7-8 mm vastagságú téglalappá nyújtom. Amikor a tésztát nyújtom és sípolnak, pukkannak a hólyagocskák, akkor tudom, nem lesz itt semmi baj: az anyag él és élni akar.
A tésztát megkenem olvasztott vajjal és megszórom porcukor és kakaópor keverékével, jó vastagon. Majd feltekerem és az így kapott kígyót néhányszor szeretettel megpaskolom, megsimogatom, finoman tömörítem. Éles késsel szeleteket vágok belőle, kb. 4 cm-eseket, lehet nagyobbat is, de akkor magas falú tepsiben kell sütni őket.

A csigákat sütőpapíros tepsibe ültetem. Ha elegendően távol kerülnek egymástól, akkor nem fognak összegyógyulni a kelés és sütés után. De olvasztott vajjal megkenem az oldalukat is, hogy ha mégis összeérnek, könnyű legyen szétválasztani őket. A csigák tetejére is csöpögtetek a vajból.

A tepsit betolom a sütőbe és 60º-on kelesztem. Kb. 15-20 perccel később rákapcsolom a „kakaót”, vagyis a kb. 170º-ot és megsütöm. Amikor még nincs teljesen kész, óvatosan meglocsolom a csigák közepét vaníliás, cukros, vajas tejjel. Kb. egy evőkanálnyit locsolok mindegyikre. Lehet többet is, de akkor tényleg magas falú legyen a tepsi és vastagabbak a karikák!

Paprikakrémleves, a besült leves

A veszprémi Olíva étteremben ettem egy izgalmas levest, mely a "Paprikakrémleves füstölt kacsamell chips-szel" névre hallgatott. Finom, enyhén füstös ízű volt, a színe festői gondolatokat keltett bennem, a levesbetétet pedig különösen szellemesnek találtam.

Itthon nekiveselkedtem, mert ennél a levesnél mi sem lehet könnyebb! Nem néztem át a szakirodalmat, annyira magabiztos voltam. Készítettem egy olívaolajos rántottleves-alapot és abba zutty, belezúdítottam 3/4 üveg ajvárt, majd felöntöttem vízzel. Sóztam, borsoztam stb. és annyiszor megkóstoltam, hogy perceken belül az összes kiskanál a mosogatóban végezte.

Hogy füstölt kacsamellel találkoznék a piacon az fel sem merült bennem, inkább az orosz ételeket forgalmazó boltban vettem egy zacskó tonhalcsipszet és ezt szórtam a levesbe. (Ez az organikus fish and chips – krumpli nem is kell hozzá!)
Büszkén figyeltem a piros lében alámerülő csipszeket, mert szerintem a hal sokkal jobban illik a sült paprikához, mint a kacsa, már geo-gasztronómiai szempontból is. (Nicsak, új tudományterületet fedeztem fel!)

Valamit valahol mégis elszúrtam, mert bár ehető és szép színű lett a levesem, de meg sem közelítette az Olívásék színvonalát. A hal nem bizonyult rossz ötletnek, de jobb lett volna már a főzés elején beleszórni a fazékba, hogy igazán puha legyen. És talán sk. kellett volna sütni a paprikát hozzá, miután sk. megtermeltem a kertben. Vagy elkészíthettem volna kaliforniai paprikából is, de valahányszor ilyesmit veszek a kezembe télen egy élelmiszerboltban, jelez a bennem lévő mérőműszer, hogy „na ezt ne”!

Nem először gondolkodtam el azon, hogy talán nem véletlenül oktatják a szakácsmesterséget éveken keresztül.

Az ajvár (egyik) hazájáról itt írtam és fotóztam!

GBT piros, fehér, zöldben

Életem első gasztroblogger-találkozóján vettem részt szombaton a Sirályban, ami egy király hely a Királyban. Vagy a Királyban, ahol van egy nagyon sirály hely a Sirály? Mindegy, lényeg hogy nagyon jól éreztem magam és senki nem nézett őrültnek, amikor az URL címmel mutatkoztam be (a http-t kihagytam, mert tudtam hogy úgyis egy családba tartozunk).

Valaki azt írta, olyan ez mint egy érettségi találkozó. Szerintem egyáltalán nem olyan! Itt csillogó szemű, vidám emberek méregetik egymást, olyanok, akik nyitottak egymás mandulahabjára. Itt az érződött, hogy az élet igenis habostorta! Amit mi meg is tudunk sütni magunknak, ha esetleg nem jön a sültgalamb. Egyes társadalomtudósok abban reménykednek, hogy majd az ilyen alulról szerveződő kis közösségek mentik meg a ketté-, vagy ki tudja hányfelé szakadt Magyarországot. Hát akkor fel barátim, kivont vajkéseinkkel induljunk a haza megmentésére!

Külön öröm volt számomra, hogy nem kaptam kerékbilincset, de kénytelen voltam autóval menni, mert volt nálam 1 kg rozskenyér, 80 dkg marharostélyos és egy cselló. A rozskenyér a háromszínű töltött camemberthez kellett volna alapnak, de kint felejtettem az autóban, így a sajtnak és a bloggereknek is be kellett érnie egy műanyag tálcával. Velem volt viszont a doboznyi Kossuth-kiflim, amit korábban megénekeltem már itt. Érdekes, hogy március eleje óta sok olyan bloglátogatóm volt, akik a „Kossuth-kifli”-re kerestek rá. Nem gondoltam volna, hogy ez szezonális süti. Vajon Rákóczi túróst mikor sütnek az emberek? A trónfosztás napján? „Eb ura fakó, József császár a füledbe túró!” - felkiáltással?
(Tudom ám, hogy ez nem az a Rákóczi, csak így jött ki a rím. Gasztrotörténész kommentelők kíméljenek! – a szerk.)

Utóirat: köszönet a Fanan cégnek, hogy szponzorálták a mélyhűtőmet!

Az alábbi receptet elsütném a kisvirág-féle pályázaton is, lássuk csak:

Töltött camembert

3 karika sajtot néhány órára kint hagytam szobahőmérsékleten. Kettévágtam őket, és karalábévájóval kikapargattam a puha belsejüket. Ügyelni kell arra, hogy a kikaparás során ne sértsük meg a penészes külső réteget, egyben maradjon. A „tokocskákat” kiöblítettem egy kis sherryvel és a sajtbelsőre is löttyintettem belőle. Néhány csepp tabasco, 100g krémsajt (vagy vajas kéksajt is lehet!) és nagyon apróra vágott piros és zöld paprika került még bele. Villával dolgoztam össze, a paprikákat csak a végén kevertem bele, hogy ne sérüljenek nagyon. A krémet visszakanalaztam a zsebekbe és szájjal felfelé szorosan egymás mellé beleállítottam őket egy magasfalú dobozba, hogy ne folyjék ki a krém belőlük, míg órákig állnak és érnek a hűtőben.

Az ízesítésnél mindent szabad, volt már hogy köményt tettem bele, vagy zöldfűszereket. Ha vajat is teszünk bele, jobban összeáll a szerkezete, de akkor nem omlik ki a szeletelés után, így, ilyen festőien. Rozskenyér-szeletkéken tálaltam. Kitűnő borkorcsolya!

VKF! XXIV. pályázati kiírás

3 az egyben: 1 tárgy + 1 történet + 1 recept

"Mindenkinek van egy tárgya…" - ahogy a sláger mondja, azaz minden főzni szerető embernek van egy kedvenc konyhai eszköze, edénye, gépe, ami különösen a szívéhez nőtt. Ugye neked is van ilyen?

Őrzöl talán egy nemzedékeken át öröklött süteményes tálat, amelyet minden ünnepen előveszel? Van egy csorba bögréd, amit már ki kellene dobni, de nem lehet, mert csak abban finom a forró csoki? Lóg a konyhád falán egy réz habüst, amiben kétszer akkora hab keletkezik, mint a modern keverőtálakban? Esetleg beleszerettél a hipermodern sütőd egyik funkciójába és gyakran készítesz vele egy bizonyos ételt? Büszke vagy a sodrófádra, mert olyan fantasztikus érzés lisztes kézzel végigsimítani a felületét? Minden használtakor fejet hajtasz az ismeretlen tervező előtt? Ha elviszed a késedet a köszörűshöz, könnybe lábad tőle a szeme? Van olyan tárgyad, ami mások szemében feleslegesnek tűnik, sok helyet foglal, vagy csak egyszer egy évben veszed elő, de nagyon fontos neked?

Ha igen, akkor elő a tárgyakkal és a velük, bennük, rajtuk készült vagy tálalt ételekkel!

Kérem, hogy a pályamű 3 részből álljon:

• a tárgy leírásából (esetleg fotójából)
• a hozzá fűződő történetből (honnan származik, miért szereted, hogyan és mikor használod stb.)
• és a receptből.

(A részeket természetesen egybe is lehet gyúrni.)

Határidő:
Legyen húsvét után, hogy esélyt adjunk az ünnepi terítéknek és a sonkafőző fazéknak is.
A pályaművet április 18-19-én tegye mindenki közzé a saját blogján, kakukkok máshova is elhelyezhetik írásaikat, vagy elküldhetik nekem.
A bejegyzés címét és linkjét az alábbi e-mailre kérem elküldeni:
vkfXXIV@gmail.com

(A Vigyázz! Kész! Főzz! verseny alapelvei és korábbi fordulói: itt!)

Lehet, hogy a néprajzosok egyszer még hálásak lesznek nekünk!

Bennefőtt gombóc és szerelemgolyó

A bennefőtt gombócot Grenadine ültette a fülembe. Onnan gurult kalapácson, üllőn, kengyelen át az agyamba és görgött ide-oda heteken keresztül. Egy módja van csak annak, hogy lekerüljön a gyomromba, ha megfőzöm - gondoltam. Ezzel a probléma nehezén már túl is jutottam és már csak azt kellett kitalálnom, milyen egytálételt állítsak össze, amiben a gombócokat „bennefőzhetem”. Szarvasom nem volt, a vadászó barátom azt a bizonyos szaftos őzgerincet is csak ígérgeti már egy éve! Remélem olvassa ezt a bejegyzést! (Ha nem majd ellinkelem neki.)

Egy bárányka combjára akadtam a mélyhűtőben, ez lett hát az alap. Úgy terveztem, hogy bárányragut készítek gombával, de elvetettem az ötletet, mert a piacon gyönyörű borjúmájba botlottam és végül az került a bárány és a krumpligombócok mellé. Igen, mert egyszerű burgonyagombócokat főztem bele a már kész ételbe, amit kicsit bővebb lére hagytam, hogy a gombócoknak legyen miben ficánkolniuk.

Juj, de mit láttam a hentesnél! Ez volt kiírva a pult plexitetejére: „sertéstüdő, borjúmáj, pacal, szerelemgolyó kapható”. Elvörösödve pislogtam és próbáltam megfejteni a szórejtvényt, vagy legalább megpillantani egy ilyen golyót a pacal környékén. Az is megfordult a fejemben, hogy a hentes talán kiterjesztette a tevékenységi körét, mert hús árusításából már nem nagyon lehet megélni.
Miután a borjúmáj révén közelebb kerültünk egymáshoz és hátrapillantva láttam, hogy senki nem áll mögöttem, óvatosan előhoztam ezt a golyó dolgot. Ő meg hetykén visszakérdezett, hogy „miért, mit gondol, mi lehet az?”
Na, ezt utálom, kérdésre kérdés, hadd vergődjön a szerencsétlen vásárló a veres képével! Pár másodpercig úgy tettem, mintha elmélyülten vizslatnám a biztonságosabbnak tűnő felvágottas részleget.
- Szóval, mit gondol? - forgatta meg bennem újra az indiszkréció csontozókését.
Veszettül pörgött az agyam, felvillantak benne mindenféle korhatáros filmajánlók, meg távol-keleti szexterapeuták hirdetései.
- Hát a bikatöke! - adta meg végül a kegyelemdöfést a hentes.
- Persze, gondoltam hogy az! - vágtam ki magam lazán és talán még kacsintottam is hozzá, de így utólag belegondolva ez elég nagy marhaság volt.

Nem érdemeltem kegyelmet, mert tudnom kellett volna miről beszélünk, hiszen ilyesmit ettem már az Alföldön, ahogy kakasherét is és valóban mindkettő jegyezni való étel.
Ezek a szerelemgolyók is afféle bennefőtt gombócok.

(Utóirat: az imént rákerestem a gugliban a „szerelemgolyó”-ra. Még egyszer juuujjjj!)

Egy szelet energia

Ez a sütemény nem tartalmaz vajat, tejérzékenyek is fogyaszthatják. A lisztérzékenyeknek is jó hírem van, csak 4 evőkanálnyi zsemlemorzsát kíván a recept. De fogyókúrázóknak nem ajánlom, mert annyi dió és csoki van benne, hogy egy fitness magazin hónapokig szörnyülködhetne rajta. De hát mi végre vagyunk a világon, ha nem azért, hogy felegyük a diótermést és kéjesen levágjuk a csokinyulakat?

Úgy emlékszem, hogy 10-15 évvel ezelőtt még fel lehetett használni a mikulás- és nyuszifigurákat az otthoni cukrászkodásban. Csak feltettem őket a gőzfürdőbe és szépen megadták magukat, esetleg kevertem hozzájuk egy kis holland kakaóport és már mehettek is a kuglófokra, süteményekre. De az utóbbi években - hiába állítják az édességüzemek, hogy jobban odafigyelnek a minőségre - egyre gyanúsabbak a csokifigurák.
Amikor a gőz elkezd hatni, csak nagyjából olvadnak fel, csomósodni kezdenek majd gyanús csirizzé válnak. Minél több hő éri a "csokoládét", annál keményebb lesz, napokig áztathatom az edényt utána. Múltkor apró fekete golyócskákat halásztam ki belőle, és próbáltam szétnyomni a konyhapulton, de nem bizonyultam elegendően erősnek hozzá. Bízom benne, hogy ezek az adalékanyagok alaposan átmossák gyermekeink bélbolyhait.
Így hát lemondtam a figurák bevonóként való használatáról, inkább feldarabolva hajigálom őket a különböző csokis süteményekbe, bár legszívesebben a kukába hajigálnám őket. Egyre kevesebbet veszek belőlük, inkább sima táblás csokira beszélem rá a gyerekeket. Aztán meg csak találgatok, hogy vajon miért nincs gyerekkora a mai kölyköknek?!

A sűrű diós süti mellé lekvárt vagy „gyorslekvárt” kínálok. Utóbbit úgy készítem, hogy 2-3 féle fagyasztott bogyósgyümölcsöt (ribizli, málna, meggy, áfonya stb.) beleöntök egy lábosba és kevés balzsamecetet, cukrot öntök rá. Ezt összeforralom - rázva nem keverve, mint James Bond! Csak 10 percig főzöm, hogy a gyümölcsök ránézésre is felismerhetőek legyenek. Ha nem elég savanykás, citromlével segítek rajta. Kevés zselatinnal sűrítem.
Ez a "gyorslekvár" jól illik a browniehoz vagy különböző csokitortákhoz, piskótákhoz is.

Diós csokis sütemény

6 tojás fehérjét elkezdtem keverni habverővel. Amikor fehér és kemény lett a hab, bele tettem a sárgákat és alacsony fordulatszámon kevertem hozzá 20 dkg cukrot, 25 dkg darált diót, 10 dkg felolvasztott étcsokit, 4 evőkanál rumban megáztatott zsemlemorzsát. Egy 10 dkg-os csokifigurát apró darabokra törve szórtam bele. Sütőpapíros formában (30x13x9 cm-es) kb. 1 órán át sütöttem, 170º-on. Rácsra téve hagytam kihűlni.

A szeletelést érdemes fűrészes késre bízni, mert könnyen törik a tészta.

Egy nem szemtelen desszert Desszertnek - VKF! XXIII.

Egy lelkemnek kedves gyengenem (neve eleve eszperente, de ezt fel nem fedhetem, mert esetleg fejbe verne, kellemetlen percet meg egy fejsebet szerezve ezzel) nem mellesleg eledeles netjegyzetes ember, rendezett egy versenyt, melyet szemeknek szentelt.
Desszert - mert ez netes eszperente neve, ezt elfecseghetem - engem eleve bevett egy webhelyre, ezen mekegek vele rendszeresen "ennen levemben" - meg MekkElekkel s egyebekkel. Ezzel e nyeregbe termett nemzet nyelve nem zeng, ellenben mekeg. Ezt egy nevezetes ember fedezte fel, mely e nyelvet eleve rendesen megtekergette, megnevettetve rengeteg embert.
Gyere, lesd meg desszertemet! Receptembe ez kell:

Szem: e szerzet fenyvesek gyermeke, hegyekben ered. (Fenyvesek levele hegyesek, megsebezhetnek de nem esnek le telente.) Ezen szemek hevesen kellemesebbek! Melengesd meg!

Tej: ez eleve eszperente eledel! Tehenek reggel legelnek, este meg tejet engednek egy cseberbe, nem keveset! Ezt kezeddel, esetleg spec. szerkezettel kell lefejned.

Kerekded eledel: melyet egy szerzet feneke rejt, ezen egyed szemeket eszeget, repked - nem egekbe persze, mert termete e helyhez szegezte.

Nem fekete sweet szemcse: ember nem kesereg ezt lenyelve, mert kellemesen gejl lesz nyelve. De ne lepjen meg, ezen eledel rendszeresen nyeldekelve terjedelmes feneket gerjeszthet!

Szemcse eledel: ezen eledel bevetett helyeken terem. Szerkezetekkel, melyeket nedvek esetleg szelek tekernek lesz lereszelve. (Szelekkel tekert szerkezetekkel veszekedett egy kerge nemesember, egy nevezetes jegyzetben.)
E nem fekete eledellel keleszthetsz kenyeret, melyet bevetve, meleg kemence melenget - s megeheted. De nem teljesen lereszelten, szemcsejellegesen egyes receptekben megjelenhet.

Eper: ez Desszert kedvence, de nem lett receptembe beleszerkesztve, mert epret - kerestem - nem leltem kertemben. Egy nedves, esztendejes petrezselymet leltem, de ezt nem tehetem bele, mert ehetetlen lenne, esetleg Desszert el lenne kedvetlenedve, s ezt nem szenvedhetem!
Bementem egy csepp helyre, melynek neve spejz, leemeltem ennen eperdzsememet s ezzel lett megcsepegtetve desszertem teteje. Meg szemekkel persze.

Egy szerkezet: mely heves levet permetez, ezzel megrenyheszt s felemel eledeleket. (E heves nedvvel szerkezetek mennek, emelnek, ezt egy eszes ember fedezte fel. Neve egy jel lett, mely szerkezeteket jellemez). Nem rendelkezel ezzel? Ezen ne kedvetlenedj el, desszertedet beteheted egy kemence-jelleges helyre, nedvvel persze.

E desszertet megetettem gyermekekkel s lestem. Kedvvel nyeltek, szemeket recsegtettek, nevettek s eledelem hevesnedves teste meg-, megremegett. Ezzel leteszteltem, rendben leend.

Receptem rendes nemzetes nyelven:
Darafelfújt pirított fenyőmaggal és eperlekvárral

Egy nyeles lábaskába öntöttem 2,5 dl tejet, tettem bele 5 dkg valódi vajat és egy vaníliarúd kikapart belsejét. Molekulányi sóval feltettem a tűzre és melengettem. Beleöntöttem 5 dkg búzadarát és ezzel tovább főztem, kb. 5-6 percig hogy nagyjából megpuhuljon a tejbedara. Az edényt levettem a tűzről és hagytam hűlni.

8 db. felfújtformát kivajaztam és kristálycukorral kiöblögettem. 5 tojás fehérjét felvertem keményre 5 dkg porcukorral. A kihűlt darába belekevertem az öt tojás sárgáját – habverővel, hogy jól elkeveredjen – majd ezt a masszát óvatosan a fehérjéhez kevertem. Fontos, hogy ne essen össze és jó levegős legyen.

A formákat nem egészen színültig töltöttem a masszával és betettem a gőzpárolóba 90º-ra, 35 percre. Két edénykét kísérletképpen a sütőben gőzöltem meg (tepsiben víz és abba beleállítva a formák). Ott magasabb hőfok kell, szerintem kb. 180º, 20-25 perc. De legalább a sütőmnek van ablaka, ott lehet látni hogy mi a helyzet, nem úgy mint a párolónál.

Azt is kipróbáltam, hogy mi lenne ha a fenyőmagokat a masszába keverném? Vajon feljön-e úgyis a felfújt? Igen, feljött, de nem hozott különösebb élvezeti értéket, tehát azt mondom, inkább mellé kínáljuk a magot, csak a tányéron találkozzon a puha lekvárral és a remegő felfújttal.

Fagyasztott rozmaring

Múltkori rozmaringos sirámom után több tanácsot is kaptam azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell nagy és egészséges rozmaringbokrot nevelni. Olyat, amit nem érnek el a házi kedvencek. Na, most nézzen ide a sok kertész: a legnagyobb bokrom is majdnem megfullad a hóban, már csak a feje búbja van kint. Mentőövet vagy búvárfelszerelést dobjak neki?

És ez még csak a rozmaring csúcsa!

Vegetáriánus hétvége

A véletlen úgy hozta, hogy a múlt hétvége mindkét napján vegetáriánus barátok látogattak meg bennünket. Így kóstolót kaphattam abból, milyen lesz az élet ha majd a világgazdasági válság valóban begyűrűzik a konyhámba.

Egyébként nagyon jó véleményem van a vegetáriánusokról. Nem csak azért, mert több barátom is van közöttük, hanem mert valami bámulatos állhatatosságot látok bennük. Erkölcsileg is magasabban vannak mint mi ragadozók, hiszen egy esetleges hajótörésénél inkább éhen halnának, mintsem megegyenek bennünket, ellenben ha velem hánykolódna valaki napokig egy összetákolt tutajon, nem állítom hogy előbb-utóbb nem harapnék bele a combjába - persze ezt utólag a cápákra fognám.

Ha vega barát több napig tanyázik nálunk, akkor két napig mi is fegyelmezettek vagyunk. Jól is esik az a kis tésztaféleség, párolt- vagy csőben sült zöldség, de már a harmadik napon behúzott nyakkal megpirítok pár csík bacont és ráfektetem a zöldségek felénk eső részére, miközben tálalok hozzá valami álcadumát, hogy ezt írta fel az orvos, vagy ilyesmi.

A legérdekesebb személyiség az a vega barátom, aki egy nemzeti parkban dolgozik. Jön-megy a bio disznótorok között, mosolygó szalonnák és fortyogó bográcsok övezik útját, de ő soha meg nem inog! Kénytelen vagyok elkísérni évente néhányszor ide-oda, hogy visszaállítsam becsületét, mert ugyebár madarat tolláról ismer meg a parasztember. De a pálinkát, azt én is nehezen bírom.
(Az, hogy ki az igazi barát, majd akkor mutatkozik meg, amikor bevezetik a jegyrendszert és a vegetáriánusok is kapnak húsjegyet...)

Másrészről nagyon sajnálom a vegetáriánusokat, mert szerintem kis hazánkban nincsenek meg az egészséges vegetarianizmus feltételei. Aki nem szeret főzni, akinek nincs lehetősége egy nagyválasztékú piacon válogatni, az nagy bajban van. Rossz nézni az éttermek kínálatát is: rántott gomba, rántott sajt, rántott karfiol.

A szombati barátoknak brokkoli leves, tésztában sütött camembert sajt, a vasárnapiaknak zöldséges rétes és süti dukált. De hogy a macska hogy nézett rám, azt ne tudjátok meg!


Tésztában sült camembert

Nem tudom más háztartásban is megfigyelhető-e az a jelenség, mely szerint a használt camembert sajtok gyorsabban szaporodnak, mint az érintetlen csomagolásúak. Most tavasz előtt nagyon belehúztak a szaporodásba, ezért kénytelen voltam az állományt megcsappantani.
Bekapcsoltam a sütőt kb. 190º-ra. A kis kőedénykéket kivajaztam, és kibéleltem vékonyra nyújtott vajas leveles tésztával. Beleültettem a kockára vágott sajtokat, rájuk tekertem egy kis borsot. Tésztakarikával lefedtem a tetejüket, amelyen kis szelepet vágtam.
Olvasztott vajjal kentem meg és betoltam a sütőbe.
Sütés után azonnal kell tálalni. Lehet az edénykékből is kieszegetni, de a vaj miatt könnyedén kicsúszik a formából, így kényelmesebb. Valami kis zöld saláta jól jön fulladás ellen!

Chicken pörkölt

kattints a képre!

Hej, lett is nagy riadalom a nantwichi nyomdában, amikor a szedők belepillantottak a kéziratba, amelyben ez állt: „Chicken pörkölt”.

- Kerítsetek egy ö betűt, ööö…azaz kettőt, de quickly! - ordította valaki.
Futott James balra, Edward meg jobbra, de egy ö betű nem sok, annyit sem találtak.
- Hívjátok ide Stevet! – harsogta a műszakvezető.
Steve, született Pista, magyar legény volt. A nyomda raktárában dolgozott, és olyan ügyesen mozgatta az anyagokat, hogy mindenki a csodájára járt. Hát még a főzőtudománya mekkora elismerésnek örvendett! A raktárban kialakított kávézóban hihetetlen ételeket kreált. A nyomdafesték és a gépolaj szagát rendszeresen elnyomta a rezsón rotyogtatott tokányok és gazdag levesek illata. Steve nem vetette meg az angol konyhát sem, kedvelte a helyi söröket, már korán reggel felhörpintett egy pintet. Elismerően szólt az english breakfastról is. Ennyi kalóriával a fél magyar Alföldet lekaszálnám - mondogatta hetykén.

Amikor a nyomdászok köréje csoportosultak, csak bölcsen mosolygott a már őszülő pödrött bajusza alatt és szétnyitott tenyerében ott feküdt egy gyönyörű, kövér ö betű. S míg a szedő megkönnyebbülten bepattintotta azt a p és az r közé, Pista visszakullogott a raktárba. Hirtelen ismét tisztán hallotta a szülőháza konyhájában csepegő falikút hangját, majd a sajátját is, ahogy ezt kérdezte:
- Édesanyám, oszt mit vigyek magammal a disszidálásba?
- Hamuban sült pogácsát, és egy ö betűt, fiam.

Így történt, hogy Pista a pogácsa mellé egy ö betűt is a zsebébe csúsztatott és másnap azzal gázolt át a jeges folyón, valahol Vas vagy Zala megyében. Nem nézett vissza, mert édesapja a lelkére kötötte, hogy ne tegye. Csak ment előre elhomályosodott szemmel, mert a rideg ólombetű és a kihűlt pogácsa igencsak perzselte a bőrét. Észre sem vette, amikor az osztrák vöröskeresztesek belékaroltak.

(Ezt a könyvet - Everyday Specials. 60 all new Main Courses / Nantwich: Milk Marque, 1996. - egy pesti antikváriumban vettem. Valamiért ez a recept fogott meg.)

Ez meg az én chicken pörköltöm...

Borsodó aranygaluskával, vagyis fordítva

Ha már előre került a sodó, akkor maradjon is ott.

Aki aranygaluskát készít, többnyire vaníliamártást kínál hozzá, rosszabb esetben tejjel összekever valamilyen vaníliaport, és ezzel megközelíti a leveskockából való levesfőzés bűntettét. Pedig egy kis borsodó a maga citromos, boros, édeskés-savanykás ízével hihetetlenül megdobja a tésztát. Nem nehéz dolog a sodókészítés, csak össze kell keverni a hozzávalókat és már mehet is be a gőzfürdőbe, ahol folyamatos kevergetés, habverés közben szépen megemelkedik, besűrűsödik. Csak álljunk ott a tűzhely mellett, türelmesen, kitartóan. Vagy kapjunk el valakit, aki éppen a konyhában jár, hogy egy pillanatra vegye át a habverőt és gyorsan tűnjünk el valahova, valamilyen fontos ügyre hivatkozva.

Belenéztem Ínyesmester munkásságába, szerinte ne sima bort, hanem fűszerezett forralt bort használjunk a sodóhoz. Szerintem meg az a fontos, hogy a sodóhoz használt bor jó minőségű legyen, mert a rossz bor visszaüt, azaz átüt a citromos ízen. Rossz bornak a lefolyóban a helye.

A Mester az aranygaluskáról is érdekeseket mond, pl. hogy lehet nagyobb méretre is szaggatni a tésztát és egyenként megtölteni baracklekvárral. Ő a rétegezésnél is tesz rá egy kis lekvárt, én csak olvasztott vajat és cukrozott darált diót. A dió mandulával való helyettesítését viszont ki fogom próbálni, Balatonakaliban nagyon bő termés volt az idén.
Aki pedig marad a vaníliamártásnál, az legalább egy vaníliarúd kikapart belsejével és főzött krémmel adózzon a galuskának!


Aranygaluska
Kelt kalácstésztát készítek 50 dkg lisztből, 3 dkg felfuttatott élesztőből, kb. 2 dl langyos tejből, 2 tojássárgájából, 8 dkg olvasztott vajból, és kb. 5 dkg cukorból. Addig dolgozom, vagyis dolgoztatom ki a tésztát a dagasztógéppel, míg szépen összeáll, és fényes lesz a felülete, elválik az edény falától. Letakarva meleg helyre teszem és kelesztem.
Közben kivajazok egy tortaformát. A megkelt tésztát deszkán kicsit kinyújtom, kb. 3 cm vastagra és egy kisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A ”pogácsákat” beleültetem a formába, de nem túl szorosan, fejecskéjüket megsimogatom olvasztott vajjal és cukorral kevert dióval szórom meg. Amíg kitart a tészta, addig rakosgatom a rétegeket.
Aztán még így is kelnek kb. 20-30 percig meleg helyen, esetleg a sütőben 60º-on.
Sütés 165º-on.

Borsodó
Amíg sül a tészta, el lehet készíteni a sodót.
Egy mély, kerek tűzálló tálba vagy üstbe ütök négy tojást, habverővel felverem őket. Hozzáadok 18 dkg cukrot, csipet sót, 4 dl fehérbort, 1,5 dl vizet, egy citrom reszelt héját és kifacsart levét. Továbbá fél ek. lisztet. Az egészet elkeverem habverővel és gőzön folyamatosan verem, keverem. Ha minden jól megy habos lesz és lassan folyós.
Az ízét befolyásolja a bor és a citrom milyensége, ezért kóstoljuk meg hogy kell-e bele még cukor.