Párosan szép a mini habcsók – VKF! XXX.

A tojásfehérjével úgy vagyok, mint a spagettivel, a vízbe tekintve egyszerűn nem hiszem el hogy elég lesz amit kimértem belőle, mindig dobok utána egy marékkal és mindig pont az az egy maréknyi marad meg a vacsora végén.
A tojásfehérje fölé is behajolok amikor keveri a gép, a látványra rögtön elfog a pánik, beleütök még egyet, aztán meg annyi marad hogy a házat is bevakolhatnám vele. Legutóbb is így cselekedtem a mézes puszedli bevonása után: egyszer csak ott ültem a nagy fehérségben. Nosza, elő a habzsákot és kezdődhet a habcsók-képzés.

Imádom bonyolítani az egyszerű dolgokat a konyhában (is), ezért nem hagyományos méretű, hanem ujjpercnyi csókocskákat nyomtam a sütőlemezre. Azért, hogy majd kettesével a talpuknál fogva összeragaszthassam őket.

Eleinte azt hittem, kinyomni az összes habpuszit nem nagy ügy. Eredetileg két nagyméretű tepsit készítettem elő. Majd még egyet. Aztán előkaptam a pizzatepsiket és egy fém sütőlapot is. Pont ekkor fogyott el a massza – a türelmemmel egy időben. Megszárítottam a habcsókokat, majd bementem a fürdőszobába és előkerestem a sportkrémet a vállaimra meg a csuklómra és egy napot pihentem. De már a munkahelyemen – ott pihentem ugyanis – a ragasztókrémet terveztem fejben és számtalan variáció után ennél maradtam: olvasztott étcsoki + vaj + rum + őrölt mogyoró.

Azt viszont tényleg nem gondoltam, hogy a picurka sütik összeragasztása megközelíti egy marék bolha megpatkolásának nehézségi fokát. Pedig így van! Amikor már nem tudtak szórakoztatni a habcsókok, bekapcsoltam a konyhai lemezjátszót, végighallgattam két hegedűversenyt és egy fél operát, majd vagy félórányi csöndet, de még ekkor sem voltam kész. A vállfájdalmakat másnap a hátamban fellépő izomláz szerencsére teljesen elnyomta és minden mozdulatnál emlékeztetett arra az örvendetes tényre, hogy még élek!

De megérte! Egy 13 éves kritikus ételkritikus imigyen értékelte a mini habcsókokat: "Ember ilyet nem is tud csinálni! Ilyet csak cukrászda tud!"


(Chef Viki indította a 30. „Vigyázz! Kész! Főzz!” versenyt, melynek témája a karácsonyi gasztroajándékok. A receptet e versenynek ajánlom.)

Csokis-mogyorós mini habcsókok

4 tojásfehérjét felvertem géppel és szépen folyamatosan annyi porcukrot tettem bele, hogy nagyon sűrű legyen. Ez kb. 25 dkg, de tojásától függ. Egy tk. ecetet és két tk. keményítőt is tettem bele, a keményítőt beleszitáltam, ez egyébként elhagyható összetevő. Amikor a keverőkarról szinte alig cseppen le a massza, vagy azt szokták mondani, ha belevágunk egy késsel és megmarad a kés nyoma, akkor jó.
Habzsákba töltöttem és sütőpapíros tepsibe nyomogattam őket. Lehet akármilyen formával kísérletezni, púpok, karikák stb. 100 fokos sütőben szárítottam és még 1 napig száraz, meleg helyen tartottam őket.
A krém: 20 dkg étcsoki felolvasztva, 5 dkg vajjal és annyi darált mogyoróval elkeverve, amennyit felvesz. Az elmaradhatatlan rum elmaradhatatlan!

Ecetes patikaszerek

Klinikai teszteléseket nem végeztem, de az ösztöneim azt súgják, az ecetes torma és az ecetes céklasaláta nagy ellensége lehet az influenzának, a téli fáradtságnak valamint a novemberi ködsenyvnek. Márpedig a hobbiszakács eszköztárának legfontosabb eleme az ösztönökre való fokozottabb odafigyelés, lévén hogy valódi szaktudása nem igazán van szegénynek.

Mindkét csemegét a technika modern vívmányainak segítségével készítem el.
A céklát pl. nem főzöm hanem sütöm, mert nem szeretném a főzővízzel együtt a vitaminokat is leküldeni a konyhai lefolyóba. A sütés úgy történik, mint a padlizsánnál, egyenként fóliába csomagolom a megmosott céklákat és a sütő rácsán kb. egy óra alatt megsütöm. Tűpróba és isteni illat jelzi, ha rendben vannak. Amikor kihűltek kicsomagolom és megpucolom őket (gumikesztyű nem árt). Közben kb. a felét meg is eszem, de Julia Child óta tudjuk, a konyhában általában egyedül vagyunk, ugyan ki látja hogy mit művelünk?

A vékony karikára való szeletelés hagyományát is felrúgtam, mert szerintem akkor összeragadnak a szeletek az ecetes lében és a villára is nehezebb feltűzni, így inkább apró hasábra vágom őket. Készítek egy ezerszer megkóstolt ecetes, sós, cukros, köménymagos levet és ebbe helyezem a felszeletelt céklákat. Egy-két csík torma is kell bele, na ennek elszopogatásával majd úgy 2 hét múlva mutatok ám csak igazán fityiszt a télnek - akarom mondani fügét, ha már úgyis gasztroblogban vagyunk.

A tormától sokan azért félnek, mert a reszelése egy rémálom. Igen, de ha a tisztítás után kis kockákra vágjuk és belehajítjuk egy konyhai aprítógépbe, akkor már csak szellőztetni kell a konyhát a gép felnyitása után, a konyhakész tormareszelék ott vár minket a tartályban. Lehet persze búvárszemüvegben, szánkban búvárpipával is tormát reszelni, hisz Julia Child úgyis megnyugtatott bennünket, hogy a konyhában általában egyedül vagyunk, de azért ne csináljunk magunkból bohócot!

Itt jön a nagy kérdés, hogy hallgassunk-e az évszázados szakirodalomra, mely szerint forrázzuk le húslevessel, avagy ne? És egyáltalán leforrázzuk-e? Szerintem ha mégis, akkor a forrázás csak sima vízzel történjen, mert a húsleves a későbbiekben elszínezi a tormát és kicsit más ízt ad neki, arról nem is beszélve, hogy ha nem sikerült a zsírtalanítás, a Huszárik-féle zsírcseppek megjelenhetnek a torma tetején. A zsír úgyis ott lesz majd a szánk szélén, amikor a füstölt főtt csülköt vagy oldalast, vagy a sült kolbászt esszük a tormával.
Tehát fogom a vízforralót és zutty neki. Néhány perces ácsorgás után – ő ácsorog, nem én – leszűröm és közben nagyokat inhalálok a mosogató fölött. Aki nagyon fél az erőstől, az le is öblítheti, de az meg minek eszik egyáltalán tormát?!
Ezután ez is kap egy ecetes, sós, cukros levet, de csak annyit hogy éppen hogy elfedje a reszelt tormát és gyakorlatilag kész is. Néhány nap múlva szépen összeérnek az ízek.
A tormából kitűnő tormamártás is készíthető pl. egy kis párolt marhahús mellé, zsemle- vagy krumpligombóccal. Szóval ne várjuk meg ezzel a húsvétot, hiszen a torma jelen van: itt és most!

A költők és a minyonok

Radnóti Miklós sajnos nem volt ínyenc, nem is keresek életművében gőzölgő csülökről szóló verset, ami aztán kikerülhetne a blog baloldali sávjába. Bár engem mindig szíven üt az "Erőltetett menet" című versének az a része is, melyben megrajzolja a háború nélküli világ egyik idilli jelenetét: "s mint egykor a régi hűs verandán / a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár".

A köztudottan nagy hedonista hírében álló Vas István így emlékezett vissza barátjára:

„Radnótinak egyik munkahelye volt az úgynevezett kis Ilkovics, amelyik a Szent István körúton volt, közel a Margit hídhoz, és egy olyan pincehelyiség, azaz nem pince, hanem szuterén volt, lefelé kellett menni, egyébként azt hiszem, ma is valami ilyesmi van a helyén. Ott írt és dolgozott, neki ez mintegy munkaszobája volt, ahol délelőtt, délután ült, isten tudja, miért, mikor a szomszédban nagyon szép kis lakása volt, de itt szeretett dolgozni. És éppen a barátságunk tetőpontján én is gyakran megfordultam ott, különösen, amikor együtt csináltunk könyveket, az Apollinaire-t, a Szerelmes verseket ott kerestem föl, és néha órák hosszat ültünk együtt. Ő ilyenkor feketét rendelt és hozzá egy minyont, én egy feketét. Sokáig ültünk ott, akkor hosszas lelki vívódás után, egy idő múlva rendelt még egy minyont. Nagyon ritkán fordult elő, hogy harmadik minyont is rendelt volna...
- Ennek anyagi okai voltak?
- Igen, igen, vagyis hát elég szegények voltunk akkor. És én csak ültem, és aztán egyszer azzal fordult hozzám: hát te micsoda aszkéta vagy, képes vagy itt ülni, nézed, hogy én minyont eszek, és te egész idő alatt semmit sem eszel, csak egy feketét iszol. Amire én azt feleltem neki, hogy nem aszkéta vagyok, hanem hedonista, csakhogy neked könnyű, mert te csak a minyont szereted. Zárójelben mondom, hogy őt nem nagyon érdekelte az evés, az étel, a verseiben sem fordul elő jóformán soha, kivéve egyszer, abban a gyönyörű versében, ahol arról ír, hogy ő most már férfi lett, ugye, és többek között ennek az is a jele, hogy a mákot és a meggyet szereti a méz és a dió helyett. Szóval csak az édesség érdekelte őt, és különösképpen a minyon. Tehát azt mondtam neki: könnyű neked, mert te csak a minyont szereted, de én szeretek minyont, pogácsát, kolbászt, szalámit, mert azt is lehetett ott kapni, de amellett bort is és konyakot is, ezt pedig nem lehet, inkább semmit sem eszem.”
(Beszélgetés Réz Pállal 1976.- In.: Óda az észhez, Bp.: Nap Kiadó 1999.)

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítását ajánlom mindenkinek!

Márton-napok kisbaltával, libakeksszel és sok-sok birssel

Márton az idén nálunk hétvégére esett és több napig tartott. A liba adott volt, azaz kapott, egyenesen a Hortobágyról. Sajnos nincs videokamerám, pedig ha felvettem volna a hétvége eseményeit, ma már a horror-vígjáték kategória első helyén szerepelhetnék a home-videó eladási listán.

Pénteken kivettem a mélyhűtőből az állatot, mire az eldeformálódott fiókok és a hűtő falai nagy nyekléssel visszaálltak eredeti állapotukba. Becipeltem a konyhába és óriási dörrenés kíséretében belecsúsztattam a mosogatóba, majd kiürítettem a fél hűtőt, hogy beférjen és ott olvadozzon felfele.

Szombatra félig olvadt csak ki, ezek szerint nagy testnek nagy a hőtehetetlensége. Elkezdtem kirángatni a hasüregbe tett alkatrészeket, ott volt szépen a lába, zúzája stb. Közben a fél kezem lefagyott, a bőrömet csúnyán megkarcolta valami, de nem érdekelt, újult erővel rontottam neki és hatalmas oroszlánüvöltéssel kitéptem a szívét! A kőre csöpögő vércseppeket a szorgos macskanyelv azonnal eltávolította.

Érdemes rákattintani, még Szent György napján fényképeztem

A liba nyaka a végighúzódott a pulton, elért egészen a tűzhelyig, ott kezdett volna éppen bekanyarodni, ha elegendően hosszú lett volna. Késsel mentem neki az egyik csigolyának, ez látszott a leggyengébb láncszemnek, de beletörött a bicskám. A csirkeollóm most került véglegesen a szelektívbe, már korábban ki volt mondva rá az ítélet, de eddig felfüggesztettem a végrehajtást. Futás a garázsba a kisbaltáért és négy határozott mozdulattal máris elvált a nyak a törzstől. Tudom, illett volna az első csapás után kegyelmet adni neki, na de akkor meg mit főztem volna a libalevesbe?! A nyakbőr lenyúzásakor többen kifordultak a konyhából, hiába kiáltottam utánuk, hogy most mi a franc van veletek, a töltött libanyak nemzeti hagyományaink legszebbike! A szárnyak levágása már gyerekjáték volt, de a fene egy meg, miért nem tudta a Teremtő a csirke anatómiai mintája alapján elkészíteni az egész baromfiudvart?

A megcsonkított egyed visszament a hűtőbe, az aprólékból pedig elkezdtem bűvölni a levest, közben a zsiradékot kisütöttem. A nyakbőrt eltettem későbbre, addigra már nekem is elég volt a sokkból. Vasárnap reggel besóztam, a hasüregébe majorannát hintettem és két nagy megtisztított birsalmát tettem, négyet a tepsibe mellé is raktam. 4,5 órán át sütöttem, főleg lefedve, a vége felé szabadon, de locsolgatva. Amikor megnéztem az eredményt, beláttam, okos voltam hogy csak két vendéget hívtam, mert lehet hogy ebből sem fogunk jól lakni, annyira sok zsír sült ki belőle. Nagy ügy, legfeljebb kapnak zsíros kenyeret lilahagymával!

Három birsalmát kockára vágva megpároltam fehérborban kevés cukorral, villával összenyomkodtam és a polentába kevertem. Némi céklát is pároltam balzsamecetben, a végén rájuk pirítottam kevés barnacukorral, hogy kicsit odakozmáljanak.

A levesbe a szakirodalom útmutatásai alapján maceszgombócot főztem.

Még szombat este sütöttem néhány libakekszet omlós tésztából, ez lett a libadesszert díszítése. Vanília és karamelles kávékrém került a pohárba, tetején a krémet taposó libuskákkal. Van ám kacsa-kiszúróm is! És most fedeztem fel, hogy pulyka is, de amikor éppen e felett örömködtem, egy hidegfejű műszakis kivette a kezemből a formát, megfordította és lesújtóan ennyit mondott: mókus.

Vasárnap délután a vendégek elmentek, attól kezdve semmit sem csináltam. A mosogatást bizonytalan időre elhalasztottam, a dermedt libazsír jótékonyan befedte a konyhát. Kora este elbújtam a (nem libatollas!) paplan alá – mint Márton az őt kereső követség elől – és gyorsan átaludtam ami még a napból hátra volt. Másnap reggel kiszámoltam, hogy jaj de jó, még 364-et lehet aludni a következő Márton-napig!

Üzemlátogatás a zöldséggyárban

Mint korábbi bejegyzésben beszámoltam róla, nemrég Hollandiában jártam az örök napfény és forróság országában. Abban a birodalomban, ahol soha nem megy le a Nap. Aki nem hiszi, nézze meg a fotókat:

Végeláthatatlan üvegházrendszerek a csatornák mellett, kint nyálkás köd és hideg, odabent szikrázó napsütés – reggeltől reggelig. Zöldségek és gyümölcsök turbószoláriumban. „A fűbenjáró bűn” (Saving Grace) című angol filmvígjátékban próbálnak hasonló módszerrel marihuánát termelni, nem kis sikerrel.

Régebbi olvasóim emlékezhetnek a koktélparadicsom-kísérletemre, mely abból állt, hogy decembertől májusig őrizgettem egy tálca paradicsomot a konyhaablakban s azok rendületlenül dacoltak az idővel és az elmúlással. Bár őket Spanyolországban gyártották, de valószínűleg ugyanilyen körülmények között. Itthon megmutattam a képeket a zölden leszedett garázsteteji paradicsomaimnak azzal, hogy na ide mentek nyaralni jövőre ha nem teremtek nekem rendesen! Ettől aztán úgy megijedtek, hogy eszeveszetten elkezdtek bepirosodni a pincében. Ízük pontosan annyi van mint holland rokonaiknak.

De nem szeretnék csúfolódni, mert kedvelem ezt az országot, a templomait, a malmait és lakóit, akiknek arcán állandóan Van Gogh vonásait keresem. És valamennyiükről feltételezem, hogy elsőrangú sajtszakértők. De azért a villanyt néha lekapcsolhatnák, azoknak a szerencsétlen zöldségeknek is kell néha egy kis pihenés!

Nyugaton a helyzet

Szegény kis blogom egészen elszomorodott, amikor kockafejét megsimogatva elmondtam neki, hogy nélküle utazom el pár napra, ő meg csak maradjon szépen itthon, legyen el a saját levében és viselkedjen rendesen. Ne engedjen be senkit, a cukrosbácsikat továbbítsa a süteményes oldalakra, a spamrobotokat pedig már a kapuban verje fejbe palacsintasütővel! De az olvasókat fogadja szeretettel, és bízzon abban, hogy hűen be fogok számolni arról, milyen a wurst mostanság Frankfurtban és Észak-Rajna-Vestfáliában és hogy betakarították-e már a kelbimbót a brüsszeli téeszben.

És valóban, amint hazaértem, elmeséltem a blognak, hogy képzelje, Európa tökben fürdik! Tök a levesben, tök a pitében, tök a hal alatt, a lasagne közben, a körforgalom közepén, az iskolák ablakában. A tökön pedig – a frankfurti hobbiszakácsok kedvéért – kis cédula tájékoztat a tök pedigréjéről és egy-egy jó receptről.

A blog hanyatt esett a röhögéstől, mert bevallottam neki, egész úton Belgium felé azt hajtogattam magamban, hogy „kagyló – hal – csoki – kagyló – hal – csoki” mert úgy gondoltam, ez a három legfontosabb dolog arrafelé, amire figyelnem kell. De az esernyő! Az esernyőt azt kifelejtettem.

Azon persze nem aggodalmaskodott – hiszen lapjain már maga is beszámolt arról – hogy minek pakolok be annyi lekvárt meg bort a dobozokba, mert nagyon jól tudja: amióta az EU hatálya alatt vagyunk, szabadon áramoltatom a lekvárjaimat és az üres üvegeket fél Európán keresztül. Visszafelé pedig szintén nem jövök üres dobozzal, mert az áramlás csak akkor jó, ha nem egyirányú.

Odafelé lekvár és bor, visszafelé csokoládé és egyebek

Na de akkor meg csak ámult-bámult, amikor megtudta, hogy Gentben egy jeles étteremben vacsoráztunk, XVIII. századi falak között! Az épület eredetileg a helyi kukoricaminősítő hivatal volt, a tengerről érkezett árut itt vizsgálták be a tisztviselők és határozták meg mennyi vámot érdemes leszedni a kereskedőkről. Vacsora előtt végigjártuk a várost és beszagoltunk egy jellegzetes ivóba is. Itt nem mértek semmi mást csak regionális röviditalokat. A főnök nem okozott csalódást, ugyanúgy nézett ki a pult mögött, mint a homlokzatra festett cégtáblán. Ez számomra maga volt a minőségbiztosítás így megnyugodva hörpintettem fel az elém tett passiógyümölcsös snapszot, rákacsintva az alkoholban úszó fügékre is. A kocsma vendégei kiváló mintául szolgálhatnának egy szociológia felméréshez, de a tüdőgyógyászoknak is lenne miben elmélyedniük, ha megtalálnak bárkit is a sűrű pipa- és szivarfüstben.

Édességszerető házigazdáink végigkóstoltatták velünk a város jellegzetes édességeit, ezekbe igyekeztem csak jelképesen belenyalni, mert fejemben ott kattogott a ”kagyló – hal – csoki” szentháromsága és nálam a sorrend is fontos. De megemeltem kalapomat a rengetegféle praliné, habcsók, mézeskalács és még a málnaszirupból készült rémült arcú fejecske előtt is. Egyébként idegenvezetőink a turisták által ismert belga csokoládémárkákat mélyen megvetik, inkább legyalogolnak a székesegyház melletti kis utcán, bekanyarodnak a második sarkon, és az onnan számított negyedik sikátor feletti harmadik keresztutcában veszik meg a pralinét, mert az kérem szépen még minőség! Az ükapjuk is ott vásárolt világéletében, naná majd a repülőtéren vagy a brüsszeli főtéren dobozoltatott magának holmi beszáradt bonbonokat!
A bloggal közösen üzenjük gasztroblogger kollégáinknak, hogy a macaron-őrület nyugaton is ki van törve rendesen! Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy egyes belga csokigyártók is készítenek színes korongocskákat. Néhányat megkóstolhattam, leszámítva a gyerekfogkrém ízűt, egészen jók voltak.

Vaj, vajból!

Na de mi volt az étteremben? – nyaggatott a blog. Hát az étteremben elhessegettük magunktól a felajánlott aperitifet, mely sör és pezsgő speciális keverékéből állt volna, maradtunk inkább a Kir Royalnál, melyben gigaméretű klónozott szeder úszott. Ezt nem mertem bekapni, nehogy a vacsora végére kinőjön a harmadik fülem is. A vadlazacos üdvözlőfalatkát megpróbálom majd rekonstruálni, ezért erről most nem írok, csak nyelek egyet gyorsan.

Az előétel sajtos-szürkerákos puffancs volt, enyhe csípős beütéssel és sült petrezselyemmel. Főételként kitartottam a hal mellett, segítséget kértem és kaptam, így jellegzetes flamand fogás került a tányéromra, hozzá kerámia stanicliben tálalt sült krumpli, csak hagyományőrzési céllal. És természetesen nem feszegettem a fájó kérdést, hogy ki is találta fel a sült krumplit?…

A többiek hallgattak a jó szóra, mely szerint ne feledjük, vadászidény van, tehát jöhet a fácánmell erdei gombákkal. A desszertek tartották a színvonalat, de számomra nem érdekes, ha többféle édességet halmoznak fel a tányéron egymás mellé, mert nem érzem a fellépő szereplők közötti összefüggést. De azért az alkoholos körtedresszinggel leöntött karamell parfém mellett ácsorgó „gingerbread” fagyigombóc erősen elgondolkodtatott. Ez lenne a megoldás a februárban kerülgetett maradék mézesekre? Ezt majd kipróbáljuk februárban! Benne vagy, blog?

Vacsora közben megtudtam, hogy a helyiek igen nagy értéknek tartják az északi-tengeri halakat, kagylókat, de döbbenten veszik tudomásul újra meg újra, hogy odaát az angolok egyáltalán nem értenek ezek elkészítéséhez. Már Doverben ezzel szembesül az utazó, ahogy kiteszi a lábát a szigetre – jegyezte meg valaki elborzadva. Ah, egy komplett doveri szikla esett le a szívemről, de jó hogy nem utazom innen tovább, hanem itt ülhetek a biztonságot sugalló kukoricaminősítőben, a kontinentális főzőművészet utolsó védőbástyájában! Kértem is gyorsan még egy pohárral abból a könnyű francia merlotból és elégedetten hátra dőltem.

A blog hitetlenkedve hallgatta, hogy megfigyeltem: minél nyugatabbra megyünk, annál nagyobb a családi konyhák alapterülete és annál kevesebbet főznek bennük. Három konyhát vehettem szemügyre Frankfurtban, Gentben és Rotterdamban, s kijelenthetem, ahol kétszer akkor volt a konyha mint az enyém, ott feleannyira, ahol háromszor, ott harmadannyira sem főznek, mint én. Ez lesz az alapja első gasztro phd-dolgozatomnak, amint találok hozzá egy mentort. Na, hagyjam békén a hülyeségeimmel – mondta a blog – és visszamerült a saját levébe.

(Waterlooi bukásom itt olvasható.)

Puszedli mértékkel

A sütési motiváció azzal a pillanattal kezdődött, amikor Radnóti erkélye alatt beleharaptam egy híres pesti mézesbolt puszedlijébe és semmilyen ízt nem éreztem. Még aznap este áttúrtam a szakácskönyveimet, hogy megtaláljam a klasszikus mézespuszedli receptjét. A puszedli szóval nem találkoztam, talán sem ismert a szakzsargonban, van helyette mézes pogácsa, aprósütemény stb. Bezzeg az Értelmezőben benne van, ott azt írják: "apró, kerek, édes sütemény, csók". És ott van a mindent megmagyarázó rövidítés: "biz", azaz bizalmas, de a hivatalos érintkezésben nem használatos kifejezés.

Végül saját kezűleg agyaltam ki egy receptet, úgyis király vagyok mézeskalácsban, akkor nem lehet akadály fejből megsütni egy mézesakármit! Meg is sült, de ez meg valahogy nem lett olyan klasszikus puszedli, íze is több volt mint terveztem, ellenben a Magyar Értelmező Szótárnak tökéletesen megfelelt.

Lúdanyó kérdezte egyszer, hogy mi a fenét keres nálam a konyhafiókban ragasztószalag? Hát azért van ott, hogy ne tűnjön ki annyira a colstok! Nem haszontalan jószág ez a konyhában, főleg ha az ember dokumentálási céllal is főz. Korábban nagy problémát jelentett számomra, hogy a szakácskönyvek nem rögzítették, mekkora a tepsi vagy forma amit használnunk kell. Így megesett, hogy pizza-magasságúra sütöttem a tortát, vagy alig hogy kitüremkedett szerencsétlen tészta a szűk formából azonnal elszavalta a "Sors, nyiss nekem tért" kezdetű verset. Ezért igyekszem mindent lemérni és úgy közzétenni a receptet. A halakat is megmérem, mert amit a pecás mond, abból úgyis gyököt kell vonni, ahhoz nekem számológép kell, az viszont nincs a fiókban.

Most pedig arra használom a colstokot, hogy megmutassam a nézőközönségnek, mit tesz a szódabikarbóna a mézes tésztagolyóval. A tojásfehérjéből és porcukorból készülő mázat már nem tudtam lefényképezni, mert a bizalmas puszedlik reggel gyorsan összecsomagolták magukat és felültek a Miskolc felé induló IC-re. Vissza sem integettek.

Mézes apró, kerek, édes sütemény, csók

5 ek. mézet, 12 dkg vajat és 12 dkg cukrot felolvasztottam egy nyeles edénykében és hagytam hűlni.
50 dkg rozsliszthez kevertem egy lapos tk. szódabikarbónát, csipet sót és fél zacskó mézeskalácsfűszert. Amikor már csak langyos volt az anyag, ráöntöttem a lisztre, fakanállal összekevertem, hozzátettem még egy egész tojást és egy tojás sárgáját. A laza és meleg tésztát órákig a hűtőszekrényben tároltam.
Lisztezett deszkán kicsit átgyúrtam, majd kis gombócokat formáltam belőle és a sütőlapra rakosgattam őket, jó távol egymástól. 4 nagy tepsibe tettem 4x4 golyót és 185°-on megsütöttem. (tepsi: 30x40 cm)
Másnap 2 tojás fehérjét összekevertem rengeteg porcukorral. Itt nem érdemes mennyiséget mondani, kb. 25 dkg lehetett, mert az a lényeg, hogy amikor már csak lassan csöppen le a keverőről a máz, akkor jó. Ezzel vontam be a sütiket és hagytam száradni.

Lőcsei marhagombócleves - VKF! XXIX.

Max, a balatoni Gombóckirály - nomen est omen - gombócos főzőversenyt írt ki a bloggereknek. A gombóc nekem nagyon felvidéki illetve monarchiás hangzású ételféleség. Ezzel az attitűddel kerestem érdekes receptet, lehetőleg régit és magyarosat. És mit ad Isten, vagyis a szakácskönyv-gyűjteményem, pont olyan ételnevek gurultak elém, amik igazolják fenti gyanúmat. Találtam a mindenféle burgonyás- és gőzgombócok mellett szepesi és lőcsei gombócételt is.

Láng György: Klasszikus magyar konyha című könyvéből főztem meg a Lőcsei marhagombóclevest. Ezt az ételt nem csak az automatikus helyesírásprogram nem ismerte eddig, hanem én sem. De most megnyomtam a „szótárba felvesz” gombot és többé már nincs probléma!

Lőcsei marhagombócleves

Ehhez az ételhez – ki gondolná – lőcsei marhagombóc és marhahúsleves szükséges. Utóbbit most nem vázolom fel, vegyük úgy hogy az már elkészült, leszűrve vár a tűzhelyen félretéve.
A gombóc 25 dkg finomra darált marhahúsból (fartő, hátszín), 2 nagy szem reszelt burgonyából, 1 tojásból, 1 ek. lisztből, 1 ek. búzadarából, kevés sóból és borsból áll. A lereszelt krumplit kinyomkodtam, bár ezt nem írta a recept, de szerintem szükséges mozzanat. A masszát összekevertem és kicsit állni hagytam. Egy liter vizet felforraltam, majd megsóztam. Diónyi gombócokat formáztam és beledobáltam a vízbe. 20 perc főzés kellett nekik, közben többször óvatosan megkevertem, de a 20 perc után nem árt szétvágni és megkóstolni egyet, mielőtt lezárjuk.

A gombócokat kihalásztam és a levesestálba tettem. A főzővíz felét megtartottam, leszűrtem és hozzáöntöttem a húslevest. 2 tojás sárgáját elkevertem 1-2 merőkanál nem forró levessel, majd ezt belecsorgattam a levesbe. Beledobtam egy csokor apróra vágott petrezselymet is. Főzögettem még egy kicsit, de már nem forraltam Végül kb. fél citrom levét kevertem még bele. Kóstolás után újabb citromlé és só került még bele, majd a levest ráöntöttem a várakozó gombócokra. Amúgy is imádom az ilyen citromos, tojásos, húsos leveseket!

Zöld-e vagy?

A Bloggermegfigyelészeti Kartonozó Ügynökség ismét kivetette hálóját a gyanútlan blogolókra. Azt kérik, tekintsünk olajzöld lelkiismeretünkbe, hátha tanulságos lehet valakinek esetleges zöld tudatunk. A zöld bekezdéseket készen kaptam, ez a környezettudatosok tízparancsolata, kéretik betartani!

1. Írd össze, mire van szükséged!
Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.

Na tessék, már az első kérdésnél megbuktam. Mert bizony veszek felesleges dolgokat is, de otthon aztán mindenből összekreatívkodok valamit, ami szép, finom és egészséges. Egyszóval amire szükségünk van, csak korábban nem tudtunk róla.
Pedig tényleg összeírom, hogy mi kell, sőt logisztikai alapon rendszerezem oszlopokba a termékeket. Azaz a cetlim oszlopai megegyeznek a bolt részlegeivel (zöldséges, tejes, csemege pult, fagyasztott cuccok, húsok stb.) Így nem kell a rágógumis polcnál a homlokomra csapni és visszagyalogolni a szűzpecsenyéhez.

2. Menj a piacra vagy helyi boltba!
Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.

Jó, de szegről – végről a helyi bolt is egy multi! Csak békebeli sarki fűszeresnek álcázza magát! Piacra hetente egyszer megyek. Spárga-, meggy- és eperszezonban többször is.

3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!
Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.

Viszek, van egy rakás ronda de erős vászonszatyrom. Az eladókkal mindig hosszan dulakodunk, hogy ne adjanak, mert van. De azért csak adnak! De ne! De igen! De neee! De hiszen jár! De neeeee…De naaaaaa! (Néha én győzök.)

4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!
A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.

Ez kipipálva. Korábban nagyon sznob környéken laktam, ahol egyedül én használtam a járdát és rettegtem, hogy majd járdaadót vetnek ki rám. A buszon, ami ötpercenként közlekedett, volt helyem bőven, mert tömegközlekedni alantas dolgok volt arrafelé. De sajnos egy fenékkel négy buszülést nem lehet megülni. Persze nem egy fekete terepjárót kellett kikerülnöm a járdán, míg elhatoltam a buszmegállóig!

5. Vegyél helyi termékeket!
Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.

Gyorsan körberohantam a házat. Van benne alma Balatonakaliból, házi tarhonya Debrecenből, fagyasztott baromfiudvar a Hortobágyról, paprika Szegedről, harcsa a Tiszából, keszeg Almádiból, hagyma Csongrádból, levestészta Veszprémből, tökmagolaj az Őrségből, szeder a Mátrából, mogyoró Szigetszentmiklósról, pálinka a Nyírségből, dió Borsodból, kakas Vasból, tojás Hévízről, krumpli Marcaliból. Elismerem, hogy a dijoni málnalikőr Belgiumból van, a húspástétom pedig egy Frankfurt-környéki parasztgazdaságból, igen tisztelt bíróság, de csak 8 liter benzint fogyasztottunk 100 km-en!

6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!
Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást !

Hát bizony elámulok, amikor rápillantok a szelektív hulladékgyűjtőnkre, hogy atyaúristen, két hete vittem el a legutóbbi adagot és már ennyi van? A műanyag- és konzervdobozokat kimosom mielőtt a szelektívbe kerülnek, a papírt összekötöm és odaadom a gyerekeknek, a lekvárosüvegeimet visszakérem a barátoktól, a tojástartókat eljuttatom egy tyúktartó rokonhoz, az üvegeket visszaváltom, a leveleket összegereblyézve zsákolom és elszállíttatom stb.
Ezt a bekezdést inkább a kereskedőktől kellene számon kérni, törvényileg, ha lehet. Tényleg, találkozott itt valaki mostanában visszaváltható-üveges ásványvizekkel, joghurtokkal, tejfölökkel, magyar borokkal?

7. Kerüld a vegyszereket!
Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.

Kerülöm, kerülöm, de a vegyszerek jönnek utánam, üldöznek, rám tapadnak, le sem tudom mosni őket! Tegnap vettem cseh mézet, hátha azok nem csalnak. Ez van ráírva az üvegre apróbetűvel: „EU és nem EU országok mézkeveréke”.

8. Vegyél idényzöldséget – és gyümölcsöt!
Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.

Ebben kiemelkedő tudományos kutatást végeztem tavaly, mikor is hónapokig tartogattam spanyol koktélparadicsomokat a konyhaablakban s azok legott sikerrel dacoltak az idővel. Szerintem a szemnek sem voltak szépek, legalábbis az én ízlésem szerint.
De ezt meg a gyártóktól kellene számon kérni, nem a szerencsétlen gasztrobloggerektől.

9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!
Az egyszer használatos termékek előállítása, majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…

Mi már kidobtunk egy 1 éves márkás hűtőgépet, egy kétéves márkás kávéfőzőt, és kidobni tervezzük a világ legelismertebb gázkazánját is, mert már háromszor kellett szereltetni két év alatt, legutóbb éppen karácsonykor. A kidobást a tehetetlenül hümmögő szervizek javasolták minden esetben.
Fogkefém van, de néhány hónap után elromlott és azóta sem vittem szerelőhöz, mert fénykorában túlságosan rezegtette az agyamat és féltem, hogy a nagy vibrációtól még a fogzománcom is lepereg.

10. Olvasd el a címkéket!
Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.

Tavaly mondta a szemész, hogy ad egy gyenge szemüveget. Nem hiszem hogy szükségem lenne rá, válaszoltam, hiszen tegnap még el tudtam olvasni a boltban az Update zsemlemorzsa mind a 18 összetevőjét és adalékanyagát. Ráadásul a sarki boltban öreg néniknek bérolvasást is vállalok – neon alatt! Miért nem jutott eszébe még senkinek, hogy a bevásárlókocsikra láncon lógó nagyítót szereljen?

Cukros anyanyelvünk

Ezt a cukortartót végkiárusításon vettem egy barkácsáruházban, pedig egyáltalán nem volt rá szükségem. Ráadásul nehéz megtölteni, a cukor a lakás nedvességtartalmát követve időnként belekövesedik és különben is ne egy tárgy mondja meg nekem hogy mennyi cukrot akarjak a kávémba adagolni! Mégis a konyhám legelőkelőbb helyén tartom, mert ahányszor csak ránézek felvidulok, hiszen azt tükrözi számomra, hogy tényleg nyelvében él a nemzet!

Tavaly nyáron egy dalmáciai étteremben ültünk, közelünkben egy felvidéki család ebédelt. Érdeklődve füleltem át asztalukhoz hogy magamba szívjam csodás kiejtésüket, mivel nagy rajongója vagyok a nyelvjárásoknak. Kávét kértek, meg is kapták elegáns tálcán finom csészékkel, adagolós cukortartóval. A férfi elkezdte borogatni a cukortartót, majd tompa csörömpölés hallatszott. Hirtelen felszökkent, nadrágján vastag kávécsík húzódott, kezében a szétesett cukortartó alkatrészei.

– Minő csővet tártol a kezedben, Ferikém? – érdeklődött az asszony.
– Ááá, haggyá má! Csák á cukor belébászódott á kávémbá!

Bonbonok ízlés szerint

Bonbonokat készítettem. A többieknek csokoládéból karamelles (dulce de leche) töltelékkel, magamnak erős paprikából feta sajttal. Nem hiába mondja a közhelyes magyar, hogy ízlések és bonbonok különbözőek! Ebben a kategóriában kedvencem még a ringli, a sima ajóka és a fűszeres olajban úszkáló fetakockák.

A paprikabonbon-fogyasztás speciális szertartást igényel a függőségbe került fogyasztóktól: üvegcse tetejét óvatosan leemel, hüvelyk- és mutatóujjal esetleg olajbogyós villácskával megragad, kiemel, levet leráz, fejet hátracsap, szájat kitát, hamm bekap. Eszközt lenyal, tetőt becsuk. Az édességimádó nézőközönséget általában a lerázás fázisában rázza ki a hideg. De mi gondom velük? Inkább szemmel átfutom, hogy mennyi bonbonom maradt és elosztom a következő napok számával. És már kedden örvendezek, hogy jaj de jó lesz nekem szerdán! Sokkal biztonságosabb effajta desszerteket kedvelni, mert nem kell attól tartani, hogy mire hazaérek valaki felfalja az egészet. Vagy hogy váratlan vendégek elé kell odatolni azzal, hogy most kaptuk Brüsszelből, nagyon drága és egyedi finomság, kóstoljátok csak meg - s közben a szívünk szakad meg, örülhetünk ha legalább a dobozt meghagyják.

Töltésre alkalmas a paraszti szleng által macskapöcsének nevezett savanyított paprika, de megteszi bármilyen más fajta is, csak lényeg hogy a tölteléket be tudjuk tuszkolni a tölcsérbe, tehát hogy nagy legyen a szája és nem túl hosszú a farka. Haladók cseresznyepaprikával is próbálkozhatnak.
A paprikákat kicsumázom, beletöltöm a fetát, majd leöntöm olajjal, és egy kevés paprikalével. Teszek bele borsot, néha rózsaborsot vagy szegfűborsot. Erősebb ízű krémes állagú kecskesajt vagy juhsajt is megteszi, lehet beletömni 1-2 kapribogyót még ízfokozónak. Amikor elfogynak a paprikák, a fennmaradó levet saláta készítéshez használom fel. Hűvös helyen, de nem hűtőszekrényben tárolandó!

(Ja és olvasztott csokoládét csorgatok a formákba, megtöltöm valamivel és szintén olvasztott csokival lezárom. De ez kit érdekel!)

Függőkerti terméseredmények

Idén nyáron zöldmezős beruházásban konyhakertet telepítettem a garázs tetejére. Gondoltam, ha a gaz jól érzi magát, akkor a kultúrnövények is vígan hancúroznak majd odafenn és Semiramis is elképed ha lepillant. Lehet, hogy nem nyáron kellett volna az ilyesminek nekifogni, de úgy gondoltam ráérek, a magról nevelt paradicsomok amúgy is prímán növekedtek a garázsban, ahol vágyakozva gondoltak a napra, amikor végre feljöhetnek a Napra. Vadonatúj ásómmal azt a mondatot próbáltam magamban mélyen elhantolni, amit a Bakonyban élő barátom elnéző mosollyal jegyzett meg: „Aha, szép. De semmi sem fog megteremni. Olyan az éghajlat, mint nálunk.”

Hát akkor nézzük a betakarítás utáni eredményeket:

• a paradicsomok szeptember végén kezdtek el pirosodni, mintha csak megneszelték volna, hogy kedvencem a savanyú íz. Tegnap leszedtem az utolsó két kilót is, zöldbe öltözve várják a karácsonyt.
• a petrezselyem nem kelt ki, de nem baj, úgyis azt olvastam valahol, hogy ott növekszik jól a petrezselyem, ahol a nő viseli a nadrágot.
• a futóbabokat a kerítés mellé ültettem, ők eredetileg ki akartak kelni, de aztán váratlanul meggondolták magukat és szolidaritani kezdtek a petrezselyem-magokkal. Lassan átlényegülnek ott a földben fagyasztott babbá.
• a zöldbab látványos virágzás után elszáradt. Röviden de viharosan élni – hát ez is egy életstílus!
• a cukkíni lisztharmatos és tetves lett. 3 db egészséges példányt tudtam csak meggrillezni, az viszont utánozhatatlan volt! És az is maradt.
• a Vas megyéből érkezett virágzó padlizsán-palántám teátrálisan meghalt: eldobta helyes kis virágját és lefeküdt önmaga mellé.
• a mángoldmagok magukból nem kikelve szolid aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy mihamarabb visszakerülhessenek Dalmáciába.
• de a vadgesztenye, az gyönyörű lett! Igaz nem én ültettem és nem a tetőre. Hihetetlen hogy ilyen szép teremtményeket nem lehet megenni! Most ezekkel vigasztalódom, fotózgatom őket különböző fényekben, napszakokban. A zöld paradicsomok meg csak pukkadjanak meg, mert róluk még egy nyavalyás fekete-fehér csoportkép sem készült!

Ezek után nem csak a konyhakert, hanem már a jövője is függőben van. Pedig kitettem a lelkemet az egész ültetvénynek. Rendületlenül hordtam a vizet, simogattam őket, turbékoltam a fülükbe, ígértem nekik fűt-fát. Lehet, hogy az utóbbit nem kellett volna?..
Most pihentetem a földet fél éven keresztül, hátha kiveszik belőle ez a fene nagy ellenállás. Hideg téli estéken belevetem majd magam a konyhakerti szakirodalomba, tavasszal pedig veszek egy permetezőgépet. De természetesen azt fogom állítani, hogy „éééén, semmit nem permetezek! Ááááá! Hoooogy? Permeeeeet?!”
Egyszóval valóságos és sikeres biogazda leszek.

Vásárolnom kellene egy macskaszűrővel felszerelt képszerkesztő programot...