Nyári cserekereskedelem

Sajnálom, hogy nyáron nem vezettem "háztartási naplót" szépen kimutatta volna, hogy milyen kevés pénzt költöttünk élelmiszerre. Ez részben a szépen termő konyhakertnek, mások kertjének és a cserekereskedelemnek volt köszönhető, annak is a legmodernebb, internetes változatának. Hazafelé éppen hogy csak beugrottam tejért a kisboltba, kenyeret általában magam sütök, néha vettem egy kis húst, halat, másra szinte nem is volt szükség.

A baracklekvár-projekt és az üvegek lezárása után még ládányi barack érkezett, pár héttel később szeder. Blogger forrásból ringló, árukapcsolásként alma. Ez kicsit éretlen volt, így kerekedett belőle fahéjas-csillagánizsos lekvár.
Egy kedves olvasóm kalandos úton fagyasztott csepleszt (fátyolháj) küldött, a hájak és a téma feldolgozása még folyamatban van, majd beszámolok róla. Annus néni, aki nyugdíjas létére főállásban a csigákkal hadakozik a Hévízi tó mellett, nem felejtett el babot küldeni. Phzs újabb lekváros-mézes csomagocskával örvendeztetett meg. Megható, hogy egy karácsonyi angyal egész évben odafigyel védencére és töméntelen teendői között nem felejti el, hogy nyáron is jól esik a szilvalekváros derelye vagy bukta. És főleg a gondoskodás.  Ezzel okafogyottá vált a Fonográf híres slágere, mely szerint: „én csak azt nem értem, miért nincs minden áldott nap karácsony?”

Jómagam céklát, mángoldot, paradicsomot, rukkolát és cukkínit áramoltattam visszafelé, konyhakész petrezselymet és céklasalátát készítettem, egyeseknek lekvár-válogatást állítottam össze. Édesszájúaknak süteményszállítmányok mentek, nem evő gyerekeknek kakaóscsiga, mézespuszedli. Érdekes, ilyenkor valamennyien "evő" gyerekekké válnak!
Egy kedves kommentelővel megosztottam a mag génbankomat, ezt nemzetbiztonsági okok miatt is tettem, ha valamelyikünk netán elbukna, a másik még képes legyen magasba emelni a fekete paprika zászlaját.
Ígéret van egy hagyatékból reám váró  antik derelyevágóra, továbbá mandulára, dióra. Az egyébként kultúrát közvetítő Arnolfini Archívum az utolsó szem mogyoróit juttatta el hozzám, 100%-os Nutellának álcázva. Kekszet sütöttem belőle, nem csak az íze kedvéért, hanem mert szeretem érezni a mindent betöltő pörkölt mogyoró illatát.

Egy hozzátartozóm, látva a gasztro rokonlelkek cserekereskedelmét és a terményadományokat, meghatódva felsóhajtott: "lám, milyen normális ország lehetnénk, ha nem lennénk annyira hülyék!"

Mogyorós keksz

A mogyorót megtörtem, száraz serpenyőben megpirítottam és konyharuhában megdörzsöltem, hogy ledobja barna ruháját. Ezután még egy kicsit pirítottam és ledaráltam. 10 dkg mogyorót és 30 dkg lisztet egy tk. szódabikarbónával kevertem el, összemorzsoltam 15 dkg vaj és zsír keverékével, 8 dkg cukorral, és hozzáadtam 2 tojás sárgáját, sót.
Hűtőszekrényben pihentettem, majd kis golyókat formáltam belőlük, a sütőlapon kicsit kilapítottam és pecsenyés villával csíkokat nyomtam rájuk. 190 fokon megsütöttem. Rágni nem kellett őket.

Csárdaétel házhoz szállítás

Nyáron történt, nem most ősszel
Mikor fázunk teljes gőzzel,
Hogy a blogger gyorsételre
fanyalodott, ejnye-bejnye!

Hej, be meleg volt a puszta,
Harmincöt volt celsiuban!
Szöcskenyájak tikkadoztak,
Korcsmárosnék kókadoztak.

Bár az esők nyomot hagytak,
Keréknyomban békák laktak.
A biciklis versenyt tekert
Vérszívóknak ezreivel.

Szakácsunk a jövőt látta:
Éhen hal majd a családja.
Hacsak nem visz nekik halat.
Vagy egyebet, mi jó falat.

Künn a pusztán nincsen Meki,
Sem a paníros Kentaki,
De még csipszet sem árulnak.
"Egek, hát hova forduljak?"

Hortobágyon sok a csárda,
Oda húzta be a mája.
Volt ott sok-sok finom kaja,
Házhoz szállította maga.

Ámde szegény rossz hírt kapott.
A főúr csak vállat húzott:
Kecsege már megint nincsen
Kell, hogy ettől eltekintsen.

Kedvenc hala kihalt vala?!
Így elbánt vele a Tisza?!
Éheznek a kormoránok,
Fogott rajtuk komor átok.

Korhely hallét mertek neki.
Van, aki ezt jobb szereti
Mint a paprikás halászlét
Ne ítéljük el ízlését!

Tettek mellé roston-harcsát
S jól lezárták a dobozkát.
Bloggerünk a pulton legott
Üdülési csekket hagyott.

Eltelt kb. nyolc-tíz fertály,
A friss étel tudjuk, nem vár.
Pedig rohant, mint egy agár,
Míg messze került az ugar.

Volt ám öröm ott a tanyán!
Majd kidőlt a lovaskarám!
„Hurrá, nem veszünk hát éhen,
Cukorszintünk sincs veszélyben!”

Dermedt-rázott korhely leves,
Gumi-szerű harcsa szelet.
Jól tudja a sok éhes száj,
Finom falat ez, ha nincs más!

Előzmények:

Csárdareggeli

Csárdavacsora

Fish, ami chips!

Sokan elborzadva néznek a boltok mélyhűtőiben heverő apróhalas zacskókra. Pedig inkább attól kellene elborzadniuk, ha valamennyit egyesével kellene megtisztítani, mert az egyenlő lenne fél marék bolha megpatkolásával. Ezeket bizony szőröstül-bőröstül kell bekapni, na jó, a szőrről lemondhatunk!
Először (ez rövid, nem hosszú szőr!) Bulgáriában találkoztam ezzel a műfajjal, pont amikor nehéz idők jártak arrafelé. A boltok üresek voltak, tej és kenyér nem volt, az emberek a kávéházak rádiói köré telepedtek, amelyekből reggeltől estig Zselju Zselev buzdító parlamenti beszédei szóltak. Mi pedig  hetekig a stanicliben felszolgált apróhalon, garnélán valamint dinnyén és némi kecskesajton éltünk. Kívánom minden embertársamnak, hogy csak hasonlóképpen kelljen nélkülöznie!

Tapasztalataim szerint ez az egyszerű csipsz azoknak is bejön, akik nem szeretik a halat. Vagyis azt hiszik, hogy nem szeretik.

Apró sült halacskák

A felengedett halakat kivettem a zacskóból, lecsöpögtettem és felitattam róluk a nedvességet. Kukoricalisztbe forgattam őket, alaposan leráztam a felesleges lisztet majd bő, forró olajban megsütöttem. Utólag sóztam. Citromlével is meg lehet locsolni és bármilyen mártogatós mártást kínálhatunk mellé.

Forró lávaleves, rántott kaviccsal

Mindig sejtettem, hogy a görög egész- és félistenek komolyan odafigyelnek az étkezésükre, egyébként hogyan tudnának több ezer évet élni, villámokat hajigálni, egymás életét megkeseríteni? Megfelelő tápanyagbevitellel és rostban gazdag táplálkozással lehet csak másokat állandóan el- és visszavarázsolni, vagy sárkányokat szelídíteni azon a kehes Olümposzon. Amikor jó néhány évvel ezelőtt a Pergamon melletti Asklepionban a 38 fokos melegben vonszoltam a közel 20 kg-os hátizsákomat, dr. Asklepios sajnos éppen nem volt otthon, így nem tudtam megkérdezni tőle, hogy jól gondolom-e. De Szakács Eszter költő most megjelent mesekönyve megerősítette elképzeléseimet. Történetei egy képzeletbeli görög szigeten, Kallisztén játszódnak, ahol az emberek a görög istenekkel és mitológiai lényekkel élnek együtt.

Tessék, íme néhány bizonyító erejű idézet:

„Miután elfogyasztotta a pitét, Rebarbara leöblítette néhány liter ánizspálinkával. A sárkányok ugyanis nem rúgnak be az alkoholtól, inkább olyan nekik, mint repülőnek a kerozin. Az ánizspálinkától tudnak repülni, és olyasféle szép kék (csak nagyobb) lángot fújni, amilyen a gáztűzhely meggyújtott égője fölött táncol.”
(Sárkánybőr)


„A konyhakertjében növekvő zöldségeknek pedig nem akadt párja egész Kallisztén. Tavaly három díjat is kapott a mezőgazdasági vásáron. Legbüszkébb a húszkilós sütőtökre volt, amivel aranyérmet nyer. (Sajnos meg kell jegyeznem, a sütőtök ettől olyan önhitté vált, hogy addig pöffeszkedett, amíg szét nem durrant. Ezért nem tudták leközölni a fotóját az Olümposzi Harsonában, a díjazottakról szóló beszámoló mellett.)”
(A fekete ciprus)


„A fiú már születésekor meghökkentette anyját és apját. Igaz, hogy épp úgy nézett ki, mint a többi küklopsz csecsemő, ám amikor kinyitotta egyetlen szemét, az nem a megszokott szürke színű volt, hanem nefelejcskék. A szülei olyannyira restellték ezt, hogy eleinte inkább napszemüveget adtak rá, ha sétálni vitték. Aztán ahogy nőtt, egyre több furcsaság derült ki róla. Például, nem szerette a lávalevest és a rántott kavicsot, ami a küklopszok nemzeti étele. Holott az anyukája minden vasárnap ezt főzte ebédre. De Diabáz csak kavargatta, kavargatta a lávalevest, és tologatta, tologatta tányérján a rántott kavicsokat. Nem nagyon fűlt hozzájuk a foga.
- Édes fiam, hogy lesz így belőled kovácsinas! - sóhajtott fel az apja, amikor látta, milyen kákabélű a gyerek. Elvégre a küklopszok már az idők kezdete óta Héphaisztosz műhelyében dolgoztak.”
(Villámhajigáló Diabáz)


„Zeusz, az istenek királya ugyan nem tudott elmenni, de kölcsönadta a főszakácsát, Villámhajigáló Diabázt, aki élete főművét alkotta meg a lángot fúvó marcipán sárkányos esküvői tortával.”
(Kirké és Dirké)


"Abban a pillanatban ott termett egy Terülj, terülj piknikkosár. Ügyesen kicsomagolta magát. (…) Inónak tátva maradt a szája az ámulattól. Volt ott sajttál és gyümölcstál, hagymakrémleves és lazacfilé, padlizsánsaláta, nagy szemű, vajon párolt lóbab, töltött tojás, mandulás piskóta, vanília- és csokoládéfagylalt tejszínhabbal, bodzaszörp, méznél édesebb must, valamint frissen facsart narancslé.
A tálak és tálcák egymás után elé járultak, és kanalat vagy villát tartó pálcika-kezükkel egy-egy kanálka ételt lapátoltak a tányérjára, a három kancsó pedig teletöltött egy-egy kis poharat.
Inó először a padlizsánsalátát kóstolta meg. Behunyta szemét az élvezettől.
„Hűha, ez aztán a mennyei padlizsánsaláta!” - villant át az agyán.
S ugyanolyan finomnak találta az összes többi ételt és italt. Hanem, amikor a tálak, tálcák és kancsók észrevették, mennyire ízlik neki a kóstoló, hirtelen izgalomba jöttek. Lökdösték egymást, és tülekedtek előtte, versenyezve, ki kínálja a következő falatot, illetve kortyot. A fagylaltkehely a kanalával püfölte a bodzás kancsót, mert az eléje tolakodott.
Ha nem figyelt rájuk azonnal, és nem kért tőlük valamit, képesek voltak kurta kis lábaikon fel-alá ugrálni, és cérnavékony hangjukon visítozni, hogy „Vegyél már, vegyél már!”. A gyümölcsös tál még hisztizett is. Hanyatt vágta magát a földön, mire az összes narancs, füge és gránátalma szétgurult a homokban.
Inó egyszer csak érezte, hogy valaki finoman húzkodja a ruhaujját. Amikor odafordult, egy ovális alakú, ezüst sajttálat látott. A tál szerényen álldogált, nem erőszakoskodott, mint például a levesestál, akit a kislánynak már háromszor is vissza kellett utasítania.
A sajttál félénken megköszörülte a torkát.
- Ugye, nem haragszol, ha megkérlek, hogy vegyél egy szeletet? - rebegte. - Még nem is kértél tőlem sajtot, és ha mindet visszaviszem...! - sóhajtott fel tragikusan.
- Miért, akkor mi történik? - kérdezte Inó kíváncsian.
- Nem küldenek el a kosárral többé – mondta a sajttál szomorúan. - Így legalább száz évente egyszer beszélhetek valakivel, mert szinte mindenkinek étel az egyik kívánsága. Ha tudnád, milyen unalmas száz éven keresztül némán, mozdulatlanul várakozni egy huzatos spájzban!
Inó megsajnálta, és gyorsan leemelt két szelet füstölt sajtot. Vett a kéken erezett márványsajtból és a mozzarellából is. Utoljára még néhány kocka snidlinges, puha kecskesajtot is legyűrt, mert nem tudta elviselni, hogy a tál olyan könyörgően álldogál előtte
(…)
A váratlan és bőséges uzsonna után a kislány ledőlt a pokrócra pihenni. Azon gondolkodott, mit is szeretne másodjára. A rák kényeskedve elcsipegetett egy kis hínárt és moszatot. Aztán felemelte a fejét.
- Hölgyem, ideje lenne megint kívánnod valamit. Mindössze alkonyatig van időd. A fel nem használt kívánságok pedig csak kérvény útján, a Sóhivatalban igényelhetők vissza – mondta kimérten, majd a hivatalos hangnemen enyhítendő, újból meghajolt."
(Három kívánság) 
 
Szakács Eszter vonzalma a tengerhez és a görög kultúrához minden kötetében tükröződik. Folytatás itt!

Kerti hal

Este az ágyban a konyhakertre gondolni: az öregedés jele. Céklák és paszternákok képével álomba szenderülni – ebbe már bele sem merek gondolni, hogy minek a jele! Örülni az esőnek: a végérvényes elparasztodás tünete. Anyám szerint, ahogy telnek az évek egyre inkább vonzódunk a földhöz, ami majd befogad bennünket.

Nem csoda, ha a halról is AZ jutott eszembe. Mármint a zöldségek. A tőkehalat enyhén besóztam, lisztbe paskoltam, az egyik oldalát kevés olívaolajon megsütöttem, majd megfordítottam, egy darabka vajat dobtam mellé és azt is megsütöttem, de nem hagytam kiszáradni a halat. Tálaláskor a tetejére mindenféle konyhakerti zöldséget – hagymát, répát, paszternákot, paprikát, cukkínit – csíkokra vágtam, (persze a borsó kivételével!) és egy wokban megpároltam, pirítottam. A végén friss gyömbért reszeltem bele, ettől jó kis keleti íze lett! Az étel talapzatát félig megfőzött, majd vastag szeletekre vágott és megsütött krumpli szeletek alkották.

A kert megtanít arra, hogy minden viszonylagos. Például eleinte még szerettem a vadgalambokat, főleg azért mert huhogásuk gyerekkori falusi nyaralásaimra emlékeztettek, de amint elkezdték kizabálni a borsóhajtásokat a földből, elszánt csatát indítottam ellenük. Miközben megkaptuk a Madárbarát kert kitüntető címet, melyet egy gyönyörű fémtáblával tudunk bizonyítani, aljas módon gallyakkal szüntettem meg a galambok leszállópályáját a borsóveteményben. Viszont egész nyáron lábujjhegyen közlekedtünk az ideiglenesen kertünkben állomásozó macskabaglyok alatt.

Nem ártana benevezni a "Tiszta udvar, rendes ház" mozgalomba is. De az olyan strapás lehet, semmi kedvem hozzá. Inkább vissza a kertbe!

Gulyás Nap szórványban

Nap, nemzettel
Gondosan készültem az első Nemzeti Gulyás Napra. Előkészítettem a vasbográcsot és a házi tésztát a slambuchoz, bekukkantottam a hűtőbe hogy nem kelt-e lába a lábszárnak, nem, szerencsére ott fagyoskodott a második fiókban. Vendégeket is hívtam a nagy napra, majd váratlanul elutaztam. Azóta sem merek Csíki Sándor szeme elé kerülni...

Blogger a Priorban
A trencséni Prior elől üzentem a vendégeknek hogy ne jöjjenek, mert Szlovákiában töltöm a hétvégét, s bár a nemzettel karöltve, ámde gulyás nélkül. Tudom, hogy a varázslatos "Prior" szó ma már csak a nemzet egyik, és egyre kisebbik felének mond valamit. Nekik azt üzenem, hogy sajnos a plázák ott is kúsznak előre és alattomosan nyelik el a kisebb áruházakat, boltokat.
A konyhai eszközök részlegében a nők a pult mögött (zsená za pultem) unatkoztak. Amint beléptem, egyikük azonnal, feltűnést nem titkolva a nyomomba eredt. Valahogy rá volt írva az arcomra, hogy ezekre a tárgyakra különösen nagy veszélyt jelentek. Nem röstelltem megfuttatni a nénit több körben, eleinte valós érdeklődésből, majd passzióból. Gondosan megemelgettem a zománcozott edényeket, minden sütőformába beleképzeltem valamit, és hosszasan mérlegeltem, hogy melyik csillagcsöves sorozatot vegyem meg a habzsákomhoz? Ó és a régi falusi lakodalmak barackmagos sütijének formáiból volt vagy hét féle méret, nem győztem ámulni! Kosaramba színes, gyümölcsös-zöldséges mintás üvegtetők is kerültek. Az eladó lihegett mire fellélegezhetett, mikor a harmadik kör után végre a pénztárhoz vonultam és fizettem.

Éhes blogger járja a járdát
Hagyományos éttermet találni a szlovák városokban nem könnyű. A helyiek életmódváltáson mentek keresztül mióta nem láttam őket, a vendéglátóhelyek alapján kizárólag kávén és pizzán élnek. De ne szóljak egy szót sem, hol talál egy kóválygó külföldi magyaros éttermet Pesten? És Párizsban franciát? Sehol, hacsak nem faggatja hosszan az internetet és a szállodaportásokat, majd útvonaltervezővel hatol el a város másik végébe – számtalan kínai és thai éttermet hagyva maga mögött – hogy végre helyi ételt ehessen.
Sajnos, a döbbenettől bénult kezem nem tudta lefényképezni a "Celtic Kántry Pub" portálját, ahol az alcím egyébként szlovák konyhát ígért. De a kitartás meghozta eredményét, és egy étteremben végre elmerülhettem a Bryndzové Haluškyk és káposztás levesek sűrűjében. Ha már Trencsén, rendeltünk egy "Csák Máté vacsoráját", nehéz oligarchás ízvilággal, amit friss Zlatý Bažanttal oldottunk. Zsolnán nem hittem el hogy tényleg az a francia konyha amit az étlap ígért, így továbbálltunk és Túrócszentmártonban egy útszéli hostinecben ettünk knédlit, párolt káposztát, köményes disznósültet. Ez meg persze inkább cseh nemzeti eledel, de lám, a visegrádi négyek összetartanak a konyhában is! Erre ott menten ittunk is egy Pilsner Urquellt. Nyitrán ropogósra sütött kacsa, fantasztikus vörösboros mártással, melyben aszalt szilvákat támasztott fel a szakács. A köret üres, háromszögre hajtott palacsinta volt.

Egy békés pékség

Kisebbségi csirkemell
Annak, hogy magyarok is vannak a koalícióban, biztos jele, hogy az egyik étlapon "Lőcsei fehér asszony" módra készült csirkemellet láttam. Mozzarellával és rokforttal készül, igazi irodalmi ínyencség lehet! Rántott sajtok esetében még csak nem is hallottak a gumiszerű trappistánkról, ők saját enciánjukat és a csehek méltán híres olmützi pogácsasajtját (kvargli) rántják illetve sütik. Utóbbi nálunk is kapható, a spájz ablakában azzal szoktam riogatni a pókokat.

Pečená klobása fantastiková!

Szomszédaink szerencsére még a régi kolbászreceptet alkalmazzák, hússal és hagyományos fűszerekkel. Kihagyják belőle az elrághatatlan és elvághatatlan mócsingokat, porcogókat, nem sózzák és borsozzák túl, nem adnak neki rémes fantázianevet és töltik meg egyéb oda nem illő dolgokkal. Csak simán sült kolbász a sült, s főtt a főtt. Mustárral és savanykás kenyérrel, sörrel. (Érzem, ahogy az olvasó nép egy emberként nyel itt a monitor előtt. Ezzel, ha gulyás nélkül is, de a nemzeti összefogást már megteremtettem!)

Szecessziós vizeletvizsgálat
Megnéztük Pöstyént, vajon van-e olyan szép, mint cseh fürdővárosok? Igen, van. És van-e még olyan szép századelős szecessziós épület széles e Szlovákiában mint a Thermia Palace? Nincs. Azért az elbizonytalanít, hogy tényleg komolyan gondolják-e az ivókúrát a városka több helyén bugyogó 65 fokos vízéből? Nekem azt tanították otthon, hogy a hévízi vizet ne nyeljem le, rendes magyar gyerek néhány kilométerrel odébb, a keszthelyi strandon intézze az ilyesmit! Mindenesetre fogyókúrának tökéletes lehet: étkezés előtt 2 dl forró kénes radioaktív víz javallott.
Séta közben egy régi gyógyszertár portálján néhai Meth József üzletének nyomaira akadtam:

A dolce a vitából
A helyi cukrászok sajnos továbbra is azt a módszert követik, hogy valamennyi ízt kivonják az összetevőkből és csak egyetlen egyet hagynak benne: a cukrot. De lehet hogy csak mindig rossz helyre nyúlunk. Ellenben a cseh és szlovák csokoládémárkák előtt meghajoltunk és felpakoltunk termékeikből.

Vásárlói kosár
Sokat elárul egy népről az, ha a vasárnap nyitva tartó újságosbódé pultján konyhakész, nejlonba csomagolt knédlirudak is hevernek. Aki nem ér oda időben, ne aggódjon, az egy főre jutó multi szupermarketek száma sokkal nagyobb mint nálunk, így bármelyik napszakban, bármelyik városban vásárolhatunk majonézes halsalátát, fantasztikus szlovák sajtokat, sört, tölthető ostyákat, knédlit, kofola retro üdítőt, borovicskát – én legalábbis ezeket vettem. És még valami! A szupermarket kijáratánál nem műanyag gyorskajákat árulnak, hanem házi füstölt sajtot és tejet. Van még mit tanulnunk más nemzetektől, miután kitunkoltuk a saját pörköltes tányérunkat!

filmfotók innen: best4you.sk

Ismét és újra

Két cukkíni leves, négy grillezett cukkíni és nyolc rakott cukkíni között igazán felüdülés volt ez a cukkínis palacsinta! Sűrű palacsintatésztát készítettem, amibe beleforgattam 3-4 db. durvára reszelt uborka nagyságú cukkínit. Enyhén megsóztam, megborsoztam. Kicsit állni hagytam a tésztát, majd kisütöttem a palacsintákat – vastagabbra mint rendesen.

Egyes példányokra cheddar sajtot reszeltem és még a serpenyőben összehajtottam, hogy a sajt beleolvadjon, a többibe pedig húst töltöttem. A hús igazi környezettudatos újrafelhasznált anyag volt: a grillezésből megmaradt oldalasokat csíkokra vágtam, olajon átpirítottam és megfűszereztem oregánóval, rozmaringgal. A petrezselyem mártás csak hab volt a tortán, mert anélkül is finom. De csak úgy, a tűzhely mellett állva, szájba titkon betömve - úgy is!

A gonosz palántaárus visszavág!

Egy szép nap reggelén kiment a szegény gasztroblogger a konyhakertbe és hát uramfia, mit lát! A csípős paprikái nem pirosak lettek, hanem feketék! Napsütésben lilásak. Ó, jaj, pedig hogy mondta az az ártatlan arcú palántás, hogy vigye csak el, ha szereti az erőset, jó lesz ez, meglátja! El is vitte szegény, hónapokig gondozta a növényeket és most ezt a csúfságot kell nézegetnie. A padlizsánok fetrengenek a röhögéstől, a csigák hanyatt dobták magukat és nem tudnak hasra fordulni. Na de mi legyen a mese vége?

1. hősünk leszedte a paprikákat, megfőzte, megsütötte és megette. Azóta is boldogan élne, ha meg nem halt volna rögtön az első falat után.
2. hősünk beszaladt a gardróbba a szkafanderéért és sugármentesítette magát. Kihívta telefonon a KFKI szakembereit.
3. hősünk átlátott a szitán! Persze, hiszen azt az imént mosogatta el. Rögtön tudta, hogy ez csakis a klónparadicsomok műve lehet. Mit műve! Bosszúja!
4. hősünk leszüretelte a termést és azóta is csodás fekete leveseket főz.
5. hősünk, nyakában a fekete paprika füzérrel berontott Kalocsa főterére, ahol a lakosság sikítva menekült az óvóhelyekre.
6. hősünk megkapta "Az év növénydizájnere" díjat és csodás szerződésekkel halmozták el.
   
7. hősünk még aznap bejegyeztette az új hungarikumot „Nigra Paprika” néven és fesztivált szervezett, amire sajnos csak boszorkányok és további gonosz és még annál is gonoszabb palántaárusok jöttek el

Egyéb javaslat?

Mese a gonosz palántaárusról, aki a végén aztán emberére talál

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy piacokat kedvelő gasztroblogger. Egy szép nyári napon ment, mendegélt napkelet irányába és egyszer csak elkezdett veszettül tekerni. Merthogy időközben felpattant a biciklijére. Hamarosan meg is érkezett a folyóparti városkába, annak is a piacára. A kapuban egy nagy-nagy pecsenyesütőbe ütközött.

- Jaj nekem, jaj nekem – rimánkodott a pecsenyés – szabadíts meg a sok kolbásztól, hústól, mert leszakad a pultom!
- Egy cseppet se félj, amíg engem látsz, úgysem reggeliztem, nosza, ide nekem egy kolbászt, mustárral, kenyérrel!

És a hobbiszakács hamm, bekapott egy ütős reggelit. Néhány lépés után egy biohús bolt akadt útjába.
- Szánj meg engem, szegény hentes és mészárost, vásárolj tőlem valami szép és finom árut!

Nosza, vett is a blogger egy pompás mangalica karajt és két szelet szürke marha rostélyost! Betette az árut a biciklije kosarába és tovább sétált. Egyszer csak egy öreg nénével találkozott.

- Ó, micsoda tragédia történt – fogta a fejét a néne – képzelje hogy átvágott a palántás ember, zöldpaprika helyett ezt a csípőset adta, én meg gyanútlanul teleültettem ezzel a fóliasátrat! Micsoda szégyen hogy a paradicsom mellé nem tudok paprikát is ajánlani, ó jaj nekem, micsoda szégyen!

Elborult a hobbiszakács homloka, hiszen ő, mint afféle mesehős mindig a szegények és kisemmizettek pártáján áll. Felgyűrte láthatósági mellényének láthatatlan ujját, felfújta széltől cserzett sokatlátott arcát és az asztalra csapott.
- Ide nekem két kilót ebből a paprikából, de izibe’!

Otthon aztán nekiállt saját paprikaszószt készíteni. Kiolvasta bolti chili-szószainak üvegeit. Amije nem volt, azt nem tette bele: ízfokozó E621, xantán E415, tartósítószer E202, savanyúságot szabályozó E260, sűrítőanyag E415. Amije meg volt, azt beletette: paradicsompüré, só, ecet, fokhagyma. Kevergette, rotyogtatta boszorkánykonyhás üstjében a titokzatos főzetet és láss csodát, az egyszer csak készen lett! Kifőzött üvegcsékbe töltötte, gondosan lezárta és a hűtőszekrénybe tette. Annak is a legtitkosabb, legeldugottabb zugába.

A gonosz palántaárus persze azonnal megszimatolta a főzet illatát, de az kegyetlenül csípte a szemét, köhögtette a tüdejét, marta az összes nyálkahártyáját. Futott, menekült amíg a szem ellátott, a szélrózsa minden irányába, fel is út, le is út, illa berek, nádak erek, amíg kedves az élete!

Még nincs itt a vége, ne fussatok el véle, mert egy-egy receptben még szerepet kaphat majd e mesés főzet!

Akcióban a fogyasztóvédelem macskái

Leomlós omlós

Gyerünk, omoljon le az a nézet, mely szerint egy ilyen egyszerű süteményt ciki feltenni egy gasztroblogra és a szép tálalást sem érdemli meg! Ez a süteményfajta egy igazi közép-európai klasszikus, ott virít a cseh és osztrák fürdővárosok cukrászdáiban és a magyar falvak füstös konyháiban egyaránt. Könnyű elkészíteni, napról napra omlósabb és finomabb lesz és különben is a nyár nem csak a lekvárfőzés, hanem a beszáradt lekvárok felkutatásának, a lekváros üvegek felszabadításának időszaka is. Ráadásul az omlós tésztát könnyű szállítani, ajándékba vinni – nyáron különösen.

Hozzávalók: omlós (linzer) tészta és az átlagosnál sűrűbb lekvár. Esetünkben málna. Esetleg egy kis darált dió vagy mandula a lekvár tetejére.

Lekváros rácsos linzer

A tészta a klasszikus 3:2:1 recept, azaz három rész sima liszt, két rész zsiradék, 1 rész porcukor. A zsiradék valódi vaj vagy sertészsír, esetleg a kettő keveréke is lehet, akkor lesz igazán omlós. A liszthez keverhetünk őrölt mandulát, diót is. Ezeket összedolgozva 1-2 tojás sárgájával, vagy hideg vízzel lazíthatjuk, hogy összeálljon.

A kivajazott formába belesimítjuk az előzőleg lehűtött és pihentetett tészta 3/4-ét. Készíthetjük tepsiben téglalap alakúra formázva, pités tálban, kerek tortaformában stb. Megkenjünk lekvárral és megszórjuk dióval, mogyoróval, mandulával. A felső tésztaréteg lehet sodrott rács, kinyújtott tésztalapból vágott csíkok, esetleg a reszelő durvább felén ráreszelhetjük a maradék tésztát, de akkor a lekvár és a dió nem látszik ki és nem tud kicsit megpirulni.

Ha padlizsán nincs…

…a cukkíni is kincs! Kiáltottam fel, amikor rádöbbentem: a két padlizsánbokrommal nem tudok betörni a nagybani piacra, de még a saját igényeimet sem tudom kielégíteni, persze hogy nem, hiszen azok elég nagyok, ha padlizsánról van szó. A padlizsánom bezzeg kicsi! Mit kicsi! Pirinyó! Rémült körlevelet küldtem szét a szakembereknek, hogy segítsetek, akkor ez ennyi, megérett és leszedhetem, hiszen a színe már olyan mint a nagyoké, vagy meg fog nőni majd egyszer, csak győzzem kivárni? Grenadine kolléganő azt üzente, hogy "kerti pedofilnak bébipadlizsánt"! Ez övön aluli beszólás volt.

Összehasonlítottam a cukkínit a padlizsánnal, de nem sok hasonlóságot találtam köztük, ezzel a kísérletet be is fejeztem. A következő kísérlet a cukkínikrém elkészítése volt. Mivel a padlizsánkrémemben a római kömény a domináns, ezt raktam a cukkínibe is, már csak a sűrítésen kellett agyalni. Mivel éppen arabos jellegű kenyérkéket sütöttem, ami azt jelenti, hogy a kenyértésztába belegyúrom a villával összenyomkodott csicseriborsót, kapott a cukkíni is egy nagy adagot. Meg egy kis koriandert is. A fűszerválasztás oka: kaptam egy török fűszerválogatást és mint egy gyereknek, muszáj volt azonnal kibontani az új játékot, hiába van egyébként is sok hasonló fűszerem a fiókban. Chili is került bele haladóknak, mert állítólag a cukkíni Mexikóból származik. Akik szerint nem onnan, azoknak joghurtot kevertem bele.

Cukkínikrém

Kevés olívaolajon megpároltam két kisebb apróra vágott vöröshagymát. Rádobtam 5 uborka nagyságú szabálytalan hasábokra vágott cukkínit és két marék megfőzött csicseriborsót. Folyadékot semmit, csak a saját levében párolódhat! :)
Rádobtam még 4 gerezd fokhagymát és amikor már megpuhult de még lehetett harapni is, akkor a fűszereket, sót. Kihűlés után villával lazán összenyomkodtam, lehet darabosan is hagyni. Lepények, pirítósok mellé nagyon finom, de halak vagy húsok kísérője is lehetne!
(Szerintem a konzerv csicseriborsónál ezerszer jobb ha szárazat veszünk, néhány órán át áztatjuk és enyhén sós vízben megfőzzük. A boltok bio polcain szokták tárolni, a vörös lencse és a hajdina között.)

Vacsora E. emlékére

- Bocsánat, szabad?
- Persze, menjen csak! Vigyázzon, kicsit hideg a víz!
- Igen. Én azért lassan belemerészkednék.
- Régóta jár erre a strandra?
- Igen, régóta.
- Tudja, hogy szegény Elemér holttestét pontosan ott találtuk meg, ahol most maga áll?
- Valóban?
- Igen. Két napig kerestük, harmadnapra kisodorta a víz. Szegény! Ismerte?
- Nem.
- Az ötvenes-hatvanas években nagy vitorlásélet volt itt! Ismerte a családot?
- Nem, annyira nem régóta járok ide.
- Szóval ez az Elemér átvette a hajót és nekivágott a tónak. Vele volt az unokatestvére is, de ő tényleg a rokona volt ám! A többi férfi is mind azt mondta a kis hölgyekre, hogy az az unokatestvérük, de az Elemér nem hazudott.
- Igen. Hát akkor én megyek is!
- Persze. Menjen csak! Kicsit hideg. Szóval elkapta őket a vihar és felborultak. Jaj, előbb kellett volna leereszteni a vitorlát! Az uram mindig mondta neki! A kis hölgyet odakötözte a hajóhoz, ő meg elindult segítséget kérni, de sajnos rossz irányba.
- Hát igen, nehéz tájékozódni egy balatoni viharban!
- Nehéz bizony, és főleg úgy hogy elvesztette a szemüvegét. Jaj, ez a hínár olyan undorító! Ezek a mai gyerekek állandóan felkavarják az iszapot és feltépkedik a hínárt! Bezzeg mi ilyet sosem csináltunk gyerekkorunkban!
- Mi igen! A hínárt a meztelen hátakra dobtuk. Az iszappal dobálóztunk, matracokból készítettünk erődöt, onnan tüzeltünk. Egyszer még egy aranygyűrűt is találtunk.
- Szegény Elemér, olyan nagy jövő előtt állt! Ő volt a társaság középpontja. Mit is mondott? Hogy nem ismerte?
- Sajnos nem.

És ekkor határozott mozdulattal beugrottam a vízbe. Gyakori és erős tempókkal úsztam befelé, mert már nagyon fáztam. Jóval a bóják után jutott eszembe, hogy ha lenyúlnék az iszapba, talán kezembe akadna szegény Elemér szemüvege is.

A Balatoni Halászati Zrt. örvendeztetett meg azzal, hogy a balatoni városka élelmiszerboltjának mélyhűtőpultjában fagyasztott keszeget találtam. Furcsa csomagolásban adták elő a méretes halat, csak a törzse volt benne, négybe vágva. A feliraton ez állt: „balatoni finomságok”. Paprikás lisztben megsütöttem balatoni módra és mángoldos krumplival dalmáciai módra tálaltam.
A fehérboros poharat a tó valamennyi áldozatának emlékére emeltem.