Egy király likőr

Számtalan hasonlatosságot fedeztem fel már jómagam és Napóleon között. A két legjellemzőbb a Marengói csirke és a Maraschino likőr szeretete. A szeretet kiteljesedését elősegítendő ajánlatos közel születni a Földközi-tengerhez, de ha ez mégsem adatott meg nekünk, akkor is ott a lehetőség az érintett országok leigázása utáni odaköltözésre. Kényelmesebb, ha sikerül rokonsági kapcsolatba kerülni egy kistermetű, de annál nagyobb ambícióval megáldott hadvezérrel, és csak idő kérdése hogy sikeres hadjáratai után mikor nevez ki bennünket Liguria királyának vagy a Ciszalpin birodalom fejének. 

A koronázásig magunknak kell a Maraschino beszerzését megoldani, de ez egyáltalán nem nehéz! Le kell menni Dalmáciába, ott beugrani az első samoposluživanjeba azzal az ürüggyel, hogy csak egy üveg vizet akarunk venni, majd kijönni a boltból, kezünkben a likőrrel. Pénztártól való távozás után reklamálni szerencsére nem lehet, ha megvette, hadd igya! (Egy 0,7-es üveg kb. 90 kuna.) Az üveg méretétől és saját fogyasztásunktól függ, hogy mennyi idő múlva kell ismét visszatérnünk dalmát földre. Én három ínséges évet húztam ki a legutóbbi üveggel, igaz, az 1 literes volt.

Ezt a likőrt eredetileg Zadar környékén készítették, mivel ott terem a jellegzetes marasca-cseresznye, de ahogy lenni szokott egy szemfüles olasz lenyúlta a receptet, így egy ideje már Olaszországban is gyártják. Szerte a világon megfigyelhető, hogy minden kifinomult italt szerzetesek vagy gyógyszerészek  találtak fel, a maraschino atyjai is dominikánus szerzetesek voltak és a XVI. században pattant ki fejükből ez a remek recept.

Tény, hogy az alkohol egészségtelen dolog, de a cseresznye nem az, sem a méz, amivel erjesztik a likőrt, és ez már mindjárt 2:1 az egészséges összetevők javára. Plusz ha hozzávesszük, hogy ami a testnek jó, az a léleknek is, és mivel ép lélek ép testben  szeret tanyát verni, következésképpen a finom ital előbb-utóbb tökéletes embert farag belőlünk! És vajon mire vágyik minden leigázott nép, ha nem egy testileg-lelkileg egészséges, kiegyensúlyozott királyra?

Napóleoni idők a konyhámban

Tigris a dalmát kenyérben

Paradicsom a forró bádogtetőn

Mi tagadás, a címet Tennessee Williams drámájából plagizáltam (Macska a forró bádogtetőn), melyből sikeres film is készült. Nálunk nem csak hogy macska és macskabagoly, hanem sok egyéb is van a bádogtetőn. Mindjárt maga a bádog, mely a lapos, enyhén lejtő tetőt fedi, megbotránkoztatva ezzel a cseréphívőket és a munka nélkül maradó nádfedeles vállalkozókat.

A fém fedél hátránya, hogy hangosabban szól az eső és a kényelmes járás miatt elég nagy a jövés-menés rajta. Néhány évi itt lakás után már simán meg tudjuk becsülni hány kilós és hány lábú élőlény sétálgat a fejünk felett. Az éjszakai vendégek karmai és körmei változatos hangokat adnak a fémen, így aztán horrorfilmek kikölcsönzése a videó tárból teljesen kiiktatható a családi költségvetésből. És ott van a legfontosabb, a konyhai világítóablak. Ez arra hivatott, hogy világosabb legyen a konyhában, és ha felnézek esténként lássam a teliholdat vagy valami tetőjáró állat érdeklődő pofáját, tappancsát alulról. Ellenben az istenek is belelátnak a fazekamba, ők pedig tudvalevőleg kérlelhetetlenebbek bármelyik étteremkritikusnál.

Mivel bérből és fizetésből élő ember nem tud napon szárított paradicsomot vásárolni magának, ellenben a garázstetős konyhakert ontja a zamatos paradicsomokat, megpróbálkoztam a tetős aszalással. Amúgy is az alternatív energiaforrások időszakát éljük, a fém tető pedig alulról is süti az aszalványokat. Már megvan a fejemben egy bizonyos aszalótálca vázlata, keresem hozzá a megfelelő asztalost, de addig is marad a tepsi. (Az asztalos a tálca elkészítéshez kell, nem aszalványnak!)

Sütőpapírt terítek bele, félbe vágom a nem lédús fajtákat, kikaparom a folyékony belsejüket, a tepsibe ültetem őket és megsózom. Így olvastam a talján szakirodalomban, ők meg csak tudják! Ha van 1mx1m-es géz azzal, ha nincs, egy nagyobb méretű mullpólyával takarom le a tepsit, már csak a nagy tetői forgalom miatt is. Ettől persze van némi kórházi hangulata a látványnak, de legalább steril a produktum, ha erre jár egy élelmiszer-ellenőr, semmit nem szólhat.

Kimászni a tetőre nem nehéz és kellemesen átmozgatja az embert. A leesés nem fenyeget, nálunk a kéményseprő akár le is heveredhet és kinyújtózhat, ha akar. Éjszakára behozom a tálcát, így 2-3 nap alatt megvan az eredmény: a víz kimegy, a nap bemegy a paradicsomba, fantasztikusan koncentrált ízt eredményezve.  Nagyon kellemes nassolnivaló, vagy olajban eltéve főzéshez, szendvicsekhez felhasználható.

A kikapart belsőt megsózom, egy kis fokhagymát reszelek bele, meglocsolom őrségi tökmagolajjal. Kiülök a teraszra, amit még véd a tető és az este kisült kenyerem pirított szeleteivel megeszem. Bele is lehet tunkolni a kenyérdarabkákat…

 

 Csillagtökök a bádogtetőn: itt!

Tigris aroma

Nemzeti befőtt

„Tig-ris a-ro-ma” – betűzgettem az apróbetűs szavakat a dalmát pékség pultja előtt. Előre hajolva, fenekemet a sorban álló vásárlók irányába csücsörítve próbáltam kiolvasni az egyes pékáruk összetevőit. Merthogy mindegyik mellé odaírták nem csak azt, hogy mi a neve és mennyibe kerül, hanem azt is, hogy mit sütöttek bele. A mai világban, amikor szinte minden tartalmazhat nyomokban mogyorót vagy szóját, ez nem kis dolog!

„Tig-ris a-ro-ma” – ez szinte minden pékáru tábláján ott állt a Deklarációról elnevezett pékségben, melynek műhelyében valószínűleg forradalmárok vagy alkotmányjogászok gyúrják a kenyeret másodállásban.  Ez eddig rendben van, Kelet-Európában sosem lehet tudni ki kicsoda, ki volt vagy ki lesz egykor, de hogy honnan szereznek az alkotmányjogászok szárított tigriseket, és azokat vajon miként porítják, és egyáltalán miért keverik bele a kenyérbe, azt végképp fel nem foghattam.

Uccu neki, szaladtam a helyi boltba, hátha lehet ott tigris aromát kapni és talán majd annak az apróbetűje eligazít a dalmát rejtelemben. De sajnos nem találtam. Ajvárból viszont olyan sokféle volt, hogy teljesen elvonta a figyelmemet erről a tigris dologról. Az ajvár készítéséhez semmiféle gyanús állati összetevőre nincs szükség, csak sült paprikára, padlizsánra, fokhagymára, esetleg paradicsomra. Találtam továbbá dalmát fűszerkeveréket is, amire semmi szükségem nem volt, mert valamennyi része megtalálható a kertemben, de persze mégis vettem. Szuvenír. Került még a kosárba Orangina, a szomszéd szigeten párolt só és ilyen-olyan olajos, pácolt halacska.

Olívaolaj vásárlása az élelmiszerboltban egyébként kizárt, de örömmel fedeztem fel, hogy a bolt polcán a helyi olajos cég termékei is ott sorakoznak. Én persze már előző nap bevásároltam és rögtönzött üzemlátogatást is kiharcoltam magamnak, ahol megtudtam, hogy van a régi eljárás, és az új a centrifugálós olasz gépekkel. Megkóstoltam mindkét terméktípust, és komolyan nem a gasztrosznobság mondatja velem, de tényleg a hagyományos ízlett jobban. Dicsekedtem a tulajnak, hogy legutóbb amikor itt jártam, vettem egy üveggel és finom volt, mire azt mondta: 

– Örülök. Ez az ember itt mellettem éppen most vesz 200 litert. 

Nagyot nyeltem, majd bánatomban meglátogattam az „Agro centár” nevű boltot, ahol álomszép olajos üvegeket árulnak a kistermelőknek. Ha majd nagy leszek és lesz néhány ezer olajfám, ahogy az olajos embernek is, ilyen helyes kis üvegekbe töltöm az opálos nedűt. Szakmai fejlődésemet támogatva, ottlétem alatt rendeztek egy olíva-estet, ahol a sziget összes termelője felsorakozott és megmutatta olajait, bogyóit és a versenyeken szerzett díjait. Nézelődés közben fantasztikusan finom háztáji olajos- és paradicsomos szardíniával kínáltak.

Termelők a kóstolón

A szardínia annyira fontos a sziget éltében, hogy a helyi focicsapatot is „Szardíniáknak” hívják, támogatójuk pedig a helység szardínia gyára. Érdeklődő olvasóimra gondolva a gyárat is becserkésztem, kitelepültem a kikötőjébe a fényképezőgépemmel és vártam a halászhajókat. A gyárba beengedtek, de pont akkor nem volt termelés, csak fogadták a halakat. Így visszanézve igencsak iparira sikerült ez a nyaralás!

Egyszerű, sült szardínia - leírhatatlanul finom!

A halas ládák tetejére jeget tesznek , aztán targoncával viszik a gyárba

Tengeri medve 1.

Tengeri medve 2.

Tehát tigris aroma. Az Internet horvát nyelvű oldalait bogarászva arra jutottam, hogy a déli szomszédjaink is szerethetik a szép, magas, hibátlan kenyereket és talán ezért használnak idétlen elnevezésű porokat a készítésüknél. Gondolom ott is a vevők határozott kérésére, ahogy nálunk is mindig arra hivatkoznak a kenyérgyárak üzemeltetői. (Szándékosan nem írom le itt a pék szót!) Bár jómagam még sosem találkoztam olyan vevővel, aki nem a régi kovászos, szabálytalan, lassan kelő kenyérre áhítozott volna.

Csevapcsicsa ajvárral, lepényben

Na jó, de mit köze a deklarációnak a kenyérsütéshez? Azt hiszem, ezt a problémát elfelejtettem felgöngyölíteni, ehhez pedig haladéktalanul vissza kell utaznom az Adria partjára. Nem fog nehezemre esni!

Minden amire szükség lehet: bor, olaj, hal

Előzmények: Itt!

Leves az ereszcsatornából

A cím szándékosan félrevezető, ezzel kívánom idecsalogatni a szenzációéhes olvasókat. De előtte végig kell olvasniuk a bevezetőt.

Több éve sikeresen működő konyhakertem másodlagos hasznot kezd termelni: helyettesíti az általam sosem látogatott edzőtermek elmaradt hatását.  És mindezt ingyen! Jó időben naponta végigguggolom, hajlongom a kertet, szurkapiszka szerszámommal lecsapok minden haszontalan növényre (igyekszem a dolgok gyökeréig hatolni). Ezen mozdulatok kiválóan fejlesztik a vádli- és combfeszítő izmokat. A paradicsomokat is körbekúszom, kötözgetem, mert roskadoznak önmaguktól. Én is, szinte leszakad a hátam.

A csillagtök (patisszon) idén olyan cselt eszelt ki, amivel korban még nem találkoztam: átbukott a garázs mellvédjén és csillárként lecsüngő terméseket nevel. Egyesek elbújnak az ereszcsatornában és ott hizlalják magukat, csendben, észrevétlenül. A betakarításnál ki kell másznom a tetőre és egyik kézzel kapaszkodó, a másikkal patisszon-leszedő mozdulatokat kell végeznem, megannyi izmot megtornáztatva ezzel. A makacsul beragadó termésekhez segítő kezeket kell hívnom, egyikünk szétfeszíti a csatornát, míg a másik kioperálja a huncut csillagtököket. A minap megelégeltem a veszélyes egyensúlyozó gyakorlatokat és úgy döntöttem, ráállunk a zsenge, azaz a csatorna méreténél kisebb tökök nagyüzemi fogyasztására.

Eleinte töltött tökként végezték az elvetemültek, legutóbb néhányan levesként. Kifinomult ízérzékem időnként érezni engedi a csatorna fém anyagából a tökökbe átszublimált plusz ízt. Azt a semmihez sem hasonlítható, a piacon sosem kapható oxidos bukét. Az ereszcsatorna pedig ellazulva, megtisztulva végre ismét önmaga lehet.  

Kapros csillagtökleves

Öt kis tenyérnyi csillagtököt megpucoltam, kockára vágtam és kevés vízben feltettem a tűzre. Dobtam bele egy közepes fej félbe vágott vöröshagymát is Amikor már majdnem puhára főtt, sót és egy marék apróra vágott kaprot szórtam bele. Két ek. tejfölt elhabartam benne, de lisztet nem tettem bele, mert a töknek amúgy is van valamiféle kocsonyás anyaga, az éppen eléggé besűrűsítette. Egyet forraltam rajta és kész volt. Hidegen is finom lehet.

Töltött patisszon

A tököket 2/3-ad részüknél keresztben elvágtam, kivájtam és félig megpároltam. Durvára reszelt vörös cheddart tettem beléjük, erre lapátoltam a szokásos darált húsos-rizses tölteléket, amiben a zsálya volt a meghatározó íz. A kalapokat visszaillesztve sütöttem őket, kevés vizet alájuk öntve, hogy párolódjanak is. Kapormártással tálaltam.

A könyv, amely megváltoztatta az életemet

Mint minden reggel, most is beültem egy trendi kávézóba. A saláta után egy light hosszúkávét is elfogyasztottam, ezzel máris jól indult a nap. Keletről indult nyugat felé, ahogy szokott, de valahogy ez a nap más volt mint a többi, láthatatlan energiával perzselte a Földet. Az öntet ma különösen bársonyosan vonta körbe a ruccolát. Mintha az olaj is érezte volna, hogy ez a saláta más mint a többi.

folytatás: itt!

Tökös-mákos rétes „bátor konyhakertész” módra

"Magra megyen a saláta" - mondta a néni és valósággal letaglózott ez a gyönyörű mondat. Egy másik néni, akitől néhány palántát vettem, úgy búcsúzott, hogy „bő termést” kívánt. Ismét és menthetetlenül beleszerettem a magyar nyelvbe. Elért hozzám az irodalmi üzenet is: igen, kertész leszek, fát nevelek. És mindjárt az elején nagyon ügyesen kezdtem: kitaláltam hogyan lehet megakadályozni, hogy ne maradjak le az aktuális kerti teendőkről. Olyan kertet választottam, ami hűvös tájon van, így amikor azt írja Bálint gazda a hírlevelében, hogy "a hétvégén ugyebár elvetettük a magokat" –, a homlokomra csapás (úristen, ezt elfelejtettem!) és a föld fagyának kiengedése között még mindig van két hetem. A módszer hátránya, hogy hamarabb utolér a tél, mint a sánta kutya.

A konyhakertészkedés lényege, hogy az ember ráállítja magát az idény ritmusára, együtt dobban a szíve a növényciklusokkal, és mindig éppen azért van oda, ami terem. Az érzéseket megfelelőképpen át kell plántálnia családjába is, de a plántálás egy igazi tetőparasztnak amúgy is a véribe’ van. Az én módszerem az, hogy visszatérve a garázstetős betakarítási munkából, a csinos kis kosarammal végigrohanom a házat és mindenkinek az orra alá dugom a termést. „Néééééézd, milyen gyönyörű! Bio! Finom lesz ám!” 

Hát mi mást lehet erre mondani, mint az hogy „aha”. 

Mivel nyár közepén járunk, özönlik a cukkini és a patisszon arról a néhány bokorról. Leveseket, főzelékeket, zöldséges palacsintákat, sült-, rakott- és rántott dolgokat kell most szeretniük az aházóknak, nekem pedig a konyhai robotgép gyaluló funkcióját. Mert amit nem bírunk megenni, az megy a mélyhűtőbe, ami oda sem fér, az a barátok asztalára.

Nyári töklámpás

Többször dicsekedtem már a blog lapjain őrségi családi gyökereimmel, amely gyökerek a dödölle, erdei gomba, és a tök környezetében érzik jól magukat. S bár nagyapám kedvenc gyerekkori csemegéjéről a Zala és a Kerka rákjairól már sajnos le kell mondanom, de a tökös-mákos rétes még elérhető finomság és mindig biztos siker. Most az jutott eszembe, ha a cukkiniből lehet tökfőzeléket készíteni, akkor bizonyára lehet rétest is. Megpróbáltam és lehet! Csak a zöld héját érdemes lepucolni róla, amit egyébként nem szoktam semmilyen ételnél sem.

A recept itt található.

75 forró nyár

Sokáig nem tudtam elképzelni azt az érzést, amikor valaki számára egy üdítőital testesít meg bizonyos érzelmeket, hangulatokat, vagy köt egy szabadabbnak hitt világhoz. De aztán, sok évvel ezelőtt, egy szép nyári napon rácsodálkoztam egy narancsos üdítőitalra.  Olyan egyszerű, mint egy házi limonádé, amolyan igazi békebeli ital. Külön megfogott a megjelenése, a narancsra hajazó hasas, rücskös palackocskája, s a különböző korszakokban köré kerített művészi reklámarculat.

Boldog országokban mindenhol ott van a nyári asztalon, nálunk csak elvétve lehet kapni. Gondoltam hogy nem várok addig, míg mi is csatlakozunk a Boldogságossági Unióhoz (BU), hanem egy párizsi antikváriumban vettem egy  – sajnos nem eredeti – fém reklámtáblát és felszereltem a konyhám falára. Azóta Bernard Villemot műve ragyogja be a téli sötét reggeleket, miközben a tejeskávémat kortyolgatom.

Az üdítőital valódi narancsból készül, nem tartalmaz hozzáadott gyanús, egészségtelen dolgokat. Enyhén szénsavas, csak annyira, amennyire kell. Sajnos árusítják műanyag palackban és fém hengerben is, de azokra rá sem nézek. Mit szólna hozzá szegény Villemot?!

Az Orangina – mert ugyebár az utolsó bekezdésben kell elhangoznia a márkanévnek – mostanában ünnepli 75. születésnapját. Sok boldogságot kívánok neki, meg magunknak is, mert ha végre beléphetnék a BU-ba, akkor legalább a nyarakat itt tölthetné nálunk.

Vigyázat, használat előtt felrázandó!

Júliusi vadászidény

Alapszabály, hogy tisztességes gasztroblogger nem megy szabadságra júliusban. Itt a helyünk, a hazai vadászterepen. Be kell cserkészni minden friss és szép árut a piacon, ami befőzhető, savanyítható, lefagyasztható. Én ekkor újítom fel kapcsolataimat termelő ismerőseimmel, akik oly hálásak, ha valaki megszabadítja őket néhány láda baracktól. „Szedd magad” akciókra járok, ahol levadászom a legszebb érett gyümölcsöt, mert nem a hiszek a „nagybanis” érlelésben. Vidéki látogatásaim közben átvizsgálom a kerteket,  hogy mi rohad le hamarosan a fákról, és nagylelkűen felajánlom, hogy ezt itt szívesen leszedném. Meg akkor már azt is ott. Jé, pont van néhány alkalmas láda az autómban! Hiénázás után aztán maximális sebességre kapcsolok, mert tolakodnak befelé a konyhámba a cukkinik, céklák, mentahegyek.

De a fejembe is betolakodnak bizonyos képek: a többiek ülnek a tengerparton, jeges italokat szürcsölnek és…és…halat esznek, garnélás rizottót kanalaznak, osztrigát hörpintenek, esetleg, amibe bele sem merek gondolni: friss tintahalat rendelnek a napernyő alá…talán éppen most csorgatnak rá citromlevet…a citromon még ott van egy kis harsogó zöld levélke…

Nem, nem, ilyesmire gondolni sem szabad! Inkább behajolok a lekvár gőzébe, elűzendő az irigységet. Ők a tücskök, én meg a hangya – az erkölcsi győzelem nem kétséges –, majd télen jól kinevetem őket. A fenét, majd inkább viszek nekik néhány üveg lekvárt, ahogy szoktam. Így persze sosem tanulják meg a rendet, a vadászati-hangyászati alapelveket.

Az evés a legjobb vigasz. Irány a nagyáruház, halas pult. Kalmárok a jégen. Csak két marékkal kérek, esetleg hárommal...
- Hát ezt semmi pénzért meg nem enném! - tájékoztat a fiatalember kiszolgálás közben.
- Én ingyért is megeszem, ha ideadja! - szellemeskedek vissza a jégkupacok fölött.
- Dehát ez olyan gusztustalan! - majd hozzáteszi: - Egyébként én hentes vagyok, csak idehelyeztek egy napra, a halashoz.
Hallgatok. Azon jár az agyam, hova helyezném tovább, ha én lennék a főnöke.
- Pedig imádok ám horgászni, csak nem eszem meg amit fogtam! - vigyorog büszkén.

Már nem is tervezek megszólalni. Nagy nehezen kisziszegek egy köszönömöt, és arra gondolok, mégiscsak van, akinek szabadságra kellene mennie. Vadászati szezon ide vagy oda. 

Friss kalmár "vigasztaló" módra

A kalmárokat megmostam és lehúztam a bőrüket. A fejeket megfogva kihúztam belőlük a teljes berendezést, majd megkerestem a merevítő porcokat, azokat is kihúztam. A karokat és az uszonyokat levágtam és eltettem a mélyhűtőbe. Ismét megmostam a zsákocskákat és fél centis karikákra vágtam. Leitattam róluk a nedvességet, kukoricalisztbe forgattam, majd forró olajban megsütöttem, éppen csak néhány percig, hogy ne keményedjenek meg. Pár csepp citromlével és kevés tengeri sóval, továbbá egy pohár fehérborral fogyasztottam el a teraszon!

Töltve és grillezve - kattints ide!

Underground torták

Arnolfini fesztivál 2011, azaz művészek, művek és műrajongók egy napig összezárva. A rendezvény idei témája a FÖLD  volt. Rendszerint, amikor a titkos jelszó elhangzik, a két házi gasztro művész azonnal töri a fejét, hogy miként fűzze rá főztjét a koncepcióra, de a végső utasítást a fesztiváligazgató adja ki. Szokás szerint én a desszert szekciót kaptam, annak is a föld alatti részét, míg alkotótársam a főételest. Ehhez képest ösztönösen megkezdtük az átjárást a műfajok között. Ő egyébként szenzációs minőségű és mennyiségű hummuszal érkezett, amelynek maradékával a fesztivált követő négy napban elvoltam, hígításként jóféle soproni könyvkiadós poncichtert használva. Szerzőtársam egy lavórnyi eper tiramisut is készített – a lavór kék volt és retró.

A kiéhezett népek az egész napos folyamatos katarzis után boldogan sorakoztak fel a gasztro performanszra, ahol három édes és két sós tortát állítottam ki.

Vakondtúrás torta

Nem először kerültem olyan helyzetbe, hogy recepteket kell a föld alól előásnom. Pár hete amerikai rokonok jöttek hozzánk, akik félvén a japán atomkatasztrófa következményeitől, azt kérték, hogy étkeztetésüknél hagyjam figyelmen kívül valamennyi  föld felett termő konyhai alapanyagot. Így már csak fokhagymás vakondpecsenyében és zselatinos giliszta verrine-ben gondolkodhattam, de amikor kiderült, hogy a vendégek vegák is, valamennyi ötletem el kellett vetnem. Végül  zellerkrémlevest, sugárfree halat és grillezett gyökérzöldségeket kaptak, tehát már akkor jó irányban voltam.  

A pécsi Márkus Színház előadásán az óriás éppen követ falatoz. Néhány pillanat és János Vitéz mindjárt jól orrba gyűri!

Underground sütemény kategóriában a répatorta adja magát, ha jól tudom az amúgy is aktuális válság étel, nehéz időkben ették a Föld egyébként szerencsésebb helyein lakók. Amikor Svájcban jártam, a sajtokon kívül nem nagyon érintette meg semmi az ínyemet, de feltűnt, hogy a répatortának igen nagy kultusza van. Lépten-nyomon répatorta díszekbe ütköztem, meg persze egyen méretre termesztett (gyártott) zacskós sárgarépákba. Bevallom, az utóbbi években ösztönösen kirakosgatom a tányér szélre a sárgarépadarabokat, főleg hogy tudom, ezek földet még álmukban sem láttak. A konyhakertemben persze boldog répák teremnek, azokat felhőtlenül fogyasztom őket.  De van hogy borultan. Másik termesztési mániám a paszternák, amiből még találtam egy félkilós fagyasztott kiszerelést, ez került a paszternákos tortába.

A fesztivál szombaton volt, de már csütörtökön megkezdtem a répaformázást marcipánból. A zöld szárak behelyezésére a répatestbe – péntek éjszakára már – igen kifinomult módszert fejlesztettem ki. Éjfélkor kezdődtek a vakond fenék és a vakond fej előkészítő munkái. Marcipán vakondot nem nehéz előállítani, csak fekete, rózsaszín, piros anyag kell hozzá, aztán addig kell gyúrni, formázni míg egyszer csak hopp, hirtelen vakond lesz belőle! Kezdőknek ajánlom a kisvakondos könyvek tanulmányozását. Sajnos nem készült közelebbi fotó a túrásba fejjel befelé és fenékkel kifelé mutatkozó vakondról, de majd legközelebb. A vakondtúrás torta receptjét Mennyei mannától loptam, utólag is csókoltatja őt ezért a művésztársadalom!

 

A sós-édes hagymatorta annyira egyszerű, hogy le sem merem írni és persze recept sincs igazán, csak úgy váncsásan felvázolom. A felszeletelt hagymát megforgattam egy kis olajban, hagytam odakapni, szórtam bele cukrot, sót, balzsamecetet és megpároltam. A piteformát kibéleltem leves tésztával, néhány tojást felvertem és tejszínt adtam hozzá, majd beleforgattam a hagymát. Beleöntöttem a formába és megsütöttem. A sütés közben tettem rá az előkészített enyhén megkaramellizált) díszhagymákat, hogy szépen piruljanak rá.

A krumplitorta hasonló módon készült, de ott a krumplit szerecsendió-virágos vízzel megpároltam és karikára vágtam. A karikákat belefektettem a tésztával bélelt piteformába és úgy öntöttem rá a tejszínes-tojásos-szerecsendiós öntetet. Az apró újkrumplikat a piacon vadásztam össze, megpároltam és díszítésként tűztem a tortába.

A paszternák tortába nagyjából az alábbiakat tettem bele, de nem esküszöm meg rá: 200 g vaj, 250g barnacukor, 4 tojás sárgája a fehérje külön felverve és a végén belekeverve, 1 dl juharszirup, 1 sütőpor, 250 g liszt, negyed kg paszternák megpárolva és összetörve, két marék dió darálva, fűszerek: fahéj, kardamom, gyömbér. Amikor kihűlt, elvágtam és juharsziruppal kevert mascarponéval töltöttem meg. 

Két lelkes olvasóm egy-egy kalácsot is kapott ajándékba

Arnolfini fesztivál 2010 - Süteményművészeti performansz

Arnolfini fesztivál 2009 - Bohumil sörsátrában

3D-báránykuglóf különös kalandjai

Egyszer voltam, hol nem voltam soha korábban, a bútoráruház hátsó traktusában, ahova egyszer mégiscsak bekeveredtem. Elszabott bútorlapok, hiányos csavarkészletek és reménytelenül giccses karácsonyfadíszek között megpillantottam a 3D-s báránykuglóf formát! Telecsordult a szívem szeretettel az iránt, akinek eszébe jutott ilyesmit gyártani, s e felfokozott nedvtermeléstől menten el is lágyultam. A gyártó húsvéti süteményhez ajánlotta a terméket, de nagyot tévedett! A báránysütemény egész évben aktuális ünnepi és hétköznapi eledel.

Ahogy a mondás tartja: a puding próbája az evés, a báránykuglófé a puszta-túra. Készítettem hát egy kísérleti példányt és magammal vittem a Hortobágyra. A terepen bemutattam 4D-s társainak – ők az időben is tudnak mozogni – és a helyi szakemberekkel megvitattam a baritészta mibenlétét.  

3D-BK látogatása a rackanyájnál

Beeeenéztünk a fekete rackákhoz. Szittya tekintetük nem akadt meg a távoli rokonon, mondhatni átnéztek rajta. Én bezzeg nagyot ugrottam, mert belefaroltam a villanypásztorba. A 3D-BK-t nem rázta meg semmi, mert maga is a villamosságnak köszönheti életét, hiszen áram kevergette tésztáját és villanysütőben született. 

Elmondta a nyájnak a régi viccet, hogy hogy hívják a bárányok fürdőkádját, de senki nem nevetett rajta.

- Birkák ezek, nem értik  - mondtam neki vigasztalóan.

 3D-BK a Kilenclyukú hídnál

Elégedetten szemlélte a nemrég felújított hidat, majd napfürdőt vett a pásztorplázson. Valódi fürdőt nem kívánt, báránypofiját nem akarta a Hortobágy folyóba dugni, sem lábát benedvesíteni. Ki tudja melyik hullám alatt rejtőzik egy mindenre elszánt vízi bivaly?

 

 

3D-BK a tiszafüredi piacon

- Itt inkább ne mutogass, mert bevisznek téged a diliházba! - mondta a 3D-BK.
- Lehet, mondtam, de azóta hogy tavaly a biciklis turista felszerelésemben napokon át kajtattam itt klasszikus otthonka után, már úgyis mindenki ismer.
- És találtál? - kérdezte.
- Igen, a szomszéd faluban, de csak kínait, azok meg 20% pamuttal hamisítják.

 

3D-BK riválisra lel

Olyan csokoládé került az asztalra, ami a puszta ínyenceit azonnal eltérítette a báránykuglóftól. Mangalica töpörtyűvel töltött csokoládé. Felmerült bennem,  hogy legközelebb megalkotom a hungarikumok hungarikumát: a mangalicatöpörtyűs csokoládéval töltött báránykuglófot, túzoktojásból. Szőrét pacalból formázom. A hír hallatán 3D-BK sértődötten világgá  ment, a fent kijelölt úton.

3D-BK a lovak között

A lovak köztudottan buknak az édességre, így egy 3D-BK-val bármelyik pillanatban előfordulhat, hogy lovasbalesetben elveszíti a fejét! Különösen akkor, amikor az éjszaka folyamán kiscsikó jött a világra és ettől minden kanca amúgy is izgatott volt.
- Tisztára olyan, mint egy ma született bárány! - örvendezett 3D-BK a lovacska láttán.
- Ez elég rendes képzavar a te szádból, nem gondolod? -kérdeztem tőle. 

 

3D-BK a baromfi udvarban

Veszélyes helyzet volt ez is! A kiskacsa érdeklődése miatt 3D-BK szinte teljesen elszemtelenedett!

 3D-BK álmodozik

- Lehetnék-e egyszer aranyszőrű bárány? - kérdezte, miközben a vörös mangalica malacokat bámultuk.
- Persze hogy lehetsz, karácsonyra szerzek arany ételfestéket – mondtam neki - csak akkor fogalmam sincs, ki a fenének lesz rád gusztusa - de ezt már csak magamban mondtam.

 3D-BK nyilvános kivégzésen

- Nem vagyok puhány, hiszen elég tojás van bennem - mondta, és bátran odajött a leölt rackához. A rengeteg faggyút nem értette, minek kell az a birkabőr alá nyáron? De sajnos már nem volt kitől megkérdezni, a birkák meg hallgattak.

 3D-BK ebédre vágyik

Csakhogy zárt csárdában lehetetlen ebédelni, kivéve ha az ember, vagyis a bárány magas EU-s funkciót tölt be. Mondtam neki, hogy a zárt nagycsárdánál is van rosszabb, az olyan konyha, ahova hiába tekerünk el 20 km-t a csegei gáton, egy ideje már nem kapunk finom halászlevet. Rábeszéltem, hogy jöjjön át velem a Patkós csárdába, ahol szeretettel és finom ételekkel várnak bennünket.

 3D-BK a csárdában

A jószág vidáman ugrándozott a csárdaasztalon. Akkor még nem sejtette, hogy egy remek ebéd végén a legrosszabb is megeshet egy báránysütivel.

A látványt – őrült vendég hordozható báránykuglóffal – a pincér az erős napsütés számlájára írta.

3D-BK a puli oviban

Most még jóban van a bébipuli és a bárányka, de majd néhány hónap múlva a legelőn lesz nemulass! 

3D-BK biciklizik

Végre kipihenhette fáradalmait, tekerés nélkül csak ült a kosárban, mint egy fej káposzta. Bár ez a hasonlat nagyon megalázó egy báránykuglófnak...
Egyébként azért vág ilyen fancsali képet, mert megmondtuk neki, nem visszük ki a Tiszára, holott most van a tiszavirágzás. Ő maga is egyetértett azzal, hogy meglehetősen röhejesen festenénk vele, egy csónakban evezve.

3D-BK a természetvédő

Kuglóf létére aktívan kivette részét a túzokvédelmi programból, olyannyira, hogy a túzokok perceken belül elszaporodtak. A kutatók piedesztálra emelték a sikeres tudóst, közvetlenül a bárányfelhők alá!

3D-BK emberére akad és üt az utolsó órája

Egyszer csak megszólalt valaki, hogy most hogy elfogyott a túrós pite, a kirándulós brownie és a debreceni mézeskalács, vágjuk le a 3D-BK-t! Így történt, hogy pünkösd hétfő délután megszegtük főhősünket. Bátran hajtotta fejét a kés alá és még fejvesztetten is mosolygott. Húsa kellemesen édes és tömör volt. Nem morzsálódott, nem volt szíjas vagy száraz. Jól jött hozzá egy kis friss eperlekvár.

Köszönjük 3D-báránykuglóf az áldozatodat!

Báránykuglóf

A sütőt bekapcsoltam 180 fokra. A bárányformát kikentem olvasztott vajjal. 150 g vajat 150 g cukorral habosra kevertem, beletettem 4 tojás sárgáját, 200 g lisztet, fél zacskó sütőport, pár csepp vanília aromát, csipet sót és egy kis rumot. Külön felvertem a tojásfehérjét és beleforgattam a masszába.

A tészta kb. 80%-át foglalta el a formának, aztán sütés közben beledagadt. Érdemes egy tepsit vagy fóliát alátenni a rácsnak, mert az én báránykám is hm...hm..kieresztett egy kis tésztát valamelyik nyílásából, de azt diszkréten feltakarítottam.

Kihűlés után lepattintottam a formát és rácsra téve pihentettem. A díszítés egy fél tojásfehérje volt, porcukorral kikeverve, némi porcukor rászitálva, a szembogara pedig olvasztott csokoládécsepp, kb. 2 mg.

Korábbi kalandok a terepen:

Csárdareggeli

Csárdavacsora

Csárdaétel házhoz szállítás

A fekete báránykuglóf projekt