2008. július 25., péntek

All That Herbie!

Tegnap este találkoztam Herbie Hancockkal. Na jó, volt köztünk néhány széksor, de azt az idő majd szépen elkoptatja.

Mindez az 5. Veszprémi Ünnepi Játékokon történt, ami szerintem az ország egyik legszínvonalasabb fesztiválja. Hogy csak ezt a műfajt említsem, korábban volt hogy Wayne Shorter, Joe Zawinul vagy Bobby McFerrin bújtak elő István és Gizella köpönyegéből.

Miért is írok erről egy gasztroblogban? Mert Hancock első mondatában megemlítette a „good hungarian food”-okat, amelyeket a koncert végére sikerült megemésztenie. Ez nekem annyira tetszett, hogy hallatlanban megadtam a produkcióra az ötből a tíz pontot, és a továbbiakban könnyedén elengedtem fülem mellett a zenész és hangmérnök barátaim esetleges kritikus megjegyzéseit. Tanulság: legközelebb szakács barátokat viszek magammal, esetleg gasztrobloggereket.

Fontos kérdés még, hogy vajon hol ehetett a Mester? Bizonyos jelekből arra tippelek, hogy az Olíva étteremben, majd megnézem valamikor, hogy ott van-e a falon a fotója. Ha mégsem, akkor sajnálhatja.

2008. július 21., hétfő

Dalmátnak lenni jó!

Dalmátnak lenni jó, leszámítva azt a tényt, hogy geopolitikai szempontból az ember egész életében egy lőporos hordón ül. Él. No de annak a hordónak az alsó dongáit ugyebár az Adria nyaldossa, körülötte pedig vidám dalmata kutyák csaholnak.
Azt hiszem ez a képzavar tökéletesre sikeredett…

Dalmátnak lenni jó, mert az ember fazekában egészséges arányban keverednek a szláv, az olasz és a görög gének, valamint mindazoké a népeké is, akiknek kereskedelmi érdekeltségei valaha itt keresztezték egymást.

Dalmátnak lenni jó, mert az ember - dacára a sok turistának és a világörökségnek - nyugodtan tarthatja a szutykos grillsütőjét az ajtaja előtt, amire munka után csak rá kell dobni valami gyenge halat, némi sütnivaló paprikával.

Ha én dalmát lennék, minden nap leslattyognék a helyi halpiacra, fanyalogva mustrálnám a kínálatot, és azt mondanám, hogy „Toni kérem, maga szerint ez friss?! Nekem ne mondja, nem most jöttem a dagállyal!” Aztán mégis vennék néhány csillogó szemű és pikkelyű halat, hiszen „ó istenem mindjárt dél lesz!” De a ribarnicaról hazafelé megpihennék a pečenjarnicánál is, bekapnék ott öt guriga csevapcsicsát, valamilyen jóféle hazai sörrel. És amikor látnám, hogy házi kenyértésztából sült lapos cipóba teszik a finoman fűszerezett hamburgert, mindjárt másként gondolnék korunk átkára, a gyorsételre. Majd elnézegetném a parton, ahogy a nagy hullámok újra és újra kilakoltatják kőlakásaikból az apró rákocskákat, akik ijedten iszkolnak vissza amint lehet. Én is kapnék egy fröccsöt a következő körben, így csuromvizesen mennék haza. Addigra már tényleg dél lenne.

Ha dalmát lennék, én is kőházban laknék, zöldre festeném a zsalugátert, a tetőt hasított mészkőpalával fedném be, a sikátor fölé feszíteném szárító-kötelemet, amit csigával húznék át magamhoz, miután megszáradt és jódos tengerillatú lett a lepedőm. A sikátoromban lakókkal jó viszonyban lennék, áthallatszana hozzám minden örömük és bánatuk, és mindig érezném, hogy mit főztek.

Zsebkendőnyi teraszkertemben padlizsánt és levendulát nevelgetnék, az erős napsütés ellen kiwifából vonnám a kordont a fejem fölé, és amikor délutánonként a hűtött maraschino likőrömet szopogatnám a teraszon, alulról mustrálnám a gyümölcsök érettségét. A bejárat mellett zöldcitrom-fa és fügebokor terpeszkedne.

Ha én dalmát lennék, nekem is lenne egy szupertitkos ajvár-receptem, amit a nagymamitól örökölnék, ő meg az ő nagymamijától, az meg a sajátjától, az meg talán magától Marco Polo dédanyjától, aki Korčulán minden nap a kis Marco kezébe nyomott egy ajváros kenyeret és utána kiáltott: „Aztán ne csavarogj el túl messzire, galambom!”

Ha én dalmát lennék, magam készíteném a rétestésztát, összehaverkodnék valamelyik pásztorral, aki rendszeresen ellátna friss túróval, és a tőle kapott zsíros, sós, erőteljes túrót tenném a tésztalapok közé. Néha rakottan, néha pálmalevél-alakra hajtogatva.

Ha én dalmát lennék, én sem tennék annyi felesleges magánhangzót a vargányába, anélkül is ugyanolyan finom!

Ha én dalmát lennék, kipróbálnám az alábbi receptet, amit a minap találtam ki úszás közben: vennék egy sirályt. E madár sok halat eszik, tehát finom lehet a húsa. A mellét elraknám karácsonyra, a combját bepácolnám fokhagymás olívaolajban. Egy nap múlva rádobnám a rostra, közben makrélából párolással félpuha halhúst nyernék, azt összetörném és főtt krumplival, fűszerekkel, egy sirálytojással halgombócokat készítenék belőle. Amíg sül a comb, kisütném a halgombócokat olajban és mindehhez frissen megroggyasztott fokhagymás mángoldot adnék. A mellet ünnepnapon tintahalas tintamártással tálalnám. Bizonyos, hogy evés közben vendégeim felkiáltanának: Hm, sirály ez a kaja!

Egyébként lehet, hogy valamikor réges régen dalmát voltam, ezt érzem, valahányszor megpillantjuk egymást a tengerrel.

Vasárnapi ebéd, paradicsomos tészta-alapon


Dalmát plafon


Dalmát kerti plafon


Ha én dalmát lennék, hagynám a fenébe a baracklekvárt!


rendezte: Szergej Paradzsanov


Halpiacocska


A stílus maga a hentes!


Friss alapanyag


Sirály a forró műanyagtetőn


Ha én dalmát macska lennék, balkáni gerlét nem ennék!