2008. szeptember 17., szerda

Kóstoló a múlt hétről

Múlt szerdán a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum népes előadótermében ültem, és egy érdekes előadást hallgattam. Biztos voltam abban, hogy rajtam kívül rejtőzködik ott még számos álruhás gasztroblogger, akik majd hírt adnak a hallottakról. Most hogy egy hét eltelt, látom, magamra kell vállalnom a krónikás szerepét. Nem baj, szívesen teszem. Annál is inkább mert a könyv, amire szeretném felhívni a figyelmet, hamarosan harmadik magyarországi kiadását fogja megérni. Címe: Kóstoló a múltból. Az előadó pedig maga az író, Körner András volt.

Most illene azt írnom, hogy ő egy építész, aki nem utolsó sorban hobbiszakács is, de inkább ezt írom: elsősorban hobbiszakács, kultúrtörténet- és szakácskönyvíró, családtörténész, illusztrátor és feltételezem, hogy tiszteletbeli levéltáros és könyvtáros is. Mellesleg az Egyesült Államokban élő építész.


A könyv egy XIX. századi mosoni zsidó gabonakereskedő család életét mutatja be, a háziasszony Riza néni konyháján keresztül. Ő az író dédnagymamája volt, aki 1869-ben 19 évesen jegyezte le a recepteket, valószínűleg a saját édesanyja útmutatása alapján. Körner András pedig összefésülte a fennmaradt dokumentumokat a leszármazottak visszaemlékezéseivel, a recepteket átdolgozta a mai kor ínyére, és helyes illusztrációkat is készített hozzájuk. Engem különösen meghat, hogy az egyes receptek mellé lerajzolta az ételek képét. Erre lehet, hogy én is ráállok, mert amióta a blogot írom, rájöttem, hogy az ételfotózásnál kevés nehezebb dolog van a világon. Ja, hogy nem tudok rajzolni?... Persze számos zsidó szakácskönyv létezik, nem is ezért különleges ez a könyv, hanem azért, mert jó példa arra, hogy a történelemhez nem csak háborúk és békeszerződések tapadnak, hanem kindlik és flódnik is – utóbbiak amúgy is jobban ragadnak. Riza néni háztartásának leírása és receptjei történelmi forrásként mutatják be egy zsidó középosztálybeli család mindennapjait.

A könyv eredetileg angolul jelent meg, később fordították le magyarra és adta ki a Vince kiadó. Az én példányomat már olyanok is elolvasták, akik nem főznek, és még soha nem vettek kézbe szakácskönyvet. És még egy kultúrtörténeti ínyencség könyvszeretőknek: az utolsó lapon feltüntetik a tipográfiai stílust, és megemlékeznek Misztótfalusi Kis Miklósról. (Piros pont!)

Az előadás után kóstoló volt a jelenben. Én a sóletbe, a zsidó tojásba ( = lengyel tojás) és a mákos tetejű kalácsba kóstoltam bele. A flódnit csak megszemléltem, és belehallgattam a közönség vitájába, amely arról szólt, hogy vajon ehető-e így háromrétegűen, vagy csak akkor, ha négyrétegű?

2008. szeptember 15., hétfő

Őszi - rózsa - cukor - szilva

Lilahangya beültette a hangyát a fülembe azzal az ötlettel, hogy a szilvát rózsavízzel keresztezte, keresztelte. Azért is foglalkoztatott ez az eljárás, mert az egyik kollégám nemrég tért haza a görög „Kos” szigetéről, kezében egy üveg rózsa ízű cukorkával. Ezt szopogatjuk azóta is a kollégákkal, persze úgy, hogy valaki mindig telefonképes legyen. Ahányszor bekapok egy ilyen selymes testű párnacukrot, mindig mellbe vág az az erőteljes kép, hogy éppen most haraptam rá egy bolgár rózsaolajos fiolára. Egyébiránt a leheletet is kiválóan frissíti, és nem csodálkoznék azon sem, ha kiderülne, hogy afrodiziákummal van dolgunk.

Amióta a történelem viharai kitekerték őseim kezéből az utolsó hét szilvafát is, saját lábúlag kell szilva után koslatnom a piacon. Hiába, mára már csak a név maradt, s magozáskor a magány. Magad uram, ha szolgád nincs!

A gyümölcsöt még nyersen megöntöztem rózsavízzel, megszórtam kevés fahéjjal és cukorral, majd állni hagytam. Két óra múlva feltettem a tűzre, és kb. 1 órán át rotyogtattam. Finom virág- és gyümölcsillat lebegte be a konyhát. A vége felé még löttyintettem bele egy kis rózsát, hogy erőteljesebb legyen, majd zselésítővel javítottam az állagán, aztán üvegekbe töltöttem.

Nagyon izgalmas dzsemféleség keletkezett. (Róla nem készítettem fotót, mert látványa nem versenghet ezekkel.) Semleges fonott kaláccsal különösen hangsúlyosnak mutatkozott. Vittem a munkahelyemre is belőle, azóta felváltva szopogatják a cukorral.
Kik a virágot szeretik, rossz kollégák nem lehetnek!