Disznóság és pecsenye

- Te Anyus, húzd már arrébb a csontos karajodat, teljesen beszorultam ide a kökénybokor alá!

- Jól van, na! Különben meg elegem van abból, hogy állandóan megjegyzéseket teszel az alakomra! Látod mennyit hízókúrázok, de ezen a silány városi levegőn pillanatok alatt leszalad rólam az a néhány kiló!

- Na jó, ne haragudj, tudod hogy én így is szeretlek! Ígérem, ha kicsit összeszedjük magunkat, kiköltözünk végre az erdőbe!

- Te, úgy látom, ezek a vademberek ott abban a kő ólban nem is annyira vadak már! 

- Valóban, már egészen közel merek menni hozzájuk, tényleg nem veszélyesek. Még agyaruk sincs. Megdolgoztuk őket ezalatt a röpke két év alatt!

- Igen, most hogy kitapasztaltuk a szokásaikat, azt hiszem nincs mitől tartanunk. És lassan itt a tél, úgyis behúzódnak, nem bírják ezek a hideget sem.

- És az a nő, hát az annyira vicces ahogy tapsol meg kiabál!

- Az amelyik a virágoknak csak a felső részét szereti?

- Az az! Szerencsétlennek még egyszer sem jutott eszébe hogy beleharapjon egy frissen kitúrt virághagymába. Csigát is csak akkor eszik, ha egy séf elkészíti neki. Nem tudja mi a jó, mi a gumós zápfogra való! Na és amikor azt kiabálja hogy „sicc!”, meg hogy „menjetek innen”! Minek néz ez bennünket? Látott már Brehm osztályozást? Megáll a fejhús mellett az ész! 

- Én azért aggódom a malacainkért! Mi az a fekete kihúzható cső a kezében? Nem azzal ölik ezek egymást meg az állatokat?  

- Á dehogy! Azzal csak lemásolják a pofahúsunkat, aztán felteszik a pofakönyvre meg elküldik az önkormányzati vadfelelősnek, mintha azt egy kicsit is érdekelné a mi jelenlétünk. Komolyan mondom, hogy nem normálisak! Megérettek már a kihalásra! Minél jobban elszaporodnak, annál jobban elemberiesednek.

- Elküldik a másolatunkat? Na és a személyiségi jogaink?! Legközelebb fenékbe billentem őket a takonycsontommal! 

- Attól tartok van rosszabb is, mint a képmásunk hozzájárulás nélküli nyilvánosságra hozatala...

- Csitt...ne a süldők előtt!

- Ja igen...szóval… érezted te is időnként azt a furcsa szagot? Olyan mintha a zsírunkat sütnék!

- Szent Artemisz! Miket mondasz?! 

- Figyeld csak meg! A feketecsöves nő, ott az átlátszó ólban, időnként tüzet rak, és perceken belül átható disznózsír szag ömlik a kertbe. Múltkor meg furcsa hengereket sütött parázson, annak is tisztára olyan szaga volt, mint szegény megboldogult nagybátyámnak, amikor felzabálta a fokhagymaágyást.

- Eh, emberek! Te ...Apus, tennünk kell valamit! Még a végén minket is feldolgoznak!

- Rendben. Holnap végre a csülkömre állok! Sonkalábamon bedöcögök az önkormányzathoz és az állati jogokat védőkhöz. Feljelentem ezeket népirtás, zaklatás, személyi szabadság korlátozása miatt. Megindítom az eljárást, befogatom és elvitetem őket. Két nap alatt elintézik az ilyesmit. Védelmet a jogsertésnek!

Hirtelen sült disznókaraj, tésztasalátával

Néhány szelet karajt kiklopfoltam és besóztam, frissen őrölt borssal megszórtam és állni hagytam. A felforrósított olajba beledobáltam néhány vastag szelet új fokhagymát és addig sütöttem, hogy még meg ne barnuljon. Kivettem az olajból és lecsöpögtettem. A hússzeleteket lisztben megforgattam és megpaskoltam majd egyszer-egyszer megforgatva kisütöttem. Még tekertem rá egy kis borsot és rátettem a fokhagymát.

Tésztasaláta

Valamilyen könnyen villára tűzhető tésztát (pl. orsótészta) kifőztem és langyosra hűtöttem. Majonézt elkevertem jó minőségű zsíros joghurttal, sóztam, fűszereztem, apróra vágott lilahagymát és kockára vágott paradicsomot is kevertem bele. Lehűtöttem. Tálalás előtt megkevertem és még tettem hozzá az öntetből, mert elég jól beszívta a tészta. Kocka alakú desszertgyűrű segítéségével tálaltam.

Helyzetjelentés a vadonból

Értetlenül olvasom a vadak elszaporodásáról szóló cikkeket, mert nem értem hogy ha ez igaz, miért nem lehet úton-útfélen vadhúst kapni? Azt is nehezményezem, hogy a mi vaddisznónkkal bezzeg a kutya sem foglalkozik, igaz nincs is kutyánk, ha lenne, a közelébe sem engedném a mellettünk lévő elhagyott teleknek, ahol hónapok óta lakik egy vagy több vaddisznó. (Nem tudjuk pontosan mennyien vannak, de mivel egyszerre mindig csak egyet látunk, ebben az írásban x legyen egyenlő eggyel.) Lehet hogy mi hibáztunk, még időben celebesíteni kellett volna, ahogyan azt a gellérthegyiek tették a sajátjukkal, de mi nem akarjuk ország-világ előtt kakaóscsigával magunkhoz édesgetni a szerencsétlent, aztán online megölni, ahogy ez arrafelé történt. Legutóbbi akcióm annyi volt vele szemben, hogy felkértem a szomszéd terület kezelőjét, kaszálja le e magas füvet és javítsa meg a kerítést, ezzel is elősegítve az állat visszaszorítását eredeti élőhelyére. A kaszálás megtörtént, a virgonc disznó azóta akadálytalanul nyargalászik fel és alá az egyébként gyönyörű fekvésű telken.

Szarvascomb vadas mártással és házi knédlivel

Már szinte teljes a szimbiózis köztünk. Pénz hiányában az önkormányzat is erre buzdított bennünket, éljünk békésen egymás mellett, ismerjük meg a szokásait és osszuk fel a napot: az éjszaka legyen az övé, a nappal a miénk. Ezt lehet, hogy vele elfelejtették egyeztetni, mert rendszeresen látjuk szürkületkor és kora reggel is. Terveztem, hogy birtokvédelmet kérek a jegyzőtől, de erre kinevetett a vadász jogász barátom, mert szerinte probléma lesz a határozat kikézbesítésével. (Kicsülkösítés – ezt az új közigazgatási fogalmat ezennel levédetem!)

Az állatot az sem zavarja, hogy idén különösen sok vadételt főzök: változatos ragukat, tárkonyos leveseket, pörkölteket, sült húsokat mártásokkal –, melyeknek illatai dőlnek kifelé a  konyha szagelszívócsövén, hála a vadászoknak, akiktől sok finom húst kaptam. Remélem, hogy ezért nem várnak semmiféle ellenszolgáltatást, és valójában nem a mi disznónkra fenik a csövüket orvul – vagy engedéllyel. Mert azt nem engedem! Az önkormányzati vaddisznófelelőstől is csak azt kértem, hogy fogják be és szállítsák el, de ne öljék meg, hiszen már úgy hozzánk nőtt, valóságos családtag, és bár félek tőle, de ahogy múltkor összeakadt a pillantásunk, már a cukisági faktort is megéreztem benne. Na és azok a bájos hangok, ahogy a bokorban horkant és röfög, sajátságos bukolikus jelleget kölcsönözve az ingatlanunknak!

Szarvasborjú combja párolás előtt

Házi vadállatunk igencsak kikupálódott mellettünk, kedvenc irodalmi műve a Kőmíves Kelemen (reggel befoltozzuk a kerítést, estére széttúrja). Kedvenc költője Zrínyi Miklós, ez náluk állítólag kanról malacra szálló családi hagyomány. Finom érzékeny lélek, szereti a virágokat, virághagyma, gyökér nem marad feltáratlanul, és lehet hogy valami izgalmas dolgot rejt a füvünk is, amit imád feltúrni, én meg már többször végignégykézláboltam a feltúrt részeket, hogy hátha meglátom azt, amit keres, talán egy kis szarvasgombát vagy ilyesmit. Négykézláb, azon kívül hogy nagyon vicces látvány lehetek a bekukucskáló járókelők szemében, sokkal erősebben lehet érezni a disznótrágya szagot, ami átlebeg a kerítésen, meleg időben különös erővel. 

De ezúton üzenem neki, ha be merészel tévedni a konyhakertembe, VÉGE A BARÁTSÁGNAK MEG A JOGKÖVETŐ ÁLLAMPOLGÁRI MAGATARTÁSNAK! És garantálom, hogy onnantól már csak egy poszt születik róla! A címe ez lesz: Házi vadkan-tor száz recepttel. 

 addig is egy recept:

Vaddisznókaraj keletiesen

A két karajt és a darabka combot ezúttal egy keleties pácban áztattam néhány órán keresztül, majd egy vas edényben lefedve, alacsony hőfokon sütöttem. Amikor már kellemesen puha lett, a külseje pedig kérges, fél kg nagyszemű szilvát dobtam mellé. Pár perc alatt a szilva is megpárolódott. Tálaláskor a húst és a szilvát tálra szedtem, a pecsenyelevet leszűrtem, kicsit ízesítettem és kukoricakeményítővel besűrítettem.

A pác: 1,5 dl vörösbor, 3 ek. világos szójaszósz, 3 ek. sötét szójaszósz, 3 ek. halszósz, egy tk. összetört szecsuáni bors, 2 ek. rizsbor, kb. 3 dkg pálmacukor lereszelve, fél fej fokhagyma, 2 babérlevél, egy ujjnyi gyömbér felszeletelve, 4 csillagánizs.

A hagyományos sült céklát is ebben a páclében pároltam, majd lepirítottam. Nagyon érdekes és kellemes íze lett!

Feljegyzések a vadonból

fotó innen: hunting.parkerdo.hu

Nyáron még minden olyan egyértelmű volt, ott trónoltam magabiztosan a tápláléklánc csúcsán. A húsok feldarabolva, konyhakészen érkeztek: comb és karaj, mentek is be a mélyhűtőbe azonnal. Gyönyörű vörös színűk elbűvölt, előre örvendeztem a vad jellegzetes ízének, az adalékanyag-mentes természetességnek, annak az ünnepnapnak, amikor majd a vaslábosban kapnak egy kis vörösbort, borókabogyót, vagy erdei gombát, de az is lehet hogy gyümölcsökkel lesznek összeházasítva, akkor pedig az áfonya lesz a főszereplő, meg a sherry, de lehet hogy beáldozok egy kis calvadost.

Most meg már tél van, hideg, és az első hóval váratlan vendégek érkeztek. De nem darabolva, hanem elevenen, sőt virgoncan! Négyen. Elől döcögött az anyakoca, mögötte a három süldő. Nem cuki csíkos kismalacok, hanem izmos, februári születésű akcelerált kamaszok. Amúgy is fázós testemben meghűlt a vér, amint megpillantottam őket az ablakból. Eszembe se jutott hogy tulajdonképpen jónéhány porhanyós szűzpecsenye, remek vörös comb és isteni oldalas érkezett a házhoz, vagy hogy az ő orrukból is lehetne kocsonya, abból amivel éppen most túrják a havat, meg a nagy munkával elduggatott tavaszi virághagymáimat, vagy hogy makkoltatással micsoda jó minőségre tehetnék szert.  A házból követtem őket, minden ablakhoz odaszaladtam és próbáltam feldolgozni a látványt, hogy immár a rókák, egerek, erdei siklók és a baglyok után ezek is megérkeztek. Illetve dehogy! Ők vannak csak igazán itthon!

Hosszas telefonálgatással próbáltam szövetségeseket keresni, akik megértik hogy nem akarjuk bántani a hívatlan vendégeket, csak segítsenek megoldani a kitessékelésüket a városi élőhelyről. A vadász barátom, aki a nyári húsokat hozta, azt üzente, ne aggódjak, együtt lehet élni velük, csak sötétedés után jönnek elő. Az önkormányzati munkatárs előadást tartott a vadkerítések fajtáiról, amelyek egy közös tulajdonsággal rendelkeznek: nagyon drágák és igazából nem védenek semmitől, mert a vaddisznók furfangosak és erősek. A hortobágyi nemzeti parkos barátom aggódni kezdett, hogy szegény állatok veszélyben vannak a kertünkben, az épített környezetben. Így hát marad az állandó kerítésfoltozgatás és a biztonsági intézkedések foganatosítása, vagyis annak a begyakorlása, hogy ha este megyünk haza, a kertkapu és a bejárati ajtó közötti szakaszon folyamatosan fütyüljünk és rázzuk a kulcscsomót, lélekben pedig készüljünk fel egy esetleges találkozásra, ahol csupán néhány szabályt kell betartani: ne ijesszük meg az állatot; ne szorítsuk sarokba; őrizzük meg hidegvérünket (ha volt olyanunk valaha is); ne tegyünk hirtelen mozdulatokat stb. Tehát semmi pánik, agresszió, sőt, legjobb ha úriemberként viselkedünk, mert abban  a pillanatban mégiscsak mi képviseljük az egész emberiséget annak a két gombszemnek a tekintetében, ami ránk emelődik ott a garázs sarkánál, a formás kis agyarak között. Például így:

 - Áááá, üdvözlöm! Jól haladnak a túrással és a terasz összesározásával?
- Ó, igen! Csak bejöttünk a gyerkőcökkel hancúrozni egy kicsit.
- Csodaszép nárciszaim voltak ám! Éveken át szaporítottam, szedtem fel és dugtam vissza a virághagymákat...
- A nárcisz csak előétel volt, a tulipán és a vadgesztenye sokkal jobban ízlett a kicsinyeknek.
- Kicsinyeeeek? 70 kilósra saccolom őket! Nem túrnák ki a házatlan csigákat is, ha már itt vannak? Állítólag maguk azokat is megeszik.
- Ezeket az undorító vörös spanyolokat? Pfújjj! Pata Negra rokonaink szerint ezek súlyos hascsikarást okoznak.
- Tud arról, hogy itt minden - a kert, a ház, a benne lakó gasztrokalandor, azaz jómagam - Artemisz istennő fennhatósága alá tartozik?
- Persze hogy tudom, ahogy mi is! Egy vérből valók vagyunk! Bár hallottunk magáról olyan pletykákat, hogy karácsony este, míg mi itt a kertben elröfögtük a Csendes éjt, ön odabent a vendégeknek éppen honfitársunkat szolgálta fel, szalonnával és fokhagymával megspékelve, borókabogyóval, babérlevéllel borban párolva, majd olyan áfonyás mártást kínált hozzá, amihez előzőleg hozzászűrte a pecsenyelevet. De olyan udvariasnak és jószándékúnak tűnik innen a garázs sarkától, hogy ezt teljesen kizárom.
- Óóó, persze, fel ne üljön ezeknek a celebpletykáknak! Megengedi? Valami kis makkmorzsát lesöpörnék innen a bal agyaráról...
- Nagyon kedves. Hmmm...röff...nincs kedve egy kis bőrkontaktushoz?
- Hát kedvem még csak lenne, de időm nincs, vacsorát kell készítenem a családnak. Vegetáriánust, ahogy mindig.
- Ó, igen, megértem. Nálunk is első a család! Örülök hogy összefutottunk.
- Akkor viszlát! Máskor is legyen szerencsénk!