Mert mindjárt útba esnek azok a fránya linziek! Elegendő csak találomra leparkolni pont azon a téren, ahol a bio vásár van és még szinte ki sem teszem megmacskásodott lábaimat a járdára, amikor rögtön a kezembe nyomják a „Kis főzőfüzet tavaszra” valamint a „Kis főzőfüzet nyárra” című könyvecskéket. Nem-nem, kérem, én ide pihenni jöttem meg a kultúrát magamba szippantani, hagyjanak békén ezekkel a főzőizékkel…de várjunk csak, mi ez itt, egy raklett gép? És ez a sajtos stangli…meg ez a sokféle házilekvár…és egek micsoda sonkák….Na kóstoljuk csak meg!
A szabadságra menés Svájcban már sokkal simábban ment, mert azt tapasztaltam, itt kevés stimuláció éri a magyar ember ízlelőbimbóit. Az indiaiakét meg pláne, akik mellettünk ültek egy luzerni étteremben és jelezték a pincérnek, hogy most már hozzon valami fűszert, amit rászórhatnak az ételre! Viszont a kis falusi éttermekben többféle rösztit ajánlanak, az egyikben elő is kaptam a jegyzetfüzetet, hogy kimásoljam az étlapról a kínálatot: sima, tojásos, sonkás, sajtos „überback” módra.
De ne legyek szigorú, hiszen ebben az országban tehettem meg azt a világrengető felfedezést, mely szerint az ementáli sajthoz az Emmen folyó völgyében („tal”-jában) értenek a legjobban. Ahhoz képest, hogy Brüsszelen kívül esnek, elég rendesen pusztulnak a környéken a hagyományos családi gazdaságok. Szomorú pillanat volt, amikor végre megtaláltam az egyik híres sajtműhelyt és bekukucskálva az ablakon akciós mosógépvásárt láttam. A szomszéd néni csak legyintett, hogy ezek már két évvel ezelőtt megszűntek, nem jó az információm. A kert végében álló gyönyörű sajtszárítójukat bevéstem a retinámba, ki tudja, ha legközelebb erre járok, talán már fittnes központtá lesz átalakítva. Jaj, gyorsan el kéne menni Appenzellbe és Gruyèresbe – ötlött fel bennem – mielőtt ott is végleg lenyomja a tejipart az elöltöltősök új generációja!
Hogy mennyit értek még a sajtok az autó csomagtartójában, azt még az is tudni fogja, aki majd tőlünk vesz használt autót!