"So when you really love me
Darling bring me Edelweiss"
Ahogy elpukkannak szilveszterkor a pezsgők – bár igazi gasztrokalandor nem pukkantja, hanem az üveg fenekét finom jobbra-balra elfordítva, majd az utolsó pillanatban a dugón is tekerve egyet, szolid pisszenést facsar csak az üvegből – az év első perceiben már arra gondolok, pár hét és kezdődik a magvetés!
|
Függőkert félidőben |
|
Betakarítás után |
Lehet, hogy kívülről ónos eső fedi a kertészeti boltok kirakatát, de belül már megindul a pezsgés, kezdik kitenni a vetőmagválasztékot, dughagymákat, lemosó permetszereket. Ilyenkor találkozhatunk sorstársainkkal, elcsíphetünk egy-két, a levegőben szálló jótanácsot, vagy mint tavaly februárban velem történt a Moszkva téri üzletben: beleütközhetünk egy nyolcfős japán turistacsoportba, akik vetőmagokat vásárolnak. Bár, lehet hogy nem is voltak igaziak, hiszen csak egyikük fényképezett.
|
A keltető |
|
Ha összegyűjtjük a magokat, kevesebbet kell költeni az év elején |
Tavaly februárban teljes felszerelésben – úgymint vetőmagok, palántázó-eszközök, tápkorongok –, álltam a startvonalra, elültettem a palántázóba a magocskákat és boldogan dörzsöltem a tenyeremet, a mihamarabbi kiváló terméseredményben reménykedve. De éreztem, hogy valami nem fog stimmelni, ezért párhuzamos tevékenységként belehúztam a vad- és dísznövénykertészetbe is, és jól tettem! Az egyetlen sikeres üzletág volt 2015-ben. Ugyanis 2015 a vetőmagosok fekete éve volt.
|
Saját termesztésű vadvirág |
Bárhova mentem, a Nyírségtől az Őrségig, valamennyi kertészkedő sírt-rítt a satnya vetőmagok miatt, mert hogy alig kelt ki valami. Az én kis tetőkertemben is csak a retkek vitték a pálmát (?), míg odabent a magok hónapokig meg sem nyikkantak. Már éppen ki akartam dobni őket, amikor mégis meg-megindult néhány. Így aztán csak lett paradicsom is, de jelentős csúszással az előző évekhez képest.
|
A retek jól teljesített |
|
A petrezselyemben elbújni sem lehetett |
Susanna Laknertől olyan ajándékot kaptam, amellyel lehetőségem nyílt a "zsebkertészkedés" kipróbálására és ennek, valamint odaadó szakértelmemnek köszönhetően a sötét és nedves kertben havasi gyopár kezdett virágozni. Aki nem hiszi, nézze meg ezt:
|
A zacskóba csak vizet kellett önteni és várni néhány hetet, majd óvatosan kiültetni a palántákat |
Ütős téli tészta
Ilyen helyes kis paprikákat idén is sikerrel termeltem, majd megszárítottam és felfűztem; megszárítva chilipelyhet készítettem; egyben lefagyasztottam; savanyítottam.
Egy kis fej vöröshagymát kockára vágva megfuttattam egy kis olajon, rádobtam egy 15 cm-es kolbászdarabot kockára vágva és hagytam hogy kiadja a zsírját, belekarikáztam 2 paprikát. Erre tettem egy fél kínai kelt csíkokra vágva, és megvártam míg megfonnyad és átjárja a kolbászos csípős zsír.
Fodros metéltet kifőztem és beleforgattam a raguba. Megszórtam (nyáron lefagyaszottt) apróra vágott korianderlevéllel.