Trinity mint a
28. VKF! házigazdája kérdezte, hogy mi jut eszünkbe a szüretről?
Nekem az, amikor összejött a tágabb család és az ismerősök, de a legnagyobb szőlőnk fénykorában gyakran napszámosokat is kellett hívni. Igen, a szocializmus alatt is léteztek napszámosok! Gazdag reggelivel indult a nap, a felnőttek pálinkával is alapoztak, aztán uzsgyi a sorok közé! Délelőtt a szakács-vénájúaknak köszönhetően már rotyogott az üstben a „szüretes pörkölt”. Ez ugyanaz volt, mint a pincepörkölt, vagyis a krumplit is belefőztük a végén a marhapörköltbe. Valamelyik évben szinte ehetetlenre sikeredett, mert mint a nyomozás később kiderítette, mindenki aki arra járt, öntött bele egy kis vörösbort. Csak az íze miatt. Ebéd és heverészés a nagy diófa alatt zajlott, kisgyermekek számára külön program volt a hason csúszás az embermagasságú hordók tetején.
Az is szüreti emlék, amikor mint környékbeli gimnazisták, minden ősszel ki voltunk rendelve szőlőt szedni egy hétre a Balaton-felvidékre. Itt láttam először hidraulikus prést és nagyüzemi darálót, acél bortároló tankokat. Hihetetlenül kiábrándító volt a családi pincék romantikus kézi ketyeréihez képest. Diáktársaimmal otthoni szendvicseket ettünk, lajtos kocsiból ittunk és bámultuk a Balatont, amit már az érettségi szünetben birtokba szoktunk venni. Hideg idő soha nem jelentett akadályt.
A tervgazdaságnak meg kellett felelni, szigorúan számolták, hogy ki mennyi ládát termel a konténerbe. Egy, egy legény volt csak a brigádomban, aki végig szabotálta a munkát, leginkább metszóollójával vagdosta a leveleket, szőlőfürtökkel dobálta a szomszédos brigádot, amelynek tagjai erre heves ellentámadásba lendültek. Ő ma a legsikeresebb borkereskedő cég második embere és tulajdonosa. Nincs olyan érettségi találkozó, hogy ezt ne dörgöljem az orra alá, de azonnal leszállok róla, mikor behozza a buli helyszínére azt a néhány karton bort. Nem is akármilyent!
A VKF!-en legszívesebben az általam sokszor készített „Sertésborda vincellér módra” című opus-szal indulnék, de ezt már tavaly a blogon megénekeltem. Akinek nem volt ma semmi öröm az életében, javaslom hogy
kattintson ide, holnap pedig főzze meg ezt a fantasztikus ételt!
A „Badacsonyi borban sült csirke” receptjét egy régi szakácskönyvben találtam és kicsit átalakítottam. Főleg azért, mert gombával kellene sütni a pálinkás – boros csirkét és ez nekem valahogy nem áll össze az ízlelőbimbóimon. Múlt héten kőszegi barátaink voltak nálunk, akik badacsonyi bort hoztak ajándékba – nem lepne meg, ha ezek után a híradások a helyi poncichterek tömeges öngyilkosságáról számolnának be! De legalább nem kellett badacsonyi bort hajtanom, hanem csak egy csirkét vettem a piacon. A bor ottonel volt, ettől idegenkedtem kicsit, mert nekem az ilyesmi túl édes, de végül nagyon jól ment a lágy csirkehúshoz.
(Azon sors verte olvasóim számára, akiknek eddig még nem adatott meg, hogy kőszegi kocsmákban vörösborozzanak és hozzá zsíros kenyeret egyenek erős paprikával, elmondom, hogy a poncichter szó jelentése ez: Sopron- és Kőszeg-környéki német szőlősgazda, aki a szőlősorok között babot is termesztett. A Bohnenzüchter (babtermesztő) szóból előbb-utóbb poncichter lett.)
Badacsonyi borban sült csirke
A csirkét nagyon gyengén besóztam, törkölypálinkával megmasszíroztam, végül a belsejébe is öntöttem vagy fél decit. Így álldogált kb. egy órán keresztül. Három fej közepes nagyságú vöröshagymát apróra vágva vajban megpároltam. Kb. 10 dkg szalonnát kockára vágva megpirítottam és amikor kisült a zsírja, összeöntöttem a hagymával. Két teáskanál szárított tárkonyt kevertem vele.
A hagymás keveréket belekanalaztam a csirke hasüregébe, mély tepsibe fektettem, a zsiradékot pedig kívülről rácsorgattam. Kevés bort öntöttem alá, beledobtam két babérlevelet és lefedve a sütőbe toltam. Gyakori locsolgatással sütöttem, az utolsó negyedben levettem a fedőt róla, hadd piruljon. Amikor szükséges volt, pótoltam a bort alatta. Miután kivettem a sütőből, 30 percig hagytam pihenni, de közben még meglocsolgattam a pecsenyelével. Párolt rizzsel tálaltam, a borválasztás nem volt kérdéses.