A szabadság lehelete, meg az enyém a sajt után

Látom, a gasztrobloggereknek is kellett egy hét mire megették az ünnepi maradékokat, hiszen érzékelhetően lelassult az új posztok közlése, de most már mindenki megint süt-főz! Én még a maradékoknál tartok, pl. a sült malacból hússaláta lesz, megdobva egy kis lilahagymával, de hogy a balzsamecetes sült bébicéklával mit tegyek, azt nem tudom. Finom volt, de nem mondhatnám hogy éles látványkontrasztot alkotott a párolt vöröskáposzta mellett. Lehet, hogy csak simán bedobom a mélyhűtőbe a birkanyáj mellé. És még túl kell élnem azt a pillanatot is, amikor kinyitom a dobozt, amiben a karácsonyi munkahelyi bulira készített halkrémem maradéka lapul. Ezt most nyomták a kezembe a kollégáim azzal, hogy vigyem már haza, de itt ki ne nyissam, mert teljes létszámú leépítést nem terveznek.

Addig is elmondom, hogy én meg hogy jártam. Vagyis nem jártam, hanem álltam, álldogáltam az egyik Culinaris bolt édességes polca előtt. Egyszer csak éreztem, ahogy a bokámat körbeöleli valami, egy 18 éve ismerős áramlat...igen-igen ez a szabadság lehelete! Lehajoltam a legalsó polchoz és felfedeztem, hogy mindez egy Bazooka Joe rágógumis dobozból ered! Meghatódtam, hiszen éppen a minap került elő gyermekkori rágóspapír-gyűjteményem, amiben a Bazooka is képviseltette magát, bár a mi kis füstös iparvárosunkban ilyen rágógumit soha nem árusítottak, de valahonnan mégis került néha egy-egy darab, vagy legalább a papírja, benne az elengedhetetlen képregénnyel. Ezeket rendezgettem szocialista óvodásként, s egy bányásznapra kiadott fémdobozkában archiváltam őket, miközben a Varsói Szerződés csapatai ott gyakorlatoztak az erkélyünk alatt, a játszótér közelében. Talán ez volt ez egyetlen komoly tevékenységem a korabeli demokratikus ellenzékben, csak akkor még nem tudatosult bennem.

És most egyszerre csak itt van, egy egész dobozzal! Remegve szorítottam magamhoz a pénztárnál és alig vártam, hogy a boltból kilépve rögtön a számba tömjek egyet. Nagy szám van, de mondhatom, alaposan kitölti már egy darab is. Szerencsére ismerős nem jött szembe, nem kellett köszönnöm senkinek, viszont ahogy kilélegeztem a téli hidegben, megtestesülve láthattam a szabadság leheletét. Fújtam lufit, nem is kicsit, ebben határozottan jobb ez a márka a többinél. Mit tudják a gondtalan amerikaiak, milyen érzés ez! Örülök hogy happy end lett a rágós történet, ahogy ez a szabadság hazájában lenni szokott.

És még egy piros pontot kiosztottam a Culinarisnak: a személyzeti politikájukra. Ugyanis egy dobozka francia rúzsos sajt kapcsán beszélgetésbe elegyedtem a vagyonőrzéssel megbízott úrral, és mondhatom, komoly szakemberre vagy legalábbis egy ínyencre akadtam a személyében! Ez a sajt-téma annyira összehozott bennünket, hogy a végén egymás vállain sírtuk ki magunkat, mert elkeserítő, hogy sehol sincs már olyan igazi, régi Pálpusztai. Tudjátok, olyan, ami magától elindult a konyhaasztalon.

szakirodalom: www.bazookajoe.com