Favágók és túlélők helyes táplálása

Favágók, rőzsegyűjtők és túlélők minden családban vannak, csak nem biztos hogy tudják magukról, hogy ők azok. Ezért mindenképpen készüljünk fel ellátásukra, hogy amikor mégis magukra öltik e szerepeket, azonnal legyen mihez nyúlnunk a konyhában.

Konyhaablak - december 2.

túlélés 

Tehát amikor előáll az az élethelyzet, hogy az ember éppen hazafelé tart az ónos esőtől sújtott utcájába és a rendőrök elállják útját azzal, miszerint „az utca életveszélyes, szíveskedjék nem hazamenni”, akkor irány a sarki kisbolt! Ha az előző években rendes vásárlóként viselkedtünk, és sikerült normális emberi kapcsolatot kialakítanunk az eladókkal, akkor azonnal előkerül a frissen sütött pogácsa, meleg tea és a fűtött mosdó szabad használata. Egy kis túlélő fiúcska még akár egy meggybefőttet is bekanalazhat!

reggeli

Az első nap reggelije kiesik, hiszen a ház lakói az éjszakát éberen töltik, hallgatják a leszakadó és a ház felé zuhanó fák hangját, imádkoznak a lehető legkisebb kárért, lemennek beszélgetni a tűzoltókkal, nyugtatgatják a háziállatokat stb. Tehát reggel csak egy tejeskávéra van erejük és egy gyors bejárásra a kertben. Javasolt öltözet: meleg ruha, hegymászóbakancs, munkavédelmi sisak, sísisak. 

Két nappal később, amikor megkezdődnek a helyreállítási munkálatok – azaz az ember átmegy a szomszédba és hazahozza saját elkóborolt fáit, azokat összevágja, halomba rakja –, na akkor kell alaposan felkészülni kalóriával, és ilyenkor jöhet reggelire egy remek füstölt halas kapros krém, öregtésztás kenyérrel, orosz mustárral. (Akkor orosszal, ha a hal is orosz boltból származik, különben megteszi a hétköznapi dijoni is.)

ebéd

Favágás után: hús, hús, hús, kalória, kalória, kalória! Jó ha van a mélyhűtőben egy malackaraj és némi csülök, ezek egymás mellett szépen megsülnek, míg kint folyik a munka, de azért tálalás előtt dobjunk össze egy igazi téli mártást is! Legyen ez a tormás mustáros almamártás, amibe belekerülhet minden, amit a hobbiszakács beleillőnek gondol (tejszín, fűszerek, calvados stb.).

italok

Bizony katasztrófa helyzet után fogy az alkohol! Eleinte idegnyugtatóként, majd a hideg elleni védőitalként, aztán a kéthetes internet, telefon- és tévészolgáltatás elmaradása idején az unalmas téli estéken, amikor az ember csak nyomtatott könyveket olvas, forralt bort kortyolgat, majd korán lefekszik.  Néha megint előkerül az erősebb rövidital, a telekommunikációs szolgáltatókkal való ordítozás után.

(Ez a poszt azért jöhetett létre, mert a mai napon, azaz 12 nappal a káresemény után, az internet- és telefonszolgáltatók gyors reagálású erői váratlanul kiszálltak a helyszínre és ideiglenes(?) bekötést alkalmaztak. A tévéhez nem nyúltak, mert az külön nem lett bejelentve. Majd ha be lesz, akkor ismét kijönnek. De a „saját levében” szerkesztősége amúgy sem tervezett tévéműsort a fent nevezett témáról, így a kutyát sem érdekli a tévéjük, maradnak a nyomtatott könyvek és a forralt bor.)

Tormás mustáros almamártás

4 savanykás almát a nagy-lyukú reszelőn lereszeltem, és kevés vajon párolni kezdtem. Belereszeltem egy fél tormagyökeret, belekanalaztam egy evőkanál magos mustárt, ment bele negyed citrom leve, egy löttyintés calvados, só, két tekerés bors, őrölt koriander és fahéj. Levettem a tűzről és amikor kihűlt, hozzákevertem két deci enyhén felvert tejszínt. Megkóstoltam és még tettem hozzá a fűszerekből, ha úgy ítéltem meg hogy szükséges. Édesíteni is lehet, mézzel leginkább. Enyhén megmelegítve tálaltam a húsok mellé, krumplipürével. Ha nagyon folyós lenne a mártás, kukoricakeményítővel lehet sűríteni. 

Dupla zöld

 

Zöldül a kert! Ahogy megjöttek az igazi április esők, megindultak a magok a földből, jelezve a kertésznek, hogy elmehet a fenébe a csapvizével és a locsolócsövével együtt, mert ami abból spriccel kifelé, az nem eléggé finom egy érzékeny lelkületű növénynek. Zöldülésben a paradicsom palánták vezetnek, mert a magjukat már február elején elvetettem. 

A palántákat edzeni kell, ez köztudott. Több héten át az volt az edzésterv, hogy ha jó volt az idő, reggel kitettem őket, este meg behoztam, közben sokat emelgettem, hajolgattam, rakosgattam, átmásztam az erkélykorláton, majd vissza. Most látom így leírva, hogy kinek is az edzésterve ez tulajdonképpen?! Ők közben kényelmesen ücsörögnek a cserepeikben, támaszkodnak a karóknak és várják a kiültetést, de ezt a fent említett áprilisi esők jelenleg hátráltatják. Addig is a csőszre bízom a palánták őrzését. Ő kicsit lusta és kövér, de fél szemét mindig a növényeken tartja. 

Findusz, a csősz

Palántanevelde

Ha a másik szemét meg a kerti papucsomon tartotta volna, akkor nem tűnt volna el a pár fele még ősszel a teraszról. 

Őszi fél papucs

A kerti papucsnak különben a világon semmi értelme, mert kertbe kertésznadrágban és bakancsban vagy csizmában kell menni, de a papucs arra kiváló, hogy az ember belelépjen és kilépjen egy kis zöld-fűszerért. Na de hogyan, ha a fránya vaddisznó vagy valami egyéb játékos jószág ellopja a papucsot? Tavalyelőtt is eltűnt az egyik fele, de pár nappal később megtaláltam a kerítés tövében. A mostani veszteség viszont végleges. De mit csinál az a vaddisznó-populáció – amelyikkel már két éve együtt élünk – egy fél papuccsal? Állítólag okos állatok, az összes vadász ismerősöm ezt állítja, de hogy számolni nem tudnak az biztos! Mert ezzel a lopással nekem csak egy papucsom hiányzik, nekik bezzeg tizenöt! (Összesen tizennyolc csülkünk van, csak az enyémek nem vadak.) 

Már lemondtam arról, hogy az önkormányzat segít megszabadulni tőlük, néha csak úgy megszokásból írok a vadfelelősnek egy e-emailt és ennyi. Gondolom, a leveleimet kinyomtatják, feltűzik egy faliújságra és a délutáni kávézás közben térdüket csapkodva hahotáznak rajtam. Bizonyára gúnynevem is van már, de ezt nem akarom tudni. Közben esténként, amikor az állatok rajtunk keresztül vonulnak át a szomszédba túrni, kilépek a teraszra és tapssal, füttyel elzavarom őket. Először megnyúlt pofával megnéznek, majd menekülőre fogják és nekiiramodnak a lejtőnek. Megható, ahogy bevárják egymást, minden akadály után visszanéznek, hogy átjutott-e mindenki. Mindig megindít ez a disznóságos viselkedés, ez a kondaszellem.

Spenót, zöld, papucs (új!)

Piros!

A legzöldebb zöld egyelőre a tavalyi petrezselyem és az idei spenót. Nagyon gyakran készítek mártást a petrezselyem zöldjéből, halételekhez szinte mindig. Most, amikor jó kis csípős rántott csirke szárnyakat sütöttem, aminek a bundája összetört kukoricapehely és a szilveszterről maradt tortilla morzsája volt, az jutott eszembe, mi lenne ha a zöldség gyökerét is felhasználnám a mártáshoz?

Dupla petrezselyemmártás

Öt szál petrezselyemgyökeret kockára vágtam és két diónyi vajon egy kis vízzel puhára pároltam. Összeturmixoltam a főzőlevével együtt, visszatettem a tűzre és beleszórtam egy csokor apróra vágott zöldpetrezselymet. Forraltam egy kicsit, hogy a zöldjéből is kijöjjenek az ízek, majd besűrítettem kukoricakeményítővel. Megsóztam és pár csepp citromlével ízesítettem. Egészen más az íze, mint a zöldjéből készült változatnak, erőteljesen átjön a gyökér édes, fűszeres íze, amit annyira szeretek.

A szószos tálka az Artemisz kiadó karácsonyi ajándéka!

Libabonbon

Miközben egyre többen kutatják, hogy az étrend miként járul hozzá a negatív pszichés állapot kialakulásához, én továbbra is azt keresem, hogy a pozitív állapotot mi segíti elő. Nagy befektetést nem igényel a kutatás, megkérdezem a vizsgált személyeket hogy mit szeretnek enni-inni, illetve a magamon végzett kísérletek során ráfókuszálok az agyam által elővetített finomságra és már ugrok is azt elkészíteni. Tudományos tényként megállapítom, hogy ez a vetített kép mindenkinél más és más, van akit a halkonzerv tesz boldoggá, van akit a csokitorta. De mit egyen a húsevő, ha édes kis finomságra vágyik?

Mostanában sajnos rájár a rúd a húsevőkre, ahogy a fehérliszt- és cukorevőkre is, de azt üzenem magunknak, tartsunk ki, nem született még olyan tény a táplálkozástudományban, ami előbb-utóbb meg ne dőlt volna, úgyhogy zsírra fel barátim! Egye mindenki azt, ami boldoggá teszi! Együnk libabonbont! 

A libabonbon a libasült és a gumicukor találkozása a konyhapulton. A hús sütése után szűrjük le a finom libazsírt, amit később házikenyérre kenve lilahagymával elfogyaszthatunk, ha még kéjesebb érzésekre vágyunk, a tányért helyezzük az asztalon heverő életmód magazinra. De eltehetjük a zsírt hűvös kamrába vagy a hűtőszekrénybe is, hogy aztán kéznél legyen mint finom főzési alap. Haladó hedonisták süssenek krumplit benne! De szerencsére még ott a pecsenyelé, benne a fantasztikus pörkanyagok, amikre már rágondolni is gyönyörűség. Amennyiben nem készítünk belőle egy remek mártást, lehet belőle akár "bonbon" is. Csak szűrjük le, hogy viszonylag tiszta legyen, kicsit melegítsük fel és töltsük formába. Néhány óra alatt megdermed. Szép látvány, nem rontja a fogakat, cukorbetegek, tej- és lisztérzékenyek is fogyaszthatják. Zselatintartalma jót tesz a kötőszöveteinknek, ez nem biztos hogy igaz, de nagyon jól hangzik. Meleg pirítóson érdemes szétnyomni. Ha senkinek sincs hozzá gusztusa, akkor mégiscsak dobjuk bele abba a bizonyos elmaradt mártásba, és forraljuk be egy kis vörösborral, vagy sherryvel. Utóbbiak biztosan elősegítik a boldogságérzést, rövid ideig biztosan.

Leves az ereszcsatornából

A cím szándékosan félrevezető, ezzel kívánom idecsalogatni a szenzációéhes olvasókat. De előtte végig kell olvasniuk a bevezetőt.

Több éve sikeresen működő konyhakertem másodlagos hasznot kezd termelni: helyettesíti az általam sosem látogatott edzőtermek elmaradt hatását.  És mindezt ingyen! Jó időben naponta végigguggolom, hajlongom a kertet, szurkapiszka szerszámommal lecsapok minden haszontalan növényre (igyekszem a dolgok gyökeréig hatolni). Ezen mozdulatok kiválóan fejlesztik a vádli- és combfeszítő izmokat. A paradicsomokat is körbekúszom, kötözgetem, mert roskadoznak önmaguktól. Én is, szinte leszakad a hátam.

A csillagtök (patisszon) idén olyan cselt eszelt ki, amivel korban még nem találkoztam: átbukott a garázs mellvédjén és csillárként lecsüngő terméseket nevel. Egyesek elbújnak az ereszcsatornában és ott hizlalják magukat, csendben, észrevétlenül. A betakarításnál ki kell másznom a tetőre és egyik kézzel kapaszkodó, a másikkal patisszon-leszedő mozdulatokat kell végeznem, megannyi izmot megtornáztatva ezzel. A makacsul beragadó termésekhez segítő kezeket kell hívnom, egyikünk szétfeszíti a csatornát, míg a másik kioperálja a huncut csillagtököket. A minap megelégeltem a veszélyes egyensúlyozó gyakorlatokat és úgy döntöttem, ráállunk a zsenge, azaz a csatorna méreténél kisebb tökök nagyüzemi fogyasztására.

Eleinte töltött tökként végezték az elvetemültek, legutóbb néhányan levesként. Kifinomult ízérzékem időnként érezni engedi a csatorna fém anyagából a tökökbe átszublimált plusz ízt. Azt a semmihez sem hasonlítható, a piacon sosem kapható oxidos bukét. Az ereszcsatorna pedig ellazulva, megtisztulva végre ismét önmaga lehet.  

Kapros csillagtökleves

Öt kis tenyérnyi csillagtököt megpucoltam, kockára vágtam és kevés vízben feltettem a tűzre. Dobtam bele egy közepes fej félbe vágott vöröshagymát is Amikor már majdnem puhára főtt, sót és egy marék apróra vágott kaprot szórtam bele. Két ek. tejfölt elhabartam benne, de lisztet nem tettem bele, mert a töknek amúgy is van valamiféle kocsonyás anyaga, az éppen eléggé besűrűsítette. Egyet forraltam rajta és kész volt. Hidegen is finom lehet.

Töltött patisszon

A tököket 2/3-ad részüknél keresztben elvágtam, kivájtam és félig megpároltam. Durvára reszelt vörös cheddart tettem beléjük, erre lapátoltam a szokásos darált húsos-rizses tölteléket, amiben a zsálya volt a meghatározó íz. A kalapokat visszaillesztve sütöttem őket, kevés vizet alájuk öntve, hogy párolódjanak is. Kapormártással tálaltam.

Unalmas hal izgalmas tésztadobozban

 

Unalmas halat, csomagoljunk izgalmasan! – tartaná a mondás, ha lenne ilyen. Az áruházi tőkehalról van szó természetesen, de megmenekültünk az unalomtól, mert ráakadtam az utolsó adag mélyhűtött mángoldra, amit  némi forró vizes kezelés után alaposan lecsöpögtetve, kinyomkodva tettem el még ősszel. Meglepő, hogy ez a levélzöldség mennyire jól bírja a megpróbáltatásokat, egészen friss hatása volt amikor felengedett. A kertben még tartja magát, átvészelte a telet, de olyan állapotban van szegény, hogy ha arra megyek, inkább becsukom a szememet, mert nem akarok az elmúlásra gondolni így tavasz elején. Viszont érdeklődve várom, hogy tényleg kétéves növény-e?

Az izgalom pedig azzal lett előgerjesztve, hogy leveles tésztából készítettem akkora dobozokat, amekkorák a halfilék voltak. A nem túl vékonyra nyújtott tésztát kivágtam derelyevágóval, (hogy szép csicsás legyen a széle), a doboz leendő fedelét finoman bekarcoltam, mert ha megemelkedik és megsül a tészta, ezt viszonylag könnyen le lehet feszegetni.

A halfiléket  - balatoni stílusban - paprikás lisztbe forgatva sütöttem meg kevés olajban és vajban, de nem csöpögtettem le nagyon, hadd áztassa el egy kicsit a dobozát. Alaposan megraktam mángolddal, meglocsoltam fokhagymamártással, majd rátettem a tetőt. Még az is kapott egy löttyintést, illetve a maradék mártást külön kínáltam.
 
Volt nagy öröm, meglepetés, kukucskálás, meg minden! Talán még válogatós kisgyerekeket is meg lehetne  így etetni hallal és zöldséggel, de mi itthon nem tartunk olyat. Mármint válogatós gyereket.

Halak egyéb tartókban:
Doboztalan paradicsomos makréla 

Hal a lecsón 

Fogas az ágyon

Magyarország – Lyon 1:1

Az összecsapást egy csendes farsangi szombaton tartották meg. A Csöröge (becenevén forgácsfánk) otthonában fogadta a Lyoni Fánkot. A barátságos mérkőzés éles küzdelmet hozott. A tét nagy volt: ki a jobb? Ki marad a köztudatban? A hagyományos Csöröge vagy a Lyoni Fánk? Ki tud-e lépni a magyar szurkolótábor a megszokott ízvilágból, vagy inkább ragaszkodik a hagyományokhoz?

 

A gyúró véleménye szerint már a kezdéskor komoly különbségek voltak a versenyzők között. A magyarnak az összetételéből fakadt szikársága végig megmaradt, míg a francia a beléje gyúrt vajtól rugalmas és sportos volt. Utóbbinak az is előnyére vált, hogy egész tojásokat gyúrtak belé, nem csak a tojások sárgáját. (Felvetődött, hogy ha a hazai versenyzőnek sikerült volna valódi zsíros tejfölt biztosítani, az ő testének is más lenne a definíciója, de ez ügyben mégsem jelentettek be óvást.) Az alkohol – ez esetben rum – használata megengedett, sőt kifejezetten előírt volt a játékosok számára. Gyúrás után a versenyzők rendhagyó módon négy órát pihentek a hűtőben felállított kispadon. Aztán már csak egy szolid átmozgatás történt a deszkán, jó vékonyra nyújtás, rombusz formára igazítás derelyevágóval, melyet a francia történelmi érzékenység miatt tilos volt rádlinak szólítani.

A melegítés azonos körülmények között történt, forró, de nem túlhevült olajban. A két térfélen egy-egy serpenyő várta a hazai és a vendég csapatot. Pár perc múlva a versenyzők már valósággal sisteregetek a pályán! Minden mérkőzés kényes pontja ez, hiszen a tartós sütés szennyezi az olajat, az abba belekerült lisztszemcsék visszafogják a teljesítményt. Ezért az edzők félidőben lecserélték az olajat és frissel próbáltak előretörni.

A hazai pálya előnyét élvező Csöröge már az elején elhúzott. De a Lyon masszívan nyomult és nem adta fel. Míg a magyar versenyzőn apró léghólyagocskák keletkeztek, addig a másikon francia divat szerinti tetszetősebb, nagy buborékok jelentek meg. Ez a hazai közönséget kissé elbizonytalanította és az egyik szektor egy emberként kezdett a Lyonnak drukkolni. A vendég, a  kihűlés után újabb meglepetéssel szolgált, sokkal roppanósabb és elegánsabb lett mint a magyar Csöröge, amely várakozás közben csak egyre szíjasodott.

A kóstolás a tizenegyes rúgások szabályai szerint történt: egy ide, egy oda, aki gólt kap, annak annyi. Harapás előtt a nézők a magyart baracklekvárba, illetve rumos baracklekvárba, a franciát borsodóba mártogatták. Ez még nehezebbé tette a döntést, a közönség egyre bizonytalanabbá vált és végül már annyira elbódult a sok finomságtól, hogy akármit is kapott a szájába felkiáltott: "Hajrá! Hurrá! Ez is finom, meg az is!"

– Na de ki jusson tovább? – kérdezte a kezét tördelő gasztrobíró.
– Mindkettőőőőőőő!!!!! – üvöltötte az addigra már minden kontrolt hátrahagyott szurkolósereg.
A mérkőzés másnapján a csapatok tulajdonosai átigazolták a teljes Lyont és beolvasztották a magyar Csörögébe. A gyúró feladata lesz, hogy a következő mérkőzésre összedolgozza a két versenyzőtípust, a szurkolók nagy-nagy örömére. 

Lyoni csörögefánk

205 g liszt, 50 g vaj, 30 g porcukor, 1 csipet só, 2 felvert tojás, 1 kupica rum.
(Larousse gasztronómiai lexikon .- Bp.: Geopen, 2010.)

Magyar csörögefánk
250 g liszt, 4 tojás sárgája, 1 tk. porcukor, csipet só, egy kupica rum, tejföl - amennyit felvesz
(szájhagyomány)

Az első képen: a partjelző csalást szimatolt, de nem talált semmit.

Mese a gonosz palántaárusról, aki a végén aztán emberére talál

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy piacokat kedvelő gasztroblogger. Egy szép nyári napon ment, mendegélt napkelet irányába és egyszer csak elkezdett veszettül tekerni. Merthogy időközben felpattant a biciklijére. Hamarosan meg is érkezett a folyóparti városkába, annak is a piacára. A kapuban egy nagy-nagy pecsenyesütőbe ütközött.

- Jaj nekem, jaj nekem – rimánkodott a pecsenyés – szabadíts meg a sok kolbásztól, hústól, mert leszakad a pultom!
- Egy cseppet se félj, amíg engem látsz, úgysem reggeliztem, nosza, ide nekem egy kolbászt, mustárral, kenyérrel!

És a hobbiszakács hamm, bekapott egy ütős reggelit. Néhány lépés után egy biohús bolt akadt útjába.
- Szánj meg engem, szegény hentes és mészárost, vásárolj tőlem valami szép és finom árut!

Nosza, vett is a blogger egy pompás mangalica karajt és két szelet szürke marha rostélyost! Betette az árut a biciklije kosarába és tovább sétált. Egyszer csak egy öreg nénével találkozott.

- Ó, micsoda tragédia történt – fogta a fejét a néne – képzelje hogy átvágott a palántás ember, zöldpaprika helyett ezt a csípőset adta, én meg gyanútlanul teleültettem ezzel a fóliasátrat! Micsoda szégyen hogy a paradicsom mellé nem tudok paprikát is ajánlani, ó jaj nekem, micsoda szégyen!

Elborult a hobbiszakács homloka, hiszen ő, mint afféle mesehős mindig a szegények és kisemmizettek pártáján áll. Felgyűrte láthatósági mellényének láthatatlan ujját, felfújta széltől cserzett sokatlátott arcát és az asztalra csapott.
- Ide nekem két kilót ebből a paprikából, de izibe’!

Otthon aztán nekiállt saját paprikaszószt készíteni. Kiolvasta bolti chili-szószainak üvegeit. Amije nem volt, azt nem tette bele: ízfokozó E621, xantán E415, tartósítószer E202, savanyúságot szabályozó E260, sűrítőanyag E415. Amije meg volt, azt beletette: paradicsompüré, só, ecet, fokhagyma. Kevergette, rotyogtatta boszorkánykonyhás üstjében a titokzatos főzetet és láss csodát, az egyszer csak készen lett! Kifőzött üvegcsékbe töltötte, gondosan lezárta és a hűtőszekrénybe tette. Annak is a legtitkosabb, legeldugottabb zugába.

A gonosz palántaárus persze azonnal megszimatolta a főzet illatát, de az kegyetlenül csípte a szemét, köhögtette a tüdejét, marta az összes nyálkahártyáját. Futott, menekült amíg a szem ellátott, a szélrózsa minden irányába, fel is út, le is út, illa berek, nádak erek, amíg kedves az élete!

Még nincs itt a vége, ne fussatok el véle, mert egy-egy receptben még szerepet kaphat majd e mesés főzet!

Akcióban a fogyasztóvédelem macskái

Ne szólj szám!

Vegye meg bátran, nem fog engem megszólni érte! – mondta a néni a tiszafüredi piacon. Nem értettem a furcsa mondatot, pedig amikor megemeltem a konyhakész nyolc hetes csirkét és éreztem, hogy milyen súlyos, mennyivel sűrűbb a húsa mint ipari versenytársainak és milyen szépen természetesen sárga a bőre, gondolhattam volna, hogy tényleg nem fogom megszólni majd a nénit ezért. Mivel nem tudott visszaadni, megvettem még a 20 db. tojását is. Ehhez nem fűzött kommentárt, nem állította hogy bio, hogy gyönyörű a sárgája, hogy ökológiai gazdálkodásból van, hogy boldogok-e a tyúkok – a tojás az tojás, nincs mit ehhez hozzátenni. (25 Ft/db, csak bosszantásképpen mondom!)

Egyéb viszonylatokban is elaléltam a piactól. Pl. attól hogy egy kis standon is 10-15 féle paprikapalánta kapható, a paradicsomokról pedig hosszas előadássorozatot hallgattam végig. Meglepett, hogy mennyiféle szempont számít a megfelelő fajta kiválasztásánál. Meghatódtam az ismeretlen néni történetén, aki már harmadszorra veszi meg az évi 100 palántát, mert a vihar minduntalan tönkrevágja a kertjét, pedig ő a családi őröltpaprika-felelős, muszáj előteremtenie azt a néhány kilót. A palántaárus harmadszorra már nagyvonalú ajánlattal kedvezett a néninek.

A csirkével nem akartam sokat figurázni, gondoltam ha megsütöm, úgy érződik igazán majd az íze. Újkrumpli gőzben párolva, vajjal és (saját!) petrezselymemmel keverve, sült fokhagymagerezdek és (saját!) kaprommal készült mártás járt még mellé.

A nénit nem szólhatom meg. Becsületes üzletet kötöttünk, a szárnyas már sütéskor is kellemes illatot üzent, nem azt a vészjósló dögszag-utánérzést, amivel egyre gyakrabban találkozom a bolti csirkéknél. Térfogatvesztése normális volt, a húsa omlós és finom, élvezettel szopogattam le minden kis csontját. Magammal is kötök egy üzletet: eztán minden második csirkeevést kihagyok, az így megtakarított pénzt pedig falusi csirkére fogom költeni.
Nem szólhat meg senki ezért!

Sznob vacsora

Mióta az a megtiszteltetés ért, hogy a gasztrosznobberek bevettek maguk közé, igyekszem felnőni az elvárásokhoz, azaz elegendően sznobnak lenni. Egyik este is azt mérlegeltem, hogy

• 80 dkg gyönyörű felsálat venni, becsúsztatni a táskába papírok és könyvek közé: sznob
• a hentes "felszeleteljem?" kérdésére azt válaszolni, hogy köszönöm nem, majd én otthon a szuper szakácskésemmel megteszem: sznob
• Szlovákiába utazni: nem sznob
• Szlovákiába üzleti útra utazni: sznob
• a kinti boltban kész knédlit vásárolni: nem sznob
• ezt még be is vallani és feltenni egy blogra: nem sznob
• ellensúlyozásként jóféle szlovák sajtokat is tenni a kosárba: sznob
• szlovák sört vásárolni: nem sznob
• 16%-os szlovák sört vásárolni: sznob
• egy gyors vacsorát összedobni: nem sznob
• nagy feneket kerekíteni a főzésnek: sznob
• saját ecetes tormát használni a mártáshoz: sznob
• nyers tormát belereszelni laza csuklóval tévészakács stílusban: sznob
• közben Chopint hallgatni a konyhai lejátszón: sznob
• főzés közben sokat fotózgatni, hosszan eljátszani a blendével: sznob
• borókabogyót tenni a páclébe: sznob
• exkluzív borovicskát ajándékba kapni: sznob
• a borovicskát itthon aztán stampedliből benyakalni: nagyon-nagyon nem sznob!

Sznobber-mérő (sznob/nem sznob) = 12:6. Hurrá! Ez rendben van!

Felsál tormamártással, knédlivel

A húst felszeleteltem, enyhén besózva, kevés olajjal, vízzel, két fej vöröshagymával, babérlevéllel, borókabogyóval és borssal megpároltam. A megpuhult húst félretettem, a keletkezett szaftot és a puha hagymákat átpasszíroztam. Ecetes tormával és frissen reszelt tormával összekevertem, tejszínnel felöntöttem majd beforraltam, hogy sűrű legyen. A mártásba visszatettem a hús-szeleteket, a kész knédlivel tálaltam.

Uborkamártás

Rézi néni nem volt egy konyhatündér, csendben elfőzögetett az ő Gézájának, csak annyira hogy az ura ne sírja vissza a saját édesanyja főztjét és nehogy szemet vessen az özvegy Zsuzsikára, aki nem átallotta áthozni ünnepekkor azt a csorba tálat, az undorító süteményeivel.

Nem volt könnyű dolga Rézi néninek, mert Géza bácsi igen válogatós volt, az is csoda hogy a hadifogságot túlélte, mondta is erre a plébános úr, hogy örüljön neki Rézike, ha a Géza nem válogatott volna a fogságban, elvitte volna a hastífusz és már réges-régen muszka földben nyugodna!

Rézi néni megtanult örülni a válogatás intézménynek és igyekezett reprodukálni az általa soha nem ismert anyósa ételeit. Az uborkamártással is addig-addig kísérletezett, mígnem Géza bácsi egy nap, egészen pontosan vasárnap délben felkiáltott a főtt hús mellett, hogy „na Rézikém, ez a mártás pontosan olyan, mint amilyen a drága jó édesanyámé volt!”
Ez volt Rézi néni nagy napja. Még jó hogy ezt is megérték szegény Gézával.

Uborkamártás

Kevés vajon kevés lisztet világosra pirítottam, majd tettem hozzá kb. 1,5 dl tejfölt, 1dl marhahúslevest és és kb. 20 dkg apróra vágott ecetes uborkát, valamint egy keveset az uborka levéből is. Ezt főzögettem, ameddig a mártás be nem sűrűsödött. Egy kis só és cukor is kellett bele.
És most jön minden mártás nagy közös titka: addig kell sózni, cukrozni, hígítani, főzni, kóstolgatni míg JÓ nem lesz!

(Kísérlet a hagyományok felrúgására: a mártás egy részét összeturmixoltam. Ettől habos és intenzívebb uborka ízű lett, de hiányzott a rusztikussága, úgyhogy ilyet többé nem teszek.)

Asszonyi segítség

Lehet, hogy ezzel a címmel a szerelemgolyós posztomat fogom megelőzni a szexoldalak blog ajánlójában, pedig már megint teljesen ártatlan dologról akarok írni. Arról, hogy mint egy igazi falusi lagziban, én is segítséget kérek olyan asszonyoktól, akik átlendítenek az ünnepi készülődés nyűgjén és végig mellettem vannak a konyhában.

Itt van mindjárt Mahalia Jackson, akit úgy képzelek el, hogy a Mississippi partján egy kis falusi ház udvarán, feltűrt ujjú blúzban és mintás kötényben kopasztja a csirkéket, este friss kukoricás kenyérrel várja haza a gyapotszüretelőket, vasárnaponként pedig a fehér fatemplomban merész gospelekben mutatja be énektudását. Robotgépet nem használok ha ő pörög a lemezjátszóban, mert muszáj odafülelni minden hangrezdülésére. Pedig nem is ő, hanem Diana Krall fantasztikus karácsonyi lemeze forog a leggyakrabban a konyhai lejátszóban. Abbahagyom a halfilézést, és visszagondolok arra hogy Di enyhe csalódást okozott ősszel, amikor a frankfurti koncertjét láttam-hallottam, de legalább megadta azt az élményt, hogy senkiházi kelet-européerként ott ülhettem a helyi operaházban, a high societyben. (Nagyon magasan, kb. a negyedik szinten ültünk.)

Joni Mitchell szívbe markol, valósággal kihanyatlik kezemből a fakanál, amikor azt énekli, hogy:
"It's coming on Christmas
They're cutting down trees
They're putting up reindeer
And singing songs of joy and peace
Oh I wish I had a river
I could skate away on..."

Csak nézem, ahogy odakap a mártás, mert nem mozdul a kezem. Akkor sem, amikor Katona Klári búg elő a hangszóróból, hogy:
"…ma újra összegyűltünk / Hogy egy évben egyszer boldogok legyünk” – jobbnak látom felkeresni a kamrában azt a barnarumos üveget, mert félő hogy a szívemre megy ez a sok fájdalom.

És igen! Félre bánat, bú, jöhet Koncz Zsuzsa, aki a Betlehemi királyok című dalhoz a múlt század egyik legjobb szövegíróját kérte fel, így biztos a siker, meg is jön a kedvem hogy kertész legyek, fát neveljek, csak már jöjjön a tavasz! Leteszem a spékelőtűt és felírom, hogy „februárig: metszőollót megkeresni!” majd kicserélem a lemezt. Tudom, hogy hihetetlen, de ezen meg Nina Hagen énekli az Ave Mariát! Elzárom a mosogató csapját, hogy jobban halljam és egyszerűen nem hiszem el, hogy létezik e bolygón olyan zeneproducer, akinek eszébe jutott ekkora képtelenség! És hogy van olyan hobbiszakács, aki meglátva ezt a lemezt ujjongva rohan vele a pénztárhoz! Nem is tudom, hogy Ninától lesz-e mégis jobb kedvem, vagy a napok óta alkoholban áztatott aszalt meggyektől, amik lassan elfogynak mire a kézi bonbonoknak nekiállok.

Most hogy elolvastam az eddigieket, látom hogy ezek az asszonyok nem is segítenek hanem feltartanak a munkában, vagy mégis?…

Mandulás pisztráng tokjai mártással

Négy megtisztított pisztrángot enyhén besóztam, citromlével megöntöztem és félretettem. A Balaton-felvidéki mandulákat leforráztam és kiugrasztottam őket a tokjukból, majd száraz, felforrósított serpenyőben kicsit megpirítottam őket.
Mártás: kevés vajat felhevítettem és lisztet szórtam bele, majd tokjai aszúval és tejszínnel hígítottam, kicsit megsóztam, forralással besűrítettem és pár csepp citromlével ízesítettem.
A halakról leitattam a vizet, lisztbe forgattam és vajban + olajban megsütöttem őket. Külön kis serpenyőben vajat hevítettem és a mandulákat ott is megfuttattam.
Tálalás: a halakra kevés mártást öntöttem és mandulát szórtam, krumplipürével és a maradék mártással tálaltam. És persze Tokajival.

Paprika és paradicsom, de nem lecsó. Mi az?

Csak nem akarsz egy ilyen hétköznapi ételt felrakni a blogra? – kérdezte családtagom hitetlenkedve, amikor látta, hogy szokás szerint egyik kezemmel az érdeklődő macskákat hessegetem, miközben exponálok. Miért ne? Talán sokaknak eszébe sem jut, hogy a lecsószezon egyben a töltött paprikáé is, hiszen ilyenkor lehet paprikaízű paprikához és paradicsomízű paradicsomhoz jutni. Szabadföldihez, természetesen. Ahogy a franciáknak sem mindegy hogy a sajt téli vagy nyári tejből készült-e, úgy nekünk sem lehet közömbös, hogy paradicsomunk látta-e napot, vagy csak hallott róla.

Szomorú emlékem erről az ételről, hogy a Magyarországon diplomatáskodó barátainknak ezt főztem búcsúvacsorára és ekkor derült ki, hogy az itt töltött kilenc év alatt egyszer sem futottak össze sem a töltött paprikával, sem a töltött káposztával. Pedig hetente többször ettek a legjobb budapesti éttermekben és hétvégeken bejárták az országot. Nem értem miért nem kínálják a vendéglősök gyakrabban egytálételeinket, hiszen ezeket könnyű elkészíteni és tárolni, megjelenésük is izgalmas, ízükről nem is beszélve. (Bár kivételek vannak, az Alsóőrsi Halászcsárdában láttam töltött paprikát, a minap a Klassz étterem honlapján is, illetve az alföldi csárdák étlapján is feltűnik a töltött káposzta.)

Sok évvel ezelőtt barátaimmal és hátizsákkal bejártuk Törökország kis-ázsiai részét, ahol egy kis faluban láttam, amint az asszonyok húsos-rizses tölteléket töltenek paprikába. Semmilyen közös nyelvet nem beszéltünk, de elmagyaráztam, hogy ilyet mi is készítünk, paradicsomos mártással. Erre hitetlenkedve rázták a fejüket, hogy lehetetlen, ez helyi jellegzetesség. Sajnos a közösen eltöltött 150 évet már nem tudtam elmagyarázni. Egyébként a fényképezéskor sündörgő macskák is szívesen befalják a gombócokat – ha éppen nem tintahal van ebédre.

Virágot sem könnyű fényképezni exhibicionista állatok mellett!
Ez egyébként a mai termés: 5 virág egy kaktuszon, egy napig.

Töltött paprika

50 dkg lapockát kétszer ledarálok, összekeverem apróra vágott, zsíron (!) pirított hagymával, sóval, borssal és kb. 10-15 dkg rizzsel. Szerintem felesleges a rizst előre félkészre párolni, úgyis meg fog főni az ételben.

A paprikát nem vágom, hanem – ahogy diákkoromban balatoni konyhai kisegítőként tanultam – egy gyors mozdulattal benyomom, majd kihúzom a csumáját (remélem mindenki ismeri ezt a szép tájszót). A magokat kiütögetem belőle.
A töltelék betuszkolásánál lazán járok el, mert a rizs meg fog dagadni és ha nagyon megtömöm, kirepedhet a paprika. Persze mindig marad töltelék, ezt simán a paprikák mellé lehet tenni gombóc formájában. A megtöltött paprikákra annyi forrásban levő vizet öntök, hogy ellepje őket. Kicsit megsózom.

A paradicsomot keresztben bevágom és leforrázom, így néhány perc múlva könnyű lesz eltávolítani a héját. A kockára vágott paradicsomhúst a paprikák mellé teszem kb. a főzés felénél. Amikor megpuhult a töltelék, szűrőlapáttal kiemelem mindegyiket, félreteszem. A paradicsomos levet botmixerrel összeturmixolom, majd berántom, sózom, cukrozom. Lecsószezonon kívül jöhet a paradicsomsűrítmény. Visszateszem a paprikákat és még 10-15 percig együtt főzöm.

Fontos kérdés, hogy mennyire legyen édes a mártás, ezt családja válogatja. Legyünk nyitottak e kérdésben, egy töltött paprika sem ér meg egy válópert, vagy az anyóssal történő összehasonlítást!

Vashiány ellen

Aki élete egy bizonyos szakaszát Vas megyében tölthette, annak később mindig ott zubog a vérében a vashiány. Megkérdeztem orvosomat, gyógyszerészemet, hogy miként lehet ezt leküzdeni? Időnként utazzunk oda, szívjuk be a jó levegőt, hitetlenkedjünk a sok barátságos ember láttán és ne utasítsuk vissza a környék termékeit! – javallották.

Múlt héten megjöttek a vasi barátok, kezükben földi jókkal töltött zöldséges ládával és egy hűtőtáskával, melyben jegelt kacsák bújtak össze egy kakassal. Az egyik kacsát hamar meg is sütöttem, mellé a ládából előkerült cukkiniből készült lepényke és egy kis metélőhagymás majonéz járult. A gyökérzöldségeket – melyek földben(!) fejlődtek – biztonságba helyeztem, a céklákat balzsamecettel és kevés cukorral megsütöttem, már csak a kecskesajtot várják. A paradicsomok és az őszibarackok még magukhoz sem tértek az utazásból, máris átgurultak az Örök Vadászmezőkre. Áthatolhatatlan sűrűségű, szőlőízű vörösbor is érkezett Vaskeresztesről, mely kétszeresen is alkalmas a vashiány kezelésre.
De ha már ennyire belejöttünk, hétvégén irány Eger, nézzünk ott is a vasra! Tízpontos szarvaspörkölt sztrapacskával és bikavérrel – így folytattuk a kúrát. Másnap újabb baráti küldemény érkezett a Mátrából, három láda szeder formájában. Gurultak a szedrek ide-oda, ki a mélyhűtőbe, ki a lekvárba, ki meg a szedres pitébe!

Vérünkben immáron a felső határt döngeti a vas, jöhet a nyálkás ősz, meg a köhögős tél! Most már csak egy ellenségünk van: a rozsda.

Kacsasült és cukkinis lepénykék

Jó kacsához nem kell semmi más, csak egy kis só és mindenképpen lefedve kell sütni. A sütés vége felé veszem le a fedőt róla, hogy a ropogós bőr meglegyen.
Ezúttal sűrű palacsintatésztába kevertem a sajtreszelőn lereszelt cukkiniket, két fokhagymagerezddel ízt is adtam bele. Egy órát állni hagytam és olajban kisütöttem. Krumplis változatban is finom!

Földszintes spárga-lasagne

A főzés legkreatívabb módja az, amikor nem cetlikkel vásárolunk, hanem csak kinyitjuk a hűtőszekrényt vagy teszünk egy kört a kamrában (én csak szemmel tudok ilyet tenni) és abból főzünk, amibe belebotlunk. Ez legalább olyan izgalmas dolog, mint amilyen veszélyes.

Szerdán este is ezt játszottam és az alábbiakat találtam: néhány maradék lasagne-lapot, pár csík hervadt bacont és egy erősen érett keménysajtot. Egy-egy csomag zöld és fehér spárgára pedig a táskámban akadtam rá, a hazacipelt könyvek és jegyzetpapírok között.


Egy lapos és széles tűzálló tálat kiolajoztam, belefektettem a tésztalapokat. Ezekre felváltva tettem egy-egy szál fehér illetve zöld enyhén előpárolt spárgát. Az éppen mászni induló sajt után vetettem magam, elkaptam, lereszeltem a nagylyukún és rászórtam a spárgára. Közben már rotyogott a gyors besamel, kevés szerecsendióval meghintve. A sajtos zöldségre ráfektettem a maradék tésztalapokat és az egészet leöntöttem a mártással. Tetejére pedig a szalonnákat teregettem. A sütőben addig sütöttem, míg a szalonnák nem jelezték, hogy most már elég(nek).
Nagyon-nagyon finom lett, még másnap hidegen is működött, afféle kézből ehető fast-foodként!

Világ csirágjai egybesüljetek!

Duendénél szóltam el magam, hogy ha lenne „Spárga Párt”, én bizony belépnék. Alapítsd meg! - jött a válasz. Húúú, ez nem rossz felvetés, legalább garantáltan enyém lenne az egyes számú párttagkönyv! El is kezdtem a szervezkedést, de már a pártemblémánál elbizonytalanodtam, hogy melyik spárgát terveztessem bele, a zöldet vagy a fehéret? És vajon megfér-e majd egy pártban e két frakció? Nem fogják-e egymást kitúrni, kizárni a tányérból? Mégiscsak magyarországi növényekről van szó…

Pár évvel ezelőtt láttam egy riportfilmet valamelyik német adón, mely szerint a cseh és lengyel spárgatermelők országuk nyugati határainál egyre nagyobb földterületeket ültetnek be és onnan látják el a nyugat-európai piacokat. Ennél a növénynél különösen fontos, hogy frissen jusson el a konyhákba. Nálunk valószínűleg – mint annyi mást - ezt sem éri meg termelni.

Konyhámban a tavasz egyértelmű jele az, amikor a szűrőbetétes, hosszúkás spárgafőző fazék előbújik a szekrényből és a szezon teljes ideje alatt hol a tűzhelyen, hol a mosogatóban tartózkodik. Szegénynek nincs egy nyugodt napja sem, mert a nyúlárnyékokat folyamatosan főzöm, párolom, sütöm, tekercselem, burkolom, leöntöm, rakom, turmixolom. A csirágnak az egészségre másféle hatása is van: mivel naponta el kell kanyarodnom a piac felé, ilyenkor többet gyalogolok, mint a spárgamentes hónapokban.

Ez itt egy igazi klasszikus:

Spárga hollandi mártással

A spárgát a szokásos módon megpárolom.
Mártás: egy tűzálló tálban vízfürdő felett keverek 4 tojássárgáját kevés tejszínnel vagy vízzel, ha besűrűsödött leveszem a tűzről és sót, cayenne-i borsot adok hozzá, továbbá pár csepp citromlevet és vajat. Hivatalosan tisztított vajat kellene, de erre nem mindig van idő.
(Ha vízzel készítjük, bort vagy fűszeres ecetet kell előzőleg beleforralni.)

tavaly: ez volt

Borsodó aranygaluskával, vagyis fordítva

Ha már előre került a sodó, akkor maradjon is ott.

Aki aranygaluskát készít, többnyire vaníliamártást kínál hozzá, rosszabb esetben tejjel összekever valamilyen vaníliaport, és ezzel megközelíti a leveskockából való levesfőzés bűntettét. Pedig egy kis borsodó a maga citromos, boros, édeskés-savanykás ízével hihetetlenül megdobja a tésztát. Nem nehéz dolog a sodókészítés, csak össze kell keverni a hozzávalókat és már mehet is be a gőzfürdőbe, ahol folyamatos kevergetés, habverés közben szépen megemelkedik, besűrűsödik. Csak álljunk ott a tűzhely mellett, türelmesen, kitartóan. Vagy kapjunk el valakit, aki éppen a konyhában jár, hogy egy pillanatra vegye át a habverőt és gyorsan tűnjünk el valahova, valamilyen fontos ügyre hivatkozva.

Belenéztem Ínyesmester munkásságába, szerinte ne sima bort, hanem fűszerezett forralt bort használjunk a sodóhoz. Szerintem meg az a fontos, hogy a sodóhoz használt bor jó minőségű legyen, mert a rossz bor visszaüt, azaz átüt a citromos ízen. Rossz bornak a lefolyóban a helye.

A Mester az aranygaluskáról is érdekeseket mond, pl. hogy lehet nagyobb méretre is szaggatni a tésztát és egyenként megtölteni baracklekvárral. Ő a rétegezésnél is tesz rá egy kis lekvárt, én csak olvasztott vajat és cukrozott darált diót. A dió mandulával való helyettesítését viszont ki fogom próbálni, Balatonakaliban nagyon bő termés volt az idén.
Aki pedig marad a vaníliamártásnál, az legalább egy vaníliarúd kikapart belsejével és főzött krémmel adózzon a galuskának!


Aranygaluska
Kelt kalácstésztát készítek 50 dkg lisztből, 3 dkg felfuttatott élesztőből, kb. 2 dl langyos tejből, 2 tojássárgájából, 8 dkg olvasztott vajból, és kb. 5 dkg cukorból. Addig dolgozom, vagyis dolgoztatom ki a tésztát a dagasztógéppel, míg szépen összeáll, és fényes lesz a felülete, elválik az edény falától. Letakarva meleg helyre teszem és kelesztem.
Közben kivajazok egy tortaformát. A megkelt tésztát deszkán kicsit kinyújtom, kb. 3 cm vastagra és egy kisebb pogácsaszaggatóval kiszaggatom. A ”pogácsákat” beleültetem a formába, de nem túl szorosan, fejecskéjüket megsimogatom olvasztott vajjal és cukorral kevert dióval szórom meg. Amíg kitart a tészta, addig rakosgatom a rétegeket.
Aztán még így is kelnek kb. 20-30 percig meleg helyen, esetleg a sütőben 60º-on.
Sütés 165º-on.

Borsodó
Amíg sül a tészta, el lehet készíteni a sodót.
Egy mély, kerek tűzálló tálba vagy üstbe ütök négy tojást, habverővel felverem őket. Hozzáadok 18 dkg cukrot, csipet sót, 4 dl fehérbort, 1,5 dl vizet, egy citrom reszelt héját és kifacsart levét. Továbbá fél ek. lisztet. Az egészet elkeverem habverővel és gőzön folyamatosan verem, keverem. Ha minden jól megy habos lesz és lassan folyós.
Az ízét befolyásolja a bor és a citrom milyensége, ezért kóstoljuk meg hogy kell-e bele még cukor.

Lazac Wellington módra

Ilyen étel talán a világon nincs, de úgy esett, hogy a svéd bútorboltban vásárolt lazacderekak véletlenül a levelestészta mellé csusszantak a mélyhűtő fiókjában, és ahogy rájuk pillantottam ez a párosítás jutott eszembe. A bélszín amúgy drágább is lenne, mint ezek a lapraszerelt lazacok. Tehát bizonyos előkészítés után a halakat becsomagoltam a tésztába és megsütöttem őket. Gondoltam, hogy ez így túl száraz lesz, és vergődnek a szánkban mint partra vetett rokonaik, ezért egy mártást is készítettem melléjük. Petrezselymet akartam, de kapor lett belőle. Ez szintén a mélyhűtő hibája.

Wellingtonról az jutott eszembe, hogy amikor pár évvel ezelőtt Belgiumban jártunk, kijelentettem hogy látni akarom a waterlooi csata helyszínét, főleg hogy már kétszer megjártam Austerlitzet és néha főzök csirkét marengoi módra. Nem volt ellenvetés, nem is lehetett, hiszen én vezettem. Térképet, Internetet nem vizsgáltam, mert úgy tudtam, hogy ez egy nagyközség, vagy legrosszabb esetben is csak kisváros, feltételeztem, hogy az egész imidzs a csatára lesz felfűzve és már kilométerekkel a helységnévtábla előtt plüss Napóleonok fognak integetni hogy ide, ide jó vitézek!

Aztán behajtottam a városba délről és kibukkantam belőle északon. A pusztában megfordultam és északról délre is áthatoltam rajta. Majd keletről mentem nyugati irányba, és nem restelltem észak-nyugatról dél-kelet felé venni az irányt. Ezt megismételtem észak-kelet felől is, lefelé dél-nyugatnak. Minden körforgalomban legalább három kört tettem, de egy szem harcmező nem sok, annyit sem találtam!

A család nyafogott, hogy menjünk haza, mert már nagyon szédülnek, elmondhatjuk hogy itt is voltunk, mi legalább igen, nem úgy mint Napóleon. De nem tágítottam, hanem a vasútállomás felé vettem az irányt, és megérdeklődtük, hogy volt-e itt egyáltalán bárminemű csata, vagy ez is csak a nyugati bulvársajtó porhintése esetleg a francia titkosszolgálat fedőakciója volt? A vasutasok bólogattak hogy igen, csata volt, de vasút akkor még sajnos nem, pedig ha lett volna, a kimenetel is más lehetett volna.

Aztán hála a vasutasoknak, csak előkerült a csatatér a Wellington Múzeummal együtt. Utóbbi volt az egykori főhadiszállás, de nem hiszem hogy a tábornok ott bélszínt evett volna a saját módjára, mert úgy láttam nem voltak meg hozzá a megfelelő körülmények. Bár most hogy belegondolok, lehet hogy azt csak a bécsi kongresszuson tálalták fel ínyencünknek.

A harcmező melletti kocsmában Bonaparte sört ittunk, hááááát, nem ez Belgium legjobb söre, erősen vesztesnek éreztük magunkat.
Terveim szerint a következő posztom témája Elba és Szent Ilona szigete lesz - feltéve ha odatalálok. De arrafelé legalább a halpiac nem a bútorboltban van.


Lazac leveles tésztában

6 lazacdarabot besóztam és citromlével meglocsoltam. Egy órával később leitattam róluk a nedvességet és bekapcsoltam a sütőt, 180º-ra állítva. Egy doboz levelestésztát kinyújtottam lisztezett deszkán, nem túl vékonyra és hat téglalapot vágtam ki belőle. Ezekbe csomagoltam a halakat, majd sütőlapra fektettem őket. A maradék tésztából kis halfigurákat szaggattam, ezeket a csomagok tetejére tettem tojással odaragasztva. A csomagocskákat olvasztott vajjal kentem meg és betettem a sütőbe. Amíg sültek, elkészítettem egy kapros mártást.

Paradicsomos húsgombóc puliszkával

A darált hús a legfontosabb túlélési hozzávaló a mélyhűtőben. Időnként veszek 1 kg sertéslapockát és 1 kg marhacombot, aztán ledarálom őket, nem egyszer, de kétszer és bezacskózva lefagyasztom. Egy csomag 20, 40 vagy 60 dkg attól függően, hogy mi lesz a végzete: levesbetét, ragu, gombóc, rakott ez meg az. Legutóbb azt találtam ki, hogy valami nagyon nyárit készítek az egyik csomagból, mert kell már a napsütötte szín és íz, a szájnak és a szemnek.

A hús ízesítésénél most a zsályát állítottam hadrendbe, meg persze apróra vágott vöröshagymát, frissen tekert borsot, sót. Egy tojást is tettem a masszába, nehogy ragu legyen a végeredmény.
A zsemlemorzsát saját kezűleg készítem, és amikor átszitálom, a fennakadt durvább részét elteszem egy dobozkába, és pl. az ilyen húsgombócokba öntöm. A sarki boltunkban hetekig szemeztem egy zacskó Update 1-es zsemlemorzsával, de aztán nem vettem meg, mert sajnáltam rá azt a pénzt, amit kértek érte, pedig nagyon érdekelt volna hogy milyen. Nem csak ezért tartott hetekig a szemezés, hanem azért is, mert tizenöt soron keresztül sorolták fel apróbetűvel az anyagokat, amiket tartalmaz. Minden nap elolvastam egy újabb sort. A végén úgy döntöttem, inkább az olcsóbb egészségtelen életmód mellett maradok, tehát továbbra is a saját morzsámat használom, amire azt lehetne ráírni: „Összetevők: zsemle”.

Amíg a golyóbisok összeértek, olívaolajat öntöttem egy nagy mély serpenyőbe és készítettem egy paradicsomos alapot, amibe beleültettem a húsgombócokat, és abban pároltam meg őket. Imádom a magyar paradicsomokat, de télen megveszem az ilyen-olyan olasz konzerveket, pépeset és egészben lévőt egyaránt. Ezekből pukkantottam 2-3 dobozzal, de a dobozokat ezután kiöblítettem és a szelektív gyűjtőbe tettem!

A paradicsomos mártásba is került zsálya és rozmaring, a vége felé pedig 3 gerezd fokhagymát reszeltem bele. Közben ezerszer megkóstoltam, egy kis só, egy kis cukor, egy kis bors - valami mindig hiányzott belőle. Amikor a gombócok megpuhultak és átjárta őket a paradicsomos alap íze, elgondolkodtam hogy mi legyen a köret? Főleg a színe miatt döntöttem a puliszka mellett, ami félig puliszka, félig polenta lett, mert megfőztem a darát enyhén sós vízben és a végén kevés vajat kerevetem bele, majd kiöntöttem egy kerek tálba, hogy megszilárduljon. Komisz anyag ez a kukoricadara, nem is értem miért nem használják házépítéshez? Ha egyszer megszilárdul, akkor az meg lesz szilárdulva és kész. Égigérő paszuly kollégától tudtam meg nemrég, hogy ami darából készül, az nem is puliszka.

Az összehatás nagyon kellemes lett, csak kicsit elszámoltam magam, így két napig ettük ezt az ételt, a maradék bekerült ismét a mélyhűtőbe. Ebből valami recycling fogás lesz egyszer.

Hátszín mustáros mártásban Vendelin barátunknak - VKF XXI!

„ - De nem addig van az, Vendelin barátom; hol maradnak a különböző mustárok? Én például nagyon szeretem a csípős házimustárt, amelyet a jó gazdasszonyok otthon maguk készítenek, de nem vetem meg a francia mustárt sem. Az angol mustár pedig a kedvencem. Elő a mustárokkal, Vendelin barátom, de ne legyen beszáradva az üveg, - tette hozzá nyomatékosan a vendég és a fácánnak a mellét vette elő.”

(Krúdy Gyula: Isten veletek, ti boldog Vendelinek! — Nyugat, 1926.6.)

Az irodalmi VKF pályázathoz Krúdyt választottam, mégpedig azért, mert szeretném leoldani róla azt a néhány dermedt zsírcseppet, ami a húsleves tetején úszik minden filmklubban, és amely már nagyon eltömíti az író úr auráját. Ennél ő azért több volt, ráadásul ez az igéző látvány inkább Huszárikhoz köthető. A filmet én is nagyra tartom, nagy örömömre nemrég utánam dobták valamelyik boltban 900 Ft-ért. A városi legenda szerint, a forgatáskor ki kellett hűteni a levest, hogy a cseppek jobban láthatóvá váljanak a kamera számára. Szegény Latinovits!


„- Másképpen állott a dolog a mustárokkal, amelyeket az ügynök az ablakában katonás rendben tartogatott. Voltak itt mustárok, amelyeket faluról hozott, miután meggyőződött a mustármag valódiságáról és a mustárcsináló asszony hozzáértéséről. Voltak barna, leveses mustárok és pépes, sárga mustárok; amelyeket kenyérre kenve éppen úgy lehetett enni, mint a mézet. Az ügynök sikeres üzleteiből ritkán tért haza anélkül, hogy valamely újonnan felfedezett kereskedésből mustárosüveget ne hozott volna a zsebében. Ilyenformán a város valamennyi kereskedőjének a mustárját végigpróbálgatta. Borzongva gondolt egy öreg belvárosi kereskedősegédre, aki már messziről üdvözölte, ha valami új francia vagy angol mustár futott be a céghez.”
(Krúdy Gyula: Az ember, aki mustármag volt)

Ez a mártás akkor jut eszembe, amikor már túl sok félig, negyedéig elkopott mustáros üvegem van a kamarában, a fiókokban. Ugyanis ha mustárok közelében járok (külföld, belföld, piac, ínyencbolt), mindig erős késztetést érzek arra, hogy vásároljak belőlük. Szerencsére legutóbb nem télen voltam Párizsban, máskülönben odafagyott volna az orrom a mustárszaküzlet kirakatüvegére.
A vége aztán az, hogy kényszervágásra kerülnek szegény üvegcsék. Ez viszont jót tesz a mártásnak, mert mindig kerül bele, egy kis édes bajor mustár, egy kis éles angol, szokásos magyar, sós görög stb. Ugyanolyan sohasem lesz. A magok pedig elengedhetetlen látványt jelentenek a szószba tekintve.

Az augusztus 20-i grillező vendégeim nem bírtak el azzal a 10 szelet hátszínnel, amit előtte napokig pácban őrizgettem a hűtőszekrényben. Másnap a maradékokat bedobtam a kuktába és megpároltam két kanál mustár és két babérlevél kíséretében. Aztán lefagyasztottam, mert hiszen ki bír húsra nézni augusztus 21-én? (pl. én…)
Most a pályázatra készítettem egy mustáros mártást és a nyáron megfőzött szeleteket belefektettem hogy együtt is rotyogjanak kicsit. A mártás a szokásos módon, olajon megfuttatott liszttel indul, majd felengedem vízzel, ha van alaplével, beleteszem a mustárokat és kevergetem, kóstolgatom. Ha nagyon erőteljes, tejföllel lehet enyhíteni. Köretnek zsemle- vagy krumpligombóc ajánlott.

Remélem, erre az ételre a Mester is rábólintana és sokatmondóan összenézne Vendelinnel – ha már a feleségeket illetően is egyezett az ízlésük…