2011. július 13., szerda

Júliusi vadászidény


Alapszabály, hogy tisztességes gasztroblogger nem megy szabadságra júliusban. Itt a helyünk, a hazai vadászterepen. Be kell cserkészni minden friss és szép árut a piacon, ami befőzhető, savanyítható, lefagyasztható. Én ekkor újítom fel kapcsolataimat termelő ismerőseimmel, akik oly hálásak, ha valaki megszabadítja őket néhány láda baracktól. „Szedd magad” akciókra járok, ahol levadászom a legszebb érett gyümölcsöt, mert nem a hiszek a „nagybanis” érlelésben. Vidéki látogatásaim közben átvizsgálom a kerteket,  hogy mi rohad le hamarosan a fákról, és nagylelkűen felajánlom, hogy ezt itt szívesen leszedném. Meg akkor már azt is ott. Jé, pont van néhány alkalmas láda az autómban! Hiénázás után aztán maximális sebességre kapcsolok, mert tolakodnak befelé a konyhámba a cukkinik, céklák, mentahegyek.

De a fejembe is betolakodnak bizonyos képek: a többiek ülnek a tengerparton, jeges italokat szürcsölnek és…és…halat esznek, garnélás rizottót kanalaznak, osztrigát hörpintenek, esetleg, amibe bele sem merek gondolni: friss tintahalat rendelnek a napernyő alá…talán éppen most csorgatnak rá citromlevet…a citromon még ott van egy kis harsogó zöld levélke…

Nem, nem, ilyesmire gondolni sem szabad! Inkább behajolok a lekvár gőzébe, elűzendő az irigységet. Ők a tücskök, én meg a hangya – az erkölcsi győzelem nem kétséges –, majd télen jól kinevetem őket. A fenét, majd inkább viszek nekik néhány üveg lekvárt, ahogy szoktam. Így persze sosem tanulják meg a rendet, a vadászati-hangyászati alapelveket.

Az evés a legjobb vigasz. Irány a nagyáruház, halas pult. Kalmárok a jégen. Csak két marékkal kérek, esetleg hárommal...
- Hát ezt semmi pénzért meg nem enném! - tájékoztat a fiatalember kiszolgálás közben.
- Én ingyért is megeszem, ha ideadja! - szellemeskedek vissza a jégkupacok fölött.
- Dehát ez olyan gusztustalan! - majd hozzáteszi: - Egyébként én hentes vagyok, csak idehelyeztek egy napra, a halashoz.
Hallgatok. Azon jár az agyam, hova helyezném tovább, ha én lennék a főnöke.
- Pedig imádok ám horgászni, csak nem eszem meg amit fogtam! - vigyorog büszkén.

Már nem is tervezek megszólalni. Nagy nehezen kisziszegek egy köszönömöt, és arra gondolok, mégiscsak van, akinek szabadságra kellene mennie. Vadászati szezon ide vagy oda. 

Friss kalmár "vigasztaló" módra

A kalmárokat megmostam és lehúztam a bőrüket. A fejeket megfogva kihúztam belőlük a teljes berendezést, majd megkerestem a merevítő porcokat, azokat is kihúztam. A karokat és az uszonyokat levágtam és eltettem a mélyhűtőbe. Ismét megmostam a zsákocskákat és fél centis karikákra vágtam. Leitattam róluk a nedvességet, kukoricalisztbe forgattam, majd forró olajban megsütöttem, éppen csak néhány percig, hogy ne keményedjenek meg. Pár csepp citromlével és kevés tengeri sóval, továbbá egy pohár fehérborral fogyasztottam el a teraszon!

Töltve és grillezve - kattints ide!