Érthetetlen, hogy a felnőttek közül sokan miért utálják a havat! Miért olyan borzasztó a hólapátolás, miért kell már akkor az olvadás nyűgére gondolni, mikor még le sem ért a földre a teljes hólepel? Igazán tanulhatnának a gyerekektől vagy tőlem! Először is, a második legjobb és egyben legolcsóbb kardió edzésnek tartom a hólapátolást. (Az első a gereblyézés és falevélsöprés, ezzel töltöm ki a hómentes időszakot a kertben.) Hómunkák után nem kell számolgatni a forralt bor kalóriaértékét, és szintén számolatlanul ihatjuk a rumos teát, forró csokit.
A hóesés fotóművészeti értéke is kihasználható. Immár századszorra futok neki a fehér-egyensúly tudományos-technikai megközelítésének és a változatos havas-jeges fényviszonyok megörökítésének. Folyamatosan próbálkozom alapszinten a „fekete macska a hóban”, haladó szinten a „fekete-fehér Findusz macska a hóban”, mesteri szinten pedig a „fekete-fehér Findusz macska rohan a havon, szájában egy halott feketerigóval” témák fényképezésével. Erre a tudományra azért van szükségem, hogy aztán ne legyen probléma a hóra helyezett fehér tálcán pózoló tojáshabos „négerkocka” nevű sütemény fotózása. Merthogy eddig az volt. Ugyanis ha a gép fénymérőjére és automatikájára bízom magam, ő önkényesen választ: a fehérre mér vagy a feketére, vagy ahol éppen a mérési pont jár, de ha átlagot számol, még az sem segít, vagy ha maga állítja be a fehér-egyensúlyt és esetleg úgy dönt, hogy a hófehér legyen inkább világoskék. Márpedig, ahogy a mondás tartja: havas háttérben minden négerkocka tésztája fekete.
Szóval a tél nem csak szép, hanem hasznos is. A tavasz meg csak várjon a sorára, és ne vonjon le semmiféle következtetést abból, hogy igen, elismerem, a héten valóban benéztem a kertészeti boltba, hátha vannak már vetőmagok. Nem voltak. Csak néhány zacskó virágmag tavalyról, melyeket az eladók – akik téli álmukból felriadva kapták fel fejüket amikor beléptem – , csak azért hagytak a polcon, hogy az ne legyen teljesen üres. Intettem nekik, szenderegjenek csak tovább, nem kérek semmit, csupán nosztalgiázom egy kicsit, visszagondolok arra a varázslatos napra, amikor megpillantottam Artemisz babját, pontosan ott, azon a polcon. Itthon a gépben félresöpörtem a sok elrontott havas fotót és megnéztem, hogy akad-e még olyan Artemisz-babos étel, amit nem posztoltam, és hát persze hogy igen!
Nyár, napsütés, zsenge zöldbab, virágzó szalonnarózsa!
Korábbiak:
Artemisz levese
Artemisz-ragu
Artemisz-babos pite
Egy kis fej vöröshagymát apróra vágtam és megfuttattam kevés olajon. 25 dkg felvágott zöldbabot dobtam rá és együtt pároltam tovább. Amikor már csak éppen hogy roppanós volt, egy gerezd zúzott fokhagymát is tettem rá és pár percig pároltam még.
A sütőt bekapcsoltam 190º-ra. Egy nagyobb pités formát kivajaztam. Egy zacskó leveles tésztát kinyújtottam kör alakúra és a tálba fektettem, a széleit visszapödörtem, hogy szép és vastag legyen a sülés közben. Villával megszurkáltam a tészta alját. Két tojást habverővel felvertem, másfél dl tejszínt kevertem hozzá, megsóztam és belereszeltem egy kis szerecsendiót.
A tésztaburokba beleöntöttem a lecsöpögtetett babot, ráöntöttem a tejszínes tojást, villával óvatosan megrázogattam a tölteléket, hogy a lé a babok közé folyjon. Baconszalonna csíkokat rózsa alakúra formáztam, elhelyeztem a pite tetején és a sütőbe toltam. Addig sütöttem, míg a pite közepe is megszilárdult.
Bejegyzések
