A következő címkéjű bejegyzések mutatása: birka. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: birka. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 29., szerda

Irány a legelő!

Ha a Hortobágyra megyek, az alábbi dolgokat viszem magammal: túrabakancsot, messzelátót, fényképezőgépet, kerékpárt és HŰTŐTÁSKÁT! Utóbbi odafelé üres, minek is vinnék bármiféle elemózsiát, amikor tárt kapukkal várnak a jobbnál jobb csárdák? (Rosszabbak is vannak, egyszer majd leírom, hogy melyek azok.) A helyi kisboltokban pedig minden kapható, ezekben különösen szeretem végignézegetni az "iparcikkes" részleget: itt zománcos serpenyőre, hívogató légypapírra, békebeli vájlingra akadhat a gyűjtő.

A gulyás legjobb barátja

A hűtőtáska azért kell, mert az ember nem tudhatja, mikor botlik bele egy frissen döglött birkába vagy mikor veri bele a fejét egy gerendáról lelógó bivalyszalámiba. A házi tarhonya a fehér vászonzsákban, az ott jól elvan, a debreceni mézeskalács is kibírja hűtés nélkül, a tiszai halászlevet, füstölt harcsát meg úgyis helyben elfogyasztom, szükségtelen szállítani. Bogrács? Nem cipelem, az ott minden háztartásban van, kölcsön lehet kérni. Persze nem megyek üres kézzel, a lekvárjaim jól szállíthatók, plusz 2-3 doboz saját sütivel nyomulok a cserekereskedelemben.

A barátokkal szombaton összedobtunk egy évadnyitó slambucot. Erről az ételről korában már írtam, itt olvashat róla, aki akar. A vacsoránk nem lett tökéletes, a látszat ellenére ez nem egy könnyen elkészíthető étel, nagy szakértelmet és sok tapasztalatot igényel. Valószínűleg az volt a probléma, hogy csak 31-szer forgattuk meg, netán 33-szor. Belátom, nem lehet egyszerre beszélgetni, inni, lovakat nézegetni és közben számolni a slambucforgatást!

Április 24. Szent György napja, a kihajtás (kiverés) ünnepe

Az a fajta városbéli puhány nyavalyás vagyok, aki télen együttérzően gondol az istállókban, ólakban telelő állatokra. Szegénykék unatkozva ácsorognak és a nyárról álmodoznak. Valahányszor friss zöldséget főzök, szárzellert roppantok, salátát keverek, megpróbálom elképzelni, milyen lehet tavasszal kiszabadulni a legelőre és a száraz téli takarmány után először beleharapni egy roppanó fűcsomóba, esővizet inni, vagy csak szaladni a végtelen irányába - amíg egy lelkiismeretes puli bele nem kap lábikránkba.
Az elmúlt napokban 2700 szürke marhát, 300 bivalyt, 2000 rackát, 250 lovat hajtottak ki a hortobágyi pusztákra. A kisebb állatok, pl. juhok már korábban kimehettek, nekik kevesebb fű is elég.

A kettős könyvelés régen is elvárás volt. A pásztorok is „kitöltötték” az un. rovásfát, ugyanis Szent György napján „került rovásra a jószág”. (A veszteséget külön, un. dögrováson tartották számon.) Ezt a hagyományt most is láthattuk a szombati rendezvényen, egy fa lécre rótták fel az adatokat, kettéhasították, ez egyik felét a Hortobágyi Kht. vezetője, a másikat az állatokért felelős számadó őrzi. Hogy meddig? Késő őszig, amikor sor kerül a szorulásra (szorításra), azaz a téli szállásra való behajtásra. A korabeli üzleti etika szerint:
„Tavasszal a kihajtáskor,
Minden bandzsi lehet pásztor.
De majd ősszel, szoruláskor,
Az a pásztor, aki számol!”

Addig is minden állat és minden ember vidáman bóklászhat a végtelen pusztán. De vigyázat, ahogy egyszer egy helyi szakember mondta nekem: borjúra ne lépjünk, ha életben akarunk maradni!

Far, hát

Jobbra át!

A kihajtási ünnepet egy bioélelmiszer vásár kísérte, ami engem kevéssé kötött le. Valahogy nekem szemfényvesztésnek tűnik ez az iparág. Nem vagyok biztos abban, hogy valamennyi termelő, kereskedő megfelel az előírásoknak és azt is kétkedve nézem, hogy ha a szennyezett földe vetik a génmódosított magot és azt nitrátos vízzel öntözik, hogyan lesz abból biocucc?
Az vesse rám az első tönkölypogácsát, akinek soha nincsenek hasonló gondolatai!

Cukkinis lepcsánka

"Betyárbatyu tócsnival" a Patkós csárdából

Az előző bejegyzésben
feltett találós kérdés helyes megfejtése:
Racka juhok nyári frizurával vidáman legelésznek, közben ügyesen lehajtják egyenes, csavaros szarvukat nehogy fenékbe bökjék egymást.
Köszönöm a lelkes találgatásokat!

2008. március 27., csütörtök

Ízlések és bárányok

- És mit szólna a nyakához? - kérdezte a hentes kacsintva, miután egy szép báránylapockát választottam de kevésnek találtam.
- Rendben, próbáljuk meg! - mondtam és bizony nem bántam meg. Mert bár nem volt túl elegáns látvány a pecsenyés tálon, de mint minden állat nyaka, ez is nagyon ízletes falatnak bizonyult. Jövő héten meg is fogom köszönni a nyalka henteslegénynek...

Hetekig teszteltem olvasóimat és környezetemet, hogy mi kerül húsvétkor az asztalukra és felmérésem az alábbi eredménnyel zárult: kevesen esznek bárányt húsvétkor, a blogon megfordulóknak is csak a 20%-a, a nem blogolvasók pedig még annyian sem.

Kérdésemre, hogy miért nem, a többség borzongva azt válaszolta, hogy nem szereti, mert bárányíze van, vagy még nem is evett, de meg sem kóstolná mert hátha bárányíze van. Igen, ez tagadhatatlan, de ha szerencsénk van előfordul még, hogy a csirkének csirkeíze, a marhának marhaíze van mesterséges ízfokozó nélkül is, akkor miért nem lehetne a báránynak bárányíze?! Hasonló viszolygást tapasztalok gyakran a felnőtt birka körül is, érdekes hogy aki egyszer evett nem megfelelően elkészített birkát vagy pacalt, az többé soha nem hajlandó megkóstolni. Bezzeg ha rossz dobostortát esznek vagy vacak kávét isznak valahol, ez nem akadályozza meg őket abban, hogy legközelebb is próbálkozzanak vele.

Felmérésem legmegdöbbentőbb érve az volt, hogy "nem kóstolnám meg, mert olyan aranyos kis állat"! Érdekes, hol van ilyenkor az "úgy szeretlek majd megeszlek" vagy az "olyan ennivalóan édes" mondás a gyakorlatban? Na jó belátom, hogy a bájos báránypofi engem is meghat, különösen azóta hogy hortobágyi barátainknál egy kitaszított fekete rackabárány mesterséges táplálásába segítettem be, - "beeeeeee" - hajtogatta a bari kétóránként kegyetlenül, még éjszaka is. Miközben a szomszéd tanyára zötykölődtünk át egy terepjáróval, hogy megfelelő minőségű tejet szerezzünk a kis árvának, eltűnődtem azon, hogy persze minden családnak van fekete báránya, de ha a fekete rackáknak csak az van és kitaszítják őket, hogyan maradnak fenn?..

Na de vissza a bárány aranyos kinézetéhez. Igen, ez az érv méltányolható, talán a nyuszikat is ezért nem eszik meg sokan. Maradjunk csak a rút pulykaarcoknál és a tokás disznóknál, hogy egyes halfajok lugosibélás fejéről már ne is beszéljek.

Fájdalom, hogy a bárány nálunk különleges, ritka húsféleségnek számít, miközben tőlünk keletre, délre és nyugatra mindennapos csemege. Jártam egyszer egy német irodaházban, ahol hétköznapi menzai étel volt a sült báránycomb, paradicsom-mártással. Néhány euróért mérték, és nagyon finom volt!

Jó pár éve már hogy a bárányok visszatelepültek Magyarországra, így ismét lehet találkozni velük a piacokon és a nagyobb élelmiszerboltokban. Különösen húsvét előtt sokan közülük kamionra ülnek és Taljánországba távoznak, ahonnan aztán soha nem térnek vissza. Sajnos a többi húsféleséghez képest ez drága csemege – ezt az egy érvet elfogadtam volna a felmérésben, de erre senki sem hivatkozott.

Különösen a tejes bárány húsa nagyon ízletes, zsírszegény és könnyen emészthető. Javaslom, hogy aki még nem ismeri ezt az ízélményt, mindenképpen próbálja meg!


vályúban a juhok szomjasan hevernek

Bárányológia:
tejesbárány vagy szopósbárány = 1-3 hónapos
pecsenyebárány = 6-8 hónapos
jerke = fiatal nőstény bárány
toklyó
= 1-2 éves juh
ürü
= herélt kos, különlegesen finom az íze
rackajuh = ősi magyar juhfajta, egykor ez volt a legelterjedtebb magyar fajta, hosszú egyenes csavart szarva van, gyapja hosszú és durva tapintású (ld. a fotóimat)


Rozmaringos báránypecsenye paradicsom-mártással és polentával

Fél nappal a sütés előtt visszafogottan besóztam a húst. Eleinte lefedve sütöttem kevés vizet aláöntve, majd félidőben néhány rozmaringágat dobtam mellé, két fej gerezdre szedett, de nem megpucolt fokhagymával. Az utolsó negyedben fedél nélkül pirítottam, a pecsenyelevével öntözgettem.
Rozmaringos paradicsom-mártás:
2 dl paradicsom sűrítményt összeforraltam kevés őrölt rozmaringgal és sóval, csipetnyi cukorral, majd néhány kanál pecsenyelevet beleszűrtem, kevés vizet adtam hozzá és keményítővel sűrítettem.
Polenta:
Kukoricadarát forró vízbe öntöttem és állandó kavargatás mellett megfőztem. Kevés sót adtam hozzá, amikor puha lett kb. 10 dkg parmezánt és 5 dkg vajat kevertem el benne. Kerek tálra öntöttem, itt megszilárdult és tortacikkek formájában szeleteltem.

És még valami a rackákról: szenvedélyes fotósoknak el sem tudok képzelni szebb kihívást, mint fekete rackát fényképezni rikító napsütésben, háttérben mozgó fekete macskával!