Lazac Wellington módra

Ilyen étel talán a világon nincs, de úgy esett, hogy a svéd bútorboltban vásárolt lazacderekak véletlenül a levelestészta mellé csusszantak a mélyhűtő fiókjában, és ahogy rájuk pillantottam ez a párosítás jutott eszembe. A bélszín amúgy drágább is lenne, mint ezek a lapraszerelt lazacok. Tehát bizonyos előkészítés után a halakat becsomagoltam a tésztába és megsütöttem őket. Gondoltam, hogy ez így túl száraz lesz, és vergődnek a szánkban mint partra vetett rokonaik, ezért egy mártást is készítettem melléjük. Petrezselymet akartam, de kapor lett belőle. Ez szintén a mélyhűtő hibája.

Wellingtonról az jutott eszembe, hogy amikor pár évvel ezelőtt Belgiumban jártunk, kijelentettem hogy látni akarom a waterlooi csata helyszínét, főleg hogy már kétszer megjártam Austerlitzet és néha főzök csirkét marengoi módra. Nem volt ellenvetés, nem is lehetett, hiszen én vezettem. Térképet, Internetet nem vizsgáltam, mert úgy tudtam, hogy ez egy nagyközség, vagy legrosszabb esetben is csak kisváros, feltételeztem, hogy az egész imidzs a csatára lesz felfűzve és már kilométerekkel a helységnévtábla előtt plüss Napóleonok fognak integetni hogy ide, ide jó vitézek!

Aztán behajtottam a városba délről és kibukkantam belőle északon. A pusztában megfordultam és északról délre is áthatoltam rajta. Majd keletről mentem nyugati irányba, és nem restelltem észak-nyugatról dél-kelet felé venni az irányt. Ezt megismételtem észak-kelet felől is, lefelé dél-nyugatnak. Minden körforgalomban legalább három kört tettem, de egy szem harcmező nem sok, annyit sem találtam!

A család nyafogott, hogy menjünk haza, mert már nagyon szédülnek, elmondhatjuk hogy itt is voltunk, mi legalább igen, nem úgy mint Napóleon. De nem tágítottam, hanem a vasútállomás felé vettem az irányt, és megérdeklődtük, hogy volt-e itt egyáltalán bárminemű csata, vagy ez is csak a nyugati bulvársajtó porhintése esetleg a francia titkosszolgálat fedőakciója volt? A vasutasok bólogattak hogy igen, csata volt, de vasút akkor még sajnos nem, pedig ha lett volna, a kimenetel is más lehetett volna.

Aztán hála a vasutasoknak, csak előkerült a csatatér a Wellington Múzeummal együtt. Utóbbi volt az egykori főhadiszállás, de nem hiszem hogy a tábornok ott bélszínt evett volna a saját módjára, mert úgy láttam nem voltak meg hozzá a megfelelő körülmények. Bár most hogy belegondolok, lehet hogy azt csak a bécsi kongresszuson tálalták fel ínyencünknek.

A harcmező melletti kocsmában Bonaparte sört ittunk, hááááát, nem ez Belgium legjobb söre, erősen vesztesnek éreztük magunkat.
Terveim szerint a következő posztom témája Elba és Szent Ilona szigete lesz - feltéve ha odatalálok. De arrafelé legalább a halpiac nem a bútorboltban van.


Lazac leveles tésztában

6 lazacdarabot besóztam és citromlével meglocsoltam. Egy órával később leitattam róluk a nedvességet és bekapcsoltam a sütőt, 180º-ra állítva. Egy doboz levelestésztát kinyújtottam lisztezett deszkán, nem túl vékonyra és hat téglalapot vágtam ki belőle. Ezekbe csomagoltam a halakat, majd sütőlapra fektettem őket. A maradék tésztából kis halfigurákat szaggattam, ezeket a csomagok tetejére tettem tojással odaragasztva. A csomagocskákat olvasztott vajjal kentem meg és betettem a sütőbe. Amíg sültek, elkészítettem egy kapros mártást.