Kofapszichológia

Fogynak a kereskedők rendesen! Hónapról hónapra csökken a számuk és hol van még az év vége! Na, nem járvány tizedeli őket, hanem ők maguk. Úgy viselkednek, hogy az ember nem tehet mást, mint kifordul a boltjukból, el a pultjuktól, majd előveszi képzeletbeli noteszét (mert az igazit nem cipeli magával és azt amúgy sem szennyezné be ilyesmivel) és rá, a nevükre odavés két vastag vonalat, egymást alaposan keresztezve . Ez annyit tesz, hogy „na ide sem jövök többé!”

Például ahhoz a zöldségárushoz, akit biztattam: nyugodtan tegyen a zacskóba néhány sárgább fürtöt is saszlából, sőt, egy bordót is! „Majd ha odaérek azokhoz a fürtökhöz. Mert sorban, egymás után adom” - mondta, de sajnos nem ért oda. Tőlem meg csak ennyi telt: „Azt hittem, hogy azok is eladók” Megalkuvó, a hiánygazdálkodásban szocializálódott vevőként elkullogtam onnan. Nem számoltam ki, hányadik vevő után kellene sorba állnom ahhoz, hogy pont a bordóhoz jussak.

A nemrég nyílt kenyérboltban 820 Ft-t kellett fizetnem, de csak tízezresem volt. „Nem tudunk visszaadni” - mondta kéjesen az eladó, akinek alig pár másodperce bocsátottam meg azt, hogy egyáltalán nem érdekelte melyik kenyérből és mennyit akartam eredetileg venni. Elővettem szociálpszichológia-tanárom tanítását, miszerint ilyenkor nem a vevőnek kell intézkedni és pénzt váltani, hanem a kereskedőnek, ezt pedig úgy adhatjuk értésére, ha csak állunk és nézünk bambán. Álltam és bambultam, közben átfutott az agyamon, hogy a tanárom mintha amerikai szakirodalomra építette volna a kurzusát. Mögöttünk mozgolódni kezdett a többi vevő. „Bankkártyával fizethetek?”- adtam fel a tanítást, mert addigra már éreztem, hogy el kell lépnem az amerikai mintától. ”Azzal nem lehet.” - jött a válasz. Még egyet bambultam, hátha mégis beérik a tudás fája. „Nem tud visszajönni holnap?” - kérdezte az eladó. „De - mondtam - csak ma is szerettünk volna vacsorázni”. Üres kézzel jöttem ki a boltból. 

A sok csalódás a kiskereskedőktől elhajt valamelyik önkiszolgáló élelmiszerboltba, mostanság már lassan csak egy bizonyos céghez, mert az egész környéket ők bitorolják. De ott meg olyan zenékkel bombázzák a vevők füleit, ami arra sarkall, hogy csak gyorsan végigsprinteljem a boltot, fizessek (bárhogyan!) és minél előbb elhagyjam a terepet, szolidáris pillantást küldve az üveges szemekkel néző pénztárosoknak. Állítólag a guantánamói börtönben is kínoznak zenével.

De nemrég megtört az átok! Egy isten háta mögötti piacon, egy csendes szombat reggelen, egy halk szavú kofától helyes, lapos lilahagymákat vettem. Annyit és olyat, amennyit és amilyet akartam. A vásárlás kellemes légkörben, teljes érdekazonosság mellett zajlott. Másnap megsütöttem a hagymákat, a formájuk miatt sokkal könnyebb volt bánni velük, a pecsenye mellett nagyon látványosak voltak. Pár nappal később megírta valaki, hogy már évek óta meghalt a szociálpszichológia-tanárom.

Sült lilahagyma

A hagymákat megpucoltam, a gyökerüknél laposra vágtam, hogy egyenesen üljenek a fenekükön. A tetejükön csillag alakú bevágást ejtettem úgy, hogy ne vágjam át a fejeket. Vajat és sót tömködtem a kitágított résekbe.

Egy tűzálló tálat kiolajoztam, abba ültettem a hagymákat. 200 fokos sütőben sütöttem, félúton némelyikbe rozmaring ágacskát tűztem. Néha meglocsoltam őket a a tálban összegyűlt vajjal és saját levükkel!

Campania messze van

Néha hagyom magam eltéríteni a mostanság divatos olasz konyha irányába, és az utánozhatatlan magyar paradicsomokat összeházasítom a magyar módon utánozott mozzarellával.

Pedig van ám néhány személyes bivalyismerősöm, de ők a nyári melegben a Hortobágy folyóban hűsölnek, ki sem dugják az orrukat belőle. Helyesbítek: néha csak az orrukat dugják ki belőle. Valamilyen ősi családi vita miatt nem tartják a kapcsolatot campaniai rokonaikkal, így akárhogyan is győzködöm őket, a mozzarrella-gyártásról hallani sem akarnak.
Mindig azt mondják, maradjak csak a magyar paradicsomsalátánál, ami állítólag olyannyira jól esik az embernek, főleg ha másnapos és egy kicsit már összeesett. Mármint a saláta.

Paradicsomsaláta

A finom, érett paradicsomokat cikkekre vágom és beleteszem a hagyományos ecetes, sós, cukros lébe. Vékonyra szeletelt lilahagymát, és apróra vágott petrezselymet is szórok bele. Kevéske olajjal meglocsolom, még jobb ha az olaj tökmagból van. Olajjal a fotón is jobban mutat a salátalé.
A nagykönyvek szerint meg kellene hámozni a paradicsomot, de az öregek mindig mindenre azt mondják, hogy a héjában van a vitamin…

A nem campaniai kompánia törzshelye

Egy ismerős

Dödölle. Ettél már belőle? ( VKF! XIV.)

Sok oka van annak, hogy miért indulok most a Maci által meghirdetett VKF-n, pl.
- mert eddig is érdeklődéssel figyeltem a versenyt,
- hogy ezzel is őrizzem a hagyományokat, hiszen ezért is indítottam a blogot,
- hogy megelőzzem a feltartóztatatlanul közelgő újkrumplit,
- hogy eloszlassak néhány tévhitet,
- hogy az alább bemutatott étellel leboruljak őrségi őseim emléke előtt,
-hogy kedvet csináljak ahhoz, hogy olvasóim még ma szállást foglaljanak valahol az Őrségben, amely szerintem az ország egyik legszebb tája. (ld. ezt) Ráadásul arrafelé beszerezhetjük az évi tökmagolaj szükségletünket is, mert ehhez ott értenek igazán. Konyhánk pedig újabb fazekas termékekkel gazdagodhat.

Óvónénik százai és ovisok ezrei éneklik az ismert dalocskát: „egy tál dödölle, ettél belőle…”, miközben sokuknak fogalma sincs arról, hogy miről énekelnek. Hasonló a helyzet a csicseriborsóval is, a bablencsés dalban. Jómagam már három óvónénit is felvilágosítottam ez ügyben, mert nem tudták hogy a dödölle finom őrségi, göcseji paraszti étel, amelyet mint a népi eledeleket általában a kényszer szülte, azaz kevés, olcsó alapanyagból kellett minél laktatóbb, de ízletes ételt készíteni. Arrafelé bizony az agyagos föld nem sok örömöt tartogatott a földműveseknek, annál inkább a fazekasoknak.

Hasonló étket főznek Szatmárban is, cinke néven, még fesztivált is rendeznek a tiszteletére Szatmárcsekén, minden év februárjában. Jó hely az, nagyon értenek a szilvalekvárhoz és a pálinkafőzéshez, és persze a költészethez is!
Önálló ételként fogyasztják, de köretnek is megfelel, pl. vadételek mellé. Kérdezzük csak meg a vas megyei vendéglősöket és osztrák vendégeiket!

Szomorúan olvastam nemrég egy cikket a mindmegette.hu-n arról, hogy a dödölle, a tócsi, tocsni, berét, pacsni, lapcsánka, bogat, cicege, hremzli, gánica, cinke, prósza, röszti mind ugyanazt az ételfajtát fedi. Igen, valóban mind krumpliból készül.

nem látszik, de őrségi tálban tálaltam!

Dödölle

Kb. 1 kg öreg burgonyát kockára vágok, felteszem sós vízben főni. Csak annyi vízzel, amennyi éppen hogy ellepi. Amíg finoman rotyog, 3-4 fej vöröshagymát nagyon apróra vágok és zsírban megpirítom, annyira hogy barna színű legyen, de ne keseredjen meg.
Amikor megfőtt a krumpli, még megsózom, kézi burgonyatörővel összenyomkodom, bele a vizébe, a saját levébe! Ha kásásra szétnyomtam, elkezdek lisztet belekanalazni, kb. 30-40 dkg-ot, de ez a krumpli lisztességétől függ. (Ezért sem érdemes újkrumplival próbálkozni.) Fakanállal erőteljes mozdulatokkal keverem a tűzön, jónéhány percig, nem könnyű munka! Addig kavarom, míg nehezen keverhető sűrű krémállaga nem lesz. Néhány percig hagyom (magamat is) pihenni és pöfögni.
Most jön a szaggatás: egy evőkanalat belemártok a hagymás zsírba és a krumplis masszából kiemelek egy kanálnyit, galuskányit. Egy másik zsíros kanállal felülről is megsimogatom. Tűzálló tálba vagy serpenyőbe teszem egymás mellé és vagy tűzhelyen vagy a sütőben megpirítom. Tejföllel pöttyözve tálalom.

Közben elgondolkodhatunk azon, hogy miért voltak a parasztasszonyok és a menyecskék olyan dúsvállúak és keblűek? Mert dolgoztak a földeken és az állatok körül, nehéz ruhadarabokat mostak a patakban vagy a kútnál, emelgették a gyerekeket és a beteg öregeket, de nem utolsó sorban dödöllét kevertek a tűzhelyen. Nem is volt szükségük edzőtermekre, pushup melltartókra és mellfeszesítő beavatkozásokra!

Gyógyleves beteg bloggereknek

A beteg bloggert az különbözteti meg a nem blogger betegtől, hogy előbbi akkor is szakácskönyveket és gasztrooldalakat böngész ha egyébként a láz miatt nincs étvágya és a nátha miatt nincs szaglása. Továbbá hosszasan eltűnődik azon, kinek jutott először eszébe kakukkfűből köptetőt készíteni és hozzákeverni egy kis ipekakuána tinktúrát? Egyáltalán ezt eszik-e vagy isszák az indiánok? Mert a szorbinsav, szacharóz rendben van, az ismerős, azt nap mint nap esszük. És az antibiotikumba miért éppen vanilint és „kinolin sárga lakkot” kevernek? Hogy a kroszkarmellózról és a „hidegen duzzadó keményítőről” már ne is beszéljek, amelyek egyébként nagyon megmozgatták a fantáziámat.

Miután beláttam hogy tulajdonképpen egy kétlábonjáró, azaz fekvő kémiai lombik lettem, úgy döntöttem, összeütök egy életet adó levest. A kamrában hervadozott két kisebb zellergumó, hagymából pedig mindig jól állok (csak a csokitortába nem teszek hagymát). A zöldségeket julienre vágtam, és kevés olívaolajon megfutattam, majd felöntöttem vízzel. Emlékezetből tettem bele sót, kéttekerés borsot és hagytam rotyogni. Petrezselymet is szórtam bele, hogy a levesnek ne olyan színe legyen mint nekem.

Közben vajgaluskát készítettem, mert a tablettáknak meg kell ágyazni. Egy tojás fehérjét felvertem, beletettem a sárgáját, egy ek. olvasztott igazi vajat és annyi réteslisztet, amennyit jónak láttam. Kicsit hagytam pihenni, hogy a liszt feleszméljen és megdagadjon.

Amikor a zöldségek megpuhultak, vízbemártott kiskanállal beleszaggattam a galuskákat. A levest külön nem sűrítettem, mert a "hidegen duzzadó keményítőt" reggel és este úgyis beveszem.
Ezt kapjátok be bacilusok!

Tökmagolajos multivitamin

Ha egy zöldségnek, gyümölcsnek éppen nincs szezonja, akkor inkább ne kísérletezzünk vele. Bár én most éppen kísérletezem, ugyanis szilveszterre vettem dekorációnak egy fürt koktélparadicsomot, amit aztán nem ettek meg a vendégeink. Azóta is napfényes meleg helyen tartom egy papírtálcában és várom hogy megromoljon. De nem romlik meg. Most már az egyik mintha kezdene ráncosodni, talán ha kenegetném valamilyen ránctalanítóval, vissza is nyerné a szilveszteri ragyogását. A többi viszont továbbra is kemény, bomlásnak semmi jelét nem adja. A dobozra hamarosan ráírom: "örökéletű konyhai dekoráció, természetes anyagot nem tartalmaz, kisgyereknek lenyelés veszélye miatt nem adható."

Ha ezen az éghajlaton születtünk, bírjuk ki nyárig a nagy paradicsomdömpingig és forduljunk inkább a most is illatozó, friss üde, hordóskáposzta, fekete retek, cékla stb. felé.
Naponta halljuk a híradókban hogy vagy influenzajárvány van, vagy még nincs de lesz, akinek eddig nem jutott eszébe hogy elkapja, az a héten még bepótolhatja, így a következő héten még nagyobb lesz majd a szenzáció. És mindenképpen oltassuk be magunkat, együnk sok-sok vitaminkapszulát, hogy legalább a gyógyszergyártók ne szenvedjenek.

A nagyapám téli vitaminbombája a tökmagolajos káposztasaláta volt. Egyszerűen gyorsan elkészíthető, látványos és finom. Ha igazán téli hangulatot akarok varázsolni, "hajában" (= héjában) sült krumplival tálalom vacsorára. Kockázatok és mellékhatások nem ismertek. Kérdezze meg gasztronómusát!

Tökmagolajos káposztasaláta

1 kg savanyú (=hordós) káposztát beleöntök egy mély tálba, előtte nem áztatom ki, hadd maradjon benne mindenféle lé, íz. Belekeverek 2-3 evőkanál tökmagolajat, ha nincs ilyenünk otthon, mehet rá olívaolaj is, de ez már nagyon multikultisan hangzik. 2-3 teáskanálnyi őrölt pirospaprikát is dobok rá és 2-3 közepes fej laskára vágott lilahagymát adok hozzá. Alaposan összeforgatom és hagyom, hogy az ízek összeérjenek. Behűtve is finom.

A legjobb epizódszereplő díja…

Szerencsétlen füstölt húsok a magyar konyhában legfeljebb epizódszereplők lehetnek. Ha átlapozunk egy szakácskönyvet, láthatjuk, hogy nagyon sokszor csak kiegészítőként használják őket sokféle ételben. Nem is önmagukért, hanem a füstös íz kedvéért, amit szemfüles turisták megvásárolhatnak valamelyik fejlett országban „instant füst” formájában is. Egyszer kaptam ilyet az USA-ból, szépen megköszöntem, majd elvittem a veszélyeshulladék-lerakóba.

Az önálló ételként feltálalt füstölt húsok pünkösdi királysága furcsa módon húsvétra esik. Ekkor bezzeg tudjuk értékelni őket, felvásároljuk a hentesektől az összes sonkát, kötözött sonkát, tarját stb. A húsvéti asztalnál rádöbbenünk, hogy jaj, mennyire finom, milyen egyszerű étel ez, egy kis salátával, mustárral, tormával! Ilyenkor megfogadjuk, hogy az év más napjain is főzünk ilyet, azaz gondolatban főszerepet kínálunk nekik.

Aki nem elégszik meg a bolti – „füstpácban két másodperc alatt” - típusú húsokkal, annak javaslom, hogy fedezze fel lakóhelyén azokat a még tevékenykedő bácsikákat, nénikéket, akik régi módszerekkel füstölnek. Aztán irány a hentes, ahol vegyünk 1-2 oldalast, egy sonkát, néhány csülköt, és megfelelő pácolás után mehet a füstre. Így elkerülhetjük hogy a húsvét mellékízű, az év közben főzendő bableveseink ipari ízfokozó ízűek legyenek.

Főtt füstölt odalas bab- és krumplisalátával

Az oldalast elvágom darabokra, megmosom és egy mély tálban vagy fazékban fél napig hideg vízben áztatom. Az áztató vizet kiöntöm, a húst leöblítem és beleteszem egy kuktába annyi vízzel, amennyi elfedi. (Ez sajnos nem saját levében finom). Dobok rá néhány babérlevelet is, és addig főzöm amíg puha nem lesz. Akkor jó, ha a csontról leválik a hús.

Babsaláta

Hagyományos magyaros (szerb?) ecetes saláta, főtt babbal és hagymával.

Bab: közepes méretű sötétszínű babot szoktam használni, beáztatom, babérlevéllel megfőzöm puhára. Ha nincs idő, jó a babkonzerv is, mondjuk két dobozzal.
Hagyma: kisebb méretű vöröshagymát (kb. 5 fejet) felkarikázok vékonyra, a karikákat szétválasztom, azaz szétpergetem az ujjaimmal. Egy lábosban kevés vízzel megpárolom, csak annyira, ahogy ne ropogjon. Még finomabb, ha lilahagymát használunk! Ehhez viszont a fehér bab illik.
Összeállítás: nagy tálban kikeverek egy kis ecetes, sós, cukros levet (= salátaecet), beleteszem a babot és a hagymát, majd óvatosan átforgatom, összekeverem. Amennyiben van otthon finom őrségi tökmagolajunk, azt tehetünk rá tálaláskor!

Ecetes krumplisaláta

Krumpli: sudár kiflikrumplit hajtok fel a piacon, azt héjában megfőzöm, megpucolom és karikra vágom.
Hagyma: kisebb méretű vöröshagymát (kb. 5 fejet) felkarikázok vékonyra, a karikákat szétválasztom, azaz szétpergetem az ujjaimmal. Egy lábosban kevés vízzel megpárolom, csak annyira hogy ne ropogjon.
Összeállítás: nagy tálban kikeverek egy kis ecetes, sós, cukros levet, beleteszem a hagymát és a krumplit, óvatosan hogy össze ne törjenek a karikák. Átforgatom, összekeverem. Tetejére frissen őrölt borsot tekerek. Amennyiben van otthon finom őrségi tökmagolajunk, azt tehetünk rá tálaláskor!

Frankfurt kincse

Történt egyszer, hogy látogatóban voltunk frankfurti barátainknál, akik örömmel vették, hogy este én főzök. Azaz sütök. (Másnap ők készítettek egy finom kolbászvacsorát, klasszikus német kolbászokból, édes bajor mustárokkal, de erről majd máskor.)

A gyerekpopulációra és a közkívánatra való tekintettel a hagymás lepényemet adtam elő. Vettünk is lisztet a helyi boltban - bevallom a legolcsóbbat - mert arra minek költsünk? A tészta szépen megkelt, (ahogy itthon is), megsütöttem (ahogy itthon is), feltálaltam, beleharaptam, (ahogy itthon is) - de megálljunk! Megállt a számban a falat! Hihetetlen rusztikus gabonaíz terjedt szét ízlelőbimbóimon! Családtagjaim is feljajdultak és hitetlenkedve kérdezték: ez ugyanaz a recept, amit otthon használsz?!

Tudjuk, hogy a régi magyar búzafajták a háború után eltűntek, mert bár nagyon jó minőségűek voltak, alacsony volt a termőképességük. Az öregek szerint azóta nincs íze a kenyérnek, azóta nem lehet a rétest rendesen nyújtani. Manapság nincs háború utáni éhínség, sem szovjet export-kényszer, akkor nem lehetne rendes búzát termeszteni? Vagy a lisztet nem nagyon-nagyon feldolgozni? Én azt a megoldást választottam, hogy különösen a kelt tésztákhoz a bio-üzletekben beszerezhető sikérport adagolok (az enyém made in Österreich). Ettől már majdnem olyan, mint amilyennek lennie kellene.

Barátaink néhány hónappal később ellátogattak hozzánk. Hogy mit hoztak ajándékba? Finom német kávét? Csokit? Bort? Nem. Hat kiló lisztet! Kerekítettem is gyorsan egy kis nyelvtörőt: Ha hesseni liszt nincs, az osztrák sikérpótló-poros liszt is igencsak nagy kincs!

Ma vettem észre, hogy a lisztszitám meg "made in DDR":

Hagymás lepény

Ez egy sima pizzatészta, amelynek tetején sok-sok párolt hagyma fekszik, némi tejfölös tojáságyon.

Tészta: 40 dkg liszt, kevés só, langyos enyhén cukros vízben megfuttatott élesztő (3 dkg) és egy loccsintás olivaolaj. Hagyom megkelni, majd két cipóra osztom és kinyújtom lapos tésztává őket. Kivajazott alacsonyszélű tepsibe/pizzasütőre fektetem úgy, hogy pereme legyen a tésztának.

Hagyma: 4-5 nagy fej hagymát félbevágva majd hosszában vékonyan elszeletelek, nagyon kevés olajon megpárolom. Kevés vizet lehet adni hozzá, hogy ne ragadjon le. Nem kell nagyon puhára, csak úgy hogy ne ropogjon.

Tojás: 2 felvert tojás kevés tejföllel összekeverve, kevés sóval.

Összeállítás: A tésztára rákenem a tojásos keveréket, majd a lecsöpögtetett hagymát szétterítem rajta. Lehet rátenni sok apró bacon-szalonna kockát is!

Sütés: 170º-on, amíg megfelelő színe nem lesz. Tálalás: szeletekre vagy cikkekre vágom, és a tetejére még ilyenkor is lehet egy kis tejfölt locsolgatni.