Artemisz-ragu

Ahogy korábban beszámoltam róla, az idei év Artemiszé volt a „saját levében” háza táján. A konyhában és a dolgozószobában készült a könyv egy része, közben a kertben vidáman növekedtek az Artemisz babok. S bár csak 12 bokor fért el a csöppnyi kertben, mégis iparkodni kellett a betakarítással és a feldolgozással. 

  

A vaslábosban készülő ilyen-olyan raguk nagy teret engednek a fantáziának és sosem hagyják cserben a gasztrokalandort. Igazán könnyű az ilyesmit elkészíteni, még recept sincs hozzá, ahány főzés, annyi ragu! Csak arra kell ügyelni, hogy puhasági (keménységi) sorrendben tegyük bele az alapanyagokat a lábosba, el kell találni a fűszerezést, a sózást és a megfelelő folyadékmennyiséget, aztán a kívánt hőmérsékleten pont a megfelelő ideig kell sütni, vagy főzni. Néha érdemes megkeverni, hogy mikor, arra rá kell érezni. Közben készíthetünk három bagettet is, kívül ropogósat, belül foszlósat, hogy a kolbászos saját levét legyen mivel tunkolgatni. De főzhetünk bele valamilyen gombócot is, az sem ördögtől való. Ördög?! Ugyan már! Hiszen Artemisz védelmezi az egész konyhát!

Kolbászos babos ragu

Két fej vöröshagymát hosszúkásra vágtam és a lábosba locsolt kevés olajon kicsit megpároltam. (Lehet füstölt szalonnával is indítani és annak a zsírjára tenni a hagymát, a vöröshagyma helyett használhatunk lilahagymát is.)

Egy szál füstölt kolbászt karikára vágtam és rászórtam a hagymás alapra, kevergettem egy kicsit, hogy a zsírját kiadja. Három gerezd fokhagymát durván felszeletelve, az Artemisz babokat kb. egy cm-esre vágva belekevertem. Felöntöttem egy kis fehérborral és vízzel, csak annyival hogy el se lepje, tettem bele egy kevés zsályát, tekertem rá borsot, majd a fedővel lefedve, betettem a sütőbe. 170º-on kb. 15 percig pároltam (sütöttem?) majd megkevertem és három, rusztikusra vágott cukkínit adtam hozzá. Visszatettem a sütőbe, újabb 15 percre. A cukkínik leve szaporította meg a ragu levét, de ezt egyáltalán nem bántuk, mert kéznél volt három szépséges bagett.

Tunkolós bagett

20 dkg finomliszt + 20 dkg fehér rozsliszt + 2,5 dkg élesztő + só + langyos víz. Dagasztás után hamar megkelt, hiszen nyár volt, a bagett-sütőben ismét kelt egy kicsit, majd 210º-on megsütöttem.

Paradicsomos zelleres tintahalragu?...

Megtehetem-e hogy valamit két és fél napon át szenvedélyesen kanalazok befelé, és hírét sem osztom meg a hallgatósággal? Hogy nem kürtölöm szét a netes térben, mily remek ételt alkottam? Hogy nem vallom be, nem tartogattam tovább azt a zacskó fagyasztott tintahalat, hanem úgy döntöttem, ennyi nekem is jár a nagy hidegben? Azt sem meséljem el, hogy amikor a kosárba tettem a gigantikus szárzellert, már akkor tudtam, felét a halak istenének áldozom, másik felét a rizottóénak? Elhiszik nekem, hogy át sem gondoltam mit miért teszek, csak úgy jött a kezemből a recept? Dicsekedjek el azzal, hogy milyen rendes voltam, mert a téliesített kóbor macskánknak is juttattam a tintahal leeső részeiből és nem kellett neki magyarázni, hogy mi ez? Hogy milyen klassz dolog, amikor a hosszúkásra vágott és kukoricalisztbe forgatott hal felpöndörödik a forró olajban? És azt is tartsam magamban, hogy a zeller kevés olívaolajon párolódott és hamar összemelegedett az egészparadicsom konzervvel, a fokhagymával és némi fűszerrel? Nem fognak haragudni az olvasók, hogy magam sem tudom miért hajítottam bele a raguba a megsült tintahalakat, amikről részben leázott a kukoricakabát és remekül besűrítette a mártást? És hogy már csak egy percig hagytam rottyanni, mert féltem hogy megkeményedik, de bíztam a paradicsom savasságában hogy legfeljebb majd az besegít ha mégis baj történne? Nem lenne mégis jobb, ha az egész blogvilág átérezné, hogy mekkora találmány a felkunkorodó tintahaltest, mert kagylóként magában tartja a mártást, benne a darabos paradicsommal és a szárzellerrel? Vajon együtt fognak érezni velem, ha megosztom az elkeseredésemet, amiért nem találtam a kamrában fekete olajbogyót, pedig annyira kiáltott utána az étel? Csigázzam fel a halevők amúgy is egészségesebb agyát azzal, hogy képzeljék el a zelleres hal ízt és a hal ízű paradicsomot, együtt? Érdemes-e ismét győzködnöm a kétkedőket hogy a tintahalnak, kalmárnak igenis kiváló íze van, vagy hagyjam őket a tudatlanságban a radírgumis poénjukkal egyetemben?

És bevalljam azt, hogy milyen hiba volt a képen látható főtt krumplit mellé tenni, mert másnap amikor rusztikus ropogós bagettel ettem, az sokkal nagyobb királyság volt? Elhiszik nekem, hogy volt egy két és feledik nap is, amit már alig bírtam kivárni?