Finomságok hónapja

A finomságok hónapja legutóbb a december volt. Remélem hogy a következő a január lesz, majd a február sem marad le, és így tovább.

Azzal kezdődött, hogy még ősszel, amikor K. üzent hogy valahol a földgolyó másik felén vannak és most indulnak Curaçao szigetére, erre mint egyébként leginkább csak itthon ülő, olvasó, képzelődő gasztrokalandor, aki még sosem járt a Holland Antillákon sem, azonnal ezt mondtam: "Húúú, akkor ott feltétlenül igyatok ám ronda kék likőrt!" - mert mindenről az jut eszembe.

K. nem csak hogy ivott, de hozott is ajándékba likőrt, de nem ám az általam ismert valószínűtlen kéket, hanem egy zöldet és egy sárgát. A decemberi fények nagyon szépen nyalogatták az üvegeket kívülről, később én belülről. A Curaçao narancslikőr, amit a szigeten termett keserű narancsból (laraha-ból) készítettek az élelmes holland telepesek, aztán rákapott az egész világ. Több koktélnak és számos ételnek az alapja, állítólag az igazi crêpes Suzette-be is ezt kell tenni. Ezt sajnos már nem tudom kipróbálni.  

A karácsonyi finomságok között kiemelkedett a spenótos lazac levelestésztában, tormamártással. Olyan fagyasztott leveles spenótot kaptam, aminek határozott spenót aromája volt, így csak óvatosan pároltam egy kis olajon, fokhagymával, szerecsendióval, majd ezt tettem az előpárolt lazacfilére. 

A nagy kísérlet a nyáron Lyonban vásárolt terrine formám bevetése volt, amiben a mostanság divat "urizálás" jegyében,  libamáj terrine-t készítettem. A mellécsatolt leírás és a saját szakkönyveim mellett még órákig nézegettem videókat a neten, főleg franciákat, mert ehhez (is) ők értenek igazán. A körítés lilahagyma- és áfonyalekvár volt, meg persze pirítós. Lelkiismeretem megnyugtatásaként kiszámoltam, hogy a libamáj ára kb. 4 doboz cigaretta árának felelt meg, és elég sokan ettünk belőle. És a tüdőnknek sem ártott.

Ez pedig a szokásos családi fatörzstortánk átalakított, beburkolt változata. A bevonás nem sikerült tökéletesen, de a vendégek lelkesen elfogyasztották a tortát.

Ünnepi meglepetések

Remélem, nem haragszanak meg a hozzátartozóim, de számomra az idei (tavalyi) karácsony legnagyobb meglepetése az egyik kereskedelmi tévé adása volt, ahol 24 órában közvetítették az egész képernyőt betöltő kandallóban történő hihetetlenül izgalmas eseményeket. Egy főzéssel-sütéssel alaposan átitatott nap éjszakáján omlottam le a valódi kandalló mellé, és tésztagyúrásban megfáradt ujjaim rátévedtek a távkapcsolónak arra a bizonyos gombjára. Nem hittem a szememnek: a képernyőn ott lobogott a tűz, ropogott is (a fülemnek ezek szerint hittem), és időnként egy gondos férfikéz benyúlt oldalról és újabb hasábot tett rá. Ez a hatás ért szemből, oldalról az igazi kandalló, amihez sajnos nem volt gondos férfikéz, illetve volt, de már régen lefeküdt a gazdájával együtt, így nekem kellett időnként felkászálódni, odalépni a tűztérhez és bedobni a fát. Az igazi kandallóval másnap további gondok szoktak lenni, ki kell hamuzni, néha ki kell tisztítani, körülötte összesöpörni, stb., míg a tévés tiszta, füst- és illatanyagmentes, és az ózonlyukat sem növeli. Ideáig jutottunk hát, gondoltam tévénézés közben, hogy már a kultúrán kívül a meleget is közvetítik! Vagy helyette.

A karácsony másik meglepetése, ami persze nem az, mert ezt az emberiség évezredek óta tudja: hogy az alkohol mindent visz! Nem az üveges, vagy a poharas, mert az olyan nyilvánvaló és direkt, hanem a rejtett! Ünnep előtt hetekig sütögettem az adventi aprókat, a célegyenesben a krémes süteményeket és az utolsó előtti napon ráeszméltem, hogy nagyon sok kiszáradt aszalt gyümölcs halmozódott fel a kamrában. Vagy hárommaréknyit nagy nehezen összeaprítottam, és felöntöttem másfél dl rum és pálinka keverékével. Lefedtem, hogy a kellemes illatok ne izgassanak és ne párologjanak. Bíztam abban, hogy a gyümölccsel átitatott alkoholt másnap majd sutyiban felhörpinthetem. Sajnos másnap a lé eltűnt, viszont a gyümölcsök életre keltek, kinyílottak, megduzzadtak, tombolt bennük az élet. Az aszalás a múlté lett, még mondja valaki hogy az idő kereke nem visszafordítható!

Valamilyen ösztöntől vezérleve a „friss” gyümölcsöket belegyúrtam egy kekszmasszába (25 dkg kekszmorzsa, 10 dkg vaj, 8 dkg porcukor, két ek. kakaópor, de mindenből csakis a legjobbat használva!), az így kapott „bonbonokat” hosszúkás alakúra formáztam, majd csokiba mártottam és kidíszítettem. Csillogó kapszliban léptek fel és az ünnepek legnagyobb sikerévé váltak. Elszánt antialkoholista vendégeink is falták, mintha így akarták volna bepótolni, amit az elmúlt években elmulasztottak meginni. A sütifalatkák egy részét még masszaállapotukban lefagyasztottam és a szilveszteri utóbuli előtt díszítettem. Nesze neked balatonakali mandulából gyúrt bourbon vaníliás kifli és a többiek!

(a szerk. megjegyzése: a kandallós jelenségről Grecsó Krisztián is írt a mostani ÉS-ben!)

Ha eljönnek az angyalok...

a konyhában vagyok!

Öt pillanat

Amint megjelennek a virágok, a fényképezőgép a konyhából a kertbe kívánkozik. Azt mondja, nincs két egyforma pillanat. Ő csak tudja! Boldog húsvétot mindenkinek!

 Tavalyi pillanatok: ITT!

Aprókörkép

A karácsonyi aprósütemények készítését, szám szerint 13 félét, már hetekkel az ünnep előtt elkezdtem. Amikor nem volt nagyon maszatos a kezem, képeket is készítettem, íme:

   

A mézeskaláccsal kezdődik minden, mert az többnapos projekt és legalább megalapozza a lakás alapillatát. Eszembe jutott, hogy hét évvel ezelőtt, a nevezetes népszavazás napján is éppen mézeseket sütöttem. Az utolsó pillanatban tettem le a kötényt, felkaptam egy dzsekit, és elszaladtam szavazni. Amikor megálltam a bizottság előtt, egy emberként hajoltak előre, nagyot szippantottak a levegőből, majd szavalókórusként kérdezték: honnan jön ez az isteni mézeskalácsillat?! Mondtam nékik: "belőlem árad, a ruhámból, a hajamból, a személyiségemből, elhoztam hát nektek az ünnep üzenetét, menjetek szépen haza, süssetek, főzetek ne ilyen földi hívságokkal foglalkozzatok, mint a politikai hatalom!" És lássatok csodát, néhány perccel később be is zárták a szavazókört! Én pedig mézes aurámat magam után vonszolva hazatértem, glóriámat laza mozdulattal a fogasra hajítottam és beestem az ágyba. 

Idén a karácsonyi gyümölcskenyér – ami ilyenkor a legkeresettebb portéka a blog keresőjében – kiválóan sikerült. Alig tudtam bemenekíteni a mélyhűtőbe, hogy majd csak akkor vegyem elő, ha eljön az ideje. Jól sikerültségének titka ki tudja mi, talán az aszalt gyümölcsök és a Jupiter szerencsés együttállása, a kiváló minőségű osztrák barnarum melyben áztattam a kemény aszalványokat, vagy még inkább a szupertitkos vanília esszenciám. Ez úgy készül, hogy veszek kimérve két dl vodkát, egyenesen a hordóból, mondhatnám vom fass, és abba teszem a kikapart vagy megszáradt vanília rudakat. Azok ott életre kelnek, megszínezik az alkoholt, kiadják minden gazdagságukat, miközben vidáman dülöngélnek az üvegben. Egyébiránt az ipari vaníliaesszenciákat mélyen megvetem, de idén mégis vásároltam egy nagy zacskónyi vanillincukrot a kaposvári I. Magyar Cukor Manufaktúra kiadásában. Őket azért csípem, mert tavaly mikulás alakú süvegcukorral örvendezettek meg a bolti polcon és ezzel végérvényesen a szívembe zártam őket.  

Készítettem csoki korongokat is Piszke receptje alapján. Az étcsokisra kandírozott gyömbért és mandulát, a fehércsokisra aszalt epret és apróra vágott pisztáciát szórtam. Ez egy napig sem áll el, ha el nem dugjuk titkos helyre.

A balatonakali mandulából kb. 10 dkg-ot ledarálva belesütöttem a linzerbe. Ettől és a beléje gyúrt zsírtól olyan omlós lett, hogy óvatosan kellett megfogni a sütiket, amikor megtöltöttem őket a ribizli lekvárral, vagy málnával. 

(40 dkg liszt, 10 dkg mandula, 15-20 dkg vaj, 8-10 dkg zsír, 10 dkg porcukor, egy tojás sárgája, só)

Mogyorós linzerhópihét is sütöttem, azt nem töltöttem meg semmivel, így jobban élvezhető a mogyoró aromája.

A mákos linzertészta nem maradhat el, általában kiflivé formázom, de lekvárral összeragasztva is nagyon finom. A kifliket félig csokiba mártom és megszórom díszcukorral. (40 dkg liszt, 15 dkg darált mák, 12 dkg porcukor, 32 dkg vaj, 1 tojás, só. Lehet beleszórni kevés fahéjat, vanília esszenciát.)

*

Az Aldiban finom és puha marcipánmasszát árultak, amit egy régi szakácskönyv receptje alapján összegyúrtam aprított dióval és 3 cl Maraschino likőrrel. Ezután kinyújtottam, kockára vágtam és csokoládéba mártottam. A tetejét kidíszítettem. Elég ütős lett. Volt aki azt mondta: csodálatosan köhögtetős.

A habcsókkészítés a legfelemelőbb az ünnepi készülődésben! Idén ezt tudományos szintre emeltem: még májusban találkoztam a Gerbeaud cukrászával, akit kifaggattam, hogy nagy baj-e, hogy én nem gőz fölött verem fel a tojáshabot, hanem csak simán? Azt mondta, nem baj, maradjak csak a jól bevált módszernél, de ha jót akarok, a sütőlapokat forrósítsam fel, mert akkor a kinyomott hab azonnal elkezd alulról szilárdulni. Így jártam el, és nagyon jó érzés, hogy Gerbeaud szaktanácsadókat engedtem be az egyszerű kis konyhámba! Azóta, ahányszor csak belépek, mindjárt olyan szakszerűségi érzés vesz körül!

A kávés habcsók, vagy más néven mokka csiga is elkészült.

A mákos-gyömbéres kuglófot a Stahl Téli édességek magazinból vettem. Amikor kihűlt, fehér csokival vontam be, koktélcseresznyével és pisztáciával díszítettem. Kandírozott gyömbért a keleti fűszereket árusító boltokban lehet kapni.

(15 dkg vaj, 2 dl tejföl, 20 dkg cukor, 3 tojás, vanília esszencia, 25 dkg rétesliszt, 1 csomag sütőpor, só, 5 ek. darálatlan mák, 12 dkg apróra vágott kandírozott gyömbér)

*

A bejgli sima ügy volt, 1 kg lisztből készült és szigorúan Pelle Józsefné könyvéből. Pedig általában Horváth Ilona drukker vagyok. Pelle Józsefné azt tanácsolja, hogy az összetekert bejglit először meleg, majd hideg helyen kelesszük, pihentessük és úgy menjen az előmelegített sütőbe. Egész tojással szoktam megkenegetni és egy régi tanács szerint egyszer hosszanti, másszor kereszt irányba, ez elősegíti a márványosság képződését.

A szilveszteri malacokat hagyományos sós kalácstésztából formáztam, és a szilveszteri asztalra tettem. Ez volt a 13+1.

Aranydurbincs mángolddal és certifikéttel

Jó sorsom úgy hozta, hogy tavaly és idén is eredeti horvát aranydurbincsot tehettem a karácsonyi asztalra. A tavalyit az Intersparban, az ideit a budaörsi halpiacon szereztem be. Itt egyébként finom forralt borral  kínáltak amíg nézelődtem, ezt a szokást kéretik bevezetni valamennyi kereskedelmi egységben!

A halak, amint kitekertem őket a csomagolásból, azonnal felmutatták horvát útlevelüket, azaz az állkapcsuk alá rögzített bilétát. Ezt leszereltem róluk, amikor az udvaron pucoltam őket, az utcai járókelők és a settenkedő macskaállatok érdeklődésétől övezve. Felhasználás előtt finom besóztam a halakat a Pag szigetéről származó tengeri sóval, amelyet a konyhaszekrény hátsó traktusában dugdosok, és csak a kiemelt (certifikétes) ételekhez veszem elő,  ilyen a balatonakali pirított sózott mandulám is. Aztán annyira belelendültem, hogy eszembe jutott, van egy dalmát fűszerkeverékem, abból a hasukba szórtam egy keveset és meglocsoltam őket citromlével. Sütés előtt leitattam róluk a nedvességet és betettem őket a sütőbe, a légkeveréses + grillező funkció égisze alá. Közben tört fokhagymás olívaolajjal kenegettem őket.

De még fokoztam a tengeri hangulatot: a garázstetős mángold is előkerült a fagyasztóból, azt is átforgattam a fokhagymás olajban és már csak egy kis petrezselyem-mártás volt hátra. Mindezeket sáfrányos rizzsel tálaltam. Nem maradt egy morzsa sem az ünnepi asztalon, csak a halak csontváza, biléta nélkül, természetesen.

Mézes GYIK

Ilyenkor, az alaplé-főzés, a diópucolás, mákdarálás és az aprósütemény sütés időszakában sokan keresnek meg azzal, hogy adjak nekik valamilyen mézeskalács receptet. Odaadom, ők pedig általában nem sütik meg, a következő évben ugyanúgy elkérik, és minden alkalommal felteszik az alapvető kérdést, hogy "na és mire kell vigyázni?".

Most megválaszolom a leggyakoribb GYIK-ot, azaz a Gyakran Ismételt Kérdést. Hátha egyszer mégis megsütik.

Csak arra kell vigyázni,

• hogy a sütés előtt döntsük el, puha vagy kemény mézest szeretnénk-e. A puhában több a vaj és a szódabikarbóna.
• hogy őszintén gondoljuk át, van-e megfelelő állóképességünk és logisztikai képességünk a kivitelezéshez
• hogy legalább fél napig pihentessük az összegyúrt tésztát
• hogy a sütő ne legyen forró, mert hamar megég a tészta, de mérsékelt meleg se legyen, mert akkor meg ráér dagadozni
• hogy folyamatosan járőrözzünk a sütő ablaka előtt, ha van, ha nincs, vágassunk rá, mert fontos, hogy amint kap egy kis piros színt a sütemény, azonnal ki kell kapni
• hogy a tojás sárgáját, amellyel megkenjük a kiszaggatott sütit, jól keverjük el, vagy akár le is szűrhetjük, mert akkor nem lesz fehérjecsomó benne, ami ráragad az ecsetre és csúnyán rásülhet a tésztára
• hogy mielőtt betoljuk a sütőbe, fúrjunk lyukat a mézesekre
• hogy amikor kivesszük és már nem forró, de még nem is merev hideg, ismét fúrjuk át a sütés előtti lyukat
• hogy mielőtt nekifogunk a díszítésnek, vegyünk be egy nyugtatót
• hogy higgyük el, tényleg elég egy tojásfehérje a díszítéshez
• hogy számítsunk arra, hogy egy rakás cukrot felvesz a fehér máz
• hogy a porcukrot érdemes legalább kétszer átszitálni, mert ha csak egy kristály eltömíti az írókalyukat, szükségessé válhat még egy nyugtató
• hogy ne gyógyszerezzük tovább magunkat, amikor a már betöltött mázról kiderül hogy mégsem jó, túl sűrű vagy túl híg, és ki kell nyomni az egészet és még keverni hozzá cukrot vagy fehérjét
• hogy ne higgyünk azoknak, akik mást is tesznek a mázba, én tettem tavaly keményítőt és fájdalmasan porladt le a sütikről
• hogy ha a népművészet mesterei vagyunk és bámészkodók előtt írókázunk egy rendezvényen, dugulás esetén ne vegyük a szánkba az írókát és ne szopjunk belőle egy nagyot, mert ettől minden jó érzésű vásárlónak felfordul a gyomra
• hogy számítsunk arra, több esténk is rámegy majd a felszalagozásra  
• hogy ha az elkészült mézeseket párás helyen hagyjuk, megpuhulnak
• hogy ezekben a napokban többet fordítsunk hát-, derék- és nyaktornára, mert az aprósütemény-készítés a vázizomzat  legnagyobb ellensége

De leginkább arra kell vigyázni, hogy ha valaki elkezdi ezt a hobbit, akkor ez igazi szenvedéllyé válik, egész évben epedve lesi az advent eljövetelét, hogy végre nekieshessen a gyúrásnak, nyújtásnak, szaggatásnak, sütésnek, díszítésnek, szalagozásnak. Aki egyszer elkezdi, az végérvényesen beleragad ebbe az édes mámoros tevékenységbe.

Tojásdrazsé

A magyar édességipar legőszintébb terméke a tojásdrazsé, hiszen nyílt titok, hogy ez élelmiszerként nem igazán jöhet szóba, ellenben dobálózáshoz vagy díszítéshez kiváló alapanyag.

A kisgyermekeknek – az általános virágföld és lego kockák rendszeres fogyasztása mellett – meg sem kottyan egy zacskó tojásdrazsé, de pl. nekem, aki egy 50 mg-os C -vitamint is csak komoly koncentrációval tudok leküzdeni, rémisztő már ránézni is.

Ezért a húsvéti tortákhoz marcipánból gyúrok színes tojásokat, nem mintha azt is meg tudnám enni, de a tudat, hogy akár ketté is haraphatnám ha akarnám, az nagyon jó érzés! 

A dobálózást nem tudom a blog keretein belül bemutatni, de a díszítést igen. Ehhez az asztaldíszhez a színes drazsékat kombinálhatjuk  tojáshéjjal is, de ezt aztán tényleg ne együk meg, inkább tegyük el jövőre, vagy dobjuk ki. ( ld. dobálózás)

Magyarország – Lyon 1:1

Az összecsapást egy csendes farsangi szombaton tartották meg. A Csöröge (becenevén forgácsfánk) otthonában fogadta a Lyoni Fánkot. A barátságos mérkőzés éles küzdelmet hozott. A tét nagy volt: ki a jobb? Ki marad a köztudatban? A hagyományos Csöröge vagy a Lyoni Fánk? Ki tud-e lépni a magyar szurkolótábor a megszokott ízvilágból, vagy inkább ragaszkodik a hagyományokhoz?

 

A gyúró véleménye szerint már a kezdéskor komoly különbségek voltak a versenyzők között. A magyarnak az összetételéből fakadt szikársága végig megmaradt, míg a francia a beléje gyúrt vajtól rugalmas és sportos volt. Utóbbinak az is előnyére vált, hogy egész tojásokat gyúrtak belé, nem csak a tojások sárgáját. (Felvetődött, hogy ha a hazai versenyzőnek sikerült volna valódi zsíros tejfölt biztosítani, az ő testének is más lenne a definíciója, de ez ügyben mégsem jelentettek be óvást.) Az alkohol – ez esetben rum – használata megengedett, sőt kifejezetten előírt volt a játékosok számára. Gyúrás után a versenyzők rendhagyó módon négy órát pihentek a hűtőben felállított kispadon. Aztán már csak egy szolid átmozgatás történt a deszkán, jó vékonyra nyújtás, rombusz formára igazítás derelyevágóval, melyet a francia történelmi érzékenység miatt tilos volt rádlinak szólítani.

A melegítés azonos körülmények között történt, forró, de nem túlhevült olajban. A két térfélen egy-egy serpenyő várta a hazai és a vendég csapatot. Pár perc múlva a versenyzők már valósággal sisteregetek a pályán! Minden mérkőzés kényes pontja ez, hiszen a tartós sütés szennyezi az olajat, az abba belekerült lisztszemcsék visszafogják a teljesítményt. Ezért az edzők félidőben lecserélték az olajat és frissel próbáltak előretörni.

A hazai pálya előnyét élvező Csöröge már az elején elhúzott. De a Lyon masszívan nyomult és nem adta fel. Míg a magyar versenyzőn apró léghólyagocskák keletkeztek, addig a másikon francia divat szerinti tetszetősebb, nagy buborékok jelentek meg. Ez a hazai közönséget kissé elbizonytalanította és az egyik szektor egy emberként kezdett a Lyonnak drukkolni. A vendég, a  kihűlés után újabb meglepetéssel szolgált, sokkal roppanósabb és elegánsabb lett mint a magyar Csöröge, amely várakozás közben csak egyre szíjasodott.

A kóstolás a tizenegyes rúgások szabályai szerint történt: egy ide, egy oda, aki gólt kap, annak annyi. Harapás előtt a nézők a magyart baracklekvárba, illetve rumos baracklekvárba, a franciát borsodóba mártogatták. Ez még nehezebbé tette a döntést, a közönség egyre bizonytalanabbá vált és végül már annyira elbódult a sok finomságtól, hogy akármit is kapott a szájába felkiáltott: "Hajrá! Hurrá! Ez is finom, meg az is!"

– Na de ki jusson tovább? – kérdezte a kezét tördelő gasztrobíró.
– Mindkettőőőőőőő!!!!! – üvöltötte az addigra már minden kontrolt hátrahagyott szurkolósereg.
A mérkőzés másnapján a csapatok tulajdonosai átigazolták a teljes Lyont és beolvasztották a magyar Csörögébe. A gyúró feladata lesz, hogy a következő mérkőzésre összedolgozza a két versenyzőtípust, a szurkolók nagy-nagy örömére. 

Lyoni csörögefánk

205 g liszt, 50 g vaj, 30 g porcukor, 1 csipet só, 2 felvert tojás, 1 kupica rum.
(Larousse gasztronómiai lexikon .- Bp.: Geopen, 2010.)

Magyar csörögefánk
250 g liszt, 4 tojás sárgája, 1 tk. porcukor, csipet só, egy kupica rum, tejföl - amennyit felvesz
(szájhagyomány)

Az első képen: a partjelző csalást szimatolt, de nem talált semmit.

Váncsa, receptre

Mit eszik a gasztroblogger háza népe, ha szegénykét olyképpen jutalmazza a sors lázas betegek ápolásáért, hogy ő maga is lázba esik és két napig csak lebeg át folyamatosan az újévbe anélkül, hogy erről bármit tudna?

A háza népe persze nem esik kétségbe, mert egy gasztroblogger konyhájában mindig van mit a tejbe aprítani, ha mást nem, a maradék bejglit. Na de ki a fene akar maradékot enni szilveszterkor, és főleg ki a fene akar erőt venni magán, hogy körülnézzen a hűtőszekrényben, kamrapolcon? Így történt, hogy háznépiék képesek voltak sajtos-tejfölös spagettivel mulatni az év legvidámabb éjszakáján, de előbb életet leheltek annyira a hobbiszakácsba, hogy elhaló leheletével fülkagylójukba megvallja, hol rejtegeti a sajtreszelőt, a sajtot, a tejfölt és a spagettit. És a betétkönyvét. Vizet és tüzet, mint ügyes hajótöröttek, egyedül is találtak.

Bezzeg a fél malac, az tudta mi a dolga! Azonnal megszimatolta, hogy itt a menekvés ideje, két suta lábával odébb rúgta a vöröskáposzta fejet, majd bebicegett a mélyhűtőbe és magára csapta az ajtót. Ha csak egy hétig tolódik ki a siralomház, hát az is több a semminél, addig is jól eldiskurál majd életről-halálról a balatoni keszegekkel és a vasi kakasokkal. Az összemelegedők deres fejüket csak akkor kapták fel, amikor január elsején becsengetett a pizzafutár.

A kegyetlen mínuszokra és a szeretet ünnepére való tekintettel, gasztrobloggerünk még eleven időszakában oly döntést hozott, hogy "gyertek be kóbor macskák, ne éjszakázzatok odakint"! A döntést, cselekvőképességében hirtelen beállott változások miatt, már nem állt módjában hatályon kívül helyezni. Maradtak tehát a meghívottak, vagyis behívottak, és az ő üres bendőjük. Igaz is, miért  a sorsot vádolja hősünk, ha tulajdonképpen ő  maga rendezi úgy, hogy naponta többször fekete macskák szaladjanak át előtte a szőnyegen?

 

Ahogy a Kis hercegben  megmondták: "egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" – hát mint kiderült, a macskák is olvasták a Kis herceget. Így nem akarták tudomásul venni, hogy a blogger most éppen nincs magánál, hogy az étel szó puszta hallatán is megjelenik torkában a Kis herceg lompos farkú barátja, hanem igenis, tessék felkelni, ételt adni, simogatni, gombolyagot dobni és feltakarítani azt, amit a szocializációmentes macskavendégek hagynak maguk után. De lehet hogy csak vicces ember ez a hobbiszakács, gondolták a macskák, és ha kitartóan felugrálunk a takarójára, alulról piszkáljuk az ágymatracát, lelógó kezét pofozgatjuk tappancsainkkal, hamarosan felkél majd és azt kiáltja: „Hahó! Csak vicceltem! Fiúk! Lányok! Irány a konyha!”

Nem, nem ugrott fel. Hanem szépen, komótosan, úgy január másodikának estéje felé, hanyatló kezével a karácsonyfa alá nyúlt, magához húzta Váncsa István új könyvét, és elkezdte olvasni. Olvasott és csak olvasott, egyre nagyobb örömmel, zöld olajokról, sumér lakomákról, érett báránylapockákról. Veszek  mégis egy tazsint - súgta magának cserepes ajkaival - és soha többé nem eszem zöld olajbogyót csak feketét, azt is csak maggal - tette hozzá.
Így ment ez néhány órán keresztül, mikor egyszer csak valóban felugrott azzal, hogy "előre fiúk, lányok! Hedonisták, irány a konyha! Éljen az újév!" 

És néhány perc múlva már mosogatta is a sajtos spagettis tányérokat.

Váncsa István: Lakoma. A görög, török, ciprusi, libanoni, marokkói, tunéziai és máltai konyhák legfinomabb ételeiből - Bp.: Vince Kiadó, 2010.

Anna Pavlova kicsi rózsaszín balettcipője

 

Biztosan volt neki kislánykorában. Az ilyen nagyságok életük végéig őrzik az első balettcipőjüket, néha előveszik és könnyeznek egy kicsit. Arra már nem emlékeznek, hogy akkor mennyit könnyeztek, amikor a kegyetlen táncórákat végigszenvedték.

A balettcipő úgy kerül a karácsonyi asztalra, hogy Sussania, a kreativitás szakértője jelezte egy gyors emailben, képzeljem el, St Gallenben ribizlis habcsókot vásárolt és amint beleharapott, megrohanták a gyermekkori ízek! Nem hagyott nyugodni az új információ: ribizli + habcsók. Ilyen van? És valóban léteztek nagymamák, akik a múltban ezzel kápráztatták el kis unokáikat?

 

Eszembe sem jutott hogy recept után kutassak, inkább vettem egy zacskó fagyaszott ribizlit. Cukorral megszórva megfőztem, majd egy szűrőn átpasszíroztam és az így kapott levet beforraltam, hogy sűrű és ígéretes ribizliszirupot kapjak. Ezt csorgattam a felvert tojásfehérjébe és közben imádkoztam, hogy ha más nem, a benne lévő pektin majd kellő időben lépjen működésbe.

Kétpercenként ellenőrzést tartottam a sütő ablaka előtt, és előre felkészítettem a családot, hogy ha összefolyik az egész, tilos röhögni és mindenkinek elmesélni, pláne nem Susannianak vagy a st. galleni kézműves céhnek. Szerencsére nem történt baleset, bár kicsit ragaszkodóbb habcsóktípus ez, már ami a sütőpapírhoz és a fogsorunkhoz való viszonyát jellemzi, de felfeszegetve és rácsra téve egészen jól kiszáradt. Ha mégsem, akkor is megér egy-két fogkefét.

Közben megindult a hangya, hogy ha ez bejön, akkor a Pavlova-tortát is lehetne így ízesíteni? Erre a tudományos kérdésre nyáron visszatérek. Addig is mindenkinek boldog karácsonyt kívánok!

 

  

A lábbelik mellé kézbelik: Pécsett készítettem ezt a fényképet.

És "ez mind-mind pécsi kesztyű, pécsi kesztyű!"