Több mint Hobbi

Az ismétlések elkerülése végett nem fejtegetném, hogy micsoda izgalmasan csomózott kapcsolati hálóba kerül, aki ráfekszik az internet hullámaira és hagyja hogy hatások érjék, miközben jelenlétével ő maga is hat másokra. Ezek a kapcsolatok átívelnek földrajzi és társadalmi határokon, miközben ténylegesen és átvitt értelemben is hoznak a konyhára. Az elmúlt héten pl. fagyasztott őz- és vaddisznó hús érkezett, másnap olajos török paprika, továbbá néhány fotó bizonyos könyv terjedéséről:

Jött néhány jó szó is, hogy igény van több gasztrokalandor posztra, köszönöm, igyekszem! És jött egy könyv is, magánkiadásban, szűk körben terjesztve: 

A Svédországban élő kolléga könyve nagy örömöt okozott nekem. Azért merem a kolléga szót használni – mert ő „A” Hobbiszakács, az igazi, aki egyéni hangvételű blogot vitt éveken át, hobbiszakácsi mivoltát diplomával is tudja bizonyítani –, nos ő személyesen hatalmazott fel, hogy én is viselhetem ezt a nevet. A karácsonyi készülődés közben időnként lehuppantam a könyvével és nagyon jó volt újraolvasni a régi bejegyzéseket, bár sajnos a fotókból kevesebb csillanhat csak meg, de a netes felületen lehetőség van a visszakeresésre. 

A szerzőnek már korábban is nagyon sokat köszönhettem! Például a gyorssegélyként postán küldött bakcsoj (pak-csoj) magokat; azt hogy magasra tartja és tovább viszi az irodalmi szakácskönyv megtépázott zászlaját; hogy bemutatott a svéd Bocuse-nak; hogy megtanított arra, hogyan kell illendően azaz cuppogva-szürcsölve-szívogatva enni a svéd rákot, amely tudományt ki is próbáltam a kék-sárga bútorbolt éttermében, azóta nem árulnak ott főtt rákot, csak lapraszerelt, néma fagyasztottat, szürcsöljön otthon aki akar! Jelenleg gyakorlom még a hümmögve-mormogva történő kávézást, ez még nem megy igazán jól, de jelentkezem amint belejöttem. A könyv, vagyis a szerzője megerősített abban is, hogy a gulyáslevesnek igenis mágikus hatása van, és az erjedéstől felfújódott konzervdobozban rohasztott hering több mint elsőcsapásmérő vegyi fegyver, valójában egy híres svéd ínyencség. Hobbiszakács írásai újabb csomókat kötnek azon a bizonyos hálón, összehozva családok, barátok, népek kultúráját – receptekben, történetekben és fotókon is. És bár a gasztroblog mostanában pihenő üzemmódban van, a szerző fotóblogon keresztül közvetíti nekünk a világot. Jó étvágyat hozzá, illetve kellemes nézelődést minden érdeklődőnek!

"Az első erotikus étkezés Ádám és Éva nevéhez fűződik. Az előétel gránátalma volt, a főfogás pedig laposra klopfolt kígyó grillezve, paradicsomos szósszal. Utána jött a fekete leves."

"Egy jó ebéddel még a legjobban menő országot is tönkre lehet tenni!"

"A gőzölgő koponyát az asztal közepére raktam, és átengedtem a kezdeményezést a vendégnek. Jessica gyakorlott kézzel lefejtette a bőrt a koponyáról. Úgy dolgozott, mint egy plasztikai sebész arcfelvarrás közben. A bőrt eldobta, a szemeket kiporciózta, - önzetlenül lemondtam a jussomról - a pofaizmokat és a bégető izmokat pedig kupacba gyűjtötte."  

Enni, inni, beszélgetni

Szeretettel várjuk Önt és Barátait

2012. december 8-án szombaton 17 órára a Bányászati Múzeumba

Draskovich Edina: Saját levében - Egy gasztrokalandor naplójából című, a soproni Artemisz Kiadó által kiadott kötete bemutatójára, 

ahol

- megtudhatja, milyen is egyforma szenvedéllyel enni, inni, olvasni, írni

- megkóstolhat néhány apró finomságot a könyvben szereplő ételek közül

- megízlelhet néhány remek bort a Vincellér-Ház kínálatából

- megtekintheti Klaus Sommer és Hainer István Éléskamra c., a soproni piacról készült dokumentumfilmjét

...vagyis egy igazán kellemes kora estét tölthet az író és "művei" társaságában!

A finom falatokat a szerző, valamint Makalicza Ágnes és Szakály Attila, a Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi Vendéglátó Szakképző Iskola tanárai készítik, a borokat pedig Molnár Tibor borász ajánlja a Vincellér-Ház kínálatából.

A vetítés és a kóstolás miatt a férőhely korlátozott: 25 vendégnek tudunk helyet biztosítani.

info kukac artemiszkiado.hu 

 

Saját postaládájából

Friss küldemény a gasztrokalandor postaládájából! 

Kívülről mail art alkotás, belülről életre kelt könyvillusztráció - azaz hogyan keletkeztek a rajzok a művész tervezőasztalán.

Küldte: Lakner Zsuzsa, a Saját levében könyv tervezője és illusztrátora.

 

 

 

 

 

 

 

 

Könyvkóstoló

Pár hónappal ezelőtt a soproni Artemisz kiadó azzal kereste meg szerkesztőségünket (azaz konyhánkat), hogy egy kis cellulózt kellene keverni a saját levébe, hátha attól kiteljesedne az íze és így talán sokkal több ember asztalára juthatna el. Rövid győzködés után nekiláttunk a munkának: elkészítettük a menütervet, beszereztük a hozzávalókat és a szükséges eszközöket: egy ügyes könyvtervező illusztrátort, aki remekül ért a fűszerezéshez és a tálaláshoz; egy sokat látott (és evett) szerkesztőt, aki ezerszer átszűrte a levet, mert csak a tiszta, leülepedett folyadékot tartja emészthetőnek; valamint egy mérnöki pontosságú szövegtördelőt, aki arra ügyelt, hogy elférjünk az asztalon. A csapatot a kiadó (konyha)főnöke tartotta kézben, aki közben folyamatosan fohászkodott Artemiszhez, hogy legyen kegyes hozzánk. Az istennő egyébként őz képében meg is látogatta a kiadó konyhakertjét, de erről majd később számolunk be.

Október 5-ére készült el a menü, másnap pedig az Arnolfini Archívum őszi rendes fesztiválján előkóstolást tartottunk. Először a szerkesztő úr olvasta fel saját keverésű előszavát, majd felnyílott a 22 literes fazék és a piknikkosár fedele, melyek alatt „sl – sk.” aprósütemények várták, hogy a nyájas olvasóknál végre előidézhessék a kalóriakatarzist. Az első vásárlók ajándékba kaptak egy üvegcse szuper titkos „sl” esszenciát, amelyet a spirituális hatású címlaptányérban állítottunk ki.
Hamar bebizonyosodott, hogy bár a könyv még ki sem került a piacra, máris literatúra-valutaként működik, hiszen Szakács Eszter és Vass Tibor költők, saját versesköteteiket cserélték el az új könyvre.

A könyvkóstoló zárásaként a szerző megajándékozta alkotótársait egy-egy csemegekosárral, melyben csupa-csupa saját készítésű és termelésű finomságot helyezett el. A hírre az összes könyvkiadót a sárga irigység kezdte mardosni. Most már késő, erről a lakomáról lemaradtak!

Minden eddigi és leendő olvasónknak jó étvágyat és kellemes szórakozást kívánunk!

A KÖNYV HONLAPJA ITT!



Finomságok több rétegben



Kiadós kosarak





Egy elmélyült olvasó



Szerkesztői előszó 



Legfrissebb leveink

További hírek:

A könyv honlapja
A kiadó
Az alkotók

Somlói összposzt

A „somlói” eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel ellátott termékek közül legjobban a juhfarkot kedvelem, míg a környezetemben élő édesszájúak inkább a galuskát. (Helyesbítek: most bökdös itt valaki, hogy ő mindkettőt szereti!) Galuskát valamiért főleg nyáron készítek, éppen most fogyott el a legutóbbi adag utolsó morzsája. Jó kis nedves, tacsakos morzsa volt ám! Itt az ideje, hogy leírjam az általam alkalmazott receptet, ami persze a Gundelek tudományán alapszik – csak egy icipicit modernizáltam, kiegészítettem –, a Gundelek receptje pedig Gollerits Károlyén, aki 16 éven át volt a főpincérük. Jó, ha egy alkalmazottnak ilyesmin jár az esze, és még jobb, ha a munkaadó teret enged az újításoknak. Egyébként ez az édesség még nagyon fiatal, kb. 50 éves, bezzeg az enyém ami ma fogyott el, csak négynapos volt.

Először is azt tanácsolom, csak az álljon neki az elkészítésének, aki legalább 10 vendéggel számol. (Aha! Megvan! Tehát ezért készítem gyakrabban nyáron!) Ha tartalmas főétel után kínáljuk, akár 15 főnek is elég ez a mennyiség, pedig a kis 20 x 30 cm-es tepsiben sütöm a piskótalapokat, és rendszeresen bepánikolok hogy kevés lesz, aztán még a negyedik napra is marad.

Mint minden más ételnél, itt is az a fő szabály, hogy tisztességesen tegyük bele mindazt, amit kell, az elérhető legjobb alapanyagokból. Tehát nem homogén piskótakockát készítünk csoki pudinggal leöntve és két egymásra merőleges, dohányfüsttel átitatott tejszínhabcsíkkal díszítve, sem pedig vanília-aromás öntettel újraélesztett cukrászati maradékterméket. Felejtsük el a rumaromát, a diópótlót, a műanyag ízű narancshéjat, a növényi tejszínt, és a bolti piskótát is. Előnye a mindig biztos siker mellett az, hogy 1-1,5 nappal tálalás előtt kell elkészíteni és hűtőszekrényben tartani, élesítéskor már csak egy kanállal ki kell szaggatni és gyorsan felverni hozzá egy kis tejszínhabot.

Nem ajánlott cukorbetegeknek, lisztérzékenyeknek, tojásérzékenyeknek, antialkoholistáknak, dió-, csoki-, citrusallergiásoknak, laktóz-intoleránsoknak, lustáknak, kapkodóknak, takarékoskodóknak, falánkoknak, türelmetleneknek... HAHÓ! VAN OTT MÉG VALAKI?

Forrásmű

Somlói galuska
 

Fényképet nem tudok felmutatni, mert amíg a hűtőben van, nem valami fotogén, a fogyasztáskor pedig nem érek rá fotózni, mert szaggatok, öntet adagolok és learatom az elismeréseket. Szép fotót találni a Somlóiról, amúgy is sokkal könnyebb, mint igazi, finom galuskát lelni manapság egy cukrászdában. A munkafolyamat:

1. piskótalapok sütése (sima, kakaós, diós)

2. öntetek, szirupok elkészítése

3. összeállítás és hűtés

4. tálalás


1. piskótalapok

9 tojásból készítek piskótát. Eredetileg az egész masszát kellene háromfelé osztani, de mivel ez számomra igen nagy feladat, inkább háromszor keverem ki az egyenként háromtojásos piskótát.

Bekapcsolom a sütőt 175º-ra, a tepsit kibélelem sütőpapírral. Felverek 3 tojásfehérjét, beleteszek 3 lapos evőkanál cukrot, a 3 tojássárgáját, csipet sót, és óvatosan belekeverek 3 púpozott evőkanál finomlisztet. Belesimítom a tepsibe és megsütöm. Rácsra téve kihűtöm, lehúzom róla a papírt. Közben elkészítem a következő háromtojásos lapot, amibe 3 lapos evőkanál lisztet és két evőkanál darált diót teszek. Miután megsült, jöhet a harmadik lap, ebbe egy púpozott evőkanál kakaópor kerül. A lapok kb. 2 cm vastagok lesznek és nem hagyom őket kiszáradni, megpirulni, akkor veszem ki őket a sütőből, amikor még ruganyosak.

2. öntetek, szirupok

Mazsola: két marék mazsolát megáztatok annyi rumban, amennyi ellepi. (Ausztriában a Mautner-féle barnarum nagyon finom, ha arra járok, mindig veszek egy literes üveggel.)

Cukorszirup: 3 dl vízbe 20 dkg cukrot teszek, és addig forralom, míg be nem sűrűsödik. Közben beleszórok egy marék aszalt narancshéjat (a Nobilis cég készít ilyet), vagy ha van kezeletlen narancs, abból kettőnek lereszelem a héját, valamint egy citrom héját is. Ezt a szirupot érdemes korábban elkészíteni, mert ki kell hűlnie, összeérnie. Miután levettem a tűzről, öntök bele kb. 5 cl rumot, ezt le lehet önteni a mazsoláról is.

Dió: kb. 15 dkg diót ledarálok. 

Vaníliás krém: 6 dl tejet felforralok, beleteszem egy rúd vanília kikapart belsejét és a rúd maradékát is, valamint egy leheletnyi sót. Majd gőz fölé tett edénye öntöm, kiveszem a rudat és folyamatosan keverve 5 tojás sárgájával, 10 dkg cukorral és 4 dkg liszttel krémet főzök. A végén sűrű, de jól folyó finom, és szép sárga krémet kell kapnunk.  

Csokoládéöntet: 4 dl tejszínt felforralok, elkeverek benne 30 dkg étcsokoládét és egy löttyintés rumot. Kakaóporral is lehet turbózni, ha nem elég erőteljes. Ez az öntet a hűtőszekrényben várja a tálalás napját. Ha nem elég sűrű, mehet bele még csokoládé, de a csoki puding kizárt! (A Gundel könyv csokimártása egy komoly, tejszínes-tojásos főzött krém, amit a palacsintához is ajánlanak.)

Tejszínhab: 4 dl tejszínt behűtök, mert úgy könnyebb lesz másnap felverni. 

3. összeállítás

Egy nagy és mély tálba

· beleteszem a diós lapot, megöntözöm a szirup egyharmadával, megszórom a dió és a mazsola egyharmadával, rákenem a vaníliás krém egyharmadát

· ráfektetem a kakaós lapot és ugyanígy járok el

· a sima piskótalap egyik felét megkenem baracklekvárral, a lekváros felével lefelé fektetem a rakás tetejére, aztán jöhet a szirup, dió, mazsola, végül a vaníliás krém. Ennek a tetejét natúr kakaóporral szórom meg

· az egészet lefedem, és a hűtőszekrénybe teszem


4. tálalás

Felverem a tejszínt, előveszem a csokoládéöntetet. Kis tányérokra egy evőkanál segítségével galuskákat szaggatok. Megöntözöm az öntettel és tejszínhabot teszek a tetejére.


az eredeti recept innen: Gundel Károly: Kis magyar szakácskönyv .- átdolg. Gundel Ferenc és Gundel Imre .- Bp.: Corvina, 1986.

A Babér napja van ma!

A XX. század közepén a Balaton déli partján élő költő összebarátkozott az északi parton élő festővel. „Süllőzés közben, szép tavaszban, amikor Badacsony alatt rezeg a víz, és nyárfarügyszagú minden.” – írta a költő.  Eleinte csak a horgászat szakmai titkait osztották meg egymással, hosszan vitáztak arról, hogy a gilisztára vagy a kishalra kap-e jobban a süllő. 

A folytatás és az én Babér napi feladványom (is) a Konyhasónaplón olvasható! A helyes megfejtésekért értékes ajándék jár!

Keleti csemege

Fényes tekintetű efendi! Vedd meg néhány akcséért, vagy keresd a könyvtárban eme csodálatos művet és ne higgy a mondásnak, miszerint kölcsönkért kaftán nem melegít! Ha mégsem jutsz hozzá, javaslom, tekerd meg félholdas gyűrűd kövét háromszor, s add le megrendelésedet a belőle kipattanó varázslatos dzsinnek! Biztos vagyok benne, hogy török témájú könyvet ingyen is házhoz szállít neked. 

Folytatás itt...

A könyv, amely megváltoztatta az életemet

Mint minden reggel, most is beültem egy trendi kávézóba. A saláta után egy light hosszúkávét is elfogyasztottam, ezzel máris jól indult a nap. Keletről indult nyugat felé, ahogy szokott, de valahogy ez a nap más volt mint a többi, láthatatlan energiával perzselte a Földet. Az öntet ma különösen bársonyosan vonta körbe a ruccolát. Mintha az olaj is érezte volna, hogy ez a saláta más mint a többi.

folytatás: itt!

"...legyen fenn a János-hegyen"

 

„Hát kicsim, nem engedhetem, hogy maga uborkasalátát egyen. A rántott csirkéhez. Nem bizony. Még mit, ilyen hidegben, fent a hegytetőn. Jó lesz a közönséges fejes saláta is. Nem fogunk hideglelést vinni haza. Kapott előbb János-retket vajjal, rozskenyérrel. Aztán csirke után (s nagyon jó volt ugye?) szamócát, – (kár, hogy málna már nem volt) és igen jó, külön e célra valódi kávéból s nem kukoricából főzött feketét. Egy Nílust, – slussz. A kadarka is jó volt, a számla is…De az autó út kifizette magát. (…) Milyen szép ez a táj…A János-hegyen voltunk, a kilátó táján, tudja?”

(Móricz Zsigmond: Naplók, 1924-1925.- Bp.: Noran K. 2004 Kft., Luna Könyvek, 2010.- 471.p.)

További szirupos hálószobatitkok a gasztrobloggerek irodalmi oldalán!

Váncsa, receptre

Mit eszik a gasztroblogger háza népe, ha szegénykét olyképpen jutalmazza a sors lázas betegek ápolásáért, hogy ő maga is lázba esik és két napig csak lebeg át folyamatosan az újévbe anélkül, hogy erről bármit tudna?

A háza népe persze nem esik kétségbe, mert egy gasztroblogger konyhájában mindig van mit a tejbe aprítani, ha mást nem, a maradék bejglit. Na de ki a fene akar maradékot enni szilveszterkor, és főleg ki a fene akar erőt venni magán, hogy körülnézzen a hűtőszekrényben, kamrapolcon? Így történt, hogy háznépiék képesek voltak sajtos-tejfölös spagettivel mulatni az év legvidámabb éjszakáján, de előbb életet leheltek annyira a hobbiszakácsba, hogy elhaló leheletével fülkagylójukba megvallja, hol rejtegeti a sajtreszelőt, a sajtot, a tejfölt és a spagettit. És a betétkönyvét. Vizet és tüzet, mint ügyes hajótöröttek, egyedül is találtak.

Bezzeg a fél malac, az tudta mi a dolga! Azonnal megszimatolta, hogy itt a menekvés ideje, két suta lábával odébb rúgta a vöröskáposzta fejet, majd bebicegett a mélyhűtőbe és magára csapta az ajtót. Ha csak egy hétig tolódik ki a siralomház, hát az is több a semminél, addig is jól eldiskurál majd életről-halálról a balatoni keszegekkel és a vasi kakasokkal. Az összemelegedők deres fejüket csak akkor kapták fel, amikor január elsején becsengetett a pizzafutár.

A kegyetlen mínuszokra és a szeretet ünnepére való tekintettel, gasztrobloggerünk még eleven időszakában oly döntést hozott, hogy "gyertek be kóbor macskák, ne éjszakázzatok odakint"! A döntést, cselekvőképességében hirtelen beállott változások miatt, már nem állt módjában hatályon kívül helyezni. Maradtak tehát a meghívottak, vagyis behívottak, és az ő üres bendőjük. Igaz is, miért  a sorsot vádolja hősünk, ha tulajdonképpen ő  maga rendezi úgy, hogy naponta többször fekete macskák szaladjanak át előtte a szőnyegen?

 

Ahogy a Kis hercegben  megmondták: "egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél" – hát mint kiderült, a macskák is olvasták a Kis herceget. Így nem akarták tudomásul venni, hogy a blogger most éppen nincs magánál, hogy az étel szó puszta hallatán is megjelenik torkában a Kis herceg lompos farkú barátja, hanem igenis, tessék felkelni, ételt adni, simogatni, gombolyagot dobni és feltakarítani azt, amit a szocializációmentes macskavendégek hagynak maguk után. De lehet hogy csak vicces ember ez a hobbiszakács, gondolták a macskák, és ha kitartóan felugrálunk a takarójára, alulról piszkáljuk az ágymatracát, lelógó kezét pofozgatjuk tappancsainkkal, hamarosan felkél majd és azt kiáltja: „Hahó! Csak vicceltem! Fiúk! Lányok! Irány a konyha!”

Nem, nem ugrott fel. Hanem szépen, komótosan, úgy január másodikának estéje felé, hanyatló kezével a karácsonyfa alá nyúlt, magához húzta Váncsa István új könyvét, és elkezdte olvasni. Olvasott és csak olvasott, egyre nagyobb örömmel, zöld olajokról, sumér lakomákról, érett báránylapockákról. Veszek  mégis egy tazsint - súgta magának cserepes ajkaival - és soha többé nem eszem zöld olajbogyót csak feketét, azt is csak maggal - tette hozzá.
Így ment ez néhány órán keresztül, mikor egyszer csak valóban felugrott azzal, hogy "előre fiúk, lányok! Hedonisták, irány a konyha! Éljen az újév!" 

És néhány perc múlva már mosogatta is a sajtos spagettis tányérokat.

Váncsa István: Lakoma. A görög, török, ciprusi, libanoni, marokkói, tunéziai és máltai konyhák legfinomabb ételeiből - Bp.: Vince Kiadó, 2010.

A süket spenót, az abesszin kel és még sokan mások

Végy 260 gramm süket kartonspenótot, tisztítsd meg a rárakódott hallókészüléktől, vágj fel csíkokra egy kisebb abesszin kelt, rotyogtasd össze ezeket egy kis darab reszelt gyarló gyömbérgyökérrel, vess belé néhány szem farkastinórut, reszelj le egy cudar céklát, köretnek zrikás zabot adj és két szem balga barackkal díszítsd a tálat! Semmi zsír, semmi háj, telített zsírsav és egyéb gusztustalanságok, csak a színtiszta művészet!
Így kapod meg az Állati Növényi Ábécé című kötetet, Zsubori Ervin és Tenke István újabb művét, amely ismét a soproni Artemisz Kiadó gondozásában jelent meg néhány nappal ezelőtt. (Előzményeket lásd itt és itt.)
De úgy is megkaphatod, ha megveszed egy könyvesboltban. Vegák polcán egyszerűen nélkülözhetetlen alapmű, színben pedig határozottan megy bárki karácsonyfájához.
 
A kötet honlapján blogot olvashatunk Salamon munkakerülő spenót kalandos életéről és világ-körüli utazásairól, belelapozhatunk egy digitális könyvbe és számtalan izgalmas menüpont, játék között legelhetünk. A rímfaragó versenyben - amely még nem zárult le - szerénységem az alábbi strófákat izzadta ki a tűzhely mellett:

Március a morcos moha
ráfázott a lásztminitre
mert az megint délre vitte
szomorúságának oka:
nem jut el északra soha

Dusika a dagadt dinnye
testtömege túlteng megint
de ő erre újfent legyint
pedig ha keveset enne
Heves legszebb teste lenne!

Forró lávaleves, rántott kaviccsal

Mindig sejtettem, hogy a görög egész- és félistenek komolyan odafigyelnek az étkezésükre, egyébként hogyan tudnának több ezer évet élni, villámokat hajigálni, egymás életét megkeseríteni? Megfelelő tápanyagbevitellel és rostban gazdag táplálkozással lehet csak másokat állandóan el- és visszavarázsolni, vagy sárkányokat szelídíteni azon a kehes Olümposzon. Amikor jó néhány évvel ezelőtt a Pergamon melletti Asklepionban a 38 fokos melegben vonszoltam a közel 20 kg-os hátizsákomat, dr. Asklepios sajnos éppen nem volt otthon, így nem tudtam megkérdezni tőle, hogy jól gondolom-e. De Szakács Eszter költő most megjelent mesekönyve megerősítette elképzeléseimet. Történetei egy képzeletbeli görög szigeten, Kallisztén játszódnak, ahol az emberek a görög istenekkel és mitológiai lényekkel élnek együtt.

Tessék, íme néhány bizonyító erejű idézet:

„Miután elfogyasztotta a pitét, Rebarbara leöblítette néhány liter ánizspálinkával. A sárkányok ugyanis nem rúgnak be az alkoholtól, inkább olyan nekik, mint repülőnek a kerozin. Az ánizspálinkától tudnak repülni, és olyasféle szép kék (csak nagyobb) lángot fújni, amilyen a gáztűzhely meggyújtott égője fölött táncol.”
(Sárkánybőr)


„A konyhakertjében növekvő zöldségeknek pedig nem akadt párja egész Kallisztén. Tavaly három díjat is kapott a mezőgazdasági vásáron. Legbüszkébb a húszkilós sütőtökre volt, amivel aranyérmet nyer. (Sajnos meg kell jegyeznem, a sütőtök ettől olyan önhitté vált, hogy addig pöffeszkedett, amíg szét nem durrant. Ezért nem tudták leközölni a fotóját az Olümposzi Harsonában, a díjazottakról szóló beszámoló mellett.)”
(A fekete ciprus)


„A fiú már születésekor meghökkentette anyját és apját. Igaz, hogy épp úgy nézett ki, mint a többi küklopsz csecsemő, ám amikor kinyitotta egyetlen szemét, az nem a megszokott szürke színű volt, hanem nefelejcskék. A szülei olyannyira restellték ezt, hogy eleinte inkább napszemüveget adtak rá, ha sétálni vitték. Aztán ahogy nőtt, egyre több furcsaság derült ki róla. Például, nem szerette a lávalevest és a rántott kavicsot, ami a küklopszok nemzeti étele. Holott az anyukája minden vasárnap ezt főzte ebédre. De Diabáz csak kavargatta, kavargatta a lávalevest, és tologatta, tologatta tányérján a rántott kavicsokat. Nem nagyon fűlt hozzájuk a foga.
- Édes fiam, hogy lesz így belőled kovácsinas! - sóhajtott fel az apja, amikor látta, milyen kákabélű a gyerek. Elvégre a küklopszok már az idők kezdete óta Héphaisztosz műhelyében dolgoztak.”
(Villámhajigáló Diabáz)


„Zeusz, az istenek királya ugyan nem tudott elmenni, de kölcsönadta a főszakácsát, Villámhajigáló Diabázt, aki élete főművét alkotta meg a lángot fúvó marcipán sárkányos esküvői tortával.”
(Kirké és Dirké)


"Abban a pillanatban ott termett egy Terülj, terülj piknikkosár. Ügyesen kicsomagolta magát. (…) Inónak tátva maradt a szája az ámulattól. Volt ott sajttál és gyümölcstál, hagymakrémleves és lazacfilé, padlizsánsaláta, nagy szemű, vajon párolt lóbab, töltött tojás, mandulás piskóta, vanília- és csokoládéfagylalt tejszínhabbal, bodzaszörp, méznél édesebb must, valamint frissen facsart narancslé.
A tálak és tálcák egymás után elé járultak, és kanalat vagy villát tartó pálcika-kezükkel egy-egy kanálka ételt lapátoltak a tányérjára, a három kancsó pedig teletöltött egy-egy kis poharat.
Inó először a padlizsánsalátát kóstolta meg. Behunyta szemét az élvezettől.
„Hűha, ez aztán a mennyei padlizsánsaláta!” - villant át az agyán.
S ugyanolyan finomnak találta az összes többi ételt és italt. Hanem, amikor a tálak, tálcák és kancsók észrevették, mennyire ízlik neki a kóstoló, hirtelen izgalomba jöttek. Lökdösték egymást, és tülekedtek előtte, versenyezve, ki kínálja a következő falatot, illetve kortyot. A fagylaltkehely a kanalával püfölte a bodzás kancsót, mert az eléje tolakodott.
Ha nem figyelt rájuk azonnal, és nem kért tőlük valamit, képesek voltak kurta kis lábaikon fel-alá ugrálni, és cérnavékony hangjukon visítozni, hogy „Vegyél már, vegyél már!”. A gyümölcsös tál még hisztizett is. Hanyatt vágta magát a földön, mire az összes narancs, füge és gránátalma szétgurult a homokban.
Inó egyszer csak érezte, hogy valaki finoman húzkodja a ruhaujját. Amikor odafordult, egy ovális alakú, ezüst sajttálat látott. A tál szerényen álldogált, nem erőszakoskodott, mint például a levesestál, akit a kislánynak már háromszor is vissza kellett utasítania.
A sajttál félénken megköszörülte a torkát.
- Ugye, nem haragszol, ha megkérlek, hogy vegyél egy szeletet? - rebegte. - Még nem is kértél tőlem sajtot, és ha mindet visszaviszem...! - sóhajtott fel tragikusan.
- Miért, akkor mi történik? - kérdezte Inó kíváncsian.
- Nem küldenek el a kosárral többé – mondta a sajttál szomorúan. - Így legalább száz évente egyszer beszélhetek valakivel, mert szinte mindenkinek étel az egyik kívánsága. Ha tudnád, milyen unalmas száz éven keresztül némán, mozdulatlanul várakozni egy huzatos spájzban!
Inó megsajnálta, és gyorsan leemelt két szelet füstölt sajtot. Vett a kéken erezett márványsajtból és a mozzarellából is. Utoljára még néhány kocka snidlinges, puha kecskesajtot is legyűrt, mert nem tudta elviselni, hogy a tál olyan könyörgően álldogál előtte
(…)
A váratlan és bőséges uzsonna után a kislány ledőlt a pokrócra pihenni. Azon gondolkodott, mit is szeretne másodjára. A rák kényeskedve elcsipegetett egy kis hínárt és moszatot. Aztán felemelte a fejét.
- Hölgyem, ideje lenne megint kívánnod valamit. Mindössze alkonyatig van időd. A fel nem használt kívánságok pedig csak kérvény útján, a Sóhivatalban igényelhetők vissza – mondta kimérten, majd a hivatalos hangnemen enyhítendő, újból meghajolt."
(Három kívánság) 
 
Szakács Eszter vonzalma a tengerhez és a görög kultúrához minden kötetében tükröződik. Folytatás itt!

Kedves Jamie!

Érdeklődve forgatom a 100 recept a kertedből című könyvedet és a TV-ben is megnéztem a hozzá kapcsolódó sorozatodat. Szerencsére ebben nem rángattátok annyira a kamerát, hogy a tévénéző szeme kiessen a szőnyegre, utólag is köszi. Legutóbb a sörös marharagut főztem meg a könyvből. Nem újdonság hogy tésztában megsüssek ilyen-olyan ragut, de megakadt a szemem a recepten, főleg azért, mert nem értettem, mit keres ez egy kertészkedős könyvben? Tán csak nem marhaszegyet termelsz? Vagy magról veted a leveles tésztát? Vagy csak a két szál sárgarépa és zeller miatt szerkesztettétek be a könyvbe?

Bevallom, a könyvet ajándékba kaptam, magamtól nem jutott volna eszembe megvenni, de ne vedd a lelkedre, látod nem az antikváriumban kötött ki! Szorgalmasan olvasom, csak mindig be kell fognom az orromat, olyan büdös festékszaga van. Főleg azért érdekel, mert magam is kertészkedem egy olyan apró konyhakertben, amiben egy fél BBC forgatócsoport nem sok, de még annyi sem férne el. Ne hidd, hogy kisebbségi érzésem van, te tudod a legjobban, hogy a small is beautiful!

Ha nem látom meg a leárazott guinnesst ott a boltban, akkor maradok a vörösboros marharagunál, de szerencsédre megláttam, méghozzá kettőt fizet, egyet kap alapon. Ja, nem bocs, fordítva. Szóval megvettem és hazavittem a kézitáskámban a két üveg sört. Kicsit kínos volt, mert az egyik kikandikált a buszon, és meg-megcsillant a szemben ülő sörhasú úr elismerő szemüvegén. Egyébiránt itthon nem iszom ilyesmit, ha már sör, akkor jó nekem a ceské budejovicei is, amúgy is csípem azt a várost, jobban mint Plzent, ebből is látszik hogy nem vagyok sörszakértő. Guinnesst majd ott nálatok, frissen csapolva, ha egyszer arra járok – egy fish and chipssel – megkóstolom!

Miután áttanulmányoztam a könyvedet, nekivágtam marhaszegyet, cheddart és leveles tésztát szerezni. Te Jamie, láttál már olyat, hogy a leveles tészta hat lapocskára van vágva? Képzeld, ott állok lisztes kézzel, harcra készen, kezemben a sodrófával, kibontom a dobozt, erre hat önálló lapocska hullik a deszkára! Kénytelen voltam fáradtságos munkával a széleknél összeapplikálni, pedig ezt a tésztát nem szabad sokat nyúzni. Eh, huncut németek, jól kibabráltak velem!

A hús már egyszerűbb volt! Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam azt a tökéletes fartőt ott a pultban, s örömömben rögvest elfeledkeztem arról, hogy szegyért jöttem, vagy maximum lábszárért, ráadásul ez a fartő szürke marhából lett kimetszve. Olyan szép volt, hogy őszintén sajnáltam, hogy csak 1 kg-ot írsz elő a receptben! Itthon többször megszagoltam és megsimogattam, de ezt nagy nyilvánosság előtt úgyis letagadom. Ha egyszer erre jársz, mutatok neked szürke marhát a Hortobágyon, tudom hogy ti nyugati népek a pulira is buktok, nem hisztek a szemeteknek amikor meglátjátok! És paprikát is mutatok majd neked, meg kolbászt, mert annyira sajnállak, amikor állandóan füstölt paprikaporokkal meg chorizókkal kell dolgoznod, amikor itt vagyunk mi egy karnyújtásnyira, csak nem tudunk betörni a konyhátokba. Azaz a piacotokra.

Egy szó mint száz (jó kis magyar mondás ez, nem?) elkészítettem a ragut, de az angol zellered helyett petrezselyemgyökeret tettem bele. Úgy látom, ti ott a szigeten nem nagyon értékelitek ezt a répafélét, pedig érdemes lenne! Szárzeller, na ja, mit tudtuk mi a rendszerváltás előtt hogy mi fán terem az? (Ez is jó kis magyar mondás, ha már cheddarunk és guinnessünk nincs, mondásunk legyen, nem igaz?) Egyébként több zöldséggel is így jártunk, hogy a háború után eltűntek, de aztán eljött a peresztrojka, és elhozta nekünk a demokráciát, a padlizsánt, meg a spárgát!

Te Jamie, el sem hinnéd, hogy ez a mi szürke marhánk milyen jól érezte magát a ti guinnessetekkel! Hát még mi milyen jól éreztük magunkat, miután megettük a pitét! És másnap, amikor egy-egy vékony szeletet amúgy szendvicsként bekaptunk! Nem is találtam jobb szót rá, mint amit te mondasz mindenre, hogy lovely!

Üdv!

sl.

ui.: A párolt zöldborsó köretként nagyon jó ötlet volt, köszi! A recepteden még annyit változtattam, hogy a végén plusz egy kanál liszttel sűrítettem a ragut.

Marhahússal, Guinness sörrel és sajttal töltött leveles tészta (Jamie Oliver: Jamie természetesen: 100 recept a kertemből.– Bp.: Park Könyvkiadó, 2009.)

Olvasókörkérdés

Olvasok a saját levemben? Leeszem a könyveket? Mi zajlik a mosdóban? Van-e élet a szakácskönyveken túl? Félelmetesnek számít kétszáz érett nagypapa?

Válaszok a Heston Blumenthal Olvasókör kérdéseire: Itt!

A képet René Magritte festette

Karinthy vendégségben

A sokoldalú Karinthy Frigyes életművében van egy kis könyvecske, amelyet Gundel Károly szakmai támogatásával írt. Az előszó szerint, e mű értelmet adna annak az anekdotának, mely szerint Pistikét egyszer megkérdezték hogy mi szeretne lenni felnőtt korában, mire ő ezt válaszolta: vendég szeretnék lenni, Budapesten.
Karinthy végigvezeti az olvasót a vendégség összes buktatóján, a meghívástól a feketéig és a likőrig, felsorakoztatva a korszak jellegzetes figuráit. Miután elolvastam a könyvecskét, kijelenthetem, hogy e téren semmi sem változott! És bennem sem változott meg az a kép Karinthyról, amit Kosztolányi olyan finoman fogalmazott meg, mely szerint: "ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni".

Estély Mutatós Menyhértéknél (részlet):

„A büffé gazdag és változatos, ezt el kell ismerni, nem hiába hívják őket Mutatósaknak. Francia saláta, angol mustár, rákmajonaise, egy óriási fogas díszeleg a nagy asztal közepén, ráismersz a Ritz-konyha művészetére, csak az a kár, hogy az egészet, így ahogy van, mintha láttad volna egyszer a vendéglősök ínyenckiállításán. Francia pezsgő, nehéz pálinkák, bőségben. Hosszan habozol, mert éhes vagy, tekintsd-e vacsorának és mondj le az igaziról, harmadik eset nincsen — ha csipegetsz, kóstolgatsz, lőttek az étvágyadnak, reggelig — ha pedig alaposan bepofázol, ahogy felcsigázott gyomrod diktálja, plátói szemlélője leszel a továbbiaknak. Evés dolgában nem lévén «voyeur» (soha nem tudtad megérteni azokat, akik éhesek, amikor te már jóllaktál), mégis amellett döntesz, hogy most intézed el a dolgot. Már éppen nekifognál, amikor megjelenik a háziasszony és kínálni kezd. Figyelmeztet az ételekre, mintha nem látnád őket magadtól is. Folyton beszél, unszol, magyaráz, meg akar győzni. Szabódnod kell, vitatkozni, dicsérni a kosztot s te nem mondhatod Brutussal: «asszonyom, temetni jöttem e salátát (a gyomromba és nem dícsérni» — nem, erről szó sem lehet, minden falat után magasztaló véleményt kell leadnod, kritikát várnak tőled, szakértői nyilatkozatot, főellenőri beadványt. S mindezt azért, mert a háziasszony nem ismeri a kínálás mértékének legelemibb szabályát: hogy csak azt kell kínálni, aki magától nem eszik — aki úgyis éhes, azt a kínálás csak feszélyezi, egy igen egyszerű megfontolás alapján, ugyanis aki kínál, az figyel, az éhes ember pedig nem szereti, ha figyelik, hogy mennyit eszik — sokkal jobban szereti a tapintatos vendéglátót, aki elfordul, másról beszél, szórakozott, nem törődik vele, rábízza őt az egyetlen igazán barátságos gazdára, a minden szónál beszédesebben rábeszélőre, akit úgy hívnak, hogy terített asztal: mondom, jobban szereti az ilyent, mint a mézes-mázosat, aki néz és lát, akivel szemben mindig élni kell a gyanúval, hogy úgy jár vele, mint az anekdotában: «egyél még, drágám, a fánkból», «de drágám, már ötöt ettem», «hetet ettél, drágám, de azért egyél csak».

Így tehát a külön vacsorából semmi se lesz, elhatározod, hogy mégis megvárod az igazit. Addig majd csak agyonütöd az időt valamivel, éppen elegen vannak, találsz valakit, egy rokonlelket, akivel elszórakozol. Sajnos, nem kerül sor rá. Amikor éppen felfedezel egy kedves partnert, régi jó ismerőst, vagy egy rokonszenves ismeretlent, aki biztatóan mosolyog rád, a házigazda, akinek rögeszméje, hogy neki «foglalkozni» kell a vendégeivel s ebben a minőségében abból a feltevésből indul ki, hogy a vendégei egytől-egyig jóindulatú idióták, ovodisták, tehát «rendezni» kell, párbaállítani, összehozni, ismertetni és megszólaltatni, mindegyiket a maga feltételezett mestersége és tehetsége szerint, mint valami modern képességvizsgáló intézetben, — a házigazda odalép hozzád, egyszerűen elszakít nagy-nehezen megtalált bajtársadtól és «ohó, barátom, nem fogsz elbújni» kiáltással elcipel valahová, bemutat valakinek, akire egyáltalán nem vagy kíváncsi, pusztán csak azért, mert az illető, állítólag, nagyon szeretne veled megismerkedni, «oda van érted, öcsém, a legnagyobb rajongód, nem is értem, mit zabál rajtad». És egymásbadug benneteket, mint két kesztyűt, egy ostobán vigyorgó alakkal, «ne itt van neked, egyétek meg egymást» s már nyargal tovább s ti ott maradtok, vigyorogtok, semmi mondanivalótok egymáshoz s a végén úgy megutáljátok egymást, hogy az illető' (mérget vehetne rá) egyikévé válik azoknak a kedves «személyesen ismerem» alakoknak, akik, ha szóbakerülsz, vállat vonnak és kifejtik, hogy igen-igen, a mesterségében lehet, hogy nagyon jeles, de úgy embernek feltűnően unalmas és jelentéktelen, az ember igazán nem nézné ki belőle.”

Vendéget látni, vendégnek lenni / Karinthy Frigyes (Gundel Károly tanácsaival).– Bp.: Cserépfalvi, 1934.

Kattints rá és nagyobb lesz!

Egy állati jó könyv

Madarat tolla, embert barátja alapján lehet a Linné-féle rendszerben elhelyezni. Erre alapozva felhívom a figyelmet egy a cimboráim által írt és rajzolt könyvre.

Az állatokat sokféleképpen megközelíthetjük, pl. altatólövedékes puskával, les-sátorban kuporogva egy halkan exponáló fényképezőgéppel, vagy kezünkben egy csokor friss szénával. Ez a két állatbarát pedig könyvet írt róluk, versbe szedve egy komplett állatkertet. Mivel magam is nagy sikerrel indultam rímfaragó pályázatukon és megízlelhettem milyen nehéz szakma ez, nyugodt szívvel ajánlom könyvüket a karácsonyfa alá, a nyuszi feneke mögé, a pünkösdi rózsa tövéhez esetleg az új kenyérbe belesütve.

A könyv életét egyedülálló módon egy bloggal kiegészített honlap kíséri, ami már önmagában is csemege. A könyv és a blog is interaktív, lehet szerezni, színezni, szavazni.

Ananász-fagylalt paprikával

Kossuth Lajos ezt üzente:

Öreg Szekeres Istvánnak (hódmezővásárhelyi lakosnak)
Baraccone, 1878. május 14.

Barátom Uram!
Paprikát itt is termesztenek, ököl nagyra nő, de salátaképen eszik az olaszok bevezetésül ebédjökhöz, melyet ők sós hussal, olajgyümölcscsel, sárga paprikával, nyers paradicsomalmával, zellerszárral, retekkel, mogyoró-hagymával, meg isten a megmondhatója, mi minden ilyesfélével szoktak megkezdeni, s levessel végezik; a magyar paprikával ellenben úgy vagyok mint fiaim, kik bár gyermekek voltak, mikor szülőföldjükről kiüzettek s idegen levegőn, idegen són, kenyéren táplálkozva lettek férfiakká, mégis annyira megtartották a magyar izlést, hogy azt szokták mondani: nincs étel, melyen a paprika nem javítana, tán még az ananász-fagylalt is jobb paprikával. No ezt nem próbáltam, hanem az szent igaz, hogy nagyon jó dolog a magyar paprika a maga helyén. Fogyasztjuk is szorgalmatosan, s mert a szegedi gyár is küldött egy jókora porcziót, azt hiszem, el vagyok vele látva halálomig, a mi már remélem – nem fog magára soká váratni, nem is várathat: 76 év súlya nyomja vállamat és mennyi bú! Fogadja Ön szives köszönetemet megemlékezéseért, küldeményeért s tősgyökeres magyar zamatu jó kivánataiért, melyeket barátságos őszinteséggel viszonzok. Adja isten, hogy a magyar paprika hazája egészen szabaddá legyen s magyar maradjon az idők végeiglen. Az ég áldása legyen a magyar népen! Szives, jó hive
Kossuth Lajos.

forrás: Kossuth Lajos összes művei CD-ROM, Arcanum

Magyar macskának magyar paprikát!