Disznóság és pecsenye

- Te Anyus, húzd már arrébb a csontos karajodat, teljesen beszorultam ide a kökénybokor alá!

- Jól van, na! Különben meg elegem van abból, hogy állandóan megjegyzéseket teszel az alakomra! Látod mennyit hízókúrázok, de ezen a silány városi levegőn pillanatok alatt leszalad rólam az a néhány kiló!

- Na jó, ne haragudj, tudod hogy én így is szeretlek! Ígérem, ha kicsit összeszedjük magunkat, kiköltözünk végre az erdőbe!

- Te, úgy látom, ezek a vademberek ott abban a kő ólban nem is annyira vadak már! 

- Valóban, már egészen közel merek menni hozzájuk, tényleg nem veszélyesek. Még agyaruk sincs. Megdolgoztuk őket ezalatt a röpke két év alatt!

- Igen, most hogy kitapasztaltuk a szokásaikat, azt hiszem nincs mitől tartanunk. És lassan itt a tél, úgyis behúzódnak, nem bírják ezek a hideget sem.

- És az a nő, hát az annyira vicces ahogy tapsol meg kiabál!

- Az amelyik a virágoknak csak a felső részét szereti?

- Az az! Szerencsétlennek még egyszer sem jutott eszébe hogy beleharapjon egy frissen kitúrt virághagymába. Csigát is csak akkor eszik, ha egy séf elkészíti neki. Nem tudja mi a jó, mi a gumós zápfogra való! Na és amikor azt kiabálja hogy „sicc!”, meg hogy „menjetek innen”! Minek néz ez bennünket? Látott már Brehm osztályozást? Megáll a fejhús mellett az ész! 

- Én azért aggódom a malacainkért! Mi az a fekete kihúzható cső a kezében? Nem azzal ölik ezek egymást meg az állatokat?  

- Á dehogy! Azzal csak lemásolják a pofahúsunkat, aztán felteszik a pofakönyvre meg elküldik az önkormányzati vadfelelősnek, mintha azt egy kicsit is érdekelné a mi jelenlétünk. Komolyan mondom, hogy nem normálisak! Megérettek már a kihalásra! Minél jobban elszaporodnak, annál jobban elemberiesednek.

- Elküldik a másolatunkat? Na és a személyiségi jogaink?! Legközelebb fenékbe billentem őket a takonycsontommal! 

- Attól tartok van rosszabb is, mint a képmásunk hozzájárulás nélküli nyilvánosságra hozatala...

- Csitt...ne a süldők előtt!

- Ja igen...szóval… érezted te is időnként azt a furcsa szagot? Olyan mintha a zsírunkat sütnék!

- Szent Artemisz! Miket mondasz?! 

- Figyeld csak meg! A feketecsöves nő, ott az átlátszó ólban, időnként tüzet rak, és perceken belül átható disznózsír szag ömlik a kertbe. Múltkor meg furcsa hengereket sütött parázson, annak is tisztára olyan szaga volt, mint szegény megboldogult nagybátyámnak, amikor felzabálta a fokhagymaágyást.

- Eh, emberek! Te ...Apus, tennünk kell valamit! Még a végén minket is feldolgoznak!

- Rendben. Holnap végre a csülkömre állok! Sonkalábamon bedöcögök az önkormányzathoz és az állati jogokat védőkhöz. Feljelentem ezeket népirtás, zaklatás, személyi szabadság korlátozása miatt. Megindítom az eljárást, befogatom és elvitetem őket. Két nap alatt elintézik az ilyesmit. Védelmet a jogsertésnek!

Hirtelen sült disznókaraj, tésztasalátával

Néhány szelet karajt kiklopfoltam és besóztam, frissen őrölt borssal megszórtam és állni hagytam. A felforrósított olajba beledobáltam néhány vastag szelet új fokhagymát és addig sütöttem, hogy még meg ne barnuljon. Kivettem az olajból és lecsöpögtettem. A hússzeleteket lisztben megforgattam és megpaskoltam majd egyszer-egyszer megforgatva kisütöttem. Még tekertem rá egy kis borsot és rátettem a fokhagymát.

Tésztasaláta

Valamilyen könnyen villára tűzhető tésztát (pl. orsótészta) kifőztem és langyosra hűtöttem. Majonézt elkevertem jó minőségű zsíros joghurttal, sóztam, fűszereztem, apróra vágott lilahagymát és kockára vágott paradicsomot is kevertem bele. Lehűtöttem. Tálalás előtt megkevertem és még tettem hozzá az öntetből, mert elég jól beszívta a tészta. Kocka alakú desszertgyűrű segítéségével tálaltam.

Ősi és sváb

Minden ősi növényféle eltűnik, mihelyt kevésnek ítélik a terméshozamot, bonyolultnak a termesztését és a feldolgozását. Így jártak a magyar búza fajták is a háború után, azóta nem lehet könnyedén, fél csuklóból rétest nyújtani. De szerencsére mindig akad valaki, aki észbe kap és az utolsó pillanatban megment egy-egy kihalóban lévő magot, felhajítja azt Noé bárkájára, mert hisz abban hogy a genetikai sokszínűség fontos érték, vagy ráébred arra, hogy az agyonnemesített növényekből valahol elveszik valami. Talán pont az íz.

Az én szerencsémre, szerző- és alkotótársam, Lakner Zsuzsa a „Saját levében” könyv illusztrátora és a Susannicon kultúrblog főszerkesztője odafigyel lakóhelyének gasztronómiai érdekességeire és ezt szívesen meg is osztja velem, így egyszer csak egy csomag Leisa lencsével ajándékozott meg. Beszámolt a lencse történetéről és én magam is utánanéztem a dolognak. Annyira elmerültem a tudományos háttérben, hogy két hónapig nem is mertem kinyitni a zacskót, mert nem akartam holmi kolbászos lencselevesre elfecsérelni ezt a kincset. De aztán megjött a bátorságom és a szilveszter, és készítettem egy téli lencsesalátát, amelynek receptjét a cég honlapjáról vettem.

Néhány éve fedezték fel és termelik ismét ezt az ősi lencsefajtát a helyi öko-bio termelők, megtalálási helyén a Sváb-Alb-ban (Schwäbische Alb) Baden-Württembergben. Ez a hegységrendszer átlagosan 700 méter magas, anyaga mészkő, zord éghajlattal és terméketlen földdel megáldva. A német termelők segítségül hívták a szentpétervári VIR (Vavilov Növénytermesztési Intézet) munkatársait, akik vad és kihalóban lévő növények feltámasztásával is foglalkoznak. Az intézet névadója Nyikolaj Ivanovics Vavilov, botanikus és növénygenetikus volt. Angliai felsőfokú tanulmányai után hazatért Oroszországba, nevéhez fűződik 400 kutatóintézet létrehozása a Szovjetunióban és a világ első magbankjának megalapítása Szentpéterváron. Expedíciói során számtalan vadnövény és búzaféle mintáit vitte haza tudományos tanulmányozás és kísérleti termesztés céljára. A genetika, mint burzsoá áltudomány, nem tartozott Sztálin kedvenc tudományágai közé, képviselőinek zömére a könyörtelen pusztulás várt, ahogy Vavilovra is, 1943-an halt meg a szaratovi internálótáborban. Leningrád német ostromakor a magbank megmentéséért a szovjet hadvezetés semmit nem tett, gyakorlatilag minden odaveszett.   

A Leisa lencsének kiváló íze van, nem kell beáztatni, nagyon tiszta és ha az ember stuttgarti művészbarátokkal van megáldva, a szállítási távolság sem számottevő, azaz a termőhely és a konyhám közötti távolság nem nagy. A terméshozam – mint az ősidőkben – korlátozott és ingadozó, így gyakran a tél végére elfogy az eladható mennyiség. Ha majd azt halljuk, hogy megindult a tömegtermelés, és immár beállt a biztos éves terméshozam, akkor érdemes újabb őslencse után kutatni.

   

 

Diós lencse saláta

Ez egy kiváló téli saláta! Az eredeti recept olívaolajat ír, ezt én francia dióolajra cseréltem, amit vom fass vásároltam. Árusítanak ők német dióolajat is, az talán jobban illett volna a recepthez, de engedtem a gasztro-sznobizmusnak, ami azt mondja: dióolaj = franciák. A balzsamecet pedig a Tokaji Borecetesektől van, kellemesen enyhe ízű, a saláta nem kíván semmiféle további édesítést.

25 dkg lencsét megpároltam, lecsöpögtettem. 5 dkg apróra vágott diót, egy gerezd zúzott fokhagymát, egy kis fej apróra vágott lilahagymát kevertem hozzá, még amikor a lencse meleg volt. Elkészítettem a dió vinaigrette-t, és azt is hozzákevertem. (1 tk. só, két tk. balzsamecet, 3 ek. dióolaj). Kevés frissen őrölt fekete borsot tekertem rá és fél csokor apróra vágott petrezselymet forgattam bele. Fél napig hűvös helyen tartottam, néha megkevertem.

Macska, bagoly és egyéb újítások

Az idei konyhakerti szezon az újítások jegyében telt. Először is tudomásul kellett vennem, hogy macskabagoly barátunk, aki tavaly a konyhakert melletti fán ült hónapokon át reggeltől estig – estétől reggelig persze keményen dolgozott a megélhetésért –, szóval hogy ő nem akar többet itt nyaralni, mert tart a harsány szajkóktól, akik egyszer alaposan ellátták a baját. Hiányát két, un. gyökéröntözővel pótoltam, amelyet egy balatonalmádi fazekas készített. Lásd a fotót. 

Tavasszal kipróbáltam a kertészettudomány legmurisabb eszközét, a vetőszalagos vetőmagot. Háromféle salátát kínáltak egy zacskóban, de nem csak a saláta volt tépő, hanem a szalagok is, melyeket a perforáció mentén először szét kellett választani. 

Három az egyben

Azt hittem, ezzel a módszerrel nem kell betartani a szabályt, mely szerint vetni csak szélcsendes időben szabad. Tévedtem. A szalagok klasszul összegubancolódtak a szélben, alig tudtam lekábelezni őket az előkészített kis árkokban.

Magok a szélben

De végül sikerült, ezt az is bizonyítja, hogy egy-egy sorban csak azonos fajtájú saláták keletkeztek. És milyen finomak voltak! 
 

Idén is folytattam a zsákos krumplinevelést, de új fajtákkal próbálkozva. A kísérlet sikerült, de jövőre már tényleg nem teszem ki magam annak a sok csípős megjegyzésnek, miszerint ez mekkora hülyeség. Tényleg az, illetve nem nagyon éri meg a felhajtást az a 2-3 kg krumpli, de valahogy mégis jó érzés.

  

Krumplik naplementében

Krumplik gőzben párolva, majd petrezselymes vajban megforgatva

Krumplik konyhakészen

Tavasz elején vettem egy csenevész kis padlizsán palántát, ami a leírás szerint valóságos kis csoda, mert apró, helyes kis gömbterméseket hoz. Topf aubergine – ez állt a táblán, melynek hátulján egy szemcsiklandó, dús bokor is le volt fotózva. Ez az! – gondoltam –, kis konyhakertbe kis padlizsánt! Beültettem a kert sarkába, a mini paradicsomok mellé. A legeslegfontosabb szempontot magamnak sem vallottam be, de Piszke kimondta helyettem, mikor letekintett az ültetvényre: "lehet hogy íze nem lesz, de a fotókon jól mutat majd!"

Nehezen indult a beszoktatás. Rövid időn belül kétszer is újra kellett élesztenem a növényt egyszer a kiültetés után, másodszor pedig az első nagy kánikula idején. Már ebből gondoltam, hogy csak valami labortermék lehet ez, amiből kivonták a természetes-környezet faktort. Na de aztán összeszedte magát, szépen bokrosodni kezdett. A sok virág egészen elvakított, pár napig csak messziről néztem a növényt, ráadásul jött az eső, öntözni sem kellett. Majd egy gyomláláskor valami azt súgta, nézzek a dolgok mögé. Benégykézláboltam hát a bokor mögé, bekukkantottam a sűrű levélzet alá, és megpillantottam négy darab kigyúrt padlizsánt! Olyan öregek voltak, hogy már nem is emlékeztek golyókorukra. 

Ettől kezdve naponta járőröztem a bokor környékén és azonnal leszedtem a felbukkanó golyóbisokat. De mivel egyszerre csak 2-3 db. fejlődött ki, soha nem tudtam egy jól fotózható, látványos ételt készíteni belőlük. Tanulság: megvan, de nem írom le, hátha jövőre még összejön az a fotó.

Ecetes patikaszerek

Klinikai teszteléseket nem végeztem, de az ösztöneim azt súgják, az ecetes torma és az ecetes céklasaláta nagy ellensége lehet az influenzának, a téli fáradtságnak valamint a novemberi ködsenyvnek. Márpedig a hobbiszakács eszköztárának legfontosabb eleme az ösztönökre való fokozottabb odafigyelés, lévén hogy valódi szaktudása nem igazán van szegénynek.

Mindkét csemegét a technika modern vívmányainak segítségével készítem el.
A céklát pl. nem főzöm hanem sütöm, mert nem szeretném a főzővízzel együtt a vitaminokat is leküldeni a konyhai lefolyóba. A sütés úgy történik, mint a padlizsánnál, egyenként fóliába csomagolom a megmosott céklákat és a sütő rácsán kb. egy óra alatt megsütöm. Tűpróba és isteni illat jelzi, ha rendben vannak. Amikor kihűltek kicsomagolom és megpucolom őket (gumikesztyű nem árt). Közben kb. a felét meg is eszem, de Julia Child óta tudjuk, a konyhában általában egyedül vagyunk, ugyan ki látja hogy mit művelünk?

A vékony karikára való szeletelés hagyományát is felrúgtam, mert szerintem akkor összeragadnak a szeletek az ecetes lében és a villára is nehezebb feltűzni, így inkább apró hasábra vágom őket. Készítek egy ezerszer megkóstolt ecetes, sós, cukros, köménymagos levet és ebbe helyezem a felszeletelt céklákat. Egy-két csík torma is kell bele, na ennek elszopogatásával majd úgy 2 hét múlva mutatok ám csak igazán fityiszt a télnek - akarom mondani fügét, ha már úgyis gasztroblogban vagyunk.

A tormától sokan azért félnek, mert a reszelése egy rémálom. Igen, de ha a tisztítás után kis kockákra vágjuk és belehajítjuk egy konyhai aprítógépbe, akkor már csak szellőztetni kell a konyhát a gép felnyitása után, a konyhakész tormareszelék ott vár minket a tartályban. Lehet persze búvárszemüvegben, szánkban búvárpipával is tormát reszelni, hisz Julia Child úgyis megnyugtatott bennünket, hogy a konyhában általában egyedül vagyunk, de azért ne csináljunk magunkból bohócot!

Itt jön a nagy kérdés, hogy hallgassunk-e az évszázados szakirodalomra, mely szerint forrázzuk le húslevessel, avagy ne? És egyáltalán leforrázzuk-e? Szerintem ha mégis, akkor a forrázás csak sima vízzel történjen, mert a húsleves a későbbiekben elszínezi a tormát és kicsit más ízt ad neki, arról nem is beszélve, hogy ha nem sikerült a zsírtalanítás, a Huszárik-féle zsírcseppek megjelenhetnek a torma tetején. A zsír úgyis ott lesz majd a szánk szélén, amikor a füstölt főtt csülköt vagy oldalast, vagy a sült kolbászt esszük a tormával.
Tehát fogom a vízforralót és zutty neki. Néhány perces ácsorgás után – ő ácsorog, nem én – leszűröm és közben nagyokat inhalálok a mosogató fölött. Aki nagyon fél az erőstől, az le is öblítheti, de az meg minek eszik egyáltalán tormát?!
Ezután ez is kap egy ecetes, sós, cukros levet, de csak annyit hogy éppen hogy elfedje a reszelt tormát és gyakorlatilag kész is. Néhány nap múlva szépen összeérnek az ízek.
A tormából kitűnő tormamártás is készíthető pl. egy kis párolt marhahús mellé, zsemle- vagy krumpligombóccal. Szóval ne várjuk meg ezzel a húsvétot, hiszen a torma jelen van: itt és most!

Bonbonok ízlés szerint

Bonbonokat készítettem. A többieknek csokoládéból karamelles (dulce de leche) töltelékkel, magamnak erős paprikából feta sajttal. Nem hiába mondja a közhelyes magyar, hogy ízlések és bonbonok különbözőek! Ebben a kategóriában kedvencem még a ringli, a sima ajóka és a fűszeres olajban úszkáló fetakockák.

A paprikabonbon-fogyasztás speciális szertartást igényel a függőségbe került fogyasztóktól: üvegcse tetejét óvatosan leemel, hüvelyk- és mutatóujjal esetleg olajbogyós villácskával megragad, kiemel, levet leráz, fejet hátracsap, szájat kitát, hamm bekap. Eszközt lenyal, tetőt becsuk. Az édességimádó nézőközönséget általában a lerázás fázisában rázza ki a hideg. De mi gondom velük? Inkább szemmel átfutom, hogy mennyi bonbonom maradt és elosztom a következő napok számával. És már kedden örvendezek, hogy jaj de jó lesz nekem szerdán! Sokkal biztonságosabb effajta desszerteket kedvelni, mert nem kell attól tartani, hogy mire hazaérek valaki felfalja az egészet. Vagy hogy váratlan vendégek elé kell odatolni azzal, hogy most kaptuk Brüsszelből, nagyon drága és egyedi finomság, kóstoljátok csak meg - s közben a szívünk szakad meg, örülhetünk ha legalább a dobozt meghagyják.

Töltésre alkalmas a paraszti szleng által macskapöcsének nevezett savanyított paprika, de megteszi bármilyen más fajta is, csak lényeg hogy a tölteléket be tudjuk tuszkolni a tölcsérbe, tehát hogy nagy legyen a szája és nem túl hosszú a farka. Haladók cseresznyepaprikával is próbálkozhatnak.
A paprikákat kicsumázom, beletöltöm a fetát, majd leöntöm olajjal, és egy kevés paprikalével. Teszek bele borsot, néha rózsaborsot vagy szegfűborsot. Erősebb ízű krémes állagú kecskesajt vagy juhsajt is megteszi, lehet beletömni 1-2 kapribogyót még ízfokozónak. Amikor elfogynak a paprikák, a fennmaradó levet saláta készítéshez használom fel. Hűvös helyen, de nem hűtőszekrényben tárolandó!

(Ja és olvasztott csokoládét csorgatok a formákba, megtöltöm valamivel és szintén olvasztott csokival lezárom. De ez kit érdekel!)

Campania messze van

Néha hagyom magam eltéríteni a mostanság divatos olasz konyha irányába, és az utánozhatatlan magyar paradicsomokat összeházasítom a magyar módon utánozott mozzarellával.

Pedig van ám néhány személyes bivalyismerősöm, de ők a nyári melegben a Hortobágy folyóban hűsölnek, ki sem dugják az orrukat belőle. Helyesbítek: néha csak az orrukat dugják ki belőle. Valamilyen ősi családi vita miatt nem tartják a kapcsolatot campaniai rokonaikkal, így akárhogyan is győzködöm őket, a mozzarrella-gyártásról hallani sem akarnak.
Mindig azt mondják, maradjak csak a magyar paradicsomsalátánál, ami állítólag olyannyira jól esik az embernek, főleg ha másnapos és egy kicsit már összeesett. Mármint a saláta.

Paradicsomsaláta

A finom, érett paradicsomokat cikkekre vágom és beleteszem a hagyományos ecetes, sós, cukros lébe. Vékonyra szeletelt lilahagymát, és apróra vágott petrezselymet is szórok bele. Kevéske olajjal meglocsolom, még jobb ha az olaj tökmagból van. Olajjal a fotón is jobban mutat a salátalé.
A nagykönyvek szerint meg kellene hámozni a paradicsomot, de az öregek mindig mindenre azt mondják, hogy a héjában van a vitamin…

A nem campaniai kompánia törzshelye

Egy ismerős

Szilvásváradi pisztránggal töltött biciklisták

pöttyös és finom!

Közkívánatra ma még maradok kétkeréken. A Critical Massra készülve munkamegosztásunk úgy működött, hogy míg kerékpáros kis csapatunk többi része a gépek, addig én a kerékpárosok felkészítését végeztem, azaz igyekezetem egy könnyű, finom ebédet elővarázsolni. Mi más lehetne a könnyű ebéd, mint hal? Néhány pisztráng ficánkolt a mélyhűtőben, onnan halásztam elő őket, és már reggel enyhén besóztam, testüket ferde irányban ritkán beirdaltam.

(Bosszantó, hogy akár frissen, akár fagyasztva veszek egészben lévő halat, az biztos, hogy kell még egy kis utópucolást végezni rajta. Nem értem miért sajnálják azt a néhány mozdulatot, ha úgyis kifizettetik velünk?)

Az ilyen szép egybenhalakat grillezni szoktam, a villanysütőm tud olyat, hogy grillez és süt egyszerre. Próbálkoztam egy kis roston sült tintahallal is, de nem sikerült túl jól. Kénytelen leszek nyáron ellátogatni az Adriára, hogy tovább képezzem magam eme tudományterületen. Addig is marad az Orly-mód. (ld.: itt)
A pisztráng minden magyar szakácskönyvben szerepel, érdekesebbnél érdekesebb receptekben, jó lenne ha gyakrabban döntenénk mellette. Én legutóbb karácsonykor tettem asztalra, akkor tokaji aszúmártásban, pirított balatonakali mandulával.

Nem csak azért ettünk vasárnap délben ilyen visszafogottan, mert kerekezni mentünk, hanem azért is, mert a felvonulás után meg akartuk jutalmazni magunkat egy lángossal, amit a sztrájk alatti biciklizés közben felfedezett lángos-sütőnél vettünk magunkhoz. A lángos tésztája finom volt, de 400 Ft-ért olyan sajtot tettek rá, amely csak karikatúrája volt névadójának.

hal ál(l)

A felvonulás a szokásos hangulatban telt: vidám felszabadult emberek a bicikliken, önfeledten integető turisták a járdákon, megértően mosolygó rendőrök, ügyes szervezők. Aztán a csúcspont: velőtrázó sikítás az alagútban, virágillat-szimatolás a belvárosban(!) igen-igen, nem elírás!
Amikor visszanéztem a mögöttünk összefüggően hömpölygő kerekes kígyóra, amely többtízezer emberből állt, azt számolgattam, hogy valóban mellőlünk rajtolt egy 15 fős bécsi társaság jelmezben, furcsa bringákkal, vidám zenével – de lehetséges hogy közben valahol egész Amszterdam és Berlin is becsatlakozott?…
Negyed hétre értünk célba, félkor bringát emeltünk, ahogy kell, gondoltuk ezzel vége van a bulinak, és negyedóra múlva hazaindultunk. Igen ám, de a többiek még akkor is csak a Deák térnél tekertek! Nem voltunk harapós kedvünkben, így a kígyó nem harapott a saját farkába, csak integetett önmagának. Íme néhány fotó, amiket száguldás közben készítettem, a végén pedig a recept:

Grillezett pisztráng

A halakat rácsra fektetem, megkenegetem őket olívaolajjal, kicsit a rácsot is, nehogy a pisztrángok odaragadjanak. Néha sütés közben is folytatom a kenegetést, félidőben egy nagy lapáttal átfordítom őket. Az utolsó 2 percben, az olajba fokhagymát reszelek és ezzel megpöttyözöm a halak testét. Most az irdalás nyílásába simítottam be a fokhagymakrémet - jó ötletnek bizonyult.
A köret saláta volt: madársaláta, lilahagyma, raddichio egy kis vinaigrette öntettel bevonva

Összeurópai télűzés

Múlt héten a tavasz ragacsos ujjaival nagyot lapozott a naptárban. Kopogtatás nélkül ránktört, mindent felmelegített, mindenkit hunyorgásra kényszerített, kicsalogatta a tulipán- és krókuszhajtásokat a földből. Kerti grillsütőnk feljött a pincéből, meglátta a saját árnyékát, kétlábra állt, beleszippantott a zsongó levegőbe és elhatározta, októberig vissza sem megy barlangjába.
Ámde a tél csak ideiglenes vonult vissza, rendezte sorait és hétvégén zseniális hadicsellel egy komplett nyári vihart zúdított a nyakunkba, jéggel, villámlással, fakitekeréssel. Majd a meteorológusokkal megüzente: itt vagyok megint a kertek alján, reszkessetek, fázzatok!
Így már akkora kavarodás támadt az évszakok körül, hogy kénytelen voltam a konyhaasztalra csapni: „Most már elég. Jön a tavasz és punktum!”

Benéztem a hűtőbe, ahol hónapok óta állomásozott egy nagydoboz (...)sajt. Azért nem írom le, hogy milyen, mert ez a sajt már nem EU-kompatibilis. Ugyanis az Európai Bizottság döntése szerint (...)sajtot csak akkor nevezhetünk (...)sajtnak, ha otthonában, Görögországban készül, friss juhtejből. Ez meg szegény csak made in Germany, talán lengyel vagy magyar tejből poshasztották és maximum a weichkäse nevet viselheti. Időnként meglepem magam a dánok által előállított fűszeres, olívaolajos (...)sajttal, nagyon szeretem, ez az én kedvenc bonbonom, mindig csak 1-2 kockát kapok be belőle. Na, most magam is készítek ilyet – határoztam el - ezzel fogok teletűzni.

Előkaptam a nemrég Franciaországból kapott rózsaborsot, kicsit megtörtem a mozsárban néhány szem koriander, szárított kakukkfű és rozmaringágacska társaságában. A (...)sajtot kis kockákra vágtam, belerakosgattam a még Horvátországból hozott ajókás üvegekbe, amelyeket miután kiszopogattam belőle a szardíniákat (a másik kedvenc bonbonom!), persze nem dobtam ki, mert tisztességes hobbiszakács soha semmit nem dob ki, egyszer minden valamire csak jó lesz, ezért aztán nem is lehet belépni a kamrájába. Tehát a kockák közé ment a fűszerkeverék, az aljára magyar fokhagymadarabkák, borókabogyó, olasz chilipaprika, török babérlevél és rá az illatos fűszerkeverék. Majd felöntöttem az egészet görög olívaolajjal.

Az üvegcséket finoman előretoltam a tűzvonalba, azaz a teraszra, ahol a tél hörögve torkához kapott és menten felfordult. Szövetségesem, a Nap, amely oldalról indított átkaroló hadműveletet, diadalmasan mutogatta magát az üvegeimen.
Most már csak 1-2 hét érlelési idő a hűtőben és jöhetnek a pirítósok, friss bagettek, ezek nagyon szeretik, ha nyakukra ültetnek egy-egy kis fűszeres (...)kockát. És jöhet a tavasz is.

A legjobb epizódszereplő díja…

Szerencsétlen füstölt húsok a magyar konyhában legfeljebb epizódszereplők lehetnek. Ha átlapozunk egy szakácskönyvet, láthatjuk, hogy nagyon sokszor csak kiegészítőként használják őket sokféle ételben. Nem is önmagukért, hanem a füstös íz kedvéért, amit szemfüles turisták megvásárolhatnak valamelyik fejlett országban „instant füst” formájában is. Egyszer kaptam ilyet az USA-ból, szépen megköszöntem, majd elvittem a veszélyeshulladék-lerakóba.

Az önálló ételként feltálalt füstölt húsok pünkösdi királysága furcsa módon húsvétra esik. Ekkor bezzeg tudjuk értékelni őket, felvásároljuk a hentesektől az összes sonkát, kötözött sonkát, tarját stb. A húsvéti asztalnál rádöbbenünk, hogy jaj, mennyire finom, milyen egyszerű étel ez, egy kis salátával, mustárral, tormával! Ilyenkor megfogadjuk, hogy az év más napjain is főzünk ilyet, azaz gondolatban főszerepet kínálunk nekik.

Aki nem elégszik meg a bolti – „füstpácban két másodperc alatt” - típusú húsokkal, annak javaslom, hogy fedezze fel lakóhelyén azokat a még tevékenykedő bácsikákat, nénikéket, akik régi módszerekkel füstölnek. Aztán irány a hentes, ahol vegyünk 1-2 oldalast, egy sonkát, néhány csülköt, és megfelelő pácolás után mehet a füstre. Így elkerülhetjük hogy a húsvét mellékízű, az év közben főzendő bableveseink ipari ízfokozó ízűek legyenek.

Főtt füstölt odalas bab- és krumplisalátával

Az oldalast elvágom darabokra, megmosom és egy mély tálban vagy fazékban fél napig hideg vízben áztatom. Az áztató vizet kiöntöm, a húst leöblítem és beleteszem egy kuktába annyi vízzel, amennyi elfedi. (Ez sajnos nem saját levében finom). Dobok rá néhány babérlevelet is, és addig főzöm amíg puha nem lesz. Akkor jó, ha a csontról leválik a hús.

Babsaláta

Hagyományos magyaros (szerb?) ecetes saláta, főtt babbal és hagymával.

Bab: közepes méretű sötétszínű babot szoktam használni, beáztatom, babérlevéllel megfőzöm puhára. Ha nincs idő, jó a babkonzerv is, mondjuk két dobozzal.
Hagyma: kisebb méretű vöröshagymát (kb. 5 fejet) felkarikázok vékonyra, a karikákat szétválasztom, azaz szétpergetem az ujjaimmal. Egy lábosban kevés vízzel megpárolom, csak annyira, ahogy ne ropogjon. Még finomabb, ha lilahagymát használunk! Ehhez viszont a fehér bab illik.
Összeállítás: nagy tálban kikeverek egy kis ecetes, sós, cukros levet (= salátaecet), beleteszem a babot és a hagymát, majd óvatosan átforgatom, összekeverem. Amennyiben van otthon finom őrségi tökmagolajunk, azt tehetünk rá tálaláskor!

Ecetes krumplisaláta

Krumpli: sudár kiflikrumplit hajtok fel a piacon, azt héjában megfőzöm, megpucolom és karikra vágom.
Hagyma: kisebb méretű vöröshagymát (kb. 5 fejet) felkarikázok vékonyra, a karikákat szétválasztom, azaz szétpergetem az ujjaimmal. Egy lábosban kevés vízzel megpárolom, csak annyira hogy ne ropogjon.
Összeállítás: nagy tálban kikeverek egy kis ecetes, sós, cukros levet, beleteszem a hagymát és a krumplit, óvatosan hogy össze ne törjenek a karikák. Átforgatom, összekeverem. Tetejére frissen őrölt borsot tekerek. Amennyiben van otthon finom őrségi tökmagolajunk, azt tehetünk rá tálaláskor!