Bonbonok ízlés szerint

Bonbonokat készítettem. A többieknek csokoládéból karamelles (dulce de leche) töltelékkel, magamnak erős paprikából feta sajttal. Nem hiába mondja a közhelyes magyar, hogy ízlések és bonbonok különbözőek! Ebben a kategóriában kedvencem még a ringli, a sima ajóka és a fűszeres olajban úszkáló fetakockák.

A paprikabonbon-fogyasztás speciális szertartást igényel a függőségbe került fogyasztóktól: üvegcse tetejét óvatosan leemel, hüvelyk- és mutatóujjal esetleg olajbogyós villácskával megragad, kiemel, levet leráz, fejet hátracsap, szájat kitát, hamm bekap. Eszközt lenyal, tetőt becsuk. Az édességimádó nézőközönséget általában a lerázás fázisában rázza ki a hideg. De mi gondom velük? Inkább szemmel átfutom, hogy mennyi bonbonom maradt és elosztom a következő napok számával. És már kedden örvendezek, hogy jaj de jó lesz nekem szerdán! Sokkal biztonságosabb effajta desszerteket kedvelni, mert nem kell attól tartani, hogy mire hazaérek valaki felfalja az egészet. Vagy hogy váratlan vendégek elé kell odatolni azzal, hogy most kaptuk Brüsszelből, nagyon drága és egyedi finomság, kóstoljátok csak meg - s közben a szívünk szakad meg, örülhetünk ha legalább a dobozt meghagyják.

Töltésre alkalmas a paraszti szleng által macskapöcsének nevezett savanyított paprika, de megteszi bármilyen más fajta is, csak lényeg hogy a tölteléket be tudjuk tuszkolni a tölcsérbe, tehát hogy nagy legyen a szája és nem túl hosszú a farka. Haladók cseresznyepaprikával is próbálkozhatnak.
A paprikákat kicsumázom, beletöltöm a fetát, majd leöntöm olajjal, és egy kevés paprikalével. Teszek bele borsot, néha rózsaborsot vagy szegfűborsot. Erősebb ízű krémes állagú kecskesajt vagy juhsajt is megteszi, lehet beletömni 1-2 kapribogyót még ízfokozónak. Amikor elfogynak a paprikák, a fennmaradó levet saláta készítéshez használom fel. Hűvös helyen, de nem hűtőszekrényben tárolandó!

(Ja és olvasztott csokoládét csorgatok a formákba, megtöltöm valamivel és szintén olvasztott csokival lezárom. De ez kit érdekel!)

Függőkerti terméseredmények

Idén nyáron zöldmezős beruházásban konyhakertet telepítettem a garázs tetejére. Gondoltam, ha a gaz jól érzi magát, akkor a kultúrnövények is vígan hancúroznak majd odafenn és Semiramis is elképed ha lepillant. Lehet, hogy nem nyáron kellett volna az ilyesminek nekifogni, de úgy gondoltam ráérek, a magról nevelt paradicsomok amúgy is prímán növekedtek a garázsban, ahol vágyakozva gondoltak a napra, amikor végre feljöhetnek a Napra. Vadonatúj ásómmal azt a mondatot próbáltam magamban mélyen elhantolni, amit a Bakonyban élő barátom elnéző mosollyal jegyzett meg: „Aha, szép. De semmi sem fog megteremni. Olyan az éghajlat, mint nálunk.”

Hát akkor nézzük a betakarítás utáni eredményeket:

• a paradicsomok szeptember végén kezdtek el pirosodni, mintha csak megneszelték volna, hogy kedvencem a savanyú íz. Tegnap leszedtem az utolsó két kilót is, zöldbe öltözve várják a karácsonyt.
• a petrezselyem nem kelt ki, de nem baj, úgyis azt olvastam valahol, hogy ott növekszik jól a petrezselyem, ahol a nő viseli a nadrágot.
• a futóbabokat a kerítés mellé ültettem, ők eredetileg ki akartak kelni, de aztán váratlanul meggondolták magukat és szolidaritani kezdtek a petrezselyem-magokkal. Lassan átlényegülnek ott a földben fagyasztott babbá.
• a zöldbab látványos virágzás után elszáradt. Röviden de viharosan élni – hát ez is egy életstílus!
• a cukkíni lisztharmatos és tetves lett. 3 db egészséges példányt tudtam csak meggrillezni, az viszont utánozhatatlan volt! És az is maradt.
• a Vas megyéből érkezett virágzó padlizsán-palántám teátrálisan meghalt: eldobta helyes kis virágját és lefeküdt önmaga mellé.
• a mángoldmagok magukból nem kikelve szolid aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy mihamarabb visszakerülhessenek Dalmáciába.
• de a vadgesztenye, az gyönyörű lett! Igaz nem én ültettem és nem a tetőre. Hihetetlen hogy ilyen szép teremtményeket nem lehet megenni! Most ezekkel vigasztalódom, fotózgatom őket különböző fényekben, napszakokban. A zöld paradicsomok meg csak pukkadjanak meg, mert róluk még egy nyavalyás fekete-fehér csoportkép sem készült!

Ezek után nem csak a konyhakert, hanem már a jövője is függőben van. Pedig kitettem a lelkemet az egész ültetvénynek. Rendületlenül hordtam a vizet, simogattam őket, turbékoltam a fülükbe, ígértem nekik fűt-fát. Lehet, hogy az utóbbit nem kellett volna?..
Most pihentetem a földet fél éven keresztül, hátha kiveszik belőle ez a fene nagy ellenállás. Hideg téli estéken belevetem majd magam a konyhakerti szakirodalomba, tavasszal pedig veszek egy permetezőgépet. De természetesen azt fogom állítani, hogy „éééén, semmit nem permetezek! Ááááá! Hoooogy? Permeeeeet?!”
Egyszóval valóságos és sikeres biogazda leszek.

Vásárolnom kellene egy macskaszűrővel felszerelt képszerkesztő programot...