2009. március 6., péntek

Egy szelet energia

Ez a sütemény nem tartalmaz vajat, tejérzékenyek is fogyaszthatják. A lisztérzékenyeknek is jó hírem van, csak 4 evőkanálnyi zsemlemorzsát kíván a recept. De fogyókúrázóknak nem ajánlom, mert annyi dió és csoki van benne, hogy egy fitness magazin hónapokig szörnyülködhetne rajta. De hát mi végre vagyunk a világon, ha nem azért, hogy felegyük a diótermést és kéjesen levágjuk a csokinyulakat?

Úgy emlékszem, hogy 10-15 évvel ezelőtt még fel lehetett használni a mikulás- és nyuszifigurákat az otthoni cukrászkodásban. Csak feltettem őket a gőzfürdőbe és szépen megadták magukat, esetleg kevertem hozzájuk egy kis holland kakaóport és már mehettek is a kuglófokra, süteményekre. De az utóbbi években - hiába állítják az édességüzemek, hogy jobban odafigyelnek a minőségre - egyre gyanúsabbak a csokifigurák.
Amikor a gőz elkezd hatni, csak nagyjából olvadnak fel, csomósodni kezdenek majd gyanús csirizzé válnak. Minél több hő éri a "csokoládét", annál keményebb lesz, napokig áztathatom az edényt utána. Múltkor apró fekete golyócskákat halásztam ki belőle, és próbáltam szétnyomni a konyhapulton, de nem bizonyultam elegendően erősnek hozzá. Bízom benne, hogy ezek az adalékanyagok alaposan átmossák gyermekeink bélbolyhait.
Így hát lemondtam a figurák bevonóként való használatáról, inkább feldarabolva hajigálom őket a különböző csokis süteményekbe, bár legszívesebben a kukába hajigálnám őket. Egyre kevesebbet veszek belőlük, inkább sima táblás csokira beszélem rá a gyerekeket. Aztán meg csak találgatok, hogy vajon miért nincs gyerekkora a mai kölyköknek?!

A sűrű diós süti mellé lekvárt vagy „gyorslekvárt” kínálok. Utóbbit úgy készítem, hogy 2-3 féle fagyasztott bogyósgyümölcsöt (ribizli, málna, meggy, áfonya stb.) beleöntök egy lábosba és kevés balzsamecetet, cukrot öntök rá. Ezt összeforralom - rázva nem keverve, mint James Bond! Csak 10 percig főzöm, hogy a gyümölcsök ránézésre is felismerhetőek legyenek. Ha nem elég savanykás, citromlével segítek rajta. Kevés zselatinnal sűrítem.
Ez a "gyorslekvár" jól illik a browniehoz vagy különböző csokitortákhoz, piskótákhoz is.

Diós csokis sütemény

6 tojás fehérjét elkezdtem keverni habverővel. Amikor fehér és kemény lett a hab, bele tettem a sárgákat és alacsony fordulatszámon kevertem hozzá 20 dkg cukrot, 25 dkg darált diót, 10 dkg felolvasztott étcsokit, 4 evőkanál rumban megáztatott zsemlemorzsát. Egy 10 dkg-os csokifigurát apró darabokra törve szórtam bele. Sütőpapíros formában (30x13x9 cm-es) kb. 1 órán át sütöttem, 170º-on. Rácsra téve hagytam kihűlni.

A szeletelést érdemes fűrészes késre bízni, mert könnyen törik a tészta.

2009. március 1., vasárnap

Egy nem szemtelen desszert Desszertnek - VKF! XXIII.



Egy lelkemnek kedves gyengenem (neve eleve eszperente, de ezt fel nem fedhetem, mert esetleg fejbe verne, kellemetlen percet meg egy fejsebet szerezve ezzel) nem mellesleg eledeles netjegyzetes ember, rendezett egy versenyt, melyet szemeknek szentelt.
Desszert - mert ez netes eszperente neve, ezt elfecseghetem - engem eleve bevett egy webhelyre, ezen mekegek vele rendszeresen "ennen levemben" - meg MekkElekkel s egyebekkel. Ezzel e nyeregbe termett nemzet nyelve nem zeng, ellenben mekeg. Ezt egy nevezetes ember fedezte fel, mely e nyelvet eleve rendesen megtekergette, megnevettetve rengeteg embert.
Gyere, lesd meg desszertemet! Receptembe ez kell:



Szem: e szerzet fenyvesek gyermeke, hegyekben ered. (Fenyvesek levele hegyesek, megsebezhetnek de nem esnek le telente.) Ezen szemek hevesen kellemesebbek! Melengesd meg!

Tej: ez eleve eszperente eledel! Tehenek reggel legelnek, este meg tejet engednek egy cseberbe, nem keveset! Ezt kezeddel, esetleg spec. szerkezettel kell lefejned.

Kerekded eledel: melyet egy szerzet feneke rejt, ezen egyed szemeket eszeget, repked - nem egekbe persze, mert termete e helyhez szegezte.

Nem fekete sweet szemcse: ember nem kesereg ezt lenyelve, mert kellemesen gejl lesz nyelve. De ne lepjen meg, ezen eledel rendszeresen nyeldekelve terjedelmes feneket gerjeszthet!

Szemcse eledel: ezen eledel bevetett helyeken terem. Szerkezetekkel, melyeket nedvek esetleg szelek tekernek lesz lereszelve. (Szelekkel tekert szerkezetekkel veszekedett egy kerge nemesember, egy nevezetes jegyzetben.)
E nem fekete eledellel keleszthetsz kenyeret, melyet bevetve, meleg kemence melenget - s megeheted. De nem teljesen lereszelten, szemcsejellegesen egyes receptekben megjelenhet.

Eper: ez Desszert kedvence, de nem lett receptembe beleszerkesztve, mert epret - kerestem - nem leltem kertemben. Egy nedves, esztendejes petrezselymet leltem, de ezt nem tehetem bele, mert ehetetlen lenne, esetleg Desszert el lenne kedvetlenedve, s ezt nem szenvedhetem!
Bementem egy csepp helyre, melynek neve spejz, leemeltem ennen eperdzsememet s ezzel lett megcsepegtetve desszertem teteje. Meg szemekkel persze.


Egy szerkezet: mely heves levet permetez, ezzel megrenyheszt s felemel eledeleket. (E heves nedvvel szerkezetek mennek, emelnek, ezt egy eszes ember fedezte fel. Neve egy jel lett, mely szerkezeteket jellemez). Nem rendelkezel ezzel? Ezen ne kedvetlenedj el, desszertedet beteheted egy kemence-jelleges helyre, nedvvel persze.

E desszertet megetettem gyermekekkel s lestem. Kedvvel nyeltek, szemeket recsegtettek, nevettek s eledelem hevesnedves teste meg-, megremegett. Ezzel leteszteltem, rendben leend.

Receptem rendes nemzetes nyelven:
Darafelfújt pirított fenyőmaggal és eperlekvárral


Egy nyeles lábaskába öntöttem 2,5 dl tejet, tettem bele 5 dkg valódi vajat és egy vaníliarúd kikapart belsejét. Molekulányi sóval feltettem a tűzre és melengettem. Beleöntöttem 5 dkg búzadarát és ezzel tovább főztem, kb. 5-6 percig hogy nagyjából megpuhuljon a tejbedara. Az edényt levettem a tűzről és hagytam hűlni.

8 db. felfújtformát kivajaztam és kristálycukorral kiöblögettem. 5 tojás fehérjét felvertem keményre 5 dkg porcukorral. A kihűlt darába belekevertem az öt tojás sárgáját – habverővel, hogy jól elkeveredjen – majd ezt a masszát óvatosan a fehérjéhez kevertem. Fontos, hogy ne essen össze és jó levegős legyen.


A formákat nem egészen színültig töltöttem a masszával és betettem a gőzpárolóba 90º-ra, 35 percre. Két edénykét kísérletképpen a sütőben gőzöltem meg (tepsiben víz és abba beleállítva a formák). Ott magasabb hőfok kell, szerintem kb. 180º, 20-25 perc. De legalább a sütőmnek van ablaka, ott lehet látni hogy mi a helyzet, nem úgy mint a párolónál.

Azt is kipróbáltam, hogy mi lenne ha a fenyőmagokat a masszába keverném? Vajon feljön-e úgyis a felfújt? Igen, feljött, de nem hozott különösebb élvezeti értéket, tehát azt mondom, inkább mellé kínáljuk a magot, csak a tányéron találkozzon a puha lekvárral és a remegő felfújttal.