A sajt, ami összeköt

Az európai népek együttműködésének és örömteli egymás mellett élésének olyan megnyilvánulási formái is vannak, mint amikor egy osztrák-olasz síterepen a szlovák hütte-tulajdonos cseh sajtot kínál, és azt a helyi, a magyar, a lengyel és a német vendégek egyaránt elégedetten fogyasztják. 
A sajt a méltán híres kvargli (vagy quargel), azaz olmützi pogácsasajt, csehül Olomoucke tvaruzky, amellyel kapcsolatban két reakció szokott érkezni, amikor reklámozni próbálom a környezetemben: 

1. Pogácsasajt? Én csak a sajtos pogácsát ismerem! (Elég gyenge poén.) 
2. Olmützi sajt? Én csak az Olmützi alkotmányt ismerem! (Ezt azért megkérdőjelezem.) 

A kvargli a magyar sajtkedvelők listáján mindig is előkelő helyen volt, azért mert finom, és azért, mert egy kicsit a miénk is, a franciás rúzsos vonal monarchiabeli változata. Sokkal több helyen lehet kapni, mint azt gondolnánk, csak olyan kicsi (80 gramm), hogy nehéz észrevenni, ezért érdemes olvasószemüveggel is átnézni a hűtőpultokat. Na de amikor egy sípálya mellett ilyen tábla fogadja Európa népét, akkor szükségtelen tovább kutakodni: 

Ezúttal fűszeres-fokhagymás olajban volt „eltéve”, azaz pácolva a kvargli, mellé helyi barnakenyeret és sört, valamint kellemes karintiai kocsmazenét nyomtak. A fogás annyira teljes tápértékű, hogy utána a síelőnek 24 órán át nem jut eszébe az evés, ellenben úgy habzsolja a lejtőket, mint magyar ember a pogácsát vagy Ferenc József a hatalmat. 

Elnézést a rossz minőségű hütte-fotóért

Zömök Jucika és a zöld macskák a paradicsomban

A hobbikertészek nem várják meg a medve februári döntését, már januárban éledezni kezdenek, maggyűjteményüket lapozgatják mint egy könyvet, és a kertészboltokat járják, hogy beszerezzék a teljes muníciót. Az új magos zacskókat beillesztik a gyűjteménybe, aztán újra átlapozzák, átrendezik és ez így megy napokon át, s közben a kertészek paradicsomában érzik magukat!

Bizony ám! És pont a paradicsom az, amit időben el kell ültetni, hogy április-májusra életerős palánta nevelődjön az apró magokból. Lehet majd palántát venni is, ha eljön az ideje, de a saját nevelésű az egészen más, az olyan mint a saját tenyészetből származó kiscsikó, amelyik nagykorában megnyeri az epsomi derbyt és a díjosztáskor elégedetten kacsinthatunk ki az az évi extravagáns kalapkreációnk alól.

A magok elültetésének sokféle módja van, a tejfölös pohártól a speciális ültetőcserepekig, de a legviccesebb kétségkívül az ültető- vagy tőzegkorong, amely ha nedvességet kap, pillanatok alatt megnő mint a bolondgomba. Ebbe kell kb. két magot belenyomni, lefedni, napos, meleg helyre tenni és minden nap lesni, hogy mi van. 

Ha a korongoknak speciális doboza van tetővel, az a legjobb, mert pont rápasszol és rá lehet írni a fajta nevét. Pl. hogy „Zömök”, „Kecskeméti jubileum” „Jucika”, „Lucullus” stb.  Nekem idén így adódott egy Zömök Jucika feliratú dobozom, de már levettem a tetőt, mert a csírázás túlhaladta ezt, így nem kell kinevettetnem magamat, ha valaki netán arra járna és rápillantana. Nem jár, csak én járok, nekem kell az odakészített spriccelővel életben tartanom a Jucikáékat. Akik egyébként abban az ablakban nevelkednek, amelyik pont a fém háztetőre néz, oda, ahol a paradicsomok fognak nyár végén aszalódni, ha minden jól megy és lesz termés meg forró háztető. Vagyis ha paradicsomi állapotok lesznek.

A tavalyi aszalt paradicsomok utolsó adagjait még élvezzük, hétvégén reggelire ráteszek egy-két karikát egy kis kovászos bagettre, mellé néhány szelet brie sajt, aztán a maradék olajba, ami fantasztikusan paradicsom ízű, bele lehet mártogatni a kenyeret. Mennyei! Vagyis paradicsomi!

A megújuló energiaforrásként működő fém háztetőnket, a fenntartható fejlődésért küzdő zöld macskáink a legmesszemenőbbig kihasználják. Ha kisüt a nap, a szél által összesöpört falevelekkel "szigetelt" tetőre kuporodnak és jóízűeket alszanak. Macskaparadicsom ez a javából! De már csak hat hónapig, mert akkor az aszalótepsik kerülnek a helyükre. Nekik pedig sicc lesz!

A tőzegkorongokról itt van egy szakértő kis cikk.

Zsályaszendvics – VKF! 51.

A korábban aktívan működő "Vigyázz! Kész! Főzz!" mozgalmat most újabb fordulóra hívja a Nyárikonyhában tüsténkedő bloggertársunk. A feladat: levelekkel kell főzőcskéznünk, de gyorsan, mert mindjárt seprűvégre kerülnek és terelgethetjük befelé őket a komposztálóba. Nem volt kétséges hogy a zsályát választom, mert a másik kedves levelem, a mángold már elég teret kapott itt e blogon.

 

Amikor vendégeket fogadok és napokon át sütök-főzök, ágyneműt mosok, mindig azt hiszem hogy nekem van a világon a legtöbb rokonom. De nem! A zsályának sokkal több van! Ők nem egészen pontosan hétszázan vannak és elég nagy diaszpórában élnek a világ kellemes helyein. Közülük én az un. kerti zsályát, orvosi zsályát tartom (salvia officinalis), de tervezem a látnoki zsálya (salvia divinorum) beszerzését is, csak előbb meg kell néznem a vonatkozó jogszabályokat, nehogy aztán börtönnaplóba menjen át a saját leve. (Ha mégis így alakul, a cím ez lesz: "Fogságom blogja".) 

Lehet hogy maradi vagyok, de a sokféle zsálya közül legszebbnek a zöld színűt látom. Nem véletlen, hogy a klasszikus angol autómárkák repertoárjában a kezdetektől ott szerepel ez a szín. Aki nem hiszi, járjon utána a keresőkben az alábbi szókapcsolatoknak: Aston Martin + sage green, Bentley + sage green, Rolls Royce + sage green. Ebből egyenesen következik, hogy a gasztrosznobság elengedhetetlen alapanyaga ez a fűszer- és gyógynövény. És talán ez a szín megy legjobban ahhoz a puha látványhoz, amit a kertész szakirodalom úgy ír le, hogy a levél "szürkén molyhos szőrű". Egyaránt kellemes őt megsimogatni, megenni és kimondani is! Vajon hányan mondták ki előttem, mire a latin salvia (salvus: ép, egészséges) szóból kiesett a v, és a maradék „salia”-ból kizöngésedett ez a gyönyörű szó: ZSÁLYA? 

Sertéshúsos és belsőségből készült ételekbe, kolbászokba, sajtos fogásokba teszek a leggyakrabban zsályát, és időről időre beleszagolok a zsályás üvegcsémbe, amelyben az ősz elején megszárított és összepöndörödött leveleket tartom. A VKF!-re pedig egy olyan ételt készítettem, ami előételnek vagy borkorcsolyának alkalmas leginkább.

Zsályaszendvics

A zsálya leveleit megmostam, majd rácsra téve megszárítottam. Minden második levélre tettem egy-egy szelet mozzarella sajtot, amibe belenyomtam egy-két ajókát. Befedtem egy másik levéllel, óvatosan összenyomtam. Ha nem lett volna olyan lágy a sajt, mint amilyen volt, inkább két vékony szeletet vágtam volna belől és közéjük tettem volna a halat. 
Hagyományos módon paníroztam, illetve a tojásba és a zsemlemorzsába duplán. Működik sör-vagy bortésztával is, de akkor kicsit amorfabb az eredmény, és több a pancsolás. Frissen jó csak, amikor még roppan és folyik.

.

Nem véletlen, hogy zsályazöld tálam is van...

Az a fényes málnás nap

 

A csütörtök majdnem tökéletes júliusi nap volt! Simán megtaláltam a helyet ahol átvettem a málnát, pont hazaértem a nagy zuhé előtt (aznap tehát locsolnom sem kellett), és kaptam egy üveg málnalikőrt Dél-Franciaországból. Fantasztikus zamatai vannak, sokkal finomabb mint amit egyszer egy belga áruházban vettem! Jó érzéssel töltött el, hogy gördülékenyen haladnak az események, még éjjel meg tudom főzni a málnalekvárt és előkészítem a szörpöt, így másnap bőven lesz időm a baracklekvárra. Egyszóval minden olyan volt, mint egy csodálatos málnás napon. Ott szúrtam el, hogy bementem a spájzba és észrevettem az egeret...

Organikus épített környezetünk velejárója, hogy úgy jön-megy a természet, mintha itt sem lennénk, és ha valaki dohog a hívatlan vendégállatok láttán, mindig figyelmeztetem: mi vagyunk a betolakodók, ők voltak itt előbb! Felvilágosult világnézetem fénye bizalom formájában csillant vissza az egér gombszeméből. Ugye nem kell tartania semmi rossztól, elismerem az ő elsőbbségét is, és betartom a társadalmi szerződést? Hát nézd, egérke, tisztellek téged, élni és élni hagyni, de talán poroljuk le inkább a "vissza a természetbe!" elvet.

A kupica málnalikőr nem adott elég bátorságot ahhoz, hogy egyedül tartassam be az elveket, jobbnak láttam felébreszteni a többieket, akik meg jobbnak látták legyinteni és tovább aludni. Éjszaka megpróbálkoztam a csapdákkal: a dióval kitámasztott cseréppel és az egérfogóval. Egy darabka sajt neki, egy nekem, a legjobb fajtából. Igazán megadtam a tisztességes fegyverletétel és eltávozás lehetőségét, de nem akart élni vele. Durvább eszközökhöz nyúltam, a két szolgálatban levő macskát betuszkoltam a spájzba. Nem értették mi a feladat, miért kellene pont most és itt demonstrálni a táplálékláncot, ahova eddig tilos volt bemenniük. Amint az ajtórés macskafejnyire nyílt, elillantak.

A végzetes napon gyakorlatilag mindent kipakoltunk a kamrából, ami azért volt rettentő feladat, mert egy hobbiszakácsnak legalább ötezer aprósága van, csupa-csupa "egyszer valamire csak jó lesz" dolog. Aztán rövid dulakodás után egy ájult egeret dobtunk ki a kertbe. Két napig tartott a visszapakolás, fertőtlenítés, selejtezés – málnaszörp- és baracklekvár készítéssel kísérve. A kétnapos hajtóvadászat alatt összedobtam egy kis töltött cukkinivirágot, hozzá mártást, párolt rizst, de akkor már legyen egy kis friss nyári fejtettbab leves is, és Lúdanyó tejfölös meggyese. Az első napon mángoldból készült főzeléket ettünk.

A helyszíni szemle alapján megállapítottam, hogy egerünk kifinomult ínyenc volt: újkrumplit, Lindt csokit és meggyet evett. Erre azért büszke vagyok!

Töltött cukkinivirág

Az előkészítés folyamata itt olvasható. Egy kisebb csokor petrezselymet apróra vágtam két gerezd fokhagymával és egy kis oregánóval.  Két darab puha mozzarellát összenyomkodtam, és belegyúrtam a zöldfűszereket. Ezzel a masszával töltöttem meg a virágokat, majd sörtésztába forgattam őket és forró, bő olajban megsütöttem. Laza majonézt készítettem mellé, amibe apróra vágott hagymát és kapribogyót tettem.

Ha lett volna időm az egérvadászat mellett, akkor maradék krumplipüréhez olajos, sós szardíniát kevertem volna egy kis aprított snidlinggel és azt is beletöltöttem volna. Vagy a fűszeres fetakockákat nyomtam volna össze, de azokat meg krémmé alakítva elvittem egy jó kis gasztrosznobber buliba. Mert az is volt közben.

Őszi lasagne több lépésben

Két mangoldtermesztő ugyanúgy összefuthat az interneten, ahogy két bélyeggyűjtő vagy két rádióamatőr. Mi is – rejtélyes „Attilajukkaja” nevű olvasóm és én – azonnal egymás nyakába borultunk virtuálisan. A logikai lánc hamar összeállt: szeretjük a mangoldot, a mangold szereti a lasagnét, a lasagne szereti a sajtot, a sajt – pláne a rokfort – szereti a körtét.
 

Első lépés elkészíteni a lasagnét, majd jelezni A.nak hogy igen, ez hiányzott még az őszből, köszönjük! Második lépés a Mangoldtermesztők Magyarországi Szövetségének (MAMASZ) megalakítása lesz, természetesen tengernyi(!) dalmát és olasz testvérvárosi kapcsolat kiépítésével, utazgatással, lakomázással és némi kapálással.

De mindezek előtt nulladik lépésként felléptem a garázstetőre és learattam az utolsó mangold leveleket.  Kikerültem közben a talpon maradt paszternákokat, a harsogóan zöld petrezselymet és a rukkolát, aminek most persze esze ágában sincs felmagzani. És amikor kézzel beletúrtam a felásott földbe, vidáman hancúrozó földigiliszták akadtak az ujjaim közé. A konyhakertbe beszökött az ősz!

Mangoldos körtés lasagne

Főztem egy nagyobb adag besamel mártást, a mangoldot hideg vízben feltettem főni és néhány percig forraltam, majd alaposan leszűrtem, kinyomkodtam belőle a vizet. Rokfort sajtot vékony szeletekre vágtam, ahogyan ezt tettem két szép érett Vilmos körtével is.

Összeállítás: mártás - száraz lasagne tésztalapok (nem kell előre megfőzni!) - mangold - körte - sajt. A végén a tésztára már csak a mártás került. Tűzálló tálban sütöttem, eleinte lefedve, később fedő nélkül. A sózás egyéni ízlés kérdése, függ a sajttól.

Ismét és újra

Két cukkíni leves, négy grillezett cukkíni és nyolc rakott cukkíni között igazán felüdülés volt ez a cukkínis palacsinta! Sűrű palacsintatésztát készítettem, amibe beleforgattam 3-4 db. durvára reszelt uborka nagyságú cukkínit. Enyhén megsóztam, megborsoztam. Kicsit állni hagytam a tésztát, majd kisütöttem a palacsintákat – vastagabbra mint rendesen.

Egyes példányokra cheddar sajtot reszeltem és még a serpenyőben összehajtottam, hogy a sajt beleolvadjon, a többibe pedig húst töltöttem. A hús igazi környezettudatos újrafelhasznált anyag volt: a grillezésből megmaradt oldalasokat csíkokra vágtam, olajon átpirítottam és megfűszereztem oregánóval, rozmaringgal. A petrezselyem mártás csak hab volt a tortán, mert anélkül is finom. De csak úgy, a tűzhely mellett állva, szájba titkon betömve - úgy is!

Kedves Jamie!

Érdeklődve forgatom a 100 recept a kertedből című könyvedet és a TV-ben is megnéztem a hozzá kapcsolódó sorozatodat. Szerencsére ebben nem rángattátok annyira a kamerát, hogy a tévénéző szeme kiessen a szőnyegre, utólag is köszi. Legutóbb a sörös marharagut főztem meg a könyvből. Nem újdonság hogy tésztában megsüssek ilyen-olyan ragut, de megakadt a szemem a recepten, főleg azért, mert nem értettem, mit keres ez egy kertészkedős könyvben? Tán csak nem marhaszegyet termelsz? Vagy magról veted a leveles tésztát? Vagy csak a két szál sárgarépa és zeller miatt szerkesztettétek be a könyvbe?

Bevallom, a könyvet ajándékba kaptam, magamtól nem jutott volna eszembe megvenni, de ne vedd a lelkedre, látod nem az antikváriumban kötött ki! Szorgalmasan olvasom, csak mindig be kell fognom az orromat, olyan büdös festékszaga van. Főleg azért érdekel, mert magam is kertészkedem egy olyan apró konyhakertben, amiben egy fél BBC forgatócsoport nem sok, de még annyi sem férne el. Ne hidd, hogy kisebbségi érzésem van, te tudod a legjobban, hogy a small is beautiful!

Ha nem látom meg a leárazott guinnesst ott a boltban, akkor maradok a vörösboros marharagunál, de szerencsédre megláttam, méghozzá kettőt fizet, egyet kap alapon. Ja, nem bocs, fordítva. Szóval megvettem és hazavittem a kézitáskámban a két üveg sört. Kicsit kínos volt, mert az egyik kikandikált a buszon, és meg-megcsillant a szemben ülő sörhasú úr elismerő szemüvegén. Egyébiránt itthon nem iszom ilyesmit, ha már sör, akkor jó nekem a ceské budejovicei is, amúgy is csípem azt a várost, jobban mint Plzent, ebből is látszik hogy nem vagyok sörszakértő. Guinnesst majd ott nálatok, frissen csapolva, ha egyszer arra járok – egy fish and chipssel – megkóstolom!

Miután áttanulmányoztam a könyvedet, nekivágtam marhaszegyet, cheddart és leveles tésztát szerezni. Te Jamie, láttál már olyat, hogy a leveles tészta hat lapocskára van vágva? Képzeld, ott állok lisztes kézzel, harcra készen, kezemben a sodrófával, kibontom a dobozt, erre hat önálló lapocska hullik a deszkára! Kénytelen voltam fáradtságos munkával a széleknél összeapplikálni, pedig ezt a tésztát nem szabad sokat nyúzni. Eh, huncut németek, jól kibabráltak velem!

A hús már egyszerűbb volt! Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam azt a tökéletes fartőt ott a pultban, s örömömben rögvest elfeledkeztem arról, hogy szegyért jöttem, vagy maximum lábszárért, ráadásul ez a fartő szürke marhából lett kimetszve. Olyan szép volt, hogy őszintén sajnáltam, hogy csak 1 kg-ot írsz elő a receptben! Itthon többször megszagoltam és megsimogattam, de ezt nagy nyilvánosság előtt úgyis letagadom. Ha egyszer erre jársz, mutatok neked szürke marhát a Hortobágyon, tudom hogy ti nyugati népek a pulira is buktok, nem hisztek a szemeteknek amikor meglátjátok! És paprikát is mutatok majd neked, meg kolbászt, mert annyira sajnállak, amikor állandóan füstölt paprikaporokkal meg chorizókkal kell dolgoznod, amikor itt vagyunk mi egy karnyújtásnyira, csak nem tudunk betörni a konyhátokba. Azaz a piacotokra.

Egy szó mint száz (jó kis magyar mondás ez, nem?) elkészítettem a ragut, de az angol zellered helyett petrezselyemgyökeret tettem bele. Úgy látom, ti ott a szigeten nem nagyon értékelitek ezt a répafélét, pedig érdemes lenne! Szárzeller, na ja, mit tudtuk mi a rendszerváltás előtt hogy mi fán terem az? (Ez is jó kis magyar mondás, ha már cheddarunk és guinnessünk nincs, mondásunk legyen, nem igaz?) Egyébként több zöldséggel is így jártunk, hogy a háború után eltűntek, de aztán eljött a peresztrojka, és elhozta nekünk a demokráciát, a padlizsánt, meg a spárgát!

Te Jamie, el sem hinnéd, hogy ez a mi szürke marhánk milyen jól érezte magát a ti guinnessetekkel! Hát még mi milyen jól éreztük magunkat, miután megettük a pitét! És másnap, amikor egy-egy vékony szeletet amúgy szendvicsként bekaptunk! Nem is találtam jobb szót rá, mint amit te mondasz mindenre, hogy lovely!

Üdv!

sl.

ui.: A párolt zöldborsó köretként nagyon jó ötlet volt, köszi! A recepteden még annyit változtattam, hogy a végén plusz egy kanál liszttel sűrítettem a ragut.

Marhahússal, Guinness sörrel és sajttal töltött leveles tészta (Jamie Oliver: Jamie természetesen: 100 recept a kertemből.– Bp.: Park Könyvkiadó, 2009.)

Konyhakerti diagnózis

Eleinte elhessegettem magamtól a tüneteket és nem hittem az érkező jeleknek, de most már megvan a lesújtó diagnózis: konyhakerti pedofília. Ezt kaptam el, ezzel kell együtt élnem már hónapok óta. Egyelőre még lábon hordom. Átlapoztam az oltási könyvemet, hát persze hogy ez pont kimaradt, a fenébe is! És talán még az új keletű gasztrosznobság is komolyan rontott az állapotomon!

Úgy kezdődött, hogy zsebkendőnyi konyhakertemmel kapcsolatban megkérdezték:
– Minek pazarolod a helyet cukkinire?
– Mert bébicukkinit szeretnék, sőt, meg sem született cukkinit, frissen leszakítható virágokat.

– Miért ültetsz spenótot? Hiszen tele van vele a piac.
– Mert zsenge bébispenótra vágyom.

– Ekkora helyre ennyi zöldborsó? Jól meggondoltad?
– Igen, de azt az állapotot, amikor néhány perccel főzés előtt fejtem ki a fiatal borsószemeket, nem tudja a piac visszaadni.

– Céklát? Minek? Filléres dolog és mindenhol lehet kapni.
– Mert bébicéklát szeretnék sütni, grillezni, zsenge céklalevelet keverni salátába, tésztába.

– Minek ennyi koktélparadicsom? Mixer lettél?
– Dehogy, de olyan édesek azok a kis piros golyók mindenfelé, amerre csak nézek!

Hát így. Egyszer csak kiesett kezemből a kapa és egy belső hang kimondta a diagnózist: ez bizony jól fejlett, gyógyíthatatlan kétoldali idült konyhakerti pedofília, heveny sznobizmussal súlyosbítva.

Azért van remény! Rájöttem, hogy a bébispenót és a bébisaláta nem is nagy cucc, a kártevők is inkább a nagy érett leveleket fogyasztják, na vajon miért, hát nehogy már egy csigának is több esze legyen mint nekem, tehát eztán nem szedem le a zsenge zöldeket. A főzőlevében amúgy sem egészséges anyagok oldódnak ki, a kis spenótleveleket pedig előfőzés nélkül szoktuk megenni. A mángold is azóta kelt izgalmat az ellenségben, amióta nagyra nőtt. Amíg alacsonyan volt, könnyen elérhetően, nem kellett a kutyának sem, akarom mondani a csigáknak. A borsószemeket is érdemes megvárni, míg szép kerekre dagadnak és kihízzák hosszúkás zöld kabátkájukat.

A bébicékla sem bizonyult annyira édesnek, mint felnőtt rokonai, bár lehet hogy ennek a napfény hiánya az oka. Pedig igaz a hír, mely szerint már felütötték fejüket olyan nénik a piacokon, akik bébicéklát árulnak, magam is találkoztam eggyel, azt mondta hogy ő ugyan nem érti mi ebben a pláne, de volt itt egy fiatalember, aki egyszer ilyet keresett.

Na de itt van a cukkinivirág, hát ez tényleg megérdemli a dicséretet! Zöldfűszerekkel nyömöszölt mozzarellát vagy petrezselymes fetát töltöttem a virágokba és sörtésztában kisütöttem. Tavaly voltak termékenységi problémák a cukkinis ágyásban, virágzott-virágzott szegényke, de kevés termést hozott. Kiderült hogy a cukkinit sem a gólya hozza és hogy vannak fiú meg lány cukkinik. Nos, akkor magad uram, ha porzód nincs, idén inszeminátori minőségemben is felléptem a garázstetőn, kezemben ecsettel repkedtem a friss meleggel virágaim felé. Nem éreztem közben semmiféle izgalmat, homevideót sem készítettem róla, a szomszédok viszont azóta nem engedik a közelembe a gyerekeiket.

Mindjárt megnyomom a közzététel gombot és megeshet, hogy milliók vetődnek e blogra, ha beírják a keresőkbe azt a bizonyos csúnya szót...Most mondja itt valaki mellettem, hogy minden bizonnyal a rendőrség is várható. Nem baj, akkor ezzel a friss nyári csemegével kínálom majd őket!

Töltött cukkinivirág

A virágok közepéből egy hosszú csipesszel kiszedtem a bibét, mert annak állítólag nincs jó íze. Kívülről kicsit megmostam a virágokat és megszárítottam. Óvatosan szétnyitottam az ilyenkor már összezáródó tölcséreket és fetát vagy mozzarellát töltöttem bele. A fetát vágott petrezselyemmel gyúrtam össze. Sűrű sörtésztát készítettem (2 tojás, liszt, sör) és egyenként óvatosan beleforgattam a virágokat, lehetőleg a virág csavarodásával egy irányban. Forró olajban kisütöttem őket. Pár csepp citromlé nagyot dobott az ízeken!

Egy kis ez meg egy kis az

Egy kis spagetti kéne még, hátha valamelyik vendég nem szereti a citromos garnélásat.
Hát akkor egy kis ajókát megfuttatok az olívaolajban, azt a halellenesek talán észre sem veszik, de egy kis ízt titokban ad majd a mártásának! Egy kis fokhagyma, na persze, azzal már fél lesz a siker! Vigyázat, azt is csak megfuttatjuk, nehogy keserű legyen! És az a kis üveg kapribogyó ott a kamrapolcon? De mi van, ha azt sem szeretik? Nem baj, majd kipiszkálják, aztán én megeszem, de egy kis kapri roppanás kell bele, ez biztos. A bacon szeleteket külön sütöm meg, utána felvágom kis darabokra, hopp, egy-kettő el is tűnik rögtön a számban, kell egy kis nyugtató falat eme stresszes l'art pour l'art tésztafőzés közben.

Átforgatom a szószban a megfőtt tésztát, visszakanalazok a főzővízből egy kicsit, hogy ne legyen száraz és tombolhassanak benne a keményítő-molekulák. Egy kicsit a szalonnazsírból is tegyek rá? Inkább nem, hátha túl sós lesz. A ruccolát óvatosan hozzákeverem, jó lenne ha csak egy kicsit fonnyadna meg! És egy kis feta? Ó, egy kis feta, az kell, nem is tudom miért, de kell! De már tudom, mert azzal a néhány szem fenyőmaggal érdekes lesz! A fenyőmagot gyorsan megpirítom, nem nagy ügy, a serpenyőt utána el sem mosogatom, jól jön az a kis fenyő íz a szombat reggeli rántottában!

Farsangi gyorsételek

Késő esti beszélgetés:
– Holnap egész napos farsangi buli lesz! Kérlek, vigyél el autóval!
– Rendben, elviszlek.
– És kéne egy-két süti is. Neked ez nem gond, ugye?

Na ezen a ponton kellett volna beismerni, hogy dehogyisnem, hiszen reggel még el kell mennem valahova és semmi sincs itthon, biztosan tudom, mert tegnap tettem rendbe a hűtőt. Ehelyett ezt mondtam:

– Persze hogy nem gond! És most feküdjünk le szépen, mert holnap nehéz napunk lesz!

De még lefekvés előtt egy hirtelen mozdulattal előkaptam a mélyhűtőből a két csomag leveles tésztát. Mert a sarokba szorított hobbiszakács legjobb barátja a mélyhűtött leveles tészta. A hobbiszakács éjjel aztán nem a sarokban szűköl, hanem fegyelmezetten fekszik ágyában és a sötétben nekiáll a probléma kifundálásnak, hogy miként lehet három órába belesűríteni egy orvosi vizsgálatot, két süteményt és megoldani a logisztikai feladatot, melynek keretében a sütemények sérülésmentesen csomagolva – a bulizó személlyel karöltve – eljussanak a végcélba, a fennálló hóakadályok mellett.

Először is az éjszakába belemerengve spirituális kommunikációba kezdtem a leveles tésztával, mely visszaüzente a hűtő felső részéből, hogy "hé, te, van itt mellettem némi hervadt sajt, meg tejföl, tojás mi lenne ha ezekkel töltenél meg engem"? Álmomban pedig a kamrában helyszíni bejáráson leltem rá az évek óta elfekvő farsangi muffin-kapszlikra, így megoldódni látszott a válsághelyzet. Most már csak idő kellene, de a konyhai órában két napja cseréltem az elemet, megy mint a motolla, tehát arra nem számíthatok.

A reggel hipp-hopp eltelt és már bőven délelőtt volt mikor a levelest vékonyra nyújtottam, megkentem tejfölös tojással és meghintettem egy erőteljes ízű reszelt sajttal, arra pedig őrölt chili paprikát szórtam.

Feltekertem, felszeleteltem, az így kapott korongokat kicsit ellapítottam,

és forró sütőben megsütöttem.

Közben nekiálltam a muffin tészta összekeverésének. (receptet lásd lent!)

A beszámoló szerint a sütemények érkezésük után azonnal elfogytak, még mielőtt feleszméltek volna hogy ők tulajdonképpen egy estébe húzódó farsangi mulatságra voltak hivatalosak. De hát ilyen az élet, a gyorsételek gyors élete!

Kakaós muffin
A robotgép keverőlapátját beindítottam és az alábbiakat szórtam a tálba:
25 dkg vaj + 20 dkg cukor, habosra keverve majd
5 tojás
3 ek. jó minőségű kakaópor
két löttyintés rum
200 g rétes és 150 g finomliszt
1 zacskó sütőpor
csipet só

(Ha túl száraz a tészta, akkor egy kis tej is mehet bele. Aki ráér, aprítson bele csokoládé-darabokat.) A papírral kibélelt sütőformát csak a 2/3-ig töltöttem meg, mert sütés közben feljön a tészta. 185 fokos sütőben sütöttem őket, míg meg nem szilárdultak. Kihűlés után díszítettem.

Csak két sajt

Esküszöm az oltóenzimek védőszentjére, hogy ezért a posztért egy lyukas garast sem kaptam, sőt egy lyukas sajtot sem. Pedig ezt itt valóban egy igazi reklámbejegyzés, de közhasznú és nonprofit. Két sajtnak csapnék egy kis hírverést, de nem azért, hogy valakik ezzel több bevételre tegyenek szert, hanem azért hogy olvasóimmal megosszam azt az élményt, amit ezek a sajtok nyújtanak. Az „Ilmicinek” és a „Lajtának" már régen kiosztottam a "hungarikum" megtisztelő címet. Mindkettőt a csermajori Ujhelyi iskola dolgozói és diákjai állítják elő. Nem új termékekről beszélek, hiszen mindig is ott voltak az üzletek csemegepultjában, meglapulva az érdemtelenül népszerű trappista sajtok mellett. Mára már a sajtnak látszó tárgyak és a külföldi áruk sajnos gyakran elnyomják őket. De ha nyitott orral járunk, még rájuk akadhatunk. Nemrég egy hiperboltban érdeklődtem a hatalmas sajtpultnál, hogy van-e Lajta?

- Nincs.
- Csak most?
- Nem szokott.
- Na de az ott nem az?
- Nem.
- Biztos?
- Ja, de lehet! Miért, kéri?
- Kérhetem?
- Persze, azért van!
- Akkor igen.
- Hogy vágjam?
- Egy szeletre.

E feszes kis párbeszéd végül jól zárult, mert nem csak hogy sikerült szereznem 15 dkg Lajtát, de annyira tökéletes érési állapotban volt, hogy ilyet még talán soha nem ettem! A párbeszédből kiindulva mások sem...

Itt lenne a helye egy harmadik sajt magasztalásának is, a Pálpusztaiénak, amit szintén a Csermajorban gyártanak, legalábbis az eredetit. És bár ezt is szoktam venni, de inkább csak a gyár támogatásának célzatával, mert sajnos nem találom azt a zamatot és főleg illatot, ami anno oly sok embert tartott egy közös klubban. Ez bizonyára ez az én hibám. Ideje alaposan kiporolni az ízlelőbimbóimat.

Üzemlátogatás Emmentalban: itt!

Bonbonok ízlés szerint

Bonbonokat készítettem. A többieknek csokoládéból karamelles (dulce de leche) töltelékkel, magamnak erős paprikából feta sajttal. Nem hiába mondja a közhelyes magyar, hogy ízlések és bonbonok különbözőek! Ebben a kategóriában kedvencem még a ringli, a sima ajóka és a fűszeres olajban úszkáló fetakockák.

A paprikabonbon-fogyasztás speciális szertartást igényel a függőségbe került fogyasztóktól: üvegcse tetejét óvatosan leemel, hüvelyk- és mutatóujjal esetleg olajbogyós villácskával megragad, kiemel, levet leráz, fejet hátracsap, szájat kitát, hamm bekap. Eszközt lenyal, tetőt becsuk. Az édességimádó nézőközönséget általában a lerázás fázisában rázza ki a hideg. De mi gondom velük? Inkább szemmel átfutom, hogy mennyi bonbonom maradt és elosztom a következő napok számával. És már kedden örvendezek, hogy jaj de jó lesz nekem szerdán! Sokkal biztonságosabb effajta desszerteket kedvelni, mert nem kell attól tartani, hogy mire hazaérek valaki felfalja az egészet. Vagy hogy váratlan vendégek elé kell odatolni azzal, hogy most kaptuk Brüsszelből, nagyon drága és egyedi finomság, kóstoljátok csak meg - s közben a szívünk szakad meg, örülhetünk ha legalább a dobozt meghagyják.

Töltésre alkalmas a paraszti szleng által macskapöcsének nevezett savanyított paprika, de megteszi bármilyen más fajta is, csak lényeg hogy a tölteléket be tudjuk tuszkolni a tölcsérbe, tehát hogy nagy legyen a szája és nem túl hosszú a farka. Haladók cseresznyepaprikával is próbálkozhatnak.
A paprikákat kicsumázom, beletöltöm a fetát, majd leöntöm olajjal, és egy kevés paprikalével. Teszek bele borsot, néha rózsaborsot vagy szegfűborsot. Erősebb ízű krémes állagú kecskesajt vagy juhsajt is megteszi, lehet beletömni 1-2 kapribogyót még ízfokozónak. Amikor elfogynak a paprikák, a fennmaradó levet saláta készítéshez használom fel. Hűvös helyen, de nem hűtőszekrényben tárolandó!

(Ja és olvasztott csokoládét csorgatok a formákba, megtöltöm valamivel és szintén olvasztott csokival lezárom. De ez kit érdekel!)

A meggyőzött csirkemell

A hústekercsek végeláthatatlan verziókban görögnek a szakácskönyvek lapjain és az Interneten. Phzs-nál ("Ecet és olaj") is láttam egyet, a „Baconos csirkemelltekercset”, megtetszett és el is készítettem – szokás szerint majdnem az eredeti verziót. Történelmileg úgy alakult, hogy a netes forrásokból inkább csak ihletet merítek, míg a szakácskönyvek receptjeit szigorúan betartom, hogy minden olyan legyen, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Míg én élek, nem fellegzik be a Gutenberg-galaxisnak!

Tekercselés előtt ráakadtam egy darabka rokfortra a hűtőben és kockára vágva a húsra helyeztem. Megbeszéltem a sajttal, hogy mindenképpen maradjon ott bent a csirketekercsben, semmiképpen sem hagyhatja el a helyét! Mert ha megteszi, kénytelen leszek a rokforttal szennyezett pecsenyeléből mártást készíteni. Akkor meg már át kell nevezni az ételt, elővenni a kis habverőt, a szűrőt meg a szószos csészét. Na, azt már nem! Akkor inkább rádumálom a húst, hogy zárja magába a sajtot!
Sikerült is, feltekerés után megtűztem a menekülőnyílását egy hústűvel és onnan már ment minden úgy, ahogy phzs eleve elrendelte.


Ha nem akarjuk, hogy a fiókban szétszóródott hústűk Rubik Ernő-tervezte ördöglakatként működjenek, érdemes beleszúrni őket egy parafa dugóba. Az így keletkezett sünit könnyebb előcsalogatni bárhonnan. Főzés közben az alábbi nyelvtörőt alkottam nyelvművelők és színinövendékek számára:

Mit szúrsz s sütsz kis hústűsün? Hűs tűrt húst szúrsz s sütsz kis hústűsün?

(Aki tud jobbat, kérem írja le kommentben! A legszellemesebb beküldő 5 magánhangzót és egy bonusz csücsörítést nyer!)

Szabadságot a gasztrobloggereknek!

Hogy is lehettem annyira balga, hogy azt hittem, egy gasztroblogger simán szabadságra mehet? Letészi a klaviatúrát, nyugodjék, aztán néhány csokis keksszel beül az autóba és meg sem áll a festői Svájcig? Ez kérem szépen lehetetlen!
Mert mindjárt útba esnek azok a fránya linziek! Elegendő csak találomra leparkolni pont azon a téren, ahol a bio vásár van és még szinte ki sem teszem megmacskásodott lábaimat a járdára, amikor rögtön a kezembe nyomják a „Kis főzőfüzet tavaszra” valamint a „Kis főzőfüzet nyárra” című könyvecskéket. Nem-nem, kérem, én ide pihenni jöttem meg a kultúrát magamba szippantani, hagyjanak békén ezekkel a főzőizékkel…de várjunk csak, mi ez itt, egy raklett gép? És ez a sajtos stangli…meg ez a sokféle házilekvár…és egek micsoda sonkák….Na kóstoljuk csak meg!

Tavaly ilyenkor Bécsben ittam egy melanzsot (mi mást?) és a cukros tasakocskákról értesültem arról, hogy 2009-ben Linz lesz Európa kulturális fővárosa. Ugye milyen hasznos dolog a kávézás? A pécsiek meg nemrég csukták be kedvenc cukrászdámat a Caflisht! (Most nagyon csúnyán nézek.) Linzről nem meglepő módon mindig a linzertorta jut eszembe. És a Jindrák-féle cukrászda, ahol az érdeklődők befizethetnek egy linzertorta-sütő tanfolyamra. Erről az élményről most le kellett mondanom, de megnéztem a legjelentősebb kiállításokat és ezt a kedves, nagyon emberi várost. Meg a Jindrákot.

www.linzertorte.at

Raclette, de még nem Svájcban

A szabadságra menés Svájcban már sokkal simábban ment, mert azt tapasztaltam, itt kevés stimuláció éri a magyar ember ízlelőbimbóit. Az indiaiakét meg pláne, akik mellettünk ültek egy luzerni étteremben és jelezték a pincérnek, hogy most már hozzon valami fűszert, amit rászórhatnak az ételre! Viszont a kis falusi éttermekben többféle rösztit ajánlanak, az egyikben elő is kaptam a jegyzetfüzetet, hogy kimásoljam az étlapról a kínálatot: sima, tojásos, sonkás, sajtos „überback” módra.

Országimázs

De ne legyek szigorú, hiszen ebben az országban tehettem meg azt a világrengető felfedezést, mely szerint az ementáli sajthoz az Emmen folyó völgyében („tal”-jában) értenek a legjobban. Ahhoz képest, hogy Brüsszelen kívül esnek, elég rendesen pusztulnak a környéken a hagyományos családi gazdaságok. Szomorú pillanat volt, amikor végre megtaláltam az egyik híres sajtműhelyt és bekukucskálva az ablakon akciós mosógépvásárt láttam. A szomszéd néni csak legyintett, hogy ezek már két évvel ezelőtt megszűntek, nem jó az információm. A kert végében álló gyönyörű sajtszárítójukat bevéstem a retinámba, ki tudja, ha legközelebb erre járok, talán már fittnes központtá lesz átalakítva. Jaj, gyorsan el kéne menni Appenzellbe és Gruyèresbe – ötlött fel bennem – mielőtt ott is végleg lenyomja a tejipart az elöltöltősök új generációja!

Tartály és völgy

Az emmentáliak szerencsére legalább skanzeni szinten őrzik a hagyományokat, így a hipermodern affolterni sajtkészítő üzem mellett megnézhettünk egy korabeli bácsit korabeli házában, aki éppen melegítette a tejet egy óriási kondérban. A tejet tehenekből nyerik (!) – ők egész nap dús füvet legelnek. Kezelés nélkül 32º-ra melegítik a nyers tejet, folyamatos kevergetés mellett.

Modern bácsi

Korabeli bácsi

A kis műhelyben megmutatták a már préselés alatt fekvő sajtokat. A bácsi egy füst alatt kiakasztott néhány kolbászt is a gerendára, hogy legyen mit harapni a sajt mellé.

Korabeli műhely

Formázva, szorítva, préselve

A szakirodalmat előpattintva 2,5 éves sajtot kértem a kóstolásnál és valóban jól tanultam meg a leckét, mert tényleg az volt a legfinomabb, bár a hároméves enyhén megingatott. A legfiatalabb négy hónapos volt, de azt liliomtiprás lett volna bekapni.
Hogy mennyit értek még a sajtok az autó csomagtartójában, azt még az is tudni fogja, aki majd tőlünk vesz használt autót!

Füstölés a ballanbergi skanzenben

Fejés után a Rigi hegyen, Tell Vilmos vadászterületén

Szárító, tároló, érlelő - sajtoknak