A hal neve:

A magyar közétkeztetésben a halnak nincs neve. Egyszerűen csak hal és kész. Esetleg "tengeri hal" vagy "sütőhal" gyakran "sütő hal". Sokcsillagos menzákon "tonhal" – ez az a fehér húsú, íztelen, szálkátlan egyed. Sajnos étteremben is olvashatjuk az étlapon, hogy „tengeri halfilé”. A halfilének nem hogy neve, de feje meg farka sem volt soha. Már az öreganyja is filé volt a szerencsétlennek! A sütő hal láttán kacagnom kell, mert farkukon billegő, mellúszójukra konyhai kötényt húzó sürgő-forgó halacskákat vizionálok, ahogy piciny vas serpenyőikkel hevesen sütnek odalent a mélyben.
Egy tengeri kikötőt is látok, ahol a révkalauz odakiált a hazatérő halászoknak:
- Hahó, fiúk! Mit fogtatok?
Amazok pedig vissza:
- Halat!

A magyar közétkeztetésben nem csak a halnév, hanem maga a hal is hiánycikk. Ha mégis felüti fejét, az rántott hal vagy hal "párizsi bundában". Utóbbi az Orly-módnak a kevésbé repülőtéri változata. Arra gyanakszom, hogy a vendéglátó-ipari iskolában egyszer véletlenül a krumplihéjjal együtt kihajították az Állatrendszertan című könyvet és azóta senkinek sincs fogalma arról, mi a különbség a kövi félszegúszó és a pénzes pér között.
Nekem sincs a szakácskönyveim mellett a Brehm, de jelzem, hogy az én halam neve: balin (Aspius aspius). A Balatonból származik, vagyis lehetne akár balain is! Vagy balinton! A balint a horgászok "remek sporthalnak" tartják, abban bízva, hogy őket is sportolóként tisztelik a balinok.

54 cm Aspius aspius

Akkor sütök balint, ha nem akadt horogra sem ponty, sem keszeg, pláne nem fogas vagy csuka (utóbbi a rettenet orcájával simán castingolhatna bármelyik amerikai horrorfilm válogatásán). Ahhoz képest, hogy ragadozó hal, a balinnak eléggé jellegtelen a húsa, meg kell dobni valami fűszerrel vagy mártással. Bezzeg asztali látványnak nem utolsó! Főleg ha olyan hosszú mint ez itt, amit csak átlósan fektetve tudtam betuszkolni a sütőbe úgy, hogy a hátammal nyomtam be az ajtaját. És amikor kinyitottam, hogy meglocsoljam, rögtön kicsapta a farkát, heveny szívrohamot okozva ezzel.

Tehát ha ló nincs, a balin is kincs! De hagyjuk a rémes szóképeket, már úgyis benne vergődök a nyelvi bicsaklásnak az ő méterszer méteres merítőhálójában!

Vashiány ellen

Aki élete egy bizonyos szakaszát Vas megyében tölthette, annak később mindig ott zubog a vérében a vashiány. Megkérdeztem orvosomat, gyógyszerészemet, hogy miként lehet ezt leküzdeni? Időnként utazzunk oda, szívjuk be a jó levegőt, hitetlenkedjünk a sok barátságos ember láttán és ne utasítsuk vissza a környék termékeit! – javallották.

Múlt héten megjöttek a vasi barátok, kezükben földi jókkal töltött zöldséges ládával és egy hűtőtáskával, melyben jegelt kacsák bújtak össze egy kakassal. Az egyik kacsát hamar meg is sütöttem, mellé a ládából előkerült cukkiniből készült lepényke és egy kis metélőhagymás majonéz járult. A gyökérzöldségeket – melyek földben(!) fejlődtek – biztonságba helyeztem, a céklákat balzsamecettel és kevés cukorral megsütöttem, már csak a kecskesajtot várják. A paradicsomok és az őszibarackok még magukhoz sem tértek az utazásból, máris átgurultak az Örök Vadászmezőkre. Áthatolhatatlan sűrűségű, szőlőízű vörösbor is érkezett Vaskeresztesről, mely kétszeresen is alkalmas a vashiány kezelésre.
De ha már ennyire belejöttünk, hétvégén irány Eger, nézzünk ott is a vasra! Tízpontos szarvaspörkölt sztrapacskával és bikavérrel – így folytattuk a kúrát. Másnap újabb baráti küldemény érkezett a Mátrából, három láda szeder formájában. Gurultak a szedrek ide-oda, ki a mélyhűtőbe, ki a lekvárba, ki meg a szedres pitébe!

Vérünkben immáron a felső határt döngeti a vas, jöhet a nyálkás ősz, meg a köhögős tél! Most már csak egy ellenségünk van: a rozsda.

Kacsasült és cukkinis lepénykék

Jó kacsához nem kell semmi más, csak egy kis só és mindenképpen lefedve kell sütni. A sütés vége felé veszem le a fedőt róla, hogy a ropogós bőr meglegyen.
Ezúttal sűrű palacsintatésztába kevertem a sajtreszelőn lereszelt cukkiniket, két fokhagymagerezddel ízt is adtam bele. Egy órát állni hagytam és olajban kisütöttem. Krumplis változatban is finom!