2011. június 1., szerda

Spenótos tészta szénégető módra

 

Azt mondta a szénégető, hogy ha már sikeresen túléltük ezt a telet is, fogjuk vissza a szalonnafogyasztást, vagy legalább tegyük egészségesebbé, tehát menjél ki (fel!) asszony a konyhakertbe, keress ott valami zöldet és azt is főzd bele a tésztaszószba! 

Asszony felment, és mit látott? Szép, friss, bodor spenótleveleket. Nosza, lecsippentette azokat, néhány percre beledobta forró vízbe, majd lecsöpögtette és felvágta. Hozzákeverte a pirított szalonnához, átforgatta kevés zúzott fokhagymával és tejszínt adott hozzá. Csak minimális borsot és szerecsendiót tekert rá. Kicsit beforralta a mártást, majd rádobta a megfőzött és lecsöpögtetett cakkos szélű széles-metéltet és összerázogatta. Volt ám öröm a szénégetőék háza táján! Csak eszébe ne jusson a családfőnek, hogy a tejszínfogyasztást is vissza kéne fogni, legalább őszig!


Lazacnyitók nyílt bajnoksága

A METRO Vevőakadémia meghirdeti az Első Országos Nyílt Lazacbontó Bajnokságot, amely a Budai Gourmet gasztronómiai rendezvényen kerül megrendezésre, 2011. június 4-én.

A verseny döntőjébe a selejtezők első öt-öt helyezettje kerül be.
A nyertes a Marine Harvest jóvoltából egy 4 napos Norvég utat nyer és megtekintheti Európa egyik legnagyobb lazac farmját.

ELŐDÖNTŐ: Az elődöntők helyszíne és időpontja: Budai Gourmet gasztronómiai rendezvény, Millenáris Park, Budapest - 2011. június 4. 15:30-17:00. A két elődöntő egymást követi majd.

DÖNTŐ: A döntő helyszíne és időpontja: Budai Gourmet rendezvény, Millenáris Park, Budapest - 2011. június 4., 18:30-19:30

VERSENYKIÍRÁS:
A versenyzőknek az Országos Nyílt Lazacbontó verseny hivatalos szabályai szerint kell a lehető legszebb és legpontosabb lazac filéket szelnie egy hagyományos lazacból, a lehető legrövidebb idő alatt. Az elődöntő és a döntő alapanyagait a Metro Vevőakadémia és a Marine Harvest cég biztosítja.

A felkészüléshez szükséges alapanyagok a METRO áruházakban szerezhetők be.
A szervezők a változtatás jogát fenntartják!



Nem csak az nyer, aki a fődíjként felajánlott 4 napos norvégiai utat nyeri!
A lazacbontó versenyen résztvevő minden versenyző, nagy értékű  ajándékot kap a Metro Vevőakadémiától és a verseny fő támogatójától, a Marine Harvest cégtől. A versenyzők alanyi jogon kapnak a versenyen felfilézett 4,5 kg - 5 kg súlyú lazaccal megegyező mennyiségű lazachúst, tehát aki a döntőbe kerül máris gazdagabb 2 nagykereskedelmi minőségű lazac filézett húsával, de aki az előselejtezőben elvérzik annak sem kell búslakodni hiszen ebben az esetben 1 db atlantik lazac filézett halhúsát teheti a hűtőjébe és még számos egyéb ajándék is gazdára vár!

A versenyzők segítséget a filézéshez: az első és egyetlen hazai halgasztronómiai blog, az Oceancowboy-on bővebben olvashatnak a lazacokról, méretről, súlyról , alkalmazható konyhatechnológiáról, és a filézéshez segítséget kaphatnak, ha elolvassák a fázisfotókkal illusztrált filézési útmutatót!