Artemisz levese

Paradicsomos bableves a legendás címlaptányérban

Meglátni és elvetni

Egy sokat ígérő márciusi napon bekalandoztam a kertészeti szakboltba és rögtön a bejárattal szemben szemembe ötlöttek a tasakok és rajtuk a felirat: Artemis bokorbab. Mivel addig nem hallottam erről a babfajtáról, biztos voltam benne hogy már megint az istenek viccelődnek velem, ezért azonnal vettem a lapot, vagyis a babot. Annál is inkább, mert akkor már pár hete könyvszerkesztési kapcsolatban álltam az Artemisz kiadóval.

Ahogy kicsit felmelegedett az idő, tetőkertemben ültettem néhány (12) bokorral, és génmegőrző célzattal a kiadó soproni székhelyére is küldtem belőle. Mindkét helyen szépen fejlődött és egész nyáron termett. A nyár szenzációs eseménye volt, amikor a "saját levében" könyv munkálatai közben Artemisz istennő őz képében meglátogatta a soproni kertet és jóízűen befalatozott a termésből. Mit tehet ilyenkor egy könyvkiadó? Megadóan bevési a könyvelésébe: "istenáldozat".

Hogy kerül Artemisz az asztalra?

Ő a legnehezebben megfogható, körülírható görög isten, Zeusz és Létó lánya, Apollón ikertestvére, egyszóval jó családból származik. Sokoldalú és szenvedélyes, vad érzéki táncokat lejt nimfáival, fogékony minden művészetre, táncra, zenére; a vadászatot sportos szemlélettel közelíti meg: védelmezi az állatokat és kíméletesen öli meg őket. Ha gasztroblogger lenne, tisztelettel meg is főzné-sütné valamennyit. Ő a Hold szűz istennője, segít a szülésnél, védelmezi a nőket és a gyermekeket. A vadállatok úrnője, a növényvilág, az erdők védelmezője. Gyakori jelzői: iokheaira (nyilakat ontó) és keladeiné (zajongó, vadászati zajokat keltő). Kettőssége engesztelhetetlenségben és lányos szelídségben mutatkozik meg.

Legnagyobb kultusza a kis-ázsiai Epheszoszban (Ephesus, Efezus) alakult ki. Kr.e. a VI. században olyan gyönyörű templomot építettek tiszteletére, hogy az az ókor hét csodájának egyike lett. De aztán jött egy őrült aki felgyújtotta, állítólag azért, hogy neve fennmaradjon. Fenn is maradt, de most itt bosszúból nem írom le. A templomot újjáépítették, később a gótok dúlása végleg megsemmisítette. Amikor én ott jártam, a Kr. utáni XX. században, a templomrom maradék oszlopán egy gólya fészkelt. Sic transit gloria mundi.

De visszatérve az asztalhoz… 

Ez a növény a romano babok családjába, a zöldhüvelyű babok közé tartozik, középkorai érésű, 13-15 cm hosszú hüvelyű, bőtermő holland fajta. Szálkamentes, szép középzöld színű hüvelye egyenes, lapos és kb. 1 cm széles. A nyári hőséget jól tűri, de jobban szereti, ha legalább vízzel rendszeresen áldoznak nekik.

Szinte hihetetlen, hogy mennyire friss, roppanós, valóban szálkamentes ez a babfajta! Mindent kipróbáltam belőle a levestől a ragukon és salátákon át a pitéig, termesztését és fogyasztását őszintén ajánlom mindenkinek. Ha esetleg nem mondanék igazat, úgy Artemisz nyilai sújtsanak le a zöldségpárolómra!

 

Paradicsomos bableves

kb. 50 dkg artemisz bab

3 nagyobb paradicsom

1 fej vöröshagyma

kevés olaj

só, 1-2 tk. őrölt római kömény, csípős paprika (ez elmaradhat)

egy marék - levesbe való - tészta

1 ek. kukoricakeményítő

Artemisz városa adta az ötletet ehhez a leveshez. Epheszosz ma már Törökországhoz tartozik, és a méltán nagyhírű török konyhából ismerem a paradicsomos bableves hagyományát. Hogy hogyan készül, nem tudom, de én így készítettem:

Egy fej vöröshagymát kockára vágtam és kevés olívaolajban megfuttattam. Rátettem a felvágott babot, összeforgattam és kicsit hagytam párolódni. A kicsumázott paradicsomokat félbevágtam és arccal lefelé belehelyeztem a fazékba, kevés vizet öntöttem rájuk. Lefedtem az edényt, így a gőzben néhány perc alatt ledobták a héjukat, amit lehúztam róluk és kidobtam. Szétnyomkodtam, elkevertem a paradicsomokat a babos-hagymás alappal, beledobtam egy csípős paprikát és felöntöttem vízzel. Sóval és római köménnyel ízesítettem. A végén egy marék tésztát is főztem bele és egy kis kukoricakeményítővel besűrítettem.

Artemiszre mondom, nagyon finom volt!