Gyümölcsös misszió

Amikor a nyár utolsó hétvégéjén, egy rokonnak hála, körtesújtotta területté változott a konyhám és saját hibámból eredően nagy mennyiségű őszibarack, paradicsom és zöldpaprika lepett el, közben eszembe jutott, hogy a vizes-sós uborka és a csalamádé projektet is fel kéne pörgetni, így aztán egy egész hétvégét töltöttem a növények feldolgozásával, miközben főztem, sütöttem, levezetésként pedig egyéb házimunkákat végeztem, szóval már csak abban bízom, hogy kemény tél lesz és nem hiába dolgoztam.

Meghozta gyümölcsét az évek óta tartó őszibarack misszióm, melynek lényege, hogy meggyőzzem a környezetemet arról, hogy a fehér húsú fajták a legzamatosabbak. Ebben korábban megerősített egy idős bácsi, aki a Fertő tó mellett árulta terményeit és miután az osztrák vásárlók – kosarukban a narancssárga barackokkal – odébb álltak, egy hatalmas „na ugye!” felkiáltással fogadta kérésemet, mely szerint én inkább a fehér húsúból kérek. Ezen a mostani hétvégén pedig Nyárlőrinc környékén, miután 2 -2 kg-ot válogattam egy barackültetvény kétféle fehér húsú fajtájából, megkérdeztem az árusító nénit, hogy melyiket ajánlja a sárga húsúak közül, azt válaszolta, hogy „a fehér húsút”. 

A gyümölcsök fogyasztását most azért is előtérbe kell helyeznem, mert a nyár utolsó napján, pont egy ilyen gyümölcsös beszerzéssel fűszerezett munkautazás végén egy híres alföldi csárdában vacsoráztunk, ahol a pincér végigmért és ezt kérdezte: „ugye a pacalból egy egész adagot hozhatok?” 

Karamelles körtés sütemény

Sütöttem egy diós piskótát 4 tojásból. Egy kisebb tepsit kibéleltem sütőpapírral és bekapcsoltam a sütőt 175º-ra. Négy tojás fehérjét felvertem robotgéppel, alacsonyabbra kapcsolva hozzáadtam 3 ek. cukrot, a legalacsonyabb fokozaton a négy tojássárgáját, csipet sót. Kézi habverővel beleforgattam 3 púpos ek. réteslisztet és 3 ek. darált diót. Megsütöttem.

Két ek. cukrot megolvasztottam egy nyeles edényben, amikor karamellizálódott, beleöntöttem 3 dl tejet és hagytam, hogy az égett cukor feloldódjon benne. Közben 1 dl tejszínnel összekevertem egy zacskó karamelles pudingport és egy ek. cukrot, majd a karamelles tejhez öntöttem. Felforraltam hogy besűrűsödjön, levettem a tűzről és 5 dkg vajat kevertem el benne.

5 nagyobb körtét megtisztítottam és cikkekre vágtam. Kevés vajon enyhén megpároltam, két löttyintés barnarumot hozzáadva. A kihűlt piskótát meglocsoltam a körte párolásakor keletkezett lével, rátettem a megpuhult körteszeleteket és befedtem a karamelles krémmel. Durva csoki reszeléket szórtam a tetejére és néhány órán át hagytam, hogy összeérjenek az összetevők. Nem állt el sokáig…

Diákvigasztaló

Nem tipikus vasárnapi ebéd, de remek megoldás az orrukat lógató diákok vigasztalására. Az elismerés hangja ezt üzente: "Ilyet tegyél el mindennap tízóraira!"

A hamburgerzsömlét Limara receptje alapján készítettem, az eredmény sem látványra, sem ízre nem hasonlít a boltokban kapható, hetekig elálló, celofánzacskós zsemléknek látszó tárgyakhoz. A hús jó minőségű marha és borjú volt, a zsírosabb részekből, csak egy kis só, bors, némi apróra vágott vöröshagyma és egy ek. worchester szósz került bele, másfél napig érlelve, kétszer átkeverve. A sütést vas lapon végeztem,  igyekeztem nem kiszárítani a húst, egyeseknek sajtot is olvasztottam a húspogácsára. A kertből a nem lédús, de nagyon édes paradicsomot hoztam az asztalra, a lilahagymát órákkal korábban felszeleteltem és enyhén besóztam.

Holnap iskolakezdés, de a mai tananyagot már tudják: a hamburger is lehet egészséges étel. 

Azt meg csak sejtik, hogy azért mindennap nem ez lesz...

A szálkák védelmében

Szeremley Borház Badacsony: bőrén sült fogas, grillezett zöldségek, verjus mártás

Kitartó és elmélyült biciklizés, úszás és gyaloglás után sem tudtam kideríteni, vajon ki vagy mi gerjeszti mostanában a balatoni vendéglátás újjászületését? Egyáltalán felülről gerjesztik-e, vagy alulról jön már olyan nyomás, hogy szakítani kell a mikróban melegített hal és lángos hagyományával? 

Pár évvel ezelőtt elsirattam a balatoni klasszikus halsütést, azon belül a keszegsütést és felszólítottam olvasóimat, hogy legyenek tudatos keszegvásárlók, vagy legalább keszegkeresők, hátha ezzel keszegsütésre sarkallhatnánk a halsütőket.  Most azt látom, jobb helyeken már be sem engedik a hekket a forró olajba, csakis a helyi halakat: fogast, süllőt, keszeget, gardát, busát, pontyot, sőt, már igazi jégtálcás halkínálót is láttam, ettől egészen tengerparti hangulatba kerültem. Persze kérdéses, hogy a rengeteg süllő és fogas honnan származik, tényleg a Balatonban ívták-e őket a szüleik, vagy a halkeres furgonból kerültek-e ide, mert azért reggel a kikötőkben nem láthatunk gazdag zsákmánnyal befutott halászhajókat, és mi családilag is csak 2 db/év fogast vagyunk képesek kipecázni a tóból. Na de azoknak van ám íze!..

Tehát a keszeg visszakerült a tányérra, és ahány ház…na nem, annyi nem, de kétféle sütési mód figyelhető meg. A többség azt a hagyományt viszi, mely szerint sűrűn be kell irdalni és ropira sütni, így gyakorlatilag a fej kivételével az egész hal könnyen bekebelezhető. Sajnos van aki a süllőt is csipszre vágja és így már a legendásan finom pofahúsa sem kanyarítható ki a pofacsontjából. Úgy tudom, a ropogósra sütést eredetileg csak az apró halaknál alkalmazták, de szerintem jobban járunk, ha az irdalás, sózás és a paprikás lisztben való hempergetés után nem sütjük agyon a halat, hanem megőrizzük azt a tulajdonságát, amiért imádjuk: az omlós, ízletes fehér húsát, amit egy mozdulattal le lehet húzni a nagyobb szálkákról („bordákról”).  Saját fülemmel hallottam, amikor a szigligeti Oszi bácsit valaki megkérdezte, hogy ő úgy süti-e a keszeget, hogy aztán az egész megehető lesz, erre ezt válaszolta:  „Akkora a nagy szálkája mint egy gyufa, azt csak észreveszed, nem?!”

Nos, én a szálkákkal vagyok! Ezt szívtam magamba az anyatejjel, megtanultam lehúzni a húst a csontról, kivenni az y-szálkákat, ha mégsem sikerül, hát kicsit köhécselek, krákogok, könnybe lábadok, de megéri! Ropogtatásra ott a farok- és oldalúszó, már a gondolatára is megindul az ember nyálelválasztása.  Érdekes, hogy a halak fűszerezésénél nem láttam a lisztben a paprikát, vagy csak a színe volt túl világos, nem tudom, de előfordult, hogy ugyanabban a sómennyiségben forgatták meg a hekket, mint a nyurga keszeget, ettől aztán eléggé sós lett. Van, ahol borsozzák is, nem is kicsit, de ha két héttel később jár arra az ember, szerencsére pont kihagyják belőle. Valaki titkos fűszerkeverékkel dicsekszik egy gasztro tévéműsorban – jaj ne! Jó halnak nem kell ízfokozó! (Megjegyzés: ha az egyébként szimpatikus halsütő szakember legközelebb nem a fűszeres liszt fölött fújkálná a darazsakat a chemotoxszal, bátrabban ennék nála jövőre is.)

Egyik útitársam szerint nagy előrelépés lenne valami változatosabb köret, saláta, mártás a balatoni halak mellé, nem tudom, nekem nem hiányzik, de a kenyérhez ragaszkodnék, köztudottan az viszi le a legjobban a torokban megakadt szálkát. Külön téma lehetne, hogy a gyors érlelésű műanyaghordós ecetes uborkát miért hívják minden balatoni halas büfében kovászos uborkának? Igazi, élő kovászos uborkát láttam pl. a csopaki Víg Molnár csárdában, abból készült a hideg kapros leves, amit éppen elégedetten kanalaztam, miközben kihelyezték a napra, a külső kemence padkájára az utánpótlás uborkát.

Víg Molnár!

Beszélhetnék még a tó körül szaporodó jobbnál jobb éttermekről, a magukra találó csárdákról, és a lángososokról, akik között még mindig van, aki nem mondott le a növényi sajtról, a hígított tejfölről és a végletekig eldiffundált fokhagymáról, de egyszer őket is utoléri a végzet, ahogy a hekket is! Néhány helyen ki lehet választani a halat, amit majd megsütnek nekünk, s e pillanattól kezdve a keszegek a keresztségben megkapják leendő gazdájuk – János, Gábor, Tamás stb. – nevét, vagy legalábbis ezt üvölti a pénztáros, amikor elkészül a rendelés. Sok évtizedes balatoni tapasztalattal a hátam mögött mondhatom, nem emlékszem arra, hogy hekknek valaha is tisztességes keresztneve lett volna. És remélem, hogy most már nem is lesz.

Csak a legszükségesebbek

Helyzetjelentés a vadonból

Értetlenül olvasom a vadak elszaporodásáról szóló cikkeket, mert nem értem hogy ha ez igaz, miért nem lehet úton-útfélen vadhúst kapni? Azt is nehezményezem, hogy a mi vaddisznónkkal bezzeg a kutya sem foglalkozik, igaz nincs is kutyánk, ha lenne, a közelébe sem engedném a mellettünk lévő elhagyott teleknek, ahol hónapok óta lakik egy vagy több vaddisznó. (Nem tudjuk pontosan mennyien vannak, de mivel egyszerre mindig csak egyet látunk, ebben az írásban x legyen egyenlő eggyel.) Lehet hogy mi hibáztunk, még időben celebesíteni kellett volna, ahogyan azt a gellérthegyiek tették a sajátjukkal, de mi nem akarjuk ország-világ előtt kakaóscsigával magunkhoz édesgetni a szerencsétlent, aztán online megölni, ahogy ez arrafelé történt. Legutóbbi akcióm annyi volt vele szemben, hogy felkértem a szomszéd terület kezelőjét, kaszálja le e magas füvet és javítsa meg a kerítést, ezzel is elősegítve az állat visszaszorítását eredeti élőhelyére. A kaszálás megtörtént, a virgonc disznó azóta akadálytalanul nyargalászik fel és alá az egyébként gyönyörű fekvésű telken.

Szarvascomb vadas mártással és házi knédlivel

Már szinte teljes a szimbiózis köztünk. Pénz hiányában az önkormányzat is erre buzdított bennünket, éljünk békésen egymás mellett, ismerjük meg a szokásait és osszuk fel a napot: az éjszaka legyen az övé, a nappal a miénk. Ezt lehet, hogy vele elfelejtették egyeztetni, mert rendszeresen látjuk szürkületkor és kora reggel is. Terveztem, hogy birtokvédelmet kérek a jegyzőtől, de erre kinevetett a vadász jogász barátom, mert szerinte probléma lesz a határozat kikézbesítésével. (Kicsülkösítés – ezt az új közigazgatási fogalmat ezennel levédetem!)

Az állatot az sem zavarja, hogy idén különösen sok vadételt főzök: változatos ragukat, tárkonyos leveseket, pörkölteket, sült húsokat mártásokkal –, melyeknek illatai dőlnek kifelé a  konyha szagelszívócsövén, hála a vadászoknak, akiktől sok finom húst kaptam. Remélem, hogy ezért nem várnak semmiféle ellenszolgáltatást, és valójában nem a mi disznónkra fenik a csövüket orvul – vagy engedéllyel. Mert azt nem engedem! Az önkormányzati vaddisznófelelőstől is csak azt kértem, hogy fogják be és szállítsák el, de ne öljék meg, hiszen már úgy hozzánk nőtt, valóságos családtag, és bár félek tőle, de ahogy múltkor összeakadt a pillantásunk, már a cukisági faktort is megéreztem benne. Na és azok a bájos hangok, ahogy a bokorban horkant és röfög, sajátságos bukolikus jelleget kölcsönözve az ingatlanunknak!

Szarvasborjú combja párolás előtt

Házi vadállatunk igencsak kikupálódott mellettünk, kedvenc irodalmi műve a Kőmíves Kelemen (reggel befoltozzuk a kerítést, estére széttúrja). Kedvenc költője Zrínyi Miklós, ez náluk állítólag kanról malacra szálló családi hagyomány. Finom érzékeny lélek, szereti a virágokat, virághagyma, gyökér nem marad feltáratlanul, és lehet hogy valami izgalmas dolgot rejt a füvünk is, amit imád feltúrni, én meg már többször végignégykézláboltam a feltúrt részeket, hogy hátha meglátom azt, amit keres, talán egy kis szarvasgombát vagy ilyesmit. Négykézláb, azon kívül hogy nagyon vicces látvány lehetek a bekukucskáló járókelők szemében, sokkal erősebben lehet érezni a disznótrágya szagot, ami átlebeg a kerítésen, meleg időben különös erővel. 

De ezúton üzenem neki, ha be merészel tévedni a konyhakertembe, VÉGE A BARÁTSÁGNAK MEG A JOGKÖVETŐ ÁLLAMPOLGÁRI MAGATARTÁSNAK! És garantálom, hogy onnantól már csak egy poszt születik róla! A címe ez lesz: Házi vadkan-tor száz recepttel. 

 addig is egy recept:

Vaddisznókaraj keletiesen

A két karajt és a darabka combot ezúttal egy keleties pácban áztattam néhány órán keresztül, majd egy vas edényben lefedve, alacsony hőfokon sütöttem. Amikor már kellemesen puha lett, a külseje pedig kérges, fél kg nagyszemű szilvát dobtam mellé. Pár perc alatt a szilva is megpárolódott. Tálaláskor a húst és a szilvát tálra szedtem, a pecsenyelevet leszűrtem, kicsit ízesítettem és kukoricakeményítővel besűrítettem.

A pác: 1,5 dl vörösbor, 3 ek. világos szójaszósz, 3 ek. sötét szójaszósz, 3 ek. halszósz, egy tk. összetört szecsuáni bors, 2 ek. rizsbor, kb. 3 dkg pálmacukor lereszelve, fél fej fokhagyma, 2 babérlevél, egy ujjnyi gyömbér felszeletelve, 4 csillagánizs.

A hagyományos sült céklát is ebben a páclében pároltam, majd lepirítottam. Nagyon érdekes és kellemes íze lett!

Transzparens lúdláb

A téren kelletlenül ácsorgott a testes férfi, körülötte a földre terített nejlonon kávéfőzők és edények, kezében egy minden igényt kielégítő bevonattal ellátott wok. "Süssél palacsintát!"– ezzel a tömör mondattal szólította meg a villamoshoz siető nőket, eléjük lendítve az edényt. Az idősebbeket nem tegezte, ők a "süssön palacsintát!" felszólító mondatot kapták, miközben igyekeztek kitérni az erőszakos kínáló mozdulat elől. Aki megmenekült, annak úgy húsz méterrel odébb egy asszony állta el az útját, kezében több csokor xxxl-es bugyival. Színtiszta árukapcsolás ez, mert aki mégiscsak megveszi azt a palacsintasütésre teljesen alkalmatlan edényt, abban csak apró, ámde annál vastagabb palacsintákat tud előállítani, így hamar az xxxl-es bugyik kategóriájába kerülhet. 

Miután mindkét kereskedőt ügyesen kikerültem és eljutottam a piacig, megvettem az aznapi meggy-betevőmet, ami legalább 1 kg/nap a meggyszezonban. Aztán itthon sütöttem egy transzparens lúdlábtortát, amiből nem sajnáltam az anyagot. Ha xxxl-es, hát legyen! Ide nekem a legjobb vajat és csokoládét!

Átlátszó lúdlábtorta

A kimagozott meggyet néhány órára rumba áztattam. Majd bekapcsoltam a sütőt 175º-ra.

A tészta egy kakaós vajas piskóta: 3 tojásfehérjét felvertem habosra, kicsi sót kevertem bele, majd óvatosan a három sárgáját is. 3 púpozott evőkanál réteslisztet, 3 lapos evőkanál cukrot és 1 púpozott evőkanál kakaót. 5 dkg olvasztott vajat belecsorgattam. Egy 28 cm-es tortaformát kibéleltem sütőpapírral és megsütöttem. Amikor kihűlt, rányomtam egy 25 cm-es formát és azzal „kiszaggattam” a tésztát, így a formában egy abba erősebben belesimuló tortalapot kaptam. Persze akinek csak egy tortaformája van, azzal is megcsinálhatja. A kihűlt lapot körbevettem egy sütőpapír-gyűrűvel, hogy az így keletkezett üreget kényelmesen megtölthessem. Ezzel:

25 dkg jó minőségű vajat kikevertem 20 dkg porcukorral, 10 dkg olvasztott étcsokoládéval és egy kis rummal, majd kihűtöttem. Gőz fölött felfőztem 3 tojássárgáját, 1 dl sűrű erős feketekávét, 5 dkg cukrot, és egy evőkanál kakaóport.  Amikor ez a krém besűrűsödött, levettem a gőzről és hagytam kihűlni, majd összekevertem a vajas krémmel és ismét a hűtőbe tettem. Ilyenkor kell megkóstolni, hogy elég édes-e, most lehet javítani az arányokon. Többször  elővettem a hűtőből és megkevertem, felvertem.

Összeállítás: a tésztalapot megkentem a meggyes-rumos lével, aztán egy réteg krémmel. Erre ültettem minél több lecsöpögtetett meggyet, úgy hogy a gyűrű szélére is jusson, majd jött a második réteg krém. (Ha nem akarjuk hogy az oldala nyitott legyen, később vegyük le róla a karimát és kenjük meg az oldalát, legalább kétszer hogy szépen bevonódjon.) Visszatettem a hűtőszekrénybe és amikor megdermedt, a tetejét bevontam 15 dkg felolvasztott étcsokival, amibe egy teáskanál olajat tettem. Pár perc dermesztés után egész meggyszemeket tettem a tetejére díszítésként és a csokiba belekarcoltam a leendő szeletek méretét. 

"...aztán nem is kell más!"

Mintha csak a magyar egészségügy helyzetét tükröznék, vagy általános állapotukkal a betegeket parodizálnák a kórházak udvarain élő macskák! Akármi is a motivációjuk, jónak láttam pár napig etetni őket, elvégre ők is Isten madarai. Úgy saccoltam, testsúlyuk alapján az otthoni jószágaimból négy ilyet is ki tudnék szabni, de ez persze csak elméleti méricskélés volt.  

A gyomrukat hamar elnyertem, nem úgy a bizalmukat, hiszen hat méternél nem jöttek közelebb, és fél szemüket evés közben is rajtam tartották. Az egyik kis feketének nem is volt más lehetősége, lévén hogy pofája kemény csaták nyomait viselte és már csak egy szeme volt. Beesett oldaluk, csomós és tépett szőrük mellett a legszörnyűbb az a reménytelen kitaszított tekintet, amit nem lehet elfeledni, ami beúszott a gondolataimba minden étkezésnél. Elkeseredésük annyira mélységes volt, hogy még a kórházi margarint is habzsolva nyalták be, félretéve minden, az ősi macskaörökségre és az egészséges táplálkozásra vonatkozó ösztönüket, mely szerint ebből a kategóriából csak a valódi vaj jöhet szóba. Bár ennek is vannak mellékhatásai, ahogy erre Gazdag Erzsi felhívta figyelmünket:

"Tarka cica,

fehér cica

egyet ugrott, haj!

S nyelve hegyén

elolvadt a vaj.

A gazdasszony

haragjában

seprűt fogott, hej!

S kopogott a fehér cica,

tarka cicafej."

Alultápláltságuk a tápláléklánc szabályainak betartásában is akadályozta őket, mert bár a galambokkal még csak-csak megküzdöttek amikor azok ki akarták szemezni a bácskai rizses hús maradékát, de ahogy heves szárnycsapással leszálláshoz készülődött a dolmányos varjú, valamennyien bemenekültek a bokrok alá és onnan nézték, ahogy a peckes madár kopogó csőrrel kieszi a tányérból az összes whiskast, mert a dolmányos varjúk whiskast vennének, ezt a megfigyelést talán jelentenem kéne a madártani egyesületnek.

A betegek élelmezése megközelítette egy jobb menza színvonalát, de messze elmaradt a magyar ember igényeitől. Ezért hamar megindult a hadifogolytáborokból ismert gyakorlat: a fejben főzés. Itt a kiindulópont az egyes tájegységek és a családok receptjeinek feltérképezése volt: 

„Icuka, maguk felé hogyan főzik a zöldbabot? Vöröshagymát is reszelnek bele? Nahát! Mi csak fokhagymával, aztán behabarjuk.” „Tudja Marika, már eltettem több kiló zöldborsót, de hogy mi lesz a cseresznyével, azt nem tudom, mert azt lusta leszedni a család, én meg ha haza is kerülök hamarosan, nem tudok létrára mászni.” 

Aztán jött a réteses fejezet, ami nagyon ínycsiklandó volt, különösen Terike előadásában, ő ugyanis kemencében süti, majd következett az ételkiszállító cégek alázása, és azoké, akik ilyen szolgáltatást igénybe vesznek. Lankadó figyelmemet kedvenc virágom, a kapor emlegetése törte meg:

„Ááá, az én unokáim meg nem eszik a kaprot! Pedig micsoda finom étel az a kapros-túrós lepény!” Erre Annuska, aki addig csak hallgatott, kimondta a megrendíthetetlen házasság receptjét:

"Kapros-juhtúrós galuska! Na, azt szereti nagyon az uram. Kis szalonna alája, aztán nem is kell más!"

Másnap a macskaetetés és varjú-hessegetés után vettem egy kis juhtúrót, otthon előkaptam a kerti ollót, levágtam a friss kaprot, szalonnát olvasztottam és bekevertem a galuska tésztáját. Sajnos lefényképezni már csak a maradékot tudtam, de még ezt is hogy elcsipegetnék azok az éhenkórász  kórházi galambok!

Kapros-juhtúrós galuska (nokedli)

Egy nagy lábosban vizet forraltam, forrás után beledobtam egy nagyobb csipet sót. Fejenként két szelet füstölt szalonnát kis kockákra vágtam és egy lábosban kiolvasztottam. A szalonnazsír egy részét a lábosban hagytam, a kockákat és a zsírt egy nagy tálba öntöttem.

Készítettem egy hagyományos galuska tésztát: 50 dkg rétesliszt, 2 tojás, 1,5 dl tej, 2 ek. olaj, só és annyi langyos víz, hogy lágy tészta keletkezzen. Belekevertem egy csokor apróra vágott kaprot. A víz fölött kiszaggattam a nokedlit. Pár percnyi főzés után szűrőbetéttel kiemeltem, lecsöpögtettem és a meleg szalonnás zsírra szedtem. Hozzákevertem 20 dkg juhtúrót, és még egy kis szalonnazsírt. Tálaláskor megszórtam friss kaporral és tejfölt kínáltam mellé.

Édes Íz-musok

A sütemény- és desszertrajongók elégedettségük kifejezésére gyakran használják azt a fordulatot, hogy „nahát! ez kész műalkotás!”. Ezzel persze alaposan túloznak, de mégis rámutatnak arra, hogy egy sütemény megalkotásánál – főleg, ha az nem létező receptúra alapján készül – valamiféle képzőművészeti, vagy talán inkább iparművészeti alkotói folyamat megy végbe. A művész, akit nevezzünk itt most hobbicukrásznak, egy ihletett pillanatában fejben elképzel egy süteményt, egészen képszerűen látja maga előtt, belát a mázak, bevonatok mögé, kirajzolódik a pontos textúra, nyelvén érzi a majdani ízek összhatását. Vázlatokat készít, méricskél és mérlegel. Szakkönyveit kivételesen nem lapozgatja, mert tudja, hogy ez esetben úgysem talál útmutatást, de magabiztosan támaszkodik az évek során felhalmozódott tapasztalataira, szaktudására, megérzéseire és – ami a habok és krémek kiszámíthatatlan viselkedését illeti – a reményeire.

Művészbolt helyett a cukrászkellékeshez megy, és amikor kijön onnan, tényleg nem lehet megkülönböztetni egy művésztől: táskájában festékek, ecsetek, marcipántömbök, kiszúrók és formázóeszközök sorakoznak. Műhelye, a konyha jól megvilágított munkalappal és duruzsoló villanysütővel várja. Itt minden adott, hogy beinduljon végre az alkotói folyamat. A művész néha ösztönösen alkot, máskor tudatosan ragaszkodik egy stílusirányzathoz, egy művészeti csoport elvárásaihoz, de az utókor aztán pontosan besorolja valahová, és onnan kezdve neve és művei összefonódnak valamely "izmussal". 

Az Arnolfini Art Fesztivál most nyíló Édes Íz-musok kiállításán három évszázad cukrászművészeink munkáit csodálhatjuk és kóstolhatjuk meg.

expresszionizmus 

A 20. század elején kialakult stílusirányzat. A polgári társadalom elleni tiltakozás jeléül kezdték alkalmazni, az egyébként a polgári társadalomból élő cukrászok. Ők az alkotó szubjektív reflexióinak kifejezésére helyezik a hangsúlyt, a valóság látszatának puszta ábrázolása helyett a valóságról képzett érzéseiket, gondolataikat fejezik ki. Jellemző a színek drámai kezelése; a formák eltorzítása révén hatásos, felhívó jellegű, kifejező alkotások jönnek létre. Az expresszionizmus a szubjektív valóságot, érzelmeket vetíti rá az objektív vajra és lisztre.

romanticizmus

A romantika több művészeti ágra együttesen kiterjedő stílusirányzat volt. Kialakulásának időszaka a 18. század vége. A romantika először a festészetben jelent meg, és szinte azonnal felütötte fejét a cukrászatban is. Követői a múltba menekültek, mert elégedetlenek voltak a korral, amiben éltek és megvetették azt. Ezért mondják a művészettörténészek, hogy manapság nincs ennél aktuálisabb stílusirányzat. A süteménykészítők különösen vonzódnak a természetábrázoláshoz, a bukolikus hangulathoz, ld. báránykuglóf-sütés. A romantika művészei a természet és az érzelmek változékonyságát, az események véletlenszerűségét hangsúlyozzák. Újra megjelenik náluk az átlós elrendezés, a színesség, a világos-sötét kontraszt.

kubizmus

A kubizmus avantgárd művészeti mozgalom volt a 20. század elején. Elnevezését a „cube” (kocka) szóról kapta. A kubizmus a végsőkig fokozza a szerkezetet, a tárgyakat és a téri viszonylatokat meghatározó geometriai szükségszerűségeket. A kubizmus sokkal korábban terjedt el a szakácsok között, akik a káposztás kocka megalkotásával valóságos apostolai ennek az irányzatnak. A kubista művészek általában közismert motívumokat használtak, például gitárt, palackot, gyümölcsöstálat, emberi alakot.

szürrealizmus

A szürrealizmus a két világháború közti periódus egyik legismertebb művészeti mozgalma volt. A figuratív, olykor a realitás elemeit fényképészeti pontossággal megjelenített víziók festészete. Legtöbb képén a valóság elemeit rendezi meghökkentő, összefüggéstelen kapcsolatba. Az egyes részleteket aprólékosan és élethűen ábrázolja. A szürrealista süteménykészítő színeket és formákat idéz fel emlékezetéből, és ezekből építkezik. Az itt kiállított mű címe: „A béna kacsa elvitorlázik a sofőr macskához, hogy a táguló időben együtt nézhessék az aranyhal mennybemenetelét.”

minimalizmus 

Múlt századi művészeti irányzat, az 1960-70-es évek Amerikájában alakult ki. Hívei abból az alapfeltevésből indulnak ki, hogy a kevesebb többet jelent, és hogy a geometriai forma közös tapasztalaton alapul. Azaz, a süteménysütő szellemiség is a mű és a tér viszonyát kutatja. 

Jellemzője, hogy a művészek a lehető legkevesebb eszköz és anyaghasználattal dolgoznak, a formák és a színek letisztultak, egyszerűek. A művészettörténészek szerint gazdasági válság idején ez a leginkább testhezálló művészeti irányzat. 

fauvizmus

A fauvizmus az 1905-ben Párizsban bemutatkozott festőcsoport, a Fauves („vadak”) képviselte festészeti irányzat. A fauvisták arra törekedtek, hogy a színek ne keveredjenek, hogy mindegyiknek maradjon intenzitása és önállósága. Habár a fauvista festészet figuratív, a tárgyakat a szín eltorzítja, így a keverés nélkül használt tiszta szín lett a művészeti kifejezés célja. Erősen hat rájuk a természeti népek nyers keménysége, az érzékelt világ sűrítménye, mely a színek intenzitásával párosulva egyedi hangulatot eredményez. Az itt kiállított művész a „vadak” művészcsoport filozófiájának és elnevezésének újraértelmezésével próbálkozott meg, különös hangsúlyt fektetve a vaddisznó szimbolikájára.

dadaizmus

A dadaizmus vagy dada, az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt jelentkező avantgárd művészeti mozgalom volt a 20. század elején. A gesztus fontos, nem a mű, a gesztus provokálja az úgynevezett jó ízlést, az erkölcsöt, a regulákat, a törvényt. Éppen ezért a dadaisták fő kifejezési eszköze a botrány, a szabályok elvetése, a féktelen szabadság, a véletlen-elv, az infantilizmus, spontaneitás. A készen talált, megszépített valóság befogadására törekszenek, lemondanak a festésről, inkább a koncept-art felé nyitnak. A fennkölt dolgok helyett a mindennapi, hétköznapi dolgokkal foglalkoznak, minden dolgot ábrázolásra méltónak tartanak. 

A kiállított művészeti alkotások ehetőek, engedélyezett ételfestéket tartalmaznak. 

Befogadásukhoz jó étvágyat kívánunk!

(Elhangzott az Arnolfini Art Fesztiválon 2013. június 1-én, Szigetszentmiklóson.)

Werkfotók és a művészi befogadást megörökítő képek következnek: 

Feliratok

Mosogatás közben

Munka közben

Feloldódás

Befogadás

Csendélet

A kiállítás vége

A kiállítás vége

A MŰVÉSZET ÖRÖK!

Korábbi Arnolfini fesztiválok látványos saját leves-es gasztro performanszai:

Süteményművészeti performansz
Bohumil sörsátrában
Underground torták

A fekete 3D báránykuglóf hányatott élete - 2., lefejező rész

Az előző rész tartalmából: kattints ide! 

Üres gyomorral és diétás étrenddel nem lehet a pusztában bujdokolni! Ezért ahol lehetősége volt, tésztát gyúrt magának és slambucot főzött. Ez az az étel, ami hihetetlen módon úgy is képes finom lenni, hogy nem  tartalmaz birkahúst.

Nincsenek jó kilátásaim - villant át a gondolat birkaagyán.

Rossz ötlet a csendőrök elől a baromfiudvarba menekülni, hiszen egy felfuvalkodott kakasnál kevés veszedelmesebb áruló létezik. Ugyanis akkora zajt csap, hogy a debreceni rendőrök is menten riadót fújnak.

Időnként megpihen egy kis friss szénán, melynek illata a legszebb szerelmes éjszakákat idézi fel benne. Az éjszakákét, melyek jótékony feketeségükkel eltakarták hősünk szégyenét, a szőrét. Minden hajnalban meg kellett szöknie, nehogy kedvese szembesüljön a kegyetlen ténnyel. 

Ettől függetlenül a tüzes szerelem végigkísérte életét.

Arról ábrándozott, hogy talál majd egy igazi családot, akikkel együtt legelhet a Tisza partján és együtt akadályozhatja velük a folyamatos bicikliközlekedést.

A pásztorok között is akad emberséges egyed, aki támogatásáról biztosította a kis üldözöttet. F-3D-BK-nak jól esett egy kis vegetáriánus emberi szót hallani.

Fiatal volt és kellett a pénz, így mindenféle munkát elvállalt. Mint pl. a reklámfotózást az őstulok csípős kolbásszal. 

És íme egy újabb sikeres szökés! F-3D-BK elrágta az acéldrótot, hogy friss levegőt szívhasson. Igaz, ekkor olvadni kezdett a hátán a csokoládé, de a szabadság minden bevonatot megér!

Aztán megint elfogták, ahogy ez lenni szokott, és ezúttal pallos általi halálra ítélték. Fejét a vérpadra hajtotta, de mivel az első csapást kibírta, a hatályos jogszabályok szerint szabadon kellett engedni. "Ó te szegény! Csak most ne veszítsd el a fejed!" - zúgta a tömeg.

De jaj! Szegény F-3D-BK-t még az ág is húzza! Egy szemfüles puli beleharapott a bárány legfinomabb  részébe! Márpedig fél fenékkel nem lehet megülni egy sikeres bujdosási projektet sem!

Hát igen, az italozó életmód elmaradhatatlan velejárója a feketebárányságnak. De hát ki bírná ki ivás nélkül ezt a keserű életet? Mi sem, ezért aztán jobbnak láttuk borozás után édességet fogyasztani. De erről, az érzékeny idegrendszerű olvasókra való tekintettel, nem készültek képek. 

(Köszönetet mondok Lúdanyónak a bárányszállító süteményes dobozáért és asszisztensemnek, Zsubori Ervin főszerkesztő úrnak a közreműködésért.)

A fekete 3D báránykuglóf hányatott élete - 1. rész

Immár két éve, hogy elvégeztem nagy sikerű 3D báránykuglóf-kísérletemet a magyar pusztában. Bebizonyosodott, hogy egy városi báránykuglóf remekül be tud illeszkedni a pásztorvilágba és képes mosolyogva meghalni egy csárda asztalán. Az elmúlt napokban hihetetlen dolog történt! Az eredeti helyszínen véletlenül ráakadtam egy fekete 3D báránykuglófra! Természetesen azonnal nyomába eredtem fényképezőgépemmel.

A fekete 3D báránykuglóf (továbbiakban: F-3D-BK) nem a devianciában eltöltött hosszú, mozgalmas éveknek köszönheti kitaszítottságát. Már születése pillanatában szemmel látható volt, hogy ő lesz a család fekete báránya. Amint elválasztotta magát anyjától, nem a hagyományos nyájutat járta, hanem nekivágott a világnak, mint afféle kicsapott csavargó, ezzel is beteljesítve sorsát. Néhány hónap kóborlás után az otthon végtelen messzeségben tűnt fel előtte. Hát még az itthon!

Gyakran álmodozott arról, hogy egy szép nyári napon repülni fog, fel a kék égbe, a bárányfelhők közé. Hamar rádöbbent arra, hogy az élet nem illatos szénabála, és a báránymennyország bizony csak a halállal jön majd el.

Gyakran megesett, hogy rossz fát tett a tűzre. Ekkor hatalmas füst keletkezett, ami az egész bográcsot beborította, kellemetlen, fanyar utóízt adva az ételnek. F-3D-BK jóval később tudta meg, hogy abban a nagy fekete edényben birkapörkölt, sőt, rémhírek szerint báránypaprikás is készülhet!

A Monte Cristo de Puszta nevet akkor érdemelte ki, amikor első sikeres szökését végrehajtotta. Ráspolyt süttetett a sulyompogácsába, azzal elreszelte a rácsokat és egy óvatlan pillanatban, a villanypásztor éberségét kijátszva, hopp, belévetette magát a megáradt Hortobágy folyóba. Miután partra úszott, elégedetten látta, hogy megvan a kincset rejtő juhakol kulcsa, amit még a a börtönben egy haldokló betyár bízott reá. (A kép közvetlenül szabadulása után készült.)

A pásztorok és a szabadban éjszakázó bujdosók menedéke a nádból készült vasaló, melyben remekül lehet főzni is. Igaz, ha a zsandárok bekukkantanak, egy szempillantás alatt megtalálják a rejtőzködő bárányt az egyterű kunyhóban. Szemfüles báránybetyárok menekülés közben hátsókijáratot rágnak maguknak.

Megpróbálta felvenni a kapcsolatot a sikeresen asszimilálódott cigája vonalbéli rokonaival, de azok nagyon elutasítóak és lekezelőek voltak. Meg sem akarták ismerni, pedig a vak is láthatta, hogy a szeme kiköpött az ükbirkájáé!

Azért az erőszak az ő életét is beárnyékolja! Ki hinné hogy még a vén kecske is megnyalná a F-3D-BK-t?!

Pszichés terheltségére utal az is, hogy minden lehetőséget kihasznál arra, hogy ő lehessen a főkolompos! Akkor is ha ez a szerep túl nagy neki.

Szemfüles módon, egy kis vízi búvóhelyre menekül a csendőrök elől, jelenleg éppen a víz alatt guggol és nádszálon szívja a levegőt. A bűnüldözők némi nyomrögzítés után csalódottan továbbálltak.

Nesztelen napozás a pásztorplázson! Bujdosás közben kapta a kifejezetten bűnözőknek szóló,  termékbemutatóval egybekötött ajánlatot, egy helyi idegenforgalmi vállalkozástól:

"Last minute-ben biztosítunk

két nap wellnesst,

szállodánkban ne lopj, ne ölj,

és ne kelts neszt!"

Cukormázig meghatódva nézegette a mellészegődött árva kis nyári ludat, akivel sokáig üldögéltek egymás mellett a lebukó nap fényében. Nem szóltak egymáshoz, de szavakra nem is volt szükség. Oly nagy átjárás indult meg árva lelkeik között, hogy a kis lúd a nagy meghatottságban egy csöppet el is szenderedett.

...folytatása következik!

(Köszönetet mondok Lúdanyónak a bárányszállító süteményes dobozáért és asszisztensemnek, Zsubori Ervin főszerkesztő úrnak a közreműködésért.)