Sarkvidéki és afrikai eredetű légtömegek

 "Recept": babapiskóta + eper + mascarpone tejszínnel, cukorral és eperlikőrrel kikeverve + csokireszelék

Két hete még pufajkában szedtük az epret a szedd magadon, miután rám szólt a szedd magados néni, hogy aranyos, nem lesz így egy kicsit hűvös magának? Anyám helyett. És valóban, az eperbokrok közötti hajlongás és guggolás sem pótolta a napfény melegét, az esős idő pedig nem pótolhatta a cukrot az eperben, de ezt én megtettem helyette. Eperszedés közben, megfázás ellen folyamatosan szedtem a C-vitamint: egyet a ládába, egyet a számba, egyet a ládába, egyet a számba. A ládában 21 kg eper lett a végén. De cukorhiány ide, sarkvidéki áramlatok oda, azt az eperillatot, ami az autóban keletkezett, amikor szállítottuk haza a termést, hát azt nem lehet leírni!

Azon a hétvégén, a lekváron kívül csak egyszerű epres édességeket készítettem, semmi hőkezelés, mert a legjobb ha önmagában esszük a gyümölcsöt, úgy ahogy van. Ezt a kijelentést a most induló meggyszezonra visszavonom, mert ilyenkor néha rummal és barnacukorral bolondítom meg a meggyet, és lehűtve eszegetem az afrikai levegőtől izzó teraszon.

Izzás Pünkösdkor is volt rendesen a Hortobágyon és a Tisza környékén. A növényzet viszont még gyönyörűen dús volt, a lovak nyakig álltak a legelnivalóban, a bivalyok akár vízi balettezhettek is volna a mély vízben. A nyalka legényeket, aki a pásztorversenyen mérték össze szaktudásukat és erejüket, nem zavarta a meleg, illetve dehogynem, csak nem mutatták ki, mert a nyalkaság mellett a dacos keménység is jellemző rájuk. A pásztorok főzőversenyén végigettük a szokásos menüt: birkapörkölt, szürkemarha pörkölt, slambuc -, majd este halászlé, hogy oldja valami a felgyülemlett zsírokat és visszapótoljuk a kerékpározás közben elveszített sókészletünket.

A gasztronómiai szaksajtóban mindig olvasható, hogy azon a környéken a tiszacsegei halászcsárda a legelismertebb halas intézmény, de ne legyen a nevem saját levem, ha saját érzékszerveim által nem ismerném fel a legfinomabb halászlét, amit szerintem a Patkós csárdában főznek arrafelé, már sok éve. Letettem mellette a garast, meg a Szép-kártyát. És a halászléből kikapcsolódásképpen meglátogattam egy halas blogger kollégát, aki a helyi halakat tálalja a nagyérdeműnek. 

Primőrök fesztiválja

Prím fesztiválra természetes módon adja magát az ötlet, hogy primőröket tegyünk az asztalra. A prímszámok amúgy is a természetes számok köréből kerülnek ki, de ha komolyabban utánanézünk annak, hogy mi is a primőrség, akkor pont a természetesség az, ami háttérbe szorul. A primőr francia (azaz inkább latin) eredetű szó, jelentése újdonság, az első korai termésű gyümölcs vagy zöldségféle az adott évszakban. A köznyelvben – a kertészeti technikák fejlődésével az üvegházakban, fóliasátrakban nevelt első érésű növényeket – értjük alatta, amelyek megelőzik szabadföldi társaikat, emiatt persze drágábbak és kevésbé ízletesek. Hanem amikor megjelenik az első szabadföldi termény és az asztalra kerül, a magyar népszokás szerint így illik felkiáltani: "újdonság a hasamba, hideglelés a pokolba!"

Receptek és szakácskönyvek nem használják a primőr kifejezést, de a híres alapkönyv, a Larousse Gastronomique igenis jegyzi ezt a kategóriát és ezt írja: "kertészeti termények,  amelyek általános érési idejük előtt jelennek meg a piacon. Ezek általában kényes konyhakerti növények, de a kereskedelmi kapcsolatok fejlődésével egyre kisebb a szerepük." Valószínűleg ez azt jelenti, hogy a hazai üvegházas primőr helyett ma már jobban tesszük, ha íztelen holland paradicsomot vagy spanyol padlizsánt vásárolunk.

A mai gasztroperformanszon az üvegházas terményekkel szemben inkább a ténylegesen most termő, első, zsenge fajták kapnak szerepet, mert a hobbiszakácsok szemében a zöldség nem primőr, hanem: friss, zsenge, ízletes, roppanós, harsogó, azaz príma minőségű, tehát majdhogynem PRÍM!

Fogadjátok szeretettel a zöldborsós, spenótos, zöldfűszeres, újkrumplis, újhagymás, és epres ételeket, amelyek ezúttal desszertnek öltöztek, de valójában zöldségköretek és saláták. Abban a reményben kívánok hozzájuk jó étvágyat, hogy mindenki így fog majd felkiáltani: PRÍM-A!

(Elhangzott 2014. május 24-én, a 17. Arnolfini fesztiválon - a Prím fesztiválon)

hagymatorta: A felszeletelt vöröshagymát megforgattam egy kis olajban, megpároltam főleg a saját levében és hagytam odakapni, karamellizálódni. A piteformát kibéleltem sós omlóstésztával (30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 5 dkg zsír, só, 1 tojás sárgája és kevés hideg víz) és sütőbabokkal lenyomva előre megsütöttem. Három tojást felvertem, 1,5 dl tejszínt adtam hozzá, majd beleforgattam a hagymát. Kicsit megsóztam, beleöntöttem a formába és megsütöttem. A sütés közben tettem rá az újhagymákat, hogy szépen piruljanak rá.

mentás zöldborsópüré: kb. másfél kiló friss zöldborsót és 3 kockára vágott kisebb krumplit  megpároltam. Turmixgépbe öntöttem és 5 dkg vajjal és némi apróra vágott mentalevéllel összeturmixoltam. Egy éjszakát állt a hűtőben, de szobahőmérsékleten tálaltam, a tetején hagymacsírával.

Bazsalikomos epersaláta kakukkfüves kecskesajt ágyon: az epersalátában bazsalikom, rózsabors és balzsamecet a főszereplő. A recept leírása Ízbolygó blogján megtalálható. A kecskesajt krémet apróra vágott kakukkfűvel kevertem össze.

Ricottás spenótos tortácska: sós omlóstésztából kosárkákat sütöttem, úgy hogy sütőbabbal lenyomtam a sülő tésztát. Spenótlevelet (1 kg) pár percig lobogó vízben főztem, majd alaposan lecsöpögtettem, kinyomkodtam és felaprítottam. Két tojást felvertem, hozzákevertem 1 dl tejszínt, 15 dkg ricottát és a spenótot. Sóztam és szerecsendiót reszeltem bele. Ezt a keveréket töltöttem a kosárkákba és addig sütöttem 175 fokos sütőben, míg meg nem szilárdult. Miután kihűlt, "tortaszeletekre" vágtam.

Tavaszi zöldségsütemény: készítettem egy amolyan sós sajtos piskótát: 5 tojás sárgája, 4 dl tejföl, 10 dkg parmezán, 8 ek. rétesliszt, só, 5 tojás fehérje, 5 dkg vaj. Ezt sütőpapíros nagytepsiben 175 fokon megsütöttem. Majd három részre vágtam és a rétegek közé zöldfűszeres túrókrémet kentem. Utóbbi teljesen ízlés dolga hogy milyen zöldfűszert aprítunk bele, de nem árt egy kis vajat is beletenni, hogy a túró szilárdabb legyen. A süti tetejére friss zöldborsó került.

Újkrumplis kenyérke: hagyományos kenyértésztába beledagasztottam két (nem új!) főtt krumplit. A tésztát hagytam kétszeresére kelni, majd kiolajozott muffinsütőbe ültettem a golyóra formázott tésztát és hagytam még egy kicsit kelni. Ezután megsütöttem. Az apró újkrumplikat megpároltam majd olajban megütöttem, ezeket szúrtam a kenyérkék tetejére.

A tavalyi Arnolfini fesztivál gasztroperformansza, az Édes izmusok - itt látható! 

„Azt a hedonista mindenit!”

Ez a címben szereplő mondat jött vissza erre az sms-re: „Reggeli: friss spárga tanakajdi barnatyúkos tojással, tiroli speck sonkával, saját retekkel, olívás kenyérrel. Ebéd: tanakajdi kendermagos tojásos szélesmetélt, tenger gyümölcsei feltéttel, friss tavaszi petrezselyemmel”. A címzett barátnőm fáradtságot és nehézséget nem ismerve hozta a tojásokat Vas megyéből, és megsétáltatta mind a harmincat szerte a városban: boltban, egyetemen, múzeumban. Biztosan állítom, mindez csak hozzátett a tojások ízéhez!

Miután őt másnap reggel kitettem egy metróállomásnál hogy vissza tudjon vonatozni a tyúkjaihoz, végigszaladtam a piacon, ahol így a szezon vége felé végre igazán friss spárgát találtam. Az áruházban pedig a "tenger gyümölcsei" éppen le volt árazva, ezért döntöttem amellett hogy ebből készül az ebéd. 

Nagyanyáink hagyományát követve, amíg a víz felforr és a feltét elkészül, pont meg lehet gyúrni a tésztát. A maradékot megszárítottam és eltettem az ínséges hétköznapokra. A gyúrást nagyon segíti a gépesítés, nem kell a sodrófával bajlódni, elég ha a gépen fokozatosan egyre szűkebbre állítom a nyújtóhengerek távolságát, majd egy másik szerkentyűfejjel formára szaggatom a tésztát.

Megbeszéltük a barátnőmmel – sok egyéb mellett – a csigakérdést is, és egyetértettünk abban,  hogy a vörös spanyol csigáktól undorodunk, de az éti csigához és mindenféle házas csigához pozitívan viszonyulunk, biztosan az óvodai nevelés miatt, ahol azt közvetítették nekünk, hogy ezek bizony édi kis állatok, ezek szerint paraszt egy sem volt az óvónők között, persze ez az attitűd nem akadályoz meg bennünket abban, hogy minden csigát átröptessünk a szomszéd kertjébe.  Én azért, mert ott túrnak a vaddisznók és azok megeszik a csigákat, és egyszer majd mi is a vaddisznókat, addig is hadd fejlődjenek szépen. A barátnőm szerint a rigók is megeszik a házas csigákat, a saját szemével látta, tehát amíg a disznók el nem érik a lövősúlyt, legalább rigótojást kéne szerezni! Különben meg Petőfi kedvenc étele a vajas csiga volt, Illyés meg Petőfit kutatta, és a francia barátai őt is megtanították a tihanyi kertjében fellelt csigák elkészítésének módozataira. Most ezzel nem tudom mit akartam mondani, de így volt, az biztos.

Szélesmetélt a tenger gyümölcseivel

A tészta: 30 dkg egyszerfogós réteslisztet mértem a deszka közepére, majd hozzákevertem 3 lazán felvert tojást. Összegyúrtam, letakarva kicsit pihentettem, majd kinyújtottam és csíkokra szaggattam. Lobogó sós vízben főztem ki.

A mártás vagy feltét: egy közepes wokba olívaolajat löttyintettem, amikor felforrósodott, beleöntöttem a tenger gyümölcseit és gyakran megrázogattam. (Rázva-dobva, ahogy illik!) Közben két gerezd fokhagymát is belereszeltem és felöntöttem 2 dl tejszínnel. Egy nagy marék friss petrezselyemzöldet szórtam bele és kukoricakeményítővel kicsit besűrítettem.  Sóztam és pár csepp citromlével ízesítettem.

Hedonista reggeli

A csigák elleni harci eszközöm itt megtekinthető!

Dupla zöld

 

Zöldül a kert! Ahogy megjöttek az igazi április esők, megindultak a magok a földből, jelezve a kertésznek, hogy elmehet a fenébe a csapvizével és a locsolócsövével együtt, mert ami abból spriccel kifelé, az nem eléggé finom egy érzékeny lelkületű növénynek. Zöldülésben a paradicsom palánták vezetnek, mert a magjukat már február elején elvetettem. 

A palántákat edzeni kell, ez köztudott. Több héten át az volt az edzésterv, hogy ha jó volt az idő, reggel kitettem őket, este meg behoztam, közben sokat emelgettem, hajolgattam, rakosgattam, átmásztam az erkélykorláton, majd vissza. Most látom így leírva, hogy kinek is az edzésterve ez tulajdonképpen?! Ők közben kényelmesen ücsörögnek a cserepeikben, támaszkodnak a karóknak és várják a kiültetést, de ezt a fent említett áprilisi esők jelenleg hátráltatják. Addig is a csőszre bízom a palánták őrzését. Ő kicsit lusta és kövér, de fél szemét mindig a növényeken tartja. 

Findusz, a csősz

Palántanevelde

Ha a másik szemét meg a kerti papucsomon tartotta volna, akkor nem tűnt volna el a pár fele még ősszel a teraszról. 

Őszi fél papucs

A kerti papucsnak különben a világon semmi értelme, mert kertbe kertésznadrágban és bakancsban vagy csizmában kell menni, de a papucs arra kiváló, hogy az ember belelépjen és kilépjen egy kis zöld-fűszerért. Na de hogyan, ha a fránya vaddisznó vagy valami egyéb játékos jószág ellopja a papucsot? Tavalyelőtt is eltűnt az egyik fele, de pár nappal később megtaláltam a kerítés tövében. A mostani veszteség viszont végleges. De mit csinál az a vaddisznó-populáció – amelyikkel már két éve együtt élünk – egy fél papuccsal? Állítólag okos állatok, az összes vadász ismerősöm ezt állítja, de hogy számolni nem tudnak az biztos! Mert ezzel a lopással nekem csak egy papucsom hiányzik, nekik bezzeg tizenöt! (Összesen tizennyolc csülkünk van, csak az enyémek nem vadak.) 

Már lemondtam arról, hogy az önkormányzat segít megszabadulni tőlük, néha csak úgy megszokásból írok a vadfelelősnek egy e-emailt és ennyi. Gondolom, a leveleimet kinyomtatják, feltűzik egy faliújságra és a délutáni kávézás közben térdüket csapkodva hahotáznak rajtam. Bizonyára gúnynevem is van már, de ezt nem akarom tudni. Közben esténként, amikor az állatok rajtunk keresztül vonulnak át a szomszédba túrni, kilépek a teraszra és tapssal, füttyel elzavarom őket. Először megnyúlt pofával megnéznek, majd menekülőre fogják és nekiiramodnak a lejtőnek. Megható, ahogy bevárják egymást, minden akadály után visszanéznek, hogy átjutott-e mindenki. Mindig megindít ez a disznóságos viselkedés, ez a kondaszellem.

Spenót, zöld, papucs (új!)

Piros!

A legzöldebb zöld egyelőre a tavalyi petrezselyem és az idei spenót. Nagyon gyakran készítek mártást a petrezselyem zöldjéből, halételekhez szinte mindig. Most, amikor jó kis csípős rántott csirke szárnyakat sütöttem, aminek a bundája összetört kukoricapehely és a szilveszterről maradt tortilla morzsája volt, az jutott eszembe, mi lenne ha a zöldség gyökerét is felhasználnám a mártáshoz?

Dupla petrezselyemmártás

Öt szál petrezselyemgyökeret kockára vágtam és két diónyi vajon egy kis vízzel puhára pároltam. Összeturmixoltam a főzőlevével együtt, visszatettem a tűzre és beleszórtam egy csokor apróra vágott zöldpetrezselymet. Forraltam egy kicsit, hogy a zöldjéből is kijöjjenek az ízek, majd besűrítettem kukoricakeményítővel. Megsóztam és pár csepp citromlével ízesítettem. Egészen más az íze, mint a zöldjéből készült változatnak, erőteljesen átjön a gyökér édes, fűszeres íze, amit annyira szeretek.

A szószos tálka az Artemisz kiadó karácsonyi ajándéka!

Tábori konyha 1942

Don-kanyar, 1942. A fénykép hátulján ez áll: Tábori konyha. 

A képen valószínűleg a katonai főzőüst és egy un. főzőláda látható.

A képről és a hozzá fűződő történetről itt olvashatsz!

Saját füvében

 

Néhány m² föld, vagy 1-2 virágosláda, esetleg ültetőzsák, aztán 1-2 zacskó vetőmag, egy olló, egy szakácskés vagy más aprítóeszköz, és egy tucat műanyag dobozka – ennyi kell ahhoz, hogy egész télen és még most, tavasz elején is legyen a mélyhűtőben bőven zöldfűszerünk. Van két unalmas szakasz a folyamatban, amikor úgy tűnik, soha nem fognak kikelnek a magok, főleg ha a kertész nem olvasott még utána annak, melyik növény magja csírázik kifejezetten a fényre (pl. bazsalikom!). Aztán ha beindul a fejlődés, és a zöldek növekednek mint a dudva, nem győzi az ember csipegetni, súlyosabb esetben sarlózni őket. A tartósítás egyik módja a szárítás, csak le kell mosni erős vízsugár alatt a növényeket, lerázni róluk a felesleges vizet, aztán felakasztva hagyni megszáradni, de nem tűző napon, inkább csak nyári, széljárta árnyékban. Azután jöhet az aprítás, majd papírtasakokban, vagy zárt üvegben sötét helyen kell tárolni őket. A fagyasztottnál is érdemes megvárni, míg a víz leszárad a növényről, hogy ne vízkristályokat tároljunk egész télen. (Ezért nem támogatom a jégkockás megoldást.)

Én már túlvagyok a konyhakert tavaszi nagytakarításán, azaz összegereblyéztem mindent, ami nem odavaló, családi összefogással felástuk és elgereblyéztük a földet, megkezdődött a veteményezés. Az áttelelő zöldfűszerek is kaptak egy kis pucolást és fazonigazítást, pl. levágtam az elszáradt vagy nagyon fás részeiket, magot szórtam melléjük, hogy legyen egy zsengébb generáció a sarkukban. Közben pedig rájöttem, hogy a zöldfűszer is csak ember! Mert mindegyiknek egyedi személyisége van, máshogy élnek és halnak, viselkednek.

Kis saját zöldfűszer-határozó

• Undok növény: a koriander, mert hamar felmagzik, akármit is csinál vele a kertész. Aztán mehetünk az ínyencboltba, hogy vegyünk egy-egy csokorral. Tiszta szerencse hogy a magját gyakrabban használja a magyar konyha, mint a zöldjét, amit az első találkozástól kezdve meg kell szokni és meg kell szeretni.
• Túlélő: a snidling, ami kora tavasszal feltör, mint a gejzír, és a virága is fogyasztható.

Mai állapot

• Szélsőséges politikus növény, azaz földalatti mozgalmár: a menta. Észrevétlenül terjed, aztán egyszer csak felüti fejét. De én nem bánom: bors-, vagy fodor, bármi jöhet! A menta valahogy számomra mindig az egészség és a tisztaság jelképe, a fertőtlenített harmóniáé, akárcsak a citrom.

• A rendíthetetlen: a zsálya. Ő is próbál egészségügyi jelmezbe bújni (ld. orvosi zsálya), pedig akár dísznövény szépségversenyen is indulhatna.

• Kicsi, szerényke, de erős és ahol ott van, ott nagyon ott van: a kakukkfű.
• A megbízhatóság mintaképe, mert még az én hideg kertben is áttelel: a rozmaring.
• Klasszikus mediterrán stílus: az oregáno.
• Klasszikus magyaros mediterrán növény, népdalok, raguk és levesek főszereplője: a majoránna.
• Akárhol megterem, mégis fizetek a magjáért és küzdök a termesztésével. A tömény izgalom, ami sokféle növény ízét egyesíti magában: a turbolya.  
• Ami egész évben kell: a zöldpetrezselyem. Metélő, moha fodrozatú, sima levelű – többféle van a kertben. Ha tudjuk, hogy enyhe tél várható, nem is kell lefagyasztani, mert áttelel. De sajnos nem tudjuk.

• A nyár és a gyerekkori falusi nyaralások illata: a kapor.
• Divatnövény, legalábbis nekem: a bazsalikom. Muszáj több színben is nemesíteni, nehogy elveszítse piacvezető pozícióját. Neki fény kell már a csírázáshoz is, mert annyira el van magától ájulva.
• A hűséges, amelyik télen a konyhában, nyáron a teraszon hozza a minőséget: a babér. Amint kezdődik a jó idő, edzem a kinti életre, tehát egyre több napsütéses órát tölt kint a teraszon.
• A népies vonal: a csombor (borsikafű).
• Amit pusztán elvből elutasítok, mert zavar a fene nagy népszerűsége és bosszant az, ahogy begyűjtik és árusítják a hozzá nem értő emberek: a medvehagyma. Ő meg bosszúból nem kelt ki a kertemben, pedig szakember barátomtól kaptam a magot azzal, hogy a mi erdős kertünkben pont jól fogja magát érezni. Hát nem. Hát jó. Ha így, hát így!
• A zellerimitátor: a lestyán. Fantasztikus mártások titkos összetevője.
• Az amúgy is összetartozó francia-orosz kultúrkörben a zöld kapocs: a tárkony. És bár fejet hajtok az orosz kultúra előtt, tárkonyban mégis inkább a franciát választom, termesztem.
• Amit csak az illatáért és a lepkék kifejezett kérésére tartok, és ahogy öregszem egyre jobban szeretem: a levendula. Ételbe nem teszem, mert nem tudok elvonatkoztatni a szappantól. De a lakás tele van kisebb-nagyobb levendulás zsákocskákkal. 

Zömök Jucika és a zöld macskák a paradicsomban

A hobbikertészek nem várják meg a medve februári döntését, már januárban éledezni kezdenek, maggyűjteményüket lapozgatják mint egy könyvet, és a kertészboltokat járják, hogy beszerezzék a teljes muníciót. Az új magos zacskókat beillesztik a gyűjteménybe, aztán újra átlapozzák, átrendezik és ez így megy napokon át, s közben a kertészek paradicsomában érzik magukat!

Bizony ám! És pont a paradicsom az, amit időben el kell ültetni, hogy április-májusra életerős palánta nevelődjön az apró magokból. Lehet majd palántát venni is, ha eljön az ideje, de a saját nevelésű az egészen más, az olyan mint a saját tenyészetből származó kiscsikó, amelyik nagykorában megnyeri az epsomi derbyt és a díjosztáskor elégedetten kacsinthatunk ki az az évi extravagáns kalapkreációnk alól.

A magok elültetésének sokféle módja van, a tejfölös pohártól a speciális ültetőcserepekig, de a legviccesebb kétségkívül az ültető- vagy tőzegkorong, amely ha nedvességet kap, pillanatok alatt megnő mint a bolondgomba. Ebbe kell kb. két magot belenyomni, lefedni, napos, meleg helyre tenni és minden nap lesni, hogy mi van. 

Ha a korongoknak speciális doboza van tetővel, az a legjobb, mert pont rápasszol és rá lehet írni a fajta nevét. Pl. hogy „Zömök”, „Kecskeméti jubileum” „Jucika”, „Lucullus” stb.  Nekem idén így adódott egy Zömök Jucika feliratú dobozom, de már levettem a tetőt, mert a csírázás túlhaladta ezt, így nem kell kinevettetnem magamat, ha valaki netán arra járna és rápillantana. Nem jár, csak én járok, nekem kell az odakészített spriccelővel életben tartanom a Jucikáékat. Akik egyébként abban az ablakban nevelkednek, amelyik pont a fém háztetőre néz, oda, ahol a paradicsomok fognak nyár végén aszalódni, ha minden jól megy és lesz termés meg forró háztető. Vagyis ha paradicsomi állapotok lesznek.

A tavalyi aszalt paradicsomok utolsó adagjait még élvezzük, hétvégén reggelire ráteszek egy-két karikát egy kis kovászos bagettre, mellé néhány szelet brie sajt, aztán a maradék olajba, ami fantasztikusan paradicsom ízű, bele lehet mártogatni a kenyeret. Mennyei! Vagyis paradicsomi!

A megújuló energiaforrásként működő fém háztetőnket, a fenntartható fejlődésért küzdő zöld macskáink a legmesszemenőbbig kihasználják. Ha kisüt a nap, a szél által összesöpört falevelekkel "szigetelt" tetőre kuporodnak és jóízűeket alszanak. Macskaparadicsom ez a javából! De már csak hat hónapig, mert akkor az aszalótepsik kerülnek a helyükre. Nekik pedig sicc lesz!

A tőzegkorongokról itt van egy szakértő kis cikk.

Két hozzávaló: geöffnet és gesperrt

A hólapátolás kellékei

Szégyenkezve húzom a nyakamat, mert tudom hogy az emberek általában szeretnek vagy szeretnének rendszeresen síelni, különösen akkor ha olyan gyenge telekben van részünk, mint az idén, bár ki tudja mit hoz még a március! Tehát csak szűk körben merem kifejteni, hogy mivel ez a sport olyan jelzőkkel írható körül, miszerint: hideg, gyors, nedves, meredek, veszélyes és nagyon drága – hát akkor meg miért olyan vonzó? Bächer Iván is megmondta, hogy ha Isten azt akarta volna, hogy az ember síeljen, akkor sílécet teremtett volna a lábainkra. És ha még hozzáveszem, hogy a családanyákra micsoda nagy feladatokat ró ez a sport! Síruhába öltöztetett gyereket gyorsan megpisiltetni – a lehetetlen kategóriájába tartozik. Az utazás előtt napokig tartó pakolás, a felszerelés összekészítése, egy kis süti meg egy kis főzés, kint pedig a hosszan tartó reggeli készülődések, és ha kétszer elsoroljuk beöltözéskor a cseklistát, akkor is megszólal valaki 2000 méteren, hogy "nincs egy zsebkendőtök?" Vagy hogy "nem te tetted el a felvonóbérletemet?" 

Másrészt szoros hasonlóságot látok egy másik nedves sporttal, a horgászattal. Nem jön a hal ha fúj a szél, vagy ha éppenséggel túl csendes a víz, ha erősen süt a nap, de akkor sem ha túl hideg van. Hát ugyanígy nem lehet síelni erős napsütésben, szürkületben, hóesésben, esőben, ködben. Ködben, dacára a mínusz 10 foknak, képes vagyok elveszteni a hidegvéremet, bepánikolok a tejbe esett légy érzéstől és menekülnék lefele, de nem tudom, hogy az merre is van pontosan, és egy tágas fennsíkon is klausztrofóbiás rohamot kapok attól, hogy csak én vagyok és a gravírozás a síszemüvegemen. Nincs ennél szorongatóbb és magányosabb érzés!

az első napon…

Idén abból is ízelítőt kaptam, milyen az, amikor a hó miatt nem lehet síelni, mert több napon át szakadatlanul esik, napi 70-100 cm-es újabb emelkedéssel. Az első napon leálltak a síliftek, aztán a közlekedés és az áruszállítás, aztán a vendégek cseréje lehetetlenült el. Gyorsan kiástuk a ház bejáratát, elkezdtünk barátkozni a harminc méteres körzetben elérhető embertársainkkal és beültünk egy hüttébe gőzgombócra és forralt borra.

Közben Zs. megüzente, ha tényleg nem áll el három napig az erős havazás és fennragadunk a hegyen, fogjak egy mormotát, azt a svájci hegyi parasztok ragunak elkészítve megeszik. Ki is mentem a ház elé kezemben a hólapáttal, hogy agyoncsapok egyet, de csak a helyi hentessel találkoztam, aki csöppnyi kis boltot üzemeltet, néhány órás délutáni nyitva tartással. Benne saját húskészítményei és alapvető élelmiszerek erősen redukált csomagolásban. A környéken dolgozó hókotrókezelők beugranak hozzá, le sem állítják a gépet a bolt előtt, a hentes csak kezükbe nyom egy császárzsömlét, benne egy vastag szelet húspástétommal. Megnyugodtam, mert sífelszerelésemhez hozzátartozik a hagyma, zsír, néhány fűszer, és más hozzávalók, és ha hentes is van, akkor baj nem lehet. De aztán mégis lett. 

A hentes kisboltja

a második napon…

A második napon a hentes már nem tudott feljönni a hegyre, a gépkezelők eltűntek a hófalak mögött, a gesperrt (lezárt) utakat próbálták nyitottá (geöffnet) tenni. Mi pedig maradtunk a hó fogságában, körbevéve nemzetközi társasággal, hegyi teakonyhámban egy kis sült tarjával, lencsével, kis darab szalonnával, fél diós-csokis kuglóffal, 3/4 pohár tejföllel, néhány száraz zsömlével és hat tojással. Mint sokatlátott (gasztro)kalandor akciótervet készítettem, hogy hogyan tudnék eljutni a másik boltig és nekiveselkedtem utat ásni. 

Elszaladtam tejért és kenyérért

A kis hegyi bolt polcai ki voltak fosztva, friss tej és péksütemény nem volt. Csalódottan vizsgáltam a boltocska hűtőjét, benne három dobozos gyerekkakaó és két doboz tejszín. Oldalba bökött egy osztrák úr, hogy mi lenne ha vennénk tejszínt, és vizet kevernénk hozzá? Az akkor tej lesz nem? Én inkább egy üveg sűrített tejet és egy csomag wasa kenyeret vásároltam, bár utóbbi nem igazán ment a hazai füstölt szalonnához, de vészhelyzetben mindegy. Hazahatoltam és ebédre lencsefőzeléket főztem, mert véletlenül volt nálam néhány friss babérlevél. 

Pihen a lapát

a harmadik napon…

A harmadik napon úgy tűnt, hogy kiszabadulunk. Ennek örömére reggel darabokra törtem a száraz zsömléket, a tojásokat felvertem a maradék tejföllel, a zsemletörmeléket beleforgattam és megsütöttem. Összecsomagoltunk. Geöffnet - gesperrt - geöffnet - gesperrt - ezt hallottuk a hatóságoktól, mert a lavinaveszély miatt percről percre változott az utak állapota, de elindulni nem tudtunk. Késő délután, a tizenötödik gesperrtnél a családfő kimondta: „Keressük elő a maradék lencsét!” Lencsefőzelék, soknapos tarja, wasa kenyér, csokis-diós kuglóf. Jóllakottan bepakoltunk az autóba és lementünk az útig. A hatóságok visszaküldtek bennünket a szállásra. Tisztálkodószerek és váltóruha nélkül, fél csomag wasa kenyérrel és negyed darab kuglóffal visszamásztunk a házig. Este elkezdtem felidézni a kovásztalan kenyér receptjét, és bár G. megüzente, hogy ahhoz jó ha forró sivatagi körülmények is rendelkezésre állnak, de reméltem hogy az indukciós főzőlap és a serpenyőm helyettesíti majd azt. 

Hatóságok akcióban

a negyedik napon...

A negyedik nap reggelén éppen hogy csak csipegettünk egy kis wasa- és kuglófmorzsát, és optimistán arra gondoltunk, hogy hamarosan egy remek autópálya-étteremben frissen roppanó kolbászt eszünk majd friss császárzsömlével és friss tejes kávét iszunk hozzá! „Gesperrt!” - intette le a rendőr minden reményünket az út felé mutatva, miután végre előrehatoltunk kb. 500 métert. Közel 5 órányi várakozás közben összebarátkoztunk a húsz méteres körzetben elérhető sorstárainkkal, láttam a boldog gyermekeket, akik felettünk laktak 200 méterrel és szállásadójuk – friss étel híján – vaníliaszósszal és chipsszel etette őket. Édesanyjuk felajánlott nekünk egy kis nutellás kekszet, de jobbnak láttuk tartalékolni. Volt egy pillanat, amikor az élet jeleit véltem felfedezni! A belehelt autóablakon kikandikálva megláttam, ahogy egy toporgó turista beleharapott egy fél szelet wiener schnitzelbe! Vagy csak a meggyötört képzeletem játszott velem?... "Geöffnet!" – jelezte a rendőr, és óvatosan elindultunk lefelé. 

a négy és feledik napon...

A négy és feledik nap délutánján mégiscsak megálltunk, mert egy fenyőfa feküdt keresztben az úton. "Gesperrt!" - intettem a mögöttünk araszoló autósoknak. 

Aztán jöttek a tűzoltók, nyomukban az osztrák híradó. Szétfűrészelték és félretolták a fát, fél szemmel a többi fát figyelve. "Tapsoljuk meg őket!" - kiáltotta a riporter és megtapsoltuk őket. "Wieder geöffnet" - nyilatkozta a tűzoltóparancsnok és nekilendültünk a lejtőnek. Lent az aggódó mentők, tűzoltók és rendőrök valamint a napok óta várakozó síelők hullámzó célbefutós üdvözlése várt bennünket.

Az ORF riportja

Innen aztán már csak röpke nyolc óra kellett, hogy megtegyük az ötórás utat. Közben a mögöttünk haladó honfitársaink újabb geöffnetekről és gesperrtekről adtak hírt nekünk, amit én már nagy részvéttel olvastam a telefonomon, egy meleg és barátságos autópálya-étteremben, miközben éppen letöröltem a szám széléről a wiener melange habját.

Na de most tényleg, írjam le ide a lencsefőzelék receptjét?!

Ezt már hazafelé a völgyben fényképeztem az út mellett,  de nem mertem kéni belőle egy bögrével