Francia morzsák 6.

Ízes útinapló 6. rész – arról, hogy mit eszik a francia nyugdíjas

Nem túl hosszas és nem is túl tudományos megfigyeléseim alapján, a francia nyugdíjas szeret piacra járni, de ha nem szeretne, akkor is óhatatlanul belebotlana valamelyik piacba, amennyiben városban vagy nagyobb faluban él, mert Nyugat-Európában a piac nem koszos, eldugni-való szégyenfolt, hanem akár egy több száz éves belváros ékessége is lehet, az a hely, ami összehozza az embereket egymással, a termelőkkel, a kereskedőkkel és saját lakókörnyezetükkel. A franciák büszkék piacaikra, meggyőződéssel nógatják a turistákat, hogy ki ne hagyják a programjukból! Akkor is, ha az a piac kicsi és még kelet-európai szemmel is mosolyogtató dolgokat árulnak. Például Johnny Hallyday-es kegytárgyakat, százféle viaszosvásznat, kupacba halmozott használt ruhákat.

A saláta életben-tartása a piacon

Na de mit eszik a francia nyugdíjas? Mi az ő far-hátja? Hát például a kagyló. Egy kiló bőven elég, van egy kis szájhúzogatós válogatás hogy melyikből is, a feketéből vagy abból az apró vénuszból, vagy inkább legyen néhány darab Saint-Jacques, bár annak nincs szezonja, azt akkor inkább mégsem. Úgy tűnik, az igényesebb hal majd hétvégén fog asztalra kerülni, így szerda délelőtt ez is elég lesz. A hentesnél a nyugdíjas két kis csontos bárányszeletet kér és egy pár kolbászt. És a pástétomból is egy szeletkét. Melyikből? Mindkettőből. De tényleg csak óvatosan, holnap is lesz nap, nem kell nagy mennyiséget bespájzolni! Amennyiben a nyugdíjas éppenséggel hölgy, akkor szívesen beszélget egy ilyen snájdig angolnaárussal, aki pletykálkodás közben percenként akár nyolc-tíz angolnát is konyhakésszé tesz, úgy hogy oda sem néz. (Ha belegondolok, hogy mi régen egy balatoni angolnával akár két napig is elküzdöttünk...)

A bretagne-i nyugdíjas szinte biztosan vesz egy kouign-amannt, mert gyerekkorában is azt vett neki az anyukája, bár ez nem időseknek való édesség, hiszen a rengeteg vajjal és cukorral készült élesztős tészta, amit leveles tészta szerűen hajtogatnak, a sütéskor karamellizálódik, így a cukor később szépen az ember fogprotézisére tapad, és legalább fél óra mire leázik onnan, de hát olyan finom ez a sütemény, oly jólesően olvad belőle a nyelvre a helyi vaj, különösen langyosan, hogy ez a kis kellemetlenség nem számít! Almás változatban is kapható, ha valaki aggódik az egészsége miatt, inkább azt választja.

Egy kisváros piacán jött el francia piackutatásom csúcspontja. A 80 körüli bácsi is megvette a kagylót, meg egy kis tintahalat, amit becsúsztatott a rákok mellé a kosárba, aztán elővette csekkfüzetét és remegő kézzel, komótos kalligrafikus módon elkezdte kitölteni a csekket. Tíz tengeri-kígyó hosszúságú vásárlói sor keletkezett mögötte, amelyben mindenki türelmesen várt. Nehézkesen tépte ki a csekket és átnyújtotta, amit a kereskedő – kezét gyorsan a kötényébe törölve – nyájasan, enyhe biccentéssel megköszönt. Látszott rajta, hogy nincs kétsége a vevő hitelképessége felől, ki tudja hány év, hány generáció tapasztalatára alapozta ezt. A bácsi felesége ráérős gondossággal eltette a csekkfüzetet a táskájába, elrendezgette az árut a kosárban, ezt továbbra is türelmesen nézte a húsz barrakuda-hosszúságúra növekedett sor. Ki tudja hány év, hány generáció kell ahhoz, hogy ott a huszadik barrakuda farkánál is képesek legyünk erre. 

Ezer évvel ezelőtt vizsgáztam olyan tantárgyból, ahol a csekkes fizetés téma volt, és már akkor azt tanultuk, ez egy elavult fizetési mód, nem érdemes az apró betűs részt elolvasni. Akkor nem olvastam el, de ha egyszer felcsapok halkereskedőnek, megteszem!

Piaci egytálétel háromféle húsból, kolbászból, sok zöldséggel, keleties fűszerekkel. Dobozban hazavihető.

az előző rész tartalmából: arról, hogy a francia vendéglátásnak is vannak sötét bugyrai

Francia morzsák 5.

Ízes útinapló 5. rész – arról, hogy a francia vendéglátásnak is vannak sötét bugyrai

Minden utazáskor van egy pillanat, amikor az ember úgy érzi, azonnal csomagolni kell és hazamenni. Ez most akkor tört rám, amikor egy álmos kis normandiai faluban a körforgalom közepén megpillantottam a pizza automatát. A pástétomok, mártások és felfújtak országában!..

Többször körbejártam, még a lyukon is beszagoltam, hátha tévedek, hátha csak a szemem csapott be, de sajnos egyértelműen áramlott ki a jellegzetes gyorséttermi pizzaszelet illata.

Ezúton kérek bocsánatot kedves olvasóimtól, amiért nem áldoztam fel 8,5 eurót, hogy működés közben is láthassam a gépezetet. Nem vitt rá a lélek. És különben is, mit szóltak volna hozzá a franciák?! 

De ez legalább egy tisztességes vendéglátó-ipari szolgáltatás, mert látjuk hogy mit kínál és mennyiért. Hátrányos helyzetű – azaz pizzériamentes falvakban – meg egyenesen áldás egy ilyen gép! És találtam olyan kommentet, hogy valakiknek ízlett ami kijött a nyíláson. 

Viszont semmi jót nem tudok elmondani arról a strasbourgi étteremről, ahol csúnyán becsaptak minket, illetve dehogy, csak madárnak néztek a turista mivoltunk helyett. Sajnos az éhség és az időhiány kibillentett bevált étterem-keresési szokásaimból és felelőtlenül beültünk egy turisták által látogatott, frekventált helyen lévő étterembe. A tündéri város, a virágok, a folyópart elkábított bennünket, de hamarosan felocsúdtunk. 

Az első ébresztő inger egy hang volt: koppant a fehérborban a jégkocka! Aztán egy szag: a vörösborhoz olyan meleg poharat adtak, valószínűleg egyenesen a mosogatógépből vagy az üvegfújóktól hozták, hogy amikor a pincér beleöntötte a bort, forralt bor illata csapott fel a kehelyből. Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, láttam a szemén, hogy benne is karácsonyi vásárok mézédes emléke villant fel. Aztán még letette elénk a csapnivalóan papír ízű csibét, a cipőtalpnak beillő vékonyka medium hátszínt, a gyorsan készült por ízű mártásokat, és olyan sültkrumpli karikát, hogy felemelve katedrálüvegként eresztette át a napfényt, miközben csöpögött belőle az olaj. Szóltunk a pincérnek. Sem bocsánatkérés, sem ijedtség nyomait nem mutatta, de magabiztosan magyarázni kezdte, hogy a fehérborokat hűteni kell, a vöröset temperálni, a húst átsütni, meg ilyenek. Eljöttünk, de fizettünk. Így mulat egy magyar úr! Illetve kettő.

az előző rész tartalmából: arról, hogy ha nincs szőlő, az alma is jó, de még milyen jó!

Francia morzsák 4.

Ízes útinapló 4. rész – arról, hogy ha nincs szőlő, az alma is jó, de még milyen jó!

A Calvadost szerintem a magyar ember „A Diadalív árnyékában” című Erich Maria Remarque regényből ismeri, amely a második világháború előtti Párizsban játszódik és a szereplők állandóan Calvadost isznak. Legalábbis úgy emlékszem. Érthető, ez a finom ital bizonyára jól oldotta a közelgő háború miatti szorongást, főleg a német emigránsokban és talán mindenki másban is. És ha pont megfelelő az ital hőmérséklete és pont a megfelelő pohárban kínálják, az onnan felszálló illatfelhő csodás élménnyel ajándékozza meg orrunkat, majd az ízek a nyelvünket, az összhatás pedig a lelkünket. Jómagam korábban inkább főzni szoktam vele, vagy almából készült mártásokba igazítottam, csak módjával, mert ahhoz túl drága, de most, hogy a Calvadost szülőhelyén láthattam és kóstolhattam, sokkal jobban megbecsülöm. Ahogy a Pastist is, legutóbb még a brüsszeli reptéren is azt vásároltam, magam is elcsodálkoztam, hogy vajon miért? (Miért?! Mert éreztem hogy jön a nyár, azért!) 

Ezt a fotót 6 évvel ezelőtt készítettem, valamilyen almakoktél pancsolása után

A Calvadost cidre lepárlásából készítik, kb. 40%-os alkoholtartalommal, tölgyfahordóban érlelve. A normandiai és bretagne-i cidre más, mint a hazánkat pár éve elárasztó angol ciderek. A franciák többféle almafajtát használnak és mellőzik a hozzáadott cukrot, koncentrátumokat, ízfokozókat. Aki mégis ilyesmihez folyamodna, annak szigorú törvények csapnak a kezére. Valahol azt olvastam, hogy a cidre: folyékony almamozaik. Igen, ez a legjobb kifejezés. Bretagne-ban jellegzetes alakú, széles szájú kerámia csészében teszik a vendég elé a még erősen pezsgő cidre-t. Egészen megható, hogy az alma- és körteléből mi mindent készítenek, mi pedig görcsösen próbáljuk begyömöszölni az általunk ismert kategóriákba: almabor? almasör? almapezsgő? almalé? szűrt vagy szűretlen? Inkább jobb feladni ezeket a próbálkozásokat és csak egyszerűen élvezni a változatos ízeket, nézegetni a rengeteg almafát a házak, templomok, kastélyok kertjében, vagy az árokparton vadon termőket. A falvak kapualjaiban vagy garázsokban házi préselők árulják leveiket, a piacokon is fontos árucikk az ilyen-olyan cidre.

Piac Bretagne-ben

Templomkert

Normandia

Bretagne, de nem az almatermő rész

Azt hiszem, nincs szükség nyelvészeti kutatásokra ha meg akarjuk állapítani, tényleg van-e rokonság a bretonok és a kelták között, elég a sörös és cidre-s címkéket olvasgatni, csak az a kérdés, melyik tudományos akadémia fogadná el bizonyítéknak ezeket a feliratokat, ízeket.

Az előző rész tartalmából: arról, hogy járjuk az utunkat

Francia morzsák 3.

Ízes útinapló 3. rész – arról, hogy járjuk az utunkat

Miközben a keleti filozófiáknak megfelelően járom a saját utamat, amennyiben lehetőség adódik, le-letérek valamelyik borútra, szilvaútra, olajútra, lényeg hogy enni vagy inni lehessen vándorlás közben. A sors most a Champagne-i pezsgőútra vezérelt. Az országosan különben igen jól szervezett turista iroda hálózat éperney-i ágenciójában az információ és az ingyenes várostérkép mellé mindjárt pezsgőkóstolót is adtak. Minden nap két helyi pince mutatja ott meg magát és biztatja a látogatókat pincelátogatásra és vásárlásra, üzemlátogatásra és vásárlásra, szüretlátogatásra és vásárlásra, kóstolóra és vásárlásra, valamint internetes böngészésre és vásárlásra.

Az office-ben megkóstolhattuk a helyi Ratafiát is, ami borpárlatból készült likőr, ki ezt ki azt áztat bele szerte Európában, de ez itt megőrizte lágy törköly-ízét. A Ratafiával töltött csoki, ami általában pezsgődugó alakú, a legjobb turistavakítás. De soha rosszabbat!

Az egyik termelő azt mondta nekünk, Franciaországban évente fejenként 2-3 palack pezsgőt isznak meg.  

- És itt Önök? - kérdeztük.

- Legalább hetente egyet!

Charles Mignon champagne-ja

És igen, megadtuk magunkat, meglátogattunk egy pincét, megkóstoltuk amit lehetett, este pedig jót nevettünk a hazai híreken, miszerint somlói furmint pezsgőket díjaztak a nemzetközi Champagne és Pezsgő Világbajnokságon. A táj amúgy is nagyon hasonlít hazai bortermelő régiókhoz, a Hegyaljához leginkább. Szemmel láthatóan a pezsgő vonzza a rengeteg sznob turistát, akiken nagyon jól szórakoztunk. Ahogy ők is rajtunk.

Ez is egy kis Champagne - a verduni csatatéren

 Az előző rész tartalmából: arról, hogy ameddig a szem ellát

Francia morzsák 2.

Ízes útinapló 2. rész – arról, hogy ameddig a szem ellát...

Ha az ember az év különböző időszakában jár egy adott területen, akkor azt mindig különbözőnek látja. Ősszel a szántás, télen a hó, tavasszal a vadvirágok látszanak inkább, most meg döbbenten konstatáltam, hogy Strasbourgtól Cherbourgig az ország egyetlen nagy búzamező, itt-ott megszakítva néhány kukoricatáblával és Párizzsal. Hullámzik a glutén a verduni és valmy-i csatatereken, a champagne-i szőlő tövében, a normandiai partraszállás helyszínén, a bretagne-i sziklák mögött, a Loire partján, de még Attila egykori catalaunumi táborában is, ahonnan leszakítottam egy kalászt és betettem a kesztyűtartóba, hadd áramoljon az őserő a hunok szívcsakrájából az autó B oszlopa felé!

  

Kör alakú, földből épült védmű, középen most már csak búzával

A gabonatáblákban – július lévén – porfelhőt gerjesztő traktorok dolgoztak éjjel-nappal, akár lámpafénynél is. Éjjel, ha kisebb településen aludtunk, felriadtunk a munkából hazafelé tartó vagy a szalmabálákat fuvarozó mezőgazdasági munkagépek zajára. Kell az alapanyag a sok bagettbe meg éclairbe, hajrá fiúk!

Egy kis bekötőúton haladva már egyenesen az volt az érzésem, hogy a GPS hibájából a fekete lyukon át egy másik bolygóra keveredtünk. Semmi más nem látszott a horizonton, mint gabona. Ha itt landolna egy Marsról küldött szonda, az alábbi jelentést küldené haza: 

• a bolygó neve: Föld,
• emberi civilizáció: nincs,
• állati szervezet nyoma: nincs, 
• növényi szervezet nyoma: gabona monokultúra,  
• biológiai sokféleség mutatója: 1.

Ahogy gurultunk egyik faluból a másikba és a falu végén megkezdtük az újabb kalászostáblába való belefeledkezést, felötlött bennem, hogy hát miért nem mondta soha egyetlen történelemtanár sem, hogy gyerekek, az Elzász-Lotaringia térségért folytatott évszázados harc nem más, mint harc a lisztért! A mellveregető nacionalista és revizionista érzelmek mögött a telített kamra képe bújik meg! Azt hiszem, ezzel egy csapásra megértettük volna a problémát.

A normandiai tengerpart látványa nagyon meglepett, mert nem láttam még olyat, hogy a víztől néhány méterre már gabona vagy kukorica nőjön, és olyat sem, hogy sirályok tallóznak a tarlón. Ez annyira groteszk képnek tűnt, hogy elfelejtettem a fékre taposni és lefényképezni a jelenetet. Azóta már nem is vagyok biztos benne, hogy ez valóban megtörtént, ahogy telnek a hetek, egyre valószínűtlenebb az egész. Bár a sirályok huncut, mondhatni pofátlan jószágok, és sok mindenre képesek, ezt már néhányszor megtapasztaltam. És ezek szerint nem tartják a glutén-diétát. 

De most már mi is együnk valamit!

 

Ez itt a szokásos kis fougasse, kissé megtörve, a háttérben pedig desszertként a híres reims-i rózsaszínű piskóta, a biscuits roses de Reims. Könnyű, ropogós, a teteje finom cukorral van megszórva. Alig pár száz éve sütik. Pezsgőhöz fogyasztják, illetve abba mártogatják, hiszen Reims már a pezsgős régió, de a vörösborba mártogatás is elfogadott. Állítólag eredetileg világos színű volt, de amikor vaníliát is adtak hozzá, az megpöttyözte, így elfedésnek kevertek bele egy kis színt. A biscuit szó jelentése eredetileg kétszer sült (cuit deux fois).

itt lehet venni a legjobb minőséget: http://www.fossier.fr/fr/12-biscuits-roses

az előző rész tartalmából: arról, hogy ott komoly emberek laknak

Francia morzsák 1.

Ízes útinapló 1. rész – arról, hogy ott komoly emberek laknak.

Francia kert

Amikor azt láttam, hogy a konyhaboltok egy egész kirakatot szentelnek a befőzésnek, akkor tudtam, hogy jó helyen járok. Ebben az országban komoly emberek laknak! Speciális befőzőfazekak, üvegek, címkék, gumigyűrűk, szűrők és tölcsérek – mind a legszebb nyári konyhai foglalatosság szolgálatában. Bár őszintén szólva Franciaországban még nem találkoztam olyan lekvárral, ami nekünk ne lenne túl édes, túlságosan zselés és átlátszó, de hát ízlések és lekvárok ugyebár különbözőek. Az idei utazásra nem mertem saját készítményt vinni, hogy elkerüljem a kínos reggeleket, amikor útitársaim könyörögnek: „naaa, hadd hozzam be az autóból a te lekvárodat! És a paradicsomodat.” Így inkább azt sem vittem.

És amikor azt láttam, hogy a legelhagyatottabb kastélyok kertjében azért legalább a konyhakertet ápolja valaki, sőt volt, hogy egyszerre hárman tüsténkedtek az ágyások körül, hát azt is csak párás szemmel tudtam nézni. A konyhakert él és élni akar!

Normandiai kastély konyha- és gyümölcsös kertje

Autós túránk – melynek során pár ezer kilométert letekertünk északon és nyugaton – úgy működött, hogy amint láttunk egy templomot vagy kastélyt, azonnal megálltunk. Ebből azt gondolhatná a kedves olvasó, hogy folyamatosan álló helyzetben voltunk, és szinte tényleg! Legkedvesebb kastélyom a Bussière-i volt, nem tagadom azért mert ott minden a halakról és a halgazdálkodásról szólt, valamint nagyon szép konyhával és csodás konyhakerttel büszkélkedett. A kert így tagozódott: zöldségek, fűszernövények, gyógynövények, tökfélék, gyümölcsök, bogyós gyümölcsök. Emellett persze megvolt a díszpark tavakkal, sétányokkal, és nem ehető növényekkel.

  

A leírás alapján a konyhakert és a birtok eltartotta a közel 50 fős háztartást, így csak sót és olajat vásároltak máshonnan, az összes többi élelmiszert megtermelték, kihalászták, elejtették, begyűjtötték. (Abban az országban sóból és olajból is komoly választék van, nagy fejtörést okozhatott az intézőnek a megrendelés.) Kis múzeumi boltocskájukban a szokásos giccsek helyett saját terményeiket árulták, valamint hasznos folyadékokat, úgymint Cassist, málnalikőrt, fűszeres ecetet. Komoly hely! És mivel nem tartozik a turisták kedvelt célpontjai közé, a kertészek voltak csak ott, a halak és mi. Mennyország!

Végre vásároltam egy múzeumi boltban!

Csak ez hiányzik a mi konyhakertjeinkből

 

Egy jobb napokat látott üvegház

Pikáns meggybefőtt csak haladóknak!

Egy tavalyi angol nyelvű Goodfoodban, a befőzős néni rovatában találtam a Pickled cherries receptjét. Nagyon jó ötlet az amúgy is finom cseresznyét még érdekesebbé tenni és aztán egyszer csak feltálalni a sertéssült mellé. De én meggyel készítettem el a receptet, mert az a kedvenc gyümölcsöm. A meggy idén nagyon finom és olcsó, bár a termelők és a kereskedők közötti szokásos harc és a túltermelés miatt sok maradt a fákon. Ebben a szezonban legalább 40 kg-ot elhasználtam (lekvár, befőtt, fagyasztott meggy, pite, rétes, mártás, leves, tévé előtti majszolás) formájában, tehát a termelők egy szót sem szólhatnak!

Pikáns meggy

4 kisüvegnyi gyümölcshöz: 

A recepthez nem magoztam ki a meggyet. Az üvegeket alaposan elmostam és csírátlanítottam, majd belerakosgattam a megmosott gyümölcsöt. 2 dl borecetet 2 dl vízzel, 100 g cukorral, 2 teáskanál koriander maggal, 1 teáskanál mustármaggal, 2 babérlevéllel és két szárított chilivel összeforraltam és kicsit redukáltam. Hagytam állni, hogy az ízek jól kijöjjenek. Újraforraltam és leszűrve a meggyekre öntöttem. Celofánnal és csavaros tetővel lezártam az üvegeket és egy napig dunsztoltam. Hűtőben is lehet tartani, ha valaki pár héten belül megeszi.

Az öntetet érdemes megkóstolni, az hogy mennyire legyen csípős vagy édes, egyéni ízlés dolga.

A telefonevők (megtörtént eset alapján)

A busz lassan araszolt felfelé az emelkedőn. Igazi péntek délutáni álmosító meleg volt, az utasok többsége zenét hallgatott, vagy a telefonját nyomkodta. Egyikük sem vette észre, hogy a következő megállóban kinyílt az ajtó és a lépcső előtt ott állt egy meghatározhatatlan életkorú hajléktalan. A hajléktalan ember egy-két kint töltött év után kikerül az időből, hirtelen öregemberré válik. Fakó hajjal, cserzett bőrrel, karomszerűen visszahajló sárgás körömmel cipeli a motyóját, de onnan legalább már nem öregszik tovább. Az viszont, hogy egy hajléktalan ruhájából erős füstölt hús szag áradjon, nem hétköznapi jelenség. Füstölt hús szag, nem az erdei menedékhely tábortüzének vagy a kunyhó vaskályhájának füstszaga, hanem a sóval és páccal átjárt hús szaga, ami határozottan köszön vissza az orrban. 

A férfi sem a megjelenésével, sem a szagával nem keltett feltűnést, senki nem nézett rá, senki nem állt arrébb, hogy ő felszállhasson. Kénytelen volt határozottan meglódulni és áttörni az ajtó közelében ácsorgó telefonnyomkodó fiatal nők sorfalán. Aztán sikerült beljebb jutnia, nagy nehezen kikerült még egy telefonos nőt, piszkos hátizsákját ledobta egy üres ülésre, mellé ült és morgós monológba kezdett: 

A jó édesanyátokat bazmeg, hát nem tudtok arrébb állni bazmeg, bele vagytok bújva a hülye telefonjaitokba bazmeg, nyaljátok-faljátok bazmeg egész nap a hülye telefonjaitokat, nyalogatjátok kívülről, eszitek a gombokat bazmeg, rágjátok a gombokat egész nap bazmeg. 

Megigazította a hátizsákját, ököllel ütött rá egyet hogy biztosan a helyén maradjon majd alaposan megszívta az orrát és a kitisztult légutakon teljes erőből préselte át a végső következtetést: 
Főzni biztosan nem tudtok bazmeg, de a szar telefonokat nyalni-falni azt igen, bazmeg! 

És ekkor, mintha a ruhájából áradó füstölt hús szag hirtelen felerősödött volna.

Konyhai körkép

Kör alakú konyhai eszközök kiállítása

Az Arnolfini "Kör"fesztivál süteményes szekciójának megnyitója. 

Elhangzott: 2015. május 30-án, Szigetszentmiklóson. 

Körlinzer

Kör alakú süteményeket készíteni annyira egyszerű feladat, hogy az ember csak tesz néhány kört a konyhában, éppen hogy csak körbepillant és már kész is. 

Közben elmélázik azon, hogy miért olyan uralkodó forma a kör, a kerek alak a konyhában? Ennek bizonyára hőtechnikai okai vannak, a kör alak segíti az egyenletes energiaátadást, felvételt. A keverés, elkeverés, emulgálás, habverés – mind köröző mozdulatot kíván. Főzés, sütés, párolás – az a jó, ha a hő, vagy a lángnyelvek körbenyalogatják az edényt és ezzel belső hőáramlást indítanak el. A fazekasok állítják, hogy a leveses vagy töltött káposztás agyagfazekakat elég a tűz közelébe állítani és az onnan felvett hő elkezd belül körbeáramlani, nincs szükség keverésre vagy az edény mozgatására. Pedig a pásztorok rendszeresen rázogatják, félkörileg rántanak egyet-egyet a bográcson és a már lepirult slambucot is körbeforgatják a levegőben, a legenda szerint 32-szer.

Csokis mazsolás korong

Nem véletlen, hogy a sütőformák között is a kerek az általános forma és a szögletes a ritka. A torta szóról inkább a kerekség ugrik be mindenkinek, gondoljunk a torta alak vagy tortacikk kifejezésekre. A tortadiagramról is mindenkinek a kör alak jut eszébe. Vagy próbált már valaki excel vizsgán négyzet alakú torta diagrammal előállni?! Vagy vegyük a kekszet (illetve ne vegyük, hanem süssük): Pilóta, Oreo, Albert, Győri háztartási – valamennyi klasszikus kör. Holott nem túl gazdaságos, hiszen a szaggatásnál sokkal több a lehulló rész, amit össze kell gyúrni és újra nyújtani, szaggatni, mint amikor szögletes aprósüteményt sütünk. És talán a kereskedők sem örülnek, ha kerek csomagolást kell raktározniuk.

Koncentrikus körmuffinok

Ha jól belegondolunk, nem csak az evés, hanem az ivás is körben történik. A pohár általában kerek alakú, bár elvetemült formatervezők időnként megpróbálkoznak szögletesekkel, de ezek csak múló divatok. A száj alakjához, amely félkör alakú, a pohár félkör íve illik, a tenyerünk a kupa félkör ívét tudja kényelmesen megfogni, a kisbaba a cumisüveget körbefogva, van hogy a női mellett kehelyként tartja. A kocsma királya pedig újabb és újabb köröket fizet szesztestvéreinek. 

De térjünk vissza az evéshez! Az asztalt körbeüljük, akkor is, ha az szögletes; családi-, baráti, szakmai körben egyaránt. A tálak családi ebédeknél a hosszú asztalok mentén körbejárnak, körbeadjuk őket, a háziasszony körbejáratja tekintetét, kinek mit kell még hoznia, szednie, kínálnia. Ha a házigazda érdeklődési köre pont a gasztronómia, akkor főzés előtt körülnéz a szakirodalomban, esetleg főzőszakkörbe jár, éjjel-nappal ebben a fogalomkörben forog, járatja az agyát körbe-körbe. És minden nap körbekérdezi a családot: mit főzzek holnapra? Mindegy - jön a válasz.

Fűszeres kakaós karikák

Aztán amikor vendégeket hív, körbetelefonál, körlevelet küld és körbekérdez hogy kinek milyen ételallergiája van. Kerékpárral elkarikáz a környékbeli boltba, és körbeszalad a piacon is. Otthon aztán körmeszakadtáig süt-főz, körmönfont módszerekkel izgalmas krémeket süteményeket kreál, és ha a körülmények, azaz a környülállás kedvez: felverődik a tejszín, feljön a hab, elkészül a köret, mellyel a főételt köríti. Van, hogy szervezési vagy vis maior okok miatt körmére ég a munka, körülötte körös-körül tragikus konyhai körkép jelenik meg, de semmi baj, lényeg hogy a tálaláskor ebből a vendégkör semmit sem vegyen észre, csak azt érezze, hogy őt körbeudvarolják és anyai táplálói gondoskodással veszik körül. 

Egy a közelmúltban elhunyt esztéta barátnőm alapvetően két részre osztotta a tárgyi világot. Mindenről, ami nem kör vagy gömb alakú, áhítatosan kijelentette: "ez egy fallikus szimbólum", majd a szemeit sokatmondóan (vagy sokat látottan?) körbeforgatta és sikamlósan felnevetett. Most, amikor körbehordoztam körülnézésemet a konyhámban, azt láttam, hogy azért elég sok nem kör vagy gömb alakú tárgy is van benne. De ezekről talán majd egy későbbi fesztiváli értekezésben lesz szó, és akkor a konyhai világ teljesen kerek lesz, kiegyenesedik, azaz a kör bezárul. 

Körözöttes kocka

Citromkrémes karikán pihenő almakarika