Francia morzsák 4.

Ízes útinapló 4. rész – arról, hogy ha nincs szőlő, az alma is jó, de még milyen jó!

A Calvadost szerintem a magyar ember „A Diadalív árnyékában” című Erich Maria Remarque regényből ismeri, amely a második világháború előtti Párizsban játszódik és a szereplők állandóan Calvadost isznak. Legalábbis úgy emlékszem. Érthető, ez a finom ital bizonyára jól oldotta a közelgő háború miatti szorongást, főleg a német emigránsokban és talán mindenki másban is. És ha pont megfelelő az ital hőmérséklete és pont a megfelelő pohárban kínálják, az onnan felszálló illatfelhő csodás élménnyel ajándékozza meg orrunkat, majd az ízek a nyelvünket, az összhatás pedig a lelkünket. Jómagam korábban inkább főzni szoktam vele, vagy almából készült mártásokba igazítottam, csak módjával, mert ahhoz túl drága, de most, hogy a Calvadost szülőhelyén láthattam és kóstolhattam, sokkal jobban megbecsülöm. Ahogy a Pastist is, legutóbb még a brüsszeli reptéren is azt vásároltam, magam is elcsodálkoztam, hogy vajon miért? (Miért?! Mert éreztem hogy jön a nyár, azért!) 

Ezt a fotót 6 évvel ezelőtt készítettem, valamilyen almakoktél pancsolása után

A Calvadost cidre lepárlásából készítik, kb. 40%-os alkoholtartalommal, tölgyfahordóban érlelve. A normandiai és bretagne-i cidre más, mint a hazánkat pár éve elárasztó angol ciderek. A franciák többféle almafajtát használnak és mellőzik a hozzáadott cukrot, koncentrátumokat, ízfokozókat. Aki mégis ilyesmihez folyamodna, annak szigorú törvények csapnak a kezére. Valahol azt olvastam, hogy a cidre: folyékony almamozaik. Igen, ez a legjobb kifejezés. Bretagne-ban jellegzetes alakú, széles szájú kerámia csészében teszik a vendég elé a még erősen pezsgő cidre-t. Egészen megható, hogy az alma- és körteléből mi mindent készítenek, mi pedig görcsösen próbáljuk begyömöszölni az általunk ismert kategóriákba: almabor? almasör? almapezsgő? almalé? szűrt vagy szűretlen? Inkább jobb feladni ezeket a próbálkozásokat és csak egyszerűen élvezni a változatos ízeket, nézegetni a rengeteg almafát a házak, templomok, kastélyok kertjében, vagy az árokparton vadon termőket. A falvak kapualjaiban vagy garázsokban házi préselők árulják leveiket, a piacokon is fontos árucikk az ilyen-olyan cidre.

Piac Bretagne-ben

Templomkert

Normandia

Bretagne, de nem az almatermő rész

Azt hiszem, nincs szükség nyelvészeti kutatásokra ha meg akarjuk állapítani, tényleg van-e rokonság a bretonok és a kelták között, elég a sörös és cidre-s címkéket olvasgatni, csak az a kérdés, melyik tudományos akadémia fogadná el bizonyítéknak ezeket a feliratokat, ízeket.

Az előző rész tartalmából: arról, hogy járjuk az utunkat

Francia morzsák 3.

Ízes útinapló 3. rész – arról, hogy járjuk az utunkat

Miközben a keleti filozófiáknak megfelelően járom a saját utamat, amennyiben lehetőség adódik, le-letérek valamelyik borútra, szilvaútra, olajútra, lényeg hogy enni vagy inni lehessen vándorlás közben. A sors most a Champagne-i pezsgőútra vezérelt. Az országosan különben igen jól szervezett turista iroda hálózat éperney-i ágenciójában az információ és az ingyenes várostérkép mellé mindjárt pezsgőkóstolót is adtak. Minden nap két helyi pince mutatja ott meg magát és biztatja a látogatókat pincelátogatásra és vásárlásra, üzemlátogatásra és vásárlásra, szüretlátogatásra és vásárlásra, kóstolóra és vásárlásra, valamint internetes böngészésre és vásárlásra.

Az office-ben megkóstolhattuk a helyi Ratafiát is, ami borpárlatból készült likőr, ki ezt ki azt áztat bele szerte Európában, de ez itt megőrizte lágy törköly-ízét. A Ratafiával töltött csoki, ami általában pezsgődugó alakú, a legjobb turistavakítás. De soha rosszabbat!

Az egyik termelő azt mondta nekünk, Franciaországban évente fejenként 2-3 palack pezsgőt isznak meg.  

- És itt Önök? - kérdeztük.

- Legalább hetente egyet!

Charles Mignon champagne-ja

És igen, megadtuk magunkat, meglátogattunk egy pincét, megkóstoltuk amit lehetett, este pedig jót nevettünk a hazai híreken, miszerint somlói furmint pezsgőket díjaztak a nemzetközi Champagne és Pezsgő Világbajnokságon. A táj amúgy is nagyon hasonlít hazai bortermelő régiókhoz, a Hegyaljához leginkább. Szemmel láthatóan a pezsgő vonzza a rengeteg sznob turistát, akiken nagyon jól szórakoztunk. Ahogy ők is rajtunk.

Ez is egy kis Champagne - a verduni csatatéren

 Az előző rész tartalmából: arról, hogy ameddig a szem ellát

Francia morzsák 2.

Ízes útinapló 2. rész – arról, hogy ameddig a szem ellát...

Ha az ember az év különböző időszakában jár egy adott területen, akkor azt mindig különbözőnek látja. Ősszel a szántás, télen a hó, tavasszal a vadvirágok látszanak inkább, most meg döbbenten konstatáltam, hogy Strasbourgtól Cherbourgig az ország egyetlen nagy búzamező, itt-ott megszakítva néhány kukoricatáblával és Párizzsal. Hullámzik a glutén a verduni és valmy-i csatatereken, a champagne-i szőlő tövében, a normandiai partraszállás helyszínén, a bretagne-i sziklák mögött, a Loire partján, de még Attila egykori catalaunumi táborában is, ahonnan leszakítottam egy kalászt és betettem a kesztyűtartóba, hadd áramoljon az őserő a hunok szívcsakrájából az autó B oszlopa felé!

  

Kör alakú, földből épült védmű, középen most már csak búzával

A gabonatáblákban – július lévén – porfelhőt gerjesztő traktorok dolgoztak éjjel-nappal, akár lámpafénynél is. Éjjel, ha kisebb településen aludtunk, felriadtunk a munkából hazafelé tartó vagy a szalmabálákat fuvarozó mezőgazdasági munkagépek zajára. Kell az alapanyag a sok bagettbe meg éclairbe, hajrá fiúk!

Egy kis bekötőúton haladva már egyenesen az volt az érzésem, hogy a GPS hibájából a fekete lyukon át egy másik bolygóra keveredtünk. Semmi más nem látszott a horizonton, mint gabona. Ha itt landolna egy Marsról küldött szonda, az alábbi jelentést küldené haza: 

• a bolygó neve: Föld,
• emberi civilizáció: nincs,
• állati szervezet nyoma: nincs, 
• növényi szervezet nyoma: gabona monokultúra,  
• biológiai sokféleség mutatója: 1.

Ahogy gurultunk egyik faluból a másikba és a falu végén megkezdtük az újabb kalászostáblába való belefeledkezést, felötlött bennem, hogy hát miért nem mondta soha egyetlen történelemtanár sem, hogy gyerekek, az Elzász-Lotaringia térségért folytatott évszázados harc nem más, mint harc a lisztért! A mellveregető nacionalista és revizionista érzelmek mögött a telített kamra képe bújik meg! Azt hiszem, ezzel egy csapásra megértettük volna a problémát.

A normandiai tengerpart látványa nagyon meglepett, mert nem láttam még olyat, hogy a víztől néhány méterre már gabona vagy kukorica nőjön, és olyat sem, hogy sirályok tallóznak a tarlón. Ez annyira groteszk képnek tűnt, hogy elfelejtettem a fékre taposni és lefényképezni a jelenetet. Azóta már nem is vagyok biztos benne, hogy ez valóban megtörtént, ahogy telnek a hetek, egyre valószínűtlenebb az egész. Bár a sirályok huncut, mondhatni pofátlan jószágok, és sok mindenre képesek, ezt már néhányszor megtapasztaltam. És ezek szerint nem tartják a glutén-diétát. 

De most már mi is együnk valamit!

 

Ez itt a szokásos kis fougasse, kissé megtörve, a háttérben pedig desszertként a híres reims-i rózsaszínű piskóta, a biscuits roses de Reims. Könnyű, ropogós, a teteje finom cukorral van megszórva. Alig pár száz éve sütik. Pezsgőhöz fogyasztják, illetve abba mártogatják, hiszen Reims már a pezsgős régió, de a vörösborba mártogatás is elfogadott. Állítólag eredetileg világos színű volt, de amikor vaníliát is adtak hozzá, az megpöttyözte, így elfedésnek kevertek bele egy kis színt. A biscuit szó jelentése eredetileg kétszer sült (cuit deux fois).

itt lehet venni a legjobb minőséget: http://www.fossier.fr/fr/12-biscuits-roses

az előző rész tartalmából: arról, hogy ott komoly emberek laknak

Francia morzsák 1.

Ízes útinapló 1. rész – arról, hogy ott komoly emberek laknak.

Francia kert

Amikor azt láttam, hogy a konyhaboltok egy egész kirakatot szentelnek a befőzésnek, akkor tudtam, hogy jó helyen járok. Ebben az országban komoly emberek laknak! Speciális befőzőfazekak, üvegek, címkék, gumigyűrűk, szűrők és tölcsérek – mind a legszebb nyári konyhai foglalatosság szolgálatában. Bár őszintén szólva Franciaországban még nem találkoztam olyan lekvárral, ami nekünk ne lenne túl édes, túlságosan zselés és átlátszó, de hát ízlések és lekvárok ugyebár különbözőek. Az idei utazásra nem mertem saját készítményt vinni, hogy elkerüljem a kínos reggeleket, amikor útitársaim könyörögnek: „naaa, hadd hozzam be az autóból a te lekvárodat! És a paradicsomodat.” Így inkább azt sem vittem.

És amikor azt láttam, hogy a legelhagyatottabb kastélyok kertjében azért legalább a konyhakertet ápolja valaki, sőt volt, hogy egyszerre hárman tüsténkedtek az ágyások körül, hát azt is csak párás szemmel tudtam nézni. A konyhakert él és élni akar!

Normandiai kastély konyha- és gyümölcsös kertje

Autós túránk – melynek során pár ezer kilométert letekertünk északon és nyugaton – úgy működött, hogy amint láttunk egy templomot vagy kastélyt, azonnal megálltunk. Ebből azt gondolhatná a kedves olvasó, hogy folyamatosan álló helyzetben voltunk, és szinte tényleg! Legkedvesebb kastélyom a Bussière-i volt, nem tagadom azért mert ott minden a halakról és a halgazdálkodásról szólt, valamint nagyon szép konyhával és csodás konyhakerttel büszkélkedett. A kert így tagozódott: zöldségek, fűszernövények, gyógynövények, tökfélék, gyümölcsök, bogyós gyümölcsök. Emellett persze megvolt a díszpark tavakkal, sétányokkal, és nem ehető növényekkel.

  

A leírás alapján a konyhakert és a birtok eltartotta a közel 50 fős háztartást, így csak sót és olajat vásároltak máshonnan, az összes többi élelmiszert megtermelték, kihalászták, elejtették, begyűjtötték. (Abban az országban sóból és olajból is komoly választék van, nagy fejtörést okozhatott az intézőnek a megrendelés.) Kis múzeumi boltocskájukban a szokásos giccsek helyett saját terményeiket árulták, valamint hasznos folyadékokat, úgymint Cassist, málnalikőrt, fűszeres ecetet. Komoly hely! És mivel nem tartozik a turisták kedvelt célpontjai közé, a kertészek voltak csak ott, a halak és mi. Mennyország!

Végre vásároltam egy múzeumi boltban!

Csak ez hiányzik a mi konyhakertjeinkből

 

Egy jobb napokat látott üvegház

Pikáns meggybefőtt csak haladóknak!

Egy tavalyi angol nyelvű Goodfoodban, a befőzős néni rovatában találtam a Pickled cherries receptjét. Nagyon jó ötlet az amúgy is finom cseresznyét még érdekesebbé tenni és aztán egyszer csak feltálalni a sertéssült mellé. De én meggyel készítettem el a receptet, mert az a kedvenc gyümölcsöm. A meggy idén nagyon finom és olcsó, bár a termelők és a kereskedők közötti szokásos harc és a túltermelés miatt sok maradt a fákon. Ebben a szezonban legalább 40 kg-ot elhasználtam (lekvár, befőtt, fagyasztott meggy, pite, rétes, mártás, leves, tévé előtti majszolás) formájában, tehát a termelők egy szót sem szólhatnak!

Pikáns meggy

4 kisüvegnyi gyümölcshöz: 

A recepthez nem magoztam ki a meggyet. Az üvegeket alaposan elmostam és csírátlanítottam, majd belerakosgattam a megmosott gyümölcsöt. 2 dl borecetet 2 dl vízzel, 100 g cukorral, 2 teáskanál koriander maggal, 1 teáskanál mustármaggal, 2 babérlevéllel és két szárított chilivel összeforraltam és kicsit redukáltam. Hagytam állni, hogy az ízek jól kijöjjenek. Újraforraltam és leszűrve a meggyekre öntöttem. Celofánnal és csavaros tetővel lezártam az üvegeket és egy napig dunsztoltam. Hűtőben is lehet tartani, ha valaki pár héten belül megeszi.

Az öntetet érdemes megkóstolni, az hogy mennyire legyen csípős vagy édes, egyéni ízlés dolga.

A telefonevők (megtörtént eset alapján)

A busz lassan araszolt felfelé az emelkedőn. Igazi péntek délutáni álmosító meleg volt, az utasok többsége zenét hallgatott, vagy a telefonját nyomkodta. Egyikük sem vette észre, hogy a következő megállóban kinyílt az ajtó és a lépcső előtt ott állt egy meghatározhatatlan életkorú hajléktalan. A hajléktalan ember egy-két kint töltött év után kikerül az időből, hirtelen öregemberré válik. Fakó hajjal, cserzett bőrrel, karomszerűen visszahajló sárgás körömmel cipeli a motyóját, de onnan legalább már nem öregszik tovább. Az viszont, hogy egy hajléktalan ruhájából erős füstölt hús szag áradjon, nem hétköznapi jelenség. Füstölt hús szag, nem az erdei menedékhely tábortüzének vagy a kunyhó vaskályhájának füstszaga, hanem a sóval és páccal átjárt hús szaga, ami határozottan köszön vissza az orrban. 

A férfi sem a megjelenésével, sem a szagával nem keltett feltűnést, senki nem nézett rá, senki nem állt arrébb, hogy ő felszállhasson. Kénytelen volt határozottan meglódulni és áttörni az ajtó közelében ácsorgó telefonnyomkodó fiatal nők sorfalán. Aztán sikerült beljebb jutnia, nagy nehezen kikerült még egy telefonos nőt, piszkos hátizsákját ledobta egy üres ülésre, mellé ült és morgós monológba kezdett: 

A jó édesanyátokat bazmeg, hát nem tudtok arrébb állni bazmeg, bele vagytok bújva a hülye telefonjaitokba bazmeg, nyaljátok-faljátok bazmeg egész nap a hülye telefonjaitokat, nyalogatjátok kívülről, eszitek a gombokat bazmeg, rágjátok a gombokat egész nap bazmeg. 

Megigazította a hátizsákját, ököllel ütött rá egyet hogy biztosan a helyén maradjon majd alaposan megszívta az orrát és a kitisztult légutakon teljes erőből préselte át a végső következtetést: 
Főzni biztosan nem tudtok bazmeg, de a szar telefonokat nyalni-falni azt igen, bazmeg! 

És ekkor, mintha a ruhájából áradó füstölt hús szag hirtelen felerősödött volna.

Konyhai körkép

Kör alakú konyhai eszközök kiállítása

Az Arnolfini "Kör"fesztivál süteményes szekciójának megnyitója. 

Elhangzott: 2015. május 30-án, Szigetszentmiklóson. 

Körlinzer

Kör alakú süteményeket készíteni annyira egyszerű feladat, hogy az ember csak tesz néhány kört a konyhában, éppen hogy csak körbepillant és már kész is. 

Közben elmélázik azon, hogy miért olyan uralkodó forma a kör, a kerek alak a konyhában? Ennek bizonyára hőtechnikai okai vannak, a kör alak segíti az egyenletes energiaátadást, felvételt. A keverés, elkeverés, emulgálás, habverés – mind köröző mozdulatot kíván. Főzés, sütés, párolás – az a jó, ha a hő, vagy a lángnyelvek körbenyalogatják az edényt és ezzel belső hőáramlást indítanak el. A fazekasok állítják, hogy a leveses vagy töltött káposztás agyagfazekakat elég a tűz közelébe állítani és az onnan felvett hő elkezd belül körbeáramlani, nincs szükség keverésre vagy az edény mozgatására. Pedig a pásztorok rendszeresen rázogatják, félkörileg rántanak egyet-egyet a bográcson és a már lepirult slambucot is körbeforgatják a levegőben, a legenda szerint 32-szer.

Csokis mazsolás korong

Nem véletlen, hogy a sütőformák között is a kerek az általános forma és a szögletes a ritka. A torta szóról inkább a kerekség ugrik be mindenkinek, gondoljunk a torta alak vagy tortacikk kifejezésekre. A tortadiagramról is mindenkinek a kör alak jut eszébe. Vagy próbált már valaki excel vizsgán négyzet alakú torta diagrammal előállni?! Vagy vegyük a kekszet (illetve ne vegyük, hanem süssük): Pilóta, Oreo, Albert, Győri háztartási – valamennyi klasszikus kör. Holott nem túl gazdaságos, hiszen a szaggatásnál sokkal több a lehulló rész, amit össze kell gyúrni és újra nyújtani, szaggatni, mint amikor szögletes aprósüteményt sütünk. És talán a kereskedők sem örülnek, ha kerek csomagolást kell raktározniuk.

Koncentrikus körmuffinok

Ha jól belegondolunk, nem csak az evés, hanem az ivás is körben történik. A pohár általában kerek alakú, bár elvetemült formatervezők időnként megpróbálkoznak szögletesekkel, de ezek csak múló divatok. A száj alakjához, amely félkör alakú, a pohár félkör íve illik, a tenyerünk a kupa félkör ívét tudja kényelmesen megfogni, a kisbaba a cumisüveget körbefogva, van hogy a női mellett kehelyként tartja. A kocsma királya pedig újabb és újabb köröket fizet szesztestvéreinek. 

De térjünk vissza az evéshez! Az asztalt körbeüljük, akkor is, ha az szögletes; családi-, baráti, szakmai körben egyaránt. A tálak családi ebédeknél a hosszú asztalok mentén körbejárnak, körbeadjuk őket, a háziasszony körbejáratja tekintetét, kinek mit kell még hoznia, szednie, kínálnia. Ha a házigazda érdeklődési köre pont a gasztronómia, akkor főzés előtt körülnéz a szakirodalomban, esetleg főzőszakkörbe jár, éjjel-nappal ebben a fogalomkörben forog, járatja az agyát körbe-körbe. És minden nap körbekérdezi a családot: mit főzzek holnapra? Mindegy - jön a válasz.

Fűszeres kakaós karikák

Aztán amikor vendégeket hív, körbetelefonál, körlevelet küld és körbekérdez hogy kinek milyen ételallergiája van. Kerékpárral elkarikáz a környékbeli boltba, és körbeszalad a piacon is. Otthon aztán körmeszakadtáig süt-főz, körmönfont módszerekkel izgalmas krémeket süteményeket kreál, és ha a körülmények, azaz a környülállás kedvez: felverődik a tejszín, feljön a hab, elkészül a köret, mellyel a főételt köríti. Van, hogy szervezési vagy vis maior okok miatt körmére ég a munka, körülötte körös-körül tragikus konyhai körkép jelenik meg, de semmi baj, lényeg hogy a tálaláskor ebből a vendégkör semmit sem vegyen észre, csak azt érezze, hogy őt körbeudvarolják és anyai táplálói gondoskodással veszik körül. 

Egy a közelmúltban elhunyt esztéta barátnőm alapvetően két részre osztotta a tárgyi világot. Mindenről, ami nem kör vagy gömb alakú, áhítatosan kijelentette: "ez egy fallikus szimbólum", majd a szemeit sokatmondóan (vagy sokat látottan?) körbeforgatta és sikamlósan felnevetett. Most, amikor körbehordoztam körülnézésemet a konyhámban, azt láttam, hogy azért elég sok nem kör vagy gömb alakú tárgy is van benne. De ezekről talán majd egy későbbi fesztiváli értekezésben lesz szó, és akkor a konyhai világ teljesen kerek lesz, kiegyenesedik, azaz a kör bezárul. 

Körözöttes kocka

Citromkrémes karikán pihenő almakarika

Arról, hogy a természet kicsit megzavarodott

 

Strapás dolog a napi gondoskodás akkor is, ha minden a szokott kerékvágásban halad: megetetni a madarakat, a mókusokat, a macskákat, a családot, a barátokat, megöntözni a kertet és az elvetett magokat, edzeni a palántákat, kenegetni a megcsonkolt fák sebét, elvégezni az összes tavaszváró kerti munkát. De ha az odafigyelés és a felelősségteljes munkálkodás során mégis az látszik, mintha idén minden megborult volna, akkor is igyekezni kell úgy tenni, mintha ez lenne a normális állapot.

A növények idén előre tudták, hogy nem lesz kirobbanó korai tavasz, így csak lustán hajtogattak kifelé a földből, a magok is csak akkor kezdtek mozgolódni az ültető-korongokban, amikor már éppen ki akartam dobni őket. A turbolya olyan helyen nőtt ki, ahol soha nem jártak elődei, bezzeg a mángold magok még mindig téli álmot alszanak. Rövid nyomozás után kiderült, hogy a madáretetőbe mókusok járnak csemegézni. Egy nap a tányéromból a macska lopott el valamit, miközben azt figyeltem, ahogy a macskatányérból a dolmányos varjú kapja fel a maradék csirkezúzát. A csigák valamiért idén nem isszák a csigasört, megittuk hát mi, bár pont a legolcsóbb vacakot vettem nekik, lehet hogy ez volt a baj. Aztán napokig ordított egy harkály az egyik fán, de olyan szívbemarkolóan, hogy T. kitalálta, bizonyára elveszített párját siratja. Ettől a gondolattól valamennyien ötnapos letargiába estünk, bár én mint optimista hobbiornitológus pedzegettem, hogy talán pont most keres párt, azért kiabál és illeget, hogy termékenyítse már meg valaki, mire letorkolltak a többiek hogy hogy lehetek ilyen profán?! És lám, egy nap a másik ágon megjelent egy jóképű harkálylegény, kis násztánc után eltűntek és azóta csend van. Csak néha hallatszik egy kis diszkrét kopogtatás.

Kiderült, hogy egerek laknak a vízelvezetőben, de amikor észreveszik a macskákat, felnyomják magukat a redőnytokok szivacsos vájataiba, ahol csak a rózsaszín lábacskáikat látom kikandikálni, úgy 170 cm-es magasságban, így szinte hallom is heves szívverésüket, miközben Findusz és Főcica odalent a lábamnál őrjöngnek. Várható, hogy idén ezer rágcsáló lep el bennünket, hiszen a kert tele van fahalmokkal, azaz egérvárakkal. De nem baj, mert erre viszont ugranak majd a baglyok, a nagy kedvenceink. Abból is macskabaglyot tartunk inkább, hogy ne legyen túl nagy a biodiverzitás. 

Az újonnan vásárolt nagynyomású tisztítógéppel lemostuk a teraszt, azóta csak hegesztőszemüveggel lehet odakint közlekedni. Így  viszont az éjszakánként elejtett állatok vére jobban látszik a mészkőburkolaton, azt semmilyen gép nem veszi ki onnan, de hát így jár aki ragadozókkal osztja meg otthonát! Illetve fordítva, ők osztják meg velünk.

Már szinte meg sem lepődünk, de az őszi nagy befogóakció után a vaddisznók visszatértek, pont most hogy éppen cukkiniföldet telepítek a kidőlt fák miatt keletkezett tisztáson. A vaddisznóknak erős szociális kötőerejük van, felbukkanásuk után olyan szeretettel köszöntöttük egymást az önkormányzati vadfelelőssel a telefonban, mintha évszázados rokoni kapcsolat kötne össze bennünket.  (Jó napot kívánok! Hogy tetszenek lenni? / Jó hallani a maga hangját is! / Láttam az e-mailt! Mire taksálja az állatot? Nagy a koca? / Nagy ám! Nem februárban született az biztos! / Úgy gondolja? / Persze! / Lehet hogy az őszi kondából maradtak itt. / Nem hinném, nem ismerősek. Viszont ezek sem félnek tőlünk. Felvenne bennünket a befogókonténeres várólistára?  / Hát sajnos tele van, de persze! Kaphatok egy fotót róluk? / Hogyne, odakészítem az ablakhoz a nagy objektívet! /Igazán kedves.)

Tehát a természet zavaros körforgásba kezdett, de majd csak kisimul ez is.

Mi? Még hogy én ettem meg a madárcsemegét?! 

Húsvéti tavaszimitáció

Húsvétra készítettem ezeket a kis tortácskákat, azért ebben a méretben, hogy kényelmesen be lehessen kapni őket. De hogy ne száradjanak ki túl gyorsan, bőven kenegettem őket alkohollal és sziruppal az egyes fázisokban. Az ünnep előtt egyáltalán nem volt időm, érthetetlen hogy miért kezdtem bele az időigényes díszítésbe, de megérte, mert mindenkinek nagyon tetszett.

A tészta:

20 dkg vajat kikevertem 20 dkg cukorral és egy csipet sóval. Öntöttem bele egy kis narancslikőrt, belereszeltem egy bio narancs héját, beletettem a fél narancs levét, majd egyesével beleeregettem 5 tojás sárgáját és 10 dkg darált mandulát. A fehérjéket külön felvertem és óvatosan a masszához kevertem, majd hozzáadtam 25 dkg réteslisztet, amelyben elkevertem fél zacskó sütőport.  Muffin formákba kanalaztam, de csak annyit, hogy ne púposodjanak ki a sütés után a kapszlikból. 175º-on sütöttem. Még langyosak voltak, amikor megkenegettem őket egy rumos cukorsziruppal (cukor + víz beforralva, kis rummal felöntve).  Kihűlés után ismét megkentem őket.

A díszítés:

Kész fondantot nyújtottam ki és vágtam akkorára, mint amekkora a muffin átmérője volt. Ahhoz, hogy ráragadjon a tésztára, cukorsziruppal kentem meg, ahogy az egyes kis marcipánvirágok és tojások hátulját is. Jó móka volt! 

A decemberi maradékok felhasználása

A decemberi jégkatasztrófa után – amikor fejünkre hullott több mázsa jégbe burkolt fa, illetve dédelgetett fáink átvándoroltak a szomszédba, nem ismerve sem telekhatárt, sem kerítést, aztán úgy kellett darabokra vágva visszahozni őket, és amikor kis híján a CBA-ban hajtottam álomra a fejemet – szóval amint elolvadt a hó és lassan rá lehetett lépni az egykor fűvel fedett terepre, elkezdtük a helyreállítási munkákat. Télen csak a közvetlen veszélyelhárításra volt lehetőségünk, most jött a ronda része, a kerti eltakarító hadművelet. Ez számításaink szerint 3-4 évig fog tartani, ugyanis az egész kertet befedi a rengeteg fahulladék, 10cm-es ágacskától kezdve a derékvastagságú hengerekig. Ezeket össze kell gyűjteni, feldarabolni, osztályozni és elhelyezni valahova. Meg kell előznünk a sarjadási időszakot, mert ha a fű és a gaz benövi a rendezetlen kupacokat, újabb telet kell várnunk. Ha a rendezetteket növi be, azért az mégiscsak más!

Hihetetlen, de több helyen, függőlegesen a földbe fúródott fadarabokat is ki kellett bányászni. Egy ilyen kiemelésénél az éppen az erkélyünkön dohányzó fizikus el is kezdte kiszámolni, hogy vajon milyen erő kellett ahhoz, hogy egy 30 cm hosszú, 4 cm átmérőjű farúd 25 cm mélyen a földbe fúródjon. Eredmény: nagy!

Az élet megy tovább, megkezdődött a magvetés is, először még csak a lakáson belül, kis tőzegkorongokba, és végre bölcsőt kaptak Cserke spéci paradicsommagjai, amelyek igazi tavalyi maradékok, hiszen egy évig hordoztam őket a fotóstáskámban. Most kiderül, bírják-e a magok a fotóstáska klímát? További magokért ellátogattam egy magbörzére, ahonnan dolgom-végezetlenül jöttem el, mert a nyitáskor mindösszesen egy kutya rohangászott a teremben és magoknak nyomát sem láttam. Vagy lehet hogy ő volt a gazdaállat?..

A favágóknak és rőzsegyűjtőknek stílusosan decemberi maradékokból sütöttem egy gyors tortát. Habcsókból, mascarponéból, lemon curdből, kandírozott gyömbérből és ezer évig elálló tejszínből.

Citromtorta decemberi maradékokból

Sütöttem egy vajas piskótalapot, amibe reszeltem egy kis citromhéjat, majd kihűlés után három részbe vágtam. A tejszínt igyekeztem felverni, nem volt könnyű, majd lassúbb fordulatszámon belekevertem egy doboz mascarponét, citromlevet, reszelt bio citromhéjat, lemon curdöt, porcukrot és egy kis összetört habcsókot. A krémet kicsit behűtöttem, majd megkentem vele a lapokat, kívülről is alaposan az egészet. A tetejét citromszeletekkel, durvára tört habcsókkal, apróra vágott gyömbérdarabkákkal díszítettem.

Ez volt a szeretet fája, de ez már csak akkor derül ki róla, amikor ki kellett vágni

Átszállásos hétvége

- Átszállásos közlekedés következik! - mondta a jegyvizsgáló felszólító üzemmódban, mélyen az utas szemébe nézve, úgy ahogy az akcióhős szokta közölni a védelme alatt állókkal, hogy most aztán ez az utolsó lehetőség mindannyiuk számára. Az utas – aki civilben gasztrokalandor és a telefonján pont akkor kezdte el piszkálni a barátait, hogy "este akkor menjünk a Chiantiba" – elcsodálkozott, mert ezt a szókapcsolatot még soha életében nem hallotta, holott nem kevés vágányfolyóméter volt már a lábában, de azonnal érezte, hogy az eddigi közlekedésnek pillanatokon belül végérvényesen vége szakad és valami egészen más következik. Olyasmi, ami nem hétköznapi, amiben még sohasem volt része, nem egy sima téli átszállósdi lesz ez a nagyváros állomásán. És mivel a bejelentés már a Balaton csücskénél történt, az átszállásra alkalmas közlekedési eszközök lehetősége még szélesebb körrel kecsegetett!

Miközben az utasok lesegítették egymást a kifejezetten gólyalábon közlekedők számára kialakított, és egyenesen a tavaszi mélyszántásba vezető keskeny vonatlépcsőn, ez olyan erős kapcsolatot alakított ki közöttük, hogy egyértelmű volt, akik együtt kászálódtak le a vonatról, csakis ugyanabba a buszba szállhatnak. Szikrázóan csillant vissza a fény a Balatonról, a buszt elárasztotta a langymeleg családias hétvégi hangulat, még közelebb hozva egymáshoz az utasokat. A hangszórókból kereskedelmi rádió zaja dünnyögött a szokásos affektáló bemondóval, aki éppen a napsütés és a herpesz vírus összefüggéseiről trillázott. Amint meglódult a busz, egy férfi kipukkantott egy dobozos sört és a felmelegedett utastérben azonnal szétáradt a sör illata. Innen kezdve az utasok gondolatai megállíthatatlanul gördültek az azonos értékrendek átszállás nélküli vágányán.     

- Hogy repül az idő! – jegyezte meg egy férfi valahol hátul – nemrég vágtunk, most meg már jön a bográcsozás!

- Mi tárcsázni szoktunk – reagált a mellette ülő nő – az apósom nagy szakértője az ilyesminek.

A rádióbemondó szép napot kívánt és kérte hogy mindenki vigyázzon magára. (Jóérzésűeknek ilyenkor megugrik a vérnyomása.)

Fél perc csönd után ez a mondatfoszlány erősödött fel a hátsó ajtó irányából:

- ...a feleségem serpenyőben megpirítja, de előtte alaposan kinyomkodja! És ahogy az megpirul, hát az de jó, az de jó, az de jó tud lenni!..

Az utasok érezték, hogy pillanatokon belül a következő „az de jó”-nál is magasabb fokozat következik. És meg is érkezett: - Na és ha még egy sört is lehet inni rá!

- Az ám a jó! - kiáltotta át egy addig hallgatag férfi a nyolcadik sorból.

- Ja bizony - erősítette meg a sörösdobozos férfi, csak úgy maga elé mormolva, de ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy lehelete lendületet vegyen, és erőteljes sörszagfelhővel vonja be a második sorban ülő gasztrokalandor tarkóját.

Pár másodperces kollektív serpenyős fantáziálás  után valamennyien a telefonáló nőre kezdtek fülelni.

- Nézze, ahogy mondtam már, a kuponra nem tartok igényt, de az ingyen élezési lehetőséget kihasználnám.

- Az életlen késnél nincs is veszélyesebb a konyhában - szólt át az első sorban ülő termetes asszony a sofőrnek, aki egyetértően bólogatott.

 - Igen, csak az élezést kérem, a kuponokat nem - mondta egyre ingerültebben a nő - mennyi kést vihetek? 

Ekkora méltánytalanság hallatán már minden főzni tudó utas keze ökölbe szorult. 

- Eh, rohadt kuponosok! - legyintett a sörös ember, aki a mondat után egy hosszan elnyúló öblös légbuborékot is küldött a gasztrokalandor nyakába.

- Ne hívjon többet, ha nem vihetem a késeket! - sziszegte a nő és letette a telefont.

- Vonatközlekedés folytatása következik! - kiáltotta a jegyvizsgáló és a busz bekanyarodott a vasútállomás elé. Az utasok visszasegítették egymást a vonatra a peronnal szintén rosszul ellátott állomáson, és pár perccel később már a jól ismert halsütőbódék tavaszi arcát csodálhatta a sörben pácolt átszállásos közlekedő. 

Aznap este a Chianti étterem pincére arra a kérdésére, hogy ajánlhatja-e vendégeinek magyar sörfőzdék termékeit, vagy inkább bort innának, gondolkodás nélküli választ kapott. Pedig az de jó, az de jó, az de jó!

Boros, sőt bordóis másnap

A nyolc hónapja őrzött Saint Émilion-i bor került a vasárnapi asztalra. Időben kinyitva, hogy szokja a magyar légáramlatokat.  

Az ebéd: sült gyökérzöldségek - vagyis répák, zeller, krumpli, hagyma - durvaszemű sóval, és (nem rozéra!) sült kacsamell volt, a Bordeaux környékén ismert vörösboros sóval megszórva.

A zöldségeket először gőzben megpároltam, majd francia dióolajjal meglocsoltam és úgy tettem a légkeverés+grill fokozat alá. Tálaláskor ez is kapott egy kis vörösboros sót.