Játékűző túrófánk - VKF! XVIII.

Nagy nyomás nehezedett rám a hétvégén, hiszen két pályázatnak is meg kellett felelnem. Az egyik a VKF aktuális túrós fordulója volt. A másik, hogy a nálunk játszó kissrácok beüzentek a konyhába: olyan ebédet főzzek nekik, amiért érdemes felfüggeszteni a játékot!
Tehát valamilyen édesség kell a kölyköknek – fordítottam le az üzenetet.

Horváth Ilona 13. kiadásához fordultam segítségért, az ő túrófánkját onnan ismerem évek óta. A recept most is bevált, komoly konkurenciát jelentett a "játéknak".
Persze azért is, mert megfelelő minőségű (azaz saját) lekvár-körítéssel adtam asztalra.


Túrófánk

Fél kg. tehéntúrót áttörünk burgonyanyomón, hozzáadjuk 3 tojás sárgáját, 5 dkg lisztet és 5 dkg zsemlemorzsát. A fehérjéket kevés sóval felverjük és a túrós masszához adjuk. Vizes kézzel hengereket formázunk belőle, és zsemlemorzsában megforgatjuk. Bő olajban kisütjük, óvatosan, hogy egyenletes süljön.

Campania messze van

Néha hagyom magam eltéríteni a mostanság divatos olasz konyha irányába, és az utánozhatatlan magyar paradicsomokat összeházasítom a magyar módon utánozott mozzarellával.

Pedig van ám néhány személyes bivalyismerősöm, de ők a nyári melegben a Hortobágy folyóban hűsölnek, ki sem dugják az orrukat belőle. Helyesbítek: néha csak az orrukat dugják ki belőle. Valamilyen ősi családi vita miatt nem tartják a kapcsolatot campaniai rokonaikkal, így akárhogyan is győzködöm őket, a mozzarrella-gyártásról hallani sem akarnak.
Mindig azt mondják, maradjak csak a magyar paradicsomsalátánál, ami állítólag olyannyira jól esik az embernek, főleg ha másnapos és egy kicsit már összeesett. Mármint a saláta.

Paradicsomsaláta

A finom, érett paradicsomokat cikkekre vágom és beleteszem a hagyományos ecetes, sós, cukros lébe. Vékonyra szeletelt lilahagymát, és apróra vágott petrezselymet is szórok bele. Kevéske olajjal meglocsolom, még jobb ha az olaj tökmagból van. Olajjal a fotón is jobban mutat a salátalé.
A nagykönyvek szerint meg kellene hámozni a paradicsomot, de az öregek mindig mindenre azt mondják, hogy a héjában van a vitamin…

A nem campaniai kompánia törzshelye

Egy ismerős

„Sziget” kerthelyiség

Verne Gyulától (született Jules Verne) tudja mindenki, hogy mi a teendő hajótörés és lakatlan szigetre kerülés esetén.

1., ha a hullámzás végre kitesz minket a homokos partra, kászálódjunk fel, köhögjük fel a lenyelt sós vizet és nézzünk körül
2., vizsgáljuk meg társainkat, találunk-e túlélőt közöttük? Ha nem, rejtélyesen zárjuk le a fejezet utolsó bekezdését, filmváltozat esetén reménytelenül nézzünk a kamerába. (az ilyenkor erkölcsileg elfogadható hullarablást hagyhatjuk másnapra is).
3., haladéktalanul keressünk édesvizet! A forrást valószínűleg korábban partra vetett sorstársaink csontvázai és koponyái szegélyezik majd, de ettől még a hűs víz ugyan olyan jól fog esni.
4., próbáljuk megállapítani, hogy ahova vetődtünk, az vajon sziget vagy kontinens? Ha az utóbbi, akkor induljunk el a legközelebbi város felé, lehetőleg pontosan szemben a felénk igyekvő mentőcsapatokkal. Ha sziget, akkor nagyon nagy baj van! Ez minimum tíz további, szenvedésekkel teletűzdelt fejezetet jelent a kalandregényben.
5. ha ki van írva a fejünk fölé, hogy „Sziget fesztivál”, akkor persze nincs baj, mert biztosak lehetünk abban, hogy még legalább 59.999 szigetlakó lapul valahol a bokrok mögött és tutira jól fogjuk érezni magunkat egy héten át, leszámítva persze az étkezéseket.

Étellel, itallal partra vetődni nem lehet, az életben maradást a Sziget terményeiből kell megoldani: ezek főleg ilyen-olyan szendvicsek, gyrosok, hamburgerek, továbbá lacikonyhák rágós sült húsokkal és gyanús csirkemellekkel, továbbá megtalálható ott egy nemzetközi konyhákat csúfoló étteremsor is. Az idén mintha több gyümölcs termett volna a Szigeten, méregdrágán persze.

Jómagam többnapi tikkadás után belemerültem egy óriásbográcsos társaság körmös pacaljába, amit azok is megehettek, akik nem szeretik a pacalt, mert az nem nagyon volt benne. De valahogy tényleg ez esett a legjobban a hét során.
Hazaérve kidobtam az összes magyaros szakácskönyvemet, mert kiderült számomra, hogy nem kell annyit szórakozni egy pörkölt elkészítésével, csak bele kell szórni a bográcsba a felkockázott húst, slaggal rá a vizet, műanyag zsákból ráönteni a julienre vágott hagymát, vödörből merőkanállal rámerni az ipari fokhagymakrémet (a marhapörköltbe is!), lapáttal a fűszereket és aztán csak aláadni a gázkakaót. Jó erősen, hogy fröcsögjön szét a füvön. Mindezt fél Európa szeme láttára, nem szolidan a sátor mögött, hanem elől, a sorban állásnál. Remélem, hogy külföldi gasztronómiai szakíró nem volt a nézők között, vagy ha mégis, annyira részeg volt, hogy nem emlékszik semmire.

A lángos itt végre elindulhatott volna a világhírnév felé, mert több etetőhely is próbálkozott vele, de az az öt ember, akikkel beszéltem, felidézték a balatoni írásomat anélkül, hogy olvasták volna: híg tejfölcseppek a combon, hártyás szalvéta, sületlen, elkapkodott lángosok, egynapos gyomorfájás a sok olaj miatt. Azért új élmény is ért: valaki a szemem láttára félbehajtotta a lángosát - megmentendő a maradék tejfölt - és láss csodát a tészta a hajtás mentén lemezesen töredezni kezdett! Elkértem tőle, hogy hazahozhassam a mikroszkópom alá, de nem adta. A Szigeten farkastörvények uralkodnak, a tudomány maradjon csak a fenekén, a kontinensen!

Globalizáció-ellenesek és tudatos vásárlók most ne figyeljenek ide, de engem mindig meghat, hogy a műanyaggal etető multik, akiket egyébként egész évben próbálok elkerülni, itt olyan megejtően jópofán és szellemesen kínálgatják termékeiket, hogy le a kalappal előttük. Látszik, hogy megmozgatták az összes kreatívot a cégnél, hogy kiötöljenek valamit a cucc eladására. A standok, az akciók, a nyereményjátékok, a játszóterek, az arculat mind sok-sok munkát és odafigyelést tükröz. Ennyi jót egyszer egy évben róluk is leírhatok.

Sokéves tapasztalattal a hátam mögött most már belátom, egy útja van annak, hogy a Szigeten finom ételhez jussak: világsztárrá kell válnom. Ha majd fellépek a Nagyszínpadon, a backstage-ben végre vidáman falatozhatok, beéneklés helyett kanalazom majd az ököruszály levest, és amíg megénekeltetem a közönséget, titokban kiemelek egy szelet bélszíncarpacciot a fellépő-ruhám zsebéből és gyorsan bekapom!
Egy dolog tart csak vissza, attól félek, nem elég kalóriadús ott a koszt, mert Iggy Popról tavaly (is) kis híján lecsúszott a gatya.

(étlap: Gourmet-k a homokban.- nol.hu, ld. itt)

Kis balatoni lángos-teszt

Lehetne kis-balatoni is, de oda majd csak ősszel megyek. Remélem, találok ott egy Matula bácsit, aki ért a lángoshoz is.

Addig is - nem elplagizálva Fűszeres Eszter lángos-tesztjét – ezúton olvasóim vállára borulva sírom ki magam, amiért az elmúlt két évben egy darab normális lángost sem ettem az északi parton, Almáditól Keszthelyig bezárólag. Összegyűjtöttem a hibákat, íme:

1. Ettem olyat, aminek a tésztájába egy kristálynyi sót sem tettek. Talán azért, mert tudták, hogy a só nehezíti a kelés folyamatát, hiszen az élesztő a cukrot szereti, vagy azért, mert azt gondolták, majd a tetejére mindenki annyit szór, amennyit akar. Vagy csak puszta figyelmetlenségből? Mindegy, az eredmény: vacak, íztelen lángos.

2. Láttam olyat, hogy miután a sütő kislány kiszaggatta a tésztát, elkezdte csapkodni. Valósággal beledöngölte a gyúródeszkába, a liszt már-már belediffundált a fába. Onnan aztán alig lehetett felkaparni. Szegény lángos félholtan került az olajba, láttam ahogy kétségbeesetten levegő után kapkod, de hiába, sehol sem akadt már egy szemernyi légbuborék sem. Lapos és szíjas lett. Ropinak viszont egészen jó volt! Ha én lennék a turisztikai miniszter, azonnal benyújtanám az országgyűlésnek a „Lángostészta kínzását tiltó” törvényjavaslatot.

3. Éreztem olyat, hogy a tejföl annyira fel volt hígítva, hogy csöpögött a könyökünkön. Aki ezek után még merészelt 1 db. átlátszó lapocskánál több szalvétát kérni, az halál fia lett.

4. Hallottam olyat, hogy van, aki még sajtot rendel a lángosára! Ez hallatlan bátorságra és naivitásra vall! Hiszen a sajtnak látszó tárgy néha olyan, mintha krémsajtot nyomtak volna át krumplinyomón, összekeverve egy kis sűrítő anyaggal. Állítólag növényi sajt is létezik a lángososoknál, de remélem, hogy ez csak a rémhír.

5. Láttam olyat, hogy amikor még nem volt vendég és ráértek, kisütötték, lecsöpögtették a lángost, aztán amikor jött a vevő, bedobták a mikróba a dermedt tésztát…

6. Azt meg bár ne is hallottam volna, amikor két évvel ezelőtt azt mondta nekem az egyik lángosos, hogy ha kérek fokhagymás vízpöttyöt is a lángosomra, az plusz 50 Ft lesz!

Ezek után nem csodálkozom azon, hogy annyi cseh, svéd, angol, olasz, lengyel, és ír turistát láttam Horvátországban. Északi szomszédainknak eszében sincs, hogy az Adriára jövet-menet néhány éjszakát eltöltsenek a Balatonnál. Nem hívogatja őket a lágy, könnyű, kelt tészta fokhagymával körbeölelt illata és a becsületes vendéglátás.

Lángos

Én úgy készítem, hogy kb. 40 dkg liszt + 2 db. főtt áttört burgonya + kevés só + 3 dkg. megfuttatott élesztő + egy ek. olaj + annyi folyadék, amennyit kíván.
És a kelesztés után úgy bánok vele, mint egy drága porcelánnal!!!!!

Ádám almái és az én almás pitéim

Végre valahára sikerült megnéznem az „Ádám almái” című dán filmet. A film a hitről, a jó és a gonosz harcáról (vagyis az önmagunk elleni küzdelemről) szól - mindez egy almás pite sorsába ágyazva. Van a filmben minden, ami a szívszorító szórakozáshoz kell: sorsüldözött pap, terhes alkoholista, esendő bőrfejű, döglött macska, félnótás benzinkútrabló, őrült orvos, kukacos alma stb.

A vetítésről éjjel értem haza, így csak másnap eshettem neki a saját pitém megvalósításának. Finom nyári almából - amit egyébként úgy tudom Éva almának is hívnak - mostanában jól állunk, így ez nem volt gond, nem úgy mint szegény Ádámnak.
A pite jó hidegen is, a filmet pedig melegen ajánlom azoknak, akik a filmművészetben is bírják a kanyarokat meg a sebességet.

Ez itt a film honlapja, amely nem mellesleg közöl egy almáspite-receptet is!)

Almás pite
Ezt azért érdemes elolvasni, mert én nem a reszelős almafeldolgozást alkalmazom, hanem:

Kb. 1 kg almát megpucolok és 3 mm-es szeletekre vágom. Beleteszem egy lábosba, kevéske vizet löttyintek alá, megszórom fahéjjal és ha kell cukorral. Néha citromlével is, de csak ha elégedetlen vagyok az alma zamatával. És MEGPÁROLOM! Igen, nem reszelem, facsargatom stb. Ha már nem nyers de még nem is főtt szét, gyorsan leveszem a tűzről és egy szűrőn lecsöpögtetem.

(Ez a párolós módszer azért jó, mert ha vastagon tesszük bele az almatölteléket, nagyon szépen mutat a felszeleteléskor és nem olyan száraz a gyümölcs, mint amikor reszeljük és kinyomkodjuk a levét.)

A tészta: 40 dkg liszt 20 dkg vajjal, csipet sóval, fél zacskó sütőporral és annyi tejföllel amennyit kíván (ha a tejföl nem megbízható inkább hideg vízzel) összegyúrva. A tészta nagyobbik felét kinyújtom és a kivajazott tepsibe fektetem, megszurkálom villával, majd belesimítok egy-két marék zsemlemorzsát, arra pedig az almás töltéket. Még itt is megszórom fahéjjal, és esetleg darált dióval. A maradék tészta megy a tetejére, azt is megszurkálom és lefestegetem felvert tojással. Lassú tűzön sütöm.

Diós pite bakter módra

Mostanában valóságos díjeső hullott rám: Kreatív és Yumyum. Napmátkától és Cserkétől. Egy díj, az lehet hogy csak véletlen, na de kettő? Abban már lehet valami! Úgy érzem, mintha hájjal kenegetnének – még jó hogy nem vagyok vegetáriánus. De ha objektívan nézem a trófeákat és a blogot, mégiscsak rá kellene már szolgálni! Sütni vagy főzni.

Íme ez a diós szelet, aminek nem tudom a hivatalos nevét, pedig békebeli sütemény. Így örököltem. Számomra ez igazi nyári süti. Nyáron döbbenek rá, hogy milyen sok dió van még itt-ott zsákokban, és vadul nekiállok fejbe koppintani őket. Amit nem használok fel a közeljövőben, bezacskózva a fagyasztóba fektetem, nehogy avasodni kezdjen.

Nyári azért is, mert jól bírja a meleget, a szállítást, hordozást. Kényelmes viselet buliban, strandon, kerti partin, tízórais dobozban vagy csak lazán otthon. A képen szereplőket Miskolcra vonatoztattam egy dobozkában, két rétegben egymásra rakosgatva. Kibírták a mozgólépcsős lökdösődést, és azt, amikor a vonaton beléjük rúgott egy útitárs, később szintén ő borította fel a hátizsákomat a kalaptartóban. Nem számít, a célcsoport nagy örömmel ette így is, lehet, hogy a megpróbáltatások még hozzá is adtak az ízéhez.

Én is kibírtam, hogy az említett útitárs beszámolóját hallgassam, és próbáljam megérteni őt, jeltolmács nélkül. Fogainak száma ugyanis egyenes arányban állt udvariassági szintjével. Amíg csak beszélt, elvoltunk, helyette is megszűrtem a szavakat, s közben nem mélyedtem vissza a kezemben levő könyvbe, nehogy megsértsem. Aztán eljött a perc, amikor kérdezett valamit. Előrehajolva, kezét a térdére támasztva várta a választ. Rémületemben elő akartam kapni a dobozt, hogy megkínáljam, mert amíg az omlós tésztát majszolja (fog nem kell hozzá), időt nyerek. De aztán úrrá lett rajtam az önzőség, és inkább szintén előrehajolva, bólogatva azt válaszoltam, hogy „hát, igen!”
Bejött! Elégedetten hátradőlt!
Azért van egy kis lelkiismeret furdalásom. Mi van, ha azt kérdezte Hatvannál, hogy „ugye ez már Miskolc?”


Diós pite
(két linzertészta réteg között van egy diós, kakaós tojáshab réteg)

32 dkg lisztet (jó, nem? Végre nem kerek a világ!) 15 dkg vajjal elmorzsolok (zsírral az igazi), teszek bele egy sütőport, csipet sót, 1 tojást és kevés tejet vagy hideg vizet hogy összeálljon. Ekkor már bekapcsolom a sütőt, középmelegre. Amíg a közepét kikeverem, a tészta pihen.

Töltelék: 4 tojás sárgáját összekeverek 16 dkg porcukorral (ez rímel a 32-re!), 2-3 teáskanál kakaóporral, 1 vaníliás cukorral, fél citrom reszelt héjával, kevés rummal. A fehérjéket felverem és lazán összekeverem az előbbi masszával. Végül 20 dkg darált diót teszek bele.

A tésztát két részre osztom, az egyik egy kicsit nagyobb legyen, ez kerül alulra. Kinyújtom a két lapot, 25x40-es kivajazott tepsibe fektetem, úgy, hogy az oldalait is befedje a tészta, kb 2 cm magasan. Kicsit megszurkálom. Beleöntöm a masszát, majd a kisebbik lappal lefedem. Itt nem lehet hibázni, elsőre el kell találni, hogy hova teszem, a masszán nem húzogatható már a tészta. Ekkor is megszurkálom és betolom a sütőbe. Lassú tűznél sütöm.

Begolyóztam

Csak messziről követtem a bloggerek között terjedő golyós játékot, amit nemrég Beckzsu gurított hozzám. Ha jól értem, asszociálni kell az abc betűire. Tuti hogy pszichiáterek ülnek a képcső végén, és ceruzájukat rágva jegyzetelik, hogy melyikünknek miről mit jut eszébe. Aztán majd jön az e-mail, hogy akarunk-e beszélni róla?

Nekem tényleg van egy ezoterikus üveggolyóm, méghozzá a konyhában! Egy barátomtól kaptam. Azt mondta, el kell helyezni a lakásban, leginkább lelógatni valahonnan, úgy hogy a fény keresztül hatoljon rajta. Aztán amint felkel a Nap, a helyiség megfengshuizálódik, a yin és yang egyensúlyba kerül, a karma kitágítja a csakrát, és az aszcendens a hetedik házban lesz a mandalával – ha jól emlékszem.

Praktikus okok miatt én a konyhaablakba lógattam fel, azért hogy megjósolhassam, vajon a kávézacc kijön-e egy mozdulattal a szűrőből? És azért, hogy a hús gyorsabban puhuljon, a mártás találja meg a harmóniát a sherryvel, a zsírszag repítsen minket őseink korábban leélt életeibe, és főleg hogy a macskák ne érjék el.

Fogalmam sincs, kinek adhatnám tovább a cyber golyót, kinél nem járt még? Kérem, aki szeretné megkapni, szóljon. De már most mondom, hogy amelyik jelentkező nem gurítja tovább, azt szörnyű szerencsétlenség fogja érni: az ötödik napon megfázik a kovászos uborkája, két hét múlva megbuggyan a dinnyéje, és még karácsony előtt kikopik a robotgépének főtengelye!!!!!

Most akkor begurítom a karmatikus kamrámba:

a - atyaúristan, tegnap szedtem félzsák zöldbabot, ki fogja ezt feldolgozni?!
á - áááá, kibírja az holnapig is
b - bulgur, mert rábeszélt a török fűszeres
c - cicakaják, ronda de állítólag finom
cs - csokipasztillák, valahogy mindig hamar elkopnak
d - dara, sima és kukorica
dz - ? ilyet fogok keresni a piacon legközelebb
dzs - lekvár, az idén kicsit sűrűre sikerült
e - E133,E225, E621, tele van velük a kamra
é - a spájz ÉN vagyok!
f - fonnyadt krumpli
g - garam masala, lassan kidobom, így bontatlanul
gy - gyöngycukor díszek, várják a karácsonyt
h - hogy rendet kéne tenni?…
i - ilyen sok felesleges cuccom lenne?
í - így persze könnyű: pacalkonzerv!
j - jó kis házi ez meg az
k - savanyúkáposzta
l - lisztmoly
ly - lyukas zacskók, okozóit ld. az "l" betűnél
m - meggymagozó, évente egyszer használom
n - nagykocka tészta. Pedig négyzet inkább.
ny - csokinyulak, le kéne már vágni őket!
o - olajos halak
ó - ó! ebből még van?
ö - ö, ö, hova is tettem, múltkor még itt volt…
ő - ő az! Mennyit kerestem nemrég!
p - pókok, én nem haragszom rájuk, falatozzanak csak nyugodtan!
q - kunsági paprikakrém
r - rum, a titkos készletből. Osztrák inlander.
s - sprotni
sz - lisztszita
t - tortaformák
ty - tyúkhúsleves kocka. Szégyen. Nem tudom, hogyan kerülhetett hozzám..
u - borka
ú - új püspökkenyérforma az Őrségből. De minek? Mert szép.
ü - ügyes kis ritkán használt konyhai eszközök
ű - űrt látni egy kamrában, sokkal rosszabb lenne, mint ez a rendetlenséget
v - kidney bab konzerv
w - a WHO biztos, hogy mindent támogat, amit én itt tartok?
x - kuszkusz
y - az abc egy haszontalan kezdőbetűje
z - zárjegyek. Jogkövető állampolgár vagyok!
zs - Zs. kedvenc eperlekvárja. Majd karácsonyra kap néhány üveggel.

All That Herbie!

Tegnap este találkoztam Herbie Hancockkal. Na jó, volt köztünk néhány széksor, de azt az idő majd szépen elkoptatja.

Mindez az 5. Veszprémi Ünnepi Játékokon történt, ami szerintem az ország egyik legszínvonalasabb fesztiválja. Hogy csak ezt a műfajt említsem, korábban volt hogy Wayne Shorter, Joe Zawinul vagy Bobby McFerrin bújtak elő István és Gizella köpönyegéből.

Miért is írok erről egy gasztroblogban? Mert Hancock első mondatában megemlítette a „good hungarian food”-okat, amelyeket a koncert végére sikerült megemésztenie. Ez nekem annyira tetszett, hogy hallatlanban megadtam a produkcióra az ötből a tíz pontot, és a továbbiakban könnyedén elengedtem fülem mellett a zenész és hangmérnök barátaim esetleges kritikus megjegyzéseit. Tanulság: legközelebb szakács barátokat viszek magammal, esetleg gasztrobloggereket.

Fontos kérdés még, hogy vajon hol ehetett a Mester? Bizonyos jelekből arra tippelek, hogy az Olíva étteremben, majd megnézem valamikor, hogy ott van-e a falon a fotója. Ha mégsem, akkor sajnálhatja.

Dalmátnak lenni jó!

Dalmátnak lenni jó, leszámítva azt a tényt, hogy geopolitikai szempontból az ember egész életében egy lőporos hordón ül. Él. No de annak a hordónak az alsó dongáit ugyebár az Adria nyaldossa, körülötte pedig vidám dalmata kutyák csaholnak.
Azt hiszem ez a képzavar tökéletesre sikeredett…

Dalmátnak lenni jó, mert az ember fazekában egészséges arányban keverednek a szláv, az olasz és a görög gének, valamint mindazoké a népeké is, akiknek kereskedelmi érdekeltségei valaha itt keresztezték egymást.

Dalmátnak lenni jó, mert az ember - dacára a sok turistának és a világörökségnek - nyugodtan tarthatja a szutykos grillsütőjét az ajtaja előtt, amire munka után csak rá kell dobni valami gyenge halat, némi sütnivaló paprikával.

Ha én dalmát lennék, minden nap leslattyognék a helyi halpiacra, fanyalogva mustrálnám a kínálatot, és azt mondanám, hogy „Toni kérem, maga szerint ez friss?! Nekem ne mondja, nem most jöttem a dagállyal!” Aztán mégis vennék néhány csillogó szemű és pikkelyű halat, hiszen „ó istenem mindjárt dél lesz!” De a ribarnicaról hazafelé megpihennék a pečenjarnicánál is, bekapnék ott öt guriga csevapcsicsát, valamilyen jóféle hazai sörrel. És amikor látnám, hogy házi kenyértésztából sült lapos cipóba teszik a finoman fűszerezett hamburgert, mindjárt másként gondolnék korunk átkára, a gyorsételre. Majd elnézegetném a parton, ahogy a nagy hullámok újra és újra kilakoltatják kőlakásaikból az apró rákocskákat, akik ijedten iszkolnak vissza amint lehet. Én is kapnék egy fröccsöt a következő körben, így csuromvizesen mennék haza. Addigra már tényleg dél lenne.

Ha dalmát lennék, én is kőházban laknék, zöldre festeném a zsalugátert, a tetőt hasított mészkőpalával fedném be, a sikátor fölé feszíteném szárító-kötelemet, amit csigával húznék át magamhoz, miután megszáradt és jódos tengerillatú lett a lepedőm. A sikátoromban lakókkal jó viszonyban lennék, áthallatszana hozzám minden örömük és bánatuk, és mindig érezném, hogy mit főztek.

Zsebkendőnyi teraszkertemben padlizsánt és levendulát nevelgetnék, az erős napsütés ellen kiwifából vonnám a kordont a fejem fölé, és amikor délutánonként a hűtött maraschino likőrömet szopogatnám a teraszon, alulról mustrálnám a gyümölcsök érettségét. A bejárat mellett zöldcitrom-fa és fügebokor terpeszkedne.

Ha én dalmát lennék, nekem is lenne egy szupertitkos ajvár-receptem, amit a nagymamitól örökölnék, ő meg az ő nagymamijától, az meg a sajátjától, az meg talán magától Marco Polo dédanyjától, aki Korčulán minden nap a kis Marco kezébe nyomott egy ajváros kenyeret és utána kiáltott: „Aztán ne csavarogj el túl messzire, galambom!”

Ha én dalmát lennék, magam készíteném a rétestésztát, összehaverkodnék valamelyik pásztorral, aki rendszeresen ellátna friss túróval, és a tőle kapott zsíros, sós, erőteljes túrót tenném a tésztalapok közé. Néha rakottan, néha pálmalevél-alakra hajtogatva.

Ha én dalmát lennék, én sem tennék annyi felesleges magánhangzót a vargányába, anélkül is ugyanolyan finom!

Ha én dalmát lennék, kipróbálnám az alábbi receptet, amit a minap találtam ki úszás közben: vennék egy sirályt. E madár sok halat eszik, tehát finom lehet a húsa. A mellét elraknám karácsonyra, a combját bepácolnám fokhagymás olívaolajban. Egy nap múlva rádobnám a rostra, közben makrélából párolással félpuha halhúst nyernék, azt összetörném és főtt krumplival, fűszerekkel, egy sirálytojással halgombócokat készítenék belőle. Amíg sül a comb, kisütném a halgombócokat olajban és mindehhez frissen megroggyasztott fokhagymás mángoldot adnék. A mellet ünnepnapon tintahalas tintamártással tálalnám. Bizonyos, hogy evés közben vendégeim felkiáltanának: Hm, sirály ez a kaja!

Egyébként lehet, hogy valamikor réges régen dalmát voltam, ezt érzem, valahányszor megpillantjuk egymást a tengerrel.

Vasárnapi ebéd, paradicsomos tészta-alapon


Dalmát plafon


Dalmát kerti plafon


Ha én dalmát lennék, hagynám a fenébe a baracklekvárt!


rendezte: Szergej Paradzsanov


Halpiacocska


A stílus maga a hentes!


Friss alapanyag


Sirály a forró műanyagtetőn


Ha én dalmát macska lennék, balkáni gerlét nem ennék!

Ulrik népe, hej!

Becsületes magyar ember be nem teszi a lábát Cillei Ulrik birodalmába, azok után, hogy nemrég oly rút viszály dúlt közte és a Hunyadiak között, amelyre nem lehetünk túl büszkék.

De a kíváncsiság még Ulriknál is nagyobb úr, bizony, bizony mi mégis betettük lábunkat a szlovéniai Celje városába.

Az egyébként nagyon szép kis településen nem túl barátságos kép fogadott minket: a lakosság gyakorlatilag teljesen felszívódott. Sehol senki vasárnap délben. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, a kapukon nem jelzett semmit a helyi ÁNTSZ, tudtunkkal a kolera sem járt erre mostanában.

Hobbiszakácsnak kifejlett szociológiai érzéke van, jól tudja, hogy minden út a piacra vezet. De a piac láthatólag már bezárt, üres zöldséges ládák hervadoztak egy tanácstalan macska mellett, aki persze csak macskául értett. A közelben furcsa, zárt homlokzatú épületre lettem figyelmes és ösztöneim arra vezéreltek, hogy benyissak oda. Tudtam, nem lehet baj, a rendőr is ember, tehát ő sincs sehol, de nincs is aki kiáltson érte. Bekukkantottam, és mit láttam? A város teljes lakossága nézett csodálkozva vissza rám. 6-8 fős asztaloknál ültek, előttük régimódi levesestálban húsleves gőzölgött.

A pincér az egyetlen szabad asztalhoz vezetett bennünket, közben megnyugtatott hogy nem zártkörű a rendezvény, bizony ez egy étterem. Azonnal megkaptuk a levesünket, anélkül hogy kértük volna. (Aha! Egy monarchiából valók vagyunk!)

Aztán jött az étlap: A és B menü.
A: húsleves, rántott szelet, sült krumpli / rizs
B. húsleves, sült csirke, sült krumpli / rizs
Desszert:
A: csokitorta
B: meggyes pite

Mindig is az volt a véleményem, hogy szükségtelen a túlkínálat az étlapokon, mert akkor nehéz választani. Itt egy perc alatt rendeltünk!

A gazdag húslevesben minden volt, amit egy Hunyadi-párti elvárhat: főtt hús, tészta, friss zöldségek. Akárcsak otthon, a levesestálból azt és annyit szedtünk, amennyi jól esett. A „másodikra" sem lehetett panasz, a panír annyira ízletes volt, hogy felmerült bennem a gyanú, ezek itt saját sütésű vajaskifliket szárogatnak és darálnak valahol a katakombákban?! Evés közben a helyiek barátságosan biccentgettek felénk és V. Lászlóra emeltük poharunkat.

Elégedetten hátradőlve vártuk a desszertet, bár ezek után ki bír még bármit is enni? Csakhogy a pincér letett elénk egy akkora meggyes pitét, hogy az minden irányban lelógott a nagy éttermi lapostányérról. Már éppen szólásra emelkedtem, hogy jelezzem, bizonyára összetévesztettek bennünket egy buszos turistacsoporttal, mi csak egy adagot kértünk mindkét édességből, de akkor már jött is a 180º-os szöget bezáró csokitorta, és rádöbbentem: ez maga a Dolce Vita! Nem véletlen, hogy a taljánok itt laknak a szomszédban.

A meggyesről annyit, hogy ilyen finom, és meggyel ennyire gazdagon megrakott süteményt még soha nem ettem éttermi körülmények között! Be is csomagoltattuk a „maradékot” és itthon még négy napig szeletelgettünk belőle.

Ebéd után ismét végigvonszoltuk magunkat a városon, közben hallottuk, hogy a várban meg lehet csodálni Ulrik szétszabdalt koponyáját (magyarok cselekedetei), de ezt az élményt inkább meghagytuk a katasztrófa-turistáknak. Pacifisták lévén, arról értekeztünk, hogy a korabeli diplomatáknak csak meg kellett volna ajándékozniuk a Cilleieket vagy 12 szekérnyi meggyes bélessel, azonnal kitört volna a világbéke, a két család már az első felvonás elején egymás nyakába borult volna, a Cselszövő pedig makulátlan koponyájával még ma is élne, ha meg nem halt volna, és akkor az én meggyes pitém is tovább tartott volna…

Meggyes pite

Hagyományos linzertésztát készítek, de teszek bele egy félzacskó sütőport is. A tésztát hűtőben pihentetem.

Töltelék: 4 dkg vajat habosra keverek 25 dkg cukorral, beleteszem négy tojás sárgáját. A fehérjéket külön habbá verem egy csipet sóval és lazán összekeverem a vajas krémmel. Végül kb. 80 dkg kimagozott, lecsöpögtetett meggyet keverek bele. (Celjeiek 1 kg.-nál ne adják alább!)
A tésztát két részre vágom, és kinyújtom. Az egyik cipó kicsit nagyobb legyen, az kerül a kivajazott tepsi aljába, úgy hogy az edény oldalát is befedje. Érdemes kicsit elősütni ezt az alsó lapot, de csak annyira, hogy ne legyen még színe. (sütőpapír + sütőbab módszer!)
Ebbe a tésztaalapba szórok egy kis zsemlemorzsát, darált diót, elsimítom, majd a meggyes keveréket öntöm bele. A maradék lappal befedem, és villával megszurkálom.
Lassú tűzön sütöm, és csak akkor kezdem szeletelni, ha már kihűlt.

Hal a lecsón

Ha magyaros halétellel akarom elkápráztatni a vendégsereget és magamat, „Dorozsmai molnárpontyot” készítek. Ebben az ételben minden benne van, ami jellemző ránk: lecsós alap, tejföl, szalonna, csuszatészta és a jóöreg ponty, ami a legnépszerűbb édesvízi hal Magyarországon.

A felségsértést nem merem megkockáztatni, szerintem is a halászlé a király, őt soha, senki és semmi nem taszíthatja le trónról. Éljen, éljen, éljen! De az alattvalók is hordoznak előnyös tulajdonságokat, a dorozsmaiból pl. sok minden előre elkészíthető, kellemes nyári hangulatot és illatot áraszt, továbbá a tálalása nagyon látványos. Egyszóval biztos siker!


Dorozsmai molnárponty

4 nagyobb, vagy hat kisebb pontyszeletet besózok és félreteszem.
Szalonnakockákat pirítok egy nagy mély serpenyőben vagy lábosban, rádobok 2-3 fej vöröshagymát, amit csak lazán hosszúkásra vágok. Majd mintha lecsót készítenék négy főre: mehet utána a paprika, paradicsom. A nagykönyvek szerint gomba is kell bele, de én ezt gyakran kihagyom, mert valahogy nem hiányzik. A só mellett kevés pirospaprika is jár hozzá, de csak hogy színe legyen. Ez aztán összerotyog majdnem készre és miután lezártam, két dl. tejfölt keverek el benne.
Ezután párhuzamosan két dolgot futtatok: vizet forralok, hogy kifőzzem a kb. 300 dkg csuszatésztát és olajat hevítek, hogy a csupán csak zsemlemorzsába paskolt halszeleteket kisüssem. Ha minden elkészült, a lecsós alapot összekeverem a tésztával és egy nagyobb tűzálló tálba terítem. A halacskákat ráfektetem, lehet kicsit mélyebbre is ásni őket, vagy a halak tetejét bevonni egy kis lecsóval, esetleg tejföllel, ez gusztus kérdése, én hagyom a tetején, hogy ropogós maradjon. Forró sütőbe tolom és kb. 20 percig pirongatom.

középen ott sunyít a főbűnös: a szalonnakocka!

Nekroklón

Szomorú szívvel tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették a szilveszteri koktélparadicsomokat, hogy 2008. Szent Iván éjjelén szűk családi körben örök nyugalomra helyeztük őket. (Na nem mintha meghaltak volna, csak már untam őket kerülgetni a konyhaablak párkányán.)

Hosszú, E211-tartalmas életet éltek. Egész életükben sikeresen küzdöttek a penész, a bomlás, az erjedés ellen. Személyükben olyan nagytudású egyedeket ismerhettünk meg, akiknek bicskája soha nem törött bele az idő vasfogába.

Tudták, nehéz út áll előttük, amin érdemes végigmenni, mert csak ezzel mutathatnak példát klónmásolataiknak, akik hamarosan ellepik majd a bevásárlóközpontok polcait.
Egyéniségük gammasugárzása az egész konyhát beragyogta. Munkásságuk elismeréseként teljes életművüket dokumentáltam e blog lapjain.

A család és az Országos Atomenergia Hivatal kérésére betonszarkofágot emeltünk a hant fölé.
Emléküket megőrizzük.
Béke izotópjaikra.