Belevágtam! - avagy klónparadicsomok a konyhaablakban

Noszogató kommentek és e-mailek hatására, legyűrve alantas félelmeimet, végre megtettem. Felöltöttem munkavédelmi felszerelésemet (főleg a védőszemüveget), rideg gumikesztyűs kezembe vettem a konyhai szikét, amellyel mézeskalácsot szoktam metszeni, és BELEVÁGTAM!!!!!

Előtte még gondosan átismételtettem családtagjaimmal a mentők telefonszámát, és a reanimálás menetét, kihagyva persze a szájon át történő lélegeztetést, mert úgy terveztem, hogy ha élve eljutok odáig, nem csak szemrevételezem, hanem meg is kóstolom a szilveszterről maradt koktélparadicsomokat! (előzmények itt)

Elismerem, hogy állagukban végre változás állott be, valamennyien elkezdtek ráncosodni, gondolom a vízveszteség hatására. Az egyik – ahogy látható a képen – elkezdett zselésedni, ettől a látványtól máris tucatnyi új recept ötlete futott át agyamon. A kóstolás eredménye: lényegében semmi, ugyanúgy nincs íze, mint ahogyan a vásárláskor sem volt. Azt hittem, savanyú lesz, vagy keserű, de nem, a dec.31.-ről ismert víz íz érződött rajta most is. Illat: erre kár is a betűt vesztegetni.

Miközben egyik agyféltekémmel a paradicsomzselé által nyújtott új lehetőségeket mérlegeltem, a másikkal utána néztem az olasz szárított paradicsomok szakirodalmának, mert ha ez ilyen egyszerű, hogy nem is kell hozzá erős kalabriai napsütés és speciális paradicsomfajta, sem pedig drága aszalóállványok, akkor miért ne tudnék én is ilyesmit előállítani, akár nagyüzemi körülmények között? Csak meg kell nagyobbíttatnom a konyhaablak párkányát, decemberben rendelni 2 kamion koktélparadicsomot, és jövő nyárra már euró-milliomos leszek! Valamint én leszek az év üzletembere, a globális felmelegedés szerencselovagja és a pletykatévék talksóinak állandó sztárja.

Ott megkérdezik majd, hogy milyen érzés milliomosnak lenni? Sohasem érdekelt a pénz – válaszolom - szerencsés vagyok, hogy abból élhetek, ami a hobbim: a szárításból.
Szerintem mi a legfontosabb az életben? Az őszinteség és a szeretet – felelem gondolkodás nélkül.
Tervezek-e, a konyhámban forgatott valóságsót? Igen, tervezek, az ablakkeretre rögzített kamerákkal. A címe ez lesz: "Liveaszalás 24" vagy „Dryreality”.

Az értékesítésben számítok bloggertársaimra, akik ma még fogukat szívva vásárolnak egy-egy kisüveg, drága, olasz, napon szárított paradicsomot. A dizájnról előjáróban annyit, hogy az üvegcsék címkéi a radiátort és a párkányt fogják ábrázolni, szilveszteri szerpentinek kavalkádjával körülölelve. Származási helyként "made in EU" lesz megjelölve, így igazságos, a spanyolok sem fognak megsértődni. Az üvegekben elhelyezett paradicsomokra répcelaki olajat öntök, hátha az olívát nem tolerálnák.
2009. őszén elindítom az eljárást, melyben hungarikummá nyilváníttatom a párkányon aszalódott magyar étolajos spanyol koktélparadicsomokat. Talán addigra Fűszeres Eszter féléves hamburgere is előkerül, lemásoljuk a prototípust, sorozatgyártásba kezdünk és csinálunk valamiféle árukapcsolást.

Kicsit csodálkoztam, hogy a Vatikán még nem reagált arra, hogy szabad-e ilyet tenni a paradicsommal? De aztán rádöbbentem, hogy kevés olyan szép nyelv van, mint a miénk, amely paradicsomnak hívja a Paradicsomot!