„Sziget” kerthelyiség

Verne Gyulától (született Jules Verne) tudja mindenki, hogy mi a teendő hajótörés és lakatlan szigetre kerülés esetén.

1., ha a hullámzás végre kitesz minket a homokos partra, kászálódjunk fel, köhögjük fel a lenyelt sós vizet és nézzünk körül
2., vizsgáljuk meg társainkat, találunk-e túlélőt közöttük? Ha nem, rejtélyesen zárjuk le a fejezet utolsó bekezdését, filmváltozat esetén reménytelenül nézzünk a kamerába. (az ilyenkor erkölcsileg elfogadható hullarablást hagyhatjuk másnapra is).
3., haladéktalanul keressünk édesvizet! A forrást valószínűleg korábban partra vetett sorstársaink csontvázai és koponyái szegélyezik majd, de ettől még a hűs víz ugyan olyan jól fog esni.
4., próbáljuk megállapítani, hogy ahova vetődtünk, az vajon sziget vagy kontinens? Ha az utóbbi, akkor induljunk el a legközelebbi város felé, lehetőleg pontosan szemben a felénk igyekvő mentőcsapatokkal. Ha sziget, akkor nagyon nagy baj van! Ez minimum tíz további, szenvedésekkel teletűzdelt fejezetet jelent a kalandregényben.
5. ha ki van írva a fejünk fölé, hogy „Sziget fesztivál”, akkor persze nincs baj, mert biztosak lehetünk abban, hogy még legalább 59.999 szigetlakó lapul valahol a bokrok mögött és tutira jól fogjuk érezni magunkat egy héten át, leszámítva persze az étkezéseket.

Étellel, itallal partra vetődni nem lehet, az életben maradást a Sziget terményeiből kell megoldani: ezek főleg ilyen-olyan szendvicsek, gyrosok, hamburgerek, továbbá lacikonyhák rágós sült húsokkal és gyanús csirkemellekkel, továbbá megtalálható ott egy nemzetközi konyhákat csúfoló étteremsor is. Az idén mintha több gyümölcs termett volna a Szigeten, méregdrágán persze.

Jómagam többnapi tikkadás után belemerültem egy óriásbográcsos társaság körmös pacaljába, amit azok is megehettek, akik nem szeretik a pacalt, mert az nem nagyon volt benne. De valahogy tényleg ez esett a legjobban a hét során.
Hazaérve kidobtam az összes magyaros szakácskönyvemet, mert kiderült számomra, hogy nem kell annyit szórakozni egy pörkölt elkészítésével, csak bele kell szórni a bográcsba a felkockázott húst, slaggal rá a vizet, műanyag zsákból ráönteni a julienre vágott hagymát, vödörből merőkanállal rámerni az ipari fokhagymakrémet (a marhapörköltbe is!), lapáttal a fűszereket és aztán csak aláadni a gázkakaót. Jó erősen, hogy fröcsögjön szét a füvön. Mindezt fél Európa szeme láttára, nem szolidan a sátor mögött, hanem elől, a sorban állásnál. Remélem, hogy külföldi gasztronómiai szakíró nem volt a nézők között, vagy ha mégis, annyira részeg volt, hogy nem emlékszik semmire.

A lángos itt végre elindulhatott volna a világhírnév felé, mert több etetőhely is próbálkozott vele, de az az öt ember, akikkel beszéltem, felidézték a balatoni írásomat anélkül, hogy olvasták volna: híg tejfölcseppek a combon, hártyás szalvéta, sületlen, elkapkodott lángosok, egynapos gyomorfájás a sok olaj miatt. Azért új élmény is ért: valaki a szemem láttára félbehajtotta a lángosát - megmentendő a maradék tejfölt - és láss csodát a tészta a hajtás mentén lemezesen töredezni kezdett! Elkértem tőle, hogy hazahozhassam a mikroszkópom alá, de nem adta. A Szigeten farkastörvények uralkodnak, a tudomány maradjon csak a fenekén, a kontinensen!

Globalizáció-ellenesek és tudatos vásárlók most ne figyeljenek ide, de engem mindig meghat, hogy a műanyaggal etető multik, akiket egyébként egész évben próbálok elkerülni, itt olyan megejtően jópofán és szellemesen kínálgatják termékeiket, hogy le a kalappal előttük. Látszik, hogy megmozgatták az összes kreatívot a cégnél, hogy kiötöljenek valamit a cucc eladására. A standok, az akciók, a nyereményjátékok, a játszóterek, az arculat mind sok-sok munkát és odafigyelést tükröz. Ennyi jót egyszer egy évben róluk is leírhatok.

Sokéves tapasztalattal a hátam mögött most már belátom, egy útja van annak, hogy a Szigeten finom ételhez jussak: világsztárrá kell válnom. Ha majd fellépek a Nagyszínpadon, a backstage-ben végre vidáman falatozhatok, beéneklés helyett kanalazom majd az ököruszály levest, és amíg megénekeltetem a közönséget, titokban kiemelek egy szelet bélszíncarpacciot a fellépő-ruhám zsebéből és gyorsan bekapom!
Egy dolog tart csak vissza, attól félek, nem elég kalóriadús ott a koszt, mert Iggy Popról tavaly (is) kis híján lecsúszott a gatya.

(étlap: Gourmet-k a homokban.- nol.hu, ld. itt)