2008. október 15., szerda

A másság a konyhában

Az úgy van, hogy az ember megszületik és évekig sínylődik az egyoldalú jobbkezes világban. Csendben meghúzza magát, beleszocializálódik a helyzetbe. A szülei már annak is örülnek, ha találnak olyan liberális tanító nénit, aki nem üti agyon a hobbiszakács-palántát, amikor az a „csúnyakezével” tolva a töltőtollat, tintamaszatot húz a füzet lapjaira, vagy a „z” betűtől kezdi kitölteni a betűsablont, másik ősellenségével, a tussal.

Aztán egyszer csak kitörnek az emberi jogok! Kiderül, hogy mindenki egyenlő, sőt, cikkek jelennek meg arról, hogy lám, lám, akik az emberiség számára szépet és jót alkottak, többnyire balkezesek voltak (kivéve John Dillingert és Hasfelmetsző Jacket).
Balkezes-boltok kezdenek szaporodni az országban, egyesületeket alapítanak stb. A balkezes-boltok egyébként arra jók, hogy a rokonok vehessenek végre a szerencsétlennek speciális szerszámokat, konyhai eszközöket. A megajándékozott pár nap múlva tovább ajándékozza eme tárgyakat saját balkezes barátainak, azzal hogy te, én már nem kezdem el újra megtanulni a konzervnyitást, de benned talán még van annyi szusz, tessék. És így vándorolnak a tárgyak körbe-körbe, mígnem valaki végre kihajítja őket a szelektívbe.

Így vagyok ezzel én is. Van még egy csirkeollóm, amiről nem tudom, hogy jön vagy megy, ha rápillantok. Egy konyhai balkezes mindentudó ollóval pedig inkább csak szöget szoktam beverni a falba. (Én huszonöt éves koromban tudtam meg, hogy a jobbkezesek látják is azt a vonalat, ami mentén az ollót vezetik!)

A konyha valójában egy műhely, a konyhai eszközök benne a szerszámok, a szaki pedig tehetetlenül forgatja kezében a tálalólapátot, amely ferdén van metszve, hogy illeszkedjen az edény aljához. A csőrös merőkanalat kitekert csuklómozdulattal hátrafelé kell billenteni, lélegzetvisszafojtva figyeli ezt a vendégsereg, nehogy elvétsük a lendületet és szembetaláljuk őket a lével. A süteményes villának és a tortalapátnak felülre esik a vastag vágórésze, egyes halkések is nagy kihívást jelentenek, nem könnyű a dugóhúzás és a hámozókés használata sem, na és ott a konzervnyitó, amely a balkezesnek olyan, mintha maga Rubik Ernő tervezte volna. A konyhai gépek gombjai pedig úgy vannak elhelyezve, hogy ne férjen hozzá a balog. Szüleimnek volt egy endékás turmixgépe - sajnos nem a kivehetőajtós, hanem egy másik - amin viszont fordítva, balosan voltak a gombok, meg a tekerők. Feltételezem, hogy ezt a nyugati imperialisták elleni harcban vetették be, ezzel is fokozva a nemzetközi helyzetet.

Az építészeket is meg kell dolgozni, akik között egyébként szintén sok a balkezes, hogy olyan konyhákat is tervezzenek, ahol jobbról jön a fény a vágódeszkára vagy a pultra. A bútortervezők pedig többoldalról nyitható szekrényeket, fiókokat eszeljenek ki. Jelenlegi konyhám tervezésénél többször a tervezőasztalra csaptam, természetesen balkézzel, hogy tessék akadálymentesíteni nekem, de még így is sok kérésem áldozatul esett az esztétikai szempontoknak és a megszokásnak

Aki kétkedve olvassa írásomat, menjen végig a konyháján balkézzel, de előbb emelje ki az autó csomagtartójából a megrakott piacos kosarát, és nézze meg, hogy felnyúlva a csomagtartó fedeléhez vajon talál-e fogantyút a bal oldalon, hogy egy mozdulattal lecsukhassa azt?

Ha a balkezesek kimennének tüntetni az utcára másságuk kimutatására, igen nagy bajban lennének a hivatásos ellentüntetők, mert egy esetleges összecsapásnál olyan balegyenesekkel kellene szembenézniük, amilyeneket még nem láttak. Ha a balkezesek többségbe kerülnének a BKV igazgató tanácsában, olyan rendszert hirdetnének ki, hogy a mozgólépcsőn mindenki álljon a bal oldalra, mert ott lehet igazán biztonságosan kapaszkodni, nem pedig a jobbon, ahogy ezt néhányan hiszik.

Régen bizonyos szakmákból eltanácsolták azokat, akik balkezesek voltak. Nem tudom hogy a szakácsoknál, cukrászoknál megesett-e ilyesmi, ha igen az nagy baj lenne, mert a balkezesekben túlteng a művészi hajlam, a fantázia és a kreativitás. Márpedig nem pont ezek kellenek a főzéshez, amely maga is művészet?

13 megjegyzés:

Renata Kalman írta...

Érdekes, ezt még így végig sem futtattam, mármint a balkezesek szempontjából...
Én étkezésben vagyok kicsit "más", mikor a többség számára evidens, hogy bográcsozás lesz, jóféle marhapörköltes, mert azt mindenki szereti....ja te nem eszed? akkor majd a levét...

Névtelen írta...

A baljós cím nem sok jót sejtet egy kétbalkezes számára :-)

Az én iskolámban - amit sokan visszasírnak, de nem én - nem engedték azt, hogy balkézzel írjon a "más". Merthogy elkenődik a tinta. A jobbosoknak sem volt könnyű, hiszen tintába mártott, őcska tollheggyel kellett körmöljük a dőlt betüket az itatóspapír minőségű, vonalas füzetbe. Egy paca katasztrofális következményekel járt. Brrrr...

Ha ma a börtönben az akkori iskolai állapotok uralkodnának, akkor fellázadnának a rabok, és menne az igazságügyminiszter. Nem Svédországban, hanem Irákban
:-)

Névtelen írta...

Jaj de igazad van, és jaj de jó olvasni, hogy az ember "nincs egyedül".
Mivel én már kellően fiatal voltam, hogy ne regulázzanak meg balkezességem miatt (bár nagymamám tett megjegyzéseket), így komolyabb lelki törés nélkül, nyugodtan lehetek balkezes (unokaöcsémet a nagymama át akarta erőszakolni jobbra, írás- és olvasásproblémás is lett a gyerek).
Megszokásból, kényszerből azért, de én is egész jól használom a jobb kezem (még írni is megtanultam vele, igaz iszonyat rondán, mikor el volt törve a bal), de pl kenyér és egyéb dolgok szeletelésekor ha valaki látja, általában kiveszi a kezemből a kést, mert "rossz nézni". Emellett szerencsére, vagy véletlenül, nem tudom, viszonylag kevés olyan eszközünk volt (és persze van) a konyhában, ami kifejezetten jobbkezes design. így belegondolva igazából csak a kávékiöntő volt nagy ellenségem.

"saját levében" írta...

Annyira én sem vagyok öreg, hogy intézményesen bánottak volna, csak egy általános életérzést írtam meg. De máig sokan kérdezik csodálkozva, hogy "nahát hogy lehet így írni vagy vágni?" Azt válaszolom, úgy ahogy jobbal, csak tükrözni kell egy "t" tengelyre.

Doctor Pepper írta...

de klassz ez az írás!!! Én ugyan jobbkezes vagyok, de világéletemben különlegesnek tartottam a balkezeseket, vonzódtam hozzájuk:) A barátaim között is igen sok a balkezes és úgy hozta a sors, hogy balkezes fickóhoz mentem feleségül is:) Úgy szeretem nézni, ahogy írnak, esznek, teniszeznek, stb. a balkezesek.. Azt meg annyira nem is bánom, hogy a konyha nem neki van kitalálva:):)

Névtelen írta...

Húúú! De fantasztikus elmefuttatás!Minden sorát élveztem! Nekem az összes szerelmem balkezes volt (életem legnagyobbja is, azaz a férjem és minő érdekes Ő író, vagyis szintén jól forgatja szót, csakúgy, mint Te), és az Édesapám is! Tanúsíthatom, ebben-abban kimagaslóan tehetséges mindegyik! Nehéz volt ugyan megszoknom, hogy balról-jobbra húzza el a sötétítő függönyt, hogy balra kell az eszcájgot tálalni, de mindez smafu! Le kell, hogy írjam: imádom őket! Téged is...:-)
Ofélia

"saját levében" írta...

Dr. Pepper, te biztosan rejtett balkezes vagy!
Ofélia, minden sorodra elpirultam! Jobbról, balról. :-))

Unknown írta...

én csak azt szoktam válaszolni, "pont úgy" :)
nekem egyébként a jobbkezes írás szokott fura lenni.

Névtelen írta...

Jót derültem az írásodon. Az egyik lányom szintén bal kezes, az asztalnál a jobb kezes tesója mellett ült (eddig)- természetesen a könyökük összeért, heves viták után cseréltek. Apjukkal meghatottan néztünk össze: megoldották.

Névtelen írta...

Csak most jutottam ide... Kiteszem a linkedet a lap.hu oldalra, és bocsánat, hogy eddig nem jelenkteztem.
Nagyon tetszik, amit írtál. (-:

Csak picit vitatkoznék, de inkább majd megírom a gondolataimat nálam. (-:

Névtelen írta...

Szeretnék kérni valamit,

Tudnátok nekem Budapesten mondani balkezes boltot? Ahol több mindent lehet kapni. Én átnevelelődött balkezes vagyok és most szeretnék visszanevelődni.

Köszönöm a segítséget előre is.

üdv.: Beleznai Ági

"saját levében" írta...

Kedves Ági!

Talán itt talász valamit:
http://balkezes.lap.hu/

Kellemes átnevelődést!

SL.

Nyárikonyha írta...

:-DD