A költők és a minyonok

Radnóti Miklós sajnos nem volt ínyenc, nem is keresek életművében gőzölgő csülökről szóló verset, ami aztán kikerülhetne a blog baloldali sávjába. Bár engem mindig szíven üt az "Erőltetett menet" című versének az a része is, melyben megrajzolja a háború nélküli világ egyik idilli jelenetét: "s mint egykor a régi hűs verandán / a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár".

A köztudottan nagy hedonista hírében álló Vas István így emlékezett vissza barátjára:

„Radnótinak egyik munkahelye volt az úgynevezett kis Ilkovics, amelyik a Szent István körúton volt, közel a Margit hídhoz, és egy olyan pincehelyiség, azaz nem pince, hanem szuterén volt, lefelé kellett menni, egyébként azt hiszem, ma is valami ilyesmi van a helyén. Ott írt és dolgozott, neki ez mintegy munkaszobája volt, ahol délelőtt, délután ült, isten tudja, miért, mikor a szomszédban nagyon szép kis lakása volt, de itt szeretett dolgozni. És éppen a barátságunk tetőpontján én is gyakran megfordultam ott, különösen, amikor együtt csináltunk könyveket, az Apollinaire-t, a Szerelmes verseket ott kerestem föl, és néha órák hosszat ültünk együtt. Ő ilyenkor feketét rendelt és hozzá egy minyont, én egy feketét. Sokáig ültünk ott, akkor hosszas lelki vívódás után, egy idő múlva rendelt még egy minyont. Nagyon ritkán fordult elő, hogy harmadik minyont is rendelt volna...
- Ennek anyagi okai voltak?
- Igen, igen, vagyis hát elég szegények voltunk akkor. És én csak ültem, és aztán egyszer azzal fordult hozzám: hát te micsoda aszkéta vagy, képes vagy itt ülni, nézed, hogy én minyont eszek, és te egész idő alatt semmit sem eszel, csak egy feketét iszol. Amire én azt feleltem neki, hogy nem aszkéta vagyok, hanem hedonista, csakhogy neked könnyű, mert te csak a minyont szereted. Zárójelben mondom, hogy őt nem nagyon érdekelte az evés, az étel, a verseiben sem fordul elő jóformán soha, kivéve egyszer, abban a gyönyörű versében, ahol arról ír, hogy ő most már férfi lett, ugye, és többek között ennek az is a jele, hogy a mákot és a meggyet szereti a méz és a dió helyett. Szóval csak az édesség érdekelte őt, és különösképpen a minyon. Tehát azt mondtam neki: könnyű neked, mert te csak a minyont szereted, de én szeretek minyont, pogácsát, kolbászt, szalámit, mert azt is lehetett ott kapni, de amellett bort is és konyakot is, ezt pedig nem lehet, inkább semmit sem eszem.”
(Beszélgetés Réz Pállal 1976.- In.: Óda az észhez, Bp.: Nap Kiadó 1999.)

A Petőfi Irodalmi Múzeum kiállítását ajánlom mindenkinek!