2009. december 30., szerda

Rá-diós sütemény

Valamelyik vasárnap délelőtt az InfoRádió gasztronómiai műsorát hallgattam a konyhában, illetve be volt kapcsolva, amíg főztem. És ahogy az ebben az időszakban lenni szokott, valami forrt a fazékban, sercegett a zsír, pöfékelt a lábos, zúgott a szagelszívó, miközben hűtötte magát a forró sütő. Így az elhangzottakból csak hangfoszlányok jutottak el hozzám: „omlós tészta”…„diós piskóta”…”8 tojás”…”baracklekvár”…”rács”. Ennyi elég is volt az Infoból.

Mivel szigorú recept nem kötött, még rálazultam egy kicsit és ezt alkottam:

Vékonyra nyújtott omlós tésztával kibéleltem a tepsit, narancslekvárral szigeteltem (mert karácsony volt), ebbe az ágyikóba 8 tojásból készítettem diós piskótát. Nem rácsot, hanem betlehemi csillagocskákat vágtam ki a maradék omlós tésztából (mert karácsony volt) és igyekeztem úgy szeletelni a megsült süteményt, hogy minden kocka közepén egy csillag legyen (hogy karácsonyi látvány legyen). Szemmel láthatólag finom volt, mert úgy elillant, mint egy receptfoszlány az éterben.

(Aki tudja mi a sütemény igazi neve, kérem írja meg! Elkezdtem nyomozni Móra Ferencné süteményes könyvében, de az „Estikénél” elaludtam.)


Rá-diós sütemény


Omlós tészta: 40 dkg liszt + 20 dkg vaj (egy kis zsír sosem árt bele!) + 10 dkg porcukor + 1 tojás sárgája + kevés hideg víz, hogy összeálljon. Legközelebb lehet, hogy elősütöm kicsit a tésztát, a sütőbabos módszerrel, bár így is jól sikerült. A tészta ¾-ét használtam fel a kibéleléshez, az ¼-éből a csillagokat szabtam ki. Tepsi mérete: 33x35 cm. Lehet kisebbe is.

Diós piskóta: 8 tojás fehérjét felvertem + beletettem a 8 sárgáját + 8 lapos ek. cukrot + 8 ek. lisztet + kb. 3 marék diót ledarálva + kevés sót. Valószínűleg egy kis rumot is…Lényeg hogy addig ügyeskedjünk a szilárd és folyékony anyagok arányával míg igazi piskóta-jelleggel lustán csöppen a tésztánk.

A kivajazott tepsit kibéleltem a tésztával, a tésztát megkentem narancslekvárral, beleöntöttem a piskótát és rárakosgattam a csillagokat. 170°-os, előmelegített sütőben sütöttem.

7 megjegyzés:

lekvároskukta írta...

Nagyon szép :)

Gabriella írta...

Boldog új évet a zala csücskéből,finomakat sütöttél.
Gabi

lúdanyó írta...

Tetszik ez a "valószínűleg rumot is" :) Ezek szerint nem csak a piskótába kerülhetett belőle :)

Ági, aki főz írta...

Nagyon szép!!! Igazi ihletett pillanat.

BUÉK!!!

lúdanyó írta...

Boldog új évet kívánok és örültem a szerencsének :)

Piszke írta...

BUÉK! és nemár hogy ilyen precízen szaggatod a csillagokat!!

Névtelen írta...

Nálunk mágnás pitének hívják. Tegnap sütöttem épp.