2011. június 14., kedd

Nehéz szülés

Mielőtt belevágtam a dologba, hosszan elmerengtem, hogy milyen legyen. Jó hogy manapság már mindent előre meg lehet határozni, nem úgy van hogy a fehérbe öltözöttek a kezedbe nyomják – tessék itt van,  vidd, a tied – hanem eltervezhetem hogy hosszú legyen-e vagy rövid; meleg vagy inkább ne; tejes, cukros vagy natúr egészséges.

Befizettem a pénzt, mert persze ez sincs ingyen, ezzel is jeleztem, hogy kezdhetjük. Hirtelen törtek rá a fájások, miközben rémületes szívó hangokat adott. A testére kötözött csövek megfeszültek a folyadék nyomásától. Ekkor még nem izgultam, mert tudtam hogy ez így normális. De a pár pillanat múlva beállott csend és az abba beszűrődő nyöszörgés megijesztett. Leguggoltam és alulról felfelé beléje kukucskáltam. Szörnyű látvány fogadott! Faros fekvésben, félig keresztben állt benne a megszületendő! Vészjósló hangok jelezték, hogy mindjárt kinyomul a teljes korpusz!

Tudtam, azonnal cselekednem kell. Határozott mozdulattal felnyúltam a nyílásba, megkerestem a fenék kerekded vonalát, megragadtam és elfordítottam. Bíztattam, hogy most inkább ne nyomjon, amúgy is mindjárt megleszünk. Közben már fentről  ömlött a csuklómra a forró lé. Nagyokat sóhajtottam és összeszorítottam a fogamat. Kirántottam a kezemet és hevesen rázni kezdtem, ő pedig felszabadultan tolta kifelé a poharat a hosszú kávéval.

A születés időpontja 14.32 perc volt. Láttam az újszülöttön, hogy az apgarja nem több 4-nél, de nem baj, gondoltam, majd tejjel feljavítom. Megkönnyebbülve néztünk egymásra. Elégedetten megpaskoltam a mellkasát, mire váratlanul kiköhögött magából egy csillogó érmét. Tudtam hogy nem illene elfogadnom, de azt hiszem ezt most valóban megérdemeltem! 


7 megjegyzés:

belinda írta...

:))))))

lillacska írta...

" az apgarja nem több 4-nél "... zseniális :)))

Gabojsza írta...

Az ilyen "újszülöttek" apgar-ja akkor sem több 4-nél, ha nem farfekvésesek...:-)))

Torma Cauli írta...

...jókora meglepetés... :-))

ágota írta...

hasonló szituációt hófehér nyári nadrágba öltözött úriembernél már láttam, de neki nem volt ekkora lélekjelenléte :)

"saját levében" írta...

Ne feledjétek, hogy intézményi körülmények között az ember nem válogathat, iparszerűen megy minden, eszi nem eszi, ez van. Azaz: issza, nem issza.

Skandikamera írta...

Otthonszülésnél ilyesmi nem fordulhat elő...

:-))