2012. február 14., kedd

Paradicsomos zelleres tintahalragu?...



Megtehetem-e hogy valamit két és fél napon át szenvedélyesen kanalazok befelé, és hírét sem osztom meg a hallgatósággal? Hogy nem kürtölöm szét a netes térben, mily remek ételt alkottam? Hogy nem vallom be, nem tartogattam tovább azt a zacskó fagyasztott tintahalat, hanem úgy döntöttem, ennyi nekem is jár a nagy hidegben? Azt sem meséljem el, hogy amikor a kosárba tettem a gigantikus szárzellert, már akkor tudtam, felét a halak istenének áldozom, másik felét a rizottóénak? Elhiszik nekem, hogy át sem gondoltam mit miért teszek, csak úgy jött a kezemből a recept? Dicsekedjek el azzal, hogy milyen rendes voltam, mert a téliesített kóbor macskánknak is juttattam a tintahal leeső részeiből és nem kellett neki magyarázni, hogy mi ez? Hogy milyen klassz dolog, amikor a hosszúkásra vágott és kukoricalisztbe forgatott hal felpöndörödik a forró olajban? És azt is tartsam magamban, hogy a zeller kevés olívaolajon párolódott és hamar összemelegedett az egészparadicsom konzervvel, a fokhagymával és némi fűszerrel? Nem fognak haragudni az olvasók, hogy magam sem tudom miért hajítottam bele a raguba a megsült tintahalakat, amikről részben leázott a kukoricakabát és remekül besűrítette a mártást? És hogy már csak egy percig hagytam rottyanni, mert féltem hogy megkeményedik, de bíztam a paradicsom savasságában hogy legfeljebb majd az besegít ha mégis baj történne? Nem lenne mégis jobb, ha az egész blogvilág átérezné, hogy mekkora találmány a felkunkorodó tintahaltest, mert kagylóként magában tartja a mártást, benne a darabos paradicsommal és a szárzellerrel? Vajon együtt fognak érezni velem, ha megosztom az elkeseredésemet, amiért nem találtam a kamrában fekete olajbogyót, pedig annyira kiáltott utána az étel? Csigázzam fel a halevők amúgy is egészségesebb agyát azzal, hogy képzeljék el a zelleres hal ízt és a hal ízű paradicsomot, együtt? Érdemes-e ismét győzködnöm a kétkedőket hogy a tintahalnak, kalmárnak igenis kiváló íze van, vagy hagyjam őket a tudatlanságban a radírgumis poénjukkal egyetemben?

És bevalljam azt, hogy milyen hiba volt a képen látható főtt krumplit mellé tenni, mert másnap amikor rusztikus ropogós bagettel ettem, az sokkal nagyobb királyság volt? Elhiszik nekem, hogy volt egy két és feledik nap is, amit már alig bírtam kivárni?

5 megjegyzés:

spajzcetli írta...

… hiihhííí! Jó lett az a péterannásra parafrazált tintahalragus poszt! :)) Még a mellé körített főttkrumplit is ügyesen ügyetlenre karikíroztad. (Még nekem –nem igazán halasnak- is feltűnt, hogy a krumpli meglehetős gasztro-idegen a tintahal társaságában.)
Viszont hiányoltam a befejező kérdő mondatot: „És önöknél hogyan készül a tintahal?” :))

"saját levében" írta...

És Önök szerint is mintahal a tintahal?

Torma Cauli írta...

Teljes mértékig együtt tudok érezni a szerzővel! Csak tudnám mi tartott két és fél napig, nálam az egyet sem bírta volna ki. :-)

phzs írta...

A francba, hogy nem ismertem fel ebben az írásban a legnagyobb magyar gasztrosznobbert!! Mentségemre szolgáljon túlságosan a tintahalra koncentráltam, vagyis arra, hogy mennyire nem izgat ez engem.

Hobbiszakács írta...

Most, hogy a poszton keresztül elmélyedtem a témában, rájöttem arra, hogy itt nem látni/kapni a halpiacon. Fagyasztva sem. Biztos kikonkurrálta a többi tengeri herkentyű...