2012. október 9., kedd

Könyvkóstoló


Pár hónappal ezelőtt a soproni Artemisz kiadó azzal kereste meg szerkesztőségünket (azaz konyhánkat), hogy egy kis cellulózt kellene keverni a saját levébe, hátha attól kiteljesedne az íze és így talán sokkal több ember asztalára juthatna el. Rövid győzködés után nekiláttunk a munkának: elkészítettük a menütervet, beszereztük a hozzávalókat és a szükséges eszközöket: egy ügyes könyvtervező illusztrátort, aki remekül ért a fűszerezéshez és a tálaláshoz; egy sokat látott (és evett) szerkesztőt, aki ezerszer átszűrte a levet, mert csak a tiszta, leülepedett folyadékot tartja emészthetőnek; valamint egy mérnöki pontosságú szövegtördelőt, aki arra ügyelt, hogy elférjünk az asztalon. A csapatot a kiadó (konyha)főnöke tartotta kézben, aki közben folyamatosan fohászkodott Artemiszhez, hogy legyen kegyes hozzánk. Az istennő egyébként őz képében meg is látogatta a kiadó konyhakertjét, de erről majd később számolunk be.

Október 5-ére készült el a menü, másnap pedig az
Arnolfini Archívum őszi rendes fesztiválján előkóstolást tartottunk. Először a szerkesztő úr olvasta fel saját keverésű előszavát, majd felnyílott a 22 literes fazék és a piknikkosár fedele, melyek alatt „sl – sk.” aprósütemények várták, hogy a nyájas olvasóknál végre előidézhessék a kalóriakatarzist. Az első vásárlók ajándékba kaptak egy üvegcse szuper titkos „sl” esszenciát, amelyet a spirituális hatású címlaptányérban állítottunk ki.
Hamar bebizonyosodott, hogy bár a könyv még ki sem került a piacra, máris literatúra-valutaként működik, hiszen Szakács Eszter és Vass Tibor költők, saját versesköteteiket cserélték el az új könyvre.

A könyvkóstoló zárásaként a szerző megajándékozta alkotótársait egy-egy csemegekosárral, melyben csupa-csupa saját készítésű és termelésű finomságot helyezett el. A hírre az összes könyvkiadót a sárga irigység kezdte mardosni. Most már késő, erről a lakomáról lemaradtak!

Minden eddigi és leendő olvasónknak jó étvágyat és kellemes szórakozást kívánunk!




Finomságok több rétegben

Kiadós kosarak


Egy elmélyült olvasó

Szerkesztői előszó 




12 megjegyzés:

duende írta...

Gratulálok! :)

Torma Cauli írta...

Már jól is laktam belőle, kitűnő ízek... :-)

thomilla's world írta...

Gratulálok innen a Bélyegmúzeumból! Nagyon gusztusos a könyv és a lelkes olvasói képeket is nagyon jó volt látni! Alig várom, hogy kézbe vegyem, már most rajongója vagyok!
Sok sikert kívánok!!
Mónika

Kati írta...

Akkor megvolt a bemutató is:) Ismét gratulálok, kívánok a könyvnek is sok olvasót:)

Éva írta...

Ilyen gyors, kézzel fogható és megízlelhető eredménye nem volt még a kiadói munkának! :)

"saját levében" írta...

Köszönjük szépen mindenkinek! A Bélyegmúzeumnak üzenjük, hogy egy gyönyörű, fanyeles bélyegzővel dedikál a szerző! :)

Névtelen írta...

Végre-végre ezt is mértük, hogy megjelent a könyved! Biztos vagyok benne, hogy aki kézbe veszi, hamar rájön, hogy ez nem az átlagos, "megint egy újabb" szakácskönyv, hanem egy izgalmas utazás az izek-ételek-történetek világában a te sajátos vezetéseddel. Gratulálok és remélem, a kalandozás tovább folytatódik! Vali

Belinda írta...

Gratulálok! Nagyon örülök a sikerednek! Elkezdek vadászni a nemes vadra a könyvesboltokban Artemisz segítségében bízva! :)

"saját levében" írta...

Köszönöm szépen! :)

gmx írta...

Gratulálok!

"saját levében" írta...

Köszi!

Cserke írta...

Óh, hogy én erről (is) lemaradtam, pedig hogy akkor gratulálok, de nagyon!
Meg így is.